BÜ BH 2004/398
BÜ BH 2004/398
2004.10.01.
I. Sikkasztás bűntette helyett a Btk. 244. § (1) bekezdésébe ütköző és a c) pontja szerint minősülő bűnpártolás vétségét követi el, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában [Btk. 244. § (1) bek., 317. §].
II. A bűncselekmény befejezését követően a bűnsegédi magatartás már nem tanúsítható, az csak az elkövetést megelőzően, illetve az elkövetés során fejthető ki [Btk. 21. § (2) bek.].
A megyei bíróság katonai tanácsa több tárgyalási napot követően 2002. március 6. napján ítéletével R. J. nyá. alezredes I. r. vádlottat folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, folytatólagosan elkövetett, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 2 évi börtönbüntetésre, lefokozásra, és 50 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Rendelkezett a pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetén annak 1000 forintonként 1 napi szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról.
A fellebbviteli katonai ügyészség másodfokú tárgyaláson jelen lévő képviselője a bejelentett katonai ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályait betartva folytatta le az eljárást, valamennyi releváns bizonyítékot megvizsgált, amely után helyesen vont le következtetést a vádlottak bűnösségére és helyesen minősítette a vádlottak cselekményét is. Az általa felsorolt bűnösségi körülmények alapján azonban tévedett az I. és a II. r. vádlottak büntetéseinek megállapításakor. Nem értékelte ugyanis megfelelően a súlyosító körülményeket, ezért törvénysértően enyhe az elsőfokú bíróság által megállapított büntetés. Az I. r. vádlott tekintetében súlyosabb pénzmellékbüntetés kiszabását látta indokoltnak, míg a II. r. vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés tartamát és a próbaidő időtartamát indítványozta hosszabb mértékben megállapítani. Indokolatlannak tartotta az előzetes mentesítését a II. r. vádlottnak, ezért annak mellőzésére is tett indítványt.
Az ítélőtábla katonai tanácsa a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét, az azt megelőző bírósági eljárással együtt a bejelentett fellebbezésekre tekintettel teljes terjedelmében felülbírálta. Felülbírálata során megállapította, hogy jogorvoslatok hiányában az elsőfokú bíróság ítélete N. I. nyá. alezredes V. r., F. Gy. nyá. ezredes VI. r., M. L. t. főtörzsőrmester VIII. r., D. T. hadnagy IX. r., K. P. pe. X. r. vádlottaknál 2002. március 6-án, míg P. N. nyá. alezredes III. r., és T. Cs. t. százados IV. r. vádlott tekintetében 2002. március 11-én jogerőre emelkedett, illetve részben végrehajthatóvá vált. Erre figyelemmel a Be. 349. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett vádlottakra – R. J. nyá. alezredes I. r., M. J. nyá. ezredes II. r., és K. A. nyá. alezredes VII. r. vádlottakra vonatkozó részeit bírálta felül.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor a megállapított tényállásból helytelen következtetést vont le az elsőfokú bíróság, amikor a VII. r. vádlott cselekményét a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés szerint minősülő bűnsegédként elkövetett sikkasztás vétségének minősítette.
Az irányadó tényállásból ugyanis megállapítható, hogy F. Gy. nyá. ezredes VI. r. vádlott 1999 nyár elején – pontosan már meg nem határozható időpontban – a rábízott rádiótelefont azzal sajátjaként rendelkezve átadta feleségének. Csak ezt követően történt meg az, hogy K. A. nyá. alezredes VII. r. vádlott azt javasolta egy beszélgetés során, hogy selejtezzék le az említett készüléket, majd 1999. október 22-én utasítására, a beosztottai által készített selejtezési kimutatás elkészült.
A bűnsegédi magatartás a bűncselekmény befejezését követően már nem tanúsítható, az csak az elkövetést megelőzően, illetve az elkövetés során fejthető ki. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért a VII. r. vádlott által elkövetett cselekmény nem meríti ki a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és (2) bekezdése szerint minősülő bűnsegédként elkövetett sikkasztás vétségét, mivel tevékenységét már azt követően fejtette ki, miután F. Gy. nyá. ezredes VI. r. vádlott megvalósította a terhére rótt sikkasztás vétségét.
A Btk. 244. § (1) bekezdésébe ütköző és c) pontja szerint minősülő bűnpártolás vétségét viszont az követi el, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában. A VII. r. vádlott a sikkasztás elkövetését követően nyújtott segítséget ahhoz, hogy a vádban írt mobiltelefon a VI. r. vádlott feleségénél maradhasson, ennek érdekében fejtette ki tevékenységét, tudata pedig szükségszerűen átfogta, hogy a VI. r. vádlott az említett mobiltelefonnal sajátjaként rendelkezik. Ezért a másodfokú katonai tanács a VII. r. vádlott cselekményét bűnpártolás vétségeként minősítette.
A VII. r. vádlott elöljárói ráhatására követte el a terhére rótt bűncselekményt, a cselekmény elkövetése óta huzamosabb idő telt el, ezért a másodfokú bíróság álláspontja szerint a cselekmény már oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben a legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen, ezért a vele szemben kiszabott pénzbüntetést megrovás intézkedésre enyhítette. Az ítélet rá vonatkozó egyéb rendelkezései – így a bűnügyi költségre való kötelezés, és az eljárás részbeni megszüntetése – törvényesek, ezért azokat helyes indokainál fogva az ítélőtábla katonai tanácsa helybenhagyta.
Az előzőekre figyelemmel az ítélőtábla katonai tanácsa vizsgálta, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlansága a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjában írt lehetőségeket figyelembe véve kiküszöbölhető-e a másodfokú eljárás során az iratok tartalmának ismertetése vagy bizonyítás felvétele során. Az ítélőtábla katonai tanácsának álláspontja szerint erre az alábbiak szerint nincs lehetőség.
Az eljárás során a katonai ügyészség határozatával K. S. ezredes igazságügyi pénzügyi szakértőt és B. J. nyá. őrnagy eseti pénzügyi szakértőket rendelte ki. A szakértőket az elsőfokú bíróság a tárgyaláson meghallgatta és ítéletének indokolása szerint e szakértői vélemény képezte a tényállás megállapításának alapját. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanakkor a büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján az ügyben szakértőként megnevezett személyek szakértőnek nem tekinthetők.
Az 1973. évi I. tv. 79. § (1) bekezdése szerint a hatóság a szemlénél, a bizonyítási kísérletnél és más eljárási cselekményeknél szaktanácsadót vehet igénybe, ha a bizonyítási eszközök felkutatásához, összegyűjtéséhez vagy rögzítéséhez különleges szakértelem szükséges, illetőleg a hatóság valamilyen szakkérdésben felvilágosítást kér. A hatályos Be. 182. § (1) bekezdése szintén hasonlóan szabályozza a szaktanácsadó közreműködését.
A bűnügyi iratokból megállapítható, hogy a katonai ügyész kirendelését követően a szakértők lefoglalás elrendelésénél, tanúk kihallgatása során jelen voltak. A K. S. ezredes által jegyzett átiratból is megállapíthatóan a szakértőként kirendelt személyek munkájuk során maguk tárták fel a bűncselekmény alapos gyanúját képező cselekményeket, amelyek később a katonai ügyészség vádiratának alapját is képezték.
Mindezekre figyelemmel megállapítható, hogy az eljáró személyek nem szakértői munkát, hanem szaktanácsadói tevékenységet végeztek. A kialakult bírói gyakorlat alapján a szaktanácsadó tevékenysége – ellentétben a szakértővel – nem bizonyítási eszköz (szakvélemény) létrehozására irányul, az általa adott felvilágosítások is csupán tájékoztató jellegűek. A szaktanácsadó működése tehát nem hoz létre bizonyítási eszközt.
Az előzőek alapján az elsőfokú bíróság az általa lefolytatott bizonyítási eljárás során nem mellőzhette volna független szakértő kirendelését, vagy az eljárás alapját képező okiratok tárgyaláson történő megvizsgálását, bizonyítás anyagává tételét, vagyis a közvetlenség elvére figyelemmel a vádlottak elé tárását. Az elsőfokú tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek alapján azonban az állapítható meg, hogy a tanács elnöke iratismertetési kötelezettsége során csupán a vádlottak parancsnoki jellemzését, dicséretek-fenyítések lapját, kérdőjegyét ismertette. Ezért ítélete megalapozatlan, amely a másodfokú eljárás során sem pótolható, mivel a nagyszámú okiratok áttekintése és rendszerbe foglalása különleges szakértelmet igénylő feladat, ezért szükséges a nyomozó hatóságtól független szakértő, illetve szakértői intézet kirendelése, vagyis ténylegesen a szakértői nyilvántartásba felvett igazságügyi könyvszakértő bevonása az ügybe.
A másodfokú bíróság rámutatott még arra is, hogy a szakértők kizárására vonatkozó szabályok szerint a Be. 103. § (1) bekezdés b) pontja értelmében szakértőként nem járhat el, aki az ügyben mint a nyomozó hatóság tagja járt vagy jár el, és f) pontja szerint pedig az sem, akit az ügyben szaktanácsadóként vettek igénybe, továbbá, akitől elfogulatlan szakvélemény egyéb okból nem várható. A katonai ügyészség által kirendelt személyek – akiket az elsőfokú katonai tanács szakértőként szintén elfogadott – a honvédség állományába tartoznak, illetve tartoztak, mely szervezetnek alapvető feladata és kötelezettsége a nyomozás során megállapított szabálytalanságok feltárása, ennek során szorosan együttműködnek a katonai nyomozó hatóságokkal. Ezen túlmenően is a jelen esetben, miként arra a másodfokú bíróság már utalt, nyomozói tevékenységet végeztek, amely eredményeként feltárt bizonyítékok a benyújtott vádirat alapját képezték. A szakértői véleményükben pedig több esetben is úgy fogalmaztak, hogy kimondták a vádlottak felelősségét. Mindebből az következik, hogy velük szemben a szakértők kizárása vonatkozó, és az előzőekben felhívott szabályok vonatkoznak, tőlük elfogulatlan szakvélemény adása egyéb okból sem várható. Tevékenységük szaktanácsadói jelentésként értékelhető.
Mindez nem ellentétes a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében kifejtettekkel. A Legfelsőbb Bíróság e határozatában részletesen vizsgálta a szakértők kompetenciájára és kizárására vonatkozó szabályokat, továbbra is irányadónak tekintette a BJD 1808. számon közzétett eseti döntést. Eszerint nem tekinthető érdektelennek, így a bíróság előtt nem járhat el az a szakértő, aki a felügyeleti szerv alkalmazottjaként a büntetőeljárás megindításának alapjául szolgáló könyvvizsgálatot végezte. Jelen esetben részben a szakértőként kirendelt K. ezredes eljárása alapozta meg több tekintetben a vádlottak meggyanúsítását, a később vád tárgyát is képező vagyon elleni bűncselekmények megvalósításával.
A másodfokú bíróság megállapította továbbá, hogy R. J. nyá. alezredes I. r., és M. J. nyá. ezredes II. r. vádlottak között – a nyomozás, illetve a tárgyaláson előterjesztett védekezésükre figyelemmel – érdekellentét áll fenn. R. J. nyá. alezredes I. r. vádlott a terhére rótt jogtalan mobiltelefon-használatával kapcsolatban a 179. nsz. alatt található gyanúsítotti jegyzőkönyv 16. oldalán azt a védekezést terjesztette elő, hogy parancsnokától kapott olyan utasítást 1998 vagy 1999-ben, hogy hozasson a logisztikáról egy rádiótelefont és azt adassa át a titkárnőjének. Vitatta, hogy a nevén lévő összes rádiótelefont ő használta volna. A terhére rótt jogtalan jutalom-kifizetésekkel kapcsolatban pedig az elsőfokú tárgyaláson előterjesztett védekezése szerint azért írta alá a vonatkozó parancsokat a II. r. vádlott helyett, mivel abban a tudatban volt, hogy ebben nincs semmi törvénysértés, illetve jogtalanság, és a parancsnok éppen távol volt. (Fővárosi Ítélőtábla Kbf. 35/2003. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás