637/B/2004. AB határozat
637/B/2004. AB határozat*
2007.02.16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 5. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó kérte a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 52. § 5. pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Indokolásul előadta, hogy szerinte a sérelmezett rendelkezés hiányosan és hibásan határozza meg az építmény fogalmát, mert a fogalmat meghatározó mondat végén egyetlen szó, a „beépítés” hiányzik. Ennek következtében a közigazgatási hatóságok építménynek minősítik azt is, ami nem is építéssel jött létre, mint például a megszűnt földalatti kőbányát. Álláspontja szerint a Htv. 52. § 5. pontjának hibás szerkesztésén alapul az a gyakorlat, amely a megszűnt kőbányát törvénysértően az építményadó tárgyává teszi. Véleménye szerint ez a szabályozás az Alkotmány 50. §-át sérti.
II.
Az Alkotmánybíróság az eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:
„50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.
(2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.
(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.
(4) A bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is közreműködnek.
(5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
2. A Htv. indítvánnyal támadott rendelkezése:
„52. § E törvény alkalmazásában:
(...)
5. építmény: olyan ingatlan jellegű, végleges vagy ideiglenes műszaki alkotás (épület, műtárgy), amely általában a talajjal való egybeépítés vagy a talaj természetes állapotának megváltoztatása révén jött létre. Nem minősül építménynek a három évnél rövidebb időtartamra létesített építmény;”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmány 50. §-a a bíróságok feladatáról, a bírák jogállásáról és a bíróságok szervezetéről, igazgatásáról tartalmaz rendelkezéseket. A Htv. 52. § 5. pontja az építmény, mint adótárgy fogalmát határozza meg a helyi adó megállapíthatósága, kivethetősége vonatkozásában.
A Htv. 52. § 5. pontja és az Alkotmány 50. §-a között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi, ezért az Alkotmánybíróság a Htv. 52. § 5. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt e vonatkozásban elutasította.
Budapest, 2007. január 9.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
