PÜ BH 2004/467
PÜ BH 2004/467
2004.11.01.
A házastárs részére tíz éven át folyamatosan nyújtott, súlyos fizikai és lelki megterheléssel járó, más segítségét nélkülöző ápolás és gondozás a házastárs törvényes támogatási kötelezettségét túlhaladja, ezért annak értéke hagyatéki teherként elszámolható [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 24. §; Ptk. 677. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kötelesrész kiadása iránti keresetét elutasította és a felperest elsőfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az 1997. február 25-én elhunyt K. J. örökhagyónak a felperes az első házasságából született és törvényes öröklésre jogosult gyermeke, az alperes a második házastársa és végrendeleti örököse.
Az örökhagyó 1977. április 18-án kelt végrendeletében minden ingó és ingatlanvagyonát feleségére, az alperesre hagyta. A végrendeletben rögzítette, hogy 1964. július 30- án kelt adásvételi szerződéssel közösen vásárolták meg a perbeli házhelyet, amelyre OTP építési kölcsön igénybevétele mellett építették fel közös családi házukat. Rögzítette, hogy 1955. szeptember 3-án első házasságából Ildikó Margit utónevű gyermeke született, aki a házasság felbontása után édesanyjánál maradt, részére a gyermektartásdíjat a törvény szerint fizette. Ennek ellenére a leánya szinte megtagadta, azt sem közölte vele, hogy mikor és kihez ment feleségül. Az örökhagyó gyermekét kitagadta, mert véleménye szerint leánya utána az öröklésre érdemtelen. A végrendeletben rögzítette azt is, hogy örökösével boldog házasságban él, a jövőre is csak tőle várhatja a szeretetet, rászorultságában a gondozást, ápolást, és ő halála után a helyi szokásoknak megfelelően tartozik eltemettetni, síremléket állítani és a végrendelkezőről megemlékezni.
A hagyatéki eljárásban az alperes a végrendeletet érvényesnek ismerte el. A felperes a kitagadás érvénytelenségét állította, és a végrendelet alaki érvénytelenségére hivatkozott. A közjegyző végzésével az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján az alperes részére adta át.
A felperes keresetében – egyebek mellett – kötelesrészre jogosultságának megállapítását, és az alperest 675 000 forint: kötelesrésze pénzbeli megfizetésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a végrendeletbe foglalt kitagadás érvénytelen, mert olyan ok, amelyre a kitagadás alapítható lenne, a felperes terhére nem állapítható meg, ezért a felperes kötelesrészre jogosult. Ugyancsak a bizonyítási eljárás eredményeként megállapította azt, hogy az örökhagyó 1987 februárjától haláláig ágyban fekvő, magatehetetlen beteg volt, őt házastársa ápolta, gondozta házigondozó vagy ápolási díj igénybevétele nélkül. Az Egészségügyi Szociális Központ közlése alapján megállapította, hogy a házigondozó napi 4 órára jutó tényleges költsége 1991-ben 110 forint, 1992-ben 80 forint, 1993-ban 102 forint, 1994-ben 158 forint, 1995-ben 176 forint, 1996-ban 212 forint, 1997-ben 232 forint volt. A gondozottnak az önkormányzati rendelet szabályai szerint nyugdíja alapján térítési díjat kellett volna fizetni, amely 1995-ben 5-50 Ft/óra, 1996-ban 7-70 Ft/óra, 1997-ben 10-100 Ft/óra, 2001-ben 15-147 Ft/óra összeget jelent.
Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az örökhagyó résztulajdonában álló ingatlan ivóvíz- és szennyvíz-bekötése az örökhagyó életében megtörtént. Az ingatlan örökhagyó halálakori forgalmi értékét a szakvélemény alapulvételével, de a közmű bekötésekre figyelemmel 1 600 000 forintban határozta meg. Figyelmen kívül hagyta a gázbevezetés értéknövelő hatását, mert a gázbekötésre az örökhagyó halálát követően került sor. Mivel a felperes kötelesrész iránti igényt az ingóságokkal kapcsolatban nem terjesztett elő, azt állapította meg, hogy az örökhagyó hagyatékát a k.-i ingatlan 1 600 000 forint értékben, és a 13 100 forint értékű, valamint 3300 forint névértékű szövetkezeti üzletrész képezte.
A PK. 89. sz. állásfoglalásra hivatkozva úgy foglalt állást, hogy mivel az örökhagyó a Csjt. szerint az őt eltartani köteles és valóban eltartó rokona javára végrendelkezett, és végrendeletében a juttatások okául a nyújtott eltartást jelölte meg, a végrendeleti juttatást a tényleg teljesített tartás ellenértékének szánta. A kötelesrész alapja ezért a hagyaték tiszta értékének és a tényleg teljesített tartás ellenértékének a különbözete. Mivel az alperes által nyújtott tartás értéke magasabb mint a kötelesrész értéke, ezért a felperesi keresetet mint alaptalant elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a felperes perköltségben marasztalásával helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes kitagadása a jogszabályi feltétel hiányában érvénytelen, és a felperes kötelesrészre jogosult. Osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját abban is, hogy a kötelesrész számításánál a hagyaték tiszta értékének meghatározásánál a hagyatéki terheket is figyelembe kell venni. Nem értett egyet azonban az elsőfokú bírósággal a PK 89. sz. állásfoglalás alkalmazását illetően. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes által az örökhagyó halálát megelőző 10 éven keresztül folyamatosan nyújtott ápolás, gondozás ellenértékét a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hagyatéki tartozásként kell figyelembe venni. E jogszabály azokat a hagyatéki tartozásokat foglalja magába, amelyek az örökhagyó személyével, tartásával, gondozásával, ápolásával és gyógykezelésével összefüggően felmerült költségek. Kiemelte, hogy a Ptk. 677. § (2) bekezdés szerint hagyatéki hitelező maga az örökös is lehet, és osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy az alperes által 10 éven keresztül teljesített szolgáltatás értéke olyan jelentős mértékben meghaladja a felperest megillető kötelesrész mértékét, hogy az teljes mértékben elenyészik.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a perben eljárt bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezésével keresetének való helytadás iránt.
Azzal érvelt, hogy a Csjt. 27. §-a értelmében a házastársakat kölcsönös támogatási kötelezettség terheli, ezért a házastársat terhelő tartási, gondozási kötelezettséget a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontja szerinti örökhagyói tartozásként figyelembe venni nem lehet. Hivatkozott arra, hogy az örökhagyó rendelkezett annyi jövedelemmel, nyugdíjjal, hogy tartásának, ápolásának a költségeit fedezze, illetőleg részére gondozó lett volna fizethető. Sem a tartás, sem annak időtartama vagy összegszerűsége a perben bizonyítást nem nyert. A házastárs által természetben nyújtott ápolás, gondozás pedig hagyatéki tartozások köré nem tartozik, ezért a perben eljárt bíróságok ítélete anyagi jogszabályt sértenek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Csjt. 24. §-a értelmében a házastársakat terhelő kölcsönös támogatási kötelezettségnek részben személyes, részben vagyoni összetevői vannak. Személyes, de bizonyos mértékig vagyoni elemmel is vegyülő feladat a másik házastárs gondozása, ellátása betegsége alatt. Ebből következik a házastárs tartásának a kötelezettsége is akár természetben, akár pénzbeli járadék formájában, melyet a Csjt. 21-23. §-ai szabályoznak. A peradatok alapján azonban kétséget kizáróan megállapítható (így dr. F. E. I. háziorvosnak az 18. sz. jegyzőkönyvben foglalt tanúvallomásából), hogy az örökhagyó agytrombózis miatt vizeletvesztéssel járó, teljesen magatehetetlen, béna, ágyban fekvő beteg volt, aki állandó gondozásra szorult, magát ellátni nem tudta. A. Gy.-né ápolónő tanúvallomása szerint (18. sz. jegyzőkönyv) ,,ágyban fekvő beteg volt, tudott mozogni de csak nagy-nagy segítséggel. Egyedül képtelen volt mozogni, végig a felesége ápolta, inkontinens volt. Ez egy emberpróbáló munka, a nap 24 órájában oda kellett rá figyelni, vele kellett lenni. Ebből a nyomorúságból, amiben ő élt, az isten mentsen meg mindenkit.''
Az alperes által az örökhagyónak 10 éven át nyújtott szolgáltatásainak mértéke messze meghaladta a Csjt. 24. §-ában foglalt, a házassági életközösség tartamát jelentő, és az együttéléssel szükségszerűen vele járó tevékenység kereteit, és arra is figyelemmel, hogy az örökhagyó a végrendeleti juttatás indokaként betegsége esetén a róla való gondoskodást elvárta, nem sértett jogszabályt a jogerős ítélet azzal, hogy a kötelesrész alapjánál az alperesi szolgáltatások ellenértékét a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hagyatéki tartozásként figyelembe vette. Az örökhagyó hagyatékának az értéke 1 600 000 + 13 100 + 3300 + 134 000 forint = 1 750 400 forint. Ilyen összegnek 10 év alatt havi 14 586 forint, napi 486 forint gondozási összeg felel meg, ami nyilvánvalóan csekélyebb összeg, mint az alperes által nyújtott szolgáltatások ellenértéke, és ennek elszámolására az alperes akkor is igényt tarthat, ha az örökhagyót nem a saját vagyonából tartotta el.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet anyagi jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.845/2001. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás