• Tartalom

39/2004. (HK 14.) HM határozat

39/2004 (HK 14.) HM határozat

a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár alapító okiratának módosításáról*

2004.05.26.
Az államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartás működési rendjéről szóló, módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának, a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendelet előírásaira – a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár 22/2001. (HK 5.) HM határozattal módosított 72/1996. HM határozattal (a továbbiakban: határozat) kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 3. pontja helyébe a következő 3. pont lép:
„3. A költségvetési szerv állami feladatként ellátott alaptevékenysége
a) az államhatár biztosításában résztvevő fegyveres erők tevékenységének műszaki támogatása;
b) az ország fegyveres védelmében résztvevő erők tevékenységének műszaki támogatása nemzeti, vagy koalíciós parancsnokság alárendeltségében, a Befogadó Nemzeti Támogatás keretén belül műszaki támogatás;
c) válságkezelés feladataiban való részvétel;
d) kijelölt alegységeivel a szövetségben vállalt kötelezettségekből eredő, valamint a békeműveletekben vállalt feladatok végrehajtása;
e) hazai gyakorlatok előkészítésében és végrehajtásában részvétel;
f) természeti katasztrófák megelőzésében és következményeinek felszámolásában részvétel;
g) a személyi állomány, az alegységek általános katonai- és műszaki szakkiképzése, harcászati felkészítése; MH szinten a műszaki szakmai előképzést igénylő, továbbá békemissziós szakbeosztásokba történő felkészítés;
h) a katonai szervezet magasabb készenlétbe helyezhetőségének biztosítása;
i) harci-technikai eszközök, anyagok, különleges és speciális műszaki gépek és technikai eszközök, gépjárművek hadrafoghatóságának biztosítása;
j) az állományába tartozók munkahelyi étkeztetésének biztosítása

TEAOR '03

Gazdasági tevékenység

55.51

Munkahelyi étkeztetés”

2. A határozat 7. pontjának c) és d) alpontja helyébe a következő c), d) és e) alpont lép:
„c) a dandárparancsnok a katonai szervezet élén álló egyszemélyi felelős vezető, a dandár és a dandárnak alárendelt 37/4. Műszaki-építő Zászlóalj személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese. Szolgálati jogköre kiterjed a katonai szervezet működésének minden területére. A dandár személyi állománya tekintetében mint állományilletékes parancsnok, a dandárnak 37/4.Műszaki-építő Zászlóalj alárendelt műszaki zászlóalj személyi állománya tekintetében mint elöljáró parancsnok gyakorolja a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben (a továbbiakban: Hjt.) meghatározott jogokat, teljesíti a kötelezettségeket. A dandár állományába tartozó közalkalmazottak vonatkozásában gyakorolja a közalkalmazottak jogállásáról szóló, módosított 1992. évi XXXIII. törvényben (a továbbiakban: Kjt.) meghatározott munkáltatói jogköröket.
d) a dandárparancsnok felelős a katonai szervezet alaptevékenységéből adódó feladatok és kötelezettségek ellátásáért, jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő működéséért. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik a dandár hadrafoghatóságáért, a személyi állomány felkészítéséért, gazdálkodási hatáskörében a működés biztosításáért és az állomány magas fokú fegyelméért. Felelős a dandár gazdálkodásának törvényességéért, a számviteli rend betartásáért.
e) a katonai szervezetnél a Hvt., a Hjt. és a Kjt., valamint ezen törvényeknek a végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó katonák teljesítsenek szolgálatot, illetve közalkalmazottak állnak jogviszonyban.”
3. A határozat 8. pontja helyébe a következő 8. pont lép:
„8. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az alaptevékenységen belül az alaptevékenység feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereségszerzés céljából a Hvt. 22. § (1) bekezdésének j)1) pontjaiban és a 22. § (4) bekezdésében meghatározott kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenységet folytathat szerződés alapján a honvédelmi szervezetek alaprendeltetésen kívüli tevékenységéből származó bevételek felhasználásáról és elszámolásáról szóló 16/2003. (IV.11.) HM rendelet 2. § (2) bekezdésében meghatározottak részére

TEAOR '03

Gazdasági tevékenység

45.21

Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése

45.23

Autópálya, út, repülőtér, sport játéktér építése

45.24

Vízi létesítmény építése

45.25

Egyéb speciális szaképítés

60.23

Egyéb szárazföldi személyszállítás

60.24

Közúti teherszállítás

63.11

Rakománykezelés

63.21

Egyéb szárazföldi szállítást segítő tevékenység

63.22

Egyéb vízi szállítást segítő tevékenység

45.50

Építési, bontási eszköz kölcsönzése személyzettel

71.10

Gépkocsi kölcsönzés

71.21

Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése

71.22

Vízi jármű kölcsönzése

71.32

Építőipari gép kölcsönzése

71.34

Máshova nem sorolt egyéb gép kölcsönzése”

4. A határozat 10. pontja helyébe a következő 10. pont lép:
„10. A költségvetési szerv vezetési rendjét, szervezeti felépítését, működésének sajátos szabályait tartalmazó Szervezeti és Működési Szabályzatot a dandárparancsnok ezen határozat hatálybalépését követő 90 napon belül jóváhagyásra előterjeszt a felügyeleti szervhez.”
5. Az MH 37. mű.dd. törzskönyvi nyilvántartásba vétele az Áht. 88. § (5) bekezdés – figyelemmel a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 39. §-ára – alapján történik.
6. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba,* egyidejűleg a határozat 5. pontjában a „Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrész helyébe az „Szárazföldi Parancsnokság, parancsnoka” szövegrész, a 6. pontjában a „fenntartója az MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrész helyébe a „felügyeleti szerve a Honvédelmi Minisztérium”, szövegrész; 7. pontjának felvezető mondatában a „feladatai” szövegrész helyébe a „felelőssége” szövegrész, 9. pontjában a „fenntartó” szövegrész helyébe a „felügyeleti szerv" szövegrész lép; a határozat 9. pontjának második bekezdése a hatályát veszti.
Juhász Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozatot a 8/2007. (HK 4.) HM határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte, 2007. március 1. napjával.

*

A határozat aláírásának napja: 2004. május 26.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére