• Tartalom

1/2005. (IHK. 3.) IHM utasítás

1/2005. (IHK. 3.) IHM utasítás*

egyes fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről**

2005.02.15.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban Áht.) 49. §-ának o) pontja alapján – az Áht. 24. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a pénzügyminiszterrel egyetértésben, a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 1. számú mellékletének „XXV. Informatikai és Hírközlési Minisztérium” költségvetési fejezetében jóváhagyott egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos eljárás rendjét az alábbiak szerint szabályozom:

1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a következő fejezeti kezelésű előirányzatokra:

a) Beruházások

Törvényi kiadási előirányzat

Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai

201,6 millió Ft

(5 cím, 1 alcím, 2 jogcímcsoport)

 

 

 

b) Célelőirányzatok

 

Védelemszervezési feladatok

30 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 2 jogcím csoport)

 

Kutatási feladatok

220 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 3 jogcím csoport)

 

Nemzetközi tagdíjak nemzetközi kapcsolattal

 

összefüggő feladatok

850 millió Ft

 

(5 cím, 2 alcím, 4 jogcím csoport)

 

Légi riasztási rendszer fenntartási feladatai

22 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 5 jogcím csoport)

 

Millenáris Kht. működésének támogatása

748,4 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 7 jogcím csoport)

 

NIIF program támogatása

1456 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 8 jogcím csoport)

 

Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) működési támogatása

288 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 9 jogcím csoport)

 

Informatikai és hírközlési szakképesítési feladatai

60 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 11 jogcím csoport)

 

Informatikai eszközök fenntartása és fejlesztése

245 millió Ft

(5 cím, 2 alcím, 13 jogcím csoport)

 

EU tagságból eredő feladatok

30 millió Ft

(5 cím, 3 alcím, 13 jogcím csoport)

 

Fejezeti tartalék

150 millió

(5 cím, 7 alcím, 0 jogcím csoport)

 

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatok, felhasználási célját és a felhasználás részletes eljárási és hatásköri szabályait az utasítás melléklete tartalmazza.

2. § Az „Informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok” (5 cím 6 alcím) célelőirányzat felhasználása során a 11/2001. (IV. 24.) MeHVM rendeletet, valamint az IHM közigazgatási államtitkára által kiadott „Az Informatikai, Távközlés-fejlesztési és Frekvenciagazdálkodási Célelőirányzat forrásainak terhére folyósítandó támogatások kezeléséről és a közreműködő szervezetek közötti együttműködés rendjéről” szabályzatot kell alkalmazni.

Az utasításban nem szabályozott kérdésekben a szabályozásra felhatalmazást adó Áht. és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998 (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ámr.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

3. § Az előirányzatok rendeltetésszerű felhasználása – figyelembe véve a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit – közvetlen fejezeti kifizetéssel (IHM Költségvetési Főosztálya) és a fejezethez tartozó intézményeknél is történhet.

Az előirányzatok felhasználása során szükségessé váló –fejezeti hatáskörű – előirányzat-módosítások engedélyezésére külön rendelkezem.

4. § Az előirányzat felett szakmai felügyeletet gyakorló, és a végrehajtásért felelős szervezeti egység (továbbiakban költséggazda) az előirányzatra vállalt kötelezettségekről illetve azok teljesítéséről naprakész nyilvántartást köteles vezetni.

A költséggazdának az éves beszámoló, a zárszámadás, illetve az egyéb, így különösen az ellenőrző szervek vizsgálatai keretében, szöveges értékelést kell adnia az előirányzat felhasználásáról, a kötelezettségvállalással (előzetes, tényleges) terhelt, nem terhelt maradvány összegéről, valamint javaslatot kell tennie a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználására. A szöveges beszámolót a gazdasági helyettes államtitkár részére kell megküldeni.

5. § Az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak alapján a költségvetési törvényben „Beruházások” alcímen szereplő előirányzatoknál, a feladatfinanszírozásra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

Ennek során

a) Az érintett előirányzatok felhasználására vonatkozó „Beruházásismertető”-ket”, a szakmailag illetékes helyettes államtitkár hagyja jóvá.

b) A finanszírozás megkezdéséhez szükséges Beruházási Finanszírozási Alapokmányokat az előirányzat szakmai felügyeletével megbízott szervezeti egység vezetője engedélyezi, aki egyben a „Beruházásismertető”-ben megjelölt rendelkezésre jogosult személy. Az okmányokat a Költségvetési Főosztály vezetőjének kell ellenjegyeznie.

c) A teljesítések igazolására, utalványozásra a finanszírozási okmányokban megjelölt személyek jogosultak.

d) A feladatfinanszírozás okmányait a Költségvetési Főosztály továbbítja a Magyar Államkincstárhoz (MÁK).

6. § A feladatfinanszírozásba nem tartozó előirányzatok felhasználása írásbeli kötelezettségvállalás (szerződés, megállapodás, megrendelés stb.) alapján történhet. Kötelezettségvállalás és utalványozás csak a minisztérium vonatkozó szabályzatában foglaltak szerint tehető.

A teljesítés igazolására a költséggazda, vagy az általa ezzel írásban megbízott személy(ek) jogosult(ak).

7. § Az előirányzatok terhére nyújtott, vissza nem térítendő támogatások felhasználására (a feladatfinanszírozásba vont előirányzatok kivételével) a kedvezményezettel szerződést kell kötni.

A szerződésnek tartalmaznia kell többek között:

- a támogatás konkrét célját,

- a támogatás folyósításának feltételeit és ütemezését,

- a támogatás felhasználásával kapcsolatos beszámolási kötelezettséget,

- a kedvezményezett kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy a támogatás felhasználása során érvényesíti a vonatkozó számviteli, adó és társadalombiztosítási jogszabályok előírásait,

- a kedvezményezett szervezet vállalását arról, hogy a támogatás felhasználása során a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései szerint jár el.

- a szerződésszegés eseteit és szankcióit.

A pályázat további tartalmi követelményeit a pályázat kiírói határozzák meg (Ámr. 83. § (5) bek.).

A támogatást nyújtó köteles a szerződésben – az általa meghatározott egyéb esetek mellett – az elállás jogát kikötni (Ámr. 87. § (4) bek.).

8. § Azonos célra ismételt támogatás csak abban az esetben nyújtható, ha a támogatást igénylő szervezet az előző támogatást cél szerint használta fel és erről szabályszerűen elszámolt. Az ismételt támogatás megítélésénél a az Ámr. 81. § (1) bekezdését is figyelembe kell venni.

9. § A támogatás folyósítását azonnal fel kell függeszteni és a már kiutalt támogatás visszafizetését elő kell írni, ha a támogatott szervezet többek között:

- a támogatás igénylésekor lényeges körülményről, tényről valótlan, vagy hamis adatot szolgáltatott,

- a támogatást a megjelölt céltól eltérően használja, vagy használta fel.

10. § Az előirányzatok terhére nyújtott támogatások folyósítása utólagosan, a kedvezményezett által benyújtott számlákon és a kifizetést igazoló dokumentumokon alapuló elszámolások szerint történhet.

11. § Támogatási előleg folyósítására csak az Ámr. 91. § foglaltak szerint kerülhet sor.

A kedvezményezett működéséhez nyújtott támogatások biztosítása időarányosan történhet. Az időarányostól eltérő felhasználást a kedvezményezett megfelelő indokokkal alátámasztott írásbeli kérelemmel kezdeményezheti. Az időarányostól eltérő felhasználás engedélyezésére a szerződést kötő jogosult. Amennyiben az eltérő finanszírozást megalapozó indokok a szerződés megkötését követően merülnek fel, a szerződést módosítani szükséges.

12. § A teljesítményarányos finanszírozás kivételével a kedvezményezettek a támogatás felhasználását követő 30. napig, de legkésőbb a költségvetési évet követő év január 31-ig kötelesek elszámolni.

13. § Az előirányzatok felhasználásával összefüggő pénzügyi feladatok elvégzése a Költségvetési Főosztály, illetve a költségvetési intézmény részére átadott előirányzatok vonatkozásában az intézmény hatáskörébe tartozik.

14. § Tárgyévi előirányzat terhére - ha jogszabály másként nem rendelkezik – akkor vállalható kötelezettség ha a pénzügyi teljesítés 2006. június 30-áig megtörténik.

Éven túli kötelezettség a tárgyévet követő év(ek) előirányzata terhére történő kifizetésre az Áht. 12/A. §-ában és 22-23/A. §-ában foglal figyelemmel, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 124. § (3) bekezdése szerint év közben a Kormány határozza meg.

15. § Az Utasításban meghatározott előirányzatok évenkénti keretének kötelezettségvállalással történő lekötése és a lekötött keret folyamatos figyelemmel kísérése, adott évi felhasználásának biztosítása a költséggazda feladata.

16. § Az Utasításban szereplő fejezeti kezelésű (támogatási célokhoz kapcsolódó) előirányzatok maradványának következő évi felhasználása az Áht. 93. §-ának (6), (7), (10) és (11) bekezdéseiben foglaltak, valamint az Ámr. 66. §-a szerint történik.

17. § Az előirányzatokból történő beszerzések csak a beszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok (közbeszerzés, központosított közbeszerzés) keretei között, valamint az IHM Közbeszerzési Szabályzata szerint történhet.

18. § Valamennyi, az Utasítás hatálya alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzat célszerinti felhasználását a költséggazda köteles ellenőrzi.

Az előirányzatok felhasználásának utólagos ellenőrzésére a Minisztérium Ellenőrzési Főosztálya által, és a külső ellenőrző szervek ellenőrzései keretében kerül sor.

19. § A előirányzat pénzügyi bonyolítását végző szervezeti egység (IHM Költségvetési Főosztály, IHM Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály), a „Manna” integrált gazdálkodási rendszerben a gazdasági események adatait rögzíti. Ennek során a költséggazdáktól, vagy más szervezettől kapott dokumentumok, bizonylatok alapján fedezetigazolást ad, rögzíti a kötelezettségvállalásokat, végzi a teljesítésigazolt utalványozott számlák kifizetését, banki feldolgozását, könyvelését. Rögzíti a bevételeket, és az előirányzat módosításokat, beleértve az előirányzat átcsoportosításokat is.

20. § A közbeszerzés értékhatárát el nem érő feladatok esetében előleg nem adható. A közbeszerzés értékhatárát elérő feladatoknál indokolt esetben - összhangban az ajánlati felhívással, és az elfogadott ajánlattal - előleg fizetése vállalható, de ennek összege, az adott projekt éves támogatási előirányzatának 25%-át nem haladhatja meg.

21. § A kötelezettségvállalással terhelt 2004. évi jóváhagyott előirányzat maradványok, - 2005. évben egyéb forrásként, a megelőző évvel azonos tartalmú költségvetési kiemelt sorra előirányzatosítva, a kötelezettségvállalás eredeti céljával megegyezően - felhasználhatók.

22. § A Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály az általa kifizetett felhasználások alakulásáról előirányzatonként - havonta – a tárgyhót követő hó 10-éig – a Költségvetési Főosztályt, és az előirányzattal érintett költséggazdát írásban tájékoztatja.

23. § (1) Az 1. § (1) b) Célelőirányzatok közül a „Nemzetközi tagdíjak nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok” fejezeti kezelésű előirányzat terhére finanszírozott feladatok végrehajtására közreműködő szervezetként - külön támogatási keretszerződésben foglalt feltételek szerint - a Nemzeti Hírközlési Hatóság, az IT Információs Társadalom Informatikai és Távközlési Szolgáltató Kht., a Magyar Államkincstár, a Magyar Posta Rt., a Nemzetközi Technológiai Kht., a Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány, a Puskás Tivadar Alapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, a TEMPUS Közalapítvány, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, valamint az esetenként felkért egyéb szervezetek (a továbbiakban együtt: közreműködő szervezet) vehetők igénybe.

(2) Közreműködő szervezet igénybevételéhez közigazgatási államtitkári engedély szükséges.

(3) A közreműködő szervezet nem lehet kedvezményezett abban az eljárásban, amelyben közreműködik.

(4) A közreműködő szervezet részére a (1) bekezdésben megjelölt fejezeti kezelésű előirányzatok terhére finanszírozott feladatok végrehajtására támogatási keretet lehet elkülöníteni, melynek mértéke legfeljebb a jogcím kiadási előirányzatának 2%-a lehet. A támogatási keret felhasználásáról, folyósításának feltételeiről, a támogatási kerettel való elszámolás módjáról, a nem szerződésszerű teljesítés esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről, a feladatok végrehajtásával kapcsolatosan felmerülő elismerhető költségek köréről, mértékéről, megtérítésének módjáról - az Ámr. előírásaival összhangban - külön támogatási keretszerződésben kell rendelkezni.

24. § Ez az utasítás 2005. február 15-én lép hatályba, egyidejűleg a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 1/2004. (II. 16.) IHM utasítás hatályát veszti.

Kovács Kálmán s. k.,

informatikai és hírközlési miniszter

Melléklet az 1/2005. (IHK. 3.) IHM utasításhoz

Az utasítás hatálya alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási célja, rendeltetése,
és részletes eljárási és hatásköri szabályai
Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai
Cél: az előirányzat az IHM Központi Szervezete beruházásainak finanszírozására használható fel. Az előirányzatnak a minisztérium munka- és munkakörülményei színvonalának javítását, az épületállomány korszerűsítésének javítását kell biztosítania.
Ezen belül meg kell valósítani a minisztérium épületének akadálymentesítését, az éttermi szint mozgássérültek által megközelíthetővé tételét, mozgássérültek által használható egészségügyi helyiségcsoport kialakítását, a nyári időszakban 30-40 °C hőmérsékletű VI-VII. emeleti iroda helyiségekben légkondicionálás feltételeinek megteremtését, a minisztériumi székház megkezdett átépítésének folytatását, és korlátozott mértékben irodatechnikai, informatikai eszközök beszerzését.
Költséggazda: Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat felhasználása során a feladatfinanszírozás szabályai alkalmazandók.
A költségvetési törvény hatálybalépését követően a Költségvetési Főosztály értesíti a költséggazdát a jóváhagyott előirányzatról, az esetleges maradványról, a költségvetési sor címrendjéről, és ÁHT azonosítójáról. Ezek figyelembevételével a költséggazda a előirányzat Beruházásismertető”-jét kidolgozza, annak szöveges mellékletében részletesen meghatározva a tárgyévi feladatokat. E feladatokról a gazdasági helyettes államtitkár javaslata alapján a közigazgatási államtitkár dönt. Ezt követően a költséggazda az okmányt jóváhagyásra négy példányban a gazdasági helyettes államtitkárhoz felterjeszti. A jóváhagyást követően a költséggazda az okmányt a Költségvetési Főosztálynak négy példányban megküldi, a MÁK-nál történő befogadás és visszaigazolás érdekében. A Költségvetési Főosztály az MÁK által befogadott „Beruházásismertető” eredeti példányát a költséggazdának megküldi, felkérve a feladat végrehajtására és a „ Beruházás finanszírozási alapokmány ” elkészítésére. A kötelezettségvállaló által aláírt „ Beruházás finanszírozási alapokmány ”-t a költséggazda a Költségvetési Főosztály vezetőjének négy példányban megküldi, aki azt ellenjegyzi és befogadásra az MÁK-hoz továbbítja. A Költségvetési Főosztály a MÁK által befogadott „Beruházás finanszírozási alapokmány ” eredeti példányát költséggazdának visszaküldi. A költséggazda az okmányokban foglaltak figyelembevételével irányítja, szervezi és ellenőrzi a feladat végrehajtását. A teljesítésigazolással ellátott számlák kifizetésére az átadott előirányzat alapján a költséggazda közvetlenül intézkedik a MÁK felé.
Védelemszervezési feladatok
Cél: a feladatok különleges jellege indokolja a 2005. évi 30,0 millió forint támogatási előirányzatot, amelyből a következő feladatok végezhetők:
- az ágazati polgári védelmi szakmai előírások kidolgozása, továbbképző tanfolyamok megszervezése,
- a NATO-feladatok ellátása,
- a nukleáris baleset-elhárítással kapcsolatos felkészítési és készenléti ágazati feladatok ellátása,
- az ágazati katasztrófavédelmi rendszer működtetésének biztosítása.
Költséggazda: Védelemszervezési önálló osztály
Kötelezettség nyilvántartó: Védelemszervezési önálló osztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A végrehajtandó feladat témákra bontott finanszírozási javaslatát a költséggazda készíti el és terjeszti fel szöveges indokolással jóváhagyásra a gazdasági helyettes államtitkárhoz.
Az előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére, a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály felé.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében az előirányzat átadására az IHM Igazgatás költségvetési címre.
Kutatási feladatok
Cél: a Magyar Űrkutatási Iroda pályázati rendszerben K+F célokra, hazai kutatásokra és fejlesztésekre, tudományos szintentartásra, a hazai alkalmazások előkészítésére és a nemzetközi együttműködés kiadásaira fordíthatja az előirányzatot.
Költséggazda: EU Koordinációs Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: EU Koordinációs Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
Az előirányzat felhasználásáról az EU Koordinációs Főosztály „K+F szabályzat” kiadásával rendelkezik.
Az előirányzatból megvalósítandó K+F projektek jóváhagyása miniszteri hatáskör.
A jóváhagyást követően a költséggazda „K+F szabályzat” szerint megteszi a feladat elvégezésére irányuló intézkedéseket.
A jóváhagyott feladatoknak az előirányzat terhére tört énő finanszírozását az EU koordinációs Főosztály vezetője gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzése mellett igazolja.
A Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály által nyilvántartásba vett, teljesítésigazolt, és utalványozott számlák kifizetésére a Költségvetési Főosztály intézkedik.
Nemzetközi tagdíjak nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok
Cél: az előirányzat a tagdíjfizetésnél figyelembe vett szervezetek (CEPT, ERO, ERTICO, ETSI, ITU, PECS, UPU és egyéb szervezetek) tagdíjainak kiegyenlítésére, a többoldalú és kétoldalú kapcsolatokban jelentkező programok projektek ( magyar csomagok, magyar ICT Roadshow-ok külföldi helyszínen, intelligens folyosók, ICT klubok működése, GVB ülések megrendezése stb.) megvalósítása, nemzetközi kiadványok elkészítése, külföldi kiküldetések napidíjjak és tárgyalások, rendezvények előkészítése és lebonyolítása, fordítási és tolmácsolási szolgáltatások biztosítása, catering, rendezvényekhez kapcsolódó nyomdai munkák, névjegyek és egyéb nemzetközi feladatoknál felmerülő költségek fedezetére fordítandó.
Költséggazda: Külkapcsolatok főosztálya
Kötelezettség nyilvántartó: Külkapcsolatok főosztálya
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A végrehajtandó feladat témákra bontott finanszírozási javaslatát a költséggazda készíti el és terjeszti fel szöveges indokolással jóváhagyásra a gazdasági helyettes államtitkárhoz.
Az előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály felé.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében az előirányzat átadására az IHM Igazgatás költségvetési címre.
Légi riasztási rendszer fenntartási feladatai
Cél: az előirányzat az országos légi riasztási rendszer egyes elemeinek fenntartására és szükség szerinti áttelepítésére használható fel.
Költséggazda: Védelemszervezési önálló osztály
Kötelezettség nyilvántartó: Védelemszervezési önálló osztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
Az előirányzat szolgál fedezetül arra, hogy rendkívüli helyzetben, ellenséges légitámadás esetén a lakosság riasztása megtörténhessen. A feladat alapját a 133/1994. (X. 21.) Korm. rendelet képezi, melynek megfelelően a riasztás minél szélesebb körűvé tétele érdekében be kell vonni a nem közszolgálati műsort sugárzó helyi rádió- és televízióadókat, illetve üzemeltetőket is. A támogatás a szükséges technikai feltételek biztosításához, a rendszer karbantartási költségeinek finanszírozásához használható fel.
A légi riasztási rendszer berendezései üzemeltetésének, fenntartásának, vagyonkezelési jogának átruházásáról szóló IHM-HIF 1149/11/2002. számú Megállapodás értelmében a a jogutód Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) javaslata alapján a végrehajtandó feladat finanszírozási javaslatát a költséggazda készíti el és terjeszti elő szöveges indokolással, jóváhagyásra a gazdasági helyettes államtitkárhoz.
Az előirányzat terhére történő finanszírozását a gazdasági helyettes államtitkár Költségvetési Főosztály ellenjegyzése mellett engedélyezi.
Az előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Költségvetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére.
A Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály által nyilvántartásba vett, teljesítésigazolt, és utalványozott számlák kifizetésére a Költségvetési Főosztály intézkedik.
Millenáris Kht. működésének támogatása
Cél: az előirányzat a Millenáris Kht. működésének támogatására szolgáló feladatokra fordítható
Költséggazda: Tartalomszolgáltatási és Pályázatkezelési Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: Tartalomszolgáltatási és Pályázatkezelési Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe
A támogatási előirányzat felhasználási tervét, és a támogatási szerződést a költséggazda készíti el és terjeszti elő szöveges indokolással, a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével jóváhagyásra, illetve a szerződés aláírására a közigazgatási államtitkárhoz.
Az előirányzat terhére történő finanszírozáshoz a Költségvetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
A támogatási szerződés megkötését követően, az egyes támogatási ütemek átutalására a kedvezményezett részére a költséggazda teljesítésigazolása és utalványozása szerint a Költségvetési Főosztály intézkedik.
A költséggazda a támogatási szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását, igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, valamint intézkedik a támogatási ütemek szerinti kifizetésre az Költségvetési Főosztály felé.
NIIF program támogatása
Cél: az előirányzat a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program tárgyévi feladatainak ellátásához használható fel.
Költséggazda: Infokommunikációs Szolgáltatási és Biztonsági Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: Infokommunikációs Szolgáltatási és Biztonsági Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe
A Program Tanács által meghatározott feladatok támogatási előirányzat felhasználási tervét, és a támogatási szerződést a költséggazda készíti el és terjeszti elő szöveges indokolással, a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével jóváhagyásra, illetve a szerződés aláírására a közigazgatási államtitkárhoz.
A javaslat jóváhagyását, és a szerződés megkötését követően, a Közgazdasági és Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében a NIIF Iroda költségvetési előirányzatának a szerződés szerinti összegű módosításáról.
A költséggazda a támogatási szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását, igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait.
Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Irodájának (NHIT) működési támogatása
Cél: az előirányzat a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) működési támogatására fordítható
Költséggazda: Piacelemzési Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A támogatási előirányzat felhasználási tervét, és a támogatási szerződést a költséggazda készíti el és terjeszti elő szöveges indokolással, a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével jóváhagyásra, illetve a szerződés aláírására a közigazgatási államtitkárhoz.
Az NHIT mint részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv Ámr. 17. § -ában meghatározott feladatait az Nemzeti Hírközlési Hatóság látja el.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében szükséges teendők ellátásáról az előirányzat átcsoportosításáról az „anyaintézmény” Nemzeti Hírközlési Hatóság „Hírközlési intézmények” költségvetési címre.
Az iroda szakmai tevékenységét a költséggazda felügyeli.
Informatikai és hírközlési szakképesítési
feladatai
Cél: az informatikai és hírközlési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 141/2002. (VI. 28.) Korm. rendelet 8. § c) pontja , valamint az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján az IHM ágazatába tartozó szakképesítések feladataival összefüggésben az állam által elismert 23 informatikai és hírközlési szakképesítés feladataihoz, és az IHM szakirányába tartozó felsőoktatási intézmények oktató munkájának segítésére használható fel.
Költséggazda: e-Közigazgatás és Ágazati Programok Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: e-Közigazgatás és Ágazati Programok Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A végrehajtandó szakképzési feladatok előirányzat felhasználási tervét a költséggazda készíti el, és terjeszti elő a Stratégiai és e szolgáltatások helyettes államtitkár egyetértésével és a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével jóváhagyásra, a közigazgatási államtitkárhoz.
Az előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére, a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály felé.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében az előirányzat átadására az IHM Igazgatás költségvetési címre.
Informatikai eszközök fenntartása
és fejlesztése
Cél: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium alapvető feladata, hogy olyan informatikai rendszereket alkalmazzon és fejlesszen tovább, amelyek lehetővé teszik a pályázatok, programok nyilvántartásának, nyomon követésének naprakész biztosítását. A program célja az IHM belső informatikai rendszerének üzemeltetése, működésének folyamatos biztosítása, informatikai rendszerek beszerzése, fejlesztése és ezek implementációja, informatikai alapfunkciós IT fejlesztései számára pilot terep biztosítása. A program során megvalósítandó az informatikai hálózat, szerverek, munkaállomások üzemeltetése, az informatikai rendszer korszerűsítése, meglévő alkalmazások továbbfejlesztése, új alkalmazások beszerzése, fejlesztése, bevezetése, az informatikai biztonság növelése, a papírmentes, gazdaságos működés támogatása.
Költséggazda: Működésfejlesztési Iroda
Kötelezettség nyilvántartó: Működésfejlesztési Iroda
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A végrehajtandó feladat finanszírozási javaslatát a költséggazda készíti el és Kabinetfőnök egyetértésével és a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével terjeszti elő szöveges indokolással, jóváhagyásra közigazgatási államtitkárhoz
A előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére, a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály felé.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében az előirányzat átadására az IHM Igazgatás költségvetési címre.
EU tagságból eredő feladatok
Cél: az előirányzat a tagállamként való működéssel összefüggésben megnövekedett feladatok finanszírozására használható fel. Ezek:
• a vezetőség felkészítése Miniszteri Tanácsülésekre, a kiutazások szakmai előkészítése,
• a döntéshozatali fórumokra (COREPER, Working Party) történő felkészülés, COREPER nagykövetek, szakattasé felkészítése, álláspontok kidolgozása szakértők bevonásával, szükség esetén részvétel a Közlekedési, Távközlési és Energetikai Munkacsoport ülésein,
• az EU-s Elnökség rendezvényeinek figyelemmel kísérése, azokon történő részvétel megszervezése, koordinálása, szakmai előkészítése,
• jogharmonizációs és bizottsági munkákban, komitológiai folyamatokban történő részvétel, közösségi programokban (pl. eEurope 2005) való közreműködés, és az ezzel kapcsolatos koordinációs feladatok ellátása.
• EU integrációval kapcsolatos szakmai képzés tanfolyam költségei.
Költséggazda: EU Koordinációs Főosztály
Kötelezettség nyilvántartó: EU Koordinációs Főosztály
Eljárási rend:
az előirányzat nem tartozik a feladatfinanszírozás körébe.
A végrehajtandó feladat finanszírozási javaslatát a költséggazda készíti el és a gazdasági helyettes államtitkár ellenjegyzésével terjeszti elő szöveges indokolással, jóváhagyásra az közigazgatási államtitkárhoz.
A előterjesztett egyes feladatoknak az előirányzat terhére történő finanszírozására a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály fedezetigazolást ad ki.
Az engedély és a fedezet igazolás alapján a költséggazda:
- megteszi a feladat elvégezésére irányuló előkészítő intézkedéseket,
- kötelezettségvállalással (megállapodás, szerződéskötés) biztosítja a feladat végrehajtásának feltételeit,
- a megállapodásnak, szerződésnek megfelelően ellenőrzi (felügyeli) a feladat végrehajtását,
- igazolja az elvégzett feladat teljesítését, elszámolását és azok dokumentumait, és intézkedik a számla kifizetésére, a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály felé.
A Költségvetési Főosztály intézkedik a kincstári finanszírozás biztosítása érdekében az előirányzat átadására az IHM Igazgatás költségvetési címre.
Fejezeti tartalék
Cél: az előirányzat a fejezeti gazdálkodás költségvetési tartaléka, amely a költségvetés összeállításakor kiemelt előirányzatra nem tervezhető. Elsősorban az évközben belépő kormányzati feladatok, illetve eseti támogatások fin anszírozását szolgálja, de konkrét felhasználási célja előre nem meghatározott.
Költséggazda: Miniszter
Kötelezettség nyilvántartó: Költségvetési Főosztály
Eljárási rend:
nem feladatfinanszírozás
Az igényeket indoklással, a szakmai helyettes államtitkár egyetértésével a Költségvetési Főosztály vezetőjéhez kell benyújtani.
Miniszteri jóváhagyás még nem tartalmazóan benyújtott, dokumentált és indokolt finanszírozási kérelmeket a Költségvetési Főosztály – szükség szerint az érintett szakmai főosztályok véleményének kikérésével – felülvizsgálja, rangsorolja és a rendelkezésre álló előirányzat összegéig – a gazdasági helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár egyetértésével – jóváhagyásra a Miniszter elé terjeszti.
Az előirányzat terhére éven túli kötelezettség nem vállalható.
- Az előterjesztés ügyében hozott döntés alapján a Költségvetési Főosztály intézkedik az igénylő értesítéséről és a szükséges előirányzat módosításról, az igénylő pedig a tartalék terhére finanszírozott feladat végrehajtásáról.
- A feladat engedélyezés szerinti elvégzését és elszámolását a igénylő igazolja és annak dokumentumait a Költségvetési főosztálynak átadja.
*

Az utasítást az érintettek közvetlenül megkapták.

**

Az utasítást a 2/2006. (IHK. 2.) IHM utasítás 25. §-a hatályon kívül helyezte, 2006. február 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére