BÜ BH 2004/498
BÜ BH 2004/498
2004.12.01.
Magánokirat-hamisítást és csalást követ el a terhelt, ha a nyomdától megrendelt folyóiratok leszállítása előtt – a nyomdai munka ellenértéke felének kifizetése helyett – az ellenérték átutalásáról hamis banki igazolást készít és küld meg a nyomdának [Btk. 276. §, 318. §].
A városi bíróság 2002. október 1. napján kihirdetett ítéletével N. K. terhelt bűnösségét csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Az egy napi tétel összegét 200 forintban állapította meg.
A megállapított tényállás lényege szerint a terhelt beltagja és üzletvezetője volt az 1994. szeptember 6. napján alapított D. S. Betéti Társaságnak. A Bt. felszámolási eljárása egyszerűsített eljárással fejeződött be.
A Bt. volt a kiadója a kéthavonta megjelenő S. divat- és kulturális magazinnak.
A Bt. banki folyószámláján 1998. július 6. napján 3923 forint készpénz volt, ezt követően a számlán forgalmazás nem történt.
A terhelt 1998. augusztus 24. napján telefaxon árajánlatot kért a S. nyomdától a magazin háromezer példányban elkészítendő nyomdai munkáira. A nyomda az árajánlatot 1998. augusztus 25. napján küldte el a terheltnek, mint a Bt. képviselőjének, melynek feltételeként az szerepelt, hogy a vállalási ár felét a megrendeléskor, a másik felét pedig a szállítás után nyolc napon belül kérik átutalni. Irányárként 355 Ft/db árat jelöltek meg. A terhelt az árajánlatot elfogadva először 2400 db példányszámban állapodott meg a sértettel, majd 1998. szeptember 3-án a szerződést telefonon úgy módosította, hogy a magazint háromezer példányszámban kéri kinyomtatni.
A terhelt 1998. szeptember 16. vagy 17. napján járt a nyomdaüzemben, ahol közölték vele, hogy a Bt. által fizetendő ár felének már meg kellett volna érkeznie, de ez nem történt meg. Ezt követően a terhelt telefonált B.-re a Bt. irodájába, hogy az általa már elkészített átutalási megbízást 596 400 forint összegben faxolják el a nyomda részére. A megbízás még ezen a napon a nyomdához megérkezett, a megjelölt pénzösszeg azonban nem került át a nyomda számlájára. Ezért a fuvarozó sofőr 1998. szeptember 18-án úgy indult el Budapestre a legyártott magazinokkal, hogy az utasítás szerint azokat csak akkor adhatja át, ha a nyomda részéről azt neki engedélyezik. Ugyanezen a napon 9 óra 18 perckor a Bt. budapesti irodájából a telefax készülékről olyan igazolás érkezett a nyomdához, melynek tartalma szerint a B. Bank Rt. igazolta, hogy a Bt. folyószámláját azon a napon megterhelték a nyomda jogosult részére 596 400 forinttal. A valóságban azonban ez a terhelés nem történt meg, mert az igazolást nem a bank állította ki, hiszen a bank a Bt.-vel 1998 szeptemberében semmiféle kapcsolatban nem volt. A szállítás közben a terhelt telefonjáról több alkalommal keresték a sofőrt, aki a hívó féllel közölte, hogy az árut nem tudja átadni, mivel a pénz átutalása nem történt meg. Végülis nevezett a munkahelyéről olyan felszólítást kapott, miszerint a magazinokat nem adhatja át, ezért az árut visszaszállította.
Azt, hogy a hamis banki igazolást ki faxolta a nyomda részére, megállapítani nem lehetett, ám csak a terhelt érdekében állhatott, hogy a megállapodástól eltérően ellenérték kifizetése nélkül jusson a kiadványokhoz. A Bt. bankszámlája felett csak a terheltnek volt rendelkezési joga, megbízást is csak ő adhatott a bank részére. A hamis tartalmú banki igazolás készítése és a nyomdához eljuttatása is egyedül a terheltnek állt érdekében.
A kiadmányok legyártásával a sértettnek 1 196 776 forint kára keletkezett, amelyből a Bt. 1999. január 5. napján 119 000 forintot befizetett a sértett bankszámlájára.
A másodfokon eljárt megyei bíróság 2003. április 29-én kelt végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdésének a), b) és c) pontjára alapozottan.
Az indítványban kifejtett érvek szerint a vádindítvány nem tartalmazott tényállást a magánokirat-hamisítás elkövetésével kapcsolatosan. Nem jelölte meg, hogy a vádlott mely cselekvősége valósította meg a Btk. 276. §-ában meghatározott magánokirat-hamisítás törvényi tényállását. Utalt a Be. 2. §-ának (2) bekezdésére, mely szerint a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. Az ügyészi vád pedig nem tartalmazza azt, hogy a terhelt jog vagy kötelezettség megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használt volna. A vádlott bűnösségének az említett bűncselekményben történő megállapítására – az indítványban kifejtettek szerint – a bíróságnak nem volt törvényes lehetősége.
A csalás bűncselekménye vonatkozásában a felülvizsgálati indítvány – és a nyilvános ülésen felszólaló védő – annak a véleményének adott hangot, hogy e tekintetben a bíróságok által megállapított tényállás nem logikus. Elkerülte a bíróság figyelmét az a tény, hogy a felek között létrejött szerződés szerint a nyomdának nem is lett volna szabad elkezdenie a magazinok kinyomtatását addig, amíg az előleg a számlájára meg nem érkezik. A sértett önként, a szerződés rendelkezéseivel ellentétesen kezdte meg azok gyártását. Azt sem vette figyelembe az eljárt bíróság, hogy a Bt.-nek nem a bankszámlán lévő összeg volt a kizárólagos pénzforrása, hanem a hirdetési díjak folyamatosan folytak be a házipénztárba. Az említett körülményekből pedig nem lehet okszerű következtetést vonni a sértett tévedésbe ejtésére vagy tévedésben tartására, ebből következően a bűnösség megállapítására sem.
A Legfőbb Ügyészség átiratában – és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője – a felülvizsgálati indítványt alaptalannak ítélte. Az ügyészi vádindítvány tartalmazza a magánokirat-hamisítás vétségét megalapozó terhelti magatartást. Az irányadó tényállás szerint pedig helyes a csalás bűntettében való bűnösség megállapítása is. A megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
A védő a nyilvános ülésen való felszólalásában a felülvizsgálati indítványban írtakat fenntartotta.
Figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálati indítvány 2003. július 1. napját követően 2003. november 3. napján érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, az 1998. évi XIX. törvény 603. §-ának (6) bekezdése értelmében annak elbírálására az említett törvény XVII. Fejezetében foglalt szabályok az irányadók.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Az ügyész a vádindítványban csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen.
A vádindítvány 2. oldalának (1) bekezdése tartalmazza a magánokirat-hamisítás vétsége elkövetésével kapcsolatos tényállást. A vád tárgyává tett tények a következők: ,,a terhelt megígérte, hogy az átutalás tényét faxon igazolja a sértett felé, de addig is szállítsák el az árut B.-re. Ugyanezen a napon 9 óra 18 perckor a terhelt b.-i irodájában elhelyezett telefax készülékről olyan banki igazolás érkezett a sértetthez, mely szerint a B. Bank igazolja, hogy a Bt. számlájáról 596 400 forintot – a vételár felét – átutalta a sértett számlájára. A valóságban az átutalás nem történt meg, az igazolást pedig nem a B. Bank állította ki.''
A bíróság a bizonyítékok mérlegelése eredményeként állapította meg a tényállást a kérdéses elkövetés tekintetében. Miután a terhelt beltagja és egyedüli ügyvezetője volt a szóban lévő Bt.-nek, a rendelkezésre álló adatok alapján csak az volt megállapítható, hogy a hamis tartalmú ,,banki igazolást'' csakis a terhelt, mint a betéti társaság üzletvezetője használta fel a nyomdánál joghatás kiváltása érdekében. Egyedül a terhelt tudott arról, hogy az átutalás tényét a nyomda felé igazolni kell. Mindebből következik, hogy a Be. 405. §-a (1) bekezdésében c) pontjában írt felülvizsgálati okra való hivatkozás nem alapos. A vádelv tehát nem sérült, a bíróságok a magánokirat-hamisítás vétsége esetében törvényes vád alapján jártak el.
A csalás bűntettének elkövetésével kapcsolatosan lényegében a bíróságok által megállapított tényállást támadja az indítvány. Márpedig a Be. 420. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálat keretében az irányadó tényállás nem támadható. Ez utóbbi pedig azt tartalmazza, hogy amikor a terhelt szerződést kötött a nyomdával, elhallgatta, miszerint nem rendelkezik a munka legyártásához szükséges pénzösszeggel, továbbá azt is, hogy a folyószámláján 1998. július 6. napján csupán 3923 forint volt. Ezt követően a számlán forgalmazás nem történt. A fentiek ismeretében a nyomda a szerződést meg sem kötötte volna. A terhelt fizetésképtelenségének teljes tudatában állapodott meg a sértettel. Szándéka arra irányult, hogy a magazinokat a megrendelési díj kifizetése nélkül gyártassa le és jusson hozzá azokhoz. A terhelt tehát jogtalan haszonszerzés végett a sértettet megtévesztő magatartásával a tényállásban rögzített nagyságú kárt okozta. A szóban lévő bűncselekmény megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a nyomda a szerződés rendelkezéseivel ellentétesen kezdte meg a magazinok gyártását, avagy sem.
A fentebb írtakból következik, hogy az eljárt bíróság nem sértett anyagi jogszabályt, amikor a terhelt bűnösségét a csalás bűntettében megállapította.
A már fentebb kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 2441/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás