62/B/2004. AB határozat
62/B/2004. AB határozat*
2009.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 76/C. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja, egyebekben az indítványokat visszautasítja.
Indokolás
1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban harminchat indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványok tartalma szerint össze nem tartozó részeit elkülönítette, a tárgyuk szerint azonos ügyeket pedig az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján külön-külön egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság az Mt. 76/C. § (4) bekezdésével kapcsolatos utólagos normakontrollra irányuló indítványokat egyesítette, és bírálta el egy eljárásban.
2. Az indítványok szó szerint egyező kérelme szerint az Mt. 76/C. § (4) bekezdésében foglaltak azzal, hogy nem minősíti munkaszerződés módosításnak, ha a munkáltató munkavégzés helyéül szolgáló székhelye vagy telephelye megváltozik, indokolatlan előnyben részesíti a munkáltatót. Ellentétben áll továbbá a munkaszerződés módosítására vonatkozó Mt. 82. § (1) bekezdésében foglaltakkal, amely a munkaszerződés módosítását csak a felek közös megegyezésével teszi lehetővé. Ezért az indítványozók álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét.
3. A vitatott szabály az indítványok benyújtása óta módosult; a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XIX. törvény 4. §-a alapján 2002. szeptember 1-jével új szöveggel van hatályban. Mivel a módosítás nem érintette az indítványozók által kifogásolt részeket, az Alkotmánybíróság az indítványokat érdemben a hatályos szabály alapján bírálta el.
Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyi, valamint a gazdasági miniszter véleményét; ezek szerint az Mt. 76/C. § (4) bekezdésében foglaltak nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését.
II.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezése:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
2. Az Mt. indítványok benyújtásakor hatályban volt 76/C. § (4) bekezdése:
„A munkaszerződést nem kell módosítani, ha a munkavállaló munkavégzési helye a munkáltató székhelyének, telephelyének megváltozása miatt módosul, kivéve, ha a változás a munkavállaló számára személyi, családi vagy egyéb körülményeire, így különösen a munkavégzés feltételeire, az utazás időtartamára, illetve költségére tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel jár.”
3. Az Mt. indítványok elbírálásakor hatályos, indítványokkal érintett rendelkezései:
„76/C. § (4) Amennyiben a munkáltató székhelyének, telephelyének megváltozása miatt a munkavállaló munkavégzésének helye módosul, a munkaszerződést módosítani kell, ha
a) a változás következében a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje másfél, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében – a megváltozott munkaképességű munkavállaló által igénybe vett közlekedési eszközzel – egy órával növekszik, vagy
b) a változás a munkavállaló számára személyi, családi vagy egyéb körülményeire, illetve költségeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel jár.”
„82. § (1) A munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja.”
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság már egyik korai határozatában megállapította, hogy „meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.” [35/1991. (VI. 20.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.), ABH 1991, 175, 176.] Az indítványozó érvelése szerint a két törvényi rendelkezés között ellentmondás áll fenn, ezáltal sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság, és ez a helyzet alkotmányellenességet eredményez. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban azt is megállapította, hogy „A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját általában jogalkalmazói jogszabály értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni.” (Abh., ABH 1991, 175, 176.)
2. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmánysértés előfeltételeként azt vizsgálta, hogy az Mt. 76/C. § (4) bekezdése és az Mt. 82. § (1) bekezdése között fennáll-e az ellentmondás. Ennek eldöntéséhez az Alkotmánybíróság röviden áttekintette az indítványozók által érintett két jogszabályi rendelkezés tartalmát.
A munkáltató és a munkavállaló között létrejövő munkaviszony tartalmát (a felek jogait és kötelezettségeit) egyrészt a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályok (az Mt. és egyéb jogszabályok), továbbá a kollektív szerződés és a munkaszerződés együttesen határozzák meg. Ebből következően a munkaviszony tartalmát a munkaszerződés módosítása, a kollektív szerződés és a jogszabály változása is módosíthatja. Ugyanakkor a „módosítás” és a „módosulás” nem azonos, mivel a munkaszerződés módosulásakor a felek akaratától függetlenül, jogszabály vagy kollektív szerződés változása alapján módosul a munkaszerződés. Az Mt. 82. §-a a munkaszerződés módosítására vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Az (1) bekezdése rögzíti, hogy a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja, azaz a munkaszerződés módosításához minden esetben a felek megegyezése szükséges. A felek megegyezésükkel a munkaszerződés bármely tartalmi elemét (az írásba foglalt munkaszerződés kötelező és diszpozitív tartalmi elemeit is) megváltoztathatják, továbbá tartalmát tetszésük szerint újabb elemekkel bővíthetik.
Bizonyos esetekben maga az Mt. ír elő a munkáltató számára kötelező rendelkezéseket a munkaszerződés módosítására. Ilyen rendelkezéseket tartalmaz az indítványozók által kifogásolt Mt. 76/C. § (4) bekezdése, amely abban az esetben teszi kötelezővé a munkaszerződés módosítását, ha a munkáltató székhelyének, telephelyének megváltozása miatt a munkavállaló munkavégzésének a helye módosul (ez akár állandó, akár változó munkavégzési helyek esetében lehetséges) és a változás következtében a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje másfél, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében – a megváltozott munkaképességű munkavállaló által igénybe vett közlekedési eszközzel – egy órával növekszik [a) pont]. Kötelezővé teszi a munkaszerződés módosítását abban az esetben is, ha a munkáltató székhelyének, telephelyének megváltozása miatt a munkavállaló munkahelyének módosulása a munkavállaló számára személyi, családi vagy egyéb körülményeire, illetve költségeire tekintettel aránytalan és jelentős sérelemmel jár [Mt. 76/C. § (4) bekezdés b) pont]. Tény, hogy az Mt. jelenleg hatályos rendelkezése szerint a munkáltató székhelyének és telephelyének megváltozása önmagában nem teszi kötelezővé a munkaszerződés felek közötti módosítását, hanem azt további, a fentiekben ismertetett vagylagos feltételek fennállásához köti. Ugyanakkor ez nem eredményezi az Mt. 82. § (1) bekezdésének sérelmét. Ugyanis az Mt. előbbiekben ismertetett, a 76/C. § (4) bekezdés a) és b) pontjaiban foglaltak kötelező rendelkezései önmagában nem eredményezik a munkaszerződés módosítását, mivel az említett rendelkezések kizárólag a módosításhoz teremtenek jogi alapot, azaz, bár kötelezővé teszik a felek számára a szerződésmódosítást, a munkaszerződés módosítását ténylegesen nem hozhatják és nem is hozzák létre; ahhoz ugyanis elengedhetetlen a felek megegyezése, ennek hiányában a munkaszerződés nem módosul. A munkaszerződést (lásd: BH 1992. 610.) és a munkaszerződés-módosítást még a munkaügyi bíróság sem hozhatja létre.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság szerint az Mt. 76/C. § (4) bekezdése nem ellentétes az Mt. 82. § (1) bekezdésével, ezért erre hivatkozással semmilyen alkotmányellenesség nem állapítható meg.
3. Az indítványozók érvelése szerint az Mt. 76/C. § (4) bekezdése indokolatlan előnyben részesíti a munkáltatót azzal, hogy nem minősíti munkaszerződés módosításnak, ha a munkáltató munkavégzés helyéül szolgáló székhelye vagy telephelye megváltozik.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az indítvány e feltételeknek nem felel meg, ugyanis az indítványozók nem jelölték meg, hogy az általuk sérelmezett rendelkezés az Alkotmány mely rendelkezését és milyen alkotmányos indokkal sérti.
Az Alkotmánybíróság ezért az indítványokat ebben a részükben – mint érdemi elbírálásra alkalmatlant – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2009. március 30.
Dr. Holló András s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||||
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás