PÜ BH 2004/504
PÜ BH 2004/504
2004.12.01.
Ha a felek egyike házastársi élet- és vagyonközösségben él, annak a ténye az élettársi vagyonközösség fennállásának a lehetőségét kizárja – Ilyen esetben a kereseti kérelemhez kötöttség nem zárja ki egyes vagyontárgyakra, illetve követelésekre nézve a felek közti, más jogcímen alapuló elszámolást [Ptk. 578/G. §, 685/A. §; Csjt. 27. §].
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felek között közelebbi ismeretség, majd a szexuális kapcsolatra is kiterjedő érzelmi kapcsolat 1984-ben alakult ki. Az alperes 1984. december 15-én házasságot kötött korábbi barátnőjével, F. M.-mel, akitől 1985 áprilisában G. nevű gyermeke született. A házastársak közös lakása a K., A. utca 15. szám alatt volt. A felek szerelmi viszonyát a házasságkötés rövid időre beárnyékolta, de később a felperes elfogadta azt az alperesi magyarázatot, hogy a házasságkötésre csak a születendő gyermekre tekintettel került sor. Ezt látszott alátámasztani az, hogy a felperessel fenntartott szerelmi viszony folytatódott, az alperes kettős életet élt.
Az alperes jól jövedelmező vállalkozást vezetett, az ezzel kapcsolatos ügyintézés során őt a felperes gyakran elkísérte, előfordult, hogy segített az üzletben elárusítani, ezenkívül közös programokat szerveztek, a felperes szabadidejét kizárólag az alperessel töltötte.
A felek az 1980-as évek végén elhatározták, hogy közös gyermeket vállalnak, ennek érdekében magzatvédő programban is részt vettek. 1991. május 3-án L. nevű gyermekük született, akit az alperes teljes hatályú elismerő nyilatkozattal magáénak ismert el. A megfelelő lakhatás érdekében az alperes nevére a K., E. utca 19. szám alatt társasházi öröklakást vásároltak, melyre nézve az alperes a későbbi indult bontóperében úgy nyilatkozott, hogy ,,ezt a lakást a barátnőm pénzén az én segítségemmel újítottuk fel''.
A gyermek megszületése után az alperes felesége 1991. június 6-án a házastársi közös vagyon megosztása, majd 1991. augusztus 29-én a házasság felbontása iránt pert indított. A házasfelek mindkét perben az alperes és a felperes kapcsolatát házasságon kívüli szerelmi kapcsolatnak minősítették. Ebben a perben az alperes az E. utcai lakásról azt is előadta, hogy azt 1 100 000 forint kölcsönből vette, a berendezést pedig a felperes szülei vásárolták.
A házastársi közös vagyon megosztása és a házasság felbontása iránti per 1991. szeptember 20-ától, illetve szeptember 23-ától szünetelt, majd megszűnt. Az alperes és F. M. házassága rendeződött, 1992. szeptember 11-én F. nevű közös gyermekük született.
A házasság fennállása ellenére az alperes a felperessel folytatott kapcsolatát nem számolta fel, ebből a viszonyból is megszületett 1994. október 1-jén a második, L. nevű közös gyermek.
Az alperes a kapcsolatot ezután is mind a házastársával és a házasságból született gyermekeivel, mind pedig a felperessel, illetőleg a tőle származó gyermekeivel folyamatosan tartotta akként, hogy életközössége a feleségével fennállott, ugyanakkor szabadideje túlnyomó részét a felperessel, illetve gyermekeivel töltötte. 1998-ban a felperest alkalmazottként a vállalkozásába bejelentette.
1999-ben a felperes tudomására jutott, hogy az alperes a feleségével a kapcsolatot fenntartja, ezért köztük nézeteltérés keletkezett, ami oda vezetet, hogy kapcsolatuk megszakadt.
A felperes keresetében élettársi közös vagyon megosztása jogcímén kérte, hogy a bíróság az alperes nevén nyilvántartott K., E. utca 19. II. em. 13. szám alatti társasházi öröklakást az ott lévő ingóságokkal adja tulajdonába és kötelezze az alperest 24 740 000 forint megfizetésére. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állította, hogy a felperessel fenntartott érzelmi és szexuális kapcsolata a közös gazdálkodásra nem terjedt ki, s bár a felperessel és a gyermekekkel szoros kapcsolatot tartott fenn és megtehette azt is, hogy barátnője és gyermekei eltartását magas szinten biztosítja, közös gazdálkodás, ennélfogva élettársi kapcsolat nem alakult ki köztük.
Az elsőfokú bíróság az ügyben rendkívül terjedelmes tanúbizonyítást folytatott le, okiratok, levelek és fényképek álltak a rendelkezésére, majd ezeknek az adatoknak az egybevetésével arra a következtetésre jutott, hogy a felek közt élettársi kapcsolat nem állott fenn. Indokolása szerint az élettársi kapcsolat fogalmi kellékének kell tekinteni, hogy a felek éljenek együtt házasságkötés nélkül, rendelkezzenek közös háztartással, továbbá közöttük érzelmi és gazdasági közösség egyaránt fennálljon. Az élettársi kapcsolat érzelmi, vagyoni és érdekközösséget tételez fel. Kiemelte, hogy az élettársi kapcsolat egy állandó, véglegesség szándékával történő berendezkedést tételez fel, amely mellett egyidejűleg nem képzelhető el más életközösség fennállása.
Értékelési körébe vonta, hogy a felek közt nem egyszerű nemi kapcsolat volt, hiszen közös gyermekeiket előre tervezték, megszületésük érdekében egészségügyi programban is részt vettek. Számos okiraton és levélen az alperes címeként az E. utcai lakás van feltüntetve, a felperes az alperes tulajdonában álló lakásban a végleges berendezkedés szándékával lakott, továbbá az alperes az 1996. március 10-én alkotott, saját kézzel írott végrendeletében a felperest ,,élettárs"-ként tüntette fel.
Ugyanakkor tényként állapította meg azt is, hogy az alperes és felesége között 1991-ben indult házassági közös vagyon megosztása, illetve házasság felbontása iránti perben a felperesről a házasfelek egyike sem nyilatkozott úgy, mint az alperes élettársáról. Mindkét per szünetelés folytán megszűnt, ezt követően az alperes házasságából 1992. szeptember 11-én megszületett a második gyermek, ami egyértelműen arra utal, hogy a házastársak életközösségüket helyreállították. A jelen perben kihallgatott tanúk jelentős része – köztük kétségkívül érdektelen tanúk is – vallották, hogy az alperes és házastársa közt az életközösség nem szűnt meg, az alperes életvitelszerűen a házastársával közös, A. utcai lakásában lakott. Ezt támasztotta alá az is, hogy az alperesnek címzett és az iratokhoz csatolt nagyszámú levél, számla és egyéb hivatalos irat az A. utcai lakásba érkezett.
A fenti, ellentmondó bizonyítékok összegzésével az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes és házastársa közt az életközösség a felek kapcsolata alatt – néhány hetes megszakítással – fennállott, és bár az alperes és felperes kapcsolata a szokványostól teljes mértékben eltérő, a barát-barátnő kapcsolaton túlmenő mély, érzelmi, szexuális kapcsolat volt, amely kapcsolatkörből az alperes kiszakadni nem kívánt, ez a kapcsolat azonban nem jutott el olyan szintre, hogy az alperes házassági életközösségét megszakítva a felperessel a közös gazdálkodásra is kiterjedő életközösségre lépjen.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, elsődlegesen annak megváltoztatását és – az eredeti keresettől részben eltérően – az E. utcai lakáson és az ott lévő ingókon a tulajdonjoga megállapítását, továbbá az alperes 3 000 000 forint megfizetésére való kötelezését, másodlagosan pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
A fellebbezésben igen részletesen sorolta fel mindazokat a bizonyítékokat, melyek az 1988-tól 1999-ig állított élettársi kapcsolat fennállására utaltak, és arra hivatkozott, hogy a bíróság az általa megjelölt körülményeknek kellő indokolás nélkül nem tulajdonított döntő jelentőséget, ugyanakkor mérlegelési jogkörében eljárva tévesen és megalapozatlanul értékelte mindazokat a bizonyítékokat, melyekre a keresetet elutasító döntését alapította.
A fellebbezés részben alapos.
Az élettársi kapcsolat fennállását a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperesnek kellett volna bizonyítania, amiből az következik, hogy a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit a felperesnek kell viselnie.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást egyoldalúan, a felperesi bizonyítékokat figyelmen kívül hagyva állapította meg. Kétségtelen, hogy a felek közti viszony értékelésénél a bíróságnak szokatlan és az átlagostól eltérő élethelyzetet kellett jogilag értékelnie, azonban a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében és a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdésében írt anyagi jogi szabályok alkalmazásához szükséges tényállást a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörében helyesen és okszerűen állapította meg.
A perbeli adatok a felperes álláspontjával szemben nem hagynak kétséget aziránt, hogy a felek igen szoros érzelmi kapcsolata, közös gyermekeik egyetértésben történt vállalása és az alperes részéről a felperes és a gyermekek számára biztosított anyagi jólét mellett az alperes mindvégig házassági életközösségben élt F. M.-mel. Nem valós az a felperesi állítás, hogy a házastársi életközösségről beszámoló tanúk nem voltak érdektelenek, hiszen a tanúk jelentős része az alperes és házastársa együttéléséről anélkül számolt be, hogy a házastársakkal a vallomásukat befolyásoló kapcsolatot tartottak volna.
A Ptk. 685/A. §-a értelmében az élettársak – ha jogszabály másként nem rendelkezik –, két házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy, akik a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése alapján együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik, és ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
A Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. egyéb szabályai sem ismernek ugyanakkor ,,korlátozott'' élettársi vagyonközösséget, hiszen a Ptk. hivatkozott rendelkezése szerint a felek közös gazdálkodásban folytatott eltérő tevékenységének következményeit a szerzésben való közreműködés szerint kizárólag a tulajdonszerzés arányának megállapításakor kell kifejezésre juttatni. Mindezekből viszont az következik, hogy a felek valamelyike házassági élet- és vagyonközössége fennállásának a ténye az élettársi vagyonközösség ezzel egyidejű létrejöttének, illetve fennállásának a lehetőségét kizárja. Más kérdés természetesen az, hogy egyéb jogcímen történő elszámolásnak lehet helye a felek között akkor és annyiban, ha és amennyiben a felperes az alperes által az említett időszakban megszerzett egyes konkrét vagyontárgyak tekintetében a szerzéshez való hozzájárulásának a tényét és mértékét, valamint a közös célokra történő szerzés szándékának a meglétét is bizonyítani tudja.
A kifejtetteknek megfelelően az elsőfokú bíróság az élettársi vagyonközösség szerinti elszámolás iránti keresetet az élettársi kapcsolat fennállásának hiányában jogszerűen utasította el, tévedett azonban, amikor a felperes vagyoni igényét ezután már nem vizsgálta.
A Pp. 215. §-a kimondja, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség) is kiterjed.
Az idézett jogszabály alkalmazásánál a bíróság döntésének mindenekelőtt a felperes kereseti kérelme szab korlátot olyan értelemben, hogy a bíróság nem ítélhet meg többet, mint amennyit a felperes a keresetében kér. A kereseti (viszontkereseti) követelése elbírálásánál általában két kérdés merül fel: először a jogalapot vizsgálja a bíróság és csak akkor bocsátkozik az összegszerűség vizsgálatába, ha a jogalap fennállását megállapítja. Töretlen a bírósági gyakorlat abban a vonatkozásban, hogy csak az összeg (mennyiség) tekintetében tekinti feltétlennek az ítéleti döntés korlátozását, vagyis a bíróság összegben, értékben nem ítélhet meg többet, mint amennyire a kereseti kérelem irányul, a jogalap (jogcím) vonatkozásában azonban nem tekinti korlátnak a kővetetésnek a keresetben megjelölt jogcímét. Ezért, ha a követelést támasztó fél által előadott tények valónak bizonyulnak, és ezek a kereseti követelést megalapozzák, akkor a jogcím helytelen megnevezése miatt a kereseti követelés nem utasítható el. A kereseti kérelemhez kötöttség tehát nem jelenti egyúttal a jogcímhez kötöttséget is: a bíróság feladata a kereseti kérelem alapjául szolgáló jogviszony elbírálása és a döntést nem akadályozhatja meg az, hogy a felperes a követelés jogcímét nem, vagy tévesen jelölte meg.
Az adott ügyben adatok merültek fel arra, hogy az alperes nevén álló K., E. utca 19. szám alatti lakás tulajdonjogának és az ott lévő berendezési tárgyaknak a megszerzésében a felperes közreműködött, továbbá az alperes vállalkozásában munkát végzett, 1998-tól 1999-ig pedig alkalmazottként dolgozott, ami a felperes vagyoni követelésének egy részét egyéb, a Ptk.-n alapuló, illetve munkavégzésből származó követelésként megalapozottá teheti. Erre nézve azonban az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást, ezért a kereset teljes elutasítása megalapozatlan. Arra nézve, hogy a felperes vagyoni követelése milyen jogcímen és milyen mértékben alapos, a bizonyítás kiegészítése szükséges. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte azzal, hogy az elsőfokú bíróságot utasította, hogy a megismételt eljárásban a fenti kérdésekre nézve a szükséges bizonyítás lefolytatása után hozzon megalapozott döntést. (Legf. Bír. Pf. II. 25.710/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás