• Tartalom

955/H/2004. AB határozat

955/H/2004. AB határozat*

2006.04.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megállapítása iránti indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Gyöngyössolymos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete törvénysértést követett el azáltal, hogy a 2003. évi költségvetés végrehajtására vonatkozó zárszámadásról szóló rendeletet nem alkotta meg. Ezért felhívja a képviselő-testületet arra, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 82. §-ában meghatározott jogalkotási kötelezettségének 2006. június 30-ig tegyen eleget.


Indokolás
I.
A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva megállapította, hogy Gyöngyössolymos Község Önkormányzatának képviselő-testülete, az arra irányuló polgármesteri előterjesztés ellenére 2004. április 27-i ülésén nem fogadta el a 2003. évi zárszámadásról szóló rendelet tervezetét. Emiatt a hivatalvezető a mulasztásos törvénysértés megállapítása mellett törvényességi észrevétel keretében felhívta a képviselő-testületet, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 82. §-ában foglalt jogalkotási kötelezettségének a zárszámadási rendelet 2004. július 5-ig történő elfogadásával tegyen eleget. A képviselő-testület a megadott határidőig nem alkotta meg a zárszámadásról szóló rendeletét. Válaszában az önkormányzat polgármestere maga is elismerte, hogy ezzel a képviselő-testület mulasztást követ el, egyben jelezte, hogy a rendelet-tervezet meg nem szavazásának oka a polgármester és a képviselő-testület közötti peres eljárás lehet.
Mindezekre tekintettel a hivatalvezető a helyi önkormányzatokról szóló – módosított – 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban Ötv.) 99. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt jogkörében eljárva kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy Gyöngyössolymos Község Önkormányzatának képviselő-testülete mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést követett el azáltal, hogy az önkormányzat 2003. évi zárszámadási rendeletét az Áht. 82. §-ában foglalt előírás ellenére nem alkotta meg és hívja fel a képviselő-testületet, hogy tegyen eleget a zárszámadási rendelet megalkotási kötelezettségének.
A Hivatalvezető álláspontja szerint a zárszámadási rendelet megalkotási kötelezettségének elmulasztása sérti az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat is. Az Alkotmány 43. § (2) bekezdése szerint az önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. Az Alkotmány e rendelkezéséből következik, hogy törvény az önkormányzatok tekintetében szabályozási kötelezettséget is megállapíthat. Az Áht. 82. §-ában meghatározott jogalkotási kötelezettség tehát – a hivatalvezető véleménye szerint – az Alkotmány e rendelkezésén alapul. Mindezekre tekintettel úgy véli a hivatalvezető, hogy az önkormányzatnak az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szabályozási autonómiája nem terjed addig, hogy a zárszámadási rendelet megalkotására vonatkozó törvényi kötelezettségét mellőzze, hiszen az önkormányzat a feladat- és hatáskörében köteles eljárni, ez vonatkozik a jogalkotási kötelezettségre is.


II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálása során az alábbi jogszabályokat vette figyelembe.
„A helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat.”
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdése a) pontja szerint: (A helyi képviselőtestület:) „a) önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül”
Az Áht. 1997. január 1. óta hatályos 82. §-a szerint:
„A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet, valamint a külön törvény szerinti könyvvizsgálói záradékkal ellátott egyszerűsített tartalmú – a helyi önkormányzat és intézményei adatait összevontan tartalmazó – éves pénzforgalmi jelentést, könyvviteli mérleget, pénzmaradvány-kimutatást, és eredménykimutatást a polgármester a költségvetési évet követően 4 hónapon belül terjeszti a képviselő-testület elé. A képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot. A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok polgármesterei a könyvvizsgálatról készített jelentést minden év június 30-áig megküldik az Állami Számvevőszéknek.”
Az Ötv. 10. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a képviselő-testület hatásköréből (mások között) nem ruházható át a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadására vonatkozó döntés.


III.
Az indítvány megalapozott.

Az Alkotmánybíróság az előkészítő eljárás során megállapította, hogy Gyöngyössolymos Önkormányzatának képviselő-testülete továbbra sem alkotta meg a 2003. évről szóló zárszámadási rendeletet. Az Alkotmánybíróság felhívására az önkormányzat polgármestere csak a rendelet-tervezetet és az arról szóló független könyvvizsgálói jelentést csatolta.
Az Áht. 82. §-a a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló és zárszámadás megalkotásával kapcsolatban több kötelezettséget is tartalmaz. Az önkormányzat jegyzője köteles – az Áht.-ban és külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal – elkészíteni a zárszámadási rendelet tervezetét, melyet a polgármester köteles a képviselő-testület elé terjeszteni, a költségvetési évet követő négy hónapon belül. Az Áht. 7. § (1) bekezdése szerint „az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni.” Ugyanezen § (3) bekezdése értelmében „a költségvetési év megegyezik a naptári évvel.” Az Áht. 82. §-ában írt, a rendelet beterjesztésére vonatkozó négy hónapos határidő a 2003. évi költségvetéssel összefüggésben tehát 2004. április 30-án lejárt. A zárszámadási rendelet megalkotásával összefüggésben az Áht. 82. §-a kijelentő módban megfogalmazott szabályt tartalmaz, a „képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot.” A magyar jogi nyelvben a kijelentő mód használata felszólítást jelent, így az Áht. idézett szabályának értelme: a képviselő-testületnek a zárszámadásról rendeletet kell alkotnia.
Az Alkotmánybíróság korábban is foglalkozott már helyi önkormányzat zárszámadási rendeletének megalkotásával összefüggő mulasztás kérdésével. Az Alkotmánybíróság hasonló ügyekben hozott és a jelen ügy elbírálása szempontjából mértékadó korábbi határozatai az Áht. 82. §-ában írtakat egyértelműen a képviselő-testületeket terhelő jogalkotási kötelezettségnek tekintették, a rendelet megalkotásának hiányában megállapították a mulasztásos törvénysértést és határidő tűzésével felhívták a képviselő-testületeket a zárszámadási rendeletük megalkotására. [62/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 475.; 9/1995. (II. 22.) AB határozat, ABH 1995, 455.; 28/H/1994. AB határozat, ABH 1994, 808.; 987/H/1994. AB határozat, ABH 1995, 910.] Amint az indítványozó is utalt rá, az önkormányzatokat megillető szabályozási autonómia nem terjed ki arra, hogy a képviselő-testület az őt terhelő jogalkotási kötelezettséget mellőzze.
Minderre tekintettel, egy adott éves költségvetéshez kapcsolódó zárszámadási rendelet megalkotásának kötelezettsége mindaddig fennáll, míg a képviselő-testület a rendeletet meg nem alkotja. Gyöngyössolymos Község Önkormányzatának képviselő-testülete – annak ellenére, hogy azt a polgármester többször előterjesztette – továbbra sem alkotta meg a 2003. évi zárszámadásról szóló rendeletét, így e jogalkotási kötelezettsége vonatkozásában mulasztása változatlanul fennáll. Az Alkotmánybíróság e törvénysértő mulasztás megállapítása mellett határidő tűzésével felhívta Gyöngyössolymos Község Önkormányzatának képviselő-testületét, hogy a 2003. évi zárszámadási rendeletet alkossa meg és ezzel szüntesse meg a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést.

Budapest, 2006. április 4.


    Dr. Balogh Elemér s. k.,    Dr. Kovács Péter s. k.,
    előadó alkotmánybíró    alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére