BÜ BH 2004/447
BÜ BH 2004/447
2004.11.01.
Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét valósítja meg az a terhelt, aki öngyilkossági szándékkal a nagy sebességgel haladó gépkocsit a szembejövő járműnek irányítja, belenyugodva a járművek vezetőinek és utasainak halálába [Btk. 166. § (2) bek. f) pont].
A megyei bíróság K. Antal vádlott bűnösségét több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, rongálás bűntettében, rongálás vétségében, valamint jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki. Ezért őt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védő fellebbezett a vádlott felmentése végett.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege szerint K. Antal vádlott 1999 augusztusában munkahelyi baleset során koponyaalapi törést szenvedett, az emiatt bekövetkezett agykárosodás folytán rokkantsági nyugdíjba került, maradandó fogyatékosságai alakultak ki. A vádlott mérsékelt közepes fokú szellemi leépülésben, valamint korábbi balesetéből származó agysérülést követő személyiségzavarban szenved. Ez a terhére rótt cselekmény időpontjában is fennállt és közepes fokban korlátozta a cselekmény társadalomra veszélyességének felismerésében, illetve az ennek megfelelő magatartásban. Házassága megromlott, közte és felesége között gyakoriakká váltak a vitatkozások, majd tettlegességre is sor került. Ennek hatására felesége J. Ibolya 2000 augusztusában közös gyermekükkel együtt az édesanyjának lakására költözött, végül 2001 júliusában elváltak.
A válást követően a közös kiskorú gyermek láthatásával kapcsolatban több esetben is alakult ki nézeteltérés K. Antal vádlott és J. Ibolya között. Időközben J. Ibolya szerelmi kapcsolatot létesített a vádlott ismerősével H. Istvánnal. A vádlott többször kérte volt feleségét, hogy a közös gyerekükkel térjen vissza hozzá.
2001. augusztus 12-én napközben K. Antal vádlott és J. Ibolya között ismételt vitára került sor a gyermek láthatásával, illetve azzal kapcsolatban, hogy J. Ibolya visszaköltözik-e a vádlotthoz. Miután a vita befejeződött, K. Antal vádlott kora este egy étterem előtt találkozott H. Istvánnal. Mindketten bementek az étterembe, beszélgettek. Ekkor a vádlott még nem tudta, hogy H. István és J. Ibolya között szerelmi viszony van.
A beszélgetés során K. Antal vádlott megkérte H. Istvánt, hogy gépkocsijával vigye át őt K.-re, hogy tudjon beszélni J. Ibolyával. H. István erre nem volt hajlandó. Ezután mindketten kimentek az utcára, és H. István beletette az édesanyja nevén, de az ő használatában lévő BMW 525 TDS típusú személygépkocsiba az indítókulcsot, mert indulni készült. Eközben telefonon keresték és a beszélgetés lebonyolítása érdekében a gépkocsitól kb. 15-20 m távolságra eltávolodott. Ezt kihasználva K. Antal vádlott beült a gépkocsiba, beindította és azzal H. István beleegyezése nélkül elhajtott. A vádlott azzal a céllal vitte el a gépkocsit, hogy azzal K.-ról K.-ra közlekedjen. K.-n J. Ibolya lakásához ment és kihívta, hogy beszélgessenek. A kérésnek J. Ibolya eleget tett, beült a vádlott mellé az autóba, majd megálltak a község központjában a templom előtt. Kiszálltak a gépkocsiból és beszélgetni kezdtek egymással.
A gépkocsi jogtalan elvitelét észlelve H. István egy ismerősét kérte meg, hogy vigye el őt K.-ra, mert tudta, hogy K. Antal vádlott odament a gépkocsijával. K.-ra érve észrevette a vádlottat és J. Ibolyát a templom előtt beszélgetve, ezért kiszállt az ismerősének a gépkocsijából és odament a beszélgetőkhöz. Felelősségre vonta a vádlottat a gépjármű elvitele miatt. Ezután még hosszabb ideig beszélgettek hármasban. A beszélgetés során J. Ibolya közölte a vádlottal, hogy nem kíván hozzá visszamenni. H. Istvánnal azt is feltárták, hogy szerelmi kapcsolatot létesítettek egymással.
A vádlott ezt látszólag nyugodtan fogadta, bár többször visszatérően beszélt a halálról és olyan kijelentést tett, hogy hármójuk közül valakinek meg kell halnia.
A beszélgetést befejezve mindhárman beültek a gépkocsiba, amelyet most már H. István vezetett, a vádlott a vezető melletti ülésen ült. Hazavitték J. Ibolyát, majd elindultak a gépkocsival vissza K.-ra.
Útközben a vádlott és H. István tovább beszélgettek. A vádlott ismételten kérte H. Istvánt, hogy ne foglalkozzon tovább a volt feleségével, mer ő J. Ibolyával szeretne élni. Ezt nem kiabálva mondta, de egyre feszültebbé vált, a hangján fojtott indulat volt érezhető. H. István közölte, hogy erre nem hajlandó, mert Ibolya őt szereti.
Eközben szemközt, szabályszerűen, a menetiránya szerinti jobb oldali sávban közlekedett egy Dacia típusú személygépkocsi, amelyet F. I. Cs. r. állampolgár vezetett. A gépkocsi utasai J. László és F. József r. állampolgárok voltak. Amikor H. István közölte a vádlottal, hogy Ibolya nem tér vissza hozzá, ő pedig nem mond le róla, K. Antal vádlott azt kiáltotta, hogy ,,akkor haljunk meg mind a ketten'' és a kormányt mindkét kezével megragadva a H. István által vezetett személygépkocsit hirtelen mozdulattal a szemközti sávba kormányozta. H. István igyekezett a kormányt visszafordítani. A hirtelen irányváltoztatást észlelve F. I. Cs. is igyekezett az általa vezetett személygépkocsival az út menetirány szerinti jobb oldalára húzódni. Ennek ellenére a mintegy 70 km-es óránkénti sebességgel haladó járművek összeütköztek oly módon, hogy a BMW személygépkocsi még kissé balra tartó irányban érte el a bal első sarokrészével a Dacia bal első sarokrészét. Az ütközésre 2001. augusztus 13-án éjjel 2.00-2.24 óra közötti időben került sor.
A gépkocsik ennek következtében ,,totálkárosak'' lettek, a BMW típusú személygépkocsiban kb. 1 250 000-1 300 000 Ft, a Dacia típusú személygépkocsiban kb. 90 000 Ft összegű kár keletkezett.
Személyi sérülés ugyan nem történt, a baleset körülményeire figyelemmel azonban mind a BMW, mind pedig a Dacia gépkocsiban ülő személyek élete közvetlen veszélynek volt kitéve K. Antal vádlott szándékos magatartásának következtében.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása kismértékben megalapozatlan, mert nem rögzítette, hogy a vádlott agysérülésre visszavezethető személyiségzavara miként érinti az elmeállapotát, továbbá nem állapított meg tényállást arra nézve, hogy a vádbeli gépjárművek miért csupán érintőlegesen ütköztek. Ez utóbbi megalapozatlanságnak kihatása volt az elsőfokú jogi indokolás hiányosságára is [Be. 351. § (2) bekezdés b) pont II. fordulata].
Ezért a másodfokú bíróság a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel a tényállást – majd pedig az így rögzített tényeken nyugvó indokolást – az iratok egybehangzó tartalma alapján a következőkkel kiegészítette:
A vádlott agysérülés utáni személyiségzavara kóros elmeállapot, és ez korlátozta közepes fokban cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az ennek megfelelő magatartás tanúsításában.
A vádlott mindent megtett annak érdekében, hogy a H. István által vezetett BMW 525 TDS típusú személygépkocsit frontálisan ütköztesse a szemből szabályosan közlekedő Dacia személygépkocsival. A személygépkocsik kizárólag azért nem frontálisan, hanem érintőlegesen ütköztek csupán, mert a gépjárművek vezetői ellenirányú elkormányzással túlnyomórészt sikeresen hárították az ütközést (l. műszaki-balesetelemző szakértő véleménye). Ennek a kiegészítésnek a további ténybeli- és jogkövetkeztetések levonása szempontjából kiemelkedő jelentősége van.
A Dacia személygépkocsiban utazó egyik személy 8 napon belül gyógyuló, tehát könnyű testi sérülést szenvedett.
Az elsőfokú bíróság tényállása egyebekben megalapozott, ezért azt az ítélőtábla az előbb írt kiegészítésekkel és helyesbítéssel fogadta el ítélkezésének alapjául.
Az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges, igen széles körben lefolytatta a bizonyítást. Megnyugtató indokkal adott számot arról, hogy miért a vádlott terhére szóló bizonyítékokat fogadta el a tényállás alapjául. Indokolása meggyőző, logikus, megfelel az iratok tartalmának is és a bizonyítékok mérlegelése körében az elsőfokú bíróság perrendi hibát sem vétett.
A téves tényállást sérelmező védelmi álláspont kizárólag a bizonyítékok mérlegelését támadja. Azt sérelmezi valójában, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a vádlott ténybeli előadását, hanem az ezzel ellentétes, terhelő bizonyítékokra alapította a tényállást.
Irányadó abban a törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat, hogy megalapozott elsőfokú tényállás esetén nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő értékelésére a felülbírálat során. Ebből következik, hogy a tényállás helyességét az elsőfokú bíróság bizonyíték-mérlegelő tevékenységén keresztül támadó védelmi okfejtés nem vezethetett eredményre.
A kellően bizonyított, mindenben megalapozottá vált tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és a bűncselekmények minősítése is törvényes.
Az elsőfokú bíróság K. Antal vádlott bűnösségét a Btk. 166. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés f) pontja szerint minősülő, figyelemmel a Btk. 16. §-ára is, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a Btk. 327. § (1) bekezdésében meghatározott jármű önkényes elvételének bűntettében, a Btk. 324. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás bűntettében, a Btk. 324. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétségében állapította meg.
Az elsőfokú bíróság azonban teljes mértékig adós maradt a bűncselekmények minősítéséhez kapcsolódó jogi indokolással, ez azonban az elsőfokú ítélet megalapozottságát csak kis részben érintette, annak hatályon kívül helyezését nem tette szükségessé. Ezért az ítélőtábla a minősítésekhez kapcsolódó jogi indokolást a következők szerint adta meg:
A vádlott vagyon elleni bűncselekményeit tekintve az elsőfokú minősítések nem szorulnak különösebb jogi indokolásra, hiszen az alapul vehető tényállásból más minősítésű bűncselekményekre nem vonható le következtetés, kizárólag azokra, amelyeket az elsőfokú bíróság ekként minősített (rongálás bűncselekményei és a jármű önkényes elvételének bűntette).
Az ítélőtábla a törvényhelyekre utalást csupán azzal egészítette ki, hogy a jármű önkényes elvételének bűntette a Btk. 327. § (1) bekezdés I. fordulatába ütközik.
Ami az élet elleni bűncselekmény minősítését illeti, nem tévedett az elsőfokú bíróság ebben sem. A kiegészített tényállást alapul véve a vádlott a vádbeli időben és útszakaszon a BMW személygépkocsi kormányzásába való beavatkozással (elkormányzással) a személygépkocsit a szembejövő gépjármű felé irányította azzal az egyenes szándékkal, hogy ezáltal saját életét és H. Istvánét egyaránt kioltsa. Az elkormányzást megelőzően tett kijelentései egyértelműen erre utalnak. Ebből következik H. István sértett megölésére irányuló egyenes szándéka.
Nyilvánvaló, hogy a vádlott tudatában felmerült, hogy a szemből közlekedő járműben legalább egy személy – a vezető – tartózkodik és a mozgó járművek összeütközése folytán nem csupán ő és H. István halhat meg, hanem annak a legalább egy személynek az élete is veszélybe kerül, aki a szembejövő járművet vezette. Arra megnyugtató bizonyíték nincs – és az további bizonyítástól sem várható –, hogy a vádlott egyenes szándéka kiterjedt e személy halálának okozására is. Ugyanakkor az élettapasztalat és a közfelfogás, valamint a közlekedés rendje elleni bűncselekmények tekintetében kialakult ítélkezési tapasztalat alapján is egyértelműen állítható, hogy tudatában felmerült annak lehetősége, hogy az a személy esetleg életét fogja veszteni cselekvősége következtében, ennek lehetőségébe pedig belenyugodott (eshetőleges szándék, Btk. 13. § II. fordulata).
Irányadó abban az ítélkezési gyakorlat, hogy amennyiben az elkövető szándéka – ha eshetőlegesen is – átfogja több személy halála bekövetkezésének a lehetőségét, a cselekmény több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként minősül, amennyiben egyikük sem hal meg (BH 1999. évf. 543. számú jogeset I. pontja).
Ebből következik, hogy az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a vádlott élet elleni bűncselekményét is, meg nem indokolt jogi álláspontját az ítélőtábla a most írtakkal pótolta.
A másodfokú bíróság további súlyosítóként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményeket büntetőeljárás hatálya alatt követte el, hogy megelőzően erőszakos vagyon elleni és garázda bűncselekmények miatt kellett felelősségre vonni és hogy a vétlen személygépkocsi egyik utasa könnyebben megsérült. A helyes enyhítő körülmény a tényállás kiegészítéséhez képest a beszámítási képességét közepes fokban korlátozó kóros elmeállapot. A kísérletet nem értékelte nagyobb súllyal az ítélőtábla enyhítőként, hiszen az közeli és befejezett kísérlet volt. A vádlott ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy a gépjárművek frontális összeütközését előidézze, annak elmaradása kizárólag a gépjárműveket vezető személyek lélekjelenlétén és elhárító magatartásán múlott.
A helyesbített, illetve kiegészített bűnösségi körülményeket alapul véve sem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte, hogy a vádlottal szemben az enyhítő rendelkezés alkalmazásával kiszabott, végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás szolgálja kellően a büntetés célját.
A vádlott kóros elmeállapota a Btk. 24. § (2) bekezdése szerinti korlátlan enyhítést tesz lehetővé. A korlátlan enyhítés azonban a vádlott esetében messze nem, csupán kóros elmeállapota miatt a nagyobb mértékű enyhítés indokolt. Az élet elleni bűncselekmény indítéka ugyan némiképp méltányolható, de a bűnösségi körülmények alapján sem állítható, hogy a súlyos beszámítású élet elleni bűncselekmény és további, nem csekély tárgyi súlyt képviselő bűncselekmények miatt halmazati büntetésül kiszabott 3 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás súlyos fő-, illetve mellékbüntetés. Ezért az ítélőtábla ezek lényeges enyhítésére sem látott indokot, miután hivatalból vizsgálta a büntetés mértékét.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a Btk. 45. § (2) bekezdésének alkalmazásával, különös tekintettel a vádlott egészségi állapotára, a Btk. 43. § a) pontja alapján a vádlottat börtönbüntetésre ítélte.
Nem volt törvényes lehetősége az elsőfokú bíróságnak sem – és a másodfokú bíróságnak már a súlyosítási tilalom miatt sem – a közúti közlekedés rendjét súlyosan sértő bűncselekményeket elkövető vádlottal szemben a Btk. 58. § (1) bekezdése szerinti közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására.
A másodfokú bíróság azonban úgy ítélte, hogy a vádlott e cselekményei és egészségi állapota miatt a jövőben potenciális veszélyt jelent a közúti közlekedés biztonságára, ezért az ezzel kapcsolatos intézkedést hivatalból megteszi.
A kifejtettekből következik, hogy a vádlott felmentését célzó védelmi fellebbezések nem vezettek eredményre, ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 174/2003. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás