849/B/2004. AB határozat
849/B/2004. AB határozat*
2009.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Kormány rendelet 44. § (3) bekezdése, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén, valamint 70/A. §-án alapuló alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Kormány rendelet 44. § (3) bekezdése, az Alkotmány 9. §-án, 11. §-án, valamint 13. § (2) bekezdésén alapuló alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó alkotmányellenesnek ítéli a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Kormány rendelet (a továbbiakban: R.) 44. § (3) bekezdését, ezért indítványozta annak megsemmisítését. Indokolása szerint azzal, hogy az R. minden nevesített küldeménycsoport vonatkozásában két, százalékosan megjelölt, és a küldemények száz százalékát nem fedő alcsoportot állít fel, lényegében jogszabályi lehetőséget ad a postai szolgáltatónak bizonyos küldemények határidő nélküli kézbesítésére, illetve a szolgáltatás nem teljesítésére. Azon küldemények esetében, amelyeket előre láthatóan nem, vagy nem megfelelő határidőben kézbesítenek, a postai szolgáltatót kártérítési kötelezettség sem terheli, hiszen kompenzációs kötelezettség „csak a garantált kézbesítési időhöz kapcsolódik”. Az indítványozó álláspontja szerint a szabályozás sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogbiztonság elvét, mivel nem határoz meg – jogállamban elvárható módon – küldeménycsoportonként egységes kézbesítési határidőt.
Az indítványozó szerint az R. 44. § (3) bekezdése az Alkotmány 70/A. §-t is sérti, mivel hátrányosan megkülönbözteti azokat, akik azonos díj megfizetése mellett nem jutnak hozzá a számukra legkedvezőbb határidőn belül a szolgáltatáshoz. A szolgáltató köteles megteremteni az azonos díjazás ellenében nyújtott azonos szolgáltatási kötelezettség jogszabályi feltételeit.
Az indítványozó ellentétesnek ítélte az R. hivatkozott szakaszát az Alkotmány 9. §-ával, 11. §-ával, valamint 13. § (1) bekezdésével is.
Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal kapcsolatosan megkereste a postai szolgáltatásokat felügyelő minisztert álláspontja kifejtése érdekében.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„11. § Az állam tulajdonában álló vállalatok és gazdálkodó szervezetek a törvényben meghatározott módon és felelősséggel önállóan gazdálkodnak.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
Az R. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„44. § (3) Belföldi forgalomban az egyetemes postai szolgáltatás esetében:
a) a levélküldemények legalább 85%-át a feladást követő munkanap, legalább 97%-át a feladást követő harmadik munkanap végéig kézbesíteni kell, vagy meg kell kísérelni a kézbesítését;
b) a címzett reklámküldemények és nyomtatványok legalább 85%-át a feladást követő harmadik munkanap, legalább 97%-át a feladást követő ötödik munkanap végéig kézbesíteni kell, vagy meg kell kísérelni a kézbesítését;
c) a postacsomagok legalább 80%-át a feladást követő munkanap, legalább 95%-át a feladást követő harmadik munkanap végéig kézbesíteni kell, vagy meg kell kísérelni a kézbesítését.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó álláspontja értelmében az átfutási idő R.-beli szabályai sértik a jogállamiság-jogbiztonság követelményét azzal, hogy a kézbesítés kapcsán nem határoznak meg egységes és valamennyi postai küldemény tekintetében érvényesülő időtartamot.
A jogállamiság alkotmányos elvének szerves részét képezi a jogbiztonság. Az Alkotmánybíróság a jogbiztonságból fakadó több követelményt is megfogalmazott az eddigiekben a jogalkotó számára, ezek között a normavilágosság követelményét és annak tartalmát korai döntéseiben tisztázta.
A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon”. (ABH 1992, 135, 142.)
Az indítványban megjelölt R. a postáról szóló 2003. évi CI. törvény (a továbbiakban: Pt.) 53. § (1) bekezdés c) pontjában adott felhatalmazásnak tesz eleget.
A Pt. alapfogalmak tisztázását követően, 14. § (1) bekezdésében egyértelművé teszi, hogy az egyetemes és engedélyes postai szolgáltatók tevékenységüket – hatósági felügyeleti ellenőrzés mellett – polgári jogi szerződéses keretek között végzik. Ennek megfelelően a Pt. III. Fejezetében meghatározza a posta szolgáltatás végzésének szabályait, ezen belül a postai szolgáltatási szerződés létrejöttét, a szolgáltatás ellenértékét, a szolgáltatás lényegi elemét kitevő kézbesítés körülményeit. De a Pt. meghatározza a nem jogszerűen nyújtott szolgáltatásért, ezen belül a késedelmes kézbesítésért a szolgáltató oldalán felmerülő felelősséget is.
A vitatott R. a postai szolgáltatási szerződés részletes feltételeit tartalmazza, különös tekintettel a postai küldemények kézbesítési szabályaira. Az R. 44. §-a tehát a postai szolgáltatók kézbesítési idővel kapcsolatos szerződési kötelezettségeit, annak időbeli korlátait határozza meg. A (3) bekezdés egyértelműen fogalmaz. A kötelezettség alanyaiként az egyetemes postai szolgáltatás végzésére jogosult postai szolgáltatókat jelöli meg, egyértelműen definiálja azokat a postai küldeményeket, amelyek az időkorlátok között kézbesítendőek, és a szolgáltató által nyújtott egyetemes postai szolgáltatások egészéhez képest egyértelműen adja meg a munkanapokban számított kézbesítési időhöz rendelt teljesítendő arányszámot.
Az indítványban támadott rendelkezés a fentiek szerint értelmes, világos, és a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordoz, ezért az kielégíti a jogbiztonság elvének normavilágosságra vonatkozó alkotmányossági követelményét.
A vitatott esetben a postai szolgáltatási szerződés tartalmának lényeges elemeit jogszabályok (Pt. és az R.) határozzák meg. Az a tény, hogy a jogalkotó az R. szerinti szerződéses kötelezettségeket – és nem más feltételeket – határozza meg a szolgáltatók számára, önmagában nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
2. Az indítványozó álláspontja értelmében az R. 44. § (3) bekezdése sérti az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakat, mivel az hátrányos megkülönböztetést eredményez a postai szolgáltatásokat igénybe vevők között aszerint, hogy a postai küldeményeket egy munkanap alatt, három munkanap elteltével, avagy határidő nélkül köteles a szolgáltató kézbesíteni.
A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]
Alanyi jogok – és nem alapjogok – esetén a megkülönböztetés tilalmába ütközik az a szabályozás, amely az adott szabályozási koncepción belül a homogén csoportba tartozókra vonatkozóan – a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül, azaz önkényesen – eltérő szabályozást tartalmaz. [elsőként: 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] Az ilyen szabályozás végső fokon az emberi méltóság alapjogát sérti, mert ilyen esetben a törvényhozó bizonyosan nem kezelte az érintetteket azonos méltóságú személyként, s nem értékelte mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, figyelemmel és méltányossággal.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]
Elsőként tehát azt kell vizsgálni, hogy az indítványban állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre (homogén csoportra) vonatkozik-e [49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.; 432/B/1995. AB határozata, ABH 1995, 789, 792.].
A jelen esetben a csoportképzés ismérve az egyetemes postai szolgáltatás igénybevétele. A homogén csoportba így mindazok beletartoznak, akik az R. 44. § (3) bekezdésében megjelölt postai küldemény továbbítására szerződnek a szolgáltatóval.
A postai szolgáltatások igénybevétele alanyi jog és nem alapjog.
A fentiekben hivatkozott értelmezés szerint tehát alanyi jogokkal kapcsolatosan a szabályozás csak abban az esetben különböztet a csoportba tartozó alanyok között hátrányosan – azaz alkotmányellenesen –, amennyiben annak nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka.
A Pt. külön, „ajánlott szolgáltatás” keretében teljesíti a könyvelt küldemények kézbesítését, de a postai szolgáltató a postai küldemény „garantált idejű kézbesítését” is vállalja. Ezekben az esetekben a postai küldemény a szolgáltatón belül útja visszakereshető, ellenőrizhető, a szolgáltatón számon kérhető. A postai szolgáltató ezen küldemények kézbesítéséért, illetve ezen szolgáltatásokért (anyagi) felelősséggel tartozik.
Más a szolgáltatónak a kézbesítési idővel kapcsolatos felelőssége azon postai küldemények esetében, amelyek sem a kézbesítési idő garantálása, sem a küldemény felvételének módja miatt nincsenek privilegizált helyzetben. A szolgáltatások ezen körében a szerződésszerű teljesítés bizonyítása a dokumentálatlanság miatt kétséges. Ezért a szolgáltató szerződéses felelősségének megállapítása is aggályokat vetne fel. Az R. ezt a helyzetet tudomásul véve állapította meg a teljesítési határidőket az egyetemes postai szolgáltatás egészéhez viszonyított arányszámban, amelyért a szolgáltató nem az adott, konkrét szerződéses viszonyban, hanem felügyeleti szervével fennálló közigazgatási jogviszonyában tartozik helyt állni [Pt. 48. § (1) bekezdés g) pont].
Az Alkotmánybíróság a kifejttettek alapján nem osztotta az indítványban megfogalmazott hátrányos megkülönböztetés alkotmányos aggályát, mert a „jelzés nélküli” küldemények kézbesítésének idejét a bizonyítás nehézségeire tekintettel a szolgáltatón egyedi jogviszony keretében nem lehet számon kérni. Ezt pedig az Alkotmánybíróság a tárgyilagos mérlegelés szerinti olyan indoknak tekintette, amely a szabályozás hátrányos megkülönböztető jellegének megállapítását kizárta.
3. Az indítványozó indokolás nélkül állította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés sérti az Alkotmány 9. §-át, 11. §-át, valamint 13. § (1) bekezdését is.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kérelem alapjául szolgáló ok hiányában az indítvány – a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.]. Nem elegendő tehát az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány megjelölt rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti [654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB határozat, ABH 2002, 1783.].
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezen törvényi feltételeknek az Alkotmány 9. §-a, 11. §-a, valamint 13. § (1) bekezdése tekintetében nem tesz eleget, ezért az indítvány ebben a részében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § d) pontja alapján, mint érdemi elbírálásra alkalmatlant visszautasította.
Budapest, 2009. március 24.
|
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||
|
|
||||
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||
|
előadó alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás