PÜ BH 2004/464
PÜ BH 2004/464
2004.11.01.
A nyomozó hatósággal szemben érvényesített kártérítési igény kár hiányában nem érvényesíthető – Az ún. jelképes összegű kár érvényesítésének kérdései [Ptk. 339. §, 349. §, 355. §, 359. §].
A felperesek a keresetükben az alperest általános vagyoni kártérítésként a Ptk. 339. § (1) és 349. § (1) bekezdése alapján 1 forint és ezen összegnek 1999. május 1. napjától számított kamata megfizetésére kérték kötelezni. A kereset ténybeli alapjaként arra hivatkoztak, hogy az alperes a büntetőeljárási törvényben előírt feltételek megsértésével rendelkezett a II. r. felperes körözéséről és elfogásáról. Szabályszerű, közokirati formának megfelelő elfogatóparancsot sem bocsátottak ki.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy nem sértett jogszabályt, a kártérítési felelőssége nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A döntés indokolása szerint a perben feltárt tények azt bizonyították, hogy az alperes a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 44. §-ának (1) bekezdése, 119. §-ának (1) bekezdése, továbbá a Rendőrség Körözési Munkájának Ideiglenes Szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (III. 29.) ORFK utasításnak megfelelően járt el. A II. r. felperes körözésének és őrizetbe vételének elrendelése nem volt jogsértő, az alperes jogellenes és felróható magatartása nem állapítható meg.
Az elsőfokú ítélet ellen a kereset szerinti döntés meghozatala érdekében a felperesek éltek fellebbezéssel. A fellebbezés indokolása szerint az elsőfokú bíróság a jogszabályokat tévesen alkalmazta és értelmezte, továbbá figyelmen kívül hagyta a körözési információs rendszerrel kapcsolatban a felperesek által előadott jogi érveket. Az alperes kártérítési felelősségét a felperesek bizonyították, ezért a kereset elutasítása jogsértően történt.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a perben érdemben helyes döntés hozott, amikor a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása azonban kiegészítésre szorult az alábbiak szerint.
Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a kártérítési felelősségnek a Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében együttes feltételei vannak. Ezen belül elsődleges annak bizonyítása – a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a károsult kötelessége –, hogy vagyoni vagy nem vagyoni kár keletkezett. Károsodás hiányában kártérítési felelősség nem állhat fenn és ezért szükségtelen a kártérítési felelősség további tényállási elemeinek vizsgálata és bizonyítása.
A perben a felperesek vagyoni károsodásra hivatkoztak, és általános kártérítésként kérték az alperes marasztalását. A Ptk. 355. § (4) bekezdése értelmében kártérítésként a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A 359. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Az általános kártérítés esetében is elengedhetetlen a kár bekövetkezésére, továbbá a kár mértékére vonatkozóan a bizonyítás lefolytatása. A kártérítés mérlegelés útján történő megállapítására tehát csak annyiban van lehetőség, amennyiben annak mértékére a bizonyítás nem szolgáltatott pontos adatokat.
Az ismertetett rendelkezésekből következően a kár összegszerűsége a károsult által bizonyítandó tény. Nem mentesíti a bizonyítási teher alól a károsultat az, ha követelését ún. jelképes összegben jelöli meg. Erre csak akkor van lehetősége, ha bizonyítja, hogy a keresetben érvényesített összeget a kár mértéke meghaladja, de az eljárási szabályok által biztosított rendelkezési jogával élve a teljes kár megtérítéséről kifejezetten lemond. A felperesek a jelen perben vagyoni kár bekövetkezését, továbbá annak mértékét nem bizonyították, ebben a tekintetben bizonyítási indítványt sem terjesztettek elő. Ebből következően pedig az alperessel szemben marasztaló döntés nem hozható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 24.697/2002. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás