• Tartalom

82/2004. (HK 20.) HM határozat

82/2004. (HK 20.) HM határozat

a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezred alapító okiratának módosításáról*

2004.07.21.
Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht.) 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdése, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel – a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezred 17/2001. (HK 4.) HM határozattal módosított 1995. december 30-án kelt 92/1996. nyt. számú HVK Szervezési és Hadkiegészítési Csoportfőnökség HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 1. pontjának második mondata helyébe az alábbi szövegrész lép:
„A katonai szervezet megnevezése: Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, rövidített megnevezése: MH 64. log. e.”
2. A határozat 3. pontja helyébe az alábbi 3. pont lép:
„3. A költségvetési szerv jogi személy, ezred jogállású katonai szervezet. Állománya a Magyar Honvédség (továbbiakban MH) költségvetési létszámkeretéből az MH önálló állománytáblás szervezetek és szervek részére biztosított létszámkeretbe tartozik.”
3. A határozat 4. pontja helyébe az alábbi 4. pont lép:
„4. A költségvetési szerv állami feladatként ellátott alaptevékenysége:
a) A személyi állomány, az alegységek, általános katonai és szakkiképzésének, harcászati felkészítésének összekovácsolásának végrehajtása.
b) A harci technikai eszközök, anyagok, gépjárművek helyreállítása, karbantartása, hadrafoghatóságának biztosítása.
c) A katonai szervezet magasabb készenlétbe helyezhetőségének biztosítása.
d) A szárazföldi haderő hadműveleti tevékenységének haderőnemi szintű logisztikai támogatása.
e) A szárazföldi felajánlott erők 23 napos anyagi készenlétének megalakítása, tárolása, annak mobilitása és külföldön történő alkalmazás esetén a nemzeti támogatás végrehajtása.
f) A külföldi missziókban résztvevő szervezetek felszerelése, eszköz és anyagutánpótlásának végrehajtása.
g) Szárazföldi haderő érdekű szállítási feladatok végrehajtása, központi szállításokban való részvétel, katonai szállítások és mozgatások koordinálása és biztosítása.
h) Kijelölt mozgás-koordináló csapatokkal a szövetséges műveleti tevékenységek hadszíntéri mozgásbiztosításában való részvétel.
i) A csapattagozatnál eggyel magasabb szintű speciális technikai eszközjavítási és kiszolgálási műveletek, helyszíni technikai kiszolgálások, hibaelhárítások, kisjavítások végrehajtásában való részvétel.
j) A szárazföldi katonai szervezetek harckiképzési feladatainak logisztikai támogatásában való részvétel.
k) Külön terveken meghatározottak szerint válságkezelési, valamint a befogadó nemzeti támogatási feladatokban való részvétel.”
5. A határozat 5. pontja helyébe az alábbi 5. pont lép:
„A katonai szervezet az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnok szolgálati alárendeltségébe tartozik.”
6. A határozat 6. pontjában a „fenntartója a Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök” szövegrész helyébe a „felügyeleti szerve a Honvédelmi Minisztérium” szövegrész lép.
7. A határozat 7. pontja helyébe a következő 7. pont lép:
„7. A katonai szervezet vezetője, kinevezésének rendje, jogköre, felelőssége:
a) A katonai szervezet vezetője: parancsnok, beosztásának megnevezése: ezredparancsnok.
b) A katonai szervezet vezetőjét beosztásába – elöljárói javaslatok figyelembe vételével – a HM Honvéd Vezérkar főnöke nevezi ki és menti fel.
c) Az ezredparancsnok a katonai szervezet élén álló egyszemélyi felelős vezető, a szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese. Szolgálati jogköre kiterjed a katonai szervezet működésének minden területére. Állományilletékes parancsnokként az alárendelt személyi állománnyal kapcsolatban gyakorolja a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben (továbbiakban: Hjt.), valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben (továbbiakban: Kjt.) meghatározott jogokat, teljesíti a kötelezettségeket.
d) Az ezredparancsnok felelős az ezred alaptevékenységéből adódó feladatok és kötelezettségek ellátásáért, az ezred jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő törvényes működéséért. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik az ezred hadrafoghatóságáért, a személyi állomány felkészítéséért, gazdálkodási hatáskörében a működés biztosításáért és az állomány magas fokú fegyelméért. Felelős az ezred gazdálkodásának törvényességéért, a számviteli rend betartásáért.”
8. A határozat 8. pontja helyébe az alábbi 8. pont lép:
„8. A katonai szervezetnél a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (továbbiakban: Hvt.), a Hjt. és a Kjt., valamint ezen jogszabályok végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot, illetve közalkalmazottak állnak jogviszonyban.”
9. A határozat a következő 10. és 11. ponttal egészül ki:
„10. A katonai szervezet vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az alaptevékenységen belül az alaptevékenység feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereségszerzés céljából kiegészítő, kisegítő tevékenységet folytathat szerződés alapján a honvédelmi szervezetek alaprendeltetésen kívüli tevékenységéből származó bevételek felhasználásáról és elszámolásáról szóló 16/2003. (IV. 11.) HM rendelet 2. § (2) bekezdésében meghatározottak részére.

TEAOR' 03

Gazdasági tevékenység

55.51

Munkahelyi étkeztetés

11. A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásába vétele – figyelemmel a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 39. §-ára – az Áht. 88. § (5) bekezdése alapján történik.”
10. A költségvetési szerv szervezeti felépítését, vezetési rendjét, működésének sajátos szabályait tartalmazó Szervezeti és Működési Szabályzatot, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoka a határozat hatályba lépését követő 60 napon belül módosítja és azt jóváhagyásra felterjeszti a felügyeleti szervhez.
11. Ez a határozat az aláírás napján lép hatályba.*
Juhász Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozatot a 37/2007. (HK 4.) HM határozat 14. pontja hatályon kívül helyezte, 2007. március 1. napjával.

*

A határozat aláírásának napja: 2004. július 21.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére