BÜ BH 2004/45
BÜ BH 2004/45
2004.02.01.
A különös visszaesés megállapíthatósága szempontjából ugyanolyan bűncselekmény elkövetését jelenti, ha az elbírálás alatt álló bűncselekmény (emberrablás) törvényi tényállása a törvényi egység körébe tartozó összefoglalt bűncselekmény folytán magában foglalja a korábbi elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény (személyi szabadság megsértése) törvényi tényállását [Btk. 137. § 15. pont, 175. § (1) bek., 175/A. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2002. február 20. napján kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt, mint különös visszaesőt 6 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért; az I .r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért, másodlagosan téves minősítés megállapítása miatt és enyhítésért; a II. r. vádlott és védője a bűnösség téves megállapítása miatt és enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész fenntartotta a súlyosítás iránti ügyészi fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéseket nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a tényállást helyesen állapította meg, indokolási kötelezettségének is eleget tett, megindokolta, hogy a tényállást a vádlottak részbeni tagadásával szemben miért döntően a sértettek, a tanúk vallomására és az azt alátámasztó bizonyítékokra – többek között a II. r. vádlottnak az I. r. vádlottra tett terhelő nyomozási vallomásaira – alapozta.
Az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont le a vádlottak bűnösségére. A vádlottak és védőik felmentésre irányuló indítványai a tényállás helyességének a támadásán keresztül vitatják a bűnösséget. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítékokat az értékelés körébe vonta, és meggyőző indokát adta annak, hogy a vádlottak tagadásával szemben milyen bizonyítékokra alapította a tényállást. Erre tekintettel a megalapozatlansági hibák nélküli tényállás a másodfokú eljárásban irányadó, eredménnyel nem támadható, a felmentésre irányuló fellebbezések tehát eredményre nem vezethettek.
Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményét helyesen, a büntető anyagi jogi szabályoknak megfelelően is minősítette.
Helyes volt az I. r. vádlott különös visszaesői minőségének a megállapítása is.
A Btk. 137. § 15. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint ugyanis különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményt követ el.
Az I. r. vádlottat korábban személyi szabadság megsértése és kifosztás bűntette miatt ítélték el 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és a jelen ügyben elbírált bűncselekményeit a kitöltéstől számított három éven belül követte el, tehát visszaeső.
A különös visszaesés megállapíthatósága szempontjából a korábbi ügyben elbírált személyi szabadság megsértése és a jelen ügyben elbírált emberrablás bűntette összehasonlító elemzésének van jelentősége. A két bűncselekmény szoros kapcsolatára már a rendszertani elhelyezkedésük is utal, a személyi szabadság megsértésének bűntette a Btk. 175. §-a, míg az emberrablás bűntette a 175/A. §-a.
A két bűncselekmény törvényi tényállásának összevetése körében az állapítható meg, hogy az emberrablás bűntette magában foglalja a személyi szabadság megsértésének a bűntettét azzal a többlettel, hogy az emberrablás bűntette esetén a személyi szabadságtól megfosztás csak meghatározott módon – erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználásával – történhet, és az is szükséges, hogy az elkövető a személyi szabadságától megfosztott személy szabadon bocsátását követelés teljesítésétől tegye függővé.
A törvény helyes értelmét tükröző, a Legfelsőbb Bíróság 14. számú Irányelve nyomán kialakult bírói gyakorlat szerint ugyanolyan bűncselekmény elkövetését jelenti, ha a korábbi elítélés olyan bűncselekmény miatt történt, amely a törvényi egység körébe tartozó összefoglalt bűncselekmény folytán magában foglalja az utóbbi, elbírálás alatt álló bűncselekmény törvényi tényállását is. A két bűncselekmény kapcsolatára nézve az előzőekben kifejtettek szerint jelen ügyben is ez a helyzet, az eltérés csak annyi, hogy a másodikként elkövetett bűncselekmény (az emberrablás) foglalja magában a korábban elkövetett bűncselekmény (személyi szabadság megsértése) törvényi tényállását is.
A különös visszaesői minőség megállapítása tehát helyesen történt.
Az elsőfokú bíróság a büntetést befolyásoló tényezőket helyesen sorolta fel, a Legfelsőbb Bíróság további enyhítő körülményként értékeli az időmúlást, a cselekmények elkövetése óta több mint három év telt el.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság által mindkét vádlottra kiszabott büntetés törvényes, az szükséges és egyben elegendő is a büntetési cél eléréséhez. Nem találta tehát alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésre irányuló vádlotti és védői fellebbezéseket.
Mivel az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezései is megfelelnek a törvénynek, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 259. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 1968/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás