BK BH 2004/5
BK BH 2004/5
2004.01.01.
A közokirattal visszaélés vétsége nem valósul meg, ha a terhelt ismeretlen módon jut más útleveléhez, és azt magánál tartja anélkül, hogy azt megrongálná, vagy eltitkolná [Btk. 277. § (1) bek.; Be. 291/B. § a) pont, 291/I. § (2) bek.].
A városi bíróság a 2001. július 17. napján jogerőre emelkedett – tárgyalás mellőzésével hozott – végzésével megállapította, hogy a II. r. terhelt elkövette az okirattal visszaélés vétségét és ezért 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
A tényállás szerint a II. r. terhelt a hozzá ismeretlen módon jutott C. K. nevére kiállított útlevelet magánál tartotta, azt sem a hatóságnak, sem az útlevél tulajdonosának, illetve hozzátartozóinak nem szolgáltatta vissza. Az útlevelet a rendőrség lefoglalta.
A legfőbb ügyész a Be. 291/B. §-ának a) pontja alapján a Be. 291/C. § (1) bekezdésében biztosított jogánál fogva jogorvoslati indítványt terjesztett elő a városi bíróság végzésének a II. r. terheltre vonatkozó rendelkezése ellen – a törvényesség érdekében.
A legfőbb ügyész álláspontja szerint az eljárt elsőfokú bíróság anyagi jogszabályt sértett, amikor megállapította, hogy a II. r. terhelt elkövette a Btk. 277. §-ának (1) bekezdésébe ütköző közokirattal visszaélés bűncselekményét, és e terheltet próbára bocsátotta.
A jogorvoslati indítvány alapos.
A Btk. 277. § (1) bekezdésébe ütköző közokirattal visszaélés vétségét ugyanis az valósítja meg, aki olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, annak beleegyezése nélkül jogtalanul megszerez, vagy azt megsemmisíti, megrongálja, vagy eltitkolja.
Az adott tényállás alapján tényként nem állapítható meg a jogtalan megszerzés, ugyanis a II. r. terhelt ismeretlen módon jutott az említett közokirathoz. Ennek hiányában pedig a városi bíróság az anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg, hogy a II. r. terhelt megvalósította a közokirattal visszaélés bűncselekményét.
A II. r. terhelt a közokiratot nem semmisítette meg, azt meg sem rongálta, sőt az adott esetben még az eltitkolás sem jöhet szóba, pusztán a más nevére szóló útlevelet magánál tartotta. Ez a magatartás sem minősül önmagában eltitkolásnak.
A II. r. terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogorvoslati indítványnak helyt adott, és az eljárt bíróság végzését a II. r. terheltre vonatkozó részében a Be. 291/I. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a II. r. terheltet a közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vád alól a Be. 214. § (3) bekezdés a) pontja alapján felmentette, mert a terhelt bűncselekményt nem követett el.
A Be. 291/I. § (6) bekezdése alapján a felmerült bűnügyi költség az államot terheli. (Legf. Bír. Jt. III. 281/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
