BÜ BH 2004/492
BÜ BH 2004/492
2004.12.01.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete esetén a terhelt – legalább – eshetőleges szándékának az életveszélyre kell irányulnia [Btk. 170. § (1) bek., (5) bek. I. ford., 16. §].
Az elsőfokú bíróság B. Gy.-né vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 8 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Az eljárás során lefoglalt és 1-7. tétel alatt kezelt bűnjeleket a vádlottnak, a 8. tétel alattit B. Gy. sértettnek kiadni rendelte. Kötelezte a vádlottat 27 870 forint és a jövőben esetleg felmerülő bűnügyi költség megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentése érdekében. A fellebbezési tárgyaláson a védő a felmentés mellett a szándékos elkövetés megállapítását és a minősítést is vitatta.
A Legfőbb Ügyészség átiratában felderítetlenség miatt az ítéletet megalapozatlannak tartotta. Álláspontja szerint nem tisztázta az elsőfokú bíróság kellő alapossággal, hogy a vádlott által okozott szúrt sérülés életveszélyes eredményt előidézett-e, vagy csupán arra alkalmas volt. Erre ugyanis nem nyilatkoztatta az igazságügyi orvos-szakértőt. A sértettet operáló dr. J. I. orvos elmondása szerint a sértett sérülése életveszélyes volt. Az igazságügyi orvos-szakértő és az operáló orvos eltérő álláspontjára figyelemmel más igazságügyi orvos-szakértő véleményének beszerzését indítványozta. Kifejtette, hogy változatlan igazságügyi orvos-szakértői vélemény esetén a vádlott szándékára megalapozott jogi következtetést az életveszélyes eredmény vonatkozásában levonni nem lehet.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
A vádlott magyar állampolgár és anyanyelvű, férjezett, 1 kk. gyermek eltartásáról gondoskodik. Érettségizett, állandó munkaviszonyban nem áll, rokkantnyugdíjas, havi jövedelme 21 ezer forint. Férje vállalkozó, akinek keresetét megmondani nem tudta. Egy családi ház fele része áll tulajdonában, büntetve még nem volt.
A vádlottat impulzivitás és agresszivitás jellemzi, melyet öngyilkossági kísérlet, vagy fantázia formájában időnként önmaga ellen fordít. Érzelmileg, indulatilag kiegyensúlyozatlan személyiség, hajlamos a szorongásra, kóros mértékű lehangoltságra, ideges reakciókra. Személyiségszerkezete kóros reakcióképességet elérő személyiségzavarnak felel meg, mely beszámítási képességét közepes fokban korlátozza. E korlátozottság a cselekmény időpontjában is fennállt.
Emellett a vádlott huzamosabb ideje cukorbeteg, naponta négyszer ad magának inzulin injekciót.
A vádlott és a sértett 1982-ben kötött házasságot. Ezt követően együtt nevelték két közös kiskorú gyermeküket, valamint a vádlott első házasságából származó gyermeket is. A házastársi együttélés az utóbbi években megromlott. Ennek oka az volt, hogy a vádlott férje több vendéglátóhelyet üzemeltetett, rendszeresen járt haza ittas állapotban és ilyen állapotában a feleségével kötekedett, őt időnként durván sértegette, de előfordult tettleges bántalmazás is. Miután a bántalmazásoknak komolyabb következménye nem volt, a vádlott feljelentést férje ellen nem tett, ezeket neki megbocsátotta.
Azt követően, hogy a vendéglátóegységeket eladták, a feszültség újabb forrása az volt, hogy a befolyt pénzösszeget mire fordítsák. A sértett panziót szeretett volna működtetni, a vádlott azonban úgy találta, hogy ő nincs olyan fizikai állapotban, hogy ebben aktívan közre tudjon működni, és azt ellenezte. Emiatt többször veszekedés alakult ki közöttük. A vádlott ezután is fogyasztott alkoholt és ittas állapotban a vállalkozásainak megszűnése után is többször viselkedett felróható módon a sértettel szemben.
Az állandó feszültség és a cukorbetegség együttesen olyan hatást gyakorolt a vádlottra, hogy többször szorult pszichiátriai kezelésre, és öngyilkosságot is megkísérelt.
2001 augusztusában a helyzet odáig fajult, hogy B. Gy.-né a lakás különböző helyiségeiben a virágcserepekbe szurkálva és egyéb helyekre lerakva több szúróeszközt helyezett el, hogy amennyiben a férje részéről támadás éri, az ellen védekezni tudjon.
2001. augusztus 14-én a kora esti órákban a sértett ismételten ittas állapotban ment haza, közöttük az építkezés miatt újból szóváltás keletkezett, melynek során a vádlott haját a sértett megcibálta és a kezét is csavargatta.
A következő napon, 2001. augusztus 15-én a délutáni órákban tért haza a sértett és ekkor is ittas állapotban volt. A házastársak között az építkezés miatt ismét vita kezdődött, amelynek során a sértett a lakásban mindenhova követte a vádlottat, és közben az építkezéssel kapcsolatos véleményét hangoztatta. Végül is a vádlott a nappali szobában ült le, a kanapén foglalt helyet, gyümölcsöt és kést vitt magával. Korábban ugyanis inzulint adott be magának, azonban nem evett, ezért az étkezés hiányát gyümölccsel kívánta pótolni. A sértett ismét közeledett a vádlott felé, aki ezt elhárította, mondva, hogy maradjon tőle távol, ne üljön le mellé, mivel még azt sem szerette, ha az alkohol szagát érezte rajta. A sértett ennek a kérésnek nem tett eleget, hanem ismételten közeledett a vádlotthoz, aki ekkor a kezében tartott kb. 6 cm pengehosszúságú fekete, műanyag nyelű késsel, közepes erővel a sértett hasának bal oldalába szúrt. A seb vérezni kezdett, B. Gy. arra egy ruhát szorított, majd szólt a lányának, hogy értesítse a mentőket és a rendőrséget. Ezután a mentő, majd a rendőrség is rövidesen a helyszínre érkezett és a sértettet kórházba szállították.
A vádlott magatartása következtében a sértett a has áthatoló szúrt sérülését szenvedte el, melynek során megsérült a cseplesz is. A sérülés gyógytartama 8 napon túli, ténylegesen 4-5 hét. Életveszélyes állapot ugyan nem alakult ki, azonban nagy erőbehatású szúrás esetén életveszélyes sérülések a hasi aorta, a bélfodor, a vékony-vastagbél sérülése is létrejöhetett volna.
Az ítélőtábla a fellebbezéseket részben alaposnak ítélte, és osztotta a főügyészi indítványban kifejtett álláspontot is. A Be. 348. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően felülbírálva a megyei bíróság ítéletét azt állapította meg, hogy a tényállás részben nincs felderítve, nevezetesen, hogy a sértett sérülése ténylegesen életveszélyes volt-e, vagy csupán az életveszélyes sérülés lehetősége állott fenn. Ezért az elsőfokú ítélet a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontja alapján részben megalapozatlan.
Ezen megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Be. 353. § (1) és (2) bekezdése alapján felvett bizonyítás keretében dr. S. M. igazságügyi orvos-szakértőt szakértői véleményének kiegészítése céljából megidézte és meghallgatta, mert az ítélőtábla álláspontja szerint a szakértői vélemény kiegészítésével a felderítetlenség kiküszöbölhető, újabb igazságügyi orvos-szakértő kirendelése ennek érdekében nem szükséges. Dr. S. M. igazságügyi orvos-szakértő az elétárt operáló orvosi vallomás ismeretében szakértői véleményét változatlanul fenntartotta.
Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott elmeállapota vonatkozásában igazságügyi orvos-szakértői véleményt előterjesztő szakértők közül csak az egyik szakértőt hallgatta meg. Mind az elsőfokú bíróság eljárása során hatályban lévő büntetőeljárási törvény, mind pedig a jelenleg hatályban lévő büntetőeljárási törvény szerint az elmeállapot vonatkozásában két szakértő együttesen adhat szakvéleményt. Tárgyaláson is csak közösen nyilatkozhatnak a szakvélemény fenntartása, vagy annak módosítása tárgyában. Erre figyelemmel az ítélőtábla felhívta dr. H. L. igazságügyi elmeorvos- szakértőt – dr. M. K. igazságügyi elmeorvos-szakértő tárgyalási nyilatkozatának megküldése mellett –, hogy szakértő társa előadására nyilatkozzon. Dr. H. L. igazságügyi orvos-szakértő a másik igazságügyi elmeorvos-szakértő tárgyaláson előadott véleményével teljes egészében egyetértett, azt kiegészíteni nem kívánta. Ezzel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértését kiküszöbölte.
Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a 2002. évi szeptember hó 4. napján tartott tárgyaláson B. Gy. sértett meghallgatása során pontosan nem jegyzőkönyvezte, hogy a tanút vallomása előtt mire figyelmeztette. A jegyzőkönyvben ugyanis csak annyi szerepel, hogy ,,törvényes figyelmeztetés'' után a tanú a figyelmeztetést megértette és vallomást kíván tenni. Csupán a válaszból derül ki, hogy mentességi jogára történő kioktatásra is sor került. Ezen eljárási szabálysértés azonban az ügy érdemére kihatással nem volt, így csupán megállapítására szorítkozott a másodfokú bíróság.
Az ítélőtábla az iratok alapján, és a részbizonyítás eredményeként a tényállást a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján az alábbiakkal kiegészítette:
A sértett sérülésének azúrcsatornája mintegy 2-4 cm hosszúságú volt.
Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, az a fenti kiegészítéssel a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A tényállást támadó és a vádlott felmentése érdekében bejelentett fellebbezések a bizonyítékok mérlegelése ellen irányultak. Az elsőfokú bíróság részletes indokát adta, hogy miért vetette el a vádlott, illetve a védő jogos védelemre történő hivatkozását, azt azonban helyesen nem az ítélet végén, hanem a bizonyítékok mérlegelése után, a cselekmény minősítése előtt kellett volna az ítéletben szerkezetileg szerepeltetnie.
Részletes indokát adta az elsőfokú bíróság annak is, hogy az érdektelen tanúk vallomására figyelemmel miért vetette el a vádlott és a sértett egybehangzó azon vallomását, hogy csupán véletlen baleset következménye volt a sértett sérülése.
A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével az elsőfokú bíróság megalapozottan állapította meg tényállásában azt, hogy a vádlott egy 6 cm pengehosszúságú késsel közepes erővel a hasán megszúrta a sértettet. E körben kifejtett indokai helytállóak és mindenben megfelelnek az iratokban rögzítetteknek.
Így a tényállást támadó és a vádlott felmentése érdekében bejelentett fellebbezések, valamint a jogos védelemre vonatkozó hivatkozás eredményre nem vezethetnek.
A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, de tévedett a cselekmény jogi minősítését illetően.
Jellemzően a hasat ért közepes erejű szúrás esetén a súlyosabb eredményre általában legalább az elkövető eshetőleges szándéka kiterjed.
Dr. S. M. igazságügyi orvos-szakértő szakértői véleményében kifejtette, hogy a tényleges életveszélyes sérülés bekövetkezéséhez nagyobb erejű szúrás és legalább 6 cm-es szúrt sérülés lett volna szükséges. Az elkövetés eszközeként használt kés pengehosszúsága mindössze 6 cm volt. Az elkövetés előzményére, a tényleges szituációra és a vádlott beszámíthatósága közepes fokú korlátozottságára, a vádlott által alkalmazott közepes erejű szúrásra is figyelemmel kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy akár eshetőleges szándéka kiterjedt az életveszélyes sérülés okozására. Tekintettel arra, hogy az életveszélyes sérülés ténylegesen nem következett be, ezért a cselekmény kísérleti szakban maradt, a be nem következett eredményre vonatkozó gondatlanság pedig a minősítést nem alapozhatja meg.
Tekintettel arra, hogy az adott körülmények között a vádlott eshetőleges szándéka az eredmény vonatkozásában bizonyossággal nem állapítható meg, de nem vitásan a közepes erejű szúrásra figyelemmel testi sértési szándéka fennállt, az ítélőtábla a cselekményét a ténylegesen bekövetkezett eredménynek megfelelően a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
Az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, hogy cselekményét a sértett huzamos ideje fennálló felróható magatartása váltotta ki, továbbá a kísérletet, súlyosítóként, hogy közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt.
Az ítélőtábla további enyhítőként értékelte a vádlott beszámíthatóságának közepes fokú korlátozottságát, a sértett megbocsátását és az időmúlást, súlyosítóként a személy elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát.
Az enyhítő körülmények túlsúlyára, és arra figyelemmel, hogy a vádlott és a sértett között a házasság továbbra is fennáll, együtt élnek és kapcsolatuk rendeződni látszik, a vádlottal szemben büntetés kiszabását az ítélőtábla szükségtelennek ítélte. Úgy találta, hogy vele szemben intézkedés alkalmazásával a büntetési célok megvalósulnak, ezért a vádlottat a Btk. 72. § (1) és (5) bekezdése alapján a törvényi maximumban meghatározott 3 évi próbaidőre próbára bocsátotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen rendelkezett a bűnjelekről, azonban a sértett lakcímét, – ahová a bűnjel kiadására vonatkozó felhívás kiadható – nem jelölte meg, pedig azt az ítéletnek tartalmaznia kell. Ezért az ítélőtábla ezt pótolta. Az időközben hatályba lépett büntetőeljárási törvényre figyelemmel a bűnjelekre vonatkozó rendelkezés most már a Be. 155. § (1) és (2) bekezdésén alapszik.
Az elsőfokú bíróság szükségtelenül rendelkezett a jövőben esetleg felmerülő bűnügyi költségről, mert arról mind az általa történt elbíráláskor hatályban lévő, mind a jelenleg hatályban lévő büntetőeljárási törvény alapján a másodfokú eljárásban vagy különleges eljárás keretében lehet rendelkezni.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla a fellebbezéseket a minősítést támadó részében alaposnak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 103/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás