BK BH 2004/6
BK BH 2004/6
2004.01.01.
I. A pénzintézet vezető tisztségviselői megvalósítják a hűtlen kezelés bűntettét, ha a vagyonkezelésre vonatkozó szabályok sorozatos, súlyos megsértésével biztosítanak hitelt, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a vállalkozó nem rendelkezik megfelelő hitelképességgel; és ezáltal a pénzintézetnek különösen nagy vagyoni hátrányt okoznak [Btk. 319. § (1) és (3) bek. c) pont].
II. A gazdasági társaság vezetője megvalósítja az önálló intézkedésre jogosult személy megvesztegetésének vétségét, ha a pénzintézet vezetője részére – nagy összegű hitelnyújtás érdekében – egy gépkocsit bocsát a használatára [Btk. 254. § (2) bek.].
A megyei bíróság a 2000. november 6-án meghozott ítéletével az I. r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, és a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által fontosabb ügyben kötelességszegéssel, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélte; és ennek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette;
a II. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, és ennek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette;
a III. r. vádlottat felbujtóként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, 2 rb. jelentős értékre – egyik esetben folytatólagosan – elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint önálló intézkedésre jogosult személy folytatólagosan elkövetett megvesztegetésének vétsége miatt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, és ennek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette; a felbujtóként, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének, valamint folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettének vádja alól viszont felmentette;
az V. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 180 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 2000 forintban állapította meg;
a VI. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, valamint a felbujtóként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette;
A VIII. r. vádlottat a felbujtóként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, valamint vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A tényállás lényege a következő.
1. A III. r. vádlott és az eljárás ideje alatt elhunyt R. G. 1988-ban hitelekből szarvasmarha-tenyésztő telepet létesítettek, a vállalkozásuk azonban olyan rosszul jövedelmezett, hogy a felvett hiteleket csak részben tudták törleszteni. Ezen a helyzeten a vállalkozás hitelből történő nagyarányú bővítésével akartak változtatni, és 1991-ben további hitelekért a bank fiókjához fordultak.
A bankfiók vezetője és főmunkatársa, az I. r. és a II. r. vádlott annak ellenére, hogy tudták: a kérelmezőknek nincs meg a szükséges hitelképességük, a vagyonkezelés szabályainak a sorozatos és súlyos megszegésével 69,9 millió forint világbanki hitelhez juttatták őket. Ebből az összegből 23,3 millió forint folyósítása az V. r. vádlott segítségével, annak nevére történt.
A kölcsönszerződések megkötése után, 1991. július 21-én a III. r. és az V. r. vádlott, valamint R. G. kft.-t alapítottak, amely a szarvasmarha-tenyésztést átvette, és a felvett hiteleket átvállalta; a kft. ügyvezetője a III. r. vádlott lett.
A kft. a hiteleket nem fizette vissza, ennek folytán a banknak 69,9 millió forint vagyoni hátránya keletkezett, ebből a kft. felszámolása során 9 millió forint megtérült.
2. A III. r. vádlott a világbanki hitelek kieszközlésére, és a pénzügyekben nyújtott egyéb segítségére tekintettel az I. r. vádlottnak 1992-ben egy gépkocsit adott használatra, ezenkívül 4-5 alkalommal alkalmanként 2-3 kg borjúhúst adott neki.
3. A világbanki hitelekkel egyidőben, 1991 júniusában a III. r. vádlott és R. G. a VIII. r. vádlott közvetítésével az I. Minisztériumhoz is pályázatot nyújtott be a Piaci Intervenciós alapból nyújtható kedvezményes hitelre, és abban a hitel valódi célja helyett – amelyre az alapból hitel nem volt adható – valótlan célt jelöltek meg. Az alap megbízott kezelője, a minisztérium piaci főosztálya a pályázók hitelképességének kellő vizsgálata és kellő biztosítékok nélkül mindkét pályázónak 10-10 millió forint hitelt folyósított.
A szerződés megkötése előtt a VI. r. vádlott tárgyalt a pályázókkal, és a szerződéseket – mint a főosztály vezetőjének helyettese – ő írta alá.
A hitelek visszafizetését a kft. átvállalta, abból azonban 11 800 000 forintot nem fizetett vissza, ennek folytán az alap vagyonában ennyi vagyoni hátrány keletkezett.
4. Az 1991. évet a kft. 61 millió forint veszteséggel zárta. 1992 januárjában a kft. ügyvezetője, a III. r. vádlott 25 millió forint újabb kedvezményes hitelt kért a Piaci Intervenciós Alapból. Az alap kezelője az igénylő hitelképességének a vizsgálatát ismét elmulasztotta, és 25 millió forint hitelt folyósított a kft.-nek.
A hitelt és járulékait – 31 500 000 forintot – a kft. nem fizette vissza.
5. A III. r. vádlott amellett, hogy a kft. ügyvezetője volt, saját vállalkozást is működtetett.
1992 decemberében mint a kft. ügyvezetője a törvényben előírt feltételek betartása nélkül és az ésszerű gazdálkodás szabályait megszegve 118 tehenet és 147 növendéküszőt vásárolt a saját vállalkozásától úgy, hogy azokért a forgalmi értéküknél magasabb árat fizetett ki magának, és ezzel a kft. vagyonában 3 712 000 forint vagyoni hátrányt okozott.
6. A III. r. vádlott az ügyvezetői jogosultságát túllépve 1992. év folyamán a kft. pénzéből részben kamatmentes vagy lejárat nélküli kölcsönöket – összesen 31 123 216 forintot – vett fel a maga számára, és adott két magánvállalkozónak. Az adósok 23 292 873 forintot nem fizettek vissza; a kft. vagyonában ilyen összegű vagyoni hátrány keletkezett.
7. A VIII. r. vádlott a vádbeli időben a minisztériumban dolgozott mint osztályvezető. Szakmai érdeklődésből figyelemmel kísérte, és tanácsaival, összeköttetéseivel segítette a kft. működését. Díjazásban nem részesült, de mivel gyakran utazott le a telepre, a kft.-től gépjárműhasználat címén 1991-ben 150 000 forint költségtérítést kapott, 4-5 alkalommal kapott ezen kívül a III. r. vádlottól 2-3 kg borjúhúst.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r. és a II. r. vádlott terhére súlyosításért, az egyik cselekmény téves minősítése miatt; a VI. r. és a VIII. r. vádlottak terhére a felmentésük miatt, elítélésük végett fellebbezett; az I. r., a II. r., a. III. r. és az V. r. vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését az itt felsorolt vádlottakkal szemben fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az anyagi jogi szabályokat megsértve mentette fel a III. r. a VI. r. és a VIII. r. vádlottakat.
A III. r. vádlott bűnösségének felbujtóként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében való megállapítását is, a VI. r. vádlott bűnösségének különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében való megállapítását, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a VIII. r. vádlott bűnösségének bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, és vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében való megállapítását, és vele szemben is felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta; indítványozta továbbá az I. r. és a II. r. vádlottak büntetésének a súlyosítását, velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását.
A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványára is figyelemmel szükségesnek tartja mindenekelőtt megállapítani, hogy az ügyész a III. r. vádlott részbeni felmentése miatt nem jelentett be fellebbezést, ezért a Be. 236. § (2) bekezdése értelmében ezeket a felmentő rendelkezéseket felülbírálni nem lehet.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülbírálva megállapította, hogy az elsőfokú bíróság olyan eljárási szabálysértést, amely az érdemi felülbírálatnak akadálya lenne – ideértve az indokolási kötelezettség megszegését is –, nem vétett.
A Piaci Intervenciós Alap sérelmére elkövetett cselekmények esetében a bizonyítékok értékelésére vonatkozó indokolás hiányos, jogi indokolása részben téves ugyan, ezek a hibák azonban a később kifejtendők miatt az ítélet rendelkezéseit nem befolyásolták, így a Be. 261. § (1) bekezdése értelmében az ügy érdemi felülbírálatát nem akadályozzák.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére bocsátott bizonyítékokon kívül új bizonyítékokat is beszerezve, az ügyet a lehetséges mértékben felderítette. A rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során – az előbbiek kivételével – minden tényállásrész esetében egyértelműen megjelölte, hogy melyik bizonyítékokat és milyen indokok miatt fogadja el hitelesnek, vagy veti el azokat. A bizonyítékok hitelessége mellett és ellen felhozott indokok nem ellentétesek az ésszerű gondolkodás szabályaival, ennek folytán a bíróságnak a bizonyítékok bizonyító erejéről vagy annak hiányáról meghozott döntéseit a másodfokú eljárásban nem lehet megváltoztatni.
A bizonyítékoktól a tényállásig vezető gondolati tevékenységben téves ténybeli következtetés vagy iratellenes hivatkozás nem ismerhető fel, a megállapított tényállás összhangban áll az elfogadott bizonyítékokkal, és mindazokat a tényeket tartalmazza, amelyekre az ügy elbírálásához feltétlenül szükség van; s mindössze a 3. számmal jelölt tényállásrész igényel elvi okokból annyi kiegészítést, hogy az ott feltüntetett összegek közül a 11 800 000 forint a vagyoni hátrány összege.
Az Intervenciós Alap sérelmére elkövetett cselekmények esetében a bíróság a bizonyítékok részletes értékelését azért mellőzte, mert a jogi álláspontja szerint a VI. r. vádlottat, aki a vád szerint ezeknek a cselekményeknek a tettese volt, fel kell menteni, mert a tényállásban leírt hűtlen kezelésnek alanya tettesként nem lehet. Ennek folytán fel kell menteni a részesként megvádolt vádlottakat is, így a tényállás részleteinek az elbírálás szempontjából nincs jelentőségük, azok megállapítását részletesen megindokolni szükségtelen.
Ez az eljárás elvileg helytelen, mivel lehetséges, hogy a felmentést megalapozó jogi álláspont tévesnek bizonyul, és ennek folytán visszanyeri a jelentőségét az, hogy a tényállás megállapítása eljárásjogilag hibátlan volt-e.
A jelen esetben a VI. r. vádlott felmentésének a jogi indoka téves, a felmentés azonban a később kifejtendő okok miatt érdemben törvényes, ezért a bizonyítékok értékelésének a hiányossága az ítéletet nem befolyásolta.
A kifejtetteket tekintetbe véve az ítélet megalapozott, a benne megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó, ennek folytán a tényállás hibás voltára alapított minden érvelés és indítvány eljárásjogi okból eleve alaptalan.
Az irányadó tényállás alapján a bűnösnek kimondott I. r., II. r., III. r. és V. r. vádlottak bűnösségének a megállapítása törvényes.
A tényállás szerint az I. r. és a II. r. vádlott a bank vagyonának kezelésével megbízott személy volt, az ebből folyó vagyonkezelői kötelezettségeiket megszegték, a szabályszegéseikkel, döntően azzal, hogy a megfelelő hitelképességgel nem rendelkező kérelmezőknek hitelt eszközöltek ki, és ezáltal a banknak vagyoni hátrányt okoztak.
Az I. r. és a II. r. vádlott is tisztában volt azzal, hogy a vagyonkezelési szabályok megsértésével vagyoni hátrányt okozhatnak, e szabályokat ennek tudatában ismételten és súlyosan megsértették. Mindebből helyesen következtetett a bíróság arra, hogy a vagyoni hátrány lehetőségével nem törődtek, abba belenyugodva, vagyis eshetőleges szándékkal idézték azt elő.
A III. r. vádlott az I. r. és a II. r. vádlottól tudta azt, hogy a hitelkérelmét csak szabálytalanságok elkövetésével, vagyis törvénybe ütköző módon lehet teljesíteni. Az I. r. és a II. r. vádlott ennek tudatában is a kérelmének a teljesítésére kérte, sőt az ehhez szükséges szabálytalanságokban is közreműködött. Mindebből az következik, hogy a III. r. vádlott az I, r. és a II. r. vádlottat szándékosan bűncselekmény elkövetésére bírta rá, vagyis mint felbujtó, a hűtlen kezelés bűntettét elkövette.
A III. r. vádlott bűnössége a kft. sérelmére elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és a vesztegetés vétségében, valamint az I. r. vádlott bűnössége a vesztegetés bűntettében a tényállásból bővebb indokolást nem igénylő módon következik; az V. r. vádlott bűnösségéről szóló ítéleti indokolás is mindenben helytálló.
A cselekmények elkövetése és elbírálása között a Btk. szabályaiban változások történtek, ezért vádlottanként vizsgálni kell, hogy esetükben a Btk. 2. §-a alapján az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályos törvényt kell-e alkalmazni.
Az I. r. és a II. r. vádlott esetében a cselekményeik minősítése és a büntetési tétel kerete mindkét törvény alapján ugyanaz, a büntetés kiszabására vonatkozó szabályok az új törvényben szigorúbbak, ennélfogva helyesen járt el a bíróság, amikor az elkövetéskor hatályban volt törvényt alkalmazta, bár az értékhatárok megállapításánál tévesen az új törvényre hivatkozott.
Az értékhatárok felemelése folytán az V. r. vádlott cselekménye az új törvény szerint enyhébbnek minősül, a bíróság helyesen ezt alkalmazta.
A III. r. vádlott esetében a terhére megállapított 3 rb. hűtlen kezelés mindegyike a régi törvény szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozónak, az új törvény szerint közülük kettő csak jelentős vagyoni hátrányt okozónak minősülne. Tekintettel azonban arra, hogy halmazati büntetést kell kiszabni, és a halmazati szabályok szerint a büntetési tétel mindkét törvény alapján azonos, és a büntetés kiszabására vonatkozó szabályok az új törvényben szigorúbbak, az állapítható meg, hogy a III. r. vádlott esetében az új törvény nem tesz lehetővé enyhébb elbírálást, következésképpen az elkövetéskor hatályban volt törvényt kell alkalmazni.
Ehhez képest a tényállás 5. és 6. pontjában leírt cselekmények minősítése az ítéletben téves, e cselekmények helyesen különösen nagy vagyoni hátrányt okozónak minősülnek. A vádlott e két cselekményt ugyanazon sértett sérelmére, rövid időközzel, azonos akarat-elhatározással követte el, ezért azok nem halmazatot, hanem folytatólagos egységet alkotnak, és 1 rb. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősülnek.
Abban az esetben, ha a Btk. 2. §-a értelmében választani kell régi és új törvény között, ugyanazon vádlottra kizárólag a régi vagy kizárólag az új törvényt kell alkalmazni, a kettő együttes alkalmazása kizárt.
Tévedett ezért a bíróság amikor az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott esetében az értékhatárok megállapításánál az új, a büntetés kiszabásánál a régi törvényt jelölte meg alkalmazandónak.
A minősítés és annak indokolása egyebekben helytálló.
Az elsőfokú bíróság a VI. r. vádlottat a tettesként, a VIII. r. vádlottat a felbujtóként, illetve bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a vádja alól azért mentette fel, mert álláspontja szerint a VI. r. vádlott nem volt megbízva a Piaci Intervenciós Alapba tartozó vagyon kezelésével, így a hűtlen kezelésnek tettese nem lehet, következésképpen a VIII. r. vádlott sem lehet alapcselekmény nélkül sem felbujtó, sem bűnsegéd.
Az ítélet indokolása szerint az alap kezelésével az IKM Szervezeti és Működési Szabályzata a Piaci Főosztályt bízta meg, a vagyon kezelője azonban büntetőjogi szempontból csak természetes személy lehet. A főosztálynak szervezeti és működési szabályzata nem volt, a főosztály vezetője írásban senkit nem bízott meg vagyonkezeléssel, a Ptk. 474. § (3) bekezdése értelmében az esetleges szóbeli megbízás érvénytelen lett volna, a szerződéseket a főosztály vezetője írta alá, távollétében az ő nevében történt az aláírás, az alap ügyeinek a dokumentációja az ő őrizetében volt. Mindebből az következik, hogy az alap vagyonának a kezelője a Piaci Főosztály vezetője volt, tehát a VI. r. vádlott nem volt az.
Ez az érvelés téves.
A Ptk. hivatkozott szabálya a polgári jogi megbízási szerződésekre vonatkozik. A minisztériumi osztályvezető – a VI. r. vádlott – munkakörét, hatáskörét, jogosultságait és kötelességeit azonban nem a polgári jogi megbízási szerződés, hanem a munkajog szabályai határozzák meg, következésképpen az írásbeli megbízás hiánya itt közömbös.
Az nyilvánvaló, hogy a főosztály dolgozói SZMSZ. nélkül is meghatározott munkakörben és hatáskörrel végezték a munkájukat. A vádbeli időben követett gyakorlat az ítélet szerint az volt, hogy az alapot a Piaci Elemző Osztály működtette és kezelte, az osztály vezetője, a VI. r. vádlott pedig ellátta az osztályra tartozó feladatok irányítását, a főosztályvezetőt távollétében helyettesítette, és ekkor főosztályvezetői feladatokat látott el.
Ez a ténylegesen gyakorolt hatáskör a munkajogi utasítási jog alapján írásba foglalás nélkül is érvényes volt. Ha valóban csak a főosztályvezető volt kezelője a vagyonnak, ahogy az ítélet állítja, akkor a távollétében a VI. r. vádlott a bíróság álláspontjából kiindulva is vagyonkezelő volt.
A VI. r. vádlott azonban a gyakorolt és érvényes munkarend szerint, mint a főosztályvezető által az alap kezelésével megbízott osztály vezetője, a főosztályvezető jelenlétében is kezelője volt az alapban levő vagyonnak.
A tényállás szerint az alap vagyonának a kezelője a vagyon kezeléséből eredő kötelességeit megszegte, és emiatt az alapot vagyoni hátrány érte, vagyis a hűtlen kezelés törvényi tényállásának a tárgyi oldalát a VI. r. vádlott megvalósította.
A hűtlen kezelés azonban szándékos bűncselekmény, és az elkövető szándékának a hátrányra is ki kell terjednie. A VI. r. vádlott megszegte ugyan a vagyonkezeléssel járó kötelességeit, de a tényállásban rögzített tényekből nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a hitelt igénylők tényleges vagyoni helyzetével és a hitel visszafizetésének a kétségességével tisztában volt. Ennek az ismeretnek a hiánya még a károkozásra irányuló eshetőleges szándékot is kizárja, ezért a VI. r. vádlott felmentése nem az ítéletben írt okból ugyan, de törvényes volt. Alapcselekmény nem lévén, ahogy azt a bíróság is helyesen kifejtette, a részesi tevékenységgel vádolt VIII. r. vádlott bűnösségét sem lehet megállapítani.
A VI. r. vádlottat a vagyoni hátrányért gondatlan bűnösség terheli ugyan, ennek ellenére a hanyag kezelés vétségét sem lehet megállapítani. A tényállás 4. pontjában leírt cselekmény elkövetésekor az Alkotmánybíróság határozata folytán [6/1992. (I. 30.) ÁB. Hat] a törvényben a hanyag kezelés tényállása nem létezett; a 3. pontban leírt cselekmény elkövetésekor a hanyag kezelés büntethető volt, de a Btk. 2. §-a alapján a jelenleg hatályos törvényt kellene alkalmazni, mivel aszerint a közvetlenül törvényen alapuló vagyonkezelési kötelesség hiánya miatt a vádlottnak ez a cselekménye sem lenne bűncselekmény.
Az elsőfokú bíróság a VIII. r. vádlottat az ellene hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének a vádja alól felmentette.
Az idevonatkozó tényállás szerint a VIII. r. vádlott a vádbeli időben a Minisztérium osztályvezetője volt, szakmai érdeklődésből figyelemmel kísérte, szakmai tanácsaival és összeköttetéseivel támogatta a kft. tehenészetét – amely egy szabadalmaztatott új eljárás szerint működött –, és gyakran megfordult a telepen.
1991-ben gépjárműhasználat címén 150 000 forint költségtérítést és 4-5 alkalommal esetenként 2-3 kg borjúhúst kapott a kft. ügyvezetőjétől.
1992-ben a kft. üzemeltetőinek az IKM-hez benyújtott – részben valótlan adatokkal megindokolt – hitelkérelmét támogató ajánlással látta el.
Az ítélet szerint a VIII. r. vádlott mint szakértő jogosult volt a szaktanácsadásra, és ezt ellenszolgáltatás nélkül végezte. A 150 000 forint a felmerült költségeinek a megtérítése volt, ezért előnynek nem tekinthető, és az alkalmanként néhány kg hús elfogadása sem olyan előny, amely a vesztegetés szempontjából jelentőséggel bírna.
Az ítélet szerint a vádlott a kft. tényleges vagyoni helyzetét nem ismerte olyan mélységben, hogy tudta volna: az általa támogatott hitelkérelem valótlan adatokat is tartalmaz, ezért a támogató ajánlással kötelességszegést sem követett el.
Az ítélet jogi értékelése részben téves.
A kötelességszegés ténye, valamint az, hogy a 150 000 forint nem felmerült költség megtérítése volt, tényként valóban nem állapítható meg.
A néhány kg hús értéke nem jelentős ugyan, a törvényben írt előnynek azonban nincs értékhatára. A tényállás szerint elfogadott hús a jellege, élelmiszer volta, és az elfogadás rendszeressége miatt a nem jelentős értéke mellett is több mint csupán udvariasságot kifejező jelentéktelen gesztus, vagyis a vesztegetés szempontjából előnynek számít.
A vádlott felmentése törvénysértő volt. A vesztegetés megvalósult, de mivel a tényállás alapján nem igazolható, hogy a vádlott a kötelességszegést elkövette, a cselekmény a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés bűntettét valósítja meg.
Az előny csekély volta miatt a cselekmény társadalomra veszélyessége az elkövetéskor is csekély volt, és az azóta eltelt időre is tekintettel ma már olyan csekély, hogy a törvény által alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen, ezért a Legfelsőbb Bíróság a VIII. r. vádlottal szemben a büntetőeljárást a Btk. 36. §-ára figyelemmel a Be. 213. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette, és a vádlottat a Btk. 71. § alapján megrovásban részesítette.
Az elsőfokú bíróság a vádlottak büntetését befolyásoló körülményeket helyesen állapította meg és megfelelő büntetéseket szabott ki. Az elkövetés óta eltelt rendkívül hosszú időnek olyan nyomatékos enyhítő hatása van, hogy az I. r. és a III. r. vádlott büntetésének az ügyész által indítványozott súlyosítása a büntetési célon túlmenő szükségtelen és méltánytalan hátrányt jelentene: viszont a cselekmények tárgyi súlya nagyobb annál, hogy a büntetéseket enyhíteni kellene.
A II. r. vádlott és a védője a vádlott előzetes mentesítését, az V. r. vádlott és a védője pedig a bűnügyi költség megfizetésére való egyetemleges köztelezés mellőzését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az előzetes mentesítést a büntetőeljárás rendkívüli elhúzódása miatt, az egyetemleges kötelezettség mellőzését pedig az V. r. vádlott bűncselekményben vitt kisebb szerepe miatt indokoltnak tartotta. (Legf. Bír. Bf. III. 2374/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás