GÜ BH 2004/74
GÜ BH 2004/74
2004.02.01.
A váltóbirtokost fizetés hiányában közvetlen kereseti jog illeti meg a saját váltó kiállítójával és az idegen váltó elfogadójával, mint egyenes adóssal szemben. Az óvás elmulasztása nem jár a közvetlen kereseti jog elvesztésével [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 28. § (1) bek., 32. § (1) bek., 38. § (1) bek., 43. § (1) bek., 44. § (3) bek., 47–48. §, 53. § (1) bek., 75. §, 78. § (1) bek.; Ptk. 240. § (1) bek.; Pp. 164. §].
Az I. r. alperes 2001. szeptember 30-án 2 500 000 Ft-ról a II. r. felperes rendelvényes javára, 2001. október 10-én 32 500 000 Ft-ról az I. r. felperes rendelvényes javára saját váltókat állított ki, mindkét váltó esedékessége 2002. szeptember 30-a volt. A váltókra a II-III-IV. r. alperesek rávezették, hogy kezességet vállalnak. A váltókat a felperesek 2002. szeptember 30-án fizetésre bemutatták, de a váltókötelezett I. r. alperes kijelentette, hogy ,,a mai nap folyamán'' a váltókat nem tudja kifizetni, erről közjegyzői okirat felvételére került sor.
A felperesek keresete arra irányult, hogy a váltók alapján kötelezze az alpereseket az I. r. felperes javára 32 500 000 Ft, a II. r. felperes javára 2 500 000 Ft váltótartozás és ezeknek a kamata megfizetésére.
Az alperesek nem vitatták a váltótartozás fennállását, váltóval szemben alaki kifogást nem terjesztettek elő, arra hivatkoztak, hogy megállapodtak a felperesekkel a váltók kifizetéséről.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az I-II-III-IV. r. alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen az I. r. felperesnek 32 500 000 Ft-ot, a II. r. felperesnek 2 500 000 Ft-ot és ezeknek a 2002. szeptember 30-ától a kifizetésig járó évi 6%-os váltókamatát, 3 ezrelék váltódíjat és összesen 52 000 Ft (40 000 + 12 000 Ft) óvási költséget. Döntését azzal indokolta, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (továbbiakban: Vár.) 48. § (1) bekezdése alapján az alperesek mint váltókötelezettek kötelesek a felperesek felé helytállni.
Az ítélet ellen az I-IV. r. alperesek fellebbeztek és annak megváltoztatását, a felperesek keresetének az elutasítását kérték. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy a felperesek a fizetést megtagadó óvást nem a Vár. 44. § (3) bekezdésében meghatározott határidőben vetették fel, így annak alapján a váltóbirtokos megtérítési igényt nem érvényesíthet, függően attól, hogy a szabálytalanul felvett óvás a váltó kiállítójára és a kezesekre hogyan hat ki. Ezen kívül – álláspontjuk szerint – az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az I. r. alperes és a felperesek között létrejött alapügyletet. A követelés fennállását az alperesek továbbra sem vitatták, de arra hivatkoztak, hogy a felperesekkel a szerződést módosították és olyan megállapodást kötöttek, amely szerint akkor fizetnek, ha az alperes társaságoknak harmadik személlyel szemben folyamatban lévő perében az alperesek javára ítélet születik és a követelésük befolyt.
A felperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontjuk szerint a saját váltó kiállítója nem hivatkozhat arra, hogy az óvás felvétele szabályosan történt-e, mert vele szemben a felperesek nem megtérítési igényt érvényesítenek, s utaltak a Vár. 15. § (1) bekezdésében foglaltakra. A váltó kezese is maga ígér kifizetést, így ő sem tekinthető megtérítési adósnak. Nem ismerték el, hogy az I. r. alperessel megállapodtak volna abban, hogy az alperesek egy később részükre befolyó összegből fizetnek.
A fellebbezések alaptalanok.
Az alperesek alaptalanul hivatkoztak arra a fellebbezésükben, hogy a felperesek az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett váltójogi szabályok (továbbiakban: Vár.) 44. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel az 53. § (1) bekezdése értelmében elvesztették az igényüket, mert a fizetés elmulasztása miatt az óvást nem az elmulasztott fizetés napját követő két munkanap valamelyikén vették fel.
Az I. r. alperes a Vár. 75. §-ában szabályozott saját váltót állított ki. A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a saját váltó kiállítóját ugyanolyan kötelezettség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. A Vár. 28. §-ának (1) bekezdése alapján a saját váltó kiállítója, akárcsak az idegen váltó elfogadója, arra vállal kötelezettséget, hogy a váltót az esedékességkor kifizeti. Fizetés hiányában a (2) bekezdés alapján a váltóbirtokost közvetlen kereseti jog illeti meg a saját váltó kiállítójával és az idegen váltó elfogadójával mint egyenes adóssal szemben. Fizetés végett a Vár. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a saját váltót is be kell mutatni, de a fizetés végetti bemutatás és az óvás felvételének az elmulasztása vagy szabálytalan óvás felvétele nem jár a közvetlen kereseti jog elvesztésével.
A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó határidőben történő bemutatásának, illetve a fizetés hiánya miatt az óvás felvételének az elmulasztása csak a Vár. 43. §-ának (1) bekezdésében felsorolt megtérítési váltóadósokkal szemben érvényesíthető megtérítési igény (Vár. 47. § és 48. §) elvesztésével jár, de nincs kihatással a váltó kiállítójával szemben érvényesíthető közvetlen kereseti jogra.
A Vár. 32. §-ának (1) bekezdése alapján a váltókezesek felelőssége ugyanolyan mint azé, akiért kezességet vállaltak.
A perbeli esetekben a II., III. és a IV. r. alperesnek a saját váltó kiállítójáért, vagyis az I. r. alperesért vállaltak kezességet, ezért a fent kifejtettek értelmében a felelősségük a felperessel szemben azonos az I. r. alperes felelősségével. Így a felperes függetlenül attól, hogy az óvás felvétele megtörtént-e, a II., a III. r. és a IV. r. alperesekkel szemben is közvetlen kereseti jog előterjesztésére jogosult.
A kifejtettek értelmében az alperesek ezért alaptalanul hivatkoztak a közokiratba foglalt óvás felvételének a szabálytalanságára.
Az alperesek alaptalanul hivatkoztak a szerződésmódosításra is a fizetési határidő tekintetében. A Ptk. 240. § (1) bekezdése értelmében, ha a jogszabály kivételt nem tesz, a felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel – a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével – módosíthatják. Ennek bizonyítása az alpereseket terhelte (Pp. 164. §). Az alperesek – a felperesek tagadásával szemben – hiteltérdemlően a szerződésmódosítás megtörténtét, vagyis azt, hogy a felperesekkel közösen megállapodtak a perbeli összeg későbbi időpontban történő kifizetésében, semmivel sem bizonyították. Egymagában annak közlése a felperesekkel, hogy az alperesek mikor lesznek fizetőképesek, nem tekinthető szerződésmódosításnak, ha azt a felperesek kifejezetten nem fogadták el.
A fent kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30.760/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás