• Tartalom

BÜ BH 2004/454

BÜ BH 2004/454

2004.11.01.
Bíróként az ügyben a védő házastársa nem járhat el, ezért az ügy másodfokú elbírálásából is ki van zárva – Eljárása feltétlen hatályon kívül helyezési és felülvizsgálati okot valósít meg [Be. 21. § (1) bek. b) pont, 405. § (1) bek. c) pont, 373. § (1) bek. II/b. pont, 425. § (1) bek. b) pont].
A K.-i Városi Bíróság a 2003. június 17-én kihirdetett ítéletével I. E. I.-né L. – I. terheltet rablás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Bűnjelről rendelkezett és kötelezte a terheltet a felmerült bűnügyi költség viselésére.
Az elsőfokú ítéletet kétirányú – az ügyész által a büntetés súlyosítása, a terhelt és védője részéről felmentés érdekében bejelentett – fellebbezések mellett felülbírálva, a megyei bíróság a 2003. október 17. napján tanácsülésen meghozott ítéletével részben megváltoztatta, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztését mellőzte, és mellékbüntetésül a terheltet 2 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A terhelt büntetésének töltését még nem kezdte meg.
A jogerős másodfokú határozat ellen a terhelt a felülvizsgálati indítvány benyújtására tekintettel ezen eljárásra is kirendelt védője nyújtott be indítványt, a másodfokú ítéletnek a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján történő hatályon kívül helyezése, és a megyei bíróság új eljárás lefolytatására utasítása érdekében. Indítványának indokolásában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárásban a terhelt védője volt, azonban más irányú elfoglaltsága miatt a tárgyalásokon védőként őt dr. Cs. G. ügyvéd helyettesítette. A másodfokú bíróság azonban, amely kérelmük ellenére tanácsülésen, a felek személyes részvétele lehetőségének biztosítása nélkül bírálta el az ügyet, nem észlelte, hogy a másodfokú bíróság tanácsának tagjaként olyan bíró – dr. Cs. G.-né, az eljárt védő házastársa – vett részt, aki a határozat hozatalából kizárt volt. Ezért a Be. 21. §-a (1) bekezdésének b) pontjára is tekintettel az ügyben abszolút eljárásjogi felülvizsgálati ok valósult meg.
A Legfőbb Ügyészség átiratában – figyelemmel arra is, hogy a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője által az ügyben adott tájékoztatás szerint az érintett ügyvéd, illetve bíró házastársak – a megyei bíróság határozatának a Be. 405. § (1) bekezdésének c) pontjára, és 373. § (1) bekezdés II/b. pontjának I. fordulatzára figyelemmel, a megyei bíróság határozatának tanácsülésen történő hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az egyébként tanácsülésre tartozó ügynek a Be. 422. §-a (3) bekezdése alapján nyilvános ülésen történő elbírálását találta indokoltnak.
A nyilvános ülésen a védő indítványát változatlanul fenntartotta, és a Legfőbb Ügyészség képviselője is átiratukkal egyezően nyilatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság az indítvánnyal megtámadott másodfokú határozatot a Be. 420. §-a (4) bekezdésének megfelelően kizárólag a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt felülvizsgálati ok alapján bírálta felül. A felülvizsgálati indítványt az abban, illetve a Legfőbb Ügyészség átiratában írt okokból alaposnak találta. Ezért a megyei bíróság ítéletét – miután a másodfokú bíróság tanácsában az alapügyben eljárt védő házastársa a tanács tagjaként vett részt az ítélet meghozatalában – a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontja, és a 373. § (1) bekezdés II/b. pont I. fordulata alapján, és a Be. 219. § (1) bekezdés b) pontjára is tekintettel a Be. 425. §-a (1) bekezdésének b) pontját alkalmazva hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
A jogerős határozatokkal megállapított tényállás a Be. 420. §-ának (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban irányadó. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a hatályos jogszabályok alapján nem adhatott iránymutatást, hogy a fellebbezések elbírálására a másodfokú bíróságnak tanácsülést, nyilvános ülést vagy tárgyalást indokolt-e kitűznie (Be. 360-366. §-ai). (Legf. Bír. Bfv. I. 2448/2003. sz.).
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére