406/D/2004. AB határozat
406/D/2004. AB határozat*
2010.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosítására vonatkozó 1999. évi XCIX. törvény 212. § (3) bekezdésének, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén alapuló alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság egyebekben az alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az APEH költségvetési kapcsolatok átfogó vizsgálata keretében folytatott ellenőrzést az indítványozó gazdasági társaságánál, majd az 1999. november 12. napján kelt ellenőrzési jegyzőkönyvet 1999. december 3. napján kézbesítette az indítványozó részére. A jegyzőkönyvben foglalt megállapítások szerint az indítványozó társasága a vizsgálat alá vont 1994. év egyes időszakaiban elmulasztotta általános forgalmi adónemben bevallási kötelezettségét. Az indítványozó 1999. december 31. napján pótlólag nyújtotta be a jegyzőkönyvben hiányolt bevallásokat, és adó-visszaigénylésre irányuló kérelmet terjesztett elő. Az első- és másodfokon eljáró adóhatóságok határozataikban az érintett időszakkal kapcsolatban folytatott és lezárt ellenőrzésre tekintettel a pótlólagos bevallásokat feldolgozásra alkalmatlannak ítélték. A Fővárosi Bíróság 2004. január 26. napján, bírósági felülvizsgálati eljárásban meghozott 7.K.30244/2002/12. sorszámú ítéletében elutasította az indítványozó keresetét. Kifejtette, hogy az adóhatóság jogszerűen alkalmazta az előtte folyamatban lévő eljárásban az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Artmód.) 154. § (2) bekezdésében foglaltakat. Utalt arra is, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 20. § (4) bekezdése a módosítást megelőzően is egyértelművé tette a késedelmes bevallási kötelezettség pótlásának időkorlátait, ugyanakkor a régi Art. vonatkozó szabályai sem tették lehetővé az ellenőrzés lezárását követően pótlólagos bevallás benyújtását. A Fővárosi Bíróság ítéletében nem fogadta el az Artmód. visszamenőleges hatályával, a peres felek törvény előtti egyenlőségével, az eljárás tisztaságával, valamint az adó megállapításához való jog elévülésével kapcsolatos indítványozói álláspontot sem.
Az indítványozó alkotmányjogi panasszal élt a Fővárosi Bíróság 7.K.30244/12. sorszám alatti ítélete kapcsán. Az alkotmányjogi panasz arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az Artmód. 212. § (3) bekezdését, a régi Art. 20. § (4) és (7) bekezdését, a régi Art. 1994. december 31. napjáig hatályos 95. § (1) bekezdését, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (2) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 1. §-át, valamint 2. § (1) bekezdését. Kérte továbbá a hivatkozott jogszabályhelyek alkalmazási tilalmának kimondását is.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Artmód. megjelölt törvényi rendelkezései vonatkozásában azzal indokolta, hogy azok 2000. január 1. napjával léptek csupán hatályba, ezért a megelőző időre történő alkalmazásuk visszamenőleges kötelezettséget rótt az adózókra. Sérelmesnek ítélte azt is, hogy az adóhatóság és a Fővárosi Bíróság nem alkalmazta a régi Art. elévülési szabályait. A további törvényhelyek megsemmisítésének indokát abban jelölte meg, hogy azok „olyan értelmezése is lehetséges a Fővárosi Bíróság korrupt bírái számára, hogy az Alkotmánybíróság határozatai a megvesztegetett bírák számára nem kötelezőek”.
A Pp. vizsgálata kapcsán a megsemmisítésre és az alkalmazási tilalom kimondására irányuló indítványát azzal indokolta, hogy a támadott fővárosi bírósági ítélet meghozatalát megelőző peres eljárásban az Alkotmány 57. §-a szerinti garanciák nem érvényesültek. Ezzel összefüggésben indítványozta az eljárás megsemmisítését, és a Fővárosi Bíróság új eljárás lefolytatására kötelezését is.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
Az Abtv. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„27. § (2) Az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező.”
A Pp. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„1. § Ennek a törvénynek az a célja, hogy a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa.”
A régi Art. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„20. § (4) Az adóbevallás benyújtásában akadályozott adózó az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül tesz adóbevallást. A késedelem igazolására vonatkozó kérelmet (a továbbiakban: igazolási kérelem) a bevallással egyidejűleg kell benyújtani.”
A régi Art. 1994. december 31. napján hatályos, indítvánnyal érintett rendelkezése:
„95. § (1) Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez való jog – ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt.”
Az Artmód. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„154. § (2) Az ellenőrzés megkezdését követően a vizsgálat alá vont adó- és költségvetési támogatás vonatkozásában a be nem nyújtott adóbevallás nem pótolható.”
„212. § (3) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a törvény hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha az 1999. december 31. napjáig hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az ott megjelölt legmagasabb mérték alkalmazható.”
III.
Az alkotmányjogi panasz részben elbírálásra alkalmatlan, részben nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot megelőzően elsőként azt vizsgálta, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott formai követelményeknek. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében „[a]z Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva”. A (2) bekezdés értelmében „[a]z alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani”.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz alapját képező jogerős bírósági ítéletet az indítványozó 2004. március 16. napján vette kézhez, panaszát az Alkotmánybíróságon 2004. április 16. napján iktatták. Az indítvány tehát határidőben érkezett.
2. Az Abtv. fentiekben hivatkozott 48. § (1) bekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy az alkotmányjogi panasz esetében a vizsgálat fókuszában nem a bírósági határozat és az azt megelőző peres eljárás, hanem a bíróság által alkalmazott jogszabályok alkotmányossága áll. Így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszra indult eljárásban is utólagos normakontrollt végez, ahogy azt az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése szerinti hatásköri szabály megállapítja. Mindez azonban azzal a következménnyel jár, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja sem a peres eljárás, sem a bírósági döntés alkotmányosságát.
Ezen túlmenően az Abtv. csak azon jogszabályok alkotmányossági vizsgálatára ad lehetőséget az Alkotmánybíróságnak, amelyeket a bíróság döntése meghozatalakor alkalmazott, és így az alapjogsérelem közvetlenül összefüggésbe hozható a bíróság által alkalmazott jogszabályok alkotmányellenességével.
A Fővárosi Bíróság a régi Art. adó-megállapítási jog elévülésére vonatkozó – és az indítvány benyújtásakor már nem hatályos – 95. § (1) bekezdését, az Abtv. 27. § (2) bekezdését és a Pp. 1. §-t, valamint 2. § (1) bekezdésben foglaltakat nem alkalmazta az alkotmányjogi panaszban megjelölt ítéletben. Az ítéleti indokolás kifejezetten utalt a bírói és az alkotmánybírósági hatáskörök elhatárolására valamint arra, hogy az indítványozó elévüléssel kapcsolatosan tett büntetőjogban alkalmazott okfejtése nem volt a perbeli eset megítélésével összefüggésbe hozható. Az alkotmánybírósági gyakorlat esetleges figyelmen kívül hagyása, a Pp. alapelvi szintű rendelkezéseibe ütköző peres eljárás, pervezetés, valamint az adó-megállapítás jogának elévülésére vonatkozó szabályok alkalmazása, avagy azok mellőzése a bírói döntés jogszerűségének kérdése. Ennek felülvizsgálatára – jogerős közigazgatási bírósági határozat esetében – a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás keretében rendelkezik hatáskörrel.
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § b) és e) pontjai értelmében „[a]z Alkotmánybíróság az indítványt visszautasítja, ha megállapítható, hogy (…) az eljárásra nincs az Alkotmánybíróságnak hatásköre”, illetve „a benyújtott alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek (…)”.
Mivel a Fővárosi Bíróság alkotmányjogi panasszal érintett ítéleti döntésében nem alkalmazta az Abtv. 27. § (2) bekezdése, a Pp. 1. §-a és 2. § (1) bekezdése, valamint a régi Art. 95. § (1) bekezdése szerinti indítványban megjelölt – egyebekben az indítvány benyújtásakor már nem hatályos – rendelkezéseit, és az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a bírói jogalkalmazás jogszerűségének, illetve alkotmányosságának felülvizsgálatára, ezért ezen törvényi rendelkezések tekintetében az Alkotmánybíróság a panaszt érdemi elbírálásra alkalmatlannak ítélte, és az Alkotmánybíróság Ügyrendjének fentiekben hivatkozott 29. § b) és e) pontjai alapján visszautasította.
A panaszos indítványozta a régi Art. 20. § (4) bekezdésének megsemmisítését is, amely szabály az adóbevallás benyújtásában akadályozott adózó bevallási kötelezettségének teljesítésére vonatkozó igazolási kérelemről, annak időkorlátairól és az adóbevallási kötelezettség teljesítéséről rendelkezik. A panasszal összefüggő ítélet az Artmód. 20. § (7) bekezdése alapján ítélte a keresetet elbírálhatónak. A bíróság nem alkalmazta, csupán utalt a régi Art. 20. § (4) bekezdésében foglaltakra, amikor megállapította, hogy a panaszos adóbevallási kötelezettségének mulasztása kimentésével és határidőben benyújtott adóbevallással sem pótolta. Mindemellett a panaszos nem jelölte meg, hogy a régi Art. 20. § (4) bekezdésében foglalt, a mulasztás igazolásával kapcsolatos szabályok melyik alkotmányos rendelkezésbe ütköznek, és milyen okból.
Mivel a régi Art. 20. § (4) bekezdésével kapcsolatos panasz sem felel meg az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak és az indítvány ebben a tekintetben hiányos, ezért az Alkotmánybíróság azt az Ügyrend 29. § e) pontjai alapján visszautasította.
3. Az indítványozó az Artmód. 212. § (3) bekezdésével kapcsolatos alkotmányjogi panaszát azzal indokolta, hogy az Artmód. 2000. január 1. napjával hatályba lépő rendelkezései az indítványozóra a régi Art. módosítást megelőző 20. §-a szerinti rendelkezésekhez képest kedvezőtlenebb szabályt tartalmaz. Álláspontja szerint a régi Art. 20. §-a nem zárta ki azt, hogy az ellenőrzés lezártát követően az adózó benyújtsa elmulasztott bevallásait. Ezért az indítványozó értelmezése szerint a jogállamiság-jogbiztonság alkotmányos elvébe, azon belül a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközött az, hogy az Artmód. 212. § (3) bekezdése a módosított – és az indítványozóra nézve kedvezőtlenebb – szabályozást rendelte alkalmazni a jogvita bírósági megítélésére.
A támadott Artmód. 212. § (3) bekezdését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 180. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
Mivel hatályát vesztett jogszabály alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, valamint az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet csupán sor (legkorábban: 335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.), ezért az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben az indítványt érdemi elbírálásra alkalmasnak, ám tartalmát tekintve megalapozatlannak ítélte.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A jogállam tartalmi elemét jelentő jogbiztonság elve a jogalkotás számára több követelményt fogalmaz meg. Egyebek mellett azt a kötelezettséget írja elő a jogalkotónak, hogy a jogszabályok világosak, egyértelműek, és működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak legyenek a címezettek számára (…). Kiszámítható és előrelátható a jogi szabályozás – többek között – akkor, ha ténylegesen megvan a lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz igazítsák, mert a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve nem állapítanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel nem minősítsenek jogellenesnek [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.]. Következetes az alkotmánybírósági gyakorlat a tekintetben, hogy „valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell”. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]
Az Alkotmánybíróság „a létrejött jogviszonyok” alatt az anyagi jogi jogviszonyokat érti, azaz abban az esetben állapít meg alkotmányellenességet, amennyiben a jogalkotó a jogszabály kihirdetését megelőző időre állapít meg kötelezettséget, minősít valamely magatartást jogellenesnek, és rendeli szankció alkalmazását. (349/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1241, 1245.). Az a jogszabályi rendelkezés ütközik tehát a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába, amely „lezárt” anyagi jogi jogviszonyokban kíván kedvezőtlen változást előidézni. Az a jogszabály, amely érinti ugyan az ügyfél eljárási kötelezettségeit, de nincs kedvezőtlen befolyással már fennálló anyagi jogi kötelezettségére, nem minősíthető az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközőnek.
A panaszos esetében az adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos anyagi jogi jogviszony az 1994. adóévben keletkezett. A panasszal érintett ítéletben megállapított tényállás értelmében az 1994. év tekintetében az adózó általános forgalmi adónemben elmulasztotta benyújtani adóbevallásait az adóhatóság részére. A jogerős ítélet megállapításai szerint a panaszos mulasztását – a bevallás pótlólagos benyújtásával egyidejűleg – határidőben nem igazolta.
A régi Art. – módosítását megelőzően is – ismerte az adó-megállapítás két útját, az önbevallást, illetve a hatósági adó-megállapítását.
Amennyiben az adózó az önbevallás szabályai szerint – beleértve a mulasztás esetére vonatkozó rendelkezéseket is – kötelezettségeinek nem tett eleget, az azzal a konzekvenciával járt az adózó terhére, hogy az adó megállapítására már csak utólagosan, az adóhatóság ellenőrzése és az ellenőrzés során tett megállapításra alapozott határozata alapján kerülhetett sor. A régi Art. ellenőrzésre vonatkozó 51. és 62. szakaszai alapján a lefolytatott ellenőrzés, az arról készített jegyzőkönyv kézbesítése garanciát jelentett az adózó számára arra, hogy az adott időszak a későbbiekben – törvényben megjelölt eseteket leszámítva – adó-megállapítási szempontból lezárt időszaknak minősült. Ugyanakkor azt is jelentette, hogy önbevallás benyújtásának elmulasztásával a hatósági adó-megállapítási eljárási rendbe terelt ügyben az adózó a hatóság által tett megállapításokat a továbbiakban csupán az Art.-ben megjelölt eljárási jogaival élve befolyásolhatta, utólag nem térhetett vissza az önbevallás rendszerébe. A régi Art. a vitatott módosítást megelőzően is kizárta, hogy az adózó az adóbevallását az adott időszakra vonatkozó ellenőrzés lezártát követően nyújtsa be.
Az Artmód. 212. § (3) bekezdése a hatályba lépéskor még folyamatban lévő, azaz jogerős adóhatósági határozattal le nem zárt eljárások esetében rendelte alkalmazni – többek között – a régi Art. módosított rendelkezéseit. Ez alól csak a módosítást megelőző, „az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, vagy pótlékfeltételek” esetében állapított meg kivételt. A folyamatban lévő ügyekben ezért alkalmazni kellett az Artmód. 154. § (2) bekezdését, amely kizárta annak lehetőségét, hogy az ellenőrzés megkezdését követően a revízió alá vett időszak vonatkozásában a be nem nyújtott adóbevallást az adózó pótlólagosan benyújtsa.
A régi Art. és az Artmód. fenti rendelkezéseiből megállapítható, hogy azok egyike sem érinti az adózó-panaszos 1994. évi általános forgalmi adónemben fennálló kötelezettségét. Célja nem az, hogy utólagosan terhesebbé tegye az adózó adófizetési kötelezettségét, esetlegesen kedvezőtlenül változtasson annak alapján vagy mértékén. Az Artmód. azt célozza, hogy az önbevallás elmulasztása miatt előtérbe kerülő hatósági adó-megállapításra vonatkozó eljárási szabályokat módosítsa. Megjegyzendő egyebekben, hogy e módosítás sem jelentett kedvezőtlen változást az adózó eljárási jogaiban, mivel az ellenőrzés befejezéseként a hatóság által elkészített és az adózó részére kézbesített jegyzőkönyv a régi Art. esetében is kizárta a határidőben benyújtani elmulasztott adóbevallás utólagos benyújtását.
A kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság megalapozatlannak ítélte és elutasította az alkotmányjogi panaszt az Artmód. 212. § (3) bekezdésének megsemmisítésére vonatkozó részében is.
Budapest, 2010. június 8.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
|||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke, |
|||||||
|
|
|||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
|||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|
|||||||
|
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
|||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|
|||||||
|
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
|||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
|
|
|||||||
|
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
|||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás