70/2004. (VI. 22.) OGY határozat
70/2004. (VI. 22.) OGY határozat
a Gazdasági Versenyhivatal 2003. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról1
2004.06.22.
Az Országgyűlés elfogadja a Gazdasági Versenyhivatal 2003. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolót és egyben felkéri a Kormányt, hogy
– folytassa a szabályozási reformot,
– dolgozza ki a szükséges törvénymódosításokat ahhoz, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatások piacán is az elektronikus hírközlésről szóló törvényben előírt és az uniós előírásoknak is megfelelő piacszabályozási elvek érvényesüljenek,
– a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a fogyasztóvédelmi szempontok szabályozásban való érvényesítésére.
1
A határozatot az Országgyűlés a 2004. június 21-i ülésnapján fogadta el.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
