6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelet

a kozmetikai termékek összetételének vizsgálatához alkalmazandó módszerekről

2004.05.01.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. §-a (2) bekezdésének da) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekből történő mintavétel, a vizsgálati minták laboratóriumi előkészítése, a szabad nátrium- és kálium-hidroxid tartalmának azonosítása és meghatározása, az oxálsavak és alkálisóinak hajápolási termékekben történő azonosítása és meghatározása, a kloroform és a cink fogkrémekben történő meghatározása, továbbá a fenolszulfonsav azonosítása és meghatározása vizsgálati módszerét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő oxidálószer azonosításának, a hidrogén-peroxid kozmetikai hajápolási termékekben történő mennyiségi meghatározásának, bizonyos oxidáló színezékek hajfestékekben történő azonosításának és félkvantitatív meghatározásának, nitrit azonosításának és mennyiségi meghatározásának, a szabad formaldehid azonosításának és mennyiségi meghatározásának, a rezorcin samponokban és hajszeszekben történő mennyiségi meghatározásának és a metanol etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatott mennyiségi meghatározásának vizsgálati módszerét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő diklór-metán és 1,1,1-triklór-etán mennyiségi meghatározására, a 8-kinolin-ol (8-hidroxi-kinolin) és a bis(8-hidroxi-kinolínium)-szulfát azonosítására és mennyiségi meghatározására, az ammónia mennyiségi meghatározására, a nitrometán azonosítására és mennyiségi meghatározására, a tioglikolsav azonosítására és mennyiségi meghatározására a hajhullámosító, a hajkiegyenesítő és a szőrtelenítő termékekben, a hexaklorofén azonosítása és meghatározása, a tozil-klóramid-nátrium (INN) (klóramin-T) azonosítására és mennyiségi meghatározására, az összes fluor fogkrémekben való meghatározására, a szerves higanyvegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására, alkáli- és alkáliföld-szulfidok mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszereket a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő 1-glicerin-(4-amino)-benzoát azonosítására és mennyiségi meghatározására, a klórbutanol mennyiségi meghatározására, a kinin azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szervetlen szulfitok és higrogénszulfitok azonosítására és mennyiségi meghatározására, az alkálifémek klorátjainak azonosítására és mennyiségi meghatározására, valamint a nátrium-jodát azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszereket a 4. számú melléklet tartalmazza.

(5) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő ezüstnitrát azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szelén-diszulfid azonosítására és mennyiségi meghatározására a korpásodás elleni samponokban, az oldható bárium és az oldható stroncium mennyiségi meghatározására festékekben (pigmentekben) sók vagy festéklakkok formájában, a benzil-alkohol azonosítására és mennyiségi meghatározására, a cirkónium azonosítására, a cirkónium, alumínium és klór mennyiségi meghatározására nem aeroszol izzadásgátlókban, valamint a hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin és klór-hexidin azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszereket az 5. számú melléklet tartalmazza.

(6) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő benzoesav, 4-hidroxibenzoesav, szorbinsav, szalicilsav és propionsav, valamint hidrokinon, hidrokinon monometil-éter, hidrokinon monoetil-éter és hidrokinon monobenzil-éter azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszereket a 6. számú melléklet tartalmazza.

(7) A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő 2-fenoxietanol, 1-fenoxipropán-2-ol, metil-, etil-, propil-, butil- és benzil-4-hidroxibenzoát azonosítása és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszereket a 7. számú melléklet tartalmazza.

2. § E rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösség alább felsorolt irányelveivel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

– a Bizottság 80/1335/EGK első irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálati módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

– a Bizottság 87/143/EGK irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálati módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló első 80/1335/EGK irányelv módosításáról,

– a Bizottság 82/434/EGK második irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálati módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

– a Bizottság 90/207/EGK irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálati módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 82/434/EGK második irányelv módosításáról,

– a Bizottság 83/514/EGK harmadik irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges elemzési módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

– a Bizottság 85/490/EGK negyedik irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálati módszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről,

– a Bizottság 93/73/EGK ötödik irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges elemzési módszerekről,

– a Bizottság 95/32/EK hatodik irányelve a kozmetikai termékek összetételének ellenőrzéséhez szükséges elemzési módszerekről,

– a Bizottság 96/45/EK hetedik irányelve a kozmetikai termékek összetételének megállapításához szükséges elemzési módszerekről.

3. § Ez a rendelet a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

1. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A kozmetikai termékekből történő mintavétel, a vizsgálati minták laboratóriumi előkészítése, a szabad nátrium- és kálium-hidroxid tartalmának azonosítása és meghatározása, az oxálsavak és alkálisóinak hajápolási termékekben történő azonosítása és meghatározása, a kloroform és a cink fogkrémekben történő meghatározása, továbbá a fenolszulfonsav azonosítása és meghatározása vizsgálati módszere

I. KOZMETIKAI TERMÉKEKBŐL TÖRTÉNŐ MINTAVÉTEL

1. Cél és alkalmazási terület

A kozmetikai termékek mintavételi eljárása a különböző laboratóriumokban történő vizsgálatuk céljából kerül leírásra.

2. Fogalommeghatározások

2.1. Elemi minta:

a értékesítésre szánt tételből vett mintaegység.

2.2. Összes minta:

az azonos tételszámmal rendelkező elemi minták összessége.

2.3. Laboratóriumi minta:

az összes mintának az egyes laboratóriumokban vizsgálandó reprezentatív része.

2.4. Vizsgálati minta:

a laboratóriumi mintából az egy elemzéshez szükséges reprezentatív adag.

2.5. Tárolóedény:

a terméket magába foglaló, vele folyamatosan, közvetlenül érintkező tárgy.

3. Mintavételi eljárás

3.1. A kozmetikai termékeket eredeti csomagolásukban mintázzák, és ilyen formában juttatják el az analitikai laboratóriumba.

3.2. A nem kimért adagokban kereskedelmi forgalomba hozott, vagy a kiskereskedelemben az eredeti csomagolástól eltérő tárolóedénybe átcsomagolt kozmetikai termékek esetében különleges mintavételi szabályok kerülnek megállapításra.

3.3. A laboratóriumi minta elkészítéséhez szükséges elemi minták számát az analitikai módszer és az egyes laboratóriumok által elvégzendő vizsgálatok száma határozza meg.

4. A minta azonosítása

4.1. A mintákat a mintavétel helyén lezárják, és a mintavétel helye szerinti tagállamban hatályban levő szabályoknak megfelelően azonosítással látják el.

4.2. Minden kivett elemi mintán a következő adatokat tartalmazó címkét helyeznek el:

— a kozmetikai termék neve,

— a mintavétel kelte, időpontja és helye,

— a mintavételért felelős személy neve,

— az ellenőrzést végző hatóság neve.

4.3. A mintavételről a mintavétel helye szerinti tagállamban hatályban levő szabályoknak megfelelő jegyzőkönyvet kell felvenni.

5. A minták tárolása

5.1. Az elemi mintákat a gyártó címkén szereplő tárolási utasításainak megfelelően kell tárolni.

5.2. Ha nem határoznak meg más körülményeket, a laboratóriumi mintákat sötét helyen, 10 °C és 25 °C között tárolják.

5.3. Az elemi mintákat csak a vizsgálat kezdetekor szabad kinyitni.

II. A VIZSGÁLATI MINTÁK LABORATÓRIUMI ELŐKÉSZÍTÉSE

1. Általános rendelkezések

1.1. Ahol lehetséges, a vizsgálatot minden elemi mintán elvégzik, vagy – ha az elemi minta mennyisége túl kicsi – a szükséges legkisebb számú elemi mintát használják, és ezeket a vizsgálati minta kivétele előtt alaposan összekeverik.

1.2. A tárolóedényt – ha az analitikai módszer úgy kívánja inert gáz alatt – kinyitják, és a lehető leggyorsabban kiveszik a szükséges számú vizsgálati mintát, ezután késlekedés nélkül lefolytatják a vizsgálatot. Ha a mintát meg kell őrizni, az edényt ismét légmentesen le kell zárni inert gáz alatt.

1.3. A kozmetikai termékek háromféle halmazállapotban fordulhatnak elő: szilárd, félszilárd, folyékony. Előfordulhat, hogy az eredetileg homogén állapotú terméknél a különböző fázisok során szétválás tapasztalható. Ebben az esetben újra kell ezeket homogenizálni.

1.4. Amennyiben a kozmetikai termék különleges módon csomagolt, és emiatt nem lehet a fenti utasítások szerint eljárni, és megfelelő vizsgálati módszerek nem kerültek előírásra, elfogadható valamilyen egyedi eljárás alkalmazása, feltéve, hogy az analízisről készült jegyzőkönyvben ennek leírása szerepel.

2. Folyadékok

2.1. Ezek a termékek olajos, alkoholos és vizes oldatok, kölnivizek, krémek vagy tejek formájában fordulhatnak elő, és flakonokba, palackokba, ampullákba vagy tubusokba csomagolják őket.

2.2. Vizsgálati minta kivétele:

– kinyitás előtt rázzuk össze erőteljesen a tárolóedényt,

– nyissuk ki a tárolóedényt,

– öntsünk néhány milliliter folyadékot a vizsgálatra szolgáló kémcsőbe, hogy a minta jellegzetességeinek szemrevételezésével kivegyük a vizsgálati mintát,

– zárjuk vissza a tárolóedényt, vagy

– vegyük ki a kívánt mennyiségű vizsgálati mintákat,

– gondosan zárjuk vissza a tárolóedényt.

3. Félszilárd termékek

3.1. Ezek a termékek paszták, kenőcsök, sűrű emulziók és gélek formájában fordulhatnak elő, és tubusokba, műanyag palackokba vagy tégelyekbe csomagolják őket.

3.2. Vizsgálati minta kivétele:

Két eset lehetséges:

3.2.1. szűknyakú tárolóedények esetében: Távolítsuk el a vizsgált termék legalább felső 1 cm-ét. Nyomjuk ki a vizsgálati mintát, majd azonnal zárjuk le a tartályt.

3.2.2. széles nyakú tartályok esetében: A felső réteget egyenletesen kaparjuk le és távolítsuk el. Vegyük ki a vizsgálati mintát és azonnal zárjuk vissza a tárolóedényt.

4. Szilárd termékek

4.1. Ezek a termékek laza porok, kompakt porok, stiftek formájában fordulhatnak elő, és különféle tartóedényekbe csomagolhatják őket.

4.2. Vizsgálati minta kivétele:

Két eset lehetséges:

4.2.1. laza porok esetén: a dugó kivétele vagy a tárolóedény kinyitása előtt erőteljesen rázzuk össze a port. Nyissuk ki és vegyük ki a vizsgálati mintát.

4.2.2. tömörített por vagy stift esetén: egyenletesen kaparjuk le és távolítsuk el a felső réteget szilárd termékről, az így szabaddá váló részből vegyük ki a vizsgálati mintát.

5. Túlnyomásos csomagolásban forgalmazott termékek (aeroszolos flakonok)

5.1. Ezek definícióját a 75/324/EGK irányelv¹ 2. cikke tartalmazza.

5.2. Vizsgálati minta:

Az aeroszolos flakon erőteljes felrázását követően a flakon tartalmának reprezentatív mennyiségét, megfelelő összekötőelem segítségével (lásd például az 1. ábrát: különleges esetekben az analitikai módszer más összekötőelem használatát teheti szükségessé), egy aeroszol szeleppel ellátott, de bemerülő csövet nem tartalmazó műanyag bevonatú, áttetsző üvegpalackba (4. ábra) juttatjuk. Az átvitel során a flakont szeleppel lefelé kell tartani. Az átvitel után tartalma jól látható, és az alábbi négy eset valamelyikének megfelelően viselkedik:

5.2.1. A flakon tartalma homogén oldat, amely közvetlenül vizsgálható.

5.2.2. A flakon két folyadékfázisú aeroszol terméket tartalmaz. Az alsó fázisnak egy második továbbító flakonba történő leválasztását követően mindkét fázis vizsgálata elvégezhető. Az első flakont ilyenkor szeleppel lefelé kell tartani. Az esetek többségében ilyenkor gyakran az alsó a vizes fázis és nem tartalmaz hajtógázt (pl. bután/víz receptura).

5.2.3. A flakon szuszpenzióban port tartalmaz. A folyadékfázis a por eltávolítását követően vizsgálható.

5.2.4. Hab vagy krém. Először mérjünk be pontosan a mintagyűjtő palackba 5-10 g 2-metoxi-etanolt. Ez az anyag a gázmentesítés során megakadályozza a habképződést, és ezután folyadékveszteség nélkül elvégezhető a hajtógázok kihajtása.

5.3. Segédeszközök

Az összekötőelem (1. ábra) dúralumíniumból vagy sárgarézből készül. Úgy van kialakítva, hogy egy polietilén adapteren keresztül különböző szeleprendszerekhez csatlakoztatható. A bemutatott eszköz példaként szolgál; más összekötőelemek is használhatók (lásd a 2. és 3. ábrát). A mintagyűjtő palack (4. ábra) kívül átlátszó, műanyag védőréteggel bevont opálüvegből készül. 50–100 ml minta befogadására alkalmas. A palack egy bemerülő cső nélküli aeroszol szeleppel van ellátva.

5.4. Eljárás

Megfelelő mennyiségű vizsgálati minta befogadása érdekében a mintagyűjtő palackot légteleníteni kell. Ehhez az összekötőelemen keresztül vezessünk be körülbelül 10 ml diklór-difluor-metánt vagy butánt (a vizsgálandó aeroszol terméktől függően), majd a mintagyűjtő palackot szeleppel fölfelé tartva teljesen gázmentesítsük a folyadékfázis eltűnéséig. Vegyük le az összekötőelemet és mérjük le a mintagyűjtő palackot („a” gramm). Erőteljesen rázzuk föl az aeroszolos flakont, amelyből a mintavétel történik. Csatlakoztassuk az összekötőelemet a mintául szolgáló aeroszolos flakonon levő szelephez (szelep fölfelé néz), illesszük a mintagyűjtő palackot (nyakkal lefelé) az összekötőelemhez, majd nyomjuk meg. Töltsük föl a mintagyűjtő palackot körülbelül kétharmad részig. Ha az átvitel a nyomás kiegyenlítődése miatt a kívánt szint elérése előtt megszűnik, a mintagyűjtő palack lehűtésével újra megindítható a folyamat. Vegyük le az összekötőelemet, mérjük meg a feltöltött palackot („b” gramm) és számítsuk ki az átvitt minta mennyiségét (m₁) (m₁ = b–a).

Az így kapott minta felhasználható:

1. a szokásos kémiai vizsgálat elvégzésére;

2. az illékony komponensek gázkromatográfiás analízisére.

5.4.1. Kémiai vizsgálat

A mintagyűjtő palackot szeleppel fölfelé tartva a következőképpen folytassuk a vizsgálatot:

– gázmentesítés. Ha a gázmentesítés habképződéssel jár, olyan mintagyűjtő palackot használjunk, amelybe az átvitelt megelőzően az összekötőelemen keresztül egy fecskendő segítségével pontosan lemért mennyiségű (5-10 g) 2-metoxi-etanolt adagoltunk be,

– vigyázva, hogy anyagveszteség ne történjék, teljesen távolítsuk el az illékony alkotókat 40 °C-os vízfürdőn rázatva a mintát. Vegyük le az összekötőelemet.

– ismét mérjük le a mintagyűjtő palackot („c” gramm) a maradék, mennyiségének meghatározásához (m₂) (m₂ = c-a),

(Megjegyzés: A maradék tömegének számítása során vonjuk le a bemért 2-metoxi-etanol tömegét.)

– a szelep levételével nyissuk ki a mintagyűjtő palackot,

– oldjuk fel a mintát hiánytalanul ismert mennyiségű, megfelelő oldószerben,

– a minta egy részéből végezzük el a kívánt vizsgálatot.

A számítási képletek:

R =	r × m₂	és Q =	R × P	,
	M₁		100

ahol

m₁ = az aeroszol mennyisége a mintagyűjtő palackban;

m₂ = a maradék mennyisége 40 °C-on történő rázatás után;

r = a vizsgált anyag százalékos aránya m₂-ben (a megfelelő módszerrel meghatározva);

R = a vizsgált anyag százalékos aránya az aeroszol mintában;

Q = a vizsgált anyag összes tömege az aeroszolos flakonban;

P = a kiindulási aeroszolos flakon nettó tömege (elemi minta).

5.4.2. Az illékony komponensek gázkromatográfiás vizsgálata

5.4.2.1. Alapelv

Gázkromatográfiás fecskendővel vegyünk ki megfelelő mennyiségű anyagot a mintagyűjtő palackból. Ezután a fecskendőben található anyagot fecskendezzük be a gázkromatográfiás készülékbe.

5.4.2.2. Segédeszközök

25 és 50 μl-es, A2 sorozatba tartozó „precíziós mintavételre” megjelölésű vagy ezzel egyenértékű gázkromatográfiás fecskendő (5. ábra). A fecskendő a tű felőli végénél egy tolattyúval van ellátva. A fecskendő csatlakoztatása a mintagyűjtő palackhoz a palack felőli oldalon egy összekötőelemen, a fecskendőnél pedig egy (8 mm hosszú, 2,5 mm átmérőjű) polietilén csövön keresztül történik.

5.4.2.3. Eljárás

Miután a mintagyűjtő palackba átjutott a szükséges mennyiségű aeroszol termék, a fecskendő kúpos végét csatlakoztassuk az 5.4.2.2. pontban leírt módon a mintagyűjtő palackhoz. Nyissuk ki a szelepet és szívjuk fel a szükséges mennyiségű folyadékot. Távolítsuk el a gázbuborékokat a dugattyú többszöri ki-be mozgatásával (szükség esetén hűtsük le a fecskendőt). Amikor a fecskendőbe a szükséges mennyiségű buborékmentes oldat bekerült, zárjuk a szelepet és vegyük le a fecskendőt a mintagyűjtő palackról. Illesszük a fecskendőre a tűt és helyezzük be a gázkromatográf injektorába, nyissuk ki a szelepet és fecskendezzük be a mintát.

5.4.2.4. Belső standard

Ha a vizsgálathoz belső standard szükséges, azt a mintagyűjtő palackba kell beadagolni (összekötőelemen keresztül egy közönséges üvegfecskendő segítségével).

1. ábra

P1 összekötőelem

2. ábra

M₂ összekötőelem

Külső és belső menetes szelepek közötti átvitelre

3. ábra

M₁ összekötőelem

két külső menetes szelep közötti átvitelre

4. ábra

Mintagyűjtő palack

űrtartalom 50-100 ml

5. ábra

Gáznyomásos fecskendő

III. SZABAD NÁTRIUM- ÉS KÁLIUM-HIDROXID MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA ÉS AZONOSÍTÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a jelentős mennyiségű szabad nátrium és/vagy kálium-hidroxidot tartalmazó kozmetikai termékek azonosítására, és a hajegyenesítő, valamint körömágybőr-eltávolító készítményekben az ilyen szabad nátrium- és/vagy kálium-hidroxid tartalom meghatározására szolgáló eljárást írja le.

2. Fogalommeghatározás

A szabad nátrium- és kálium-hidroxid tartalom a termék semlegesítéséhez szükséges sav mérő oldat térfogata meghatározott körülmények között. Az elért eredmény szabad nátrium-hidroxid formájában kerül megadásra.

3. Alapelv

A mintát vízben feloldjuk vagy diszpergáljuk és sav mérő oldattal titráljuk. A sav hozzáadása közben folyamatosan regisztráljuk a pH értékét: tiszta nátrium- vagy kálium-hidroxid oldat esetében a végpontot a regisztrált pH érték változási sebességének maximuma egyértelműen meghatározza.

Az egyszerű titrálási görbét a következő anyagok jelenléte torzíthatja:

a) ammónia és más gyenge szerves bázisok, amelyek titrálási görbéje meglehetősen lapos. Az ammónia eltávolítása szobahőmérsékleten csökkentett nyomáson történik;

b) gyenge savak sói, amelyek titrálási görbéje több inflexiós pontot is tartalmazhat. Ilyenkor, több inflexiós pont esetén a görbének csupán az első inflexiós pontig tartó első szakasza felel meg a szabad nátrium- és kálium-hidroxidból származó hidroxil ionok semlegesítésének.

Létezik egy alternatív eljárás alkoholos oldatban történő titrálása esetére akkor, ha gyenge szervetlen savak sói túlzott mértékben zavarják a meghatározást.

Elméletileg ugyan fennáll a lehetősége, hogy más erős bázisok oldata, például lítium-hidroxid vagy kvaterner ammónium-hidroxid okozza a magas pH-t, ezek jelenléte azonban ilyen típusú kozmetikai termékekben erősen valószínűtlen.

4. Azonosítás

4.1. Reagensek

4.1.1. Lúgos standard puffer oldat, 25 °C-on pH = 9,18: 0,05 M nátrium-tetraborát-dekahidrát.

4.2. Eszközök

4.2.1. Szokásos laboratóriumi üvegeszközök

4.2.2. pH mérő

4.2.3. Üvegelektród

4.2.4. Kalomel referencia elektród

4.3. Eljárás

A standard puffer oldat segítségével végezzük el az elektródok kalibrációját.

Készítsük el a vizsgálandó termék 10%-os vizes oldatát vagy diszperzióját és szűrjük meg. Mérjük meg a pH-t. Ha a pH 12 vagy azt meghaladó érték, mennyiségi meghatározást kell végezni.

5. Mennyiségi meghatározás

5.1. Titrálás vizes közegben

5.1.1. Reagens

7.2.1.1. 0,1 N sósav mérőoldat

5.1.2. Eszközök

5.1.2.1. Szokásos laboratóriumi üvegeszközök

5.1.2.2. pH mérő, lehetőleg regisztrálóval

5.1.2.3. Üvegelektród

5.1.2.4. Kalomel referencia elektród

5.1.3. Eljárás

Pontosan mérjünk be 0,5–1,0 g vizsgálati mintát egy 150 ml-es főzőpohárba.

Amennyiben a mintában ammónia van, dobjunk néhány üveggyöngyöt a főzőpohárba, helyezzük a főzőpoharat vákuum exszikkátorba, és vízsugárszivattyúval vákuumozzuk, amíg az ammóniaszag meg nem szűnik (kb. három óra).

Adjunk hozzá 100 ml vizet, oldjuk fel vagy diszpergáljuk a maradékot, és titráljuk (5.1.1.1.) 0,1 N sósav oldattal, regisztrálva a pH változását (5.1.2.2.).

5.1.4. Számítás

Állapítsuk meg a titrálási görbék inflexiós pontjait. Az első inflexiós pontnál, amikor az 7 pH alatt található, a mintában nincs nátrium- és kálium-hidroxid.

Ha a görbén két vagy több inflexiós pont figyelhető meg, csak az elsőt kell figyelembe venni.

Jegyezzük föl a titrálószer térfogatát az első inflexiós pontban.

Legyen „V” a titrálószer térfogata ml-ben

„M” a vizsgálati minta tömege grammban.

A minta nátrium- és/vagy kálium-hidroxid tartalmát% (m/m) nátrium-hidroxidban kifejezve az alábbi képlettel számítjuk ki:

% = 0,4	V
	M

Előfordulhat, hogy bár a jelek szerint a mintában jelentős mennyiségű nátrium- és/vagy kálium-hidroxid van jelen, a titrálási görbén mégsem fedezhető fel határozott inflexiós pont. Ilyen esetben a mennyiségi meghatározást izopropanolban kell megismételni.

5.2. Titrálás izopropanolban

5.2.1. Reagensek

5.2.1.1. Izopropanol

5.2.1.2. 1,0 N sósav vizes mérőoldata

5.2.1.3. Az izopropanolos 0,1 N sósav oldat közvetlenül felhasználás előtt készítendő az 1,0 N vizes sósavoldat izopropanollal történő hígításával.

5.2.2. Eszközök

5.2.2.1. Szokásos laboratóriumi üvegeszközök

5.2.2.2. pH mérő, lehetőleg regisztrálóval

5.2.2.3. Üvegelektród

5.2.2.4. Kalomel referencia elektród

5.2.3. Eljárás

Pontosan mérjünk be 0,5–1,0 g vizsgálati mintát egy 150 ml-es főzőpohárba. Amennyiben a mintában ammónia van, dobjunk néhány üveggyöngyöt a főzőpohárba, helyezzük a főzőpoharat vákuum exszikkátorba, és vízsugárszivattyúval vákuumozzuk, amíg az ammóniaszag meg nem szűnik (kb. három óra).

Adjunk hozzá 100 ml izopropanolt, oldjuk fel vagy diszpergáljuk a vákuumozás maradékát, és titráljuk (5.2.1.3.) 0,1 N sósavas izopropanollal, regisztrálva a látszólagos pH változását (5.2.2.2.).

5.2.4. Számítás

Az 5.1.4. pontot szerint. Az első inflexiós pont helye 9 körüli látszólagos pH-nál van.

5.3. Ismételhetőség²

Nátrium-hidroxidban kifejezve 5% (m/m) körüli nátrium- vagy kálium-hidroxid-tartalom esetén, az azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,25%-ot.

IV. OXÁLSAVNAK ÉS ALKÁLISÓINAK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA
ÉS AZONOSÍTÁSA HAJÁPOLÁSI TERMÉKEKBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Az alábbiakban leírt módszer alkalmas oxálsavnak és alkálisóinak hajápolási termékben történő mennyiségi meghatározására és azonosítására. A módszer körülbelül 5% oxálsavat vagy ezzel azonos mennyiségű alkáli-oxalátot tartalmazó színtelen, vizes/alkoholos oldatok és bőrlemosó-folyadékok esetében alkalmazható.

2. Fogalommeghatározás

A minta oxálsav és/vagy alkáli-oxalát tartalmát ennek az eljárásnak megfelelően adjuk meg, és a szabad oxálsav tömegszázalékban (m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

Az esetleg jelenlevő anionos felületaktív anyagok p-toluidin hidro-kloriddal történő eltávolítását követően az oxálsavat és/vagy az oxalátokat kalcium-oxalát formájában kicsapatjuk, majd az oldatot szűrjük. A csapadékot kénsavban feloldjuk és kálium-permanganáttal titráljuk.

4. Reagensek

Valamennyi reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. 5% (m/m) ammónium-acetát oldat

4.2. 10% (m/m) kalcium-klorid oldat

4.3. 95%-os (V/V) etanol

4.4. szén-tetraklorid

4.5. dietil-éter

4.6. 6,8% (m/m) p-toluidin-dihidroklorid oldat

4.7. 0,1 N kálium-permanganát oldat

4.8. 20% (m/m) kénsav

4.9. 10% (m/m) sósav

4.10. nátrium-acetát-trihidrát

4.11. jégecet

4.12. (1:1) kénsav

4.13. telített bárium-hidroxid oldat

5. Eszközök

5.1. 500 ml-es választótölcsér

5.2. 50 ml-es és 600 ml-es főzőpohár

5.3. G-4 üvegszűrő

5.4. 25 ml-es és 100 ml-es mérőhenger

5.5. 10 ml-es pipetta

5.6. 500 ml-es szívópalack

5.7. Vízsugárszivattyú

5.8. 0–100 °C közötti beosztású hőmérő

5.9. Fűthető mágneses keverő

5.10. Teflonbevonatú mágneses keverő pálcák

5.11. 25 ml-es büretta

5.12. 250 ml-es Erlenmeyer lombik

6. Eljárás

6.1. Mérjünk be 6–7 g mintát egy 50 ml-es főzőpohárba, állítsuk be pH-ját 3-ra hígított sósavval (4.9.) és mossuk be 100 ml desztillált vízzel egy választótölcsérbe. Ezután adjunk hozzá 25 ml etanolt (4.3.), 25 ml p-toluidin-dihidroklorid (4.6.) oldatot és 25–30 ml széntetrakloridot (4.4.), majd erőteljesen rázzuk össze a keveréket.

6.2. A fázisok szétválása után távolítsuk el az alsó (szerves) fázist, ismételjük meg az extrakciót a 6.1. pontban leírt reagensekkel és újra távolítsuk el a szerves fázist.

6.3. Mossuk a vizes oldatot egy 600 ml-es főzőpohárba, és az oldat forralásával távolítsuk el a visszamaradt szén-tetrakloridot.

6.4. Adjunk hozzá 50 ml ammónium-acetát (4.1.) oldatot, forraljuk az (5.9.) oldatot, és keverjünk be 10 ml forró kalcium-klorid (4.2.) oldatot a forrásban levő oldatba; hagyjuk kiülepedni a csapadékot.

6.5. Ellenőrizzük, hogy teljes-e a csapadék leválása néhány csepp kalcium-klorid (4.2.) oldat hozzáadásával, hagyjuk lehűlni szobahőmérsékletre, majd keverjünk bele 200 ml etanolt (4.3.); (5.10.), hagyjuk állni 30 percet.

6.6. Szűrjük a folyadékot (5.3.) üvegszűrő tégelyen. Vigyük át a csapadékot kismennyiségű forró vízzel (50–60 °C) a szűrőtégelybe, és mossuk a csapadékot hideg vízzel.

6.7. Mossuk a csapadékot ötször, kismennyiségű etanollal (4.3.), majd ötször kismennyiségű dietil-éterrel (4.5.), és oldjuk fel 50 ml forró kénsavban (4.8.) úgy, hogy utóbbit vákuummal átszívatjuk a szűrőtégelyen.

6.8. Vigyük át az oldatot veszteség nélkül egy (5.12.) Erlenmeyer lombikba, majd titráljuk kálium-permanganát (4.7.) oldattal halvány rózsaszín szín megjelenéséig.

7. Számítás

A minta tömegszázalékban kifejezett oxálsav-tartalmát az alábbi képlettel számítjuk:

%oxálsav =	A × 4,50179 × 100
	E × 1000

ahol:

A 0,1 N kálium-permanganát fogyása a 6.8. pont szerint mérve

E a (6.1.) vizsgálati minta mennyisége grammban;

4,50179 az oxálsav átszámítási faktora.

8. Ismételhetőség³

5% (m/m) körüli oxálsav tartalom esetén az azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értékben nem haladhatja meg a meg a 0,15%-ot.

9. Azonosítás

9.1. Alapelv

Az oxálsavat és/vagy az oxalátokat kalcium-oxalát formájában kicsapatjuk és kénsavban feloldjuk. Az oldathoz kevés kálium-permanganát oldatot adunk, amely széndioxid képződése közben elszíntelenedik. A keletkező széndioxidot bárium-hidroxid oldaton átengedve fehér (tejszerű) bárium-karbonát csapadék képződik.

9.2. Eljárás

9.2.1. A vizsgálandó minta egy részét kezeljük a 6.1–6.3. pontokban leírtaknak megfelelően; ez a műveletsor eltávolítja az esetleg jelenlevő detergenseket.

9.2.2. Adjunk egy spatulahegynyi (4.10.) nátrium-acetátot a 9.2.1. pontnak megfelelően kapott oldat 10 ml-éhez, és savasítsuk az oldatot néhány csepp (4.11.) jégecettel.

9.2.3. Adjunk hozzá 10%-os kalcium-klorid (4.2.) oldatot és szűrjük le. Oldjuk fel a kalcium-oxalát csapadékot 2 ml (1:1) (4.12.) kénsavban.

9.2.4. Vigyük át az oldatot egy kémcsőbe, és adjunk hozzá cseppenként körülbelül 0,5 ml 0,1 N kálium-permanganát (4.7.) oldatot. Oxalát jelenlétében az oldat színe előbb fokozatosan halványul, majd gyorsan elszíntelenedik.

9.2.5. A kálium-permanganát hozzáadását követően azonnal helyezzünk egy megfelelő méretű dugós üvegcsövet a kémcső fölé, enyhén melegítsük föl a tartalmát, és gyűjtsük össze a képződött széndioxidot a telített bárium-hidroxid (4.13.) oldatba. A három-öt perc után megjelenő tejszerű bárium-karbonát felhő oxálsav jelenlétére utal.

V. KLOROFORM MEGHATÁROZÁSA FOGKRÉMBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a fogkrém kloroformtartalmának gázkromatográfiás meghatározását írja le. A módszer legfeljebb 5% kloroformtartalom meghatározására alkalmas.

2. Fogalommeghatározás

A módszerrel meghatározott kloroformtartalmat a termék tömegszázalékban adjuk meg.

3. Alapelv

A fogkrémet olyan dimetil-formamid metanol elegyben szuszpendáljuk, amihez belső standardként ismert mennyiségű acetonitrilt adunk. Centrifugálás után a folyadékfázisból kivett mintát gázkromatografáljuk, és kiszámítjuk annak kloroformtartalmát.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. 80–100 mesh szemcseméretű Porapak Q, szirén-divinil-benzil 101 (Chromosorb) vagy ezekkel egyenértékű töltet

4.2. Acetonitril

4.3. Kloroform

4.4. Dimetil-formamid

4.5. Metanol

4.6. Belső standard oldat

Pipettázzunk 5 ml dimetil-formamidot (4.4.) egy 50 ml-es mérőlombikba, és adjunk hozzá 300 mg (M mg) pontosan mért acetonitrilt. Töltsük föl a jelig dimetil-formamiddal és keverjük össze.

4.7. A relatív válaszjel faktor meghatározására szolgáló oldat. Pipettázzunk pontosan 5 ml belső standard oldatot (4.6.) egy 10 ml-es mérőlombikba, és adjunk hozzá 300 mg (M mg) pontosan mért kloroformot. Töltsük föl a jelig dimetil-formamiddal és keverjük össze.

5. Eszközök

5.1. Analitikai mérleg

5.2. Gázkromatográf lángionizációs detektorral felszerelve

5.3. 5–10 ml-es, 0,1 ml beosztású mikrofecskendők

5.4. 1, 4 és 5 ml-es hasas pipetta

5.5. 10 és 50 ml-es mérőlombik

5.6. Körülbelül 20 ml-es, menetes kupakkal rendelkező, Sovirel France No. 20 típusú vagy ezzel egyenértékű próbacsövek.

A menetes kupak egyik oldalán teflonbevonatú belső tömítőlappal rendelkezik.

5.7. Centrifuga.

6. Eljárás

6.1. Gázkromatográfiás körülmények

6.1.1. Oszlop anyaga: üveg,

Hossza: 150 cm

Belső átmérő: 4 mm

Külső átmérő: 6 mm.

6.1.2. Töltsük meg a oszlopot Porapak Q, sztirén-divinil-bentén 101 (Chromosorb) vagy ezekkel egyenértékű (4.1.) 80–100 mesh szemcseméretű töltettel.

6.1.3. Lángionizációs detektor: úgy állítsuk be az érzékenységet, hogy a 4.7. pontban ismertetett oldat 3 μl-ét befecskendezve az acetonitril csúcs magassága a teljes fokbeosztásnak körülbelül háromnegyedénél legyen.

6.1.4. Gázok

Vivőgáz: nitrogén, áramlási sebesség 65 ml/perc.

Kisegítő gáz: állítsuk be a lángionizációs detektorhoz áramló gázok térfogatáramát úgy, hogy a levegő vagy oxigén térfogatárama a hidrogénének 5-10-szerese legyen.

6.1.5. Hőmérsékletek

Injektor blokk 210 °C

Detektor blokk 210 °C

Oszlop 175 °C

6.1.6. Papírdiagram sebessége:

kb. 100 cm/óra

6.2. Mintaelőkészítés

Olyan tubusból vegyük a vizsgálati mintát, amely még nem volt kinyitva. Nyomjuk ki a tubus tartalmának egyharmadát, ezután tegyük vissza a kupakot, gondosan keverjük össze a tubus tartalmát, majd vegyük ki a vizsgálati mintát.

6.3. Mennyiségi meghatározás

6.3.1. Egy csavaros kupakkal ellátott (5.6.) csőbe mérjünk ki 10 mg pontossággal 6-7 grammot (M₀ g) a 6.2. pontnak megfelelően előkészített fogkrémből, majd adjunk hozzá három kis üveggyöngyöt.

6.3.2. Pipettázzunk pontosan 5 ml belső standard oldatot (4.6.), 4 ml dimetil-formamidot (4.4.) és 1 ml metanolt (4.5.) a kémcsőbe, zárjuk le és keverjük össze a tartalmát.

6.3.3. Mechanikus rázógépen rázassuk fél órán keresztül, majd 15 percig centrifugáljuk a lezárt csövet olyan fordulatszámon, hogy a fázisok teljesen szétváljanak.

Megjegyzés: Időnként előfordul, hogy a folyadékfázis a centrifugálást követően is zavaros. Némi javulás érhető el, ha 1-2 gramm nátrium-kloridot adunk a folyadékfázishoz, hagyjuk leülepedni, majd centrifugáljuk.

6.3.4. Fecskendezzünk 3 μl-t ebből a (6.3.3.) oldatból a 6.1. pontban leírt körülmények között. Ismételjük meg a műveletet. A fenti körülmények között tájékoztató jelleggel az alábbi retenciós idők adhatók meg:

metanol körülbelül egy perc

acetonitril körülbelül 2,5 perc

kloroform körülbelül hat perc

dimetil-formamid > 15 perc

6.3.5. A relatív válaszjel faktor meghatározása

Fecskendezzük be a 4.7. pont szerinti oldat 3 μl-ét a faktor meghatározása céljából. Ismételjük meg a műveletet. A relatív válaszjel faktort naponta határozzuk meg.

7. Számítások

7.1. A relatív válaszjel számítása

7.1.1. Mérjük le az acetonitril és kloroform csúcsok magasságát és a magasság felénél ezek szélességét, majd számítsuk ki a két csúcs területét a következő képlet szerint: magasság szorozva a magasság felénél mért szélességgel.

7.1.2. Határozzuk meg az acetonitril és kloroform csúcsok területét a 6.3.5. szakasznak megfelelően felvett kromatogramokon, és számítsuk ki a relatív válaszjelet, f_s, a következő képlet segítségével:

f_s =	As ⋅ Mi	=	As ⋅ 1/10 M	,
	Ms ⋅ Ai		Ai ⋅ M₁

ahol:

f_s= a kloroform relatív válaszjel faktora;

As = a kloroform csúcs területe (6.3.5)

Ai = az acetonitril csúcs területe (6.3.5);

Ms = a kloroform mennyisége a 6.3.5. szakaszban említett 10 ml oldatban, mg-ban (= M₁)

Mi = az acetonitril mennyisége a 6.3.5. szakaszban említett 10 ml oldatban, mg-ban (= 1/10 M).

Számítsuk ki a kapott értékek átlagát.

7.2. A kloroform tartalom számítása

7.2.1. A 6.3.4. szakaszban leírt eljárásban kapott kromatogramokon a 7.1.1. szakasznak megfelelően számítsuk ki a kloroform és acetonitril csúcsok területét.

7.2.2. Számítsuk ki a fogkrém kloroformtartalmát a következő képlettel:

%X =	As ⋅ Mi	⋅ 100% =	As ⋅ M	,
	f_s ⋅ M_sx ⋅ Ai		f_s ⋅ Ai ⋅ M₀ ⋅ 100

ahol

%X = fogkrém kloroformtartalma tömegszázalékban kifejezve;

As = a kloroform csúcs területe (6.3.5.);

Ai = az acetonitril csúcs területe (6.3.5.);

M_sx = a 6.3.1. szakaszban említett minta tömege mg-ban (1000 ⋅ M₀);

Mi = az acetonitril mennyisége a 6.3.2. pontnak megfelelően kapott oldat 10 ml-ében, mg-ban (= 1/10 M).

Számítsuk ki a kapott értékek átlagát, és az eredményt adjuk meg 0,1% pontossággal.

8. Ismételhetőség⁴

3% (m/m) körüli kloroformtartalom esetén az azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,3%-ot.

VI. CINK MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a cink klorid, szulfát vagy 4-hidroxi-benzol-szulfonát formájában vagy ezeknek a cinksóknak a kozmetikumokban asszociátumaként előforduló meghatározására alkalmas.

2. Fogalommeghatározás

A minta cinktartalmát bis-(2-metil-8-kinolil-oxid) só formájában gravimetrikusan határozzuk meg, és az eredményt a minta tömegére vonatkoztatva tömegszázalékban adjuk meg.

3. Alapelv

Az oldatban jelenlevő cinket savas közegben kicsapatjuk cink-bis-(2-metil-8-kinolil-oxid) formájában. Szűrés után a csapadékot szárítjuk és megmérjük.

4. Reagensek

Valamennyi reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1.	25%-os (m/m) tömény ammónia oldat; d	20	= 0,91
		4

4.2. Jégecet

4.3. Ammónium-acetát

4.4. 2-metil-kinolin-8-ol

4.5. 6%-os (m/V) ammónia oldat

Tegyünk 240 g tömény ammónia (4.1.) oldatot egy 1000 ml-es mérőlombikba, töltsük föl a jelig desztillált vízzel és keverjük össze.

4.6. 0,2 M ammónium-acetát oldat

Oldjunk fel 15,4 g ammónium-acetátot (4.3.) desztillált vízben, töltsük jelig egy 1000 ml-es mérőlombikban és keverjük össze.

4.7. 2-metil-kinolin-8-ol oldat

Oldjunk fel 5 g 2-metil-kinolin-8-ol-t 12 ml jégecetben, és desztillált vízzel mossuk egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük föl a jelig desztillált vízzel és keverjük össze.

5. Eszközök

5.1. 100 ml-es és 1000 ml-es mérőlombik

5.2. 400 ml-es főzőpohár

5.3. 50 ml-es és 150 ml-es mérőhenger

5.4. 10 ml-es mérő-pipetta

5.5. G-4 üvegszűrő tégely

5.6. 500 ml-es szívópalack

5.7. Vízsugárszivattyú

5.8. 0–100 °C közötti beosztású hőmérő

5.9. Deszikkátor megfelelő szárítószerrel és páratartalom jelzővel, pl. szilikagél vagy ezzel egyenértékű

5.10. 150 ± 2 °C-ra szabályozható hőmérsékletű szárítószekrény

5.11. pH mérő

5.12. Főzőlap.

5.13. Szűrőpapír, 4. sz. Whatman-papír vagy azzal egyenértékű

6. Eljárás

6.1. Egy 400 ml-es főzőpohárba mérjünk be 5–10 g (M gramm) vizsgálandó mintát úgy, hogy a cinktartalom 50–100 mg között legyen, adjunk hozzá 50 ml desztillált vizet és keverjük össze.

6.1.1. Szűrjük le, ha szükséges vákuum-szivattyú segítségével, és a szűrletet fogjuk fel.

6.1.2. Az extrakciós lépést még 50 ml desztillált vízzel ismételjük meg. Szűrjük le és a szűrleteket öntsük össze.

6.2. A (6.1.2.) oldatban levő cink minden 10 mg-jára számítva adjunk hozzá 2 ml 2-metil-kinolin-8-ol oldatot (4.7.) és keverjük össze.

6.3. Hígítsuk a keveréket 150 ml desztillált vízzel, melegítsük 60 °C-ig (5.12.) és folyamatos keverés közben adjunk hozzá 45 ml 0,2 M ammónium-acetát oldatot (4.6.).

6.4. A 6%-os ammóniaoldattal (4.5.) folyamatos keverés mellett állítsuk be az oldat pH-ját 5,7–5,9 közé; az oldat pH-ját a pH mérővel mérjük.

6.5. Hagyjuk az oldatot állni 30 percig. Szűrjük vízsugárszivattyú segítségével egy előzőleg kiszárított (150 °C) és lemért G4-es szűrőn, majd mossuk a csapadékot 150 ml 95 °C-os desztillált vízzel.

6.6. Helyezzük a tégelyt 150 °C-ra szabályozott hőmérsékletű szárítószekrénybe és szárítsuk egy órán át.

6.7. Vegyük ki a tégelyt a szárítószekrényből, tegyük (5.9.) exszikkátorba és amikor elérte a szobahőmérsékletet, mérjük meg a tömegét (M₁ gramm).

7. Számítás

Számítsuk ki a minta százalékos (% m/m) cinktartalmát a következő képlet segítségével:

%cink =	(M₁ – M₀) × 17,12
	M

ahol:

M = a 6.1. szakasznak megfelelően vett minta tömege grammban;

M₀ = az üres, kiszárított szűrőtégely tömege grammban (6.5.);

M₁ = a csapadékot tartalmazó szűrőtégely tömege grammban (6.7.);

8. Ismételhetőség⁵

1% (m/m) körüli cinktartalom esetén az azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,1%-ot.

VII. 4-HIDROXI-BENZOL-SZULFONSAV MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA
ÉS AZONOSÍTÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

A módszer 4-hidroxi-benzol-szulfonsav meghatározására és azonosítására alkalmas kozmetikai termékekben, például aeroszolokban és arcvizekben.

2. Fogalommeghatározás

Ezzel a módszerrel meghatározott 4-hidroxi-benzol-szulfonsav tartalmat vízmentes cink-4-hidroxi-benzol-szulfonát sóként fejezzük ki, és a termék tömegszázalékban adjuk meg.

3. Alapelv

A vizsgálati mintát csökkentett nyomás mellett betöményítjük, feloldjuk vízben és kloroformos extrakcióval tisztítjuk. A 4-hidroxi-benzol-szulfonsav tartalom meghatározása a szűrt vizes oldatból kivett aliquot jodometrikus titrálásával történik.

4. Reagensek

Valamennyi reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1.	36%-os (m/m) tömény sósav; (d	20	= 1 ⋅ 18)
		4

4.2. Kloroform

4.3. Bután-1-ol

4.4. Jégecet

4.5. Kálium-jodid

4.6. Kálium-bromid

4.7. Nátrium-karbonát

4.8. Szulfanilsav

4.9. Nátrium-nitrit

4.10. 0,1 N kálium-bromát

4.11. 0,1 N nátrium-tioszulfát oldat

4.12. 1% (m/V) vizes keményítő oldat

4.13. 2% (m/V) nátrium-karbonát vizes oldat

4.14. 4,5% (m/V) nátrium-nitrit vizes oldat

4.15. 0,05% (m/V) ditizon kloroformos oldata

4.16. Előhívó szer: bután-1-ol/jégecet/víz (4:1:5 térfogatarányban); választótölcsérben történő összekeverést követően távolítsuk el az alsó fázist.

4.17. Pauly reagens

Oldjunk fel 4,5 g szulfanilsavat (4.8.) 45 ml tömény sósavban (4.1.) melegítés közben, és hígítsuk az oldatot vízzel 500 ml-re. Az oldat 10 ml-ét hűtsük le jeges vízzel egy edényben, és keverés közben adjunk hozzá 10 ml hideg nátrium-nitrit oldatot (4.14.). Hagyjuk állni 15 percig 0 °C-on (e hőmérsékleten az oldat 1-3 napig eltartható) és közvetlenül a lefújása előtt (7.5.) adjunk hozzá 20 ml nátrium-karbonát (4.13.) oldatot.

4.18. Készgyártmány vékonyréteg-kromatográfiás cellulóz lapok: méret 20 x 20 cm, az adszorbens réteg vastagsága 0,25 mm.

5. Eszközök

5.1. 100 ml-es gömblombik csiszolt üvegdugóval

5.2. 100 ml-es választótölcsér

5.3. 250 ml-es Erlenmeyer-lombik csiszolt dugóval

5.4. 25 ml-es büretta

5.5. 1, 2 és 10 ml-es hasas pipetta

5.6. 5 ml-es mérőpipetta

5.7. 10 μl-es, 0,1 μl beosztású fecskendő

5.8. 0–100 °C közötti beosztású hőmérő

5.9. Fűthető vízfürdő

5.10. Jól szellőző, 80 °C-ra termosztálható szárítószekrény

5.11. Vékonyréteg-kromatográfia szokásos eszközei

6. Mintaelőkészítés

A hidroxi-benzol-szulfonsav aeroszolokban történő azonosítására és mennyiségi meghatározására szolgáló, alábbiakban leírt módszerben az aeroszolos dobozból légköri nyomáson elpárolgó oldószerek és a hajtógázok felszabadulása után kapott maradékot használjuk.

7. Azonosítás

7.1. A mikrofecskendővel (5.7.) vigyünk fel 5-5 μl-t a maradékból (6) vagy a mintából a vékonyréteg-kromatográfiás lap (4.18.) alsó szélétől 1 cm távolságra levő alapvonalra, összesen hat helyre.

7.2. Helyezzük a lapot az előhívó szert tartalmazó előhívó kádba (4.16.), és addig végezzük az előhívást, amíg az oldószerfront a kiindulástól számított 15 cm távolságra nem jut.

7.3. Vegyük ki a lapot a kádból és szárítsuk 80 °C-on, amíg az ecetsav szag meg nem szűnik. Fújjuk le a lapot nátrium-karbonát (4.13.) oldattal, és levegőn szárítsuk meg.

7.4. Fedjük le a lap egyik felét egy üveglappal, és a fedetlen részt fújjuk le 0,05%-os ditizon (4.15.) oldattal. Bíborvörösbe hajló piros foltok megjelenése a kromatogramon cinkionok jelenlétére utal.

7.5. Ezt követően fedjük le a lap eddig fedetlen részét egy üveglappal és fújjuk le a másik felét a Pauly reagenssel (4.17.). A kromatogramon 0,26 Rf értéknél látható sárgásbarna foltok 4-hidroxi-benzol-szulfonsav jelenlétére, míg a 0,45 Rf értéknél látható sárga foltok 3-hidroxi-benzol-szulfonsav jelenlétére utalnak.

8. Mennyiségi meghatározás

8.1. Mérjünk be 10 g mintát vagy maradékot (6) egy 100 ml-es gömblombikba, helyezzük 40 °C-os vízfürdőbe és rotadeszten pároljuk majdnem teljesen szárazra vákuum alatt.

8.2. Pipettázzunk 10,0 ml vizet (V₁) a lombikba, és melegítés közben oldjuk fel a bepárlási maradékot (8.1.).

8.3. Vigyük át az oldatot veszteség nélkül egy választótölcsérbe (5.2.) és vonjuk ki a vizes oldatot kétszer 20 ml kloroformmal (4.2.). Az kivonás után dobjuk el a kloroformos fázist.

8.4. Szűrjük le az oldatot redős szűrőn. A várt hidroxi-benzol-szulfonsav-tartalomtól függően pipettázzuk a szűrlet 1,0–2,0 ml-ét (V₂) egy (5,3) 250 ml-es Erlenmeyer lombikba, majd hígítsuk 75 ml-re vízzel.

8.5. Adjunk hozzá 2,5 ml 36%-os sósavat (4.1.) és 2,5 g kálium-bromidot (4.6.) keverjük össze, és melegítsük vízfürdőn 50 °C-os hőmérsékletre az oldatot.

8.6. Egy bürettából adjunk hozzá annyi 0,1 N kálium-bromátot (4.10.), hogy a változatlanul 50 °C-os oldat színe sárgára változzon.

8.7. Adjunk hozzá még 3,0 ml kálium-bromát (4.10.) oldatot, zárjuk a lombikot a dugóval, és melegítsük további 10 percen át 50 °C-os vízfürdőn.

Amennyiben 10 perc múlva az oldat elveszíti a színét, adjunk hozzá még 2,0 ml kálium-bromát (4.10.) oldatot, zárjuk a lombikot a dugóval és melegítsük további 10 percen át 50 °C-os vízfürdőn. Jegyezzük le a hozzáadott kálium-bromát oldat összes mennyiségét (a).

8.8. Hűtsük le az oldatot szobahőmérsékletre, adjunk hozzá 2 g kálium-jodidot (4.5.) és keverjük össze.

8.9. Titráljuk a keletkező jódot 0,1 N nátrium-tioszulfát (4.11.) oldattal. A titrálás vége felé indikátorként adjunk az oldathoz néhány csepp keményítő oldatot. Jegyezzük fel a nátrium-tioszulfát oldat fogyását (b).

9. Számítás

A minta vagy a maradék (6) cink-hidroxi-benzol-szulfonsav tartalmát tömegszázalékban (% m/m) a következő képlettel számítjuk:

cink hidroxi-benzol-szulfonát% (m/m) =	(a – b) × V₁× 0,00514 × 100	,
	m × V₂

ahol:

a = a hozzáadott 0,1 N kálium-bromát oldat összes mennyisége milliliterben (8.7.),

b = a visszatitráláshoz fogyott 0,1 N nátrium-tioszulfát oldat mennyisége milliliterben (8.9.).

m = a vizsgált termék vagy maradék mennyisége milligrammban (8.1.).

V₁ = a 8.2. pontnak megfelelően kapott oldat térfogata milliliterben.

V₂= a vizsgálathoz felhasznált oldott bepárlási maradék térfogata (8.4.) milliliterben.

Megjegyzés: Aeroszolok esetében a maradék (6)%-ban (m/m) kifejezett mérési eredményét át kell számítani az eredeti termék mennyiségre. Az átszámítással kapcsolatban lásd az aeroszolok mintavételi szabályainak leírását.

10. Ismételhetőség⁶

5% (m/m) körüli cink-hidroxi-benzol-szulfonát-tartalom esetén az azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értékben nem haladhatja meg a 0,5%-ot.

11. Az eredmények értelmezése

A kozmetikai termékekre vonatkozó irányelv szerint a cink-4-hidroxi-benzol-szulfonát legnagyobb megengedett koncentrációja arclemosókban és dezodorokban 6% (m/m). Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy a hidroxi-benzol-szulfonsav-tartalom mellett a cink tartalmat is meg kell határozni. A számított cink-hidroxi-benzol-szulfonát tartalmát (9) 0,1588-kal megszorozva megkapjuk azt a minimális cinktartalmat, ami biztosan jelen van a termékben annak hidroxi-benzol-szulfonsav tartalma miatt. A gravimetrikusan meghatározott cinktartalom azonban ennél nagyobb is lehet, mert a kozmetikai termékek cink-kloridot és cink-szulfátot is tartalmazhatnak (lásd az erre vonatkozó előírásokat).

(A 80/1335/EGK első irányelv alapján)

2. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A kozmetikai termékekben lévő oxidálószer azonosításának, a hidrogén-peroxid kozmetikai hajápolási termékekben történő mennyiségi meghatározásának, bizonyos oxidáló színezékek hajfestékekben történő azonosításának és félkvantitatív meghatározásának, nitrit azonosításának és mennyiségi meghatározásának, a szabad formaldehid azonosításának és mennyiségi meghatározásának, a rezorcin samponokban és hajszeszekben történő mennyiségi meghatározásának és a metanol etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatott mennyiségi meghatározásának vizsgálati módszere

I. OXIDÁLÓSZEREK AZONOSÍTÁSA ÉS HIDROGÉN-PEROXID MEGHATÁROZÁSA HAJÁPOLÁSI TERMÉKEKBEN

Cél és alkalmazási terület

A hidrogén-peroxid jodometriás meghatározása kozmetikumokban csak abban az esetben végezhető el, ha azok nem tartalmaznak a jodidokat jóddá alakító más oxidálószereket. A hidrogén-peroxid jodometriás mennyiségi meghatározását ezért meg kell előznie a mintában előforduló egyéb oxidálószerek kimutatásának és azonosításának. Az azonosítás két szakaszból áll: az első a perszulfátokra, a bromátokra és a hidrogén-peroxidra, a második pedig a bárium-peroxidra vonatkozik.

A. PERSZULFÁTOK, BROMÁTOK ÉS HIDROGÉN-PEROXID AZONOSÍTÁSA

1. Alapelv

A nátrium-perszulfátot, kálium-perszulfátot és ammónium-perszulfátot, valamint a kálium-bromátot, nátrium-bromátot és a hidrogén-peroxidot – függetlenül attól, hogy utóbbi bárium-peroxidból származik vagy sem – leszálló papír kromatográfiával azonosítjuk, amelynek során két előhívó oldószert használunk.

2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

2.1. A következő vegyületek 0,5%-os (m/v) vizes referencia oldata:

2.1.1. Nátrium-perszulfát

2.1.2. Kálium-perszulfát

2.1.3. Ammónium-perszulfát

2.1.4. Kálium-bromát

2.1.5. Nátrium-bromát

2.1.6. Hidrogén-peroxid

2.2. Előhívó oldószer „A”, 80%-os (v/v) etanol

2.3. Előhívó oldószer „B”, benzol – metanol – 3-metil-bután-1-ol – víz (34:38:18:10 térfogatarányban)

2.4. Detektor A, kálium-jodid 10%-os (m/v) vizes oldata

2.5. Detektor B, keményítő 1%-os (m/v) vizes oldata

2.6. Detektor C, 10%-os sósav (m/m)

2.7. 4N sósav

3. Eszközök

3.1. Kromatográfiás papír (Whatman-papír 3. és 4. vagy ezekkel egyenértékű)

3.2. 1 μl-es mikropipetta

3.3. 100 ml-es mérőlombik

3.4. Redős szűrő

3.5. Leszálló papír-kromatográfia eszközei

4. Mintaelőkészítés

4.1. Vízben oldódó termékek

Minden mintából két oldatot készítsünk 1, illetve 5 g termék 100 ml vízben történő feloldásával. Az 5. szakaszban leírt papír-kromatográfia végrehajtásához az oldatok mindegyikéből 1 μl-t használjunk.

4.2. Vízben korlátozottan oldódó termékek

4.2.1. Mérjünk be külön-külön 1 g és 5 g terméket, szuszpendáljuk 50 ml vízben, egészítsük ki 100 ml-re vízzel mindkettőt és keverjük össze a mintákat. Szűrjük le a szuszpenziókat redős szűrőn (3.4.), és az 5. szakaszban leírt papír-kromatográfia végrehajtásához a szűrletek mindegyikéből 1 μl-t használjunk.

4.2.2. Szuszpendáljuk újra az 1 g és 5 g terméket 50 ml vízben, savanyítsuk meg híg sósavval (2.7.), egészítsük ki vízzel 100 ml-re és keverjük össze. Szűrjük le a szuszpenziókat redős szűrőn (3.4.), és az 5. pontban leírt papír-kromatográfia végrehajtásához a szűrletek mindegyikéből 1 μl-t használjunk.

4.3. Krémek

Szuszpendáljunk termékenként 5 g-ot és 20 g-ot 100 ml vízben, és ezeket a szuszpenziókat használjuk az 5. szakaszban leírt papír-kromatográfia végrehajtásához.

5. Eljárás

5.1. A leszálló papír-kromatográfia végrehajtásához tegyünk megfelelő mennyiségű A (2.2.) és B (2.3.) oldószert egy-egy kromatográfiás kádba. Legalább 24 órán át telítsük a kromatográfiás kádakat oldószergőzökkel.

5.2. Vigyünk fel 1-1 μl-t a 4. és 2.1. pontnak megfelelően előkészített minta- és referencia oldatokból egy 40 cm hosszúságú és 20 cm szélességű vagy más megfelelő méretű kromatográfiás papírcsík (3.1.) (Whatman 3 vagy ezzel egyenértékű) kiinduló pontjaira, majd párologtassuk el az oldószert levegőn.

5.3. Helyezzük a kromatográfiás (5.2.) papírcsíkot az A előhívó oldószert (5.1.) tartalmazó kromatográfiás kádba, és addig futtatjuk, amíg az oldószerfront az alapvonaltól 35 cm-re távolodik (körülbelül 15 óra).

5.4. Ismételjük az 5.2. és 5.3. pontban leírt eljárást (Whatman 4 vagy ezzel egyenértékű) kromatográfiás papírral (3.1.) a B előhívó oldószerben. Kromatografáljuk, amíg az oldószerfront 35 cm-re távolodik az alapvonaltól (körülbelül 5 óra).

5.5. A előhívás után vegyük ki a kádból a kromatográf papírcsíkokat és szárítsuk meg levegőn.

5.6. A foltok előhívásához fújjuk le a kromatogramot sorrendben:

5.6.1. az A detektorral (2.4.), majd rövid idő múlva a B (2.5.) detektorral. Először a perszulfátok foltjai jelennek meg a kromatogramon, amelyeket a hidrogén-peroxid foltok követnek. Jelöljük meg a foltok helyét ceruzával;

5.6.2. az 5.6.1. pont szerint kapott kromatogramokat a C detektorral (2.6.); a bromátok szürkéskék folttal jelennek meg a kromatogramon.

5.7. Az A (2.2.) és B (2.3.) előhívó oldószerekre vonatkozó, fent említett körülmények között az referencia anyagok (2.1.) Rf értékei hozzávetőlegesen a következők:

	előhívó oldószer A(2.2.)	előhívó oldószer B(2.3.)
Nátrium-perszulfát	0,40	0,10
Kálium-perszulfát	0,40	0,02 + 0,05
Ammónium-perszulfát	0,50	0,10 + 0,20
Nátrium-bromát	0,40	0,20
Kálium-bromát	0,40	0,10 + 0,20
Hidrogén-peroxid	0,80	0,80

B. BÁRIUM-PEROXID AZONOSÍTÁSA

1. Alapelv

A bárium-peroxidot az (A.4.2) minta savanyítása után keletkező hidrogén-peroxid segítségével és a bárium-ion jelenlétének kimutatásával azonosítjuk:

– ha (A) perszulfátok nincsenek jelen, híg kénsavnak a savas mintaoldat (B.4.1.) egy részéhez történő hozzáadása esetén fehér bárium-szulfát csapadék képződik. A bárium ion jelenlétét a (B.4.1.) mintában, ebben az esetben is papírkromatográfiával igazoljuk az alábbi 5. pontban leírt módon,

– ha a mintában egyidejűleg található bárium-peroxid és (B.4.2.) perszulfátok, a (B.4.2.) oldhatatlan maradék lúgos feltárásával és sósavban történő oldás után a bárium-ionok jelenlétét a (B.4.2.3.) olvadék oldatában papír kromatográfiával és/vagy a bárium-szulfát lecsapatásával igazoljuk.

2. Reagensek

2.1. Metanol

2.2. 36%-os (m/m) tömény sósav

2.3. 6N sósav

2.4. 4N kénsav

2.5. Rodizonsav-dinátrium só

2.6. Bárium-klorid (BaCl₂⋅2H₂O)

2.7. Vízmentes nátrium-karbonát

2.8. Bárium-klorid 1%-os (m/V) vizes oldata

2.9. Előhívó oldószer, amely metanolt, tömény sósavat (koncentráció 36%) és vizet tartalmaz (80:10:10 térfogatarányban)

2.10. Detektor, rodizonsav dinátrium sójának 0,1%-os (m/V) vizes oldata, amely felhasználás előtt frissen kell készíteni.

3. Eszközök

3.1. 5 μl-es mikropipetta

3.2. Platinatégely

3.3. 100 ml-es mérőlombik

3.4. Schleicher és Schull 2043 b vagy ezzel egyenértékű kromatográfiás papír. Helyezzük a papírt egy éjszakán keresztül a (B.2.9.) előhívó oldószert tartalmazó (A.3.5.) leszálló kromatográfiás kádba, majd szárítsuk meg.

3.5. Redős szűrő

3.5. Felszálló papír-kromatográfia szokásos eszközei

4. Mintaelőkészítés

4.1. Perszulfátokat nem tartalmazó termékek

4.1.1. Szuszpendáljunk 2 g terméket 50 ml vízben, és sósavval (B.2.3.) állítsuk be pH-ját 1 körüli értékre.

4.1.2. Mossuk át a szuszpenziót vízzel egy 100 ml-es mérőlombikba, töltsük fel a jelig és keverjük össze. Ezt a szuszpenziót használjuk az 5. pontban leírt papírkromatográfiás vizsgálat és a bárium-szulfát csapadék kicsapatásán alapuló azonosítás során.

4.2. Perszulfátokat tartalmazó termékek

4.2.1. Szuszpendáljunk 2 g terméket 50 ml vízben és szűrjük le.

4.2.2. Adjunk a szárított maradékhoz tömege hét-tízszeresének megfelelő mennyiségű nátrium-karbonátot (B.2.7.), keverjük össze és olvasszuk a keveréket egy platinatégelyben (B.3.2.) fél órán keresztül.

4.2.3. Hűtsük le az olvadékot szobahőmérsékletűre, oldjuk fel 50 ml vízben és szűrjük le (B.3.5.).

4.2.4. Oldjuk fel az olvadékból származó maradékot sósavban (B.2.3.), töltsük föl 100 ml-re vízzel. Ezt a szuszpenziót használjuk az 5. pontban leírt papírkromatográfiás vizsgálat és a bárium-szulfát csapadék lecsapatásán alapuló azonosítás során.

5. Eljárás

5.1. Tegyünk megfelelő mennyiségű előhívó oldószert (B.2.9.) egy felszálló papírkromatográfiás kádba és telítsük a kádat legalább 15 órán keresztül.

5.2. A B.3.4. pontban leírt módon előkészített kromatográfiás papírra három kiindulási pontban vigyünk fel 5-5 μl-t a B.4.1.2 és a B.4.2.4. pontnak megfelelően előkészített oldatokból és a B.2.8. pont szerinti referencia oldatból.

5.3. Szárítsuk meg a minta- és referencia-foltokat levegőn. A futtatást addig folytassuk, amíg az oldószerfront a függőleges irányban 30 cm magasságig emelkedik.

5.4. Vegyük ki a kromatogramokat a kádból és szárítsuk meg levegőn.

5.5. A foltok előhívása céljából fújjuk le a papírt a B.2.10. előhívószerrel. Bárium jelenlétében, körülbelül 0,10 Rf értéknél a kromatogramon piros foltok jelennek meg.

C. HIDROGÉN-PEROXID MEGHATÁROZÁSA

1. Alapelv

A hidrogén-peroxid jodometriás meghatározása a következő reakción alapszik:

H₂O₂ + 2H⁺ + 2I^- → I₂ + 2 H₂O

Az átalakulás lassú folyamat, de ammónium-molibdát hozzáadásával gyorsítható. A képződő jód nátrium-tioszulfátos titrálással meghatározható, és lehetővé teszi a hidrogén-peroxid tartalom meghatározását.

2. Fogalommeghatározás

Az alábbi módon mért hidrogén-peroxid tartalmat a termék tömegére vonatkoztatva tömegszázalékban (% m/m) fejezzük ki.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. 2N kénsav

3.2. Kálium-jodid

3.3. Ammónium-molibdát

3.4. 0,1 N nátrium-tioszulfát

3.5. 10%-os (m/V) kálium-jodid oldat, közvetlenül felhasználás előtt kell készíteni

3.6. 20%-os (m/V) ammónium-molibdát oldat

3.7. 1%-os (m/V) keményítő oldat

4. Eszközök és felszerelések

4.1. 100 ml-es főzőpohár

4.2. 50 ml-es büretta

4.3. 250 ml-es mérőlombik

4.4. 25 ml-es és 100 ml-es mérőhenger

4.5. 10 ml-es egyjelű pipetta

4.6. 250 ml-es Erlenmeyer lombik

5. Eljárás

5.1. Mérjünk be 10 g (m), körülbelül 0,6 g hidrogén-peroxidot tartalmazó terméket egy 100 ml-es főzőpohárba. Egy kis vízzel mossuk a főzőpohár tartalmát egy 250 ml-es mérőlombikba, töltsük fel a jelig vízzel és keverjük össze.

5.2. Pipettázzuk az (5.1.) mintaoldat 10 ml-ét egy 250 ml-es mérőlombikba (4.6.), és adjunk hozzá 100 ml 2 N kénsavat (3.1.), 20 ml kálium-jodid (3.5.) oldatot és három csepp ammónium-molibdát (3.6.) oldatot.

5.3. Titráljuk azonnal a keletkező jódot (3.4.) 0,1 N nátrium-tioszulfát oldattal, közvetlenül a végpont előtt indikátorként adjunk hozzá néhány csepp keményítő (3.7.) oldatot. Jegyezzük fel a 0,1 N nátrium-tioszulfát (3.4.) fogyását milliliterben (V).

5.4. Az 5.2. és 5.3. szakaszokban leírt módon végezzünk vakpróba, a 10 ml mintaoldat helyett használjunk 10 ml vizet. Jegyezzük fel a 0,1 N nátrium-tioszulfát fogyását a vak meghatározásban (Vo ml).

6. Számítás

Számítsuk ki a hidrogén-peroxid tartalmat tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet segítségével:

% hidrogén-peroxid =	(V – Vo) ×1,7008 × 250 × 100	=
	m × 10 × 1000

=	(V – Vo) × 4,252	,
	m

ahol:

m = a vizsgált termék mennyisége (5.1.),

Vo = a 0,1 N tioszulfát fogyása a vakpróbában (5.4.), milliliterben,

V = a 0,1 N tioszulfát fogyása a mintaoldat titrálása (5.3.) során, milliliterben.

7. Ismételhetőség⁷

A termék 6% (m/m) körüli hidrogén-peroxid tartalma esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értékben nem haladhatja meg a 0,2%-ot.

II. HAJFESTÉKEKBEN ELŐFORULÓ BIZONYOS OXIDÁLÓ SZÍNEZÉKEK AZONOSÍTÁSA ÉS FÉLKVANTITATÍV MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer alkalmas a következő anyagok azonosítására és félkvantitatív meghatározására krém vagy folyadék típusú hajfestékekben:

Anyag megnevezése	Rövidítés
Fenilén-diaminok
o-Fenilén-diamin	(OPD)
m-Fenilén-diamin	(MPD)
p-Fenilén-diamin (V. melléklet)	(PPD)
Metil-fenilén-diaminok
4-Metil-1,2-fenilén-diamin (toluol-3,4-diamin)	(OTD)
4-Metil-1,3-fenilén-diamin (toluol-2,4-diamin)	(MTD)
2-Metil-1,4-fenilén-diamin (toluol-2,5-diamin)	(PTD)
Diamino-fenolok
2,4-diamino-fenol	(DAP)
Hidrokinon
1,4-Benzéndiol	(H)
α-Naftol	(α-N)
Pirogallol
1,2,3-trihidroxi-benzol	(P)
Rezorcin
1,3-dihidroxi-benzol	(R)

2. Alapelv

Az oxidáló színezékeket a krém vagy folyadék típusú hajfestékekből pH 10-en

96%-os etanollal kivonjuk, és egy- vagy kétdimenziós vékonyréteg-kromatográfiával azonosítjuk.

Az anyagok félkvantitatív meghatározása úgy történik, hogy a minták négy különböző előhívó rendszerben kapott kromatogramját összehasonlítjuk a hasonló körülmények között, velük egyidejűleg készített referencia anyagok kromatogramjával.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Vízmentes etanol

3.2. Aceton

3.3. 96%-os etanol, v/v

3.4. 25%-os ammónia oldat (d²⁰₄=0,91)

3.5. L(+)-aszkorbinsav

3.6. Kloroform

3.7. Ciklohexán

3.8. Technikai minőségű nitrogén

3.9. Toluol

3.10. Benzol

3.11. n-Butanol

3.12. Bután-2-ol

3.13. 50%-os (v/v) hipofoszforos savoldat

3.14. Diazo reagens. Vagy:

– 3-nitro-1-benzodiazónium-klórbenzol-szulfonát, (stabilizált só forma), mint a Red 2 JN – Francolor, vagy azzal egyenértékű,

– 2-klór-4-nitro-1-benzodiazónium-naftalin-benzoát, (stabilizált só forma), mint az NNCD reagensben – hivatkozási szám 74 150 FLUKA, vagy azzal egyenértékű.

3.15. Ezüst-nitrát

3.16. p-dimetil-amino-benzaldehid

3.17. 2,5-dimetil-fenol

3.18. Vas-klorid-hexahidrát

3.19. 10%-os (m/v) sósav oldat

3.20. Referencia anyagok

A referencia anyagok felsorolását az I. cím alatt a „Cél és alkalmazási terület”, tartalmazza. Amin-vegyületek esetében a referencia anyag kizárólag hidroklorid forma (mono- vagy di-) vagy a szabad bázis.

3.21. 0,5%-os (m/V) referencia oldatok

Készítsük el a 3.20. pontban hivatkozott referencia anyagok 0,5%-os (m/v) oldatát.

Mérjünk be 50 mg ± 1 mg referencia anyagot egy 10 ml-es mérőlombikba.

Adjunk hozzá 5 ml 96%-os etanolt (3.3.) és 250 mg aszkorbinsavat (3.5.). Lúgosítsuk az oldatot ammónia oldat (3.4.) hozzáadásával, hogy a pH 10 körüli éréken legyen (ellenőrizzük indikátorpapírral).

Töltsük 10 ml-ig a lombikot 96%-os (3.3.) etanollal és keverjük össze.

Az oldatok fénytől védve hűvös helyen egy hétig eltarthatók.

Előfordulhat, hogy az aszkorbinsav és az ammónia hozzáadása után csapadék képződik. Ilyenkor hagyjuk kiülepedni a csapadékot, és csak ezután folytassuk az eljárást.

3.22. Előhívó oldószerek

3.22.1. Aceton–kloroform–toluol (35:25:40 térfogatarányban)

3.22.2. Kloroform–ciklohexán–abszolút etanol–25%-os ammónia (80:10:10:1 térfogatarányban)

3.22.3. Benzol–bután-2-ol–víz (50:25:25 térfogatarányban). Rázzuk össze erőteljesen a keveréket, és szobahőmérsékleten (20-25 °C) történő elválasztás után a felső fázist használjuk.

3.22.4. n-butanol–kloroform–M reagens (7:70:23 térfogatarányban). Óvatosan válasszuk el szobahőmérsékleten (20-25 °C), és használjuk az alsó fázist.

Az M reagens készítése

25%-os (v/v) ammónia oldat, 24 térfogat

50%-os hipofoszforos savoldat (3.13.) 1 térfogat

Víz 75 térfogat

Megjegyzés

Az ammóniát tartalmazó előhívó oldószereket közvetlenül használat előtt alaposan fel kell rázni.

3.23. Indikátor spray-k

3.23.1. Diazo reagens

Készítsük el a kiválasztott reagens (3.14.) 5%-os (m/v) vizes oldatát. Ezt az oldatot közvetlenül használat előtt kell készíteni.

3.23.2. Ehrlich reagens

Oldjunk fel 2 g (3.16) p-dimetilamino-benzaldehidet 100 ml (3.19.) sósav 10%-os (m/v) vizes oldatában.

3.23.3. 2,5-dimetil-fenol – vas-klorid-hexahidrát

1. oldat: Oldjunk fel 1 g dimetil-fenolt (3.17.) 100 ml 96%-os etanolban (3.3.).

2. oldat: Oldjunk fel 4 g vas-klorid-hexahidrátot (3.18.) 100 ml 96%-os etanolban (3.3.).

Az előhíváskor ezeket az oldatokat külön kell alkalmazni, előbb az 1. oldatot, majd a 2.-t.

3.23.4. Ammóniás ezüst-nitrát

Adjunk annyi 25%-os ammóniát (3.4.) ezüst-nitrát (3.15.) 5%-os (m/V) vizes oldatához, hogy a csapadék éppen föloldódjon. A reagenst közvetlenül felhasználás előtt kell készíteni.

Nem tárolható.

4. Eszközök

4.1. A vékonyréteg-kromatográfia szokásos laboratóriumi eszközei.

4.1.1. Műanyag vagy üveg fedél, amelynek kialakítása olyan, hogy a foltok felvitele és szárítása alatt a kromatográfiás lap környezetében nitrogén atmoszférát lehet létrehozni. Az óvintézkedésre bizonyos színezékek erős oxidációs hajlama miatt van szükség.

4.1.2. 10 μl-es, 0,2 μl-es beosztású mikrofecskendő négyzetes tűvel, vagy még jobb egy befogóállványon rögzített 50 μl-es ismétlő adagoló, amely úgy van felszerelve, hogy a lapot nitrogén alatt lehessen tartani.

4.1.3. 0,25 mm vastag, 20x20 cm-es azonnal használható szilikagél vékonyréteg lapok (műanyaghordozós Macherey and Nagel, Silica G-HR, vagy ezekkel egyenértékű)

4.2. 4000 ford/perc fordulatszámú centrifuga

4.3. 10 ml-es, PTFE bevonatú menetes kupakkal rendelkező centrifugacsövek, vagy ezekkel egyenértékű csövek.

5. Eljárás

5.1. A vizsgálati minták kezelése

Ne használjuk a tubusból kinyomott krém első két-három cm-ét.

Mérjük be a következőket egy előzőleg nitrogénnel átöblített centrifugacsőbe (4.3.): 300 mg aszkorbinsavat, és 3 g krémet vagy 3 g homogenizált folyadékot.

Csepegtessünk 25%-os ammóniát (3.4.) az anyaghoz, amíg a pH 10-et el nem éri. Töltsük fel 10 ml-re 96%-os etanollal (3.3.).

Homogenizáljuk nitrogén (3.8.) alatt, zárjuk le, majd centrifugáljuk 4000/perc fordulatszámon 10 percig.

Használjuk a felülúszó folyadékot.

5.2. Kromatográfia

5.2.1. A minta felvitele a lapokra

Vigyünk fel a kromatográfiás lapra a fent említett referencia oldatokból 1-1 μl-t nitrogén atmoszféra alatt (3.8.) egy egyenes mentén 9 pontban.

A referencia oldatok foltjainak sorrendje a következő:

1	2	3	4	5	6	7	8	9
R	P	H	PPD	DAP	PTD	OPD	OTD	MPD
MTD	α-N

A 10-es és 11-es pontban pedig 2 μl-t cseppentsünk az 5.1. pontban kapott mintaoldatokból.

A lapot mindaddig tartsuk nitrogén atmoszféra (3.8.) alatt, amíg a kromatográfiát el nem indítjuk.

5.2.2. Futtatás

Helyezzük a lapot előzetesen nitrogénnel (3.8.) átöblített, a négy (3.22.) oldószer egyikének gőzeivel telített kádba, szobahőmérsékleten (20–25 °C) fénytől védve futtatjuk, amíg az oldószerfront az alapvonaltól 15 cm-re távolodik.

Vegyük ki a lapot a kádból, és szárítsuk nitrogén (3.8.) alatt szobahőmérsékleten.

5.2.3. Előhívás

Azonnal fújjuk le a lapot a 3.23. pontban leírt négy előhívó egyikével.

5.2.4. Azonosítás

Hasonlítsuk össze a minta R_f értékét és színét a párhuzamosan kromatografált referencia anyagok hasonló jellemzőivel.

Az 1. táblázat példaként megadja valamennyi anyag R_f értékét és színét az összes oldószerre és indikátorra.

Ha az azonosítás eredménye nem egyértelmű, sikerre vezethet a ráméréses módszer, amikor a vizsgálati mintához hozzáadjuk a megfelelő referencia anyagot.

5.2.5. Félkvantitatív mérési módszer

Szemrevételezéssel hasonlítsuk össze az 5.2.4. pontban azonosított minden egyes anyag foltjának intenzitását és a referencia oldatokkal a megfelelő koncentráció-tartományban felvett kromatogramok foltjainak intenzitását.

Ha a mintában előforduló egy vagy több anyag koncentrációja túlságosan nagynak mutatkozik, hígítsuk a minta kivonatot és ismételjük meg a mérést.

I. TÁBLÁZAT

A foltok R_fértéke és színe közvetlenül a permetezés után

_(3.20) Referencia anyag	_{Előhívó oldószerek}					_{Indikátor permetezők}
	_R_f_értékek					_{Foltok színe}
	_(3.22.1)	_(3.22.2)	_(3.22.3)	_(3.22.4)	_Diazo _(3.23.1)		_Ehrlich _(3.23.2)	_{Dimetil-fenol} _(3.23.3)	_AgNO₃ _(3.23.4)
_OPD _MPD _PPD _OTD _MTD _PTD _DAP _H _α-N _P _R	_0,62 _0,40 _0,20 _0,60 _0,40 _0,33 _0,07 _0,50 _0,90 _0,37 _0,50	_0,60 _0,60 _0,50 _0,60 _0,67 _0,65 _– _0,35 _0,80 _– _0,37	_0,30 _0,47 _0,30 _0,53 _0,45 _0,37 ₀ _0,80 _0,90 _0,67 _0,80	_0,57 _0,48 _0,48 _0,60 _0,60 _0,70 _0,05 _0,20 _0,75 _0,05 _0,17	_{világosbarna} _{ibolya-barna } _barna _{barna } _{vörösesbarna} _barna _{barna } _– _narancsbarna _barna _{narancs *}		_– _sárga _élénkpiros _{halvány narancs} _sárga _narancs _narancs _narancs _– _{nagyon halvány ibolya} _{halvány ibolya}	_– _{világosbarna} _ibolya _{világosbarna} _barna _{ibolya } _ibolya _ibolya _{ibolya } _{nagyon halvány barna} _{nagyon halvány barna}	_{világosbarna} _{világosbarna} _szürke _{szürkésbarna} _fekete _szürke _barna _{fekete } _fekete _{barna } _{világosbarna}
Megjegyzések: 1. Az OPD csak gyengén látszik; a (3.22.3) oldószer eleggyel kell egyértelműen elválasztani az OTD-től. 2. * A legjobban előhívható színt jelzi.

6. Vizsgálat kétdimenziós vékonyréteg kromatográfiával

A kétdimenziós kromatográfiás eljárás végrehajtásához további standardok és reagensek használata szükségesek.

6.1. Kiegészítő referencia oldatok és anyagok

6.1.1. β-naftol (β-N)

6.1.2. 2-amino-fenol (OAP)

6.1.3. 3-amino-fenol (MAP)

6.1.4. 4-amino-fenol (PAP)

6.1.5. 2-nitro-1,4-fenilén-diamin (2-NPPD)

6.1.6. 4-nitro-1,2-fenilén-diamin (4-NOPD)

Készítsük el a kiegészítő referencia anyagok 0,5%-os (m/V) oldatát a 3.21. pontban leírt módon.

6.2. Előhívó oldószer

6.2.1. Etil-acetát–ciklohexán–25%-os ammónia oldat, (65:30:0,5 térfogatarányban)

6.3. Jelző rendszer

Helyezzünk egy üvegedényt egy vékonyréteg-kromatográfiás előhívó kádba, mérjünk be körülbelül 2 g kristályos jódot, és zárjuk le a kádat egy fedéllel.

6.4. Kromatográfia

6.4.1. Az 1. ábrán látható módon húzzunk két merőleges vonalat a vékonyréteg lapon (4.1.3.), az adszorbens felületén.

6.4.2. A lapot nitrogén atmoszféra (4.11.) alatt tartva vigyünk fel az 1. ábra szerinti, az 1 jelű kiindulási pontba 1–4 μl kivonatot (5.1.). A kivonat mennyisége az 5.2. szakaszban kapott kromatogramokon megjelenő foltok intenzitásától függ.

6.4.3. Osszuk el a 2 és 3 jelű pont között (1. ábra) az 5.2. szakaszban azonosított vagy az 5.2. szakasz alapján feltételezett oxidáló színezékeket (a pontok közötti távolság 1,5 cm). Vigyünk fel valamennyi referencia oldatból 2–2 μl-t a DAP kivételével, amelyből 6 μl-t vigyünk fel a lapra. A műveletet nitrogén (6.4.2.) alatt végezzük.

6.4.4. Ismételjük meg a 6.4.3. szakaszban leírt műveletet a 4 és 5 jelű kiindulási pontokban (1. ábra) (a pontok közötti távolság 1,5 cm), és tartsuk a lapot nitrogén alatt, amíg a kromatográfia meg nem kezdődik.

6.4.5. Öblítsünk át egy kromatográfiás kádat nitrogénnel (3.8.), majd öntsünk bele megfelelő mennyiségű 3.22.2. oldószert. Tegyük a (6.4.4.) lapot a kádba, és futtassuk fénytől védve az első elúciós irányba (1. ábra). A kromatografálást addig végezzük, amíg az oldószerfront eltávolodott körülbelül 13 cm-re.

6.4.6. Vegyük ki a lapot a kádból, helyezzük egy előzetesen nitrogénnel átöblített kádba, és szárítsuk legalább 60 percen át, hogy az eluáló oldószer elpárologjon.

6.4.7. Egy térfogatmérésre alkalmas próbacsővel mérjünk be megfelelő mennyiségű eluáló oldószert (6.2.1.) egy előzetesen nitrogénnel (3.8.) átöblített kádba, tegyük be a (6.4.6.) kádba a lapot az előző helyzetéhez képest 90°-kal elforgatva, és addig végezzük a kromatografálást a másik irányban ugyancsak fénytől védve, amíg az oldószerfront el nem éri az adszorbens felületén húzott vonalat. Vegyük ki a lapot a kádból, és szárítsuk meg levegőn.

6.4.8. Tegyük be a lapot 10 percre a jódgőzökkel (6.3.) telített kromatográfiás kádba és értékeljük a kétdimenziós kromatogramot az egyidejűleg kromatografált referencia anyagok R_f értéke és színe alapján. (A II. táblázat tájékoztató jelleggel ismerteti az R_f értékeket és a színeket).

Megjegyzés:

A foltok színének maximális intenzitása úgy biztosítható, ha a kromatogramot az előhívás után fél órán keresztül hagyjuk levegőn állni.

6.4.9. A 6.4.8. pontban azonosított oxidáló színezékek jelenléte egyértelműen igazolható, ha a 6.4.1–6.4.8. pontban írt műveletsort úgy ismételjük meg, hogy a 6.4.2. pontban az 1 jelű kiindulási pontban felvitt mennyiségen felül 1-1 μl-t felviszünk a 6.4.8.-ban azonosított színezékek referencia oldatából is. Ha ebben a műveletsorban a 6.4.8. ponthoz képest nem jelenik meg új folt, a kromatogramnak a 6.4.8 szerinti értékelése helyes.

II. TÁBLÁZAT

Referencia oldatok színe a kromatográfia és a jódgőzökkel történő előhívás után

Referencia anyag	Szín, jódgőzökkel történő futtatás után
R	bézs
P	barna
α-N	ibolya
β-N	világosbarna
H	ibolya-barna
MPD	sárgásbarna
PPD	ibolya-barna
MTD	sötétbarna
PTD	sárgásbarna
DAP	sötétbarna
OAP	narancs
MAP	sárgásbarna
PAP	ibolya-barna
2-NPPD	barna
4-NOPD	narancs

III. NITRIT AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a nitrit kozmetikai termékekben, különösen krémekben és pasztákban történő azonosítására alkalmas.

2. Alapelv

A nitrit jelenlétét a 2-amino-benzaldehid-fenilhidrazonnal (Nitrine R) képzett színes származékának keletkezése jelzi.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Hígított kénsav: hígítsunk 2 ml tömény kénsavat (d⁴₂₀=1,84) 11 ml desztillált vízzel.

3.2. Hígított sósav: hígítsunk 1 ml tömény sósavat (d⁴₂₀=1,19) 11 ml desztillált vízzel.

3.3. Metanol

3.4. 2-amino-benzaldehid-fenilhidrazon (Nitrine R reagens) metanolos oldata.

Mérjünk ki pontosan 2,0 g Nitrine R-t, vigyük át veszteség nélkül egy 100 ml-es mérőlombikba. Csepegtessünk hozzá 4 ml hígított sósavat (3.2.) és rázzuk össze.

Töltsük fel a jelig metanollal és addig keverjük, amíg az oldat teljesen ki nem tisztul. Az oldatot barna üvegpalackban (4.3.) tároljuk.

4. Eszközök

4.1. 50 ml-es főzőpohár

4.2. 100 ml-es mérőlombik

4.3. 125 ml-es barna üvegpalack

4.4. 10 × 10 cm-es üveglap

4.5. Műanyag spatula

4.6. 10 × 10 cm-es szűrőpapír,

5. Eljárás

5.1. Egyenletesen terítsük szét a vizsgálandó minta egy részét egy üveglapon (4.4.) ügyelve arra, hogy a lap felületét legfeljebb 1 cm vastagságban borítsa be.

5.2. Itassunk át egy szűrőpapír (4.6.) lapot desztillált vízzel. Helyezzük a szűrőpapírt a mintára, és nyomkodjuk le a műanyag spatulával (4.5.).

5.3. Várjunk körülbelül egy percet, majd a szűrőpapír közepére vigyünk fel:

– két csepp hígított kénsavat (3.1.), majd

– két csepp Nitrine R (3.4.) oldatot.

5.4. Öt-tíz másodperc múlva vegyük le a szűrőpapírt, és vizsgáljuk meg fénnyel szemben tartva. A nitrit jelenlétét vöröses bíbor színeződés jelzi.

Ha a minta nitrit tartalma alacsony, a vöröses bíbor szín öt-tizenöt másodperc után sárgára változik. Nagyobb mennyiségű nitrit jelenlétében ez a színátmenet csak egy-két perc múltán megy végbe.

6. Megjegyzés

A vöröses bíbor szín intenzitásából és a sárgába történő színátmenet időtartamából a minta nitrit tartalmára lehet következtetni.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél

A módszer a nitrit kozmetikai termékekben történő mennyiségi meghatározását írja le.

2. Meghatározás

A minta nitrit tartalmát e módszerrel határozzuk meg és a nátrium-nitrit tömegszázalékában fejezzük ki.

3. Alapelv

A minta vízzel történő hígítása és derítése után a jelenlevő nitritet szulfanil-amiddal és N-1-naftil-etilén-diaminnal reagáltatjuk, és mérjük a keletkező szín optikai sűrűségét 538 nm-en.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Derítő reagensek: ezek a reagensek készítésük után legfeljebb egy hétig használhatók.

4.1.1. Carrez I reagens:

Oldjunk fel 106 g kálium-[hexaciano-ferrátot(II)], K₄Fe(CN)₆⋅3H₂O-t desztillált vízben és hígítsuk vízzel 1000 ml-re.

4.1.2. Carrez II reagens:

Oldjunk fel 219,5 g cink-acetátot, Zn(CH₃COO)₂ ⋅2H₂O-t és 30 ml jégecetet desztillált vízben és hígítsuk vízzel 1000 ml-re.

4.2. Nátrium-nitrit oldat:

Oldjunk fel 0,500 g nátrium-nitritet desztillált vízben egy 1000 ml-es mérőlombikban és vízzel töltsük fel a jelig. Az így elkészített standard törzsoldat 10,0 ml-ét hígítsuk 500 ml-re; utóbbi oldat egy ml-e 10 mikrogramm NaNO₂-ot tartalmaz.

4.3. 1N nátrium-hidroxid oldat

4.4. 0,2% szulfanil-amid-hidroklorid oldat:

Oldjunk fel 2,0 g szulfanil-amidot 800 ml vízben melegítés közben. Hűtsük le, és keverés közben adjunk hozzá 100 ml tömény sósavat. Hígítsuk vízzel 1000 ml-re.

4.5. 5N sósav

4.6. N-1-naftil reagens

Ezt az oldatot a felhasználás napján kell készíteni. Oldjunk fel 0,1 g N-1-naftil-etilén-diamin-dihidrokloridot vízben és hígítsuk vízzel 100 ml-re.

5. Eszközök

5.1. Analitikai mérleg

5.2. 100, 250, 500 és 1000 ml-es mérőlombik

5.3. Hasas vagy mérőpipetta

5.4. 100 ml-es mérőhenger

5.5. 15 cm átmérőjű nitritmentes redős szűrőpapír

5.6. Vízfürdő

5.7. Spektrofotométer 1 cm-es úthosszúságú optikai cellával

5.8. pH mérő

5.9. 10 ml-es mikrobüretta

5.10. 250 ml-es főzőpohár

6. Eljárás

6.1. Mérjünk ki körülbelül 0,5 g-ot (m) 0,1 mg pontossággal a homogenizált mintából, forró desztillált vízzel veszteség nélkül mossuk át egy 250 ml-es főzőpohárba (5.10.), majd forró desztillált vízzel egészítsük ki körülbelül 150 ml-re. Tegyük a főzőpoharat (5.10.) fél órára 80 °C-os (5.6) vízfürdőbe. Közben időnként rázzuk össze a pohár tartalmát.

6.2. Hűtsük le szobahőmérsékletre, és ezután keverés közben adjunk hozzá 2 ml Carrez I (4.1.1.) reagenst és 2 ml Carrez II reagenst (4.1.2.).

6.3. 1N nátrium-hidroxiddal (4.3.) állítsuk be az anyag pH-ját 8,3-ra. Használjuk a pH mérőt (5.8.). Vigyük át veszteség nélkül egy 250 ml-es mérőlombikba (5.2.), és töltsük fel a jelig desztillált vízzel.

6.4. Keverjük össze a lombik tartalmát és redős szűrőn (5.5.) szűrjük a mintát.

6.5. A tiszta szűrletből pipettázzunk (5.3.) megfelelő mennyiséget, de legföljebb 25 ml-t egy 100 ml-es mérőlombikba (5.2.) és desztillált vízzel egészítsük ki a térfogatát 60 ml-re.

6.6. Az összekeverést követően adjunk hozzá 10,0 ml szulfanil-amid-hidroklorid oldatot (4.4.), majd 6,0 ml 5N sósavat (4.5.). Keverjük össze, és hagyjuk állni az oldatot öt percig. Adjunk hozzá 2,0 ml N-1-naftil reagenst (4.6.), keverjük össze és hagyjuk állni három percig. Hígítsuk vízzel jelig és keverjük össze.

6.7. A vakpróba készítéséhez ismételjük a 6.5. és 6.6. műveletet az N-1-naftil reagensnek az oldathoz történő hozzáadása nélkül.

6.8. Mérjük (5.7.) a 6.6. műveletben kapott oldat optikai sűrűségét 538 nm-en, referenciaként a vakoldatot (6.7.) használjunk.

6.9. A kalibrációs görbéről (6.10.) olvassuk le a minta 6.8. pontban mért optikai sűrűségnek megfelelő nátrium-nitrit tartalmat mikrogramm/100 ml koncentráció egységben (m₁ mikrogramm).

6.10. Kalibrációs görbe

A 10 μg/ml koncentrációjú nátrium-nitrit (4.2.) oldat felhasználásával készítsünk 0, 20, 40, 60, 80, 100 μg nátrium-nitrát/100 ml koncentrációjú oldatokat és vegyük fel a nátrium-nitrit kalibrációs egyenesét.

7. Számítás

Számítsuk ki a minta nátrium-nitrit tartalmát tömegszázalékban a következő képlet segítségével:

%NaNO₂ =	250	× m₁ × 10^-6 ×	100	=	m₁	,
	V		m		V × m × 40

ahol:

m = a vizsgálatra kivett minta tömege grammban (6.1.)

m₁ = a 6.9. pontban meghatározott nátrium-nitrit tartalom mikrogrammban

V = a méréshez (6.5.) felhasznált szűrlet térfogata ml-ben

8. Ismételhetőség⁸

0,2% (m/m) körüli nátrium-nitrit tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,005%-ot.

IV. SZABAD FORMALDEHID AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer az azonosítást és a formaldehid-donorok jelenlétének, illetve távollétének megfelelően két mennyiségi meghatározást ír le. Minden kozmetikai termék esetében alkalmazható.

1.1. Azonosítás

1.2. Általános kolorimetriás meghatározás 2,4-pentándionnal

Ez a módszer akkor alkalmazható, ha a formaldehid egymagában van jelen vagy olyan más tartósítószerekkel együtt, amelyek egyike sem formaldehid-donor.

Ellenkező esetben, illetve ha az eredmény meghaladja az engedélyezett legnagyobb töménységet, a következő ellenőrzési módszert kell alkalmazni.

1.3. Mennyiségi meghatározás formaldehid-donorok jelenlétében

A fent említett módszerben (1.2.) a származékképzés során a formaldehid-donorok elhasadnak és túl magas eredményhez vezetnek (kötött és polimerizált formaldehid).

A szabad formaldehidet el kell választani folyadék-kromatográfiával.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott szabad formaldehid-tartalmát tömegszázalékban fejezzük ki.

3. Azonosítás

3.1. Alapelv

A szabad és kötött formaldehid kénsavas közegben a Schiff reagenst rózsaszínűre vagy mályvaszínűre változtatja.

3.2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak, a víznek pedig ioncseréltnek kell lennie.

3.2.1. Fukszin;

3.2.2. 7 H₂O-val hidratált nátrium-szulfit;

3.2.3. Tömény sósav (d = 1,19);

3.2.4. Kénsav, kb. 1 M;

3.2.5. Schiff reagens:

Mérjünk be 100 mg fukszint (3.2.1.) egy főzőpohárba és oldjuk fel 75 ml vízben, 80 °C-on. Lehűlés után adjunk hozzá 2,5 g nátrium-szulfitot (3.2.2.). Töltsük fel 100 ml-re. Két hétig eltartható.

3.3. Eljárás

3.3.1. Mérjünk be 2 g mintát egy 10 ml-es főzőpohárba.

3.3.2. Adjunk hozzá két csepp kénsavat (3.2.4.) és 2 ml Schiff reagenst (3.2.5.). Ennek a reagensnek alkalmazáskor teljesen színtelennek kell lennie.

Rázzuk össze és hagyjuk állni öt percig.

3.3.3. Ha öt perc alatt rózsaszínű vagy mályvaszínű elszíneződés észlelhető, akkor a formaldehid 0,01%-ot meghaladó mennyiségben van jelen.

Ebben az esetben a szabad és az összetett formaldehidet a (4.) módszer, valamint szükség esetén az (5.) módszer szerint kell meghatározni.

4. Általános kolorimetriás meghatározás 2,4-pentándionnal

4.1. Alapelv

A formaldehid 2,4-pentán dionnal, ammónium-acetát jelenlétében, 3,5-diacetil-1,4-dihidro-lutidint képez. Ezt butanán-1-ollal kivonjuk és a kivonat abszorbenciáját 410 nm-en megmérjük.

4.2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak, a víznek pedig ioncseréltnek kell lennie.

4.2.1. Vízmentes ammónium-acetát;

4.2.2. Tömény ecetsav, d204 = 1,05;

4.2.3. Alacsony nyomáson, 25 mm Hg, 25^o-on frissen desztillált 2,4-pentándion – nem mutathat semennyi abszorpciót 410 nm-en.

4.2.4. Butan-1-ol;

4.2.5. Sósav, 1 M;

4.2.6. Sósav, kb. 0,1 M;

4.2.7. Nátrium-hidroxid, 1 M;

4.2.8. Frissen készített keményítő oldat, amely megfelel az Európai gyógyszerkönyv 1980-as 2. kiadása I-VII-1-1 részének (1g/50ml víz),

4.2.9. 37–40%-os formaldehid;

4.2.10. Jód mérőoldat, 0,05 M;

4.2.11. Nátrium-tioszulfát mérőoldat, 0,1 M;

4.2.12. 2,4-pentán-dion reagens

Oldjunk fel egy 1000 ml-es mérőlombikban:

– 150 g ammónium-acetátot (4.2.1. pont),

– 2 ml 2,4-pentán-diont (4.2.3. pont),

– 3 ml ecetsavat (4.2.2. pont).

Töltsük fel 1000 ml-re vízzel (az oldat pH-ja 6,4 körül van). Ezt a reagenst frissen kell készíteni;

4.2.13. 2,4-pentándion nélküli reagens (4.2.12. pont);

4.2.14. Standard formaldehid: törzsoldat

Öntsünk 5 g formaldehidet (4.2.9. pont) egy 1000 ml-es mérőlombikba és töltsük fel vízzel 1000 ml-re.

Állapítsuk meg az oldat erősségét a következőképpen:

Vegyünk ki 10,00 ml-t; adjunk hozzá 25,00 ml jód mérőoldatot (4.2.10. pont) és 10,00 ml nátrium-hidroxid oldatot (4.2.7. pont). Hagyjuk állni öt percig. Savanyítsuk meg 11,00 ml HCl oldattal (4.2.5. pont) és határozzuk meg a jódfelesleget nátrium-tioszulfát oldattal (4.2.11. pont) keményítő oldat (4.2.8. pont), mint indikátor jelenlétében.

1 ml 0,05 M jód (4.2.10. pont) fogyása megfelel 1,5 mg formaldehidnek;

4.2.15. Standard formaldehid: hígított oldat

Hígítsuk fel a formaldehid törzsoldatot először 1/20 majd 1/100 arányban vízzel.

Ez az oldatnak milliliterenként körülbelül 1 μg formaldehidet tartalmaz.

Számítsuk ki a pontos tartalmat.

4.3. Eszközök

4.3.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés;

4.3.2. Fáziselválasztó szűrő, Whatman 1 PS (vagy ezzel egyenértékű);

4.3.3. Centrifuga

4.3.4. Vízfürdő készlet 60 °C-ra állítva;

4.3.5. Spektrofotométer;

4.3.6. Üveg küvetta, 1 cm-es optikai úthosszal.

4.4. Eljárás

4.4.1. Mintaoldat

Egy 100 ml-es mérőlombikba a vizsgálati mintából 0,001 gramm pontossággal mérjünk be kb. 150 μg formaldehid-mennyiségnek megfelelő mennyiséget (grammban). Töltsük fel 100 ml-re vízzel és keverjük össze (S oldat).

(Ellenőrizzük, hogy a pH 6-hoz közeli; ha nem, akkor hígítsuk a sósav oldattal (4.2.6. pont).)

Tegyük egy 50 ml-es Erlenmeyer lombikba a következőket:

– 10,00 ml S oldat,

– 5,00 ml 2,4-pentándion reagens (4.2.12.),

– annyi ioncserélt vizet, hogy a végső térfogat 30 ml legyen.

4.4.2. Referencia oldat

A referencia oldat használatával a vizsgálati minta háttérszíne által okozott esetleges zavaró hatás kiküszöbölhető:

Tegyük egy 50 ml-es Erlenmeyer lombikba a következőket:

– 10,00 ml S oldat,

– 5,00 ml reagens (4.2.13.),

– annyi ioncserélt víz, hogy a végső térfogat 30 ml legyen.

4.4.3. Vakpróba

Tegyük egy 50 ml-es Erlenmeyer lombikba a következőket:

– 5,00 ml 2,4-pentán-dion reagens (4.2.12.),

– annyi ioncserélt víz, hogy a végső térfogat 30 ml legyen.

4.4.4. Mennyiségi meghatározás

4.4.4.1. A 4.4.1., 4.4.2. és a 4.4.3. pont szerinti keverékeket rázzuk össze. Állítsuk az Erlenmeyer lombikokat 60 C-os vízfürdőbe pontosan tíz percre. Hagyjuk hűlni két percig jeges vízzel teli fürdőben.

4.4.4.2. Vigyük át egy 50 ml-es választótölcsérbe, amely 10 ml 1-butanolt (4.2.4. pont) tartalmaz. Öblítsük át mindegyik lombikot 3-5 ml vízzel. Rázzuk erősen a keveréket pontosan 30 másodpercig. Hagyjuk a fázisokat szétválni.

4.4.4.3. Szűrjük le a bután-1-olos fázist a mérőlombikba (4.3.2. pont) fáziselválasztó szűrőn keresztül. Centrifugálás (3000 g, 5 perc) is alkalmazható.

4.4.4.4. Mérjük meg a 4.4.1. pont szerinti mintaoldat kivonatának A1 abszorbanciáját 410 nm-nél a 4.4.2. pont szerinti referencia oldat kivonatához képest.

4.4.4.5. Hasonlóképpen mérjük meg a 4.4.3. szerinti vakoldat kivonatának A2 abszorbanciáját bután-1-olhoz képest.

Megjegyzés: Az összes fenti műveletet attól a pillanattól számított 25 percen belül kell elvégezni, amikor az Erlenmeyer lombikot a 60 ^oC-os vízfürdőbe helyeztük.

4.4.5. Kalibrációs görbe

4.4.5.1. Tegyük egy 50 ml-es Erlenmeyer lombikba a következőket:

– 5,00 ml hígított standard oldat a 4.2.15. pont szerint,

– 5,00 ml 2,4-pentán-dion reagens (4.2.12.).

– annyi ioncserélt vizet, hogy a végső térfogat 30 ml legyen.

4.4.5.2. Folytassuk a 4.4.4. pontban leírtaknak megfelelően és mérjük meg az abszorbanciát bután-1-olhoz (4.2.4.) képest.

4.4.5.3. Ismételjük meg az eljárást 10, 15, 20 és 25 ml hígított standard oldat (4.2.15.) felhasználásával.

4.4.5.4. A nullapont meghatározásához (amely a reagensek színezettségének felel meg) járjunk el a 4.4.4.5. pontban megadottak szerint.

4.4.5.5. Szerkesszük meg a kalibrációs görbét, miután kivontuk a nullapont értékét a 4.4.5.1 és 4.4.5.3. pont szerint kapott egyes abszorbanciákból. A Beer törvény 30 μg formaldehid mennyiségig érvényes.

4.5. Számítás

4.5.1. Vonjuk ki A2-t A1-ből és olvassuk le a kalibrációs görbéről (4.4.5.5. pont) azt a μg-ban kifejezett C mennyiséget, amely a mintaoldatban jelen lévő formaldehidnek felel meg (4.4.1.).

4.5.2. Számítsuk ki a minta formaldehid tartalmát (% m/m) a következő képlet segítségével:

	formaldehid-tartalom%-ban =	C
	10³⋅m

ahol:

m = a vizsgálati részlet tömege a g-ban kifejezve.

4.6. Ismételhetőség⁹

0,2%-os formaldehid-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti eltérés nem haladhatja meg a 0,005%-ot a 2,4-pentán-dionos kolorimetriás meghatározás esetén.

Ha a szabad formaldehid-tartalom mennyiségi meghatározása a 76/768/EGK irányelvben meghatározott legnagyobb koncentrációt meghaladó eredményt ad, azaz:

a) 0,05% és 0,2% között van egy címkézetlen termékben;

b) 0,2% felett van, akár címkézett akár címkézetlen termékben,

akkor az alábbi, 5. pontban meghatározott eljárást kell alkalmazni.

5. Mennyiségi meghatározás formaldehid-donorok jelenlétében

5.1. Alapelv

A különálló formaldehidet sárga lutidin származékká alakítjuk 2,4-pentán-dionos reakció segítségével egy oszlopkimenethez illeszthető reaktorban és a keletkező származék abszorbanciáját 420 nm-en megmérjük.

5.2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak, a víznek pedig ioncseréltnek

kell lennie.

5.2.1. HPLC tisztaságú vagy azzal megegyező minőségű víz;

5.2.2. Vízmentes ammónium-acetát;

5.2.3. Tömény ecetsav;

5.2.4. 2,4-pentándion (4 C-on tartva);

5.2.5. Vízmentes dinátrium-foszfát;

5.2.6. 85%-os ortofoszforsav (d = 1,7);

5.2.7. HPLC minőségű metanol;

5.2.8. Diklór-metán;

5.2.9. 37-40%-os (w/v) formaldehid;

5.2.10. Nátrium-hidroxid, 1 M;

5.2.11. Sósav, 1 M;

5.2.12. Sósav, 0,002 M;

5.2.13. Frissen készített keményítő oldat, amely megfelel az Európai gyógyszerkönyvnek (lásd 4.2.8. pont);

5.2.14. Jód mérőoldat, 0,05 M;

5.2.15. Nátrium-tioszulfát mérőoldat, 0,1 M;

5.2.16. Mozgó fázis:

Dinátrium-foszfát (5.2.5.) vizes oldata, 0,006 M, ortofoszforsavval (5.2.6.) pH 2,1 értékre beállított;

5.1.17. Oszlop utáni reagens:

Oldjunk fel egy 1000 ml-es mérőlombikban:

– 62,5 g ammónium-acetátot (5.2.2.),

– 7,5 ml ecetsavat (5.2.3.),

– 5 ml 2,4-pentán-diont (5.2.4.).

Töltsük fel 1000 ml-re vízzel (5.2.1.).

Ezt a reagenst tartsuk távol a fénytől.

Eltarthatóság 25 ^oC-on legfeljebb 3 nap.

Az oldat színe nem változhat meg;

5.2.18. Standard formaldehid: törzsoldat

Öntsünk 10 g formaldehidet (5.2.9.) egy 1000 ml-es mérőlombikba és töltsük fel 1000 ml-re vízzel.

Állapítsuk meg ennek az oldatnak az erősségét a következőképpen:

Vegyünk ki 5,00 ml-t; adjunk hozzá 25,00 ml jód mérőoldatot (5.2.14.) és 10 ml nátrium-hidroxid oldatot (5.2.10.). Hagyjuk állni öt percig. Savanyítsuk meg 11,00 ml HCl oldattal (5.2.11.) és határozzuk meg a jód mérőoldat feleslegét nátrium-tioszulfát oldattal (5.2.15.) titrálva, használjunk keményítő oldat (5.2.13.) indikátorként. 1 ml jód oldat (5.2.14.) megfelel 1,5 mg formaldehidnek;

5.2.19. Standard formaldehid: hígított oldat

Hígítsuk fel a törzsoldatot kezdeti erősségéhez képest 1/100 arányban a mozgó fázissal.

Ennek az oldatnak 1 ml-e kb. 37 mg formaldehidet tartalmaz.

Számítsuk ki a pontos tartalmat.

5.3. Eszközök

5.3.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés;

5.3.2. Ingadozásmentes HPLC pumpa;

5.3.3. Alacsony nyomású ingadozásmentes pumpa a reagens számára (vagy egy második HPLC pumpa);

5.3.4. Befecskendező szelep 10 μl-es hurokkal;

5.3.5. Oszlopkimenethez illeszthető reaktor a következő összetevőkkel:

– egy 1 literes háromnyakú lombik,

– egy melegítőkráter 1 literes lombikhoz,

– két Vigreux oszlop, legalább 10 lappal, kettő léghűtéses,

– 1,6 mm-es rozsdamentes acélcső (a hőcseréléshez) – belső átmérő 0,23 mm,
hossz = 400 mm,

– 1,6 mm-es tefloncső – belső átmérő, 0,30 mm, hossz = 5 m (csomózás) lásd 1. függelék),

– egy T-darab, holttérfogat nélkül (Valco vagy azzal egyenértékű),

– három csatlakozó holttérfogat nélkül

Vagy: egy Applied Biosystems PCRS 520 oszlop utáni modul, vagy azzal egyenértékű, 1 ml-es reaktorral felszerelve;

5.3.6. Membránszűrő, 0,45 μm-es pórusmérettel;

5.3.7. SEP-PAKR C18 vagy azzal egyenértékű töltet;

5.3.8. Használatra kész oszlopok:

– Bischoff hypersil RP 18 (NC típus, C 25,46 1805 hivatkozás)

(5 μm, hossz = 250 mm, belső átmérő = 4,6 mm),

– vagy Doupont, Zorbax ODS

(5 μm, hossz = 250 mm, belső átmérő = 4,6 mm),

– vagy Phase SEP, spherisorb ODS 2

(5 μm, hossz = 250 mm, belső átmérő = 4,6 mm).

5.3.9. Előoszlop

Bischoff K₁ hypersil RP 18 (K1 G 6301 1805 hivatkozás)

(5 μm, hossz = 10 mm, vagy ezzel egyenértékű).

5.3.10. Az oszlop és az előoszlop Ecotube-rendszer segítségével van összekötve (A 15020508 Bischoff hivatkozás) vagy ezzel egyenértékű.

5.3.11. Szereljük össze a készüléket (5.3.5.) a 2. függelék diagramján bemutatottak szerint.

A befecskendező érték utáni csatlakozásokat a lehető legrövidebbre kell méretezni. Ebben az esetben a reaktor kivezetése és a detektor bevezetése közötti rozsdamentes acélcső a keverék mérés előtti hűtése céljából van elhelyezve, és a hőmérséklet a detektorban ismeretlen, de állandó;

5.3.12. UV látható detektor;

5.3.13. Adatrögzítő;

5.3.14. Centrifuga;

5.3.15. Ultrahangos fürdő;

5.3.16. Rotációs keverő (vortex vagy azzal egyenértékű)

5.4. Eljárás

5.4.1. Kalibrációs görbe

Ezt a görbét a hígított standard formaldehid oldat koncentrációjának függvényében felrajzolt csúcsmagasságok adják meg.

Készítsük el a mérőoldatokat, a standard formaldehid oldatnak (5.2.19.) a mozgó fázissal (5.2.16.) történő hígításával:

– 1,00 ml oldat (5.2.19.) hígítva 20,00 ml-re (kb. 185 μg/100 ml),

– 2,00 ml oldat (5.2.19.) hígítva 20,00 ml-re (kb. 370 μg/100 ml),

– 5,00 ml oldat (5.2.19.) hígítva 25,00 ml-re (kb. 740 μg/100 ml),

– 5,00 ml oldat (5.2.19.) hígítva 20,00 ml-re (kb. 925 μg/100 ml),

A mérőoldatokat tartsuk laboratóriumi hőmérsékleten egy órán keresztül, és frissen készítsük el.

A kalibrációs görbe linearitása az 1,00 és 15,00 μg/ml közötti koncentráció-tartományban megfelelő.

5.4.2. Mintaelőkészítés

5.4.2.1. Emulziók (krémek, alapozók, szemkihúzók)

Mérjünk be egy dugóval ellátott 100 ml-es lombikba 0,001 g-os pontossággal 100 μg formaldehidnek megfelelő mennyiséget (grammban) a vizsgálati mintából. Adjunk hozzá pontosan bemért 20,00 ml diklór-metánt (5.2.8.) és 20,00 ml sósavat (5.2.12.). Keverjük össze a rotációs keverő (5.3.16.) és az ultrahangos fürdő (5.2.15.) segítségével. Válasszuk el a két fázist centrifugálással (3000 g két percig). Eközben mossuk át a töltetet (5.3.7.) 2 ml metanollal (5.2.7.), majd kondicionáljuk 5 ml vízzel (5.2.1.).

Hajtsunk át 4 ml-t a kivonat vizes fázisából a kondicionált tölteten, öntsük el az első 2 ml-t és tegyük el az azt követő részletet.

5.4.2.2. Arc- és testápolók, samponok

Mérjünk be egy dugóval ellátott 100 ml-es lombikba 0,001 g-os pontossággal egy 500 μg formaldehidnek megfelelő mennyiséget (grammban) a vizsgálati mintából.

Töltsük fel 100 ml-re a mozgó fázissal (5.2.16.).

Szűrjük le az oldatot szűrőn (5.3.6.) keresztül és fecskendezzük be vagy vezessük át egy olyan tölteten (5.3.7.), amelyet előzetesen a fenti módon (5.4.2.1.) kondicionáltunk. Minden oldatot közvetlenül az elkészítése után be kell fecskendezni.

5.4.3. Kromatográfiás körülmények

– A mozgó fázis átfolyási sebessége: 1ml/perc,

– A reagens átfolyási sebessége: 0,5 ml/perc,

– A detektor kimenetén a teljes átfolyási sebesség: 1,5 ml/perc,

– Befecskendezett térfogat: 10 μl,

– Oldási hőmérséklet: nehéz elválasztások esetén merítsük az oszlopot olvadó jeges fürdőbe: várjuk meg amíg a hőmérséklet állandósul (15–20 perc).

– Az oszlop utáni reakció hőmérséklete: 100 °C,

– Detektálás: 420 nm-en.

Megjegyzés: A teljes kromatográfiás rendszert és az utó-oszlopot is használat után át kell mosni vízzel (5.2.1.). Ha a rendszert két napnál hosszabb ideig nem használják, akkor az átmosás után metanolos (5.2.7.) mosást is alkalmazni kell. Újrakondicionálás előtt a rendszeren vizet kell átnyomni az átkristályosodás elkerülése érdekében.

5.5. Számítás

Emulziók esetében (5.4.2.1.):

Formaldehid-tartalom%-ban (m/m,)

C ⋅ 10^-6 ⋅ 100	=	C ⋅ 10^-4
5 m	=	5 m

Arc- és testápolók, samponok esetében (5.4.2.2.):

Formaldehid-tartalom:

C ⋅ 10^-6 ⋅ 100	=	C ⋅ 10^-4
m	=	m

ahol:

m = a vizsgálati minta tömege g-ban (5.4.2.1.),

C = formaldehid koncentráció μg/100ml-ben a kalibrációs görbéről leolvasva (5.4.1.).

5.6. Ismételhetőség¹⁰

0,05%-os formaldehid-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti különbség nem haladhatja meg a 0,001%-ot.

0,2%-os formaldehid-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés nem haladhatja meg a 0,005%-ot.

1. függelék

Előírások a „csomózáshoz”

Előírt tartozékok

– Egy faorsó:

külső átmérő 5 cm egy 1,5 cm átmérőjű lyukkal, amely az orsó közepén megy keresztül. Helyezzünk bele négy acélszöget (amint azt az 1. és 2. ábra mutatja). Minden két szög között a távolság 1,8 cm legyen és a szögek 0,5 cm-re legyenek a lyuktól,

– egy merev tű (horgolótű típusú) a tefloncső felcsavarására,

– 5 m hosszú 1,6 mm-es tefloncső, belső átmérő 0,3 mm.

Eljárás

A „csomózás” megindításához a tefloncsövet be kell fűzni az orsó teteje felől és ki kell vezetni alul, a középső lyukon keresztül (kb. 10 cm túlnyúlást kell hagyni a csőnek az orsó aljához képest, annak érdekében, hogy a láncot keresztül lehessen húzni csomózás közben); ezután tekerjük a csövet a négy szög köré, ahogyan a 3. ábra mutatja.

A csomózás alját és tetejét fémgyűrűkkel és szorítócsavarokkal kell megvédeni; vigyázva arra, hogy a tefloncső ne törjön el a szorosra húzás során. Tekerjük körbe a csövet még egyszer minden szög körül és készítsük el az „öltést” a következőképpen:

– emeljük az alsó csövet a felső fölé (lásd 4. ábra). Ismételjük meg ezt az eljárást minden egyes szög esetén (1, 2, 3, 4 az óramutató járásával ellentétes irányban), amíg az 5 m-t vagy a megkívánt hosszúságot el nem érjük.

Hagyjunk ki kb. 10 cm csövet a lánc lezárásához. Fűzzük át a csövet a négy hurok mindegyikén és húzzuk meg óvatosan, hogy a lánc vége összeszoruljon.

Megjegyzés: Oszlopkimenethez illeszthető reaktorok számára készített csomózás kereskedelmi forgalomban kapható (Supelco).

Az orsó sematikus rajza

1. ábra

3. ábra

4. ábra

Második cső

Az „öltéshez” emeljük a kötőtűvel az alsó csövet (folyamatos vonal) a második cső fölé.

2. ábra

5. ábra

2. függelék

1 = HPLC pumpa

2 = Befecskendező szelep

3 = Oszlop előtét oszloppal

4 = Reagens pumpa

5 = T-darab holttérfogat nélkül

5’ = T-darab (Vortex)

6-6’ = Csatlakozó holttérfogat nélkül

7 = „Csomózás”

7’ = Reaktor

8 = Háromnyakú lombik forró vízzel

9 = Melegítőkráter

10 = Hűtő

11 = Hőcserélő cső rozsdamentes acélból

11’ = Hőcserélő

12 = Látható-UV detektor

13 = PCRS 520 oszlop utáni modul

13 = PCRS 520 utóoszlop modul

V. REZORCIN MEGHATÁROZÁSA SAMPONOKBAN ÉS HAJSZESZEKBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a rezorcin samponokban és hajszeszekben történő gázkromatográfiás meghatározását írja le. A módszer a minta tömegére vonatkoztatva 0,1–2,0% rezorcin meghatározására alkalmas.

2. Meghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott rezorcin tartalmat a minta tömegére vonatkoztatva tömegszázalékban adjuk meg.

3. Alapelv

A rezorcint és a belső standardként adott 3,5-dihidroxi-toluolt a mintától vékonyréteg-kromatográfiával választjuk el. A két vegyületet a vékonyréteg lapról lekaparva és metanollal kivonva izoláljuk. Végül a kivont vegyületeket megszárítjuk, szililezzük és gáz-kromatografáljuk.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. 25%-os (m/m) sósav

4.2. Metanol

4.3. 96%-os (v/v) etanol

4.4. Készre gyártott szilikagél VRK lapok (műanyag vagy alumínium) fluoreszcens indikátorral. Hatástalanítsuk a következők szerint: fújjunk le a közönséges, előre bevont szilikagél lapokat vízzel, amíg fényessé nem válnak. Hagyjuk szobahőmérsékleten egy-három órán keresztül száradni.

Megjegyzés:

A lap hatástalanítása nélkül a rezorcin szilikagélen történő irreverzibilis abszorpciója miatt veszteség léphet föl.

4.5. Előhívó oldószer: aceton–kloroform–ecetsav (20:75:5 térfogatarányban).

4.6. Rezorcin standard oldat: oldjunk fel 400 mg rezorcint 100 ml 96%-os etanolban (4.3.) (1 ml 4000 μg rezorcint tartalmaz).

4.7. Belső standard oldat: oldjunk fel 400 mg 3,5-dihidroxi-toluolt (DHT) 100 ml 96%-os etanolban (4.3.) (1 ml 4000 μg DHT-t tartalmaz).

4.8. Standard elegy: elegyítsünk 10 ml (4.6.) és 10 ml (4.7.) szerinti oldatot egy 100 ml-es mérőlombikban, töltsük a jelig 96%-os etanollal (4.3.) és keverjük össze (1 ml 400 μg rezorcint és 400 μg DHT-t tartalmaz).

4.9. Szililező szerek:

4.9.1. N,O-bis-(trimetil-szilil)-trifluoro-acetamid (BSTFA)

4.9.2. Hexametil-diszilazán (HMDS)

4.9.3. Trimetil-klórszilán (TMCS)

5. Eszközök

5.1. A vékonyréteg-kromatográfia és a gázkromatográfia szokásos felszerelései

5.2. Üvegeszközök

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

6.1.1. Egy 150 ml-es főzőpohárba a termékből mérjünk be annyi vizsgálati mintát (M gramm), amely körülbelül 20–50 mg rezorcint tartalmaz.

6.1.2. Adjunk hozzá sósavat (4.1.), amíg a keverék savassá nem válik (kb. 2–4 ml szükséges) és adjunk hozzá 10 ml (40 mg DHT) belső standard oldatot (4.7.) majd keverjük össze. Etanollal (4.3.) mossuk át egy 100 ml-es mérőlombikba, töltsük fel a jelig etanollal és keverjük össze.

6.1.3. Vigyünk fel 250 μl (6.1.2) oldatot egy deaktivált szilikagél lapra (4.4.) egy 8 cm hosszú, folyamatos egyenes mentén. Ügyeljünk arra, hogy az egyenes minél vékonyabb legyen.

6.1.4. Ugyanígy vigyük fel a standard elegyből (4.8.) 250 μl-t ugyanarra a lapra (6.1.3.).

6.1.5. Az előhívást követő azonosítás egyszerűsítése céljából ugyanazon a lapon vigyünk fel párhuzamosan az alapvonalra két pontban 5-5 μl-t a 4.6. és a 4.7. oldatból.

6.1.6. Kromatografáljuk a lapot a futtatószerrel (4.5.) megtöltött telítetlen kádban, amíg az oldószerfront el nem távolodik az alapvonaltól 12 cm-re, ez általában körülbelül 45 percet vesz igénybe. Szárítsuk meg levegőn a lapot, és állapítsuk meg a rezorcin/DHT zóna helyét rövidhullámú UV fényben (254 nm). A két vegyület R_f értéke nagyjából megegyezik. A sávok sötét külső határvonalától két mm-re egy ceruzával rajzoljuk körbe a sávokat. Kaparjuk le ezeket a zónákat, és az egyes sávokat tartalmazó adszorbenst külön-külön 10 ml-es palackokban gyűjtsük.

6.1.7. Vonjuk ki a mintát és a standard elegyet tartalmazó adszorbenst a következőképpen:

adjunk hozzá 2 ml metanolt (4.2.), és állandó keverés mellett egy órán keresztül vonjuk ki. Szűrjük a keveréket, majd ismételjük meg a műveletet 2 ml metanollal 15 percig extrahálva.

6.1.8. Egyesítsük a metanolos kivonatokat és megfelelő szárítószerrel töltött vákuum exszikkátorban egy éjszakán át szárítva párologtassuk el az oldószert. Semmiképpen ne melegítsük a mintákat.

6.1.9. A maradékkal végezzük el (6.1.8.) a szililezését a 6.1.9.1. vagy pedig a 6.1.9.2. alatt leírt módon.

6.1.9.1. Egy mikrofecskendővel adjunk hozzá 200 μl BSTFA-t (4.9.1.), és egy zárt edényben hagyjuk állni a keveréket 12 órán keresztül, szobahőmérsékleten.

6.1.9.2. Adjunk hozzá egymás után 200 μl HMDS-t (4.9.2.) és 100 μl TMCS-t (4.9.3.) egy mikrofecskendővel és egy zárt edényben melegítsük a keveréket 30 percen át 60 °C-on. Hűtsük le a keveréket.

6.2. Gázkromatográfia

6.2.1. Gázkromatográfiás körülmények

Az oszlop a következő megoldást eredményezi: R nem lehet kisebb, mint 1,5,

R =	2d’(r₂ – r₁)	,
	w₁ + w₂

ahol:

r₁ és r₂= két csúcs retenciós ideje percben

w₁ és w₂= ugyanezen csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége, mm-ben

d' = a diagrampapír sebessége mm/percben

Ez a felbontás a következő beállítások mellett érhető el:

Oszlop	anyaga:	rozsdamentes acél
	hossza:	200 cm
	belső átmérője:	∼ 3 mm
	töltete:	10% OV-17 100-120 mesh CHROMOSORB WAW-on

Lángionizációs detektor

Hőmérsékletek:

oszlop:	185 °C (izoterm)
detektor:	250 °C
injektor:	250 °C
Vivőgáz:	nitrogén
térfogatáram:	45 ml/perc

A hidrogén és levegő térfogatáramának beállításával kapcsolatban kövessük a gyártó utasításait.

6.2.2. Fecskendezzünk a 6.1.9. pont szerint elkészített oldatokból 1–3 μl-t a gázkromatográfba. Minden (6.1.9.) oldatból ötször fecskendezzünk, mérjük az egy anyaghoz tartozó csúcsterületeket, átlagoljuk ezeket és számítsuk ki a csúcsterület arányt, S-t. S = rezorcin csúcsterület / DHT csúcsterület.

7. Számítás

A mintában a rezorcin koncentrációját tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet fejezi ki:

		rezorcin% =	4	×	S_minta	,
			M		S_{standardegyveleg}

ahol:

M = vizsgálati minta tömege grammban (6.1.1)

S_minta = a 6.2.2. alapján számított, a mintaoldatra vonatkozó átlag csúcsterület arány,

S_{standard elegy} = a 6.2.2. alapján számított, a standard elegyre vonatkozó átlag csúcsterület arány.

8. Ismételhetőség¹¹

0,5% körüli rezorcin tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség abszolút érték nem haladhatja meg a 0,025%-ot.

VI. METANOL MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA ETANOLRA VAGY
PROPÁN-2-OLRA VONATKOZTATVA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer metanol gázkromatográfiás meghatározását írja le valamennyi kozmetikai termékfajtában (ideértve az aeroszolokat is).

A módszerrel 0-10% koncentrációk határozhatók meg.

2. Meghatározás

A módszerrel meghatározott metanol tartalmat etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatva tömegszázalékban adjuk meg.

3. Alapelv

A meghatározás gázkromatográfiával történik.

4. Reagensek

Használjunk analitikai minőségű reagenseket.

4.1. Metanol

4.2. Abszolút etanol

4.3. Propán-2-ol

4.4. Vízzel alkoholmentesített kloroform

5. Eszközök

5.1. Gázkromatográf:

hővezetési detektor aeroszol mintákra,

lángionizációs detektor nem aeroszol mintákra.

5.2. 100 ml-es mérőlombikok

5.3. 2 ml-es, 20 ml-es, és 0-1 ml-es tartományú pipetták

5.4. 0-100 μl-es és 0-5 μl-es mikrofecskendők

és (csak aeroszol minták adagolására) különleges gázzáró fecskendő tolattyúval (lásd a mintavételi eljárásról szóló 5. ábrát¹²)

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

6.1.1. Az aeroszol készítményeket az 1980. december 22-i 80/1335/EGK^1. bizottsági irányelv mellékletének II. fejezete alapján mintázzuk, majd gázkromatográfiásan vizsgáljuk a 6.2.1. pontban leírt körülményeknek megfelelően.

6.1.2. Az említett II. fejezetnek megfelelően mintavételezett nem aeroszol termékeket vízzel 1–2%-os etanol vagy propán-2-ol tartalomra hígítjuk, majd gázkromatográfiásan vizsgáljuk a 6.2.2 pontban leírt körülményeknek megfelelően.

6.2. Gázkromatográfia

6.2.1. Aeroszol minták esetén hővezetési detektort használunk.

6.2.1.1. Az oszlop töltete 10% Hallcomid M18, 100-200 mesh CHROMOSORB WAW hordozón.

6.2.1.2. Az oszlop a következő megoldást eredményezi: R nem lehet kisebb, mint 1,5,

R = 2	d’r₂ – d’r₁	,
	w₁ + w₂

ahol:

r₁ és r₂ = két csúcs retenciós ideje percben

w₁ és w₂= ugyanezen csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége, mm-ben

d' = a papírdiagram sebessége mm/percben

6.2.1.3. Ez a felbontás az alábbi beállítások mellett érhető el:

Oszlop	anyaga:	rozsdamenetes acél
	hossza:	3,5 m
	belső átmérője:	3 mm

Hővezetési detektor híd árama: 150 mA

vivőgáz:	Hélium
nyomás:	2,5 bar
térfogatáram:	45 ml/perc

Hőmérsékletek:

injektor:	150 °C
detektor:	150 °C
oszlop:	65 °C

A csúcsterület mérés pontossága elektronikus integrálással javítható.

6.2.2. Nem aeroszol minták

6.2.2.1. Az oszlop Chromosorb 105 vagy Porapak QS töltetű, és a lángionizációs detektrot használjuk.

6.2.2.2. Az oszlop a következő megoldást eredményezi: R nem lehet kisebb mint 1,5,

R = 2	d’r₂ – d’r₁	,
	w₁ + w₂

ahol:

r₁ és r₂ = két csúcs retenciós ideje percben

w₁ és w₂= ugyanezen csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége, mm-ben

d' = a papírdiagram sebessége mm/percben

6.2.2.3. Ez a felbontás az alábbi beállítások mellett érhető el:

Oszlop	anyaga:	rozsdamentes acél
	hossza	2 m
	belső átmérője:	3 mm

Elektrométer érzékenysége: 8 x 10^-10 A

Gázok:

vivőgáz:		Nitrogén
nyomás	2,1 bar
térfogatáram:	40 ml/perc

Detektor gázok

nyomás:	1,5 bar
térfogatáram:	20 ml/perc

Hőmérsékletek:

injektor	150 °C
detektor:	230 °C
oszlop	120 - 130 °C

7. Kalibrációs görbe

7.1. A 6.2.1. szakasz szerinti gázkromatográfiás eljárás végrehajtása (Hallcomid M18 oszlop) esetén készítsük el az alábbi táblázatban felsorolt standard elegyeket. A készítés során a komponenseket pipettával adjuk az elegyhez, de a pontos bemérést úgy határozzuk meg, hogy mindenegyes hozzáadást követően lemérjük a pipettát vagy a lombikot.

Relatív tartalom (m/m%)	Metanol (ml)	Etanol vagy propán-2-ol (ml)	Kloroformmal töltve
_{körülbelül 2,5%}	_0,5	₂₀	_{100 ml-re}
körülbelül 5,0%	1,0	20	100 ml-re
körülbelül 7,5%	1,5	20	100 ml-re
körülbelül 10,0%	2,0	20	100 ml-re

Injektáljunk 2-3 μl-t a gázkromatográfra a 6.2.1. szerinti körülmények beállítása mellett.

Számítsuk ki valamennyi elegyre a (metanol/etanol) vagy a (metanol/propán-2-ol) csúcsterület arányt. Ábrázoljuk a standard görbét következőket feltüntetve:

X-tengely: % metanol etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatva,

Y-tengely: (metanol/etanol) vagy (metanol/propán-2-ol) csúcsterület arány.

7.2. A 6.2.2. pontban leírt gázkromatográfiás eljárás végrehajtása (Porapak QS vagy Chromosorb 105) esetén készítsük el az alábbi táblázatban felsorolt standard elegyeket. A készítés során a komponenseket pipettával vagy mikrofecskendővel adjuk az elegyhez, de a pontos mennyiséget minden esetben úgy határozzuk meg, hogy a hozzáadást követően lemérjük a pipettát vagy a lombikot.

Relatív tartalom (m/m%)	Metanol (μl)	Etanol vagy propán-2-ol (ml)	Hozzáadott víz térfogata
körülbelül 2,5%	50	2	100 ml
körülbelül 5,0%	100	2	100 ml
körülbelül 7,5%	150	2	100 ml
körülbelül 10,0%	200	2	100 ml

Injektáljunk 2-3 μl-t a gázkromatográfra a 6.2.2. pontban írt körülmények beállítása mellett.

Számítsuk ki valamennyi elegyre a (metanol/etanol) vagy a (metanol/propán-2-ol) csúcsterület arányt. Ábrázoljuk a standard görbén a következőket feltüntetve:

X-tengely: % metanol etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatva,

Y-tengely: (metanol/etanol) vagy (metanol/propán-2-ol) csúcsterület arány.

7.3. A standard kalibrációs görbének lineárisnak kell lennie.

8. Megismételhetőség¹³

A termék etanolra vagy propán-2-olra vonatkoztatott 5% körüli metanol tartalma esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredményei közötti különbség nem haladhatja meg a 2,5%-ot.

(A 82/434 EGK irányelv és a módosítására kiadott 90/207/EGK irányelv alapján)

3. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A kozmetikai termékekben lévő diklór-metán és 1,1,1-triklór-etán mennyiségi meghatározása, a 8-kinolin-ol (8-hidroxi-kinolin) és a bis(8-hidroxi-kinolínium)-szulfát azonosítására és mennyiségi meghatározására, az ammónia mennyiségi meghatározására, a nitrometán azonosítására és mennyiségi meghatározására, a tioglikolsav azonosítására és mennyiségi meghatározására a hajhullámosító, a hajkiegyenesítő és a szőrtelenítő termékekben, a hexaklorofén azonosítására és mennyiségi meghatározására, a tozil-klóramid-nátrium (INN) (klóramin-T) azonosítására és mennyiségi meghatározására, az összes fluor fogkrémekben való meghatározására, a szerves higanyvegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására, alkáli- és alkáliföld-szulfidok mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

A kozmetikai termékekben lévő diklór-metán és 1,1,1-triklór-etán mennyiségi meghatározása, a 8-kinolin-ol (8-hidroxi-kinolin) és a bis(8-hidroxi-kinolínium)-szulfát azonosítására és mennyiségi meghatározására, az ammónia mennyiségi meghatározására, a nitrometán azonosítására és mennyiségi meghatározására,
a tioglikolsav azonosítására és mennyiségi meghatározására a hajhullámosító,
a hajkiegyenesítő és a szőrtelenítő termékekben, a hexaklorofén azonosítására
és mennyiségi meghatározására, a tozil-klóramid-nátrium (INN) (klóramin-T) azonosítására és mennyiségi meghatározására, az összes fluor fogkrémekben való meghatározására, a szerves higanyvegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására, alkáli- és alkáliföld-szulfidok mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

I. DIKLÓR-METÁN ÉS AZ 1,1,1-TRIKLÓR-ETÁN MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a diklór-metán (metilén-klorid) és az 1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform) mennyiségi meghatározását írja le az összes olyan kozmetikai termék esetében, amely valószínűsíthetően tartalmazza ezeket az oldószereket.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott diklór-metán és 1,1,1-triklór-etán tartalmát tömegszázalékban fejezzük ki.

3. Alapelv

Gázkromatográfiás módszer kloroformos belső standard alkalmazásával.

4. Reagensek

Minden vegyszernek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Kloroform (CHCl₃).

4.2. Szén-tetraklorid (CCl₄).

4.3. Diklór-metán (CH₂Cl₂).

4.4. 1,1,1-triklór-etán (CH₃CCl₃).

4.5. Aceton.

4.6. Nitrogén.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Gázkromatográf, hővezető detektorral felszerelve.

5.3. Mintavételi palack, 50 és 100 ml közötti (lásd 5.3. mintavételi módszer)¹⁴.

5.4. Fecskendő nyomás alatt lévő gázhoz, 25 vagy 50 μl-es (lásd 5.3. mintavételi módszer)¹.

6. Eljárás

6.1. Nem nyomás alatt lévő minta: pontosan mérjük be a mintát egy dugóval ellátott Erlenmeyer lombikba. Vezessünk bele belső standardként pontosan megmért mennyiségű, a mintában feltételezhetően megtalálható diklór-metánnal és 1,1,1-triklór-etánnal egyenértékű kloroformot (4.1.). Alaposan keverjük össze.

6.2. Nyomás alatt lévő minta: alkalmazzuk a mintavételi fejezetben megadott mintavételi módszert, de a következő finomításokkal:

6.2.1. Miután áttöltöttük a mintát egy mintagyűjtő palackba (5.3.), vezessünk bele belső standardként adott térfogatú kloroformot (4.1.), annyit, amennyi a mintában feltételezhetően megtalálható diklór-metánnal és/vagy 1,1,1-triklór-etánnal egyenértékű. Alaposan keverjük össze. Öblítsük át a szelep holttérfogatát 0,5 ml szén-tetrakloriddal (4.2.). Szárítás után a különbségből határozzuk meg pontosan a belső standard által hozzáadott tömeget.

6.2.2. Miután megtöltöttük a fecskendőt a mintával, a fecskendő szórófejét át kell fúvatni nitrogénnel (4.6.) úgy, hogy ne maradjon semmilyen maradék a kromatográfba történő fecskendezés előtt.

6.2.3. Minden egyes minta betöltése után a szelep és a csatlakozóelem felületét meg kell mosni néhányszor acetonnal (4.5.) (szükség esetén injekciós fecskendő alkalmazásával) és azután alaposan meg kell szárítani nitrogénnel (4.6.).

6.2.4. Minden elemzés esetén alkalmazzunk két különböző mintagyűjtő palackot, és minden palackkal végezzünk öt mérést.

7. Kromatográfiás körülmények

7.1. Előtét-oszlop

Csövezés: rozsdamentes acél.

Hossz: 300 mm.

Átmérő: 3 vagy 6 mm.

Töltet: ugyanaz az anyag, amit az analitikai oszlop tölteténél alkalmaztak.

7.2. Oszlop

Az álló fázis sztirén-divinil-benzén (Chromosorb) hordozón Hallcomid M 18. Az oszlop „R” felbontásának 1,5 vagy annál jobbnak kell lennie:

R = 2	d’(r₁ – r₂)
	W₁+ W₂

ahol:

r₁ és r₂ = retenciós idő (percben kifejezve),

W₁ és W₂ = a csúcsoknak a magasság felénél szélessége (milliméterben kifejezve),

d’ = papíradagolási sebesség (milliméter/percben kifejezve).

7.3. Példaként a következő oszlopok a kívánt eredményt adják:

Oszlop		I.	II.
Alapanyag:		Rozsdamentes acél cső	Rozsdamentes acél cső
Hossz:		350 cm	400 cm
Átmérő:		3 mm	6 mm
Hordozó:
	chromosorb:	WAW	WAW-DMCS-HP
	szitaanalízis:	100-120-as mesh	60-80-as mesh
Álló fázis:		Hallcomid M 18, 10%	Hallcomid M 18, 20%

A hőmérsékleti körülmények a készülék függvényében változhatnak. A példákban a következőképpen vannak beállítva:

Oszlop	I.	II.
Hőmérsékletek:
oszlop:	65 °C	75 °C
fecskendő:	150 °C	125 °C
detektor:	150 °C	200 °C
Vivőgáz:
hélium ára mlási seb.:	45 ml/perc	60 ml/perc
bemeneti nyomás:	2,5 bar	2 bar
Befecskendezés:	15μl	15μl

8. Az együtthatók arányossági tényezője

Készítsük el a következő, pontosan megmért keveréket egy dugóval ellátott Erlenmeyer lombikban:

Diklór-metán (4.3.), 30% (m/m).

1,1,1-triklór-etán (4.4.), 35% (m/m).

Kloroform (4.1.), 35% (m/m).

9. Számítások

9.1. A „p” anyag, „a” belső standardként választott anyaghoz viszonyított arányossági tényezőjének kiszámítása

Legyen az első anyag „p”, ahol:

k_p = a választényezője,

m_p = a tömege a keverékben,

A_p = a csúcsterülete.

Legyen a második anyag „a”, ahol:

k_a = a választényezője (az egységgel egyenlőnek választva),

M_a = a tömege a keverékben,

A_a = a csúcsterülete,

akkor:

k_p =	m_p × A_a
	M_a × A_p

Példaként a következő választényezők kaphatók meg (kloroformra: k = 1):

diklór-metán: k₁ = 0,78 ± 0,03

1,1,1-triklór-etán: k₂ = 1,00 ± 0,03

9.2. A vizsgálati mintában lévő%-os (m/m) diklór-metán és 1,1,1-triklór-etán tartalom

Legyen:

m_a = a bevezetett kloroform tömege (grammban),

M_s= az vizsgálati minta tömege (grammban),

A_a= a kloroform csúcsának területe,

A₁= a diklór-metán csúcsának területe,

A₂= az 1,1,1-triklór-metán csúcsának területe,

akkor:

% (m/m) CH₂Cl₂ =	m_a × A₁ × k₁ × 100
	A_a × M_s

% (m/m) CH₃CCl₃ =	m_a × A₁ × k₁ × 100
	A_a × M_s

10. Ismételhetőség¹⁵

25%-os (m/m) diklór-metán és/vagy 1,1,1-triklór-etán tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti különbség abszolút értéke nem haladhatja meg a 2,5%-ot (m/m).

II. A 8-KINOLINOL ÉS A BIS (8-HIDROXI-KINOLÍN)-SZULFÁT AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a 8-kinolinolnak és szulfátjának azonosítását és mennyiségi meghatározását írja le.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott 8-kinolinol és a bis(8-hidroxi-kinolin)-szulfát tartalmát a 8-kinolinolra vonatkoztatott tömegszázalékban fejezzük ki.

3. Alapelv

3.1. Azonosítás

Azonosítás vékonyréteg kromatográfia alkalmazásával.

3.2. Meghatározás

A meghatározást a Fehling oldattal végbement reakció termékeként kapott komplex képződésen alapuló spektrofotometriás eljárással végezzük 410 nm-en.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. 8-kinolinol.

4.2. Benzol. Megjegyzés: Tekintettel a benzol mérgező tulajdonságára, használatakor nagy óvatossággal kell eljárni.

4.3. Kloroform.

4.4. Nátrium-hidroxid vizes oldata, 50% (m/m).

4.5. Réz-szulfát pentahidrát.

4.6. Kálium-nátrium-tartarát.

4.7. M sósav.

4.8. 0,5 M kénsav.

4.9. M nátrium-hidroxid oldat.

4.10. Etanol.

4.11. 1-butanol.

4.12. Jégecet.

4.13. 0,1 sósav.

4.14. „Celite 545” vagy annak megfelelő.

4.15. Összehasonlító oldatok

4.15.1. Mérjünk be 100 mg 8-kinolinolt (4.1.) egy 100 ml-es normál lombikba. Oldjuk fel egy kevés kénsavban (4.8.). Töltsük fel a jelig kénsavval (4.8.).

4.15.2. Mérjünk be 100 mg 8-kinolinolt (4.1.) egy 100 ml-es normál lombikba. Oldjuk fel etanolban (4.10.). Töltsük fel a jelig etanollal (4.10.) és keverjük össze.

4.16. Fehling oldat

,,A” oldat

Mérjünk be 7 g réz-szulfát pentahidrátot (4.5.) egy 100 ml-es normál lombikba. Oldjuk fel egy kevés vízben. Töltsük fel a jelig vízzel és keverjük össze.

,,B” oldat

Mérjünk be 35 g kálium-nátrium-tartarátot (4.6.) egy 100 ml-es normál lombikba. Oldjuk fel 50 ml vízben. Adjunk hozzá 20 ml nátrium-hidroxidot (4.4.). Töltsük fel a jelig vízzel és keverjük össze. Közvetlenül használat előtt pipettázzunk ki 10 ml „A” oldatot és 10 ml „B” oldatot egy 100 ml-es közönséges lombikba. Töltsük fel a jelig és keverjük össze.

4.17. Eluáló szerek a vékonyréteg kromatográfiához

I : 1-butanol (4.11.)/ecetsav (4.12.)/víz (80: 20: 20; v/v/v, (térfogatarány)).

II: kloroform (4.13.)/ecetsav (4.12.) (95:5; v/v, (térfogatarány)).

4.18. 2,6-diklór-4-(klórimino)-ciklohexa-2,5-dienon, 1%-os (m/v) etanolos oldata (4.10.).

4.19. Nátrium-karbonát, 1%-os (m/v) vizes oldata.

4.20. Etanol (4.10.), 30%-os (v/v) vizes oldata.

4.21. Dinátrium-dihidrogén-etiléndiamin-tetraacetát, 5%-os (m/v) vizes oldata.

4.22. Puffer oldat, pH 7

Mérjünk be 27 g vízmentes kálium-dihidrogén-ortofoszfátot és 70 g dikálium-hidrogén-ortofoszfát trihidrátot egy 1 literes normál lombikba. Töltsük fel a jelig vízzel és keverjük össze.

4.23. Vékonyréteg lapok előkészítése

Készgyártmány, 0,25 mm vastag vékonyréteg lapok (pl. Merck Kieselgel 60 vagy annak megfelelő). Használat előtt permetezzünk rá 10 ml reagenst (4.21.) és szárítsuk meg 80 °C-on.

5. Eszközök

5.1. 100 ml-es csiszolatos gömblombik.

5.2. Normál lombikok.

5.3. Osztással ellátott pipetták, 10 és 5 ml-es.

5.4. Hasas pipetták, 20, 15, 10 és 5 ml-es.

5.5. Választótölcsérek, 100, 50 és 25 ml-es.

5.6. Redős szűrőpapír, 90 mm-es átmérőjű.

5.7. Rotációs bepárló (rotadest).

5.8. Visszafolyós hűtő csiszolt üveg nyakkal.

5.9. Spektrofotométer.

5.10. 10 mm úthosszú optikai küvetták.

5.11. Fűthető keverő.

5.12. Üveg kromatográfiás oszlop méretei: 160 mm hosszú, 8 mm átmérőjű, szűkülettel az alsó végén, amely üveggyapot dugót tartalmaz, és a felső végén egy adaptert a nyomás alá helyezés érdekében.

6. Eljárás

6.1. Azonosítás

6.1.1. Folyékony minták

6.1.1.1. A vizsgálati minta egy részének pH-ját 7,5-re állítjuk és 10 μl-t cseppentünk az előkészített szilikagél vékonyréteg lap alapvonalára (4.23.).

6.1.1.2. Az összehasonlító oldatból (4.15.2.) 10 és 30 μl-t cseppentünk az alapvonal két további pontjára, és ezután a lapot megfuttatjuk a két előhívószer (4.17.) egyikével.

6.1.1.3. Az oldószerfront 150 mm-t előrehaladása után, a lapot 110 °C-on szárítjuk (15 peren keresztül). UV lámpa alatt (366 nm) a 8-kinolinol csepp sárgán fluoreszkál.

6.1.1.4. Permetezzük le a lapot nátrium-karbonát oldattal (4.19.). Szárítsuk meg majd permetezzük le 2,6-diklór-4-(klórimino)-ciklohexa-2,5-dienon oldattal (4.18.). A 8-kinolinol kék folt formájában válik láthatóvá.

6.1.2. Szilárd minták vagy krémek

6.1.2.1. Homogenizáljunk el 1g mintát 5 ml, 7 pH értékű puffer oldatban (4.22.). Ezután 10 ml kloroformmal (4.3.) együtt tegyük be egy rázótölcsérbe és rázzuk össze. A kloroformos réteg elválasztódása után a vizes rétegen még kétszer megismételjük a kivonást 10-10 ml kloroformmal (4.3.). Pároljuk az összeöntött és leszűrt kloroform kivonatokat majdnem szárazra egy 100 ml-es gömblombikban (5.1.) a rotációs bepárló berendezésben (5.7.). Oldjuk fel a maradékot 2 ml kloroformban (4.3.) és cseppentsünk 10 és 30 μl-t az így kapott oldatból egy szilikagél vékonyréteg lapra (4.23.) a 6.1.1.1. pontban leírtaknak megfelelően.

6.1.2.2. Tegyünk 10 és 30 μl-t a standard oldatból (4.15.2.) a lapra és folytassuk a 6.1.1.2.-6.1.1.4 pontokban leírtaknak megfelelően

6.2. Mennyiségi meghatározás

6.2.1. Folyékony minták

6.2.1.1. Tegyünk 5 g mintát egy 100 ml-es gömblombikba. Adjunk hozzá 1 ml kénsav oldatot (4.8.) és párologtassuk a keveréket alacsony nyomáson 50 °C-on majdnem szárazra.

6.2.1.2. Oldjuk fel ezt a maradékot 20 ml meleg vízben. Tegyük át egy 100 ml-es normál lombikba. Mossuk át három alkalommal 20 ml vízzel. Töltsük fel 100 ml-re vízzel és keverjük össze.

6.2.1.3. Pipettázzunk ki 5 ml-t ebből az oldatból egy 50 ml-es választótölcsérbe (5.5.). Adjunk hozzá 10 ml Fehling oldatot (4.16.). Végezzünk kivonást a kapott 8-kinolinol réz-komplexre [oxin réz (ISO)] három alkalommal 8 ml kloroform segítségével (4.3.).

6.2.1.4. Szűrjük le és gyűjtsük össze a kloroformos rétegeket egy 25 ml-es normál lombikba (5.2.). Töltsük fel a jelig kloroformmal (4.3.) és rázzuk össze. Mérjük meg a sárga oldat optikai sűrűségét kloroformmal szemben 410 nm-en.

6.2.2. Szilárd minták vagy krémek

6.2.2.1. Mérjünk be 0,500 g mintát egy 100 ml-es gömblombikba (5.1.). Adjunk hozzá 30 ml benzolt (4.2.) és 20 ml sósavat (4.7.). Forraljuk a lombik tartalmát visszafolyós hűtő alatt, keverés mellett, 30 percig.

6.2.2.2. Vigyük át a lombik tartalmát egy 100 ml-es választótölcsérbe (5.5.). Mossuk át 5 ml 1 N HCl (4.7.) segítségével. Vigyük át a vizes fázist egy gömblombikba (5.1.) és mossuk a benzolos fázist 5 ml sósavval (4.7.).

6.2.2.3. Olyan emulziók esetében, amelyek meggátolják a további kezelést keverjük össze a minta 0,500 g-ját 2 g Celite 545-tel (4.14.), hogy szabadon szóródó port kapjunk. Vigyük be a keveréket kis adagokban egy üveg kromatográfiás oszlopba (5.12.).

Minden hozzáadás után nyomkodjuk le az oszlop tartalmát. Amint a keverék teljes mennyisége bekerült az oszlopba, eluáljunk sósavval, olyan módon, hogy 10 perc alatt kb. 10 ml eluált oldatot nyerjünk (szükség esetén ez az elució történhet enyhe nitrogén túlnyomás alatt). Az elució alatt biztosítani kell, hogy az oszlop töltete fölött folyamatosan legyen valamennyi sósav. Az eluált oldat első 10 ml-ét további kezelésnek vetjük alá a 6.2.2.4. pont szerint.

6.2.2.4. Párologtassuk az összegyűjtött vizes fázisokat (6.2.2.2.) vagy az eluált oldatot (6.2.2.3.) majdnem szárazra a rotációs bepárló berendezésben, csökkentett nyomáson.

6.2.2.5. Oldjuk fel a maradékot 6 ml nátrium-hidroxid oldatban (4.9.). Adjunk hozzá 20 ml Fehling oldatot (4.16.) és vigyük át a lombik tartalmát egy 50 ml-es választótölcsérbe (5.5.). Mossuk át a lombikot 8 ml kloroformmal (4.3.). Rázzuk meg és szűrjük le a kloroformos fázist egy 50 ml-es általános lombikba (5.2.).

6.2.2.6. Ismételjük meg a kivonást háromszor 8 ml kloroformmal (4.3.). Szűrjük le a kloroformos fázisokat és gyűjtsük azokat össze az 50 ml-es lombikban. Töltsük fel a jelig kloroformmal (4.3.) és rázzuk össze. Mérjük meg a sárga oldat optikai sűrűségét kloroformmal (4.3.) szemben 410 nm-en.

7. Standard görbe

3 ml 30%-os vizes etanolt (4.20.) tartalmazó négy 100 ml-es gömblombikba (5.1.) pipettázzunk 5, 10, 15 és 20 ml-es részleteket a összehasonlító oldatból (4.15.1.), amely megfelel 5, 10, 15 és 20 mg 8-kinolinolnak. Járjunk el a 6.2.1. pontban leírtak szerint.

8. Számítás

8.1. Folyékony minták

	8-kinolinol tartalom [tömegszázalékban (m/m)] =	a	× 100
	m

ahol:

a = a 8-kinolinol milligrammjai a standard görbén (7),

m = a vizsgálati minta (6.2.1.1.) tömege (mg-ban kifejezve).

8.2. Szilárd minták vagy krémek

	8-kinolinol tartalom [tömegszázalékban (m/m)] =	2a	× 100
	m

ahol:

a = a 8-kinolinol milligrammjai a standard görbén (7),

m = a vizsgálati minta (6.2.2.1.) tömege (mg-ban kifejezve).

9. Ismételhetőség¹⁶

Kb. 0,3%-os 8-kinolinol tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,02%-ot.

III. AMMÓNIA MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben lévő szabad ammónia meghatározását írja le.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott ammónia-tartalmát az ammónia tömegszázalékában fejezzük ki.

3. Alapelv

Bárium-klorid oldatot adunk a kozmetikai termék vizsgálandó részletéhez, amelyet vizes metanolos közegben hígítunk fel. Az esetlegesen képződő összes csapadékot leszűrjük vagy kicentrifugáljuk. Ezzel az eljárással elkerülhető a vízgőzdesztillálás során fellépő ammóniaveszteség egyes ammóniumsók esetében, mint pl. a karbonát és a hidrogén-karbonát, valamint a zsírsavak sói, kivéve az ammónium-acetát.

Az ammóniát vízgőzdesztillálással vonjuk ki a szűrletből vagy a felülúszóból és potenciometriás vagy más titrálással határozzuk meg.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Metanol.

4.2. Bárium-klorid dihidrát, 25%-os (m/v) oldat.

4.3. Ortobórsav, 4%-os (m/v) oldat.

4.4. Kénsav, 0,25 M mérőoldat.

4.5. Habzásgátló folyadék.

4.6. Nátrium-hidroxid, 0,5 M mérőoldat.

4.7. Indikátor, szükség esetén: keverjünk össze 5 ml 0,1% (m/v) etanolos metil-vörös oldatot 2 ml 0,1% (m/v) vizes metilén-kék oldattal.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Centrifuga lezárt 100 ml-es üvegekkel.

5.3. Vízgőzdesztilláló berendezés.

5.4. Potenciométer.

5.5. Üvegelektród és dihigany-diklorid (kalomel) viszonyító elektród.

6. Eljárás

6.1. Mérjünk be egy 100 ml-es normál lombikba 1 mg-os pontossággal legfeljebb 150 mg ammóniának felelő tömegű (m) mintát.

6.2. Adjunk hozzá 10 ml vizet, 10 ml metanolt (4.1.) és 10 ml bárium-klorid oldatot (4.2.). Töltsük fel 100 ml-re metanollal (4.1.).

6.3. Keverjük össze és tegyük éjszakára hűtőszekrénybe (5 °C).

6.4. Ezután szűrjük le vagy centrifugáljuk 10 percig zárt csövekben a még mindig hideg oldatot úgy, hogy tiszta szűrletet vagy felülúszót kapjunk.

6.5. Pipettázzunk 40 ml-t ebből a tiszta oldatból a vízgőzdesztilláló felszerelésbe (5.3.), tegyünk hozzá 0,5 ml habzásgátló folyadékot (4.5.), ha szükséges.

6.6. Desztilláljuk és gyűjtsünk 200 ml desztillátumot egy 250 ml-es főzőpohárba, amely 10 ml kénsavas mérőoldatot (4.4.) és 0,1 ml indikátort (4.7.) tartalmaz.

6.7. Titráljuk vissza a felesleges savat nátrium-hidroxid mérőoldattal (4.6.).

6.8. Megjegyzés: Potenciometriás meghatározáshoz gyűjtsünk össze 200 ml desztillátumot egy 250 ml-es főzőpohárba, amely 25 ml ortobórsav oldatot (4.3.) tartalmaz és titráljunk kénsavmérővel (4.4.), miközben felvesszük a se mlegesítési görbét.

7. Számítások

7.1. Számítás visszatitrálás esetén

Legyen:

V₁ = a felhasznált nátrium-hidroxid oldat (4.6.) térfogata (milliliterben),

T₁= az aktuális molaritása (4.6.),

T₂= a kénsav oldat (4.4.) aktuális molaritási tényezője,

m = a kivett vizsgálati minta (6.1.) tömege (milligrammban),

ekkor:

ammónia% (m/m) =	(10T₂ – V₁T₁)×17×100	=	(20T₂ – V₁T₁)×4250
	0,4 m		m

7.2. Számítás közvetlen potenciometriás titrálás esetén

Legyen:

V₂ = a felhasznált kénsav oldat (4.4.) térfogata (milliliterben),

T₂= az aktuális molaritása (4.4.),

m = a kivett vizsgálati minta (6.1.) tömege (milligrammban),

ekkor:

ammónia% (m/m) =	V₂ × T₂ × 17 × 100	=	4250V₂T₂
	0,4 m		m

8. Ismételhetőség¹⁷

Kb. 6%-os ammónia tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,6%-ot.

IV. NITRO-METÁN AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer legfeljebb kb. 0,3% nitro-metán tartalom esetén alkalmas az azonosításra és a meghatározásra, olyan kozmetikai termékek esetében, amelyek aeroszolos flakonba vannak csomagolva.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott nitro-metán tartalmát a nitro-metán tömegszázalékában fejezzük ki az aeroszolos flakon teljes tartalmához képest.

3. Alapelv

A nitro-metánt színreakcióval azonosítjuk. A nitro-metánt gázkromatográfiával határozzuk meg belső mérőoldat hozzáadása után.

4. Azonosítás

4.1. Reagensek

Minden vegyszernek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1.1. Nátrium-hidroxid, 0,5 M oldat.

4.1.2. Folin reagens

Oldjunk fel 0,1 g nátrium-3,4-dihidro-3,4-dioxonaftalin-1-szulfonátot vízben, és hígítsuk fel 100 ml-re.

4.2. Eljárás

A minta 1 ml-éhez adjunk 10 ml 4.1.1 és 1 ml 4.1.2. pontban szereplő anyagot. Lila elszíneződés jelzi a nitro-metán jelenlétét.

5. Meghatározás

5.1. Reagensek

Minden vegyszernek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

5.1.1. Kloroform (belső standard 1).

5.1.2. 2,4-dimetil-heptán (belső standard 2).

5.1.3. Etanol, 95%.

5.1.4. Nitro-metán.

5.15. Kloroform mérőoldat

Egy mérlegelt 25 ml-es mérőlombikba tegyünk kb. 650 mg kloroformot (5.1.1.). Pontosan mérjük le ismét a lombikot és a tartalmát. Töltsük fel 25 ml-re 95%-os etanollal (5.1.3.). Mérjük le és számítsuk ki ennek az oldatnak a tömegszázalékos kloroform tartalmát.

5.1.6. 2,4-dimetil-heptán mérőoldat

Hasonlóan készítsük el, mint a kloroform összehasonlító oldatot, de 270 mg 2,4-dimetil-heptánt (5.1.2.) mérjünk be a 25 ml-es mérőlombikba.

5.2. Eszközök

5.2.1. Gázkromatográf, lángionizáció mérésére alkalmas detektorral.

5.2.2. Aeroszol minták vételezésére alkalmas eszközök (mintavételi palack, mikrofecskendő, csatlakozó stb.), amint azt a 1980. december 22-i 80/1335/EGK bizottsági irányelv¹⁸ a mellékletének II. fejezete részletesen leírja.

5.2.3. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.3. Eljárás

5.3.1. A minta előkészítése

Egy lemért 100 ml-es mintavételi palackba, amelyet a fent e mlített irányelv II. fejezetének 5.4. pontjában leírt eljárásnak megfelelően gázmentesítettük vagy kiszívattunk, tegyünk kb. 5 ml-t valamelyik belső standardből (5.1.5. vagy 5.1.6.). Használjunk 10 vagy 20 ml-es üvegfecskendőt, tű nélkül, amely megfelel a csatlakozóelemnek a Bizottság fent e mlített irányelve II. fejezetének (5) bekezdésében leírt technikának. Ugyanezzel a technikával vigyünk be a palackba kb. 50 g mintát az aeroszolos flakon tartalmából. Mérjük le ismét a tömegét a bevitt minta mennyiségének meghatározásához. Keverjük jól össze.

Fecskendezzünk be 10 μl-t a megadott mikrofecskendő (5.2.2.) alkalmazásával. Végezzünk öt befecskendezést.

5.3.2. A mérőoldat előkészítése

Pontosan mérjünk be kb. 500 mg nitro-metánt (5.1.4.) és vagy 500 mg kloroformot (5.1.1.) vagy 210 mg 2,4-dimetil-heptánt (5.1.2.) egy 50 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig 95%-os etanollal (5.1.3.). Keverjük jól össze. Tegyünk 5 ml-t ebből az oldatból egy 20 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig 95%-os etanollal (5.1.3.).

Fecskendezzünk be 10 μl-t a megadott mikrofecskendő (5.2.2.) alkalmazásával. Végezzünk öt befecskendezést.

5.3.3. Gázkromatográfiás körülmények

5.3.3.1. Oszlop

Az oszlop két részből áll, az első didecil-ftalátot tartalmaz Gas Chrom Q tölteten, a második Ucon 50 HB 280 X-et Gas Chrom Q tölteten. Az így elkészített összetett oszlop felbontásának eredménye „R” 1,5 vagy annál jobbnak kell lennie:

R = 2	d’(r₂ – r₁)
	W₁ + W₂

legyen:

r₁ és r₂ = retenciós idő (percben),

W₁ és W₂ = a csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége (milliméterben),

d’ = a papíradagolás sebessége (milliméter/percben).

Példaként a következő két rész a kívánt eredményt hozza:

„A” oszlop

Alapanyag: rozsdamentes acél

Hossz: 1,5 m

Átmérő: 3 mm

Töltet: 20% didecil-ftalát, Gas Chrom Q-n (100-120 mesh).

„B” oszlop

Alapanyag: rozsdamentes acél

Hossz: 1,5 m

Átmérő: 3 mm

Töltet: 20% Ucon 50 HB 280X, Gas Chrom Q-n (100-120 szemcseméret).

5.3.3.2. Detektor:

A megfelelő érzékenységű beállítás a lángionizációs detektor elektrométere számára 8 × 10^–10 A.

5.3.3.3. Hőmérsékleti körülmények

A következő értékek bizonyultak alkalmasnak:

Befecskendezés: 150 °C,

Detektor: 150 °C,

Oszlop: 50 °C és 80 °C között az egyes oszlopok és eszközök típusától függően.

5.3.3.4. Alkalmas gázellátás

Vivőgáz: nitrogén.

Nyomás: 2,1 bar.

Ára mlási sebesség: 40 ml/perc.

Detektor ellátás: a detektor gyártójának meghatározása szerint.

6. Számítások

6.1. A nitro-metán arányossági tényezőjének kiszámítása az alkalmazott belső standardhoz viszonyítva

Ha „n” jelenti a nitro-metánt:

legyen:

k_n = a választényezője,

m’_n = a tömege (grammban) a keverékben,

S’_n = a csúcsterülete.

Ha „c” jelenti a belső standardot, a kloroformot vagy a 2,4-dimetil-heptánt:

legyen:

m’_c = a tömege (grammban) a keverékben,

S’_c = a csúcsterülete,

akkor:

k_n =	m’_n	×	S’_c
	m’_c		S’_n

(k_n a felszerelés függvénye).

6.2. A mintában lévő nitro-metán koncentrációja

Ha „n” jelenti a nitro-metánt:

Legyen:

k_n = a arányossági tényező,

S_n = a csúcsterülete,

Ha „c” jelenti a belső standardot, a kloroformot vagy a 2,4-dimetil-heptánt:

Legyen:

m_c = a tömege (grammban) a keverékben,

S_c = a csúcsterülete,

M = a bevitt aeroszol tömege (grammban),

akkor a nitro-metán%-os (m/m) aránya a mintában:

	m_c	×	k_n ×S_n	×100
	M		S_c

7. Ismételhetőség¹⁹

Kb. 0,3%-os (m/m) nitro-metán tartalom esetén azonos mintán párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,03%-ot (m/m).

V. TIOGLIKOLSAV AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA HAJHULLÁMOSÍTÓ-, HAJKIEGYENESÍTŐ- ÉS SZŐRTELENÍTŐ SZEREKBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a tioglikolsav (merkapto-ecetsav) azonosítását és mennyiségi meghatározását írja le hajhullámosító, hajkiegyenesítő- és szőrtelenítő szerekben, amelyekben más redukáló szerek is jelen lehetnek.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott tioglikolsav tartalmát a tioglikolsav tömegszázalékában fejezzük ki.

3. Alapelv

A tioglikolsavat színreakcióval és vékonyréteg kromatográfiával azonosítjuk, és mennyiségét jodometriásan vagy gázkromatográfiával határozzuk meg.

4. Azonosítás

4.1. Azonosítás színreakcióval

4.1.1. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1.1.1. Ólom-di(acetát) papír.

4.1.1.2. Sósav oldat (egy térfogat tömény sósav és egy térfogat víz).

4.1.2. Eljárás

4.1.2.1. Tioglikolsav azonosítása az ólom-di(acetáttal) létrejövő színreakció segítségével

Helyezzük a vizsgálati minta egy cseppjét ólom-di(acetát) papírra (4.1.1.1.). Ha élénk sárga szín jelenik meg, akkor valószínű a tioglikolsav jelenléte.

Érzékenység 0,5%.

4.1.2.2. A szervetlen szulfidok jellemzése savanyításra keletkező hidrogén-szulfid képződése alapján

Helyezzük a minta néhány milligrammját egy vizsgálati kémcsőbe. Adjunk hozzá 2 ml desztillált vizet és 1 ml sósavat (4.1.1.2.). Hidrogén-szulfid fejlődik, amit jellegzetes szaga alapján észlelni lehet, és fekete ólom-szulfid csapadék válik ki az ólom-di(acetát) papíron (4.1.1.1.).

Érzékenység 50 ppm.

4.1.2.3. A szulfitok jellemzése savanyításra keletkező kén-dioxid képződése alapján

Járjunk el a 4.1.2.2. pontban leírtak szerint. Forraljuk fel. A fejlődő kén-dioxidot a szaga és a pl. permanganát ionokon megfigyelhető redukáló tulajdonsága alapján észlelni lehet.

4.2. Azonosítás vékonyréteg kromatográfiával

4.2.1. Reagensek

Minden reagensek analitikai tisztaságúnak kell lennie, kivéve, ha egyéb előírás van feltüntetve.

4.2.1.1. Tioglikolsav, legalább 98%-os tisztaságú, jodometriával megvizsgálva.

4.2.1.2. 2,2’-ditio-di(ecetsav), legalább 99%-os tisztaságú, jodometriával megvizsgálva.

4.2.1.3. Tiolaktánsav, legalább 95%-os tisztaságú, jodometriával megvizsgálva.

4.2.1.4. 3-merkapto-propánsav, legalább 98%-os tisztaságú, jodometriával megvizsgálva.

4.2.1.5. 1-tioglicerin, legalább 98%-os tisztaságú, jodometriával megvizsgálva.

4.2.1.6. Vékonyréteg lapok, szilikagél, készgyártmány kiszerelésben, 0,25 mm vastag.

4.2.1.7. Vékonyréteg lapok, alumínium-oxid, Merck F 254 E vagy ezzel azonos.

4.2.1.8. Sósav, tömény d²⁰₄= 1,19 g/ml.

4.2.1.9. Etil-acetát.

4.2.1.10. Kloroform.

4.2.1.11. Diizopropil-éter.

4.2.1.12. Szén-tetraklorid.

4.2.1.13. Jégecet.

4.2.1.14. Kálium-jodid, 1%-os (m/v) vizes oldat.

4.2.1.15. Platina-tetraklorid, 0,1%-os (m/v), vizes oldat.

4.2.1.16. Oldószerek

4.2.1.16.1. Etil-acetát (4.2.1.9.), kloroform (4.2.1.10.), diizopropil-éter (4.2.1.11.), ecetsav (4.2.1.13.) (20:20:10:10, térfogatarányban).

4.2.1.16.2. Kloroform (4.2.1.10.), ecetsav (4.2.1.13.) (90:20, térfogatarányban).

4.2.1.17. Detektálószer

4.2.1.17.1. Használat előtt közvetlenül keverjünk össze egyenlő térfogatokat a (4.2.1.14.) és a (4.2.1.15.) oldatból.

4.2.1.17.2. Bróm oldat, 5% (m/v):

Oldjunk fel 5 g brómot 100 ml szén-tetrakloridban (4.2.1.12.).

4.2.1.17.3. Fluoreszcein oldat, 0,1% (m/v):

Oldjunk fel 100 mg fluoreszceint 100 ml 95%-os etanolban.

4.2.1.17.4. Hexaammónium-heptamolibdát, 10%-os (m/v), vízben feloldva.

4.2.1.18. Összehasonlító oldatok

4.2.1.18.1. Tioglikolsav (4.2.1.1.), 0,4%-os (m/v) vizes oldata.

4.2.1.18.2. 2,2’-ditio-di(ecet)sav (4.2.1.2.), 0,4%-os (m/v) vizes oldata.

4.2.1.18.3. 2-merkapto-propánsav (4.2.1.3.), 0,4%-os (m/v) vizes oldata.

4.2.1.18.4. 3-merkapto-propánsav (4.2.1.4.), 0,4%-os (m/v) vizes oldata.

4.2.1.18.5. 3-merkapto-1,2-propándiol (4.2.1.5.), 0,4%-os (m/v) vizes oldata.

4.2.2. Eszközök

Szokásos laboratóriumi felszerelés vékonyréteg kromatográfiához.

4.2.3. Eljárás

4.2.3.1. A vizsgálati minták kezelése

Savasítsuk meg a vizsgálati mintát pH 1-re néhány csepp sósavval (4.2.1.8.) és szűrjük le, ha szükséges.

Egyes esetekben érdemes lehet a mintát felhígítani. Ha így járunk el, a sósavas savasítást a hígítás előtt végezzük el.

4.2.3.2. Kioldás

Helyezzünk a lapra 1 μl mintaoldatot (4.2.3.1.) és egy-egy ml-t mind az öt összehasonlító oldatból (4.2.1.18.). Szárítsuk meg óvatosan gyenge nitrogénáram alatt és oldjuk ki a lapot a 4.2.1.16.1 vagy a 4.2.1.16.2. pontban felsorolt oldattal. Szárítsuk meg a lapokat amilyen gyorsan csak lehet, a tiolok oxidálódásának lehető legkisebbre való csökkentése érdekében.

4.2.3.3. Detektálás

Permetezzük be a lapot a három reagens egyikével (4.2.1.17.1., 4.2.1.17.3. vagy 4.2.1.17.4.). Ha a lapot a (4.2.1.17.3.) reagenssel permeteztük be, akkor kezeljük azt tovább telített brómgőzzel, amíg a foltok láthatóvá nem válnak. A (4.2.1.17.4.) permetező-reagenssel való detektálás csak akkor lehet kielégítő, ha a vékonyréteg szárításának időtartama nem haladta meg a 30 percet.

4.2.3.4. Kiértékelés

Hasonlítsuk össze az Rf értékeket és az összehasonlító oldatok színét a standardokéval. Az alább megadott átlagos Rf értékek csupán támpontként szolgálnak az összehasonlításhoz. Azok a következőktől függenek:

– a vékonyréteg aktiválási állapota a kromatográfia időpontjában,

– a kromatográfiás kád hőmérséklete.

Példa a szilikagél vékonyrétegen kapott Rf értékekhez:

	Oldószer
	4.2.1.16.1.	4.2.1.16.2.
Tioglikolsav	0,25	0,80
2-merkapto-propánsav	0,40	0,95
2,2’-ditio-di(ecet)sav	0,00	0,35
3-merkapto-propánsav	0,45	0,95
3-merkapto-1,2-propándiol	0,45	0,35

5. Mennyiségi meghatározás

A meghatározást mindig a jodometriás eljárással kell kezdeni.

5.1. Jodometria

5.2.1. Alapelv

A meghatározás az „-SH” csoport jódos oxidálásán alapul, savas közegben az alábbi egyenletnek megfelelően:

2 HOOC-CH₂SH + I₂ → (HOOC-CH₂-S)₂ + 2I^– + 2 H⁺

5.1.2. Reagensek

Jódos mérőoldat 0,1N,

5.1.3. Eszközök

Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.1.4. Eljárás

Pontosan mérjünk be egy 0,5 és 1 g közötti mennyiséget a mintából egy 150 ml-es dugóval ellátott Erlenmeyer lombikba, amely 50 ml desztillált vizet tartalmaz. Adjunk hozzá 5 ml sósavat (4.1.1.2.) (az oldat pH-ja 0 körül legyen) és titráljuk jód 0,1N oldattal (5.1.2.), amíg a sárga szín megjelenik. Alkalmazzunk indikátort (pl. keményítőoldatot vagy szén-tetrakloridot) igény szerint.

5.1.5. Számítás

A tioglikolsav tartalmat a következő képlet segítségével lehet kiszámítani:

% (m/m) =	92×n×100	=	0,92n
	1000×10×m		m

ahol:

m = a kivett vizsgálati minta tömege (grammban),

n = a felhasznált jód 0,1 oldat (5.1.2.) térfogata.

5.1.6. Megjegyzések

Ha a kiszámított eredmény szerint a tioglikolsav töménysége az engedélyezett legnagyobb koncentráció 0,1%-a vagy ennél kevesebb, akkor nincs értelme további meghatározásokat végrehajtani. Ha az eredmény egyenlő vagy nagyobb mint a megengedett legnagyobb koncentráció, és az azonosítás több redukálószer jelenlétét mutatta ki, akkor szükséges a gázkromatográfiás meghatározás végrehajtása.

5.2. Gázkromatográfia

5.2.1. Alapelv

A tioglikosavat elválasztjuk a hordozóanyagtól kadmium-di(acetát) oldattal történő kicsapatás segítségével. Diazometános metilálás után, amelyet helyben vagy előre készítünk el dietil-éteres oldatban, a tioglikosav metil-származékát gáz/folyadék-kromatográfiával mérjük, metil-oktanoát belső standard alkalmazása mellett.

5.2.2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

5.2.2.1. Tioglikosav, 98%.

5.2.2.2. Sósav, d²⁰₄= 1,19 g/ ml.

5.2.2.3. Metanol.

5.2.2.4. Kadmium-di(acetát) dihidrát, 10%-os (m/v) vizes oldata.

5.2.2.5. Metil-oktanoát, 2%-os (m/v) metanolos oldata.

5.2.2.6. Acetát puffer oldat, 5 pH

Nátrium-acetát trihidrát, 77 g.

Jégecet, 27,5 g.

Ioncserélt víz egy liter végső térfogat eléréséig.

5.2.2.7. Sósav, 3 M oldat metanolban (5.2.2.3.), frissen készített.

5.2.2.8. N-metil-3-nitro-1-nitrozo-guanidin.

5.2.2.9. Nátrium-hidroxid, 5 M oldat.

5.2.2.10. Jód, 0,05 M standard oldat.

5.2.2.11. Dietil-éter.

5.2.2.12. Diazo-metán oldat N-metil-N-nitrozo-toluol-4-szulfonamidból készítve (Fieser, Reagents for Organic Synthesis,Wiley kiadó, 1967).

A kapott oldat kb. 1,5 g diazo-metánt tartalmaz 100 ml dietil-éterben. Mivel a diazo-metán mérgező és nagyon bomlékony gáz, minden kísérletet hatékony elszívófülke alatt kell végezni és kerülni kell a csiszolatos üvegeszközök alkalmazását (különleges eszközök állnak rendelkezésre ebből a célból).

5.2.3. Eszközök

5.2.3.1. Szokásos laboratóriumi berendezés.

5.2.3.2. Eszközök a diazo-metán előállítására a helyben történő metiláláshoz (lásd Fales, H.M., Jaouni, T.M. and Babashak, J.F., Analyt. Chem. 1973, 45, 2302).

5.2.3.3. Eszközök a diazo-metán a Fieser szerinti előzetes elkészítéséhez.

5.2.4. A minta előkészítése

Pontosan mérjünk be egy 50 ml-es centrifugacsőbe annyi mennyiségű mintát, hogy várhatóan 50-70 mg tioglikosavat kapjunk. Savasítsuk meg egy pár csepp tömény sósavval (5.2.2.2.), hogy kb. pH 3 oldatot kapjunk.

Adjunk hozzá 5 ml ioncserélt vizet és 10 ml acetát puffer oldatot (5.2.2.6.).

Ellenőrizzük pH papírral, hogy a pH értéke 5 körül legyen. Ezután adjunk hozzá 5 ml kadmium-di(acetát) oldatot (5.2.2.4.).

Várjunk 10 percet, majd centrifugáljuk legalább 15 percig 4000 g érték mellett. Távolítsuk el a felülúszó folyadékot, amely tartalmazhat oldhatatlan zsírt (krém termékek esetében). Ezt a zsírt nem szabad összetéveszteni a tiolokkal, amelyek tömörítetten gyűlnek össze a cső alján. Ellenőrizzük, hogy nem történik csapadékkiválás, amikor a felülúszóhoz néhány csepp kadmium-di(acetát) oldatot (5.2.2.4.) adunk.

Ha a korábbi meghatározás kimutatta, hogy nincsenek további redukáló anyagok a tiolokon kívül, jodometriásan ellenőrizzük, hogy a felülúszó folyadékban lévő tiolok mennyisége nem haladja-e meg az eredeti mennyiség 6-8%-át.

Tegyünk 10 ml metanolt (5.2.2.3.) a csapadékot tartalmazó centrifugacsőbe és óvatosan oszlassuk el a csapadékot keverő segítségével. Centrifugáljuk ismét legalább 15 percig 4000 g mellett. Öntsük el a felülúszót és ellenőrizzük annak tiol-mentességét.

Mossuk a csapadékot még egyszer ugyanezzel az eljárással.

Még mindig ugyanazt a centrifugacsövet használva, adjunk hozzá:

– 2 ml metil-oktanoát oldatot (5.2.2.5.),

– 5 ml metanolos sósavat (5.2.2.7.).

Oldjuk fel teljesen a tiolokat (egy kevés oldhatatlan csapadék megmaradhat a hordozóanyagból). Ez az oldat az „S” oldat.

Ennek az oldatnak egy részletén jodometriásan ellenőrizzük, hogy a tioltartalom legalább 90%-a annak, amit korábban az 5.1. pontban kaptunk.

5.2.5. Metilálás

A metilálást vagy a folyamat során helyben (5.2.5.1.), vagy előre elkészített diazo-metánnal (5.2.5.2.) végezzük.

5.2.5.1. Helyben történő metilálás

A metiláló eszközökbe (5.2.3.2.), ami 1 ml étert (5.2.2.11.) tartalmaz tegyünk 50 μl „S” oldatot és metiláljunk az (5.2.3.2.) módszer szerint, kb. 300 mg

N-metil-3-nitro-1-nitrozo-guanidin (5.2.2.8.) felhasználásával. 15 perc után (az éteres oldatnak sárga színűnek kell lennie a diazo-metán felesleg jelenléte miatt) tegyük a mintaoldatot egy 2 ml-es üvegcsébe, amelyiknek légmentes dugója van. Tegyük éjszakára hűtőszekrénybe. Metiláljunk két mintát párhuzamosan.

5.2.5.2. Metilálás előre elkészített diazo-metán oldattal

Tegyünk egy 5 ml-es, dugóval ellátott lombikba 1 ml diazo-metán oldatot (5.2.2.12.) és 50 μl „S” oldatot. Tegyük éjszakára hűtőszekrénybe.

5.2.6. A standard elkészítése

Készítsünk el egy ismert erősségű standard tioglikosav oldatot (5.2.2.1.), ami kb. 60 mg tiszta tioglikosavat (5.2.2.1.) tartalmaz 2 ml-ben.

Ez az „E” oldat.

Csapassunk ki, mérjünk és metiláljunk az 5.2.4. és az 5.2.5. pont szerinti eljárásnak megfelelően.

5.2.7. Gázkromatográfiás körülmények

5.2.7.1. Oszlop

Típus: rozsdamentes acél

Hossz: 2 m

Átmérő: 3 mm

5.2.7.2. Töltet

20% didecil-ftalát, kromoszorb, WAW 80-100 mesh szemcseméret.

5.2.7.3. Detektor

Lángionizációs. Megfelelő érzékenységű beállítás a lángionizációs detektor elektrométere számára a 8 × 10^-10 A.

5.2.7.4. Gázellátás

Vivőgáz: nitrogén.

nyomás: 2,2 bar.

áramlási sebesség: 35 ml/perc.

Segédgáz: hidrogén.

nyomás: 1,8 bar.

áramlási sebesség: 15 ml/perc.

Detektor ellátás: a detektor gyártójának előírásai szerint.

5.2.7.5. Hőmérsékleti körülmények

Befecskendezési hely: 200 °C,

Detektor: 200 °C,

Oszlop: 90 °C.

5.2.7.6. A papíradagolás sebessége

5 mm/perc.

5.2.7.7. Befecskendezett mennyiség

3 μl. Végezzünk öt befecskendezést.

5.2.7.8. A kromatográfia körülményei útmutatás céljából vannak megadva. Ezek lehetővé teszik, hogy az oszlop „R” felbontása 1,5 vagy annál jobbat eredményezzen, ahol:

R = 2	d’(r₂ – r₁)
	W₁ + W₂

legyen:

r₁ és r₂ = retenciós idő (percben),

W₁ és W₂ = a csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége (milliméterben),

d’ = a papíradagolás sebessége (milliméter/percben kifejezve).

Ajánlott, hogy a kromatográfia befejezésekor a hőmérsékletet 10 °C/perc sebességgel 90 °C-ról 150 °C-ra növeljük annak érdekében, hogy a következő méréseket esetlegesen zavaró vegyületeket eltávolítsuk.

5.2.8.. Számítások

5.2.8.1. A arányossági tényező a tioglikosav esetében

Ezt a metil-oktanoátra vonatkoztatva számítjuk ki a standard keverék alapján.

legyen:

t = tioglikosavat

k_t= az arányossági tényezője,

m’_t= a tömege (milligrammban) a keverékben,

S’_t= a csúcsterülete.

c = metil-oktanoát

legyen:

m’_c= a tömege a keverékben (milligrammban),

S’_c= a csúcsterülete,

akkor:

k_t =	m’_t	×	S’_c
	m’_c		S’_t

Ez a tényező az alkalmazott eszközöktől függően változik.

5.2.8.2. A mintában lévő tioglikosav koncentrációja

legyen:

t = tioglikosavat:

k_t= az arányossági tényezője,

S_t= a csúcsterülete.

c = metil-oktanoátot

legyen:

m_c = „c” tömege a keverékben (milligrammban),

S_c= a csúcsterülete,

M = a kezdeti vizsgálati minta tömege (milligrammban),

akkor:

	m_c	×	k_t × S_t	× 100
	M	×	S_c	× 100

6. Ismételhetőség²⁰

8%-os (m/m) tioglikosav tartalom esetén azonos mintán párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,8%-ot (m/m).

VI. HEXAKLOROFÉN AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer minden kozmetikai termék esetében alkalmazható.

2. Alapelv

A mintában lévő hexaklorofént etil-acetáttal kivonjuk és vékonyréteg kromatográfiával azonosítjuk.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Kénsav, 4 M oldat.

3.2. Celite AW.

3.3. Etil-acetát.

3.4. Oldószer: benzol, ami 1% (v/v) jégecetet tartalmaz.

3.5. I. előhívószer:

Rhodamine B oldat: oldjunk fel 100 mg Rhodamine B-t 150 ml dietil-éter, 70 ml abszolút etanol és 16 ml víz keverékében.

3.6. II. előhívószer:

2,6-dibróm-4-(klórimino)-2,5-ciklohexadienon oldat: oldjunk fel 2,6-dibróm-4-(klórimino)-2,5-ciklohexadienont 100 ml metanolban (naponta frissen készítsük).

Nátrium-karbonát oldat: oldjunk fel 10g nátrium-karbonátot 100 ml ioncserélt vízben.

3.7. Összehasonlító oldat:

Készítsünk hexaklorofén, 0,05%-os (m/v) etil-acetátos oldatból.

4. Eszközök

4.1. Kiesel gél 254 TLC lapok, 200x200 mm (vagy ezzel egyenértékű).

4.2. Szokásos TLC berendezés.

4.3. Hősszabályozós fürdő 26 °C-ra beállítva a kromatográfiás kád számára.

5. A vizsgálati minta előkészítése

5.1. Alaposan keverjünk össze 1 g homogenizált mintát 1 Celite AW-vel (3.2.) és 1 ml kénsavval (3.1.).

5.2. Szárítsuk 100 °C-on, két órán keresztül.

5.3. Hűtsük le és finoman törjük porrá a megszáradt maradékot.

5.4. Végezzünk két kivonást, 10 ml etil-acetáttal (3.3.) mindkét alkalommal, centrifugáljuk minden kivonás után és egyesítsük az etil-acetátos rétegeket.

5.5. Párologtassuk el 60 °C-on.

5.6. Oldjuk fel a maradékot 2 ml etil-acetátban (3.3.).

6. Eljárás

6.1. Vigyünk fel 2 μl-t a vizsgálati mintaoldatból (5.6.) és 2 μl-t az összehasonlító oldatból (3.7.) egy TLC lapra (4.1.).

6.2. Telítsük a kádat (4.3.) az oldószerrel (3.4.).

6.3. Tegyük a TLC lapot a kádba és futtassuk 150 mm magasságig.

6.4. Távolítsuk el a TLC lapot és szárítsuk meg egy szellőztetett kemencében kb. 105 °C-os hőmérsékleten.

6.5. Kimutatás

A hexaklorofén cseppeket a vékonyrétegen a 6.5.1. vagy 6.5.2.pont szerint lehet kimutatni.

6.5.1. Permetezzük az I. előhívószert (3.5.) a lapra. 30 perc után vizsgáljuk meg a lapot UV fény alatt 254 mm-en.

6.5.2. Permetezzük a II. előhívószer 2,6-dibróm-4-(klórimino)-2,5-ciklohexadienon oldatát (3.6.) a lapra. Ezután szórjunk a lapra nátrium-karbonát oldatot (3.6.). 10 perc után, napfény mellett, szobahőmérsékleten szárítva vizsgáljuk meg a lapot.

7. Az eredmények értelmezése

7.1. I. előhívószer (3.5.):

A hexaklorofén kékes foltként jelenik meg egy sárga-narancssárga fluoreszcens háttéren, kb. 0,5 Rf értékkel.

7.2. II. előhívószer (3.6.):

A hexaklorofén égszínkék-türkizkék színű foltként jelenik meg fehér háttéren, kb. 0,5 Rf értékkel.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer minden kozmetikai termék esetében alkalmazható.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott hexaklorofén tartalmát a hexaklorofén tömegszázalékában fejezzük ki.

3. Alapelv

A hexaklorofén mennyiségi meghatározása, metilszármazékká alakítása után gázkromatográfiával történik elektronbefogásos detektor segítségével.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Etil-acetát.

4.2. N-metil-N-nitrozo-p-toluol-szulfonamid (diazald).

4.3. Dietil-éter.

4.4. Metanol.

4.5. 2-(2-etoxi-etoxi)-etanol (karbitol).

4.6. Hangyasav.

4.7. Kálium-hidroxid, 50%-os (m/m) vizes oldat (naponta frissen készítsük).

4.8. Hexán a spektroszkópiához.

4.9. Brómklorofén (1. számú standard).

4.10. 4,4’,6,6’-tetraklór-2,2’-tiodifenol (2. számú standard).

4.11. 2,4,4’-triklór-2-hidroxi-difenil-éter (3. számú standard).

4.12. Aceton.

4.13. 4 M kénsav.

4.14. Celite AW.

4.15. Hangyasav etil-acetátos, 10%-os (v/v) oldata.

4.16. Hexaklorofén.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Diazo-metán készítésére alkalmas mini eszközök (Analyt. Chem., 1973, 45, 2302-3,).

5.3. Gázkromatográf, 63 Ni forrásból származó elektronbefogásos detektorral felszerelve.

6. Eljárás

6.1. A hitelesíő oldat előkészítése

A standardot úgy kell kiválasztani, hogy az ne zavarja a vizsgálati termék hordozóanyagában lévő egyik összetevőt se. Általában az 1. számú standard (4.9.) a legalkalmasabb.

6.1.1. Pontosan mérjünk be kb. 50 mg-ot az 1. (4.9.), a 2. (4.10.) vagy a 3. (4.11.) számú standardból és 50 mg hexaklorofént (4.16.) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig etil-acetáttal (4.1.) (A oldat). Hígítsuk fel az A oldat 10 ml-ét 100 ml-re etil-acetáttal (4.1.) (B oldat).

6.1.2. Pontosan mérjünk be kb. 50 mg-ot az 1. (4.9.), a 2. (4.10.) vagy a 3. (4.11.) számú standardból egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig etil-acetáttal (4.1.) (C oldat).

6.2. A minta előkészítése²¹

Pontosan mérjünk be 1 g-ot a homogenizált mintából és keverjük alaposan össze 1 ml kénsavval (4.13.), 15 ml acetonnal (4.12.) és 8 g Celite AW-vel (4.14.). Szárítsuk a keveréket levegőn 30 percig gőzfürdőre téve, azután szárítsuk másfél órán keresztül szellőztetett kemencében. Hűtsük le, finoman törjük porrá a maradékot és tegyük át egy üveg oszlopba. Oldjuk etil-acetáttal (4.1.) és gyűjtsünk össze 100 ml-t. Adjunk hozzá 2 ml belső standardot (C oldat) (6.1.2.).

6.3. A minta metilálása

Hűtsük az összes reagenst és a készüléket 0 és 4 °C között két órán keresztül. A diazo-metán készülék külső rekeszébe tegyünk 1,2 ml-t a 6.2. pont szerint kapott oldatból, és 0,1 ml metanolt (4.4.). Tegyünk kb. 200 mg diazaldot (4.2.) a középső tárolóba, adjunk hozzá 1 ml karbitolt (4.5.) és 1 ml dietil-étert (4.3.), és oldjuk fel. Szereljük össze a készüléket majd félig eresszük egy 0 °C-os fürdőbe és fecskendő segítségével tegyünk 1 ml lehűtött kálium-hidroxid oldatot (4.7.) a középső tárolóba. A diazo-metán hatására sárga szín képződik, ami megmarad. Ha a sárga szín nem marad meg, ismételjük meg a metilálást további 200 mg diazald (4.2.) hozzáadásával²².

A készüléket vegyük ki a fürdőből 15 perc után, és szobahőmérsékleten hagyjuk lezárva 12 órára. Ezt követően nyissuk ki a készüléket, reagáltassuk el a diazo-metán felesleget néhány csepp 10%-os (v/v) etil-acetátos hangyasav oldattal (4.15.) és tegyük át a szerves oldatot egy 25 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel jelig hexánnal (4.8.).

Fecskendezzünk be 1,5 μl-t ebből az oldatból a kromatográfba.

6.4. A standard metilálása

Hűtsük az összes reagenst és a készüléket 0 és 4 °C között két órán keresztül. A diazo-metán készülék külső rekeszébe tegyük a következőket:

0,2 ml B oldat (6.1.1.),

1 ml etil-acetát (4.1.),

0,1 ml metanol (4.4.).

Hajtsuk végre a metilálást a 6.3. szerint. Fecskendezzünk be 1,5 μl-t a létrejött oldatból a kromatográfba.

7. Gázkromatográfia

Az oszlop felbontásával „R” 1,5 vagy annál nagyobb kell, hogy legyen, ahol:

R = 2	d’(r₂ – r₁)
	W₁ + W₂

legyen:

r₁ és r₂ = retenciós idők (percben),

W₁ és W₂ = a csúcsoknak a magasság félénél mért szélessége (milliméterben),

d’ = a papíradagoló-sebesség (milliméter/percben kifejezve).

Példaként a következő kromatográfiás körülmények a kívánt eredményt adják:

Oszlop: rozsdamentes acél

Hossz: 1,7 m

Átmérő: 3 mm

Hordozó:

kromoszorb: WAW

szitaanalízis: 80-100 mesh.

Álló fázis: 10% OV 17.

Hőmérsékletek:

oszlop: 280 °C,

befecskendezési: 280 °C,

detektor: 280 °C.

Vivőgáz: oxigénmentes nitrogén.

Nyomás: 2,3 bar.

Áramlási sebesség: 30 ml/perc.

8. Számítás

8.1. A hexaklorofén arányossági tényezője

Ezt a választott standardhoz viszonyítva számíthatjuk ki a standard keverékre vonatkoztatva:

Legyen:

h = a hexaklorofén,

k_h = az arányossági tényezője,

m’_h = a tömege a keverékben (grammban),

A’_h = a csúcsterülete,

s = a választott standard,

m’_s = a tömege a keverékben (grammban),

A’_s = a csúcsterülete,

akkor:

k_h =	m’_h	×	A’_s
	m’_s		A’_h

8.2. A mintában lévő hexaklorofén koncentrációja

Legyen:

h = a hexaklorofén,

k_h = az arányossági tényezője,

A_n = a csúcsterülete,

s = a választott standard,

m_s = a tömege a keverékben (grammban),

A_c = a csúcsterülete,

M = a felhasznált vizsgálati minta tömege (grammban),

akkor a hexaklorofén%-os (m/m) aránya a mintában:

m_s×k_h×A_h×100

––––––––––––––––––

M×A

9. Ismételhetőség²³

0,1%-os (m/m) nitro-metán tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,005%-ot (m/m).

VII. TOZIL-KLÓRAMID-NÁTRIUM (INN) (KLÓRAMIN-T) MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a tozil-klóramid-nátrium (klóramin-T) vékonyréteg kromatográfiás mennyiségi meghatározását írja le kozmetikai termékekben.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott klóramin-T tartalmát tömegszázalékban (m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

A klóramin-T-t sósavas forralással teljesen elhidrolizáljuk 4-toluol-szulfonamiddá.

A képződött 4-toluol-szulfonamidot mennyiségét foto-denzitometriásan vékonyréteg kromatográfiával határozzuk meg.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Tozil-kóramid-nátrium (klóramin-T).

4.2. 4-toluol-szulfonamid standard oldata: 50 mg 4-toluol-szulfonamid 100 ml etanolban (4.5.).

4.3. Sósav, 37%-os (m/m), d²⁰₄= 1,18 g/ ml.

4.4. Dietil-éter.

4.5. Etanol, 96% (v/v).

4.6. Előhívó oldat.

4.6.1. 1-butanol/etanol (4.5.)/víz (40: 4: 9; v/v/v), vagy

4.6.2. Kloroform/aceton (6:4; v/v).

4.7. Előkészített vékonyréteg lapok, szilikagél 60, fluoreszcens indikátor nélkül.

4.8. Kálium-permanganát.

4.9. Sósav, 15% (m/m).

4.10. Permetező-reagens: 2-toluidin, 1%-os (m/v) etanolos (4.5.) oldat.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Szokásos vékonyréteg kromatográfiás berendezés.

5.3. Foto-denzitométer.

6. Eljárás

6.1. Hidrolízis

6.1.1. Pontosan mérjünk be egy 50 ml-es gömblombikba kb. 1g mintát (m). Adjunk hozzá 5 ml vizet és 5 ml sósavat (4.3.) majd forraljuk egy órán keresztül, visszafolyós hűtő alkalmazásával. A forró szuszpenziót azonnal tegyük át vízzel egy 50 ml-es mérőlombikba. Hagyjuk lehűlni és töltsük fel a jelig vízzel. Centrifugáljuk legalább 3000-es fordulatszámon (rpm) öt percig majd eresszük át a felülúszó folyadékot egy szűrőn.

6.2. Kivonás

6.2.1. Vegyünk ki 30 ml-t a szűrletből és végezzünk három kivonást 15 ml dietil-éterrel (4.4.). Szükség esetén szárítsuk meg az éteres fázisokat majd gyűjtsük össze egy 50 ml-es mérőlombikba, és töltsük fel a jelig dietil-éterrel (4.4.).

6.2.2. Vegyünk ki 25 ml-t a szárított éteres kivonatból és nitrogénáramban párologtassuk szárazra. Oldjuk fel újra a maradékot 1 ml etanolban (4.5.).

6.3. Vékonyréteg kromatográfia

6.3.1. Cseppentsünk 20 μl-t az etanolos maradékból (6.2.) egy vékonyréteg kromatográfiás lapra (4.7.).

Ugyanekkor és ugyanilyen módon, tegyünk 8, 12, 16 és 20 μl-t a 4-toluol-szulfonamid standard oldatból a lapra.

6.3.2. Ezután hagyjuk kifejlődni kb. 150 mm-re a előhívó oldószerben (4.6.1. vagy 4.6.2.).

6.3.3. Az előhívó oldószer teljes elpárologtatása után tegyük a lapot 2-3 percre klórgőz atmoszférába, amelyet 100 ml sósav (4.9.) kb. 2 g kálium-permanganátra (4.8.) öntésével egy zárt edényben hozunk létre. Távolítsuk el a klórfelesleget, a lap öt percen keresztüli 100 °C-os hevítésével. Ezután permetezzük be a lapot a (4.10.) reagenssel.

6.4. Mérés

Nagyjából egy óra után mérjük meg a lila foltokat a foto-denzitométerrel 525 nm-en.

6.5. A standard görbék felrajzolása

Ábrázoljuk a legnagyobb csúcsértékeket, amelyeket a 4-toluol-szulfonamid cseppek (azaz 4, 6, 8, 10 μg cseppenként) esetében állapítottunk meg a 4-toluol-szulfonamid megfelelő mennyiségeivel szemben.

7. Megjegyzés

A módszert 0,1 vagy 0,2%-os (m/v) klóramin-T oldat (4.1.) alkalmazásával lehet ellenőrizni, amit a mintával (6.) azonos módon kezelünk.

8. Számítás

A minta klóramin-T tartalmát tömegszázalékban kifejezve a következő módon lehet kiszámítani:

% (m/m) tozil-kóramid-nátrium =	1,33 × a
	60 × m

ahol:

1,33 = a 4-toluol-szulfonamid/ klóramin-T átszámítási tényező,

a = a 4-toluol-szulfonamid mennyisége (μg-ban) a mintában a standard görbe leolvasása alapján,

m = a kivett minta tömege (grammban).

9. Ismételhetőség²⁴

Kb. 0,2%-os (m/m) klóramin-T tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,03%-ot (m/m).

VIII. FLUOR MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA FOGKRÉMEKBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a fogkrémekben található teljes fluor tartalom mennyiségi meghatározására készült. A módszer legfeljebb 0,25% fluortartalom esetén alkalmazható.

2. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott fluortartalmát tömegszázalékban fejezzük ki.

3. Alapelv

A meghatározást gázkromatográfiával végezzük. A fluortartalmú vegyületekből származó fluort savas közegben, klór-trietil-szilánnal (TECS) való közvetlen reakcióval trietil-fluor-szilánná (TEFS) alakítjuk át, és egyidejűleg xilolt tartalmazó ciklohexánnal, mint belső standarddal vonjunk ki.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Nátrium-fluorid, 120 °C-on tömegállandóságig szárított.

4.2. Kétszer desztillált vagy azzal megegyező minőségű víz.

4.3. Sósav, d²⁰₄= 1,19 g/ml.

4.4. Ciklohexán (CH).

4.5. Xilol, amelynek nincs a kromatogramban az oldószercsúcs előtt csúcsa, ha a mintáéval (6.1.) azonos körülmények között kromatografálják. Szükség esetén desztillációval tisztítsuk (5.8.).

4.6. Klór-trietil-szilán (TECS Merck vagy azzal megegyező).

4.7. Fluor standard oldatok

4.7.1. Törzsoldat, 0,25 mg F–/ ml. Mérjünk be pontosan 138,1 mg nátrium-fluoridot (4.1.) és oldjuk fel vízben (4.2.). Veszteség nélkül vigyük át az oldatot egy 250 ml-es mérőlombikba (5.5.). Hígítsuk fel a jelig vízzel (4.2.) és keverjük össze.

4.7.2. Hígított törzsoldat, 0,05 mg F–/ ml. Vigyünk át pipettával 20 ml-t a törzsoldatból (4.7.1.) egy 100 ml-es mérőlombikba (5.5.). Hígítsuk fel a jelig vízzel és keverjük össze.

4.8. Belső standard oldat

Keverjünk össze 1 ml ciklohexánt (4.4.) és 5 ml xilolt (4.5.).

4.9. Klór-trietil-szilán/belső standard oldat

Vigyünk át pipettával (5.7.) 0,6 ml-t a TECS-ből (4.6.) és 0,12 ml-t a belső standard oldatból (4.8.) egy 10 ml-es mérőlombikba. Hígítsuk fel a jelig xilollal (4.5.) és keverjük össze. Naponta frissen készítsük.

4.10. Perklórsav, 70% (m/v).

4.11. Perklórsav, 20% (m/v), vízben (4.2.).

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Gázkromatográf, láng-ionizáció mérésére alkalmas detektorral felszerelve.

5.3. Vortex forgó keverő vagy azzal egyenértékű.

5.4. Bühler kémcsőrázó, SMB1 típusú vagy azzal egyenértékű.

5.5. Mérőlombikok, 100 és 250 ml-es, polipropilénből készített.

5.6. Centrifugacsövek (üveg); 20 ml-es teflonnal bélelt csavaros kupakkal, Sovirel 611-56-os típus vagy azzal megegyező. Tisztítsuk meg a csöveket és a csavaros kupakokat néhány órás perklórsavas (4.11.) áztatással, amelyet öt, egymást követő vizes (4.2.) öblítés, és végül 100 °C-os szárítás követ.

5.7. Pipetták, amelyek 50-200 μl térfogatra beállíthatók, egyszer használatos műanyag pipettaheggyel.

5.8. Desztillációs berendezés, három golyós Schneider oszloppal vagy egy annak megegyező Vigreux oszloppal felszerelve.

6. Eljárás

6.1. Minta elemzés

6.1.1. Válasszunk ki egy bontatlan fogkrémes tubust, nyissuk fel és távolítsuk el a teljes tartalmat. Tegyük ezt bele egy műanyag tartályba, keverjük össze alaposan és tároljuk olyan körülmények között, hogy az állagát megőrizze.

6.1.2. Mérjünk be pontosan 150 mg (m) mintát egy centrifugacsőbe (5.6.), adjunk hozzá 5 ml vizet (4.2.) és homogenizáljuk (5.3.).

6.1.3. Adjunk hozzá 1 ml xilolt (4.5.).

6.1.4. Adjunk hozzá cseppenként 5 ml sósavat (4.3.) és homogenizáljuk (5.3.).

6.1.5. Adjunk hozzá pipettával 0,5 ml klór-trietil-szilán/belső standard oldatot (4.9.) a centrifugacsőben (5.6.).

6.1.6. Zárjuk le a csövet csavaros kupakkal (5.6.) és keverjük alaposan 45 percen keresztül egy kémcsőrázógépben (5.4.), amelyet percenkénti 150-es ütemre állítottunk.

6.1.7. Centrifugáljuk 10 percet olyan sebességen, hogy a fázisok tisztán elváljanak egymástól, vegyük le a cső tetejét, nyerjük ki a szerves réteget és fecskendezzünk be a szerves fázisból 3 μl-t a gázkromatográfiás oszlopba (5.2.).

Megjegyzés: Kb. 20 percet vesz igénybe az összes összetevő kioldása.

6.1.8. Ismételjük meg a befecskendezést, számítsuk ki az átlagos csúcsterület-arányt (ATEFS/ACH) és olvassuk le az ehhez tartozó fluormennyiséget [milligrammban (m₁)] a standard görbéről (6.3.).

6.1.9. Számítsuk ki a minta összes fluortartalmát a fluor tömegszázalékában a 7. pontban megadott módon.

6.2.. Kromatográfiás körülmények

6.2.1. Oszlop: rozsdamentes acél.

Hossz: 1,8 mm.

Átmérő: 3 mm.

Hordozó: Gaschrom Q 80-100-as mesh.

Alló fázis: szilikon olaj DC 200 vagy azzal megegyező: 20%. Kondicionáljuk az oszlopot egy éjszakán keresztül 100 °C-on, a vivőgáz sebesség 25 ml nitrogén percenként. Ezt ismételjük minden éjszaka. Minden negyedik vagy ötödik befecskendezés után újrakondicionáljuk az oszlopot 30 perces 100 °C-os melegítéssel.

Hőmérsékletek:

oszlop: 70 °C

fecskendő: 150 °C

detektor: 250 °C

Vivőgáz: nitrogén 35 ml percenként

6.3. Standard görbe

6.3.1. Tegyünk pipettával egy hat centrifugacsőből (5.6.) álló sorozatba rendre 0, 1, 2, 3, 4 és 5 ml hígított fluorid standard oldatot (4.7.2.). Egészítsük ki minden cső tartalmát 5 ml-re vízzel (4.2.).

6.3.2. Járjunk el a 6.1.3.–6.1.6. pont között leírtak alapján, a 6.1.6. pontot is beleértve.

6.3.3. Fecskendezzünk be 3 μl-t a szerves fázisból a gázkromatográfiás oszlopba (5.2.).

6.3.4. Ismételjük meg a befecskendezést és számítsuk ki az átlagos csúcsterület-arányt (A_TEFS/A_CH).

6.3.5. Ábrázoljuk a standard görbét a standard oldatokban (6.3.1.) lévő fluor tömegének (milligrammban) és a 6.3.4. szerint mért csúcsterület-aránynak (A_TEFS/A_CH) az összefüggésével. Kössük össze az ábra pontjait a regressziós analízis segítségével kapott legjobban illeszkedő egyenessel.

7. Számítás

A minta összes fluortartalmának koncentrációját (a fluor tömegszázalékában) (% (m/m) F) a következőképpen adhatjuk meg:

% F =	m₁	× 100%
	m

ahol:

m = az vizsgálati minta (milligrammban) (6.1.2.),

m₁ = a standard görbéről (6.1.8.) leolvasott a fluor mennyisége (milligrammban)

8. Ismételhetőség²⁵

0,15%-os (m/m) fluortartalom esetén azonos mintán párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,012%-ot (m/m).

IX. SZERVES HIGANYVEGYÜLETEK AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

Cél és alkalmazási terület

Az alább leírt módszer azoknak a szerves higanyszármazékok azonosítására és mennyiségi meghatározására alkalmazható, amelyeket a szemen használatos kozmetikai termékben tartósítóként használnak fel. Ez a módszer a tiomersalra (INN) (nátrium-2-(etil-higany-tio)-benzoát) és a fenil-higanyra, valamint ezek sóira alkalmazható.

A. AZONOSÍTÁS

1. Alapelv

A szerves higanyvegyületeket ditizonáttal komplexáljuk. A ditizonát szén-tetrakloridos kivonása után, szilikagél vékonyréteg kromatográfiát végzünk. A ditizonát foltok narancssárga színnel jelennek meg.

2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

2.1. Kénsav, 25% (v/v).

2.2. 1,5-difenil-3-tiokarbazon (ditizon): 0,8 mg 100 ml szén-tetrakloridban (2.4.).

2.3. Nitrogén.

2.4. Szén-tetraklorid.

2.5. Előhívó oldószer: hexán/aceton, 90:10 (v/v).

2.6. Standard oldat, 0,001%-os, vízben a következőkből:

nátrium-2-(etil-higany-tio)-benzoát,

etil-higany-klorid vagy metil-higany-klorid,

fenil-higany-nitrát vagy fenil-higany-acetát,

higany-diklorid vagy higany-di(acetát).

2.7. Készgyártmány szilikagél lapok (pl. Merck 5721 vagy azzal egyenértékű).

2.8. Nátrium-klorid.

3. Eszközök

3.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

3.2. Szokásos TLC berendezés.

3.3. Fázis-elválasztó szűrő.

4. Eljárás

4.1. Kivonás

4.1.1. Hígítsunk fel 1 g mintát egy centrifugacsőben 20 ml desztillált vízzel titrálva. Érjük el a legnagyobb diszpergálódást egy 60 °C-ra fel melegített vízfürdőben. Adjunk hozzá 4 g nátrium-kloridot (2.8.). Rázzuk össze. Hagyjuk lehűlni.

4.1.2. Centrifugáljuk legalább 20 percig 4500 fordulat/percen, a szilárd fázis nagy részének a leválasztása céljából. Szűrjük bele egy választótölcsérbe és adjunk hozzá 0,25 ml kénsav oldatot (2.1.).

4.1.3. Végezzünk néhány kivonást 2 vagy 3 ml ditizon oldattal (2.2.), amíg az utolsó szerves fázis zöld marad.

4.1.4. Szűrjük le az összes szerves fázist egymás után egy fázis-elválasztó szűrőn (3.3.) keresztül.

4.1.5. Pároljuk szárazra nitrogénáram alatt (2.3.).

4.1.6. Oldjuk fel 0,5 ml szén-tetrakloriddal (2.4.). Alkalmazzuk ezt az oldatot azonnal, a 4.2.1. pontban leírtaknak megfelelően.

4.2. Elválasztás és azonosítás

4.2.1. Tegyünk 50 μl-t a 4.1.6. szerint kapott szén-tetrakloridos oldatból a szilikagél lapra (2.7.). Ezzel párhuzamosan kezeljünk 10 ml standard oldatot is (2.6.) a 4.1. pont szerint és vigyünk fel 50 μl-t a 4.1.6. szerint kapott oldatból ugyanarra a lapra.

4.2.2. Tegyük a lapot az oldószerbe (2.5.) és hagyjuk, hogy ez utóbbi 150 mm magasra fusson. A szerves higanyvegyületek színes folt formájában jelennek meg, amelyek színe állandó, feltéve, hogy a lapot közvetlenül az oldószer elpárolgása után üveglappal lefedtük.

Példaként, a következő Rf értékeket lehet kapni:

	Rf	Szín
Thiomersal	0,33	Narancs
Etil-higany-klorid	0,29	Narancs
Metil-higany-klorid	0,29	Narancs
Fenil-higany és sói	0,21	Narancs
Higany-diklorid	0,10	Narancs
Higany-di(acetát)	0,10	Narancs
1,5-difenil-3-tiokarbazon	0,09	Rózsaszín

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott szerves higanyvegyület tartalmat a mintában lévő higany tömegszázalékában (m/m) fejezzük ki.

2. Alapelv

A módszer a jelen lévő teljes higanymennyiség mérésén alapszik. Ezért szükséges, hogy először megbizonyosodjunk arról, hogy nincs jelen szervetlen higany és arról, hogy azonosítottuk a mintában lévő szerves higanyszármazékokat. Ásványosítás után a higanyt felszabadítjuk és lángmentes atomabszorpcióval mérjük.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Tömény salétromsav, d²⁰₄= 1,41 g/ml.

3.2. Tömény kénsav, d²⁰₄= 1,84 g/ml.

3.3. Kétszer-desztillált (bidesztillált) víz.

3.4. Kálium-permanganát, 7%-os (m/v) oldat.

3.5. Hidroxil-ammónium-klorid, 1,5%-os (m/v) oldat.

3.6. Dikálium-peroxi-diszulfát, 5%-os (m/v) oldat.

3.7. Ón-diklorid, 10%-os (m/v) oldat.

3.8. Tömény sósav, d²⁰₄= 1,18 g/ml.

3.9. Palládium-dikloriddal impregnált üveggyapot, 1% (m/m).

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

4.2. Berendezés a higany lángmentes atomabszorpciós meghatározására (hideg gőz technika), beleértve a szükséges üvegeszközöket. A mérőcella úthossza legalább 100 mm legyen.

5. Eljárás

Tartsunk be minden szükséges óvintézkedést a higany nyomok elemzésénél.

5.1. Lebontás

5.1.1. Pontosan mérjünk be 150 mg mintát (m). Adjunk hozzá 10 ml salétromsavat (3.1.) és hagyjuk a feltáródást előrehaladni három órán keresztül 55 °C-os vízfürdőben, egy légmentesen lezárt lombikban, rendszeres időközönként rázzuk meg. Ezzel egy időben hajtsunk végre vakpróbát.

5.1.2. Lehűlés után adjunk hozzá 10 ml kénsavat (3.2.) és tegyük vissza az 55 °C-os vízfürdőbe 30 percre.

5.1.3. Tegyük a lombikot jégfürdőbe és óvatosan adjunk hozzá 20 ml vizet (3.3.).

5.1.4. 2 ml-es adagokban adjunk hozzá 7%-os kálium-permanganát oldatot (3.4.), amíg az oldat színe megmarad. Tegyük vissza az 55 °C-os vízfürdőbe további 15 percre.

5.1.5. Adjunk hozzá 4 ml dikálium-peroxi-diszulfát oldatot (3.6.). Tegyük vissza ismét az 55 °C-os vízfürdőbe további 30 percre.

5.1.6. Hagyjuk lehűlni és vigyük át a lombik tartalmát egy 100 ml-es normál lombikba. Öblítsük át a lombikot 5 ml hidroxil-ammónium-kloriddal (3.5.) és azután öblítsük még ki 4-szer 10 ml vízzel (3.3.). Az oldatnak teljesen színtelenné kell válnia. Töltsük fel a jelig vízzel (3.3.).

5.2. Mennyiségi meghatározás

5.2.1. Tegyünk a vizsgálati oldatból (5.1.6.) az üvegedénybe (4.2.)10 ml-t a hideg- gőzös higany meghatározásához. Hígítsuk fel 100 ml vízzel (3.3.) és ezután adjunk hozzá 5 ml kénsavat (3.2.), illetve 5 ml ón-diklorid oldatot (3.7.). Keverjük össze minden hozzáadás után. Várjunk 30 másodpercet, hogy az összes ionos higany fém állapotúvá redukálódhasson és olvassuk le a kapott értéket. Legyen n a leolvasott érték.

5.2.2. Tegyünk egy kevés palládium-dikloriddal impregnált üveggyapotot (3.9.) a higanyredukáló edény és a mérőcella (4.2.) közé. Ismételjük meg az 5.2.1. eljárást és jegyzzük fel a leolvasott értéket. Ha a leolvasott érték nem nulla, akkor az ásványosítás nem volt teljes, és az elemzést meg kell ismételni.

6. Számítás

Legyen:

m = a vizsgálati minta tömege (grammban),

n = a készülékről leolvasott higany mennyisége (μg-ban).

A higany mennyiségét a higany tömegszázalékában kifejezve a következő képlet segítségével számíthatjuk ki:

% higany =	n
	m

7. Megjegyzések

7.1. Az ásványosítás javításához szükséges lehet előzetesen hígított mintából kiindulni.

7.2. Ha feltételezhető, hogy az alapanyag higanyt abszorbeál, akkor a standard hozzáadások módszerével kell a mennyiségi meghatározást elvégezni.

8. Ismételhetőség²⁶

0,007%-os higany tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,00035%-ot.

X. ALKÁLI ÉS ALKÁLIFÖLD SZULFIDOK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben lévő szulfidok mennyiségi meghatározását írja le. Tiolok vagy más redukáló szerek (beleértve a szulfitokat) jelenléte nem zavaró.

2. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott szulfidtartalmat a kén tömegszázalékban fejezzük ki.

3. Alapelv

A közeg savasítása után a hidrogén-szulfidot nitrogénáramban elvezetjük és kadmium-szulfid formájában megkötjük. Az utóbbit leszűrjük és átöblítjük, majd jodometriásan mérjük.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Tömény sósav, d²⁰₄= 1,19 g/ml.

4.2. Nátrium-tioszufát, 0,1 N standard oldat.

4.3. Jód, 0,1 N standard oldat.

4.4. Dinátrium-szulfid.

4.5. Kadmium-di(acetát).

4.6. Tömény ammónia, d²⁰₄= 0,90 g/ml.

4.7. Kadmium-di(acetát) ammóniás oldata: oldjunk fel 10 g kadmium-di(acetátot) (4.5.) kb. 50 ml vízben. Adjunk hozzá ammóniát (4.6.) amíg a csapadék újra feloldódik (azaz kb. 20 ml-t). Töltsük fel a 100 ml-es jelig vízzel.

4.8. Nitrogén.

4.9. M ammónia oldat.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Három 100 ml-es a szabványnak megfelelő csiszolatos gömblombik..

5.3. Két 150 ml-es csiszolt-üveg nyakú Erlenmeyer lombik, amely fel van szerelve egy bemerülő csövet és az elvezetendő gáz oldalsó kivezetésére szánt csövet tartalmazó eszközzel.

5.4. Egy hosszú szárú tölcsér.

6. Eljárás

6.1. A szulfidok elvezetése

6.1.1. Vegyünk egy bontatlan csomagolású vizsgálati mintát. Pontosan mérjünk be a mintából az Erlenmeyer lombikba (5.2.) legfeljebb 30 mg szulfidionnak megfelelő mennyiséget (m) (grammban kifejezve). Adjunk hozzá 60 ml vizet és két csepp habzásgátló folyadékot.

6.1.2. Vigyünk át 50 ml oldatot (4.7.) mindkét Erlenmeyer lombikba (5.3.).

6.1.3. Szereljünk fel egy csepegtető tölcsért, valamint szereljük fel a bemerülő csövet és a kivezető csövet az Erlenmeyer lombikra (5.2.). Csatlakoztassuk a kivezető csövet a PVC csővel sorba kötött lombikokra (5.3.).

Megjegyzés: Az elvezető készüléknek meg kell felelnie a következő szivárgásmentességi vizsgálatnak: a vizsgálati körülmények modellezéséhez helyettesítsük a vizsgálati terméket 10 ml szulfid oldattal (a 4.4.-ből készítve), amely „X mg” szulfidot tartalmaz (jodometriásan meghatározva). Legyen „Y” a szulfid milligrammjainak száma, amelyet ennek a műveletnek a végén kapunk. „X” és az „Y” mennyisége közötti különbség nem haladhatja meg a 3%-ot.

6.1.4. Hajtsunk át 15 percen keresztül nitrogént (4.8.), két buborék/másodperc sebességgel az Erlenmeyer lombikban (5.2.) található levegő kihajtása céljából.

6.1.5. Melegítsük fel a Erlenmeyer lombikot 85 ± 5 °C-ra.

6.1.6. Állítsuk le a nitrogénáramot (4.8.) és adjunk hozzá cseppenként 40 ml sósavat (4.1.).

6.1.7. Indítsuk el ismét a nitrogénáramot (4.8.), amikor már majdnem az összes sav lecsepegett úgy, hogy hagyjunk meg egy kevés folyadékot a hidrogén-szulfid elszivárgásának megakadályozása érdekében.

6.1.8. Szüntessük meg a melegítést 30 perc után. Hagyjuk a lombikot (5.2.) lehűlni és folytassuk a nitrogén (4.8.) átáramoltatását legalább másfél óráig.

6.2. Titrálás

6.2.1. Szűrjük le a kadmium-szulfidot egy hosszú szárú szűrőn (5.4.).

6.2.2. Mossuk át az Erlenmeyer lombikokat (5.3.) először ammónia oldattal (4.9.) és öntsük a szűrőre. Ezután mossuk desztillált vízzel és használjuk fel a vizet a szűrőn maradt csapadék mosására.

6.2.3. Fejezzük be a csapadék mosását 100 ml vízzel.

6.2.4. Tegyük a szűrőpapírt az első Erlenmeyer lombikba, amelyik a csapadékot tartalmazta. Adjunk hozzá 25 ml (n₁) jódoldatot (4.3.), kb. 20 ml sósavat (4.1.) és 50 ml desztillált vizet.

6.2.5. Határozzuk meg a jódfelesleget nátrium-tioszulfát oldattal (n2) (4.2.).

7. Számítás

A minta szulfidtartalma a kén tömegszázalékában kifejezve a következő képlet segítségével számítható ki:

% kén =	32(n₁x₁ – n₂x₂)
	20 m

ahol:

n₁ = a felhasznált standard jódoldat (4.3.) mennyisége (milliliterben),

x₁= ennek az oldatnak a molaritása,

n₂ = a felhasznált standard nátrium-tioszulfát oldat (4.2.) száma (milliliterben),

x₂= ennek az oldatnak a molaritása,

m = a vizsgálati minta tömege (grammban).

8. Ismételhetőség²⁷

2%-os (m/m) szulfidtartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a 0,2%-ot (m/m).

(A 83/514/EGK irányelv alapján)

4. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A kozmetikai termékekben lévő 1-glicerin-(4-amino)-benzoát azonosítására

és mennyiségi meghatározására, a klórbutanol mennyiségi meghatározására, a kinin azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szervetlen szulfitok és higrogénszulfitok azonosítására és mennyiségi meghatározására, az alkálifémek klorátjainak azonosítására és mennyiségi meghatározására, valamint a nátrium-jodát azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

A kozmetikai termékekben lévő 1-glicerin-(4-amino)-benzoát azonosítására
és mennyiségi meghatározására, a klórbutanol mennyiségi meghatározására, a kinin azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szervetlen szulfitok
és higrogénszulfitok azonosítására és mennyiségi meghatározására, az alkálifémek klorátjainak azonosítására és mennyiségi meghatározására, valamint a nátrium-jodát azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

I. AZ 1-GLICERIN-(4-AMINO)-BENZOÁT AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer kimutatja a monogliceril-(4-amino)-benzoátot vagy (1-glicerin-(4-amino)-benzoátot). Szintén kimutatja az etil-(4-amino)-benzoátot (benzokain, INN), amely szennyeződésként lehet jelen.

2. Alapelv

Ez az azonosítás vékonyréteg kromatográfiával szilikagélen fluoreszcens indikátorral és a szabad primer amin-csoport által, a lapon képzett diazo festék kimutatásával történik.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Oldószerkeverék: ciklohexán/ izopropanol/ stabilizált diklór-metán 48/64/9 (v/v/v).

3.2. Futtatóoldat: petroléter (40-60)/ benzol/ aceton/ ammónium-hidroxid oldat (minimum 25% NH₃): 35/35/35/1 (v/v/v/v).

3.3. Előhívó oldat: a) nátrium-nitrit: 1 g 100 ml 1 M sósavban (közvetlenül a felhasználás előtt készítsük el);

b) 2-naftol: 0,2 g 100 ml 1 M kálium-hidroxidban.

3.4. Standard oldatok:

alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát: 0,05 g 100 ml 3.1. szerinti oldószerkeverékben;

etil-(4-amino)-benzoát: 0,05 g 100 ml 3.1. szerinti oldószerkeverékben;

3.5. Szilikagél 60 F254 lapok, 0,25 mm vastag, 200 mm × 200mm.

4. Eszközök

4.1. Általános vékonyréteg kromatográfia eszközei.

4.2. Ultrahangos készülék.

4.3. Millipore szűrő FH 0,5 μm vagy azzal megegyező.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk be a vizsgálati mintából 1,5 g-ot egy 10 ml-es, dugóval ellátott mérőlombikba. Töltsük fel a jelig a 3.1. oldószerrel. Zárjuk le a dugóval és hagyjuk egy órára az ultrahangos készülékben (4.2.). Szűrjük át egy Millipore szűrőn (4.3.) és a szűrleten végezzük el a kromatográfiát.

5.2. Vékonyréteg kromatográfia

Vigyünk fel a mintaoldatból (5.1.) és minden standard oldatból (3.4.) 10-10 μl-t a lapra (3.5.).

Futtassuk a kromatogramot 150 mm-es magasságig egy olyan futtatókádban, amelyet előzőleg a 3.2. oldószerrel telítettünk. Hagyjuk a lemezt a szobahőmérsékleten megszáradni.

5.3. Előhívás

5.3.1. Figyeljük meg a lemezt 254 nm-es UV fényben.

5.3.2. A teljesen megszárított lemezt permetezzük be a 3.3. a) oldattal.

Hagyjuk szobahőmérsékleten 1 percig száradni és azonnal permetezzük be a 3.3. b) oldattal.

Szárítsuk a lemezt 60 ^oC-os kemencében. A foltok narancs színben tűnnek elő, a következő R_f -kel: alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát: R_f 0,07; etil-(4-amino)-benzoát: R_f 0,55.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer az alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoátot határozza meg. Szintén meghatározza az etil-(4-amino)-benzoátot. Nem alkalmas 5% (m/m) feletti alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát, illetve 1% (m/m) feletti etil-(4-amino)-benzoát meghatározására.

2. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoátot és etil-4-amino)-benzoátot a termék tömegszázalékában (% m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

A vizsgálati terméket metanolban szuszpendáljuk, majd a minta megfelelő kezelését követően nagynyomású folyadék-kromatográfiával (HPLC) határozzuk meg.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak, továbbá ahol szükséges, HPLC-minőségűnek. kell lennie

4.1. Metanol.

4.2. Kálium-dihidrogén-ortofoszfát (KH₂PO₄).

4.3. Cink-di(acetát) (Zn(CH₃COO)₂·2H₂O).

4.4.	Ecetsav (d	20	= 1,05).
		4

4.5. Tetrakálium-hexaciano-ferrát, (K₄(Fe(CN)₆)·3H₂O).

4.6. Etil-4-hidroxi-benzoát.

4.7. Alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát.

4.8. Etil-(4-amino)-benzoát.

4.9. Foszfát puffer oldat (0,02 M): oldjunk fel 2,72 g kálium-dihidrogén-ortofoszfátot (4.2.) egy liter vízben.

4.10. Oldószer: foszfát puffer oldat (4.9.)/ metanol (4.1.) 61/39 (v/v).

A mozgó fázis összetétele változtatható, annak érdekében, hogy az oszlop felbontása R ≥ 1,5 legyen.

R = 2	d’R₂ – d’R₁	,
	W₁+W₂

ahol:

R₁ és R₂ = a két csúcshoz tartozó retenciós idő, percben,

W₁ és W₂ = a csúcsoknak magasság felénél mért szélessége, milliméterben,

d' = a papíradagolás-sebessége, milliméter/percben.

4.11. Alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát törzsoldat: pontosan mérjünk be kb. 40 mg alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoátot és tegyük be egy 100 ml-es mérőlombikba. Oldjuk fel 40 ml metanolban (4.1.). Töltsük fel a jelig a puffer oldattal (4.9.) és keverjük össze.

4.12. Etil-(4-amino)-benzoát törzsoldat: pontosan mérjünk be kb. 40 mg etil-(4-amino)-benzoátot és tegyük be egy 100 ml-es mérőlombikba. Oldjuk fel 40 ml metanolban (4.1.). Töltsük fel a jelig a puffer oldattal (4.9.) és keverjük össze.

4.13. Belső standard oldat: pontosan mérjünk be kb. 50 mg etil-4-hidroxibenzoátot (4.6.) és tegyük be egy 100 ml-es közönséges lombikba, oldjuk fel 40 ml metanolban (4.1.), töltsük fel a jelig a puffer oldattal (4.9.) és keverjük össze.

4.14. Standard oldatok: készítsünk négy standard oldatot 100 ml oldószerben (4.10.) való feloldással, a következő táblázat szerint:

Standard oldat	Alfa-monogliceril- 4-amino)-benzoát		Etil-(4-amino)-benzoát		Etil-4-hidroxibenzoát
Standard oldat	(μg/ ml)*	ml (4.11.)	(μg/ ml)	ml (4.12.)	(μg/ ml)	ml (4.13.)
I	8	2	8	2	50	10
II	16	4	12	3	50	10
III	24	6	16	4	50	10
IV	40	10	20	5	50	10
*	Ezek az értékek jelzésül szolgálnak és a 4.11., 4.12. és 4.13. szerinti pontos tömegekre vonatkoznak.
Megjegyzés: Ezeket az oldatokat más módon is el lehet készíteni.

4.15. Carrez I oldat: oldjunk fel 26,5 g tetrakálium-hexaciano-ferrátot (4.5.) vízben és töltsük fel 250 ml-re.

4.16. Carrez II oldat: oldjunk fel 54,9 g cink-di(acetátot) (4.3.) és 7,5 ml ecetsavat (4.4.) vízben és töltsük fel 250 ml-re.

4.17. Merck Lichrosorb RP-18, vagy annak megfelelő, 5 μm átlagos részecskemérettel.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Nagynyomású kromatográfiás berendezés változtatható hullámhosszú UV detektorral és hőszabályozós kamrakészlettel, 45 °C-ra beállítva.

5.3. Rozsdamentes acél oszlop: hossz: 250 mm; belső átmérő: 4,6 mm; töltet: Lichosorb RP – 18 (4.17.).

5.4. Ultrahangos fürdő.

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

6.1.1. Pontosan mérjünk be kb. 1 g mintát egy 100 ml-es főzőpohárba és adjunk hozzá 10 ml metanolt (4.1.).

6.1.2. Tegyük a főzőpoharat az ultrahangos fürdőbe (5.4.) 20 percre szuszpenzió elkészítése céljából. Tegyük át az így kapott szuszpenziót veszteségmentesen egy 100 ml-es mérőlombikba nem több mint 75 ml oldószerrel (4.10.).

Adjunk hozzá egymás után 1 ml Carrez I oldatot (4.15.) és 1 ml Carrez II oldatot (4.16.) és minden hozzáadás után keverjük össze. Töltsük fel jelig az oldószerrel (4.10.), keverjük újra össze és szűrjük át egy redős szűrőpapíron.

6.1.3. Pipettával tegyünk 3,0 ml-t a szűrletből, amelyet a 6.1.2. szerint kaptunk és 5,0 ml-t a belső standard oldatból (4.13.) egy 50 ml-es mérő lombikba és keverjük össze. Majd töltsük fel jelig az oldószerrel (4.10.). Használjuk az így kapott oldatot a 6.2.-ben leírt kromatográfia elvégzéséhez.

6.2. Kromatográfia

6.2.1. Állítsuk be a mozgó fázis (4.10.) ára mlási sebességét 1,2 ml/percre és állítsuk az oszlop hőmérsékletét 45 ^oC-ra.

6.2.2. Állítsuk be a detektort (5.2.) 274 nm-re.

6.2.3. fecskendezzünk be egy mikrofecskendővel 20 μl-t a (6.1.3.) szerinti oldatból a kromatográfba és mérjük le a csúcsok alatti területet. Legalább kétszer ismételjük meg a mérést.

6.3. Kalibrációs görbe

6.3.1. Fecskendezzünk be 20-20 μl-t minden egyes standard oldatból (4.14.) és mérjük meg a csúcsok alatti területet.

6.3.2. Minden koncentrációhoz számítsuk ki az alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát csúcs alatti területe és a belső standard csúcs alatti területe közötti arányt. Ábrázoljuk ezt az arányt az abszcisszán, míg az ordinátán a kapcsolódó tömegeket tüntessük fel.

6.3.3. Járjunk el hasonló módon az etil-4-hidroxibenzoát esetében is.

7. Számolás

7.1. Olvassuk le a tömegarányokat (RP1, RP2) a 6.3. szerint kapott kalibrációs görbéről, amelyek a 6.2.3. szerint számított csúcs alatti területek közötti arányoknak felelnek meg, ahol:

RP1 = az alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát tömege/ az etil-4-hidroxibenzoát tömege,

RP2 = az etil-(4-amino)-benzoát tömege/ az etil-4-hidroxibenzoát tömege.

7.2. Az így kapott tömegarányokból számítsuk ki az alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát és az etil-(4-amino)-benzoát tartalmat, mint tömegszázalékot (% m/m) a következő képlet segítségével:

R_P% (m/m) alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoát =RP1 ×		q
6p
R_P% (m/m) etil-(4-amino)-benzoát =RP2 ×	q
6p

q = az etil-4-hidroxibenzoát (belső standard) bemért mennyisége, milligrammban, a 4.12. szerint,

p = az minta bemért mennyisége, grammban, a 6.1.1. szerint.

8. Megismételhetőség²⁸

8.1. 5%-os (m/m) alfa-monogliceril-(4-amino)-benzoáttartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,25%-ot.

8.2. 1%-os (m/m) etil-(4-amino)-benzoáttartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés abszolút értéke nem haladhatja meg a
0,10%-ot.

9. Megjegyzések

9.1. A vizsgálat végrehajtása előtt ellenőrizzük, hogy a minta tartalmaz-e olyan anyagokat, amelyek a kromatogramon fedésben vannak a belső standard (etil-(4-amino)-benzoát) csúcsával.

9.2. Annak ellenőrzésére, hogy esetleges zavaró hatás nem áll-e fenn ismételjük meg a meghatározást a metanol mozgó fázisbeli arányának 10%-os megváltoztatásával.

II. KLÓRBUTANOL MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer az aeroszolok kivételével bármely kozmetikai termékben jelen lévő klórbutanol (INN) meghatározására alkalmazható, legfeljebb 0,5%-os koncentráció esetén.

2. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott klórbutanol tartalmat a termék tömegszázalékában (% m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

A vizsgálati termék megfelelő kezelése után a meghatározást gázkromatográfiával végezzük 2,2,2-triklór-etanol belső standard mellett.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

4.1. Klórbutanol (1,1,1-triklór-2-metil-propán-2-ol).

4.2. 2,2,2-triklór-etanol.

4.3. Abszolút etanol.

4.4. Klórbutanol belső standard oldat: 0,025 g 100 ml etanolban (4.3.) (m/v).

4.5. 2,2,2-triklór-etanol standard oldat: 4 mg 100 ml etanolban (4.3.) (m/v).

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Gázkromatográf, elektron befogásos detektorral felszerelve, Ni 63.

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

Pontosan mérjünk be egy 0,1 és 0,3 g közötti mennyiséget a mintából. Tegyük egy 100 ml-es mérőlombikba. Oldjuk fel etanolban (4.3.), adjunk hozzá 1 ml-t a belső standard oldatból (4.5.) és töltsük fel a jelig etanollal (4.3.)

6.2. Gázkromatográfiás körülmények

6.2.1. A működési körülményeknek R ≥ 1,5 felbontást kell eredményezniük.

R = 2	d’R₂ – d’R₁	,
	W₁+W₂

ahol:

R₁ és R₂ = a csúcsokhoz tartozó retenciós idők, percben,

W₁ és W₂= a csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége, (milliméterben),

d' = a papíradagolás sebessége, milliméter/percben.

6.2.2. Példaként, a következő működési körülmények biztosítják a kívánt felbontást:

Oszlop	I.	II.
Alapanyag	Üveg	Rozsdamentes acél
Hossz	1,80 m	3 m
Átmérő	3 mm	3 mm
Álló fázis	10% Carbowax 20 M TPA, 80-100-as mesh Gaschrom Q-n	5% OV 17 80-100-as mesh WAW DMCS-en
Kondicionálás	2-3 nap 190 ^oC-on
Hőmérsékletek:
– fecskendő	200 ^oC	150^oC
– oszlop	150 ^oC	100 ^oC
– detektor	200 ^oC	150 ^oC
Vivőgáz	Nitrogén	Argon/metán (95/5 v/v)
Ára mlási sebesség	35 ml/perc	35 ml/perc

6.3. Standard görbe

Öt 100 ml-es mérőlombikba tegyünk 1 ml standard oldatot (4.5.) és rendre 0,2; 0,3; 0,4; 0,5 és 0,6 ml 4.4. szerinti oldatot, és töltsük fel a jelig etanollal (4.3.) majd keverjük össze. Fecskendezzünk be 1 μl-t ezeknek az oldatoknak mindegyikéből a kromatográfba a 6.2.2. pont szerint leírt működési körülményeknek megfelelően és szerkesszük meg a kalibrációs görbét úgy, hogy a klórbutanol tömege és a 2,2,2-triklór-etanol tömege közötti arányt az abszcisszán, míg az a megfelelő csúcs alatti területeket az ordinátán tüntetjük fel.

6.4. Fecskendezzünk be 1 μl-t a 6.1. szerint kapott oldatból és járjunk el a 6.2.2.-ben leírtaknak megfelelően.

7. Számolás

7.1. Számítsuk ki az „a” mennyiséget a standard görbe (6.3.) alapján a 6.1. oldatban, a klórbutanol μg-jaiban kifejezve.

7.2. A minta klórbutanol tartalmát a következő képlet szerint számíthatjuk ki:

% klórbutanol (m/m) =	a × 10²	=	a
	p × 10⁶		p × 10⁴

ahol: p = 6.1.1. pont szerinti bemérés g-ban

8. Megismételhetőség²⁹

0,5%-os (m/m) klórbutanol-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,01%-ot.

Megjegyzés

Ha az eredmény eléri vagy meghaladja a megengedett legnagyobb koncentrációt, akkor ellenőrizni kell, az esetleges zavaró hatásokat.

III. KININ AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kinin samponokban és hajszeszekben való jelenlétének kimutatására szolgál.

2. Alapelv

Az azonosítás vékonyréteg kromatográfiával szilikagélen történik. A kimutatást a kinin savas körülmények között adott kék fluoreszcenciája által végezzük 360 nm-en.

További bizonyításképpen a fluoreszcenciát meg lehet szüntetni bró mgőzzel, és ammóniagőz segítségével sárgás fluoreszcencia megjelenését előidézni.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Szilikagél lapok, fluoreszcens indikátor nélkül, 0,25 mm vastag, 200 mm x 200 mm.

3.2. Futtató oldat: toluol/ dietil-éter/ diklór-metán/ dietil-amin/ 20/20/20/8 (v/v/v/v).

3.3 Metanol.

3.4. Kénsav (96% ; d²⁰₄ = 1,84).

3.5. Dietil-éter.

3.6. Előhívószer: óvatosan adjunk 5 ml kénsavat (3.4.) 95 ml dietil-éterhez (3.5.) egy hűtött tartályban.

3.7. Bróm.

3.8. Ammónium-hidroxid oldat (28% ; d²⁰₄ = 0,90).

3.9. Vízmentes kinin.

3.10. Standard oldat: pontosan mérjünk be kb. 100,0 mg vízmentes kinint (3.9.) egy közönséges lombikba és oldjuk fel 100 ml metanolban (3.3.).

4. Eszközök

4.1. Általános vékonyréteg kromatográfiás felszerelés.

4.2. Ultrahangos fürdő.

4.3. Millipore szűrő FH 0,5 ƒm vagy azzal megegyező, megfelelő szűrőberendezéssel.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Pontosan mérjünk be a mintából akkora mennyiséget, amely kb. 100 mg kinint tartalmaz egy 100 ml-es mérőlombikba, oldjuk fel és töltsük fel a jelig metanollal (3.3.).

Zárjuk le a lombikot dugóval és hagyjuk egy órára szobahőmérsékleten az ultrahangos készülékben (4.2.). Szűrjük le (4.3.) és a szűrletből végezzük el a kromatográfiá meghatározást.

5.2. Vékonyréteg kromatográfia

Cseppentsünk fel 1,0 μl-t a standard oldatból (3.10.) és 1,0 μl-t a mintaoldatból (5.1.) a szilikagél lapra (3.1.). Futtassuk fel a kromatogramot 150 mm-es távolságra futtató kádban, amelyet előzőleg a 3.2. oldószerrel telítettünk.

5.3. Előhívás

5.3.1. Szárítsuk meg a lapot szobahőmérsékleten.

5.3.2. Permetezzük be a 3.6. reagenssel.

5.3.3. Hagyjuk a lapot száradni egy órán keresztül szobahőmérsékleten.

5.3.4. Figyeljük meg a lapot 360 nm-es UV lámpa fényében. A kinin élénk, kék fluoreszcens folt formájában jelenik meg.

Példaként az alábbi táblázat megadja a fő alkaloidák a kininhez viszonyítva R_F értékeit a 3.2. oldószerrel való előhívás esetén:

Alkaloida	R_F
Kinin	0,20
Kinidin	0,29
Cinkonin	0,33
Cinkonidin	0,27
Hidrokinidin	0,17

5.3.5. A kinin jelenlétének további igazolása céljából a lapot kb. egy órán keresztül bró mgőz hatásának tesszük ki (3.7.). A fluoreszcencia eltűnik. Ha ugyanezt a lapot ammóniagőz (3.8.) alá helyezzük, akkor a foltok ismét megjelennek barna színnel és a lap ismételt 360 nm-es UV fény alatti megfigyelése esetén sárgás fluoreszcencia tapasztalható.

Érzékelési határérték: 0,1 μg kinin.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kinin meghatározását írja le. Alkalmas a samponokban megengedett 0,5% (m/m) és a hajszeszekben megengedett 0,2% (m/m) legnagyobb koncentráció meghatározására.

2. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott kinint a termék tömegszázalékában (% m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

A vizsgálandó termék megfelelő kezelését követően a meghatározást nagynyomású folyadék-kromatográfiával (HPLC) végezzük.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak és emellett alkalmasnak kell lennie folyadékkromatográfiára is.

4.1. Acetonitril.

4.2. Kálium-dihidrogén-ortofoszfát (KH₂PO₄).

4.3. Ortofoszforsav (85% ; d²⁰₄ = 1,7).

4.4. Tetrametil-alumínium-bromid.

4.5. Vízmentes kinin.

4.6. Metanol.

4.7. Ortofoszforsav oldat (0,1 M): mérjünk be 11,53 g ortofoszforsavat (4.3.) és oldjuk fel 1000 ml vízben egy mérőlombikban.

4.8. Kálium-dihidrogén-ortofoszfát oldat (0,1 M): mérjünk be 13,6 g kálium-dihidrogén-ortofoszfátot (4.2.) és oldjuk fel 1000 ml vízben egy mérőlombikban.

4.9. Tetrametil-ammónium-bromid oldat: oldjunk fel 15,40 g tetrametil-ammónium-bromidot (4.4.) 1000 ml vízben egy mérőlombikban.

4.10. Oldószer: ortofoszforsav (4.7.) / kálium-dihidrogén-foszfát (4.8.) / tetrametil-ammónium-bromid (4.9.) / víz / acetonitril (4.1.) 10/50/100/340/90 (v/v/v/v/v).

A mozgó fázis összetétele változtatható, olyan módon, hogy az oszlop felbontása R ≥ 1,5-t eredményezzen.

R = 2	d’R₂ – d’R₁	,
	W₁+W₂

ahol:

R₁ és R₂ = a csúcsokhoz tartozó retenciós idők, percben,

W₁ és W₂= a csúcsoknak a magasság felénél mért szélessége, milliméterben,

d' = a papíradagolás-sebessége, milliméter/percben.

4.11. Oktadecil-szilánnal kezelt szilikagél, 10 μm szemcsenagyság

4.12. Standard oldatok: mérjünk be egymást után pontosan kb. 5,0, 10,0, 15,0 és 20,0 mg vízmentes kinint (4.5.) egy sorozat 100 ml-es mérő lombikba. Töltsük fel a jelig metanollal (4.6.) és rázzuk a lombikok tartalmát addig, amíg a kinin fel nem oldódik. Szűrjük át mindegyik mintát 0,5 μm-es szűrőn.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

5.2. Ultrahangos fürdő.

5.3. Nagynyomású kromatográfiás berendezés változtatható hullámhosszú detektorral.

5.4. Oszlop: hossz: 250 mm ; belső átmérő:4,6 mm ; töltet: szilika (4.11.).

5.5. Millipore szűrő FH 0,5 μm, vagy azzal megegyező, megfelelő szűrőberendezéssel.

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

Pontosan mérjünk be egy 100 ml-es lombikba megfelelő mennyiséget a mintából, amely 10,0 mg vízmentes kinint tartalmaz és adjunk hozzá 20 ml metanolt (4.6.), majd tegyük a lombikot az ultrahangos fürdőbe (5.2.) 20 percre. Töltsük fel jelig metanollal (4.6.). Keverjük össze az oldatot és szűrjük le egy részletét (5.5.).

6.2. Kromatográfia

Ára mlási sebesség: 1,0 ml/perc.

Detektor hullámhossz (5.3.): 332 nm.

Befecskendezési térfogat: 10 μl szűrt oldat (6.1.)

Mérés: csúcs alatti terület.

6.3. Kalibrációs görbe

Fecskendezzünk be legalább háromszor egymás után 10,0 μl-t minden egyes referencia oldatból (4.12.), mérjük meg a csúcs alatti területeket és számítsuk ki az átlagos területet minden egyes koncentráció esetében.

Készítsük el a kalibrációs görbét és ellenőrizzük a linearitást.

7. Számolás

7.1. Határozzuk meg a vízmentes kinin mennyiségét μg-ban, a befecskendezett térfogatra vonatkoztatva (6.2.) a kalibrációs görbe alapján (6.3.).

7.2. A vízmentes kinin tömegszázalékban (% m/m) kifejezett koncentrációja a mintában a következő képlet segítségével számítható ki:

% (m/m) vízmentes kinin =	B	,
	A

ahol

B a vízmentes kinin mennyisége, μg-ban, amit 10 mikroliter leszűrt oldat tartalmaz (6.1.).

A a minta tömege, grammban (6.1.).

8. Megismételhetőség³⁰

0,5%-os (m/m) vízmentes kinintartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,02%-ot.

0,2%-os (m/m) vízmentes kinintartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,01%-ot.

IV. SZERVETLEN SZULFITOK ÉS HIDROGÉN-SZULFITOK AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben található szervetlen szulfitok és hidrogén-szulfitok azonosítását és meghatározását írja le. Ez a módszer csak olyan termékek esetében alkalmazható, amelyekben van vizes vagy alkoholos fázis és amelyekben a kén-dioxid koncentrációja nem haladja meg a 0,2%-ot.

A. AZONOSÍTÁS

1. Alapelv

A mintát sósavban melegítjük és a felszabaduló kén-dioxidot a szaga, vagy az indikátorpapíron jelentkező hatása alapján azonosítjuk.

2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

2.1. Sósav (4 M).

2.2. Kálium-jodát keményítős papír vagy annak megfelelő más megoldás.

3. Eszközök

3.1. Általános vékonyréteg kromatográfiás felszerelés.

3.2. Lombik (25 ml) rövid visszafolyós hűtővel felszerelve.

4. Eljárás

4.1. Tegyünk kb. 2,5 g mintát a lombikba (3.2.) 10 ml sósavval (2.1.).

4.2. Keverjük össze és forraljuk fel.

4.3. Vizsgáljuk meg a kén-dioxid kibocsátását szag alapján vagy indikátorpapír segítségével (2.2.).

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Fogalommeghatározás

A mintának ezzel a módszerrel meghatározott szulfit vagy hidrogén-szulfit tartalmát a kén-dioxid tömegszázalékában fejezzük ki.

2. Alapelv

A minta savanyítása után a felszabaduló kén-dioxidot hidrogén-peroxid oldatba desztilláljuk. A képződő kénsavat hitelesített nátrium-hidroxid oldattal titráljuk.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Hidrogén-peroxid 0,2% (m/v). Naponta készítsük.

3.2. Ortofoszforsav (d²⁰₄ = 1,75).

3.3. Metanol.

3.4. Nátrium-hidroxid, (0,01 M) hitelesített oldat.

3.5. Nitrogén.

3.6. Indikátor: metilvörös (0,03%-os m/v etanolban) és metilénkék (0,05%-os m/v etanolban) 1: 1 arányú keveréke. Szűrjük le az oldatot.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

4.2. Desztilláló felszerelés (lásd ábra).

5. Eljárás

5.1. Pontosan mérjünk be kb. 2,5 g mintát az A desztilláló lombikba (lásd ábra).

5.2. Adjunk hozzá 60 ml vizet és 50 ml metanolt (3.3.), majd keverjük össze.

5.3. Tegyünk 10 ml hidrogén peroxidot (3.1.), 60 ml vizet és egy pár csepp indikátort (3.6.) a desztilláló D gyűjtőedényébe (lásd ábra). Adjunk hozzá néhány csepp nátrium-hidroxidot (3.4.), amíg az indikátor zöld színűvé nem válik.

5.4. Ismételjük meg az 5.3.-t az E mosóüvegre (lásd ábra).

5.5. Szereljük össze a készüléket és állítsuk be a nitrogén (3.5.) ára mlási sebességét kb. 60 buborék/perc.

5.6. Eresszünk 15 ml ortofoszforsavat (3.2.) a tölcsérből az A desztilláló lombikba.

5.7. Melegítsük fel gyorsan forrásig majd tartsuk enyhe forrásban 30 percig.

5.8. Válasszuk le a desztilláló D gyűjtőjét. Öblítsük át a csövet, majd titráljuk nátrium-hidroxid oldattal (3.4.), amíg az indikátor zöld színűvé nem válik (3.6.).

6. Számítás

Számítsuk ki a minta tömegszázalékos szulfit vagy hidrogén-szulfit tartalmát a következő képlet segítségével:

% m/m kén-dioxid =	3,2 MV	,
	m

ahol:

M = a nátrium-hidroxid oldat (3.4.) moláris koncentrációja,

V = a nátrium-hidroxid oldat (3.4.) térfogata, amire a titrálás (5.8.) során szükség volt, milliliterben,

M = a minta (5.1.) tömege grammban.

7. Ismételhetőség³¹

0,2%-os m/m kén-dioxid-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,006%-ot.

Tanner szerinti kén-dioxid desztilláló berendezés

Minden méret mm-ben van megadva

V. AZ ALKÁLIFÉMEK KLORÁTJAINAK AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

Cél és alkalmazási terület

A módszer leírja a klorátok azonosítását és meghatározását fogkrémekben és más kozmetikai termékekben.

A. AZONOSÍTÁS

1. Alapelv

A klorátokat vékonyréteg kromatográfiával elválasztjuk a többi halogenáttól, és a jodid jóddá oxidálásával azonosítjuk.

2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

2.1. Referencia oldatok: frissen készített kálium-klorát, -bromát és -jodát vizes oldata (0,2% m/v).

2.2. Futtató oldat: ammónia oldat (28% m/v) aceton / butanol (60/130/30 v/v/v).

2.3. Kálium-jodid, vizes oldat (5% m/v).

2.4. Keményítőoldat (1-5%-os m/v).

2.5. Sósav (1 M).

2.6. Készgyártmány cellulóz vékonyréteg lapok (0,25 mm).

3. Eszközök

Általános vékonyréteg kromatográfiás felszerelés.

4. Eljárás

4.1. Vonjunk ki kb. 1 g-ot a mintából vízzel, szűrjük le és hígítsuk fel kb. 25 ml-re.

4.2. Vigyünk fel a lapra (2.6.) az oldatból (4.1.) 2 μl-t, a három referencia oldat (2.1.) mindegyikének 2 μl-es részleteivel együtt.

4.3. Tegyük a lapot futtatókádba és futtassuk a kromatogramot a lap (2.6.) hosszának kb. háromnegyedéig a 2.2. pont szerinti oldószerrel.

4.4. Vegyük ki a tartályból és hagyjuk, hogy az oldószer elpárologjon. (NB: Ez akár két órát is igénybe vehet.)

4.5. Permetezzük be a lapot kálium-jodiddal (2.3.) és hagyjuk száradni kb. 5 percig.

4.6. Permetezzük be a lapot keményítő oldattal (2.4.) és hagyjuk száradni kb. 5 percig.

4.7. Permetezzük be a lapot sósavval (2.5.).

5. Értékelés

Ha a klorát van jelen, akkor egy kék folt (esetleg barna folt) jelenik meg fél óra múltán kb. 0,7-0,8 R_F értéknél.

Halogenátok	R_F
Jodát	0 – 0,2
Bromát	0,5 – 0,6
Klorát	0,7 – 0,8

Meg kell jegyezni, hogy a bromátok és a jodátok azonnali reakciót adnak. Vigyázni kell, hogy a bromátok és a jodátok foltjai ne keveredjenek össze.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Fogalommeghatározás

A minta ezzel a módszerrel meghatározott klorát tartalmát a klorát tömegszázalékában fejezzük ki.

2. Alapelv

A klorátot savas körülmények között cinkporral redukáljuk. A képződő kloridot potenciometriás titrálással mérjük ezüst-nitrát oldat segítségével. Redukció előtt a halogenátok esetleges jelenlétét egy hasonló meghatározás lehetővé teszi.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Ecetsav, 80% (m/m).

3.2. Cinkpor.

3.3. Ezüst-nitrát standard oldat (0,1 M).

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

4.2. Potenciométer ezüst jelzésére alkalmas elektróddal felszerelve.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Pontosan mérjünk be kb. 2 g tömegű „m” mennyiséget egy centrifugacsőbe. Adjunk hozzá 15 ml ecetsavat (3.1.) és alaposan keverjük össze. Várjunk 30 percet és centrifugáljuk 15 percig 2000 fordulat/perc sebességgel. Tegyük át a felülúszó folyadékot egy 50 ml-es mérőlombikba. Ismételjük meg a centrifugálást kétszer, a maradékhoz 15 ml ecetsav hozzáadásával (3.1.). Gyűjtsük össze a klorátot tartalmazó oldatokat ugyanabba a mérőlombikba és töltsük fel a jelig ecetsavval (3.1.).

5.2. A klorát redukciója

Vegyünk 20 ml-t az 5.1. szerinti oldatból és adjunk hozzá 0,6 g cinkport (3.2.). Forraljuk fel egy visszafolyós hűtővel felszerelt lombikban. 30 perc forralás után hűtsük le és szűrjük le. Öblítsük át a lombikot vízzel. Szűrjük le és egyesítsük a szűrletet az kiöblítettel.

5.3. A klorid mennyiségi meghatározása

Titráljunk meg 20 ml 5.2. oldatot ezüst-nitráttal (3.3.) potenciométer alkalmazása mellett (4.2.). Hasonló módon titráljunk meg 20 ml 5.1. oldatot ezüst-nitráttal (3.3.).

Megjegyzés: Ha a termék bróm vagy jódszármazékokat tartalmaz, amelyekből bromid, illetve jodid szabadulhat fel a redukció után, akkor a titrálási görbe több inflexiós pontot fog tartalmazni. Ebben az esetben a titráló oldat (3.3.) térfogatát, ami a kloridnak felel meg, az utolsó és az utolsó előtti inflexiós pont közötti különbség adja.

6. Számítás

A minta tömegszázalékos (% m/m) klorát tartalmát a következő képlet segítségével számíthatjuk ki:

Klorát (ClO₃^–)%m/m =	20,9(V–V’)M	,
	m

ahol:

V = az 5.2. szerinti oldat titrálásához felhasznált ezüst-nitrát oldat (3.3.) térfogata milliliterben,

V’ = az 5.1. szerinti oldat 20 ml-ének titrálásához felhasznált ezüst-nitrát oldat (3.3.) térfogata milliliterben,

M = az ezüst-nitrát oldat (3.3.) molaritása,

m = a minta tömege grammban.

7. Ismételhetőség³²

3-5%-os m/m kloráttartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,07%-ot m/m.

VI. NÁTRIUM-JODÁT AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer nátrium-jodátot tartalmazó kozmetikai termékek lemosóinak azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó eljárást írja le.

A. AZONOSÍTÁS

1. Alapelv

A nátrium-jodátot elválasztjuk a többi halogenáttól vékonyréteg kromatográfiával, és a jodid jóddá oxidálásával azonosítjuk.

2. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

2.1. Referencia oldatok: frissen készített kálium-klorát, -bromát és -jodát vizes oldata

(0,01% m/V).

2.2. Előhívó oldat: ammónia oldat (28% m/v)/ aceton/ butanol (60/130/30 v/v/v).

2.3 Kálium-jodid, vizes oldat (5% m/v).

2.4. Keményítőoldat (1-5%-os m/v).

2.5. Sósav (1 M).

3. Eszközök

3.1. Készgyártmány cellulóz vékonyréteg lapok (0,25 mm).

3.2. Általános vékonyréteg kromatográfiás felszerelés.

4. Eljárás

4.1. Vonjunk ki kb. 1 g-ot a mintából vízzel, szűrjük le és hígítsuk fel kb. 10 ml-re.

4.2. Vigyünk fel a mintából 2 μl-t a lap alapvonalára (3.1.), a három referencia oldat (2.1.) mindegyikének 2 μl-es részleteivel együtt.

4.3. Tegyük a lapot futtató kádba és futtassuk fel a kromatogramot a lap (2.6.) hosszának kb. háromnegyedéig a (2.2.) szerinti oldószerrel.

4.4. A lap kivétele után hagyjuk, hogy az oldószer szobahőmérsékleten elpárologjon. (Megjegyzés: Ez akár két órát is igénybe vehet.)

4.5. Permetezzük be a lapot kálium-jodiddal (2.3.) és hagyjuk száradni kb. 5 percig.

4.6. Permetezzük be a lapot keményítő oldattal (2.4.) és hagyjuk száradni kb. 5 percig.

4.7. Végül permetezzük be a lapot sósavval (2.5.).

5. Értékelés

Ha a jodát jelen van, akkor egy kék folt (esetleg barna vagy állás közben megbarnuló folt) jelenik meg azonnal kb. 0-0,2 R_F értéknél.

Meg kell jegyezni, hogy a bromátok azonnali reakciót adnak kb. 0,5-0,6 R_F értéknél, és a klorátok kb. 30 perc múltán ugyancsak adnak reakciót 0,7-0,8 R_F értéknél.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Fogalommeghatározás

Az ezzel a módszerrel meghatározott nátrium-jodát tartalmat a nátrium-jodát tömegszázalékában fejezzük ki.

2. Alapelv

A nátrium-jodátot vízben feloldjuk és nagynyomású folyadék-kromatográfiával (HPLC) határozzuk meg, egy C18 oszlop és egy anioncserélő oszlop alkalmazásával.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak és nagynyomású folyadék-kromatográfiára alkalmasnak kell lennie.

3.1. Sósav (4 M).

3.2. Nátrium-szulfit vizes, 5% m/v.

3.3. Nátrium-jodát törzsoldat.

Készítsünk törzsoldatot, amely 50 mg nátrium-jodátot tartalmaz 100 ml vízben.

3.4. Kálium-dihidrogén-ortofoszfát.

3.5. Dinátrium-hidrogén-ortofoszfát 2H₂O.

3.6. Nagynyomású folyadék-kromatográfia mozgó fázisa: oldjunk fel 3,88 g kálium-dihidrogén-ortofoszfátot (3.4.) és 1,19 g dinátrium-hidrogén-ortofoszfátot 2H₂O-t (3.5.) 1 liter vízben. A kapott oldat pH-ja 6,2 legyen.

3.7. Általános indikátorpapír, 1-11 pH tartományú.

4. Eszközök

Szokásos laboratóriumi felszerelés.

4.1. Kerek szűrőpapír, 110 mm-es átmérőjű, Scleicher és Schüll 575-ös számú, vagy azzal megegyező.

4.2. Nagynyomású folyadék-kromatográf változtatható hullámhosszú detektorral.

4.3. Oszlop: hossz: 120 mm, belső átmérő 4,6 mm; szám: kettő, sorba kötve, az első oszlop: necleosil ^R 5 C18 vagy azzal megegyező, második oszlop – Vydac ^TM-301-SB vagy azzal megegyező.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

5.1.1. Folyékony minták (samponok)

Pontosan mérjünk be kb. 1,0 g vizsgálati mintát egy 10 ml-es csiszolt üvegdugós kalibrált csőbe vagy mérőlombikba. Töltsük fel a jelig vízzel és keverjük össze.

Szükség esetén szűrjük le az oldatot. Határozzuk meg az oldat jodát tartalmát HPLC-vel az 5.2. szakaszban leírtak szerint.

5.1.2. Szilárd minták (szappanok)

Vágjuk apróra a minta egy részét és pontosan mérjünk be kb. 1,0 g vizsgálati mintát egy 100 ml-es csiszolt üvegdugós edénybe. Töltsük fel 50 ml-re vízzel és rázzuk erősen 1 percig. Centrifugáljuk le és szűrjük át szűrőpapíron (4.1.) vagy hagyjuk a keveréket legalább egy éjszakán át állni. Rázzuk meg erősen a kocsonyás oldatot és szűrjük át szűrőpapíron (4.1.). Határozzuk meg az oldat jodát tartalmát HPLC-vel az 5.2. szakaszban leírtak szerint.

5.2. Kromatográfia

Ára mlási sebesség: 1 ml/perc.

Detektor hullámhossz (4.2.): 210 nm.

Befecskendezési térfogat: 10 μl.

Mérés: csúcs alatti terület.

5.3. Kalibrálás

Pipettázzunk sorrendben 1,0, 2,0, 5,0, 10,0 és 20,0 ml nátrium jodát törzsoldatot (3.3.) 50 ml-es mérőlombikokba. Jelig töltsük fel és keverjük össze.

Az így kapott oldatok rendre 0,01, 0,02, 0,05, 0,10 és 0,20 mg nátrium-jodátot tartalmaznak milliliterenként.

Fecskendezzünk be egy 10 μl-es részletet minden egyes standard jodát oldatból a folyadék-kromatográfba (4.2.) és vegyük fel a kromatogramot. Határozzuk meg a jodát csúcs alatti területét és rajzoljunk fel egy görbét, ami megadja az összefüggést a csúcs alatti terület és a nátrium-jodát koncentráció között.

6. Számítás

Számítsuk ki a nátrium-jodát tartalmat tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet segítségével:

% (m/m) nátrium-jodát =	Vc	,
	10m

ahol:

m = a vizsgálati minta (5.1.) tömege, grammban,

V = a mintaoldat teljes térfogata, milliliterben, az 5.1. pont szerint előállítva,

C = a nátrium-jodátnak a kalibrációs görbéről (5.3.) leolvasott koncentrációja milligramm per milliliterben.

7. Ismételhetőség³³

0,1%-os (m/m) nátrium-jodát-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,002%-ot.

8. Megerősítés

8.1. Alapelv

Egy kozmetikai termék savanyított oldatában, a jodátot (IO_3–) szulfittal jodiddá (I^–) redukáljuk és a kapott oldatot HPLC-vel vizsgáljuk. Ha egy csúcs, amely a jodátnak megfelelő retenciós időnél jelentkezik, a szulfitos kezelés után eltűnik, akkor az eredeti csúcsot nagy valószínűséggel a jodátnak tulajdoníthatjuk.

8.2. Eljárás

Pipettázzunk egy 5 ml-es adagot az 5.1.-ben leírtak szerint kapott mintaoldatból egy Erlenmeyer lombikba.

Állítsuk az oldat pH értékét 3-ra vagy alacsonyabbra sósavval (3.1.); általános indikátor papír ellenőrizzük (3.7.).

Adjunk hozzá három csepp nátrium-szulfit oldatot (3.2.) és keverjük össze.

Fecskendezzünk be egy 10 μl-es részletet az oldatból a folyadék-kromatográfba (4.2.).

Hasonlítsuk össze ezt a kromatogramot az 5 pontban megadottak szerint ugyanarra a mintára kapott kromatogrammal.

(A 85/490/EGK irányelv alapján)

5. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő ezüstnitrát azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szelén-diszulfid azonosítására és mennyiségi meghatározására a korpásodás elleni samponokban, az oldható bárium és az oldható stroncium mennyiségi meghatározására pigmentekben sók vagy festéklakkok formájában, a benzil-alkohol azonosítására és mennyiségi meghatározására, a cirkónium azonosítására, a cirkónium, alumínium és klór mennyiségi meghatározására nem aeroszol izzadásgátlókban, valamint a hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin és klór-hexidin azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

A külön jogszabály szerinti kozmetikai termékekben lévő ezüstnitrát azonosítására és mennyiségi meghatározására, a szelén-diszulfid azonosítására és mennyiségi meghatározására a korpásodás elleni samponokban, az oldható bárium és az oldható stroncium mennyiségi meghatározására pigmentekben sók vagy festéklakkok formájában, a benzil-alkohol azonosítására és mennyiségi meghatározására,
a cirkónium azonosítására, a cirkónium, alumínium és klór mennyiségi meghatározására nem aeroszol izzadásgátlókban, valamint a hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin és klór-hexidin azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

I. EZÜSTNITRÁT AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA KOZMETIKAI TERMÉKEKBEN

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a vizes kozmetikai termékekben lévő ezüst-nitrát ezüstként történő azonosítását írja le.

2. Fogalommeghatározás

Az ezüstöt klorid ionokkal képzett, jellemző fehér csapadékként azonosítjuk.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. 2 M-os sósav oldat,

3.2. Ammónia oldat: hígítsunk koncentrált ammónium-hidroxid oldatot (d20 = 0,88 g/ml) azonos mennyiségű vízzel és keverjük össze.

3.3. 2 M-os salétromsav oldat,

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés.

4.2. Centrifuga.

5. Eljárás

5.1. Mintegy 1 g-nyi centrifugacsőben lévő mintához adjunk cseppenként 2 M-os sósav oldatot (3.1.), amíg a csapadékképződés befejeződik; keverjük meg és centrifugáljuk le.

5.2. Öntsük le a felülúszó folyadékot, és egyszer mossuk ki a csapadékot öt csepp hideg vízzel. Öntsük le a mosófolyadékot.

5.3. Adjunk a centrifugacsőben lévő csapadékhoz azonos mennyiségű vizet. Melegítsük felforrásig és keverjük meg.

5.4. Forrón centrifugáljuk le; majd öntsük le a felülúszó folyadékot.

5.5. Adjunk a csapadékhoz néhány csepp ammónia oldatot (3.2.); keverjük meg és centrifugáljuk le.

5.6. A felülúszó folyadék egy cseppjéhez adjunk néhány csepp 2 M-os salétromsav oldatot (3.3.) egy üveglemezen.

5.7. Fehér csapadék ezüst jelenlétét jelzi.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a szempillafestéknek és szemöldökfestéknek szánt kozmetikai termékekben lévő ezüst-nitrát ezüstként történő meghatározására alkalmas.

2. Alapelv

Az ezüstöt a termékben atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. 0,02 M-os salétromsav oldat.

3.2. Ezüst mérőoldatok.

3.2.1. Ezüst-nitrát törzsoldat, 1000 μg/ml-es, 0,5 M-os salétromsav oldatban („SpectrosoL” vagy azzal megegyező)

3.2.2. Ezüst mérőoldat, 100 μg/ml-es; pipettával töltsünk 10 ml törzsoldatot (3.2.1.) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel jelig 0,02 M-os salétromsav oldattal (3.1.) és keverjük meg. Ezt a mérőoldatot frissen kell készíteni, és sötétszínű üvegben kell tárolni.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. Ezüst vájtkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk ki pontosan mintegy 0,1 g (m gramm) homogén mintát a termékből. Veszteség nélkül töltsük át egy 1 literes mérőlombikba és töltsük fel a jelig 0,02 M-os salétromsav oldattal (3.1.), majd keverjük meg.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: levegő-acetilén

Hullámhossz: 338.3 nm

Háttér korrekció: van

Fűtési körülmények: gyenge; a legnagyobb abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1 Egy sorozat 100 ml-es mérőlombikba pipettázzunk bele 1,0; 2,0; 3,0; 4,0 és 5,0 ml ezüst mérőoldatot (3.2.2.). Töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 0,02 M-os salétromsav oldattal (3.1.) és keverjük meg. Ezek az oldatok 1,0; 2,0; 3,0, 4,0 és 5,0 μg ezüstöt tartalmaznak milliliterenként.

5.3.2. Mérjük meg egy 0,02 M-os salétromsav oldat (3.1.) abszorbanciáját, és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla ezüst koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik ezüst mérőoldat (5.3.1.) abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét, ábrázoljuk az abszorbancia értékeket az ezüst-koncentráció függvényében.

5.4. Meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó ezüstkoncentrációt.

6. Számítás

Számítsuk ki a minta ezüst-nitrát tartalmát tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet segítségével:

ezüst-nitrát%(m/m) =	1,5748× c	,
	10×m

ahol:

m = a vizsgálathoz kivett minta (5.1) tömege grammban;

és

c = a mintaoldatban (5.1) lévő ezüstkoncentrációja mikrogramm/ milliliterben, a kalibrációs görbe alapján.

7. Megismételhetőség³⁴

4% (m/m) ezüst-nitrát tartalom esetén azonos mintán párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem lehet nagyobb mint 0,05% (m/m).

II. SZELÉN-DISZULFID AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA KORPÁSODÁS ELLENI SAMPONOKBAN

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a szelén-diszulfid szelénként történő azonosítását írja le korpásodás elleni samponokban.

2. Alapelv

A szelént jellemző sárgás-narancssárga színe alapján azonosítjuk, amely karbamiddal és kálium-jodiddal való reakciója során alakul ki.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált salétromsav (d₂₀ = 1,42 g/ml)

3.2. Karbamid

3.3. Kálium-jodid oldat, 10% (m/v)-os; oldjunk fel 10 g kálium-jodidot 100 ml vízben.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. Roncsoló cső, 100 ml-es

4.3. Blokkhevítős roncsoló

4.4. Szűrőpapír (Whatman 42. számú vagy ezzel egyenértékű) vagy egy 0,45 μm-es membránszűrő

5. Eljárás

5.1. Körülbelül 1 g, roncsoló csőben (4.2.) lévő samponhoz adjunk 2,5 ml koncentrált salétromsavat (3.1.) és roncsoljuk 150 ^oC-on 30 percig a blokkhevítős roncsolón (4.3.).

5.2. Hígítsuk vízzel 25 ml-re a roncsolt mintát és szűrjük át egy szűrőpapíron vagy egy 0.45 μm-es membránszűrőn (4.4.).

5.3. 2,5 ml szűrlethez adjunk 5 ml vizet, 2,5 g karbamidot (3.2.) és forraljuk fel. Hűtsük le és adjunk hozzá 1 ml kálium-jodid oldatot (3.3.).

5.4. A sárgás-narancssárga szín, ami állás közben gyorsan sötétedik, a szelén jelenlétét jelzi.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer maximálisan 4,5% (m/m) szelén-diszulfid tartalmú, korpásodás elleni samponokban lévő szelén-diszulfid szelén formájában történő meghatározására alkalmas.

2. Alapelv

A mintát salétromsavval roncsoljuk, és az eredményül kapott digerátumban a szelént atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált salétromsav (d₂₀ = 1,42 g/ml)

3.2. Salétromsav oldat, 5%-os (v/v); adjunk 50 ml koncentrált salétromsavat (3.1.) 500 ml főzőpohárban lévő vízhez folyamatos keverés mellett. Töltsük át ezt az oldatot egy 1 literes mérőlombikba, és vízzel töltsük fel a jelig.

3.3. Szelén mérő törzsoldat, 1000 μg/ml-es, 0,5 M-os salétromsav oldatban („SpectrosoL” vagy ezzel egyenértékű)

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. Roncsoló cső, 100 ml-es

4.3. Blokkhevítős roncsoló

4.4. Szűrőpapír (Whatman 42-es vagy ezzel egyenértékű) vagy egy 0,45 μm-es membránszűrő

4.5. Szelén üregkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1 Mintaelőkészítés

5.1.1. Mérjünk be pontosan kb. 0,1 g (m gramm) homogén sampon mintát egy roncsoló csőbe (4.2.).

5.1.2. Adjunk hozzá 5 ml koncentrált salétromsavat (3.1.), és roncsoljuk 150 ^oC-on egy órán keresztül egy blokkhevítős roncsolón (4.3.).

5.1.3. Hagyjuk az oldatot lehűlni és hígítsuk fel vízzel 100 ml-re. Szűrjük át egy szűrőpapíron vagy egy 0.45 μm-es membránszűrőn (4.4.), és tartsuk meg a szűrt oldatot a mennyiségi meghatározáshoz.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: levegő-acetilén

Hullámhossz: 196,0 nm

Háttér korrekció: van

Fűtési körülmények: gyenge; a legnagyobb abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1. Egy 100 ml-es mérőlombik sorozatba pipettázzunk be 1,0; 2,0; 3,0; 4,0 és 5,0 ml szelén mérő törzsoldatot (3.3.). Töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 5%-os (v/v) salétromsav oldattal (3.1.) és keverjük meg. Ezek az oldatok 10, 20, 30, 40 és 50 μg szelént tartalmaznak milliliterenként.

5.3.2. Mérjük meg egy 5%-os (v/v) salétromsav oldat (3.2,) abszorbanciáját és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla szelén koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik szelén kalibráló mérőoldat (5.3.1,) abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét, ábrázoljuk az abszorbancia értékeket a szelén-koncentráció függvényében.

5.4. Mennyiségi meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.3) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó szelén koncentrációt.

6. Számítás

Számítsuk ki a minta szelén-diszulfid tartalmát tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet segítségével:

szelén-diszulfid =	1,812 × c	,
	100×m

ahol:

m = a vizsgálati minta (5.1.1) tömege grammban;

és

c = a mintaoldatban (5.1.3) lévő szelénkoncentráció mikrogramm/ milliliterben, a

kalibrációs görbe alapján.

7. Megismételhetőség³⁵

1% (m/m) szelén-diszulfid tartalom esetén azonos mintán, párhuzamos végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,05%-ot (m/m).

III. OLDHATÓ BÁRIUM ÉS OLDHATÓ STRONCIUM MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA PIGMENTEKBEN SÓK VAGY LAKKOK FORMÁJÁBAN

A. OLDHATÓ BÁRIUM MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a pigmentekben lévő oldható bárium sók vagy lakkok formájában történő extrakciós eljárását és mennyiségi meghatározását írja le.

2. Alapelv

A pigmentet meghatározott körülmények között 0,07 M-os sósavval kivonjuk, és az kivonatban lévő bárium mennyiségét atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Abszolút etil-alkohol

3.2. 0,07 M-os sósav oldat

3.3. 0,5 M-os sósav oldat

3.4. 8%-os (m/v) kálium-klorid oldat; oldjunk fel 16 g kálium-kloridot 200 ml 0,07 M-os sósav oldatban (3.2.).

3.5. Bárium mérőoldatok

3.5.1. Bárium mérő törzsoldat, 1000 μg/ml, 0,5 M-os salétromsav oldatban („SpectrosoL” vagy ezzel egyenértékű)

3.5.2. Bárium standard oldat, 200 μg/ml; pipettával töltsünk 20 ml bárium mérő törzsoldatot (3.5.1.) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig 0,07 M-os sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelések

4.2. pH-mérő, ± 0,02 egység pontossággal

4.3. Körkörös rázógép

4.4. 0,45 μm-es pórusméretű membránszűrő

4.2. Bárium üregkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

5.1.1. Mérjünk be pontosan kb. 0,5 g (m gramm) pigmentet egy Erlenmeyer lombikba. Azért, hogy a hatékony keveréshez elégséges térfogatot biztosítsunk, 150 ml-nél kisebb térfogatú lombik nem használható.

5.1.2. Pipettával adjunk hozzá 1,0 ml etil-alkoholt, és forgassuk a lombikot, hogy a festék nedvesítése alapos legyen. Egy bürettából adjunk hozzá pontosan olyan mennyiségű 0,07 M-os sósav oldatot (3.2.), amely pontosan 50 milliliter/ gramm savtérfogat/ pigment-tömeg arányt biztosít. Az etil-alkoholt tartalmazó kivonat teljes térfogata legyen „V” ml. Rázzuk össze a lombik tartalmát öt másodpercig, hogy a komponensek tökéletesen összekeveredjenek.

5.1.3. Egy pH-mérő (4.2.) segítségével mérjük meg a kapott szuszpenzió pH-ját, és ha az 1,5 felett van, adjunk hozzá cseppenként 0,5 M-os sósavat (3.3.) addig, amíg 1,4-1,5-ös tartományba be nem áll.

5.1.4. A lombikot dugóval zárjuk be, és rögtön kezdjük el rázni 60 percen keresztül egy körkörös rázógéppel (4.3.). A rázógépnek akkora sebességen kell működnie, hogy hab képződjön. Szűrjük át egy 0,45 μm-es membránszűrőn és gyűjtsük össze a szűrletet. Ne centrifugáljuk a kivonatot szűrés előtt. Pipettával töltsünk 5,0 ml szűrletet egy mérőlombikba; töltsük fel a jelig 0,07 M-os sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg. Ezt az oldatot használjuk a stroncium (B. rész) meghatározására is.

5.1.5. Pipettával mérjünk be egy 100 ml-es mérőlombikba 5,0 ml kálium-klorid oldatot (3.4.) és a higított szűrletből (5.1.4.) egy várhatóan 3 és 10 μg bárium/ milliliter közötti koncentrációnak megfelelő elkülönített részt (W_Baml). (Egy 10 ml-es részletnek elégnek kell lennie egy kezdőponthoz). Töltsük fel 0,07 M-os sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg.

5.1.6. Az oldat bárium koncentrációját (5.1.5.) atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg még ugyanazon a napon.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: nitrogénoxid-acetilén

Hullámhossz: 553,5 nm

Háttér korrekció: nincs

Fűtési körülmények: gyenge; a maximális abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1. Egy sorozat 100 ml-es mérőlombikba pipettázzunk be 1,0; 2,0; 3,0; 4,0 és 5,0 ml bárium mérőoldatot (3.5.2.). Mindegyik lombikba pipettázzunk be 5,0 ml kálium-klorid oldatot (3.4.); töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 0,07 M sósav oldattal (3.2) és keverjük össze. Ezek az oldatok 2,0; 4,0; 6,0; 8,0 és 10,0 μg báriumot tartalmaznak milliliterenként.

Hasonlóképpen készítsünk egy vakoldatot, amiből hiányzik a bárium mérőoldat.

5.3.2. Mérjük meg a vakoldat (5.3.1.) abszorbanciáját és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla bárium koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik bárium mérőoldat (5.3.1.) abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét, ábrázoljuk az abszorbancia értékeket a bárium-koncentráció függvényében.

5.4. Mennyiségi meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.3.) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó bárium koncentrációt.

6. Számítás

A pigment oldható bárium tartalmát (% m/m) a következő képlet adja meg:

oldható bárium%(m/m) =	c × V	,
	10W_Ba×m

ahol:

m = a vizsgálati minta (5.1.1.) tömege grammban;

c = a mintaoldatban (5.1.5.) lévő bárium-koncentráció mikrogramm/ milliliterben, a kalibrációs görbe alapján;

V = a kivonat össztérfogata milliliterben (5.1.2.);

és

W_Ba = az 5.1.5. pontban kivett kivonat térfogata

7. Megismételhetőség

Ennek a módszernek a legjobb becsült megismételhetősége 0,3% (ISO 5725) 2%-os (m/m) oldható bárium tartalom esetén.

8. Megjegyzések

8.1. Bizonyos körülmények között a bárium abszorbanciája megnőhet kalcium jelenlétében. Ez 5 g/l³⁶ magnézium-ion adagolásával ellensúlyozható.

8.2 Az atomabszorpciós lángspektrometria mellett megengedett az induktív kapcsolású plazma – emissziós optikai spektrometria használata.

B. OLDHATÓ STRONCIUM MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a festékekben lévő oldható stroncium extrakciós eljárását és sók vagy lakkok formájában történő mennyiségi meghatározását írja le.

2. Alapelv

A mintát meghatározott körülmények között 0,07 M-os sósavval kivonjuk, és a kivonatban lévő stroncium mennyiségét atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Abszolút etil-alkohol

3.2. 0,07 M-os sósav oldat

3.3. 8%-os (m/v) kálium-klorid oldat: oldjunk fel 16 g kálium-kloridot 200 ml 0,07 M-os sósav oldatban (3.2.).

3.4. Stroncium mérőoldatok

3.4.1. Stroncium mérő törzsoldat, 1000 μg/ml, 0,5 M-os salétromsav oldatban („SpectrosoL” vagy ezzel egyenértékű)

3.4.2. Stroncium mérőoldat, 100 μg/ml: pipettával töltsünk 10 ml stroncium mérő törzsoldatot (3.4.1.) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig 0,07 M-os sósav oldattal (3.2.) és keverjük össze.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. 0,45 μm-es pórusméretű membránszűrő

4.3. Stroncium vájtkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Az A.5.1.4. pontban elkészített oldatot használjuk az oldott stroncium tartalom mennyiségi meghatározására.

5.1.1. Pipettával mérjünk be egy 100 ml-es mérőlombikba 5,0 ml kálium-klorid oldatot (3.4.) és a higított szűrletből (A.5.1.4.) egy várhatóan 2 és 5 μg stroncium/ milliliter közötti koncentrációjú leválasztott részt (W ml). (Egy 25 ml-es részletnek elégnek kell lennie a kezdőponthoz). Töltsük fel 0,07 M sósav oldattal (3.2.) és keverjük össze.

5.1.2. Az oldat stroncium koncentrációját (5.1.5.) atomabszorpciós spektrometriával határozzuk meg még ugyanazon a napon.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: nitrogénoxid-acetilén

Hullámhossz: 460,7 nm

Háttér korrekció: nincs

Fűtési körülmények: gyenge; a legnagyobb abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1. Egy sorozat 100 ml-es mérőlombikba pipettázzunk be 1,0; 2,0; 3,0; 4,0 és 5,0 ml stroncium mérőoldatot (3.5.2.). Mindegyik lombikba pipettázzunk bele 5,0 ml kálium-klorid oldatot (3.3.); töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 0,07 M sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg. Ezek az oldatok 1,0, 2,0, 3,0, 4,0 és 5,0 μg stronciumot tartalmaznak milliliterenként.

Hasonlóképpen készítsünk a vakpróba oldatot, amiből hiányzik a stroncium mérőoldat.

5.3.2. Mérjük meg egy vakpróba oldat (5.3.1.) abszorbanciáját, és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla stroncium koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik stroncium mérőoldat (5.3.1.) abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét, ábrázoljuk az abszorbancia értékeket a stroncium-koncentráció függvényében.

5.4. Mennyiségi meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.3.) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó stroncium koncentrációt.

6. Számítás

A pigment oldható stroncium tartalmát (% m/m) a következő képlet adja meg:

oldható stoncium %(m/m) =	c × v	,
	10W_Sr× m

ahol:

m = a vizsgálathoz kivett minta (A.5.1.1.) tömege grammban;

c = a mintaoldatban (5.1.1.) lévő stroncium-koncentráció mikrogramm/ milliliterben, a kalibrációs görbe alapján;

V = a kivonat térfogata milliliterben (A.5.1.2.);

és

W_Sr = az 5.1.1. pontban kivett kivonat térfogata

7. Megismételhetőség

Ennek a módszernek 0,09% a legjobb becsült megismételhetősége (ISO 5725) 0,6%-os (m/m) oldható stroncium tartalom esetén.

8. Megjegyzés

Az atomabszorpciós lángspektrometria mellett megengedett az induktív kapcsolású plazma – emissziós optikai spektrometria használata.

IV. BENZIL-ALKOHOL AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA KOZMETIKAI TERMÉKEKBEN

A. AZONOSÍTÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben lévő benzil-alkohol azonosítását írja le.

2. Alapelv

A benzil-alkoholt szilikagél lemezeken végrehajtott vékonyréteg-kromatográfia segítségével azonosítjuk.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Benzil-alkohol

3.2. Kloroform

3.3. Abszolút etil-alkohol

3.4. n-Pentán

3.5. Futtató oldat: dietil-éter

3.6. Benzil-alkohol mérőoldat: mérjünk be 0,1 g benzil-alkoholt (3.1.) egy 100 ml-es mérőlombikba, töltsük fel jelig etil-alkohollal (3.3.) és keverjük össze.

3.7. Vékonyréteg kromatográfiás üveglemezek, 100 × 200 mm-es vagy 200 × 200 mm-es, 0,25 mm vastag szilikagél 60 F₂₅₄ réteggel bevonva.

3.8. Előhívószer: 12-molibdén-foszforsav, 10% (m/v) etil-alkoholban (3.3.)

4. Eszközök

4.1. Normál vékonyréteg kromatográfiás készülék

4.2. Kromatográfiás kád, kétcsatornás kamrával, külső méretei kb. 80 mm × 230 mm × 240 mm

4.3. Kromatográfiás papír: Whatman vagy ezzel egyenértékű

4.4. Ultraibolya lámpa, hullámhossz 254 nm.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk be 1,0 g-ot az vizsgálni kívánt termékből egy 10 ml-es mérőlombikba. Adjunk hozzá 3 ml kloroformot (3.2.) és rázzuk erősen addig, amíg a termék teljesen feloldódik. Töltsük fel jelig etil-alkohollal (3.3.) és rázzuk erősen addig, míg egy tiszta vagy csaknem tiszta oldatot kapunk.

5.2 Vékonyréteg kromatográfia

5.2.1. Töltsük fel a kromatográfiás kádat (4.2.) n-pentánnal (3.4.) a következőképpen: vonjuk be a hátsó csatorna melletti kamrafalat a kromatográfiás papírral (4.3.) biztosítva, hogy a papír alsó széle a csatornában legyen. Töltsünk 25 ml n-pentánt (3.4) a hátsó csatornába olyan módon, hogy a kromatográfiás papír exponált felületére öntjük az oldószert. Azonnal tegyük vissza a fedelet és hagyjuk a kádat állni 15 percig.

5.2.2. Vigyünk fel 10 μl mintaoldatot (5.1.) és 10 μl benzil-alkohol mérőoldatot (3.6.) a vékonyréteg kromatográfiás lemez (3.7.) alapvonalának megfelelő pontjaira. Hagyjuk megszáradni.

5.2.3. Pipettázzunk 10 ml dietil-étert (3.5.) a kád elején lévő csatornába, és közvetlenül ezután tegyük a lemezt (5.2.2.) ugyanebbe a csatornába. Gyorsan tegyük vissza a kád fedelét, és futtassuk a folyadékot a lemezen 150 mm távolságig. Vegyük ki a lemezt a kromatográfiás tartályból, és hagyjuk megszáradni szobahőmérsékleten.

5.2.4. Vizsgáljuk meg a lemezt (5.2.3.) ultraibolya lámpa alatt, és jelöljük be a lila foltokat. Permetezzük be a lemezt az előhívószerrel (3.8.), és azután melegítsük 120 °C-on mintegy 15 percen keresztül. A benzil-alkohol sötétkék foltként jelenik meg.

5.2.5. Számítsuk ki az R_f értéket, amit a benzil-alkohol mérőoldattal kapunk. Egy ugyanolyan R_f értékkel rendelkező, a mintaoldatból kapott sötétkék folt benzil-alkohol jelenlétét jelzi.

Detektálási határérték: 0,1 μg benzil-alkohol.

B. MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁS

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben lévő benzil-alkohol meghatározását írja le.

2. Meghatározás

Az e módszerrel meghatározott benzil-alkohol mennyiségét tömegszázalékban (% m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

A mintát metil-alkohollal vonjuk ki, és a kivonatban található benzil-alkohol mennyiségét nagynyomású folyadék-kromatográfiával (HPLC) határozzuk meg.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie és alkalmasnak HPLC-re, ahol ez szükséges.

4.1. Metilalkohol

4.2. 4-Etoxi-fenol

4.3. Benzil-alkohol

4.4. Mozgó fázis: metil-alkohol (4.1.) / víz (45:55; v/v)

4.5. Benzil-alkohol törzsoldat: mérjünk be pontossággal körülbelül 0,1 g benzil-alkoholt (4.3) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig metil-alkohollal (4.1.) és keverjük össze.

4.6. Belső standard oldat: mérjünk be nagy pontossággal mintegy 0,1 g 4-etoxifenolt (4.2.) egy 1 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig metil-alkohollal (4.1) és keverjük össze.

4.7. Standard oldatok: egy sorozat 25 ml-es mérőlombikba pipettázzunk benzil-alkohol törzsoldatot (4.5.) és belső standard oldatot (4.6.) az alábbi táblázatban megadott mennyiségekben. Töltsük fel a jelig metil-alkohollal és keverjük össze.

Standard oldat

Benzil-alkohol koncentráció

3-etoxi-fenol koncentráció

hozzáadott

ml (4.5.)

μm/ml^*

hozzáadott

ml (4.6.)

μm/ml^*

III

0,5

1,0

2,0

3,0

5,0

120

200

2,0

Ezek az értékek példaként szerepelnek, és olyan standard oldatok koncentrációinak felelnek meg, amelyeket benzil-alkohol (4.5.) és 4-etoxi-fenol (4.6.) oldatok felhasználásával készítettünk, amelyek pontosan 0,1% (m/v) benzil-alkoholt és pontosan 0,1% (m/v) 4-etoxi-fenolt tartalmaznak.

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

5.2. Nagynyomású kromatográfiás berendezés változtatható hullámhosszú ultraibolya detektorral és 10 μl-es befecskendező hurok.

5.3. Analitikai oszlop: 250 mm × 4,6 mm rozsdamentes acél oszlop 5 μm-es Spherisorb ODS vagy ezzel egyenértékű töltettel ellátva.

5.4. Vízfürdő

5.5. Ultrahangos fürdő

5.6. Centrifuga

5.7. Centrifugacsövek, 15 ml kapacitással

6. Eljárás

6.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk be nagy pontossággal mintegy 0,1 g (m gramm) mintát egy centrifugacsőbe (5.7.) és adjunk hozzá 5 ml metil-alkoholt (4.1.).

6.1.2. Melegítsük vízfürdőn (5.4.) 10 percig 50 °C-ot tartva, azután tegyük a csövet ultrahangos fürdőbe (5.5.), amíg a minta teljesen feloldódik.

6.1.3. Hűtsük le, azután centrifugáljuk 3500 percenkénti fordulatszám mellett öt percig.

6.1.4. A felülúszó folyadékot töltsük át egy 25 ml-es mérőlombikba.

6.1.5. Újra vonjuk ki a mintát további 5 ml metil-alkohollal (4.1.). Egyesítsük a kivonatokat egy 25 ml-es mérőlombikban.

6.1.6. Pipettázzunk 2,0 ml belső standard oldatot (4.6.) egy 25 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel jelig metil-alkohollal (4.1.) és keverjük össze. Ezt az oldatot használjuk a 6.4 pontban leírt vizsgálat meghatározási szakaszában.

6.2. Kromatográfia

6.2.1. Szereljük össze a nagynyomású kromatográfiás berendezést (5.2.) a szokásos módon. A mozgó fázis (4.4.) áramlási sebességét állítsuk 2,0 ml/ perc értékre.

6.2.2. Az UV detektor (5.2.) hullámhosszát állítsuk 210 nm-re.

6.3. Kalibrálás

6.3.1 Minden standard oldatból (4.7.) fecskendezzünk 10 μl-t, és mérjük meg a benzil-alkohol területeket és a 4-etoxi-fenol csúcsokat.

6.3.2 Minden standard oldatra (4.7.) számítsuk ki a benzil-alkoholnak a 4-etoxi-fenolhoz viszonyított csúcsterületek arányát. Vigyük fel ezeket az arányokat a kalibrációs görbe ordinátájára, a hozzátartozó benzil-alkohol koncentrációkat pedig az abszcisszára μg/milliliterben.

6.4 Mennyiségi meghatározás

6.4.1 Fecskendezzünk be 10 μl mintaoldatot (6.1.6.), és mérjük meg a benzil-alkohol és a 4-etoxi-fenol csúcsterületeit. Számítsuk ki a benzil-alkohol és a 4-etoxi-fenol csúcsterületek arányát. Ismételjük meg ezt a folyamatot további 10 μl-es mintaoldat részletekben, amíg ellentmondásmentes eredményeket kapunk.

6.4.2 A kalibrációs görbéről (6.3.2.) olvassuk le a benzil-alkohol / 4-etoxifenol csúcsterülethez tartozó benzil-alkohol koncentrációt.

7. Számítás

Számítsuk ki a minta benzil-alkohol tartalmát tömegszázalékban a következő képlet segítségével:

benzil – alkohol % (m/m) =	c	,
	400 × m

ahol:

m = a vizsgálati minta (6.1.1.) tömege grammban;

és

c = a mintaoldatban (6.1.6.) lévő benzil-alkohol-koncentráció mikrogramm/ milliliterben, a kalibrációs görbe alapján.

8. Megismételhetőség³⁷

1% (m/m) benzil-alkohol-tartalom esetén azonos a mintán, párhuzamos végzett két mennyiségi meghatározás eredménye közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,10%-ot.

V. CIRKÓNIUM AZONOSÍTÁSA ÉS CIRKÓNIUM, ALUMINIUM ÉS KLÓR MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA NEM-AEROSZOL IZZADÁSGÁTLÓKBAN

A módszer öt lépést tartalmaz:

A. Cirkónium azonosítása

B. Cirkónium meghatározása

C. Alumínium meghatározása

D. Klór meghatározása

E. Az alumínium atomok cirkónium atomokhoz viszonyított aránya, valamint az alumínium és cirkónium atomok klór atomokhoz viszonyított arányának számítása

A. CIRKÓNIUM AZONOSÍTÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a nem-aeroszol izzadásgátló kozmetikai termékekben lévő cirkónium azonosítását írja le. Nem történt kísérlet olyan módszer leírására, amely az alumínium-cirkónium-klorid komplex [AlxZr(OH),Cl,.nH₂O] azonosítására alkalmas.

2. Alapelv

A cirkóniumot jellemző, vörös-lila csapadéka alapján azonosítjuk, amely alizarin-vörös S oldattal képződik erősen savas környezetben.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált sósav (d₂₀ = 1,18 g/ml)

3.2. Alizarin-vörös S (CL 58005) oldat: alizarin-szulfonát 2%-os (m/v) vizes oldata.

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

5. Eljárás

5.1. Körülbelül 1 g-nyi, vizsgálati csőben lévő mintához adjunk 2 ml vizet. Dugóval zárjuk le és rázzuk fel.

5.2. Adjunk hozzá néhány csepp alizarin-vörös S oldatot (3.2.), majd 2 ml koncentrált sósavat (3.1.). Dugóval zárjuk le és rázzuk össze.

5.3. Hagyjuk állni kb. két percig.

5.4. Vörös-ibolya színű felülúszó folyadék és csapadék a cirkónium jelenlétét jelzi.

B. CIRKÓNIUM MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer nem-aeroszol izzadásgátlókban lévő cirkóniumnak alumínium-cirkónium-klorid-hidroxid komplexekben történő meghatározására alkalmas legfeljebb 7,5% (m/m) cirkónium-koncentrációig.

2. Alapelv

A cirkóniumot savas körülmények között kivonjuk a termékből, és atomabszorpciós lángspektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált sósav (d₂₀ = 1,18 g/ml)

3.2. 10%-os (v/v) sósav oldat: adjunk 100 ml koncentrált sósavat (3.1.) 500 ml vízhez egy főzőpohárban, folyamatos keverés mellett. Töltsük át ezt az oldatot egy 1 literes mérőlombikba és töltsük fel a jelig vízzel.

3.3. Cirkónium standard törzsoldat, 1000 μg/ml-es, 0,5 M-os sósav oldatban („SpectrosoL” vagy ezzel megegyező)

3.4. Alumínium-klorid (hidratált) [AlCl₃.6H₂O] reagens: oldjunk fel 22,6 g alumínium-klorid-hexahidrátot 250 ml 10%-os (v/v) sósav oldatban (3.2.).

3.5. Ammónium-klorid reagens: oldjunk fel 5,0 g ammónium-kloridot 250 ml 10%-os (v/v) sósav oldatban (3.2.).

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. Főzőlap mágneses keverővel

4.3. Szűrőpapír (Whatman. 41. számú vagy ezzel megegyező)

4.4. Cirkónium üregkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

5.1.1. Mérjünk be pontosan kb. 0,1 g (m gramm) homogén mintát a termékből egy 150 ml-es főzőpohárba. Adjunk hozzá 40 ml vizet és 10 ml koncentrált sósavat (3.1.).

5.1.2. Tegyük fel a főzőpoharat a mágneses keverővel ellátott főzőlapra (4.2.). Indítsuk el a keverést, és forrásig melegítsük. A gyors száradás megelőzése érdekében tegyünk egy óraüveget a főzőpohár tetejére. Forraljuk öt percig, vegyük le a főzőpoharat a főzőpoharat és hűtsük le szobahőmérsékletre.

5.1.3. A szűrőpapír (4.3.) felhasználásával szűrjük le a főzőpohár tartalmát egy 100 ml-es mérőlombikba. Öblítsük ki a főzőpoharat kétszer 10 ml-nyi vízzel, és szűrés után öntsük a szűrletet a lombikba. Töltsük fel a jelig vízzel és keverjük meg. Ezt az oldatot használjuk az alumínium (C. rész) meghatározására is.

5.1.4. Pipettázzunk 20,00 ml mintaoldatot (5.1.3), 5,00 ml alumínium-klorid reagenst (3.4.) és 5,00 ml ammónium-klorid reagenst (3.5.) egy 50 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel a jelig 10%-os (v/v) sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: nitrogénoxid-acetilén

Hullámhossz: 360,1 nm

Háttér korrekció: nincs

Fűtési körülmények: dús; a maximális abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1. Egy 50 ml-es mérőlombik sorozatba pipettázzunk be 5,00; 10,00; 15,00; 20,00 és 25,00 ml cirkónium standard törzsoldatot (3.3.). Mindegyik mérőlombikba pipettázzunk be 5,00 ml alumínium-klorid reagenst (3.4.) és 5,00 ml ammónium-klorid reagenst (3.5.) Töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 10%-os (v/v) sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg. Ezek az oldatok 100, 200, 300, 400 és 500 μg cirkóniumt tartalmaznak milliliterenként.

Hasonlóképpen készítsünk el egy vakpróba oldatot is, amelyből kihagyjuk a cirkónium standard oldatot.

5.3.2. Mérjük meg a vakpróba oldat (5.3.1.) abszorbanciáját, és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla cirkónium koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik cirkónium kalibráló standard oldat (5.3.1.) abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét, ábrázoljuk az abszorbancia értékeket a cirkónium-koncentráció függvényében.

5.4. Meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.4.) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó cirkónium koncentrációt.

6. Számítás

Számítsuk ki a minta cirkónium tartalmát tömegszázalékban (% m/m) a következő képlet használatával:

cirkónium % (m/m) =	c	,
	40 × m

ahol:

m = a vizsgálathoz kivett minta (5.1.1.) tömege grammban;

és

c = a mintaoldatban (5.1.) lévő cirkónium-koncentráció mikrogramm/milliliterben, a kalibrációs görbealapján.

7. Megismételhetőség ³⁸

3,00% (m/m) cirkónium-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamos végzett két mennyiségi meghatározása közötti különbség értéke nem haladhatja meg a 0,10%-ot (m/m).

8. Megjegyzés

A atomabszorpciós lángspektrometria mellett megengedett az induktív kapcsolású plazma–emissziós optikai spektrometria használata.

C. ALUMÍNIUM MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer nem-aeroszol izzadásgátlókban található alumínium-cirkónium-klorid-hidroxid komplexekben lévő lévő alumínium meghatározására alkalmas legfeljebb 12% (m/m) alumínium-koncentrációig.

2. Alapelv

Az alumíniumot savas körülmények között kivonjuk a termékből, és atomabszorpciós lángspektrometriával határozzuk meg.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált sósav (d₂₀ = 1,18 g/ml)

3.2. 1%-os (v/v) sósav oldat: adjunk 10 ml koncentrált sósavat (3.1.) 500 ml vízhez egy főzőpohárban, folyamatos keverés mellett. Töltsük át ezt az oldatot egy 1-literes mérőlombikba és töltsük fel a jelig vízzel.

3.3. Alumínium mérő törzsoldat, 1000 μg/ml-es, 0,5 M-os salétromsav oldatban („SpectrosoL” vagy ezzel megegyező)

3.4. Kálium-klorid reagens: oldjunk fel 10,0 g kálium-kloridot 250 ml 10%-os (v/v) sósav oldatban (3.2.).

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

4.2. Alumínium üregkatódos lámpával felszerelt atomabszorpciós spektrométer.

5. Eljárás

5.1. Mintaelőkészítés

A B.5.1.3. pontban elkészített oldatot használjuk az alumíniumtartalom meghatározására.

5.1.1. Pipettázzunk 5,00 ml mintaoldatot (5.1.3.) és 10,00 ml kálium-klorid reagenst (3.4.) egy 100 ml-es mérőlombikba. Töltsük fel jelig 1%-os (v/v) sósav oldattal (3.2.), és keverjük meg.

5.2. Feltételek az atomabszorpciós spektrometriához

Láng: nitrogénoxid-acetilén

Hullámhossz: 309,3 nm

Háttér korrekció: nincs

Fűtési körülmények: dús; a legnagyobb abszorbancia biztosításához szükség lesz a lángmagasság és a fűtési körülmények optimalizálására.

5.3. Kalibrálás

5.3.1. Egy 100 ml-es mérőlombi sorozatba pipettázzunk be 1,00; 2,00; 3,00; 4,00 és 5,00 ml alumínium mérő törzsoldatot (3.3.). Mindegyik mérőlombikba pipettázzunk be 10,00 ml kálium-klorid reagenst, (3.4.) és töltsük fel mindegyik lombikot a jelig 1%-os (v/v) sósav oldattal (3.2.) és keverjük meg. Ezek az oldatok 10, 20, 30, 40 és 50 μg alumíniumot tartalmaznak milliliterenként.

Hasonlóképpen készítsünk el egy vakpróba oldatot is, amelyből kihagyjuk az alumínium mérőoldatot.

5.3.2. Mérjük meg a vakoldat (5.3.1.) abszorbanciáját, és a kapott értéket a kalibrációs görbe nulla alumínium koncentrációjaként használjuk. Mérjük meg mindegyik alumínium kalibráló mérőoldat abszorbanciáját. Rajzoljuk meg a kalibrációs görbét az abszorbancia értékeknek az alumínium-koncentráció függvényében való ábrázolásával.

5.4. Meghatározás

Mérjük meg a mintaoldat (5.1.1.) abszorbanciáját. A kalibrációs görbéről olvassuk le a mintaoldatra kapott abszorbanciához tartozó alumínium koncentrációt.

6. Számítás

Számítsuk ki a minta alumínium tartalmát tömegszázalékban (%m/m) a következő képlet segítségével:

alumínium % (m/m) =	c	,
	5 × m

ahol:

m = a vizsgálati minta (B.5.1.1.) tömege grammban;

és

c = a mintaoldatban (5.1.1.) lévő alumínium-koncentráció mikrogramm/ milliliterben, a kalibrációs görbe alapján.

7. Megismételhetőség³⁹

3,5% (m/m) alumínium-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás eredménye közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,10%-ot (m/m).

8. Megjegyzés

Az atomabszorpciós lángspektrometria mellett megengedett az induktív kapcsolású plazma - emissziós optikai spektrometria használata.

D. KLÓR MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a nem-aeroszol izzadásgátlókban lévő alumínium-cirkónium-klorid-hidroxid komplexekben klorid ionok formájában jelenlévő klór meghatározására alkalmas.

2. Alalpelv

A termékben lévő klorid iont potenciometrikus titrálással határozzuk meg ezüst-nitrát mérőoldatra vonatkoztatva.

3. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie.

3.1. Koncentrált salétromsav (d₂₀ = 1,42 g/ml)

3.2. 5%-os (v/v) salétromsav oldat: adjunk 25 ml koncentrált salétromsavat (3.1.) 250 ml vízhez egy főzőpohárban, folyamatos keverés mellett. Töltsük át ezt az oldatot egy 500 ml-es mérőlombikba és töltsük fel a jelig vízzel.

3.3. Aceton

3.4. 0,1 M-os ezüst-nitrát oldat („AnalaR” vagy ezzel egyenértékű)

4. Eszközök

4.1. Szokásos laboratóriumi felszerelések

4.2. Mágneses keverővel ellátott főzőlap

4.3 Ezüst elektród

4.4. Kalomel referencia elektród

4.5. Potenciometrikus titrálásra alkalmas pH/milivolt mérő

5. Eljárás

5.1 Mintaelőkészítés

5.1.1. Mérjünk be pontosan kb. 1,0 g-ot (m gramm) a termék homogén mintájából egy 250 ml-es főzőpohárba. Adjunk hozzá 80 ml vizet és 20 ml 5%-os (v/v) salétromsav (3.2.) oldatot.

5.1.2. Tegyük a főzőpoharat a mágneses keverővel ellátott főzőlapra (4.2.). Indítsuk el a keverést, és melegítsük forrásig. A gyors kiszáradás elkerülése érdekében tegyünk egy óraüveget a főzőpohár tetejére. Forraljuk öt percen keresztül, aztán vegyük le a főzőpoharat a főzőlapról és hűtsük le szobahőmérsékletűre.

5.1.3. Adjunk hozzá 10 ml acetont (3.3.), merítsük az elektródokat az oldat felszíne alá, és indítsuk meg a keverést. Titráljuk potenciometriásan 0,1 M-os ezüst-nitráttal (3.4.), és rajzoljuk fel a differenciálgörbét a végpont („V” ml) meghatározásához.

6. Számítás

Számítsuk ki a minta klór tartalmát tömegszázalékban (%m/m) a következő képlet segítségével:

klór % (m/m) =	0,3545 × V	,
	m

ahol:

m = a vizsgálati minta (5.1.1.) tömege grammban;

és

V = a titrálás végpontjában a 0,1 M-os ezüst-nitrát térfogata milliliterben (5.1.3.)

7. Megismételhetőség⁴⁰

4% (m/m) klór-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamos végzett két mennyiségi meghatározás közötti eltérés értéke nem haladhatja meg a 0,10%-ot (m/m).

E. AZ ALUMÍNIUM ATOMOK CIRKÓNIUM ATOMOKHOZ ÉS AZ ALUMÍNIUM
ÉS CIRKÓNIUM ATOMOK KLÓRATOMOKHOZ VISZONYÍTOTT ARÁNYÁNAK SZÁMÍTÁSA

1. Az alumínium atomok cirkónium atomokhoz viszonyított arányának számítása

Az Al : Zr arányt a következő képlettel számítjuk ki:

Al : Zr arány =	Al % (m/m) × 91,22
	Zr % (m/m) × 26,98

2. Az alumínium és cirkónium atomok klóratomokhoz viszonyított arányának számítása

Az (Al + Zr) : Cl arányt a következő képlettel számítjuk ki:

(Al + Zr) : Cl arány =	Al % (m/m)		+	Zr % (m/m)
	26,98			91,22
		Cl% (m/m)
		35,45

VI. HEXAMIDIN, DIBRÓM-HEXAMIDIN, DIBRÓM-PROPAMIDIN
ÉS KLÓR-HEXIDIN AZONOSÍTÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a következő vegyületek minőségi és mennyiségi meghatározását írja le:

– hexamidin és sói, beleértve az izotianátot és a 4-hidroxi-benzoátot,

– dibróm-hexamidin és sói, beleértve az izotianátot,

– dibróm-propamidin és sói, beleértve az izotianátot,

– klór-hexidin-diacetát, -diglikonát és -dihidro-klorid kozmetikai termékekben.

2. Fogalommeghatározás

Az e módszerrel meghatározott hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin és klór-hexidin koncentrációkat tömegszázalékban (% m/m) fejezzük ki.

3. Alapelv

Az azonosítást és meghatározást nagynyomású, fordított fázisú ionpár-folyadék-kromatográfiával (HPLC) határozzuk meg, amit ultraibolya spektrofotometriás detektálás követ. A hexamidint, dibróm-hexamidint, dibróm-propamidint és klór-hexidint a kromatográfiás oszlopon mért retenciós idejük alapján azonosítjuk.

4. Reagensek

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie és HPLC-hez megfelelőnek.

4.1. Metil-alkohol

4.2. 1-heptánszulfonsav nátriumsója, monohidrát

4.3. Ecetsav (jégecet), (d₂₀ = 1,05 g/ml)

4.4. Nátrium-klorid

4.5. Mozgó fázisok

4.5.1. I. oldószer: 0,005 M-os 1-heptán-szulfonsav nátrium sója monohidrát (4.2.) metil-alkoholban (4.1.), pH 3,5 értékre beállítva jégecettel (4.3.).

4.5.2. II. oldószer: 0,005 M-os 1-heptán-szulfonsav nátrium sója monohidrát (4.2.) vízben pH 3,5 értékre beállítva jégecettel (4.3.).

Megjegyzés: Ha szükséges a csúcsok alakjának javítása, a mozgó fázist módosítani lehet, és a következőképpen lehet elkészíteni:

– I. oldószer: oldjunk fel 5,84 g nátrium-kloridot (4.4.) és 1,1013 g 1-heptán-szulfonsav nátriumsó monohidrátot (4.2.) 100 ml vízben. Adjunk hozzá 900 ml metil-alkoholt (4.1.), és a pH-t jégecettel állítsuk be 3,5 értékre.

– II. oldószer: oldjunk fel 5,84 g nátrium-kloridot (4.4,) és 1.1013 g 1-heptán-szulfonsav nátriumsó monohidrátot (4.2.) 1 liter vízben, és a pH-t jégecettel állítsuk be 3,5 értékre.

4.6. Hexamidin diizotianát [C₂₀H₂₆N₄O₂2C₂H₆O₄S]

4.7. Dibróm-hexamidin diizotianát [C₂₀H₂₄Br₂N₄O₂2C₂H₆O₄S]

4.8. Dibróm-propamidin diizotianát [C₁₇H₁₈Br₂N₄O₂2C₂H₆O₄S]

4.9. Klór-hexidin diacetát [C₂₂H₃₀Cl₂N₁₀ 2C₂H₄O₂]

4.10. Referencia oldatok: készítsünk 0,05%-os (m/v) oldatokat a négy tartósítószer (4.6-4.9.) mindegyikéből az I. oldószer segítségével.

4.11. 3,4,4`-triklór-karbanilid (triklokarbán)

4.12. 4,4`-Diklór-3-(trifluormetil)karbanilid (halokarbán)

5. Eszközök

5.1. Szokásos laboratóriumi felszerelés

5.2. Nagynyomású folyadék-kromatográfia változtatható hullámhosszú ultraibolya detektorral

5.3. Analitikai oszlop: 30 cm hosszú, 4 mm belső átmérőjű rozsdamentes acél oszlop μ-Bondapack C₁₈ 10 μm-es vagy ezzel megegyező töltetű.

5.4. Ultrahangos fürdő

6. Azonosítás

6.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk be körülbelül 0,5 g mintát egy 10 ml-es mérőlombikba és töltsük fel a jelig az I. oldószerrel (4.5.1.). Tegyük be a mérőlombikot az ultrahangos fürdőbe (5.4.) 10 percre. Szűrjük vagy centrifugáljuk le az oldatot. Gyűjtsük össze a szűrletet vagy a felülúszó részt a kromatografáláshoz.

6.2. Kromatográfia

6.2.1. A mozgó fázis gradiense

Idő (perc)	I. oldószer (% v/v) (4.5.1.)	II. oldószer (% v/v) (4.5.2.)
0 15 30 45	50 65 65 50	50 35 35 50

6.2.2. Állítsuk be a mozgó fázis (6.2.1.) áramlási sebességét 1,5 ml/min értékre, az oszlop hőmérsékletét pedig 35 ˚C-ra.

6.2.3. Állítsuk a detektor hullámhosszát 264 nm-re

6.2.4. Fecskendezzünk be 10 μl-t mindegyik referencia oldatból (4.10.), és vegyük fel a kromatogramokat.

6.2.5. Fecskendezzünk be 10 μl-t a mintaoldatból (6.1), és vegyük fel ennek kromatogramját.

6.3. Azonosítsuk, hogy hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin vagy klór-hexidin ott van-e úgy, hogy a 6.2.5. pontban rögzített csúcs(ok) retenciós idejét(időit) hasonlítsuk össze a 6.2.4. pontban rögzített referencia oldatokéval.

7. Mennyiségi meghatározás

7.1. Standard oldatok elkészítése.

Belső standard oldatként egy olyan tartósítószert (4.6-4.9.) használjuk, amely nincs a mintában. Ha ez nem lehetséges, triklókarbán (4.11.) vagy halokarbán (4.12.) használható.

7.1.1. A 6.3. pontban azonosított tartósítószer 0,05%-os (m/v) törzsoldata az I. oldószerben (4.5.1.).

7.1.2. A belső standardként választott tartósítószer 0,05%-os (m/v) törzsoldata az I. oldószerben (4.5.1.).

7.1.3. Mindegyik azonosított tartósítószerhez készítsünk négy standard oldatot úgy, hogy egy 10 ml-es mérőlombik sorozatba betöltünk az alábbi táblázatban megadott mennyiségű törzsoldatot az azonosított tartósítószerből (7.1.1.) és megfelelő mennyiségű törzsoldatot a belső standardból (7.1.2.). Töltsük fel a lombikokat a jelig az I. oldószerrel (4.5.1.), és keverjük meg őket.

Belső standard törzsoldat

Azonosított tartósítószer törzsoldata

Standard

oldat

hozzáadott ml (7.1.2.)

hozzáadott

ml (7.1.1.)

μg/ml^*

III

1.0

0.5

1.0

1.5

2.0

100

Ezek az értékek példaként szerepelnek, és azonosított tartósítószerek olyan standard oldatokban lévő koncentrációinak felelnek meg, amelyek pontosan 0,05% azonosított tartósítószer tartalmazó standard törzsoldatból készülnek.

7.2. Mintaelőkészítés

7.2.1. Mérjünk be nagy pontossággal kb. 0,5 g (p gramm) mintát egy 10 ml-es mérőlombikba, adjunk hozzá 1,0 ml-t a belső standard oldatból (7.1.2.) és 6 ml oldószert (4.5.1.), majd keverjük össze.

7.2.2. Tegyük be a lombikot az ultrahangos fürdőbe (5.4.) 10 percre. Töltsük fel a jelig az I. oldószerrel és keverjük meg. Centrifugáljuk le vagy szűrjük át egy hajtogatott szűrőpapíron. Gyűjtsük össze a szűrletet vagy a felülúszó részt (amit a konkrét eset határoz meg) a kromatografáláshoz.

7.3. Kromatográfia

7.3.1. Állítsuk be a mozgó fázis gradiensét, áramlási sebességét, az oszlop hőmérsékletét és a detektor hullámhosszát a HPLC készüléken (5.2.) olyan értékekre, mint amilyenekre az azonosítás szakaszában (6.2.1-6.2.3.) szükség volt.

7.3.2. Fecskendezzünk 10 μl mintaoldatot (7.2.2.), és mérjük meg a csúcsterületeket. Ismételjük meg ezt a folyamatot további 10 μl-es mintaoldat részletekkel addig, amíg ellentmondásmentes eredményeket kapunk. Számítsuk ki az elemezni kívánt vegyület csúcsának területe és a belső standard csúcsának területe közötti arányát.

7.4. Kalibrálás

7.4.1. Fecskendezzünk be minden standard oldatból (7.1.3) 10 μl-t és mérjük meg a csúcsterületeket.

7.4.2. Számítsuk ki minden standard oldatra (7.1.3.) a hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin vagy klór-hexidin csúcsok területének és a belső standard csúcs területének arányát. Vigyük fel a kalibrációs görbe ordinátájára ezeket az arányokat, míg a belső standard oldatokban lévő azonosított tartósítószerek megfelelő koncentrációit, mikrogramm/milliliter értékben, az abszcisszára.

7.4.3. A kalibrációs görbéről (7.4.2.) olvassuk le az azonosított tartósítószer 7.3.2. pontban számított csúcsterület aránynak megfelelő koncentrációját.

8. Számítás

Számítsuk ki a minta hexamidin, dibróm-hexamidin, dibróm-propamidin vagy klór-hexidin tartalmát tömegszázalékban a következő képlet segítségével:

% (m/m) =	c	×	MW₁	,
	1000×p		MW₂,

ahol:

p = a vizsgálati minta (7.2.1.) tömege grammban;

c = a mintaoldatban lévő tartósítószer koncentráció mikrogramm/milliliterben, a kalibrációs görbe alapján;

MW₁ = a jelen lévő tartósítószer alapformájának molekulasúlya;

és

MW₂ = a megfelelő só (lásd a 10. pont) molekulasúlya.

9. Megismételhetőség⁴¹

0,1% (m/m) hexamidin-, dibróm-hexamidin-, dibróm-propamidin- vagy klór-hexidin-tartalom esetén azonos mintán, párhuzamosan végzett két mennyiségi meghatározás közötti különbség értéke nem haladhatja meg a 0,005%-ot.

10. A képlet szerinti súlyok táblázata

Hexamidin	C₂₀H₂₆N₄O₂	354,45
Hexamidin diizotianát	C₂₀H₂₆N₄O₂2C₂H₆O₄S	606,72
Hexamidin di-p-hidroxi-benzoát	C₂₀H₂₆N₄O₂2C₂H₆O₄	630,71
Dibróm-hexamidin	C₂₀H₂₄Br₂N₄O₂	512,24
Dibróm-hexamidin diizotianát	C₂₀H₂₄Br₂N₄O₂2C₂H₆O₄S	764,51
Dibróm-propamidin	C₁₇H₁₈Br₂N₄O₂	470,18
Dibróm-propamidin diizotianát	C₁₇H₁₈Br₂N₄O₂2C₂H₆O₄S	722,43
Klór-hexidin	C₂₂H₃₀Cl₂N₁₀	505,45
Klór-hexidin diacetát	C₂₂H₃₀Cl₂N₁₀2C₂H₄O₂	625,56
Klór-hexidin diglukonát	C₂₂H₃₀Cl₂N₁₀2C₆H₁₂O₂	897,76
Klór-hexidin dihidroklorid	C₂₂H₃₀Cl₂N₁₀2HCl	578,37

(A 93/73/EGK irányelv alapján)

6. számú melléklet a 6/2004. (II. 10.) ESZCSM rendelethez

A kozmetikai termékekben lévő benzoesav, 4-hidroxibenzoesav, szorbinsav, szalicilsav és propionsav, valamint hidrokinon, hidrokinon monometil-éter, hidrokinon monoetil-éter és hidrokinon monobenzil-éter azonosítására és mennyiségi meghatározására vonatkozó vizsgálati módszerek

I. BENZOESAV, 4-HIDROXIBENZOESAV, SZORBINSAV, SZALICILSAV
ÉS PROPIONSAV AZONOSÍTÁSA ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA KOZMETIKAI TERMÉKEKBEN

1. Cél és alkalmazási terület

Ez a módszer a kozmetikai termékekben lévő benzoesav, 4-hidroxibenzoesav, szorbinsav, szalicilsav és propionsav azonosítására és mennyiségi meghatározására alkalmas. Külön eljárások írják le ezeknek a tartósítószereknek az azonosítását; a propionsav meghatározását; valamint a 4-hidroxibenzoesav, szalicilsav, szorbinsav és benzoesav meghatározását.

2. Fogalommeghatározás

Az e módszerrel meghatározott benzoesav, 4-hidroxibenzoesav, szalicilsav, szorbinsav és propionsav mennyiségét a szabad savak tömegszázalékában kifejezzük ki.

A. AZONOSÍTÁS

1. Alapelv

A tartósítószerek sav/bázis kivonását követően a kivonatot vékonyréteg kromatográfiával (TLC) elemezzük, a derivatizációt a mérés napján végezzük el. Az eredményektől függően az azonosítást nagynyomású folyadék-kromatográfiával (HPLC) erősítjük meg, vagy propionsav esetében gázkromatográfiával (GC).

2. Reagensek

2.1. Általános rész

Minden reagensnek analitikai tisztaságúnak kell lennie. A felhasznált víznek desztillált víznek vagy legalább azzal egyenértékű tisztaságú víznek kell lennie.

2.2. Aceton

2.3. Dietil-éter

2.4. Acetonitril

2.5. Toluol

2.6. n-Hexán

2.7. Folyékony paraffin

2.8. 4 M-os sósav

2.9. Kálium-hidroxid 4 M-os vizes oldata

2.10. Kalcium-klorid, CaCl₂ 2H₂O

2.11. Lítium-karbonát, Li₂CO₃

2.12. 2-bróm-2’-acetonafton

2.13. 4-hidroxibenzoesav

2.14. Szalicilsav

2.15. Benzoesav

2.16. Szorbinsav

2.17. Propionsav

2.18. Referenciaoldatok

Készítsünk 0,1%-os (m/v) (100 mg/100 ml) oldatokat mind az öt tartósítószerből (2.13–2.17.) dietil-éterrel.

2.19. Derivatizáló reagens

2-bróm-2’-acetonafton (2.12.) 0,5%-os (m/v) acetonitriles oldata (2.4.) (50 mg/10 ml). Ezt az oldatot hetente kell készíteni, és hűtőszekrényben kell tárolni.

2.20. Katalizátor oldat

Lítium-karbonát (2.11) 0,3%-os vizes oldata (300 mg/100 ml). Ezt az oldatot frissen kell készíteni.

2.21. Futtató szer

Toluol (2.5.) / aceton (2.2.) (20:0,5 v/v)

2.22. Folyékony paraffin (2.7.) / n-hexán (2.6.) (1:2 v/v)

3. Eszközök

Szokásos laboratóriumi felszerelés

3.1. 60 ^oC hőmérséklet tartására alkalmas vízfürdő

3.2. Előhívó kád

3.3. Ultraibolya fényforrás, 254 és 366 nm

3.4. Vékonyréteg lemezek, Kieselgel 60, fluorescens indikátor nélkül, 20 × 20 cm, rétegvastagság 0,25 mm, 2,5 × 20 cm-es koncentráló zónával (Merck 11845 vagy ezzel egyenértékű)

3.5. 10 μl-es mikrofecskendő

3.6. 25 μl-es mikrofecskendő

3.7. Maximum 105 ºC hőmérséklet tartására alkalmas szárítószekrény

3.8. 50 ml-es üvegcsövek csavaros kupakkal

3.9. Szűrőpapír 90 mm átmérővel, Schleicher és Schull, 5892 Weissband vagy ezzel egyenértékű

3.10. Univerzális pH indikátorpapír, pH 1-11

3.11. 5 ml-es üveg mintatartó ampullák

3.12. Rotációs bepárló (Rotavapor vagy ezzel egyenértékű)

3.13. Főzőlap

4. Eljárás

4.1. Mintaelőkészítés

Mérjünk be hozzávetőlegesen 1 g mintát egy 50 ml-es csavaros kupakú üvegcsőbe (3.8.). Adjunk hozzá négy csepp 4 M-os sósavat (2.8.) és 40 ml acetont (2.2.). Erősen lúgos termékeknél, mint amilyen a mosdószappan, 20 csepp 4 M-os sósavat (2.8.) kell adagolni. Indikátorpapírral (3.10) ellenőrizzük, hogy a pH 2 körüli értékű legyen. Zárjuk le a csövet és rázzuk erősen egy percig.

Ha szükség van a tartósítószerek acetonos fázisba történő egyszerűbb kivonásának elősegítésére, enyhén melegítsük a keveréket körülbelül 60 ºC-ra, hogy a folyadékfázist beolvasszuk.

Hűtsük le az oldatot szobahőmérsékletre és szűrjük át szűrőpapíron (3.9.) egy Erlenmeyer lombikba.

Töltsünk 20 ml szűrletet 200 ml-es Erlenmeyer lombikba, adjunk hozzá 20 ml vizet és keverjük össze. 4 M-os kálium-hidroxiddal (2.9.) állítsuk be a keverék pH-ját körülbelül 10-es értékre úgy, hogy a pH mérésére indikátorpapírt (3.10.) használunk.

Adjunk hozzá 1 g kalcium-kloridot (2.10.) és rázzuk fel erősen. Szűrőpapíron (3.9) szűrjük át 250 ml-es Erlenmeyer lombikba, ami 75 ml dietil-étert (2.3.) tartalmaz és rázzuk erősen egy percig. Hagyjuk szétválni, és a vizes réteget vigyük át egy 250 ml-es Erlenmeyer lombikba. Öntsük el az éteres réteget. Indikátorpapír (3.10.) segítségével a vizes oldat pH-ját 4 M-os sósavval (2.8.) állítsuk be körülbelül pH 2-re. Adjunk hozzá 10 ml dietil-étert (2.3.), dugjuk be a lombikot és rázzuk erősen egy percig. Hagyjuk szétválni, és az éteres réteget töltsük át egy rotációs bepárlóba (3.12.). Öntsük ki a vizes réteget.

Párologtassuk az éteres réteget csaknem szárazra, és a maradékot újra oldjuk fel 1 ml dietil-éterben (2.3.). Töltsük az oldatot a mintatartó ampullába (3.11.).

4.2. Vékonyréteg kromatográfia

Minden kromatografálásra kerülő referencia- és mintaoldat esetében (3.5.) egy fecskendővel vigyünk fel hozzávetőlegesen 3 μl lítium-karbonát oldatot (2.20.) a TLC lemez (3.4.) koncentrációs zónájának alapvonalára, egyenlő távolságokban és szárítsuk hideg levegőáramban.

Hogy a foltokat annyira kis területen tartsuk, amennyire csak lehet, tegyük át a TLC lemezt egy 40 ºC-ra melegített főzőlapra (3.13.). Egy mikrofecskendővel (3.5.) vigyünk fel 10 μl-t minden egyes referencia oldatból (2.18.) és mintaoldatból (4.1.) a lemez alapvonalára, pontosan azokra a foltokra, ahova a lítium-karbonát oldatot is felvittük.

HL L 147. szám, 1975.06.09., 40. o.

ISO 5725 szabvány szerint.

ISO 5725 szabvány szerint

⁴

ISO 5725 szabvány szerint

⁵

ISO 5725 szabvány szerint

⁶

Lásd ISO 5725.

⁷

ISO 5725 szabvány szerint

⁸

ISO 5725 szabvány szerint.

⁹

ISO 5725 szabvány szerint.

¹⁰

ISO 5725 szabvány szerint.

¹¹

ISO 5725 szabvány szerint.

¹²

HL L 383. szám, 1980.12.31., 27.o.

^1.

¹³

ISO 5725 szabvány szerint.

¹⁴

HL L 383. szám, 1980.12.31., 27. o.

¹⁵

ISO 5725 szabvány szerint.

¹⁶

ISO 5725 szabvány szerint.

¹⁷

ISO 5725 szabvány szerint.

¹⁸

HL L 383. szám, 1980.12.31., 27. o.

¹⁹

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁰

ISO 5725 szabvány szerint.

²¹

A terméktípusok széles skálája miatt, amelyekben hexaklorofén lehet jelen, fontos, hogy ezzel az eljárással először ellenőrizzük a hexaklorofén kinyerhetőségét a mintából, az eredmények felvétele előtt. Ha a kinyerhetőség alacsony, akkor változtatásokat kell bevezetni, mint pl. az oldószer kicserélése (benzol az etil-acetát helyett) stb., az érintett felek egyetértésével.

²²

Ennek a sárga elszíneződésnek a fennmaradása jelzi a diazo-metán felesleg jelenlétét, ami szükséges a minta teljes metilálásának biztosításához.

²³

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁴

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁵

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁶

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁷

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁸

ISO 5725 szabvány szerint.

²⁹

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁰

ISO 5725 szabvány szerint.

³¹

ISO 5725 szabvány szerint.

³²

ISO 5725 szabvány szerint.

³³

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁴

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁵

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁶

„A magnézium módosító anyagként viselkedik a bárium lángemissziós atomabszorpciós spektrometriával történő meghatározásánál” Jerrow, M. et.al. Analytical Proceedings, 1991, 28,40.

³⁷

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁸

ISO 5725 szabvány szerint.

³⁹

ISO 5725 szabvány szerint.

⁴⁰

ISO 5725 szabvány szerint.

⁴¹

ISO 5725 szabvány szerint.

⁴²

ISO 5725

⁴³

ISO 5725 szabvány szerint

⁴⁴

ISO 5725 szabvány szerint.

⁴⁵

ISO 5725 szabvány szerint.

⁴⁶

M. Herpol-Borremans et M.-O. Masse, Identification et dosage de l`hydroquinone et de ses éthers méthylique et benzylique dans les produits cosmétiques pour blanchir la peau. Int. J. Cosmet.Sci. 8-203-214 (1986).

⁴⁷

J. Firth and Rix, Determination of hydroquinone in skin toning creams, Analyst (1986), 111, 129.o.

⁴⁸

ISO 5725

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek