BÜ BH 2004/41
BÜ BH 2004/41
2004.02.01.
I. A rablási kísérlet során nyolc napot meg nem haladó gyógytartamú sérülés okozása esetén a könnyű testi sértés vétsége bűnhalmazatban nem állapítható meg [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (1) bek., 321. § (1) bek.].
II. Az utazási igazolvány nem közokirat, mivel az azt kiállító vállalatnak nincs hatósági jogosítványa, ezért annak jogtalan megszerzése a közokirattal visszaélés vétségét nem valósítja meg [Btk. 277. § (1) bek.].
A megyei bíróság a 2001. március 7-én meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, rablás bűntettében, 2 rb. rablás bűntettének kísérletében, szemérem elleni erőszak bűntettében, valamint 4 rb. közokirattal visszaélés vétségében, és halmazati büntetésül 8 évi börtönbüntetésre és végleges hatályú kiutasításra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott – aki külföldi állampolgár – 1999. december 13. és 2000. február 13. között az esti órákban négy alkalommal támadást hajtott végre utcán haladó magányos fiatal nők ellen.
December 13-án C. A.-et követte, utolérve megpróbálta a vállra akasztott táskáját lerántani, majd a védekező sértettet dulakodás közben egy késsel hátba szúrta. A szúrás közvetetten életveszélyes sérülést okozott. A sértett elesett, a vádlott pedig a földre esett táskát felkapta és elfutott. A táskában 4 közokiratnak minősülő irat is volt; az elvett dolgok kb. 28 ezer forintot értek.
December 14-én 22 óra körül B. N.-et követte, és a lakása közelében utolérve megpróbálta a táskáját a válláról lerántani. A sértett hanyatt esett, a vádlott felé rugdosva védekezett, az pedig a késével többször a combja felé csapott. A csapkodás közben a sértett combját egyszer megsebezte, két helyen pedig megkarcolta. Ezután a sikoltozó sértett egyik rúgása eltalálta a vádlottat, mire az felhagyott a támadással és elfutott. A sérülés gyógytartama 8 napon belüli volt.
2000. február 6-án 23 óra után Gy. M. sértettet követte, utolérve megragadta a ruháját, a száját befogta, és a kését mutatva felszólította, hogy maradjon csendben és haladjon előtte. A vádlott az engedelmeskedő sértettet egy bokros, füves területre vezette, ott felszólította, hogy vetkőzzön le és feküdjön hasra.
A sértett engedelmeskedett, a vádlott pedig beleharapott az emlőbimbójába, majd az ujját a hüvelyébe dugta, aztán a sértett könyörgésére hagyta, hogy felöltözzön és elszaladjon.
2002. február 12-én 21 óra körül K. M. sértettet követte, utolérve megpróbálta a válláról a táskát lerántani. A sértett védekezett, fogta a táskát, a vádlott pedig rángatta a táska szíját. Autóval járőröző rendőrök észrevették a dulakodást, és megindultak feléjük. Ezt látva, a vádlott elszaladt, de utolérték és elfogták.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője az első három cselekmény vonatkozásában a tényállás téves megállapítása, és téves minősítés miatt felmentésért, az utolsó cselekmény vonatkozásában a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A legfőbb ügyész indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a B. N. sérelmére elkövetett cselekmény miatt könnyű testi sértés vétségében is mondja ki bűnösnek a vádlottat, a közokirattal visszaélés vétségét 3 rendbelinek minősítse, egyebekben pedig hagyja helyben az ítéletet.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülbírálva megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási szabályokat betartva folytatta le az eljárást, ezért az ügy érdemi elbírálásának eljárásjogi akadálya nincs.
Az ítélet megalapozottságát vizsgálva az állapítható meg, hogy az ügy lehetséges mértékű felderítése megtörtént, és az ennek eredményeként rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az ügy elbírálásához szükséges tények megállapíthatóak voltak.
A vádlott az utolsó cselekmény elkövetését, amelyen tetten érték, mindvégig beismerte, csak az indítékra nézve adott valótlan magyarázatokat.
A nyomozás kezdetén a másik három cselekmény elkövetését is – részben a védője jelenlétében – beismerte, a helyszínelés során bemutatta, hol és hogyan követte el azokat.
A beismerő vallomását utóbb megváltoztatta, és azt állította, hogy a cselekményeket nem ő követte el. Nem adott azonban elfogadható magyarázatot arra, miképpen tudott részletes vallomásokat tenni az egyes eseményekről, ha a cselekmények idején nem is volt a helyszínen, ezenkívül a tagadó vallomásainak egyes részei bizonyítottan valótlanok voltak.
A vádlott beismerő vallomásai viszont nagymértékben egybeestek a sértettek vallomásaival, egyes részeit egyéb bizonyítékok is alátámasztották, ezenkívül G. M. sértett a vádlottban felismerte a támadóját.
A logika és az ésszerű gondolkodás szabályainak megfelelően, tehát az eljárásjogi követelmények szerint járt el a bíróság, amikor ebben a helyzetben a vádlott beismerő vallomását fogadta el hitelesnek, és azt állapította meg, hogy a három tagadott cselekményt is a vádlott követte el.
A bizonyítékoktól a tényálláshoz vezető következtetések során a bíróság logikai hibát nem vétett, a tényállásban leírt tények összhangban állnak a hitelesnek elfogadott bizonyítékokkal, s a tényállás teljes, olyan értelemben, hogy tartalmazza azokat a tényeket, amelyekre az elbíráláshoz szükség van.
Mindez azt jelenti, hogy megalapozatlanságot jelentő körülmény nincs, az ítélet megalapozott, és a benne megállapított tényállást eredménnyel támadni nem lehet.
Az ügyész a tényállás kiegészítését indítványozta, azzal, hogy B. N. sértett a könnyű testi sértés miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság ezt a kiegészítést nem tartotta szükségesnek, mivel arra a könnyű testi sértésben való bűnösség megállapításához lenne szükség, s a könnyű testi sértést itt a vele együtt elkövetett rablás kísérlete mellett külön megállapítani nem lehet.
A védő a vádlott beismerő vallomásának a hitelességét azon az alapon is kétségbe vonta, hogy a C. A. sérelmére elkövetett bűncselekményt egy másik személy, H. B. is beismerte, holott a cselekményt az ítélet szerint sem ő követte el.
A két beismerő vallomás között vont párhuzam téves.
H. B. annyit ismert be, hogy a sértettet kétszer megszúrta, a vádlott viszont részletekre kiterjedő vallomást tett. A vádlott beismerését egyéb bizonyítékok is alátámasztották; a H. B. által állított késtől viszont a sértett sérülése nem keletkezhetett. A vádlott a vallomása megváltoztatására elfogadható okot nem tudott megjelölni, H. B. esetében viszont a valótlan vallomás megtételére magyarázatot adhat az a tény, hogy az elmeorvos-szakértők nála a hasadásos elmebetegség gyanúját állapították meg.
A felsorolt körülmények miatt H. B. hamis beismeréséből nem lehet következtetést levonni arra, hogy a vádlott beismerése is hamis volt.
Az irányadó tényállás alapján a bíróság a vádlott bűnösségének a körét túlnyomó részben helyesen állapította meg, csupán abban tévedett, hogy a C. A.-től megszerzett iratok közül az utazási igazolványt is közokiratnak tekintette, és a közokirattal visszaélést erre az iratra nézve is megállapította.
Ahogy azt a legfőbb ügyész is helyesen kifejtette, az utazási igazolványt kiállító vállalatnak hatósági jogosítványa nincs, az általa kiállított igazolvány nem közokirat, következésképpen a vádlott nem 4, hanem csak 3 rb. közokirattal visszaélés vétségében bűnös.
Az ügyész a B. N. sérelmére elkövetett könnyű testi sértésben való bűnösség megállapítását is indítványozta. Ezt az indítványt a Legfelsőbb Bíróság az erről már korábban kifejtettek miatt tévesnek találta.
A vádlott cselekményeinek a minősítése törvényes, s az idevonatkozó indokolás is mindenben helytálló.
A büntetést befolyásoló körülményeket a bíróság helyesen határozta meg, ezek felsorolása mindössze annyi kiegészítést igényel, hogy enyhítő körülmény az is, hogy a C. A.-nek okozott életveszély közvetett, az erre irányuló szándék pedig csak eshetőleges volt.
A bűnhalmazat súlyosító nyomatéka rendkívül nagy, mivel a vádlott 5 olyan bűncselekményt követett el, amelynek a büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés, s az elkövetés veszélyes módja is nyomatékos súlyosító körülmény; az enyhítő körülményeknek különös nyomatéka nincs.
Ilyen körülmények között a kiszabott büntetés eltúlzottan súlyosnak nem tekinthető, annak enyhítésére indok nincs.
Az ítélet egyéb rendelkezései is törvényesek, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a közokirattal visszaélés vétségét 3 rb. vétségnek minősítette, egyebekben az ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1323/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás