KÜ BH 2004/488
KÜ BH 2004/488
2004.11.01.
Az ügyféli jogállást megtagadó közigazgatási határozat is bíróság által felülvizsgálható érdemi határozat [1957. évi IV. tv. 72. §].
A Megyei Közlekedési Felügyelet 2001. február 13-án kelt határozatával megye területén egy hidat, három utat az országos közút hálózatból törölt és helyi híddá, illetve közúttá nyilvánított. Az elsőfokú közigazgatási határozat ellen a magánszemély felperes nyújtott be fellebbezést, amelyet ügyféli minősége hiányának megállapítása miatt érdemi elbírálás nélkül elutasított az alperes.
A felperes keresetet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz és kérte a közigazgatási határozat felülvizsgálatát.
A megyei bíróság végzésével a pert megszüntette, a Pp. 157. § a) pontja alapján a Pp. 130. § (1) bekezdése f) pontjára figyelemmel azzal az indokolással, hogy az alperes határozata nem minősül érdemi határozatnak, ezért a Pp. 339. § (1) bekezdése, valamint az Áe. 72. §-ára tekintettel bíróság által nem felülvizsgálható.
A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság végzése ellen, amelyben a Legfelsőbb Bíróság 3/1998. KJE jogegységi határozatára hivatkozással az alperesi elutasító határozatot az ügy érdemére vonatkozó határozatnak minősítette, ezért kérte annak bírósági felülvizsgálatát.
Az alperes a felülvizsgálatra előterjesztett ellenkérelmében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint tévedett a felperes, mivel az elsőfokú bíróság nem hatáskör hiánya miatt hozta meg permegszüntető végzését, hanem arra alapozottan, hogy az alperesi közigazgatási eljárásban a felperes nem minősült ügyfélnek. E határozat valóban nem érdemi határozat, ezért bírósági felülvizsgálata nem kérhető.
A fellebbezés alapos.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 3/1998. KJE számú jogegységi határozatát a bírói gyakorlat az érdemi határozatok fogalmi körében jelentős tartalommal töltötte ki. A jogegységi határozat megállapította, hogy a közigazgatási szervnek hatáskör hiányát megállapító határozata az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. §-ának (1) bekezdése alkalmazása szempontjából az ügy érdemében hozott döntés, amellyel szemben bíróság felülvizsgálata kérhető. A jogegységi határozat indoklása szerint az Alkotmány 50. §-ának (2) bekezdése általánossá teszi a bíróságnak a közigazgatási határozatok törvényességének ellenőrzésére vonatkozó jogát. E jog azonban nem korlátlan. Korlátozást tartalmaz az Áe. 72. §-nak (1) bekezdése, amely csak érdemi közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát teszi lehetővé. E korlátozó rendelkezést azonban az Alkotmány 70/K. §-ában foglalt rendelkezéssel összhangban kell értelmezni, amely szerint az ,,alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények bíróság előtt érvényesíthetők''. A jogegységi határozat nyomán kialakuló bírói gyakorlat egységes abban a kérdésben, hogy a jogorvoslat lehetőségét véglegesen lezáró határozat az ügyet végleg lezáró érdemi határozatnak minősül, ezért ellene a bírósági felülvizsgálat jogintézménye igénybe vehető.
A felperes jogorvoslati jogát jelen esetben véglegesen lezárta az alperesnek az ügyféli jogállást megtagadó döntése, ezért annak bírósági felülvizsgálatára sor kerülhet.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 130. § (1) bekezdésének f) pontjára hivatkozott, amely szerint a felperes követelése idő előtti, vagy bírói úton nem érvényesíthető.
A felperes közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló kereseti kérelme idő előttinek nem minősülhet, tekintettel arra, hogy az ügyféli jogállását megtagadó közigazgatási határozat az ügyet véglegesen és érdemben lezárta.
Ezáltal mint érdemi határozat ellen az Áe. 72. § (1) bekezdése szerinti bírósági felülvizsgálatra a Pp. XX. Fejezet szabályai szerint kerülhet sor. (Legf. Bír. Kpkf. III. 37.631/2002. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
