KÜ BH 2004/394
KÜ BH 2004/394
2004.09.01.
Az internetes adatátviteli szolgáltatás szabadáras díjtól elkülönülő maximált elérési díját az elérési szolgáltatást nyújtó távbeszélő szolgáltatónak kell kiszámláznia és beszednie [30/2001. (XII. 23.) MeHVM r. 4-5. §].
A távközlési szolgáltató (továbbiakban: a felperes) 2001. június 12-én szerződést kötött az internetszolgáltató alperesi beavatkozóval az internet hívószámon keresztül történő elérés szolgáltatására. A felperes 2002. január hónapban tájékoztatta az internetszolgáltatókat, hogy az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtásának feltételeit hálózati hozzáférési szerződésben kell szabályozniuk. Mivel a felperes és az alperesi beavatkozó nem tudtak megállapodni abban a kérdésben, hogy a szolgáltatás díját melyikük számlázza ki és szedje be, nem kötöttek egymással szerződést, és a felperes nem adta át az alperesi beavatkozó részére az őt megillető, és már befolyt díjrészt sem. Az alperesi beavatkozó hírközlési hatósághoz (továbbiakban: az alperes) fordult többek között annak megállapítása érdekében, hogy felperest terheli az elérési szolgáltatás díjának számlázása és beszedése, továbbá 2002. január 1. napja óta fennáll a díj meghatározott részének átadására irányuló kötelezettsége is.
Az alperes határozatában megállapította, hogy a felperes magatartása sértette a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény (a továbbiakban: Hkt.) 38. §-át, ezért felhívta a felperest a jogszerű magatartás tanúsítására, arra, hogy az alperesi beavatkozó részére a hozzáférést igénylők szerinti hátrányos megkülönböztetéstől mentes műszaki, jogi és gazdasági feltételekkel biztosítsa. A hátrányos megkülönböztetéstől mentesség keretében a felperes nem kötelezheti egyoldalúan az alperesi beavatkozót az elérési szolgáltatás számlázására és díjának beszedésére, valamint nem kötheti a díjmegosztás alkalmazását a hálózati szerződés megkötésének feltételéhez. Az alperes kötelezte továbbá a felperest arra is, hogy ,,az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő elérésének áráról, valamint az internetszolgáltatás távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén a távközlő szolgáltatás díjának azon hányadáról, amelyet a távközlési szolgáltató átad az internetszolgáltatónak'' tárgyban kiadott 30/2001. (XII. 23.) MeHVM rendelet (a továbbiakban: R. 1.) 4. §-a és 5. §-a szerint az alperesi beavatkozót 2002. január 1-jétől megillető díjat adja át részére. Kötelezte továbbá a felperest igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére is, melyet meghaladóan a kérelmet elutasította. A határozat indokolása szerint a Hkt. 38. §-a értelmében a jelentős piaci erővel rendelkező felperest szerződéskötési kötelezettség terheli a hálózati hozzáférés tekintetében tett, gazdaságilag és műszakilag indokolt ajánlat esetén azzal, hogy a hozzáférést bármely igénylő vállalkozás részére (így az alperesi beavatkozó részére is), igénylők szerinti hátrányos megkülönböztetéstől mentes műszaki, jogi és gazdasági feltételekkel köteles biztosítani. Az internetszolgáltatóval fennálló hálózati hozzáférési szerződéses viszonyban a felperes a Hkt. 110. §-ának 35. pontjában meghatározott ,,internetszolgáltatás elérése távbeszélő hálózaton keresztül'' szolgáltatást nyújtja, amellyel a felhasználó a távbeszélő hálózaton át csatlakozhat az internethez, ez nem internetszolgáltatás, és nélküle az internet elérése nem lehetséges. E szolgáltatás tartalmazza az egyes távközlő hálózati szerződésekről és azok megkötéséről szóló 251/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R. 2.) 1. számú mellékletének 2.5. pontjában meghatározott ,,internet-számfordítás hozzáférési forgalmi szolgáltatás"-t is. Az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén az internetszolgáltatót az R. 1. alapján ellenszolgáltatás illeti meg, a díjhányadot a távközlési szolgáltató adja át az internetszolgáltató számára az R. 1., illetve a Hkt. 27. §-ának (3) bekezdés e) pontja értelmében. Ettől eltérésre főszabályként csak a szerződő felek akaratával van lehetőség. Az alperes kiemelte, hogy a felperes nem lehetetlenítheti el az alperesi beavatkozó helyzetét azzal, hogy a szerződés megkötésének feltételévé teszi a számlázás kérdésében akaratának kikényszerítését, amelyre helyzeténél fogva képes. A hálózati hozzáférési szerződés hiánya ellenére is fennáll a felek közötti díjmegosztási kötelezettség az R. 1. alapján, figyelemmel a felek között az előfizetői szerződés alapján fennálló jogviszonyra. A jogsértő felperes köteles viselni az eljárás igazgatási, szolgáltatási díjban jelentkező költségét.
A felperes keresetében annak megállapítása mellett, hogy jogsértést nem követett el, az alperes határozatának az abban foglalt felhívás és kötelezettségek mellőzésével történő megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint az előfizetők részére nem a távbeszélő, hanem az internetszolgáltató félnek kell számláznia, jogszabály ugyanis nem bontja meg adatátviteli és távbeszélő elemre az internetszolgáltatás távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása szolgáltatást. A távközlő hálózaton keresztül történő elérés – a Hkt. 110. §-ának 35. pontjában meghatározott szolgáltatás – szerves része, és feltétele az internetszolgáltató által nyújtott szolgáltatásnak. Az internetszolgáltatás elérése távbeszélő hálózaton keresztül szolgáltatásnak a Hkt. 2. számú mellékletében meghatározott SZJ. száma is jelzi, hogy adathálózati, nem pedig távbeszélő szolgáltatásról van szó. A számvitelről szóló 2000. évi C. értelmében pedig a szolgáltatást nyújtó kötelezettsége a számlázás. Abból, hogy az R. 2. 25. §-ának (9) bekezdése az ingyenes internetszolgáltatókra vonatkozóan átmeneti helyzetként szabályozza a távbeszélő szolgáltató általi számlázást, szintén az következik, hogy általános szabályként az internetszolgáltató számláz. A számlázás, a díjbeszedés, valamint a díjmegosztás kérdéskörét a szerződés fogja rendezni, a díjmegosztás megvalósításának előfeltétele tehát a hálózati hozzáférési szerződés megkötése. Erre utal az, hogy az R. 2. 13. §-ának (6) bekezdése szerződés megléte esetére írja elő az adatszolgáltatási kötelezettséget. Hivatkozott arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 198. §-ának (3) bekezdésében foglaltak ellenére az alperesi határozatból nem állapítható meg pontosan, mi a szolgáltatás.
Az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes keresetét elutasította. A jogvita elbírálásának kiindulópontjaként elfogadta azt az alperesi okfejtést, miszerint a Hkt. 27. §-ának (3) bekezdésében foglalt ,,internetszolgáltatás, távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása'' olyan kételemű szolgáltatás, amelynek egyik eleme a távbeszélő szolgáltató által nyújtott elérési szolgáltatás, másik eleme pedig az internetszolgáltató által nyújtott adatátviteli szolgáltatás (amely az internethálózatra való csatlakozást jelenti). Az elérési szolgáltatás tartalmát a Hkt. 110. §-ának 35. pontja határozza meg, e szolgáltatásért a távbeszélő szolgáltatónak fizet díjat az előfizető a távbeszélő szolgáltatóval fennálló jogviszony alapján a R. 1. 3. §-ában foglaltak szerint. Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felek közötti vita tárgyát képező első jogkérdés az volt, hogy a távbeszélő, vagy az internetszolgáltató számlázza ki és szedje be a felhasználó által igénybe vett elérési szolgáltatás díját. Az elsőfokú bíróságnak az alperessel egyező álláspontja az volt, hogy az internetes adatátviteli szolgáltatás szabadáras díjtól elkülönülő, R. 1. által maximált elérési díjat az elérési szolgáltatást nyújtó távbeszélő szolgáltatónak kell kiszámláznia és beszednie. A felperes számlázási kötelezettségére vonatkozó álláspontot támasztja alá a Hkt. 27. §-ának (3) bekezdése, amikor kimondja, hogy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírások meghatározásával kell megállapítani [d) pont] az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő elérésének árát, továbbá az internetszolgáltatás távközlő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén [e) pont] a távközlő szolgáltatás díjának azt a hányadát, melyet a távközlési szolgáltató átad az internetszolgáltatónak. Az R. 1. címe is a távközlési szolgáltató által az internetszolgáltatónak átadott díjhányadról szól. Rámutatott az elsőfokú bíróság arra, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező távbeszélő szolgáltató az internetszolgáltatónál megfelelőbb műszaki, gazdasági háttérrel rendelkezik a számlázási feladat ellátásához. A R.1. 4. §-a is megosztja a díjakat, az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő eléréséért az előfizetőnek felszámított percdíjból az internetszolgáltatót illeti meg a nappali időszakban felszámított díj 30%-a, kedvezményes időszakban pedig a felszámított díj 10%-a. A távközlési szolgáltató általi díjhányad átadásának pedig előfeltétele a díjszámlázás és díjbeszedés. Az R. 2. 25. §-ának (9) bekezdésében foglaltak mindezt nem rontják le, mert a jelen ügy tárgyát nem képező ingyenes internetszolgáltatásra állapítanak meg szabályokat. A számlázás adójogi, és számviteli vonzatai sem értékelhetők a kérdés megítélése kapcsán, mert a Hkt. és annak végrehajtási rendeletei elsődlegesek a jogvita eldöntésében. A Hkt. 38. §-a alapján az alperes jogszerűen állapította meg, hogy a felperes nem kötheti a hálózati hozzáférési szerződés megkötését a számlázási kötelezettség alperesi beavatkozó általi vállalásához, így az alperes arra irányuló felhívása is jogszerű volt, hogy az alperesi beavatkozó részére hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételekkel biztosítsa a felperes a hozzáférést. Tekintettel a felperes és az alperesi beavatkozó között korábbi előfizetői szerződésük alapján fennálló jogviszonyra, valamint arra a tényre, hogy az R. 1. minden további feltétel nélkül bevezeti a díjmegosztást, a felperes díjmegosztási kötelezettsége az R. 1. hatálybalépésének napján vette kezdetét. Az alperes határozata egyértelműen meghatározza a díjmegosztás kötelezettjét (a távbeszélő szolgáltató – felperes), jogosultját (az internetszolgáltató – alperesi beavatkozó), valamint a szolgáltatást (meghatározott díjhányad). Így a Ptk. 198. §-ának (3) bekezdése nem szenvedett sérelmet.
A felperes fellebbezésében az ítélet megváltozatásával kereseti kérelme teljesítését kérte. Lényegében megismételte és fenntartotta a kereseti kérelmében foglaltakat. Kifejtette, hogy az R. 1-et 2003. február 15-ei hatállyal módosító 3/2003. (II. 7.) IHM rendelet 1. §-a kimondja, hogy a R. 1. 4. §-a akként módosul, miszerint az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő eléréséért felszámított díjat a távbeszélő szolgáltató saját költségén köteles kiszámlázni az előfizető részére. Ebből a jogszabály-módosításból következően a felperes álláspontja szerint joghézag volt a számlázási kötelezettség körében, jogszabály által nem volt egyértelműen rendezve, hogy 2002. január 1. és 2003. február 15. között a távbeszélő szolgáltatót, avagy az internetszolgáltatót terhelte a számlázási kötelezettség. Mindez megerősíti a keresetben kifejtett azon álláspontját, hogy egyéb jogszabályi rendelkezés hiányában az internetszolgáltatónak kellett kiállítania a szolgáltatás díját tartalmazó számlát.
A másodfokú bíróság a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése értelmében lényegében helyes indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú bíróság fellebbezéssel érintett ítéletét. Rámutatott, hogy a Hkt. és a R. 1., illetve a R. 2. – elsőfokú bíróság által idézett jogszabályhelyei – egyértelműen meghatározzák a távbeszélő és az internetszolgáltató fogalmát, a közöttük megkötendő szerződést és annak tartalmát, a szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő díjak mértékét, továbbá azt is, hogy az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő eléréséért felszámított díjat melyik szolgáltató köteles kiszámlázni és így beszedni. A R. 1.-et 2003. február 15-ei hatállyal módosító 3/2003. (II. 7.) IHM rendelet 1. §-a azt mondja ki, hogy a R. 1. 4. §-a a (1) bekezdéssel egészül ki, és a § eredeti szövege (2) bekezdésre változik. Az (1) bekezdés szerint az internetszolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő eléréséért felszámított díjat a távbeszélő szolgáltató saját költségén köteles kiszámlázni az előfizetői részére. Az idézett kiegészítés nem joghézag-pótlás, hanem kifejezett szabályozás, a hatálybalépést megelőző Hkt. 27. §-ának (3) bekezdés e) pontjának és a R. 1.-nek megfelelő tartalommal, amely szerint a távközlési szolgáltató az általa beszedett díjat volt köteles átadni az internetszolgáltatónak. Az R. 1. 4. §-ának (1) bekezdése rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben, így a jelen perben is alkalmazni kell. Ezért nem hagyható figyelmen kívül, hogy 2003. II. 15-étől jogszabály írja elő a felperes perbeli (és perbeli esetben hasonló) jogviszonyaiban a számlázási kötelezettséget. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a hírközlésre vonatkozó speciális jogszabályok alapján kellett és lehetett eldönteni a perbeli jogvitát, és nem adó-, illetve számviteli törvények alapján. A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 2004. január 1-jén hatályba lépett [és 167. §-ának (2) bekezdése értelmében rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell], azonban a perbeli ügyre az Eht. (végrehajtási rendeletével együtt) sem ad eltérő szabályozást. (Fővárosi Ítélőtábla 2. Kf. 27.266/2003/9. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás