85/B/2004. AB határozat
85/B/2004. AB határozat*
2006.11.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 371. és 377. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó kérte a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 371. és 377. §-a alkotmányellenességének megállapítását és az említett szakaszok megsemmisítését, mert – álláspontja szerint – azok az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való jogot sértik.
Az indítványozó korábban igénypert indított, mert az általa értékpapír vásárlására átadott pénzösszeget a kötelezett ellen lefolytatott bírósági végrehajtási eljárásban lefoglalták, és 2000. november 7-én átutalták a végrehajtó számlájára, onnan pedig két nappal később a végrehajtást kérőnek. Az indítványozó 2001. július 24-én benyújtott keresetét a bíróság azzal az indokolással utasította el, hogy igénypernek csak addig van helye, amíg a végrehajtó a letéti számlájára befolyt összegről rendelkezni tud. Az indítványozó abban látta tulajdonhoz való alkotmányos joga sérelmét, hogy a Pp. támadott rendelkezései nem teszik lehetővé számára követelése érvényesítését.
II.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése kimondja:
„A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
A Pp.-nek a vizsgálat tárgyául szolgáló rendelkezései a következők:
„371. § (1) Az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert (a továbbiakban: igénypert) indíthat a végrehajtást kérő ellen.
(2) Nem tarthat igényt a lefoglalt vagyontárgyra az, aki a végrehajtandó tartozásért az adóssal egysorban felel. Az a házastárs azonban, akinek a felelőssége csak a közös vagyonból rá eső hányad értékéig áll fenn, igényt tarthat a lefoglalt különvagyon tárgyára.
(3) Haszonélvezeti jog alapján a haszonélvező ingatlan-igénypert nem indíthat.”
„377. § (1) Ha a bíróság az igénykeresetnek helyt ad, az igényelt vagyontárgyat feloldja a foglalás alól.
(2) Ha a vagyontárgyat már értékesítették, a pernyertes felperes részére a vételárnak megfelelő összeget kell kiutalni.
(3) Ha a bíróság a haszonélvezeti joggal terhelt vagyontárgy iránt a haszonélvező által indított igénykeresetnek helyt ad, ez a foglalás hatályát nem érinti. A vagyontárgyat azonban csak a haszonélvezeti jog megszűnése után lehet értékesíteni.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
A Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot alapvető jogként részesíti védelemben, ám az nem korlátozhatatlan.
Az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában rámutatott arra, hogy „a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése – akár jogszerű kényszerítés árán is – a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem a mindenkit megillető alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az »ártatlanságában« a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet.
Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek”. (ABH 1991, 211, 212.)
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 79/A–79/C. §-ai alapján a pénzügyi intézménynél kezelt összegre is foganatosítható végrehajtás. A Vht. szabályai alapján végrehajtási eljárás nemcsak az adós tulajdonát képező pénzösszegre folytatható, hanem az adós rendelkezésére álló egyéb – a Vht. 7. § (3) bekezdésében felsorolt – pénzösszegre avagy szerződés alapján az adóst illető pénzkövetelésre is, mégpedig abban az esetben is, ha a pénzösszeg nem az adós tulajdona. A végrehajtási eljárás szabályai ilyen módon a tulajdonjog korlátozásához vezetnek.
A bírósági végrehajtási eljárásban – a végrehajtás alá vont vagyoni értékek tekintetében – a bírói döntések hatékony végrehajtásának célja alkotmányosan indokolja a tulajdonjog közérdeken alapuló korlátozását.
Az igényper intézménye a végrehajtási eljáráshoz kapcsolódik, azonban ahhoz képest speciálisnak tekinthető jogvédelmi eszköz, amelyet a Pp. szabályoz. A végrehajtási eljárás a végrehajtást kérő jogszerű követelését, az igényper pedig az adós és a végrehajtást kérő személyén kívül eső olyan harmadik személy jogainak védelmét hivatott érvényesíteni, aki a lefoglalt vagyontárgyra (ingóságra, ingatlanra stb.) tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya.
A Pp.-nek az indítvánnyal támadott szabályai olyan normák, amelyek az említett harmadik személy tulajdonjogának avagy egyéb jogának (nem tulajdonjogon alapuló követelésének) érvényesítését hivatottak elősegíteni, az igénypert indító harmadik személy jogainak védelméhez nyújtanak garanciális jelentőségű eszközt.
Az indítványozó által megjelölt sérelem abban áll, hogy – álláspontja szerint – tulajdonát képező pénzösszegre végrehajtási eljárást folytattak, és annak eredményeként más jogosult – a végrehajtást kérő – számlájára utalták át az összeget.
A sérelmesnek tartott végrehajtási eljárás miatt azonban az indítványozó támadta a Pp. 371. és 377. §-ának a tulajdon védelmét szolgáló eljárási jellegű szabályait, amelyek épp a tulajdoni igény érvényesítésére adnak lehetőséget. Mivel a Pp. indítvánnyal érintett szakaszai csupán eljárási eszközt biztosítanak, ám tulajdonjogi rendelkezéseket nem tartalmaznak, az igényper felperesének tulajdonjogára nézve nem jelentenek tulajdoni korlátozást, így az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal nem állnak tartalmi kapcsolatban. Erre tekintettel a Pp. 371. és 377. §-a és az Alkotmány 13. § (1) bekezdése között érdemi alkotmányossági összefüggés nem állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. november 14.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás