PÜ BH 2004/59
PÜ BH 2004/59
2004.02.01.
Nem minősül a ,,jóerkölcsbe'' ütközőnek az a gondozási szerződés, melynek megkötése előtt a gondozó már huzamos ideje ellátta a gondozásra szoruló személy körüli, szerződésben utóbb rögzített feladatokat és a gondozott súlyos betegsége ellenére közeli halálára sem kellett számítani [Ptk. 200. § (2) bek.].
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint az alperes a felperes néhai édesapjával: E. V.-vel 1989-től a néhai 1996. október 23. napján bekövetkezett haláláig élettársi kapcsolatban élt. Az együttélésüket a néhai által öröklött tanyaingatlanban kezdték meg, majd annak értékesítése után a néhai által megvásárolt K.-i lakóházingatlanba költöztek. Az élettársi kapcsolat tartama alatt, 1996. január 30. napján olyan tartalmú ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott gondozási szerződést kötöttek egymással, amelynek alapján a néhai, mint gondozott a K.-i ingatlanának az 1/2 illetőségét a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten az alperes tulajdonába adta és hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlannak az ő tulajdonában visszamaradó 1/2 hányadára vonatkozóan az alperes holtig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyerjen, az alperes, mint gondozó pedig ennek fejében a néhai gondozását, betegsége esetén ápolását és gyógykezeltetését, a személyével kapcsolatos főzés, mosás és takarítás elvégzését, a halála után pedig az illő eltemettetését magára vállalta.
A néhai 1992-ben szívinfarktuson esett át. Folyamatosan orvosi ellenőrzés alatt állt és 1995-ben a mozgásközpontot érintő agyvérzés miatt néhány hónapig mozgáskorlátozott volt, 1995 novemberében két hétig kórházi ápolás alatt, az egészségi állapotának a rendeződése után pedig rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt, majd 1996. október 23-án – közvetlen előzményként pszichiátriai tüneteket produkálva, szív- és légzési elégtelenségben – elhalt. A néhai törvényes örököse a felperes, aki a szülei házasságának a felbontása után az édesanyjával élt, a néhai édesapjával rendszeres kapcsolatot nem tartott, vele utoljára 1995 nyarán találkozott.
A felperes keresetében – egyebek mellett – annak megállapítását kérte, hogy a gondozási szerződés érvénytelen, mert az a jóerkölcsbe ütközik, és annak megkötésekor a néhai a betegségéből eredően cselekvőképtelen volt, vitatta, hogy a szerződésen lévő aláírás a néhaitól származna és hivatkozott arra is, hogy a néhai és az alperes között nem élettársi kapcsolat, hanem legfeljebb egy jó ismerősi viszony állott fenn, az alperes pedig az általa végzett háztartási tevékenységért megfelelő ellenszolgáltatásban részesült azáltal, hogy a néhai lakásában lakhatott és használhatta az ingóságait.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság az ítéletével – egyéb rendelkezések mellett – a felperes szerződés érvénytelenségének a megállapítására irányuló keresetét elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolásának a jogi okfejtése szerint a felperes az általa hivatkozott érvénytelenségi okok egyikét sem bizonyította. A felperes által magánúton beszerzett orvos-szakértői vélemény szerint valószínűsíthető ugyan az, hogy a szerződéskötés időpontjában a néhai E. V. I. ,,korlátozottan cselekvőképes lehetett'', a néhait azonban a bíróság nem helyezte a cselekvőképességet érintő gondnokság alá, a néhainak a szerződéskötéskori cselekvőképtelenségét pedig a felperes nem bizonyította, és az ezzel kapcsolatos felperesi tényállítások valódiságát a néhai kórházi kezelőorvosának a tanúvallomása is kifejezetten cáfolta.
A perben kirendelt írásszakértő véleménye szerint a szerződést tartalmazó okiraton lévő aláírás a néhai kézírásától származik, és a perbeli szerződés megkötésére irányuló szándékát a néhai a szerződés egyik okirati tanúja előtt is kinyilvánította.
Nem merült fel a perben olyan adat, amely arra utalna, hogy az alperes részéről a szerződés megkötése a jóerkölcsbe ütköznék azért, mert tudva a néhai betegségének természetéről, bízott abban, hogy a gondozási kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie. A felperes ezen érvelésének ugyancsak ellentmond az, hogy az alperes az élettársi kapcsolat létrejöttétől kezdve hosszú éveken át teljesítette a néhai felé az utóbb szerződésben is vállalt gondozási kötelezettségét, a per adatai szerint a gondozási szerződés megkötésekor a néhai egészségi állapota semmivel nem volt rosszabb, mint a korábbi években, a felperes pedig sem az ezzel ellentétes tényállításait, sem pedig azt nem bizonyította, hogy az alperes a néhai egészségi állapota rosszabbodásának a tudatában és az életkilátásai megrövidülésében bízva kötötte volna meg a perbeli szerződést. A perben kihallgatott tanúk ugyanakkor egyező előadást tettek a néhai személyiségére, betegségére, valamint arra vonatkozóan is, hogy a gondozási szerződés megkötésére a néhai szándéka és akarata szerint kerül sor.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt mindkét fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezése, továbbá az alperes perköltségben való marasztalása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás a rendelkezésre álló bizonyítékok téves értékelésén alapul, a perben eljárt bíróságoknak a szerződés jóerkölcsbe ütközősége hiányára vonatkozó jogi következtetése pedig a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdését sérti.
A szerződés megkötésére titokban, a beteg és kiszolgáltatott helyzetben lévő néhai kihasználásával került sor, anélkül, hogy őt az alperes a néhai betegségének a súlyosabbra fordulásáról és a tervezett szerződésről tájékoztatta volna, vagy legalábbis megkérdezte volna tőle azt, hogy akarja-e a néhai gondozását személyesen ellátni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A perben eljárt bíróságok a peres felek előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, a perben kirendelt írásszakértő véleményének, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapították meg a tényállást. Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt eljárásjogi szabályának a helyes alkalmazásával értékelték a felperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában a felperesnek állott érdekében az, hogy az alperes tagadásával szemben a saját tényállításait a bíróság valónak fogadja el.
A Pp . 270. §-ának (1) és 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból ugyanakkor az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére, kivéve – egyebek mellett – azt, ha a szerződés a Ptk.-ban meghatározott valamely okból érvénytelen, tehát semmis vagy megtámadható, és ezért az a szerződő felek által szándékolt jogi hatás kiváltására nem alkalmas. A Ptk.-ban meghatározott valamely érvénytelenségi, és ezen belül semmisségi ok fennállását azonban az arra hivatkozó fél köteles kétséget kizáróan bizonyítani.
A perbeli gondozási szerződést tartalmazó – ügyvéd által készített és ellenjegyzett, a peres felek és két okirati tanú által pedig aláírt – magánokirat tartalma a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) és e) pontja szerint az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el. A perben kirendelt írásszakértő véleménye egyértelműen cáfolta a felperes azon tényállítását, mely szerint a néhainak a szerződésen lévő aláírása nem a néhai kézírásától származnék.
A gondozási szerződést a Ptk. Kötelmi Jogi részének az Egyes szerződések címet viselő ún. különös része külön nevesített szerződésként nem szabályozza és annak érvényességéhez külön alaki kellékek megtartását sem követeli meg, ingatlan tulajdonjogának a gondozási szerződésbe foglalt érvényes átruházásához pedig – a Ptk. 205. §-ának (1) és 218. §-ának (1) bekezdése, valamint a Legfelsőbb Bíróság XXV. sz. Polgári Elvi Döntése értelmében – csak a lényeges, valamint a felek által lényegesnek minősített kérdések írásba foglalása szükséges.
Magának a gondozási szerződésnek, mint egyrészt kötelező alakiságokhoz nem kötött, másrészt élők közötti szerződésnek az érvényessége ugyanakkor nem követeli meg azt, hogy a felek a megállapodást bármiféle okiratba foglalják, vagy a megállapodás írásba foglalása esetén két tanú az okiraton aláírásával igazolja azt, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el [Pp. 196. § (1) bekezdés b) pontja], azt pedig a Ptk. kizárólag a végintézkedések (végrendelet, öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás) alaki érvényességi feltételeként követeli meg, hogy az okirat aláírására a két tanú együttes jelenlétében kerüljön sor, vagy ha annak aláírása már megtörtént, úgy az örökhagyó, illetőleg a felek az aláírást két tanú előtt a magukénak ismerjék el és az okiratot mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják [Ptk. 629. § (1) bekezdésének b) pontja, 656. és 659. §-ának (1) bekezdése], ilyen alaki követelményt viszont az élők közötti szerződések érvényességével szemben nem támaszt.
A Ptk. 13. §-ának (1) és 16. §-ának (1) bekezdése szerint korlátozottan cselekvőképesnek vagy cselekvőképtelenek csak az a nagykorú személy minősül, akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett, a 17. §-a értelmében pedig gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy a perbeli szerződés megkötésekor a néhai a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró jogerős bírósági ítélet hatálya alatt nem állott, azt a felperes maga sem állította, hogy az említett időpontban az állapota miatt gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen lett volna, önmagában a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés törvényes feltételeinek megfelelő állapot pedig még annak a kétséget kizáró bizonyítása esetén sem ad alapot a korlátozott cselekvőképesség megállapítására, az ilyen állapot fennállásának tényét viszont a felperes nem is bizonyította. A felperes által magánúton beszerzett komplex orvos-szakértői vélemény ugyanis nem állapította meg, hanem csupán ,,valószínűsíthetőnek'' tartotta azt, hogy a szerződéskötéskor a néhai ,,korlátozottan cselekvőképes lehetett'', a néhai kezelőorvosának a tanúvallomása, valamint a becsatolt kórházi iratok adatai viszont még ennek a lehetőségét is cáfolták. A Pp. 166. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanakkor bizonyítási eszköznek csak az olyan szakértői vélemény minősül, amelyet a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján a bíróság által kirendelt szakértő terjesztett elő. Helyesen járt el tehát mindkét fokú bíróság akkor, amikor a hivatkozott magánszakértői véleményt nem bizonyítékként, hanem – az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – csak a felperes álláspontjaként vette figyelembe (LB Pfv. II. 20.842/1995. – BH 1996/2/102.).
A Ptk. tiltja azt, hogy a felek társadalmi és gazdasági rendeltetésükkel ellentétes érdekeket érvényesíthessenek szerződéseikkel, ezért semmisnek nyilvánítja az ún. tilos szerződéseket: azokat, amelyek kifejezetten valamely jogszabály rendelkezéseit sértik, amelyeket jogszabály megkerülésével kötöttek, és amelyek a közérdekbe ütköző törekvéseket fejeznek ki. Utóbbiakhoz tartoznak azok a szerződések is, amelyek tartalma, illetőleg amellyel elérni kívánt eredmény nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik [Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése]. A ,,jóerkölcs'' olyan jogi kategória, amely a társadalom általános értékítéletét fejezi ki, ezért a szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell vizsgálni, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e. A társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes, és ezért a jóerkölcsbe ütközik az ítélkezési gyakorlat szerint az eltartási vagy gondozási szerződés akkor, ha az eltartást vagy gondozást vállaló személy a gondozási szerződés megkötésekor orvosi vélemény alapján vagy egyéb módon tisztában van az eltartásra szoruló egészségi állapotával, és tudja azt, hogy olyan gyógyíthatatlan betegségben szenved, mely viszonylag rövid idő alatt biztosan a halálához vezet. Az ilyen körülmények között kötött tartási vagy gondozási szerződés ugyanis nem a szokásos kockázati tényezők mellett jön létre, hiszen az eltartást vagy gondozást vállaló személy a jogosulttal abban a tudatban szerződik, hogy a tartást vagy gondozást csak rövid ideig kell szolgáltatnia, és viszonylag csekély áldozattal megkaparinthatja az eltartott vagyonát (P. törv. V. 20.351/1974. – BH 1975/5/220. – PJD. VI. 129.).
Nem áll szemben ugyanakkor az általános társadalmi felfogással, és ezért a jóerkölcsbe sem ütközik az, ha tényleges tartásra vagy gondozásra szoruló személy súlyos betegségének következtében igényel ápolást és gondozást, hiszen az ezzel ellentétes álláspont érvényesülése azt eredményezné, hogy az olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, akiknek a halálával esetleg viszonylag rövid időn belül számolni lehet, éppen az életük legnehezebb időszakában lennének kénytelenek támasz és segítség nélkül maradni (LB Pf. 20.884/1988. – BH 1989/6/230. – PJD. XI. 228.). Nem tekinthető ezért semmisnek a szerződés az említett jogcímen akkor, ha a tartásra vagy gondozásra kötelezett nem tudott teljes bizonyossággal és teljes megalapozottsággal a tartásra vagy gondozásra jogosult rövidesen várható haláláról, vagy ha a jogosult váratlanul, és nem a kötelezett által ismert, hanem valamely más betegségében hunyt el, úgyszintén akkor sem, ha a tartásra jogosult maga is tisztában volt a gyógyíthatatlan betegségével és a közelgő halálával, és a vitás szerződést ennek tudatában kötötte meg, vagy ha a kötelezett a szerződés megkötését megelőzően már jelentős mértékű tartási és gondozási szolgáltatásokat nyújtott a jogosultnak, illetőleg ha a magatehetetlen és ápolásra szoruló jogosult gondozása és ellátása más módon nem lett volna megoldható.
Nem merült fel a perben semmiféle olyan adat, amely arra utalna, hogy a perbeli szerződés megkötésekor a néhai közeli halálával számolni lehetett volna és erről az alperesnek tudomása lett volna, az viszont kétséget kizáró bizonyítást nyert, hogy a néhai a viszonylag fiatal életkora ellenére súlyos betegségekben szenvedett és röviddel az élettársi kapcsolat létrejöttét követően, 1991. évtől az 1996. évben bekövetkezett haláláig folyamatosan rendszeres ápolásra és gondozásra szorult, amelyet nem csupán a szerződés megkötését követően, hanem már évekkel azt megelőzően is folyamatosan az alperes látott el.
A cselekvőképes néhai szabadon dönthetett abban, hogy a saját gondozását és ápolását milyen módon kívánja megoldani. Az általa megkötött gondozási szerződés érvényes létrejöttéhez sem a felperes előzetes hozzájárulása, sem pedig a szerződés megkötéséről való utólagos értesítése nem volt szükséges, a néhai betegségének súlyosbodásáról és gondozásra szoruló állapotáról a felperes nyilvánvalóan tudomással bírt volna akkor, ha a néhaival az általa állított módon rendszeres kapcsolatot tart, pusztán a felperesnek az érvénytelenségi okok fennállására vonatkozó szubjektív vélekedése pedig az említett okok kétséget kizáró bizonyításának a hiányát nyilvánvalóan nem pótolhatja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.335/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás