• Tartalom

4/2004. (IV. 2.) GKM utasítás

4/2004. (IV. 2.) GKM utasítás

a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt feladatokkal kapcsolatos eljárási rendről*

2004.04.15.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetét érintő egyes – az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvényben (továbbiakban: Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Ámr.) – a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője hatáskörébe utalt, feladatok végrehajtásának eljárási rendjére a következő utasítást adom ki.

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokra.

Költségvetési javaslat összeállítása, elemi költségvetés

2. §

1. A költségvetési javaslatnak a Pénzügyminisztérium (továbbiakban: PM) által kiadott irányelvekben foglaltak szerinti összeállításáért, a PM-mel egyeztetett költségvetési javaslat véglegesítéséért és a szöveges indokolás elkészítéséért – a fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelőinek a bevonásával – a Költségvetési Főosztály vezetője felelős. [ Ámr.24–27. §]

2. A fejezeti szintű éves költségvetési javaslat kidolgozásához kapcsolódó előkészítési, tervezési, felülvizsgálati munkálatokat a szakmai felügyeletet ellátó vezető – a fejezeti kezelésű előirányzatoknál a szakmai kezelő – irányítja. A tervezést fejezeti szinten a gazdaság-koordinációs és pénzügyi helyettes államtitkár koordinálja. [Áht. 49. §, Ámr. 21.–26. §]

3. A Kormány által benyújtott költségvetési törvény-tervezet parlamenti bizottsági tárgyalása során a minisztérium álláspontjának koordinált kialakításáért a Parlamenti Titkárság, a parlamenti bizottságokban való képviseletért a költségvetési és a gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságok tekintetében a Költségvetési Főosztály, más parlamenti bizottságok vonatkozásában a szakmai feladataik ellátása tekintetében érintett ágazati főosztályok felelősek.

A Parlament Gazdasági Bizottságában a Magyar Köztársaság éves költségvetésével, a társadalombiztosítással, a nyugdíjrendszerrel, a támogatási rendszerrel, a vámszabályozással, az egészségüggyel, a lakáspolitikával, az agrárgazdasággal, valamint az államháztartás szabályozásával összefüggő makrogazdasági feladatok tekintetében a tárca álláspont kialakítását és képviseletét a Közgazdasági Főosztály látja el.

4. A költségvetési törvény kihirdetését követően a Költségvetési Főosztály vezetőjének javaslata alapján a gazdaság-koordinációs és pénzügyi helyettes államtitkár

4.1. megállapítja a fejezet felügyelete alá tartozó azon költségvetési szervek költségvetését, kiemelt kiadási és bevételi előirányzatait, amelyek megállapítása nem tartozik az Országgyűlés, a Kormány hatáskörébe, [Áht. 49. § d), Áht. 52. § (4)]

4.2. jóváhagyja – az Áht. 36. § (2) bekezdésben foglalt keret érvényesítésével – a GKM fejezetbe sorolt szervek létszámát, átcsoportosítási jogot gyakorol – az Áht. 39. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a fejezeten belüli, illetve címen belüli létszámkeretek tekintetében a Kormány rendeletében meghatározott módon

5. Az elemi költségvetés elkészítéséhez szükséges további keretszámokat, szempontokat a Költségvetési Főosztály vezetője állapítja meg. [Ámr. 36. § (1)]

6. A fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését az előirányzat kijelölt szakmai kezelője, az Ámr. 41. §-ában foglaltak figyelembevételével készíti el, a Költségvetési Főosztály által rendelkezésre bocsátott nyomtatványon.

7. A költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok elemi költségvetését felügyeleti hatáskörben – az intézmények, a szakmai kezelők által benyújtott dokumentációk felülvizsgálatát követően – a Költségvetési Főosztály vezetője vagy az általa megbízott személy, a tárgyév március 31. napjáig hagyja jóvá. [Áht. 49. § d) pontja, Ámr. 44. § (1)]

A költségvetési folyamatok alakulásának
évközi figyelemmel kísérése, az előirányzatok módosítása

3. § A költségvetés végrehajtása során a GKM fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokról, előirányzat módosításokról a Költségvetési Főosztály folyamatos nyilvántartást vezet. A felügyeleti szervi hatáskörű előirányzat-módosítások a Költségvetési Főosztály vezetőjével egyeztetve kerülnek jóváhagyásra.

1. Felügyeleti szervi hatáskörben a közigazgatási államtitkár hagyja jóvá:

1.1. a fejezeti kezelésű előirányzat, támogatási célelőirányzat – az előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelő, az érintett fejezetek megállapodásán alapuló – fejezetek közötti átcsoportosítása tekintetében, előirányzat-módosítást a kiemelt előirányzatok (fő összegüket nem érintő) átcsoportosítására kiterjedően is, ha a költségvetési törvény másként nem rendelkezik. [Áht. 24. § (11), Ámr. 46. § (2), (6) a)],

1.2. a támogatási célelőirányzat [Ámr. 46. § (9)] központosított bevétel előirányzatát meghaladó teljesülést követően – annak mértékéig – a célelőirányzat növelését, továbbá a támogatási célelőirányzat központosított bevételi előirányzatához viszonyított, bevételi elmaradása esetén, év végén a tényleges teljesítésnek megfelelő előirányzat csökkentését. Az előirányzat-módosítás a Magyar Államkincstár (továbbiakban: Kincstár) kezdeményezésére – a fejezettel egyeztetve – a pénzügyminiszter egyetértésével történik.

1.3. indokolt esetben, a központi költségvetési szervek saját hatáskörű előirányzat-módosítási jogosultságának a felügyeleti szervi hatáskörbe vonását. [Áht. 93. § (2)] Ezen intézkedésről a költségvetési szervet és a Kincstárt a Költségvetési Főosztály vezetője írásban értesíteni köteles, [Ámr. 48. §(1) d)]

1.4. a költségvetési szerveknél a feladatok, illetve bevételek elmaradása esetén – értékelés alapján – az adott intézmény kiadási és bevételi előirányzatának, a támogatási előirányzat egyidejű változtatásával, vagy változtatása nélküli csökkentését. [Ámr. 48. § (1) c)].

2. Felügyeleti szervi jogkörben, a gazdaság-koordinációs és pénzügyi helyettes államtitkár hatáskörébe tartozik:

2.1. A fejezet felügyelete alá tartozó központi költségvetési szerveknél – egyszeri vagy tartós jelleggel – az intézmény szakmai felügyeletét ellátó minisztériumi vezető, valamint a Költségvetési Főosztály vezetőjének javaslata alapján a költségvetési szerv és a Kincstár egyidejű írásbeli tájékoztatása mellett,

2.1.1. a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére, továbbá címen belül, a költségvetési szervek közötti átcsoportosítással pótelőirányzat, vagy új előirányzat engedélyezése, [Ámr.48. § (1) a)]

2.1.2. a kiadási és az ahhoz kapcsolódó bevételi előirányzatok növelésével többletfeladat elrendelése, [Ámr.48. § (1) b)]

2.1.3. a jóváhagyott előirányzatok felhasználásának – amennyiben azokat bizonyos feltételhez köti – indokolt esetben év közbeni időszakos korlátozása, vagy saját rendelkezésébe vonása. [Ámr. 48. § (1) d)]

2.1.4. a felújítási előirányzat terhére a pénzügyminiszter egyetértésével átcsoportosítás engedélyezése a működési költségvetés javára. [Áht. 24. § (5), Ámr. 48. § (1) e)]

2.2. A fejezeti kezelésű előirányzatok, támogatási célelőirányzatoknál – eltérő rendelkezés hiányában – az előirányzat kezelőjének a kezdeményezése és a Költségvetési Főosztály javaslata alapján, a jóváhagyott bevételi előirányzaton felüli, a tényleges többletnek megfelelő összeggel, az adott fejezeti kezelésű előirányzat kiadási és bevételi előirányzata növelésének saját hatáskörben történő engedélyezése, illetve az eseti bevétel rendeltetésének megfelelően új előirányzat megállapítása. [Ámr. 46. § (5)]

3. Felügyeleti szervi jogkörben, a Költségvetési Főosztály vezetőjének hatáskörébe tartozik:

3.1. a fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcímcsoportjain, vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok, illetve a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításnak – a fejezeti kezelésű előirányzatot kezelő szervezeti egység vezetőjének kezdeményezésére – az engedélyezése, figyelembe véve, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók. Az átcsoportosítás az Áht. 24. § (5) bekezdésében foglalt feltétel esetén, a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékokra is kiterjedhet,

3.2. a központi költségvetési szervek működésére és felhalmozási kiadásaira a költségvetési törvényben megállapított, illetve év közben módosított előirányzatok alapján a Kincstár által automatikusan megnyitott havi időarányos költségvetési előirányzat-felhasználási kereten – a költségvetési szervek között, az éves előirányzat 8%-át meg nem haladó mértékű és legfeljebb 3 havi visszapótlás melletti – korrekció engedélyezése. A végrehajtott korrekciónak fejezeti szinten minden hónapban nulla egyenleget kell mutatnia. [Ámr. 109. § (6)]

3.3. A kötelezettségvállalással terhelt fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány jóváhagyását megelőzően teljesítendő kifizetéssel egy időben, vagy az azt megelőző előirányzat-módosítás. [Ámr. 46. § (10)]

3.4. a pénzügyminiszter, vagy a Kormány jóváhagyását követően, a fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-maradványának jóváhagyása, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeltetését. [Áht. 49. § g), 93. § (5), (7), (10)]

A fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok kezelése

4. §

1. A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel. [Áht. 24. § (8)]

2. A GKM fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű (cél)előirányzatok, illetve támogatási célelőirányzatok felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, a kezelői feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért – ha a költségvetési törvény, illetve kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a pénzügyminiszterrel egyetértésben szabályozott GKM rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön utasításban, szabályzatban foglaltak figyelembevételével a jelen utasítás mellékletében megjelölt szervezetek vezetői (továbbiakban: szakmai kezelői) a felelősek.

Költségvetési beszámolás, zárszámadás, előirányzat-maradvány megállapítása, felhasználása

5. §

1. A költségvetés teljesítéséről készülő féléves és éves beszámolók tekintetében a Költségvetési Főosztály vezetője felügyeleti hatáskörben meghatározza a beszámolók beküldési határidejét, előírja a szöveges indoklás részletes szabályait, a kötelezően előírtakon túlmenő adatszolgáltatást. [Ámr. 146. §149. §]

2. A Költségvetési Főosztály vezetője felülvizsgálja a beküldött beszámolókat és azok elfogadásáról a beszámolási dokumentációk aláírásával, és visszaküldésével értesíti a költségvetési szerv vezetőjét, illetve a fejezeti kezelésű előirányzat, célelőirányzat szakmai kezelőjét.

3. A zárszámadással kapcsolatos munkálatokat a Pénzügyminisztérium által évenként meghatározott tematika alapján a Költségvetési Főosztály vezetője koordinálja. A GKM fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek előirányzat-maradványának felülvizsgálatát a Költségvetési Főosztály vezetője végzi.

4. A Vagyonpolitikai Főosztály – a szakmai felügyeletet ellátó főosztályok szakmai elemzése alapján, a tárgyévre vonatkozóan legkésőbb a tárgyévet követő június 30-ig – értékelést készít a gazdasági és közlekedési miniszterhez jogszabály által rendelt, továbbá az általa alapított, vagy a tulajdonosi részesedés formájában érdekeltségi körébe tartozó közhasznú társaságok, gazdasági társaságok, közalapítványok, alapítványok működéséről, a részükre nyújtott támogatás hatékonyságának vizsgálatáról, az e szervezetek által végzett tevékenység ellátásának színvonaláról, gazdaságosságáról, jövedelmezőségéről, a vagyon változásáról. [Ámr. 149. § (6)]

5. A 4. pont szerinti értékelést az elemi beszámoló szöveges indoklása részének kell tekinteni és azt a tárgyévet követő július 31-ig a Pénzügyminisztériumnak és a Költségvetési Főosztálynak kell megküldeni. [Ámr. 149. § (7)]

Gazdálkodás a kincstári vagyonnal

6. § A GKM fejezethez tartozó költségvetési szervek tekintetében a kincstári vagyongazdálkodás során az Áht. IX. fejezetében foglalt, a költségvetési szerv felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogköröket a gazdaság-koordinációs és pénzügyi helyettes államtitkár gyakorolja.

Vegyes rendelkezések

7. §

1. A költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásba vételéről, valamint a törzskönyvi nyilvántartás adatait érintő változások – ideértve a nyilvántartásból való törlést is – átvezetéséről felügyeleti szervi hatáskörben a Költségvetési Főosztály vezetője gondoskodik.

2. A fejezethez tartozó költségvetési szervek szervezeti és működési szabályzatát, kivéve, ahol jogszabály vagy törvény másként rendelkezik, a Jogi Főosztály vezetőjének – a Költségvetési Főosztály vezetője, valamint a költségvetési szerv felett szakmai felügyeletet ellátó minisztériumi vezető véleményének kikérésével készített – javaslata alapján a miniszter hagyja jóvá.

3. Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv gazdasági szervezetének vezetőjét (gazdasági vezetőt) – ha jogszabály kivételt nem tesz – a költségvetési szerv vezetőjének javaslatára – a Humánpolitikai Főosztály és a Költségvetési Főosztály vezetője véleményének kikérésével – a miniszter határozatlan időre bízza meg és menti fel. A további munkáltatói jogokat a költségvetési szerv vezetője gyakorolja.

4. A strukturális alapokért felelős címzetes államtitkár a szakmai felügyelete alá tartozó intézmények és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében valamennyi ezen utasítással érintett felügyeleti jogkört gyakorolja.

5. A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása során érvényesíteni kell az alábbi szabályozások előírásait:

– a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2004. évi költségvetésének fejezeti kezelésű előirányzatai között „Beruházás” és „Felzárkóztatási Infrastrukturális Fejlesztési Alapprogram” alcímen szereplő kiemelt előirányzatok felhasználására vonatkozó eljárási rendről szóló 4/2004. Szabályzat,

– a feladatfinanszírozási körbe nem tartozó 2004. évi fejezeti kezelésű ágazati célelőirányzatok, központi kezelésű felújítási előirányzatok, a fejezeti tartalék és egyes címzett támogatási előirányzatok felhasználására vonatkozó 3/2004. Szabályzat,

– a Gazdasági Minisztérium vállalkozási célelőirányzatainak szabályozásáról szóló 1/2001. (I. 5.) GM rendelet

– a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű (cél)előirányzatainak egységes szemléletű felhasználásáról, kezeléséről, működéséről szóló 16/2003. Szabályzat,

– a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetési fejezetében szereplő egyes célelőirányzatok forrásainak terhére meghirdetett pályázatok egységes szemléletű kezeléséről szóló 17/2003. Szabályzat,

– a gazdasági és közlekedési miniszter 23/2003. (VIII. 14.) GKM utasítása.

Záró rendelkezések

8. §

1. A jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a mindenkori éves költségvetési törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.), az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint az egyéb vonatkozó belső utasításoknak, szabályzatoknak a rendelkezéseit, előírásait kell alkalmazni.

2. Ezen utasítás 2004. április 15-én lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti – a 3. pontban foglalt kivétellel – a Gazdasági Minisztérium fejezetét érintő egyes – az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvényben (továbbiakban: Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Ámr.), a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője hatáskörébe utalt, a jelen utasításban foglaltak szerint átruházott – feladatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 10/2003. (III. 25.) GKM utasítás és az azt módosító 26/2003. (X. 31.) GKM utasítás.

3. A Gazdasági Minisztérium fejezetét érintő egyes – az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvényben (továbbiakban: Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Ámr.), a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője hatáskörébe utalt, a jelen utasításban foglaltak szerint átruházott – feladatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 10/2003. (III. 25.) GKM utasítás 4. §-ának 2.2. alpontja a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján veszti hatályát.

Dr. Csillag István s. k.,

gazdasági és közlekedési miniszter

Melléklet a 4/2004. (IV. 2.) GKM utasításhoz

A GKM felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű (cél)előirányzatok és azok szakmai kezelői

A fejezeti kezelésű előirányzat megnevezése

A (cél)előirányzat szakmai kezelője

1. Energiafelhasználási hatékonyság javítása
2. Energiagazdálkodási célelőirányzat

Energetikai és ipari helyettes államtitkár

3. Turisztikai célelőirányzat

Turisztikai Hivatal vezetője

4. Beruházás-ösztönzési célelőirányzat

Befektetési és közgazdasági főigazgató

5. Kis- és középvállalkozói célelőirányzat

Vállalkozás-fejlesztési és kereskedelmi helyettes államtitkár

6. Mecseki Uránércbánya bezárása
7. Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás

Uránbányászati miniszteri biztos

8. Energia Központ Kht. közhasznú feladatai

Energetikai Főosztály

9. Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
10. Békéltető testületek támogatása

Fogyasztóvédelmi és Kereskedelmi Főosztály

11. Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok
12. Magyar Szabványügyi Testület támogatása
13. Hadiipari technológia-korszerűsítő beruházások támogatása

Ipari Főosztály

14. Magyar találmányok külföldi bejelentése
15. Veszélyes árufuvarozás szabályozása

Innovációs és Környezetvédelmi Főosztály

16. Hadiipari kapacitás fenntartása
17. Polgári védelmi és információs feladatok
18. NATO tagságból adódó feladatok
19. Nukleáris baleset elhárítással kapcsolatos felkészítési és
készenléti ágazati feladatok
20. A tárca védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi
törvény alapján

Védelemkoordinációs Főosztály

21. Schengeni Alap I.
22. Sármelléki repülőtér fejlesztése

Légi-közlekedési Főosztály

24. Magyar Folyami Információs és Segélyhívó Rendszer adat-
átviteli és adatfeldolgozási fejlesztése
25. Belvízi hajózási alapprogram
26. Kikötők fejlesztése
27. Schengeni Alap II.

Hajózási Főosztály

28. Közlekedési felügyeletek támogatása
29. Nemzeti Autópálya Rt. támogatása
30. Állami Autópálya Kezelő Rt. támogatása
31. Rév- és kompközlekedés fejlesztése
32. Gyorsforgalmi úthálózat program
33. A 4. sz. főút Hajdúszoboszlót elkerülő útszakasz építése,
beruházás
34. M 44 gyorsforgalmi út tervezése Szarvas–Tiszakürt
35. Nyíregyházát elkerülő út tervezése
36. Autóbusz rekonstrukció
37. Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztések előkészítése célelő-
irányzat
38. Közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
39. Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat

Közúti Közlekedési Főosztály

40. Kombinált fuvarozás fejlesztése
41. Logisztikai központ fejlesztése
42. Bp.-i Intermodális Logisztikai Központ
43. Akadálymentes közlekedés fejlesztése
44. Múzeumi tevékenység beruházásai
45. Közlekedési Múzeum épületeinek felújítása
46. Közlekedéstudományi Intézet támogatása
47. Műszaki szabályozási feladatok

Közlekedéspolitikai Főosztály

48. Vasúthálózat fejlesztése, beruházás
49. Cegléd–Kiskunfélegyháza pályarehabilitáció EIB hitelből
50. Monor Kistói közúti aluljáró építése
51. „Schengeni” vasúti határállomások kialakítása
52. MÁV Rt. EU-konform átalakításához történő hozzájárulás

Vasúti Közlekedési Főosztály

53. Vasút-egészségügyi fejlesztések
54. Egészségügyi szakigazgatás beruházásai

Vasútegészségügyi Titkárság

55. Magyar Gazdaságelemző Intézet Kht. támogatása

Közgazdasági Főosztály

56. Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai

GKM Gazdasági Igazgatóság (2004. évi előirányzat 417,7 M Ft)
Közúti Közlekedési Főosztály (2004. évi előirányzat 140,0 M Ft)
Költségvetési Főosztály

57. Fejezeti tartalék
58. ITD-H Kereskedelmi Szolgálat támogatása
59. MTESZ támogatása
60. Vállalkozói vagyon kezelése
61. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása

Költségvetési Főosztály

*

Az utasítást a 37/2012. (XII. 21.) NFM utasítás 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2012. december 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére