• Tartalom

1/2005. (OK 4.) OM utasítás

1/2005. (OK 4.) OM utasítás

az Oktatási Minisztérium pályázati tevékenységének szabályairól*

2005.01.25.
Az Oktatási Minisztérium (a továbbiakban: OM) pályázati tevékenységének szakszerű és hatékony előkészítése, lebonyolítása, nyilvántartása, valamint ellenőrzése érdekében a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdése alapján az alábbiak szerint rendelkezem.

Az utasítás hatálya

1. § (1) Jelen utasítás hatálya az oktatási miniszter hatáskörébe tartozó hazai pénzügyi források pályázati úton történő elosztására terjed ki.

(2) Az oktatási miniszter hatáskörébe tartozó hazai pénzügyi források pályázati formában történő elosztása – a jelen utasításban meghatározott kivételekkel – kizárólag az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága (a továbbiakban: OM Alapkezelő) közreműködésével történik.

(3) Jelen utasítás hatálya nem terjed ki az OM által megvalósítandó közbeszerzésekre, valamint azon pályázatokra, amelyek esetében az oktatási miniszter írásbeli döntése alapján közvetlenül az OM vagy az általa kijelölt más szervezet jár el.

(4) Jelen utasítás hatálya nem terjed ki azon kérdésekre, illetve feladatokra, amelyeket jogszabály, illetve egyéb kötelező előírás jelen utasítástól eltérően szabályoz.

A pályázati tevékenység tervezésének folyamata

2. § (1) Az OM fejezeti kezelésű előirányzatának vonatkozásában az OM Gazdálkodási Szabályzata (a továbbiakban: Gazdálkodási Szabályzat) szerint kötelezettségvállalásra jogosultak, valamint a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprésze (a továbbiakban: Alaprész) tekintetében a szakképzési helyettes államtitkár (a továbbiakban együtt: kötelezettségvállalók) minden évben a 3. § (1) bekezdésében meghatározott határidőre figyelemmel – jelen utasítás 1. számú melléklete szerinti adatlap minden egyes pályázat tekintetében történő kiállításával – elkészítik a feladatkörük által érintett pénzügyi források pályázati úton történő elosztásának részterveit (a továbbiakban: éves pályázati részterv).

(2) Az éves pályázati résztervek az egyes pályázatok vonatkozásában – ha jogszabály rendelkezéséből más nem következik – tartalmazzák:

a) a pályázat témáját, címét, célját;

b) a pályázat jogszabályi hátterét;

c) a pályázaton részt venni jogosultak körét;

d) a pályázati munka tervezett megkezdésének és befejezésének évét és hónapját;

e) a pályázat kiírójának, a pályázat elbírálása során döntéshozatalra jogosult személynek vagy testületnek (a továbbiakban: döntéshozó), valamint a megkötendő támogatási szerződések kötelezettségvállalójának megjelölését;

f) a pályázatért felelős OM-szakterület és szervezeti egység meghatározását;

g) a pályázat pénzügyi forrásának megnevezését és összegét;

h) a pályázat lebonyolítására az OM Alapkezelő – illetve szükség szerint az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (a továbbiakban: OKÉV) – által felhasználható összeg megjelölését;

i) az értékelő bizottság és az értékelők közreműködésének szükségességéről és létszámáról való rendelkezést.

(3) A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott adatokat olyan módon kell megadni, hogy

a) a pályázati folyamat egyes fázisainak megvalósítására – figyelemmel a 8. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott határidőkre is – elegendő idő álljon rendelkezésre, továbbá

b) a pályázati folyamat tervezett megvalósítása az adott pályázat által érintettek éves működéséhez igazodjék, különös figyelemmel a tanév rendjére, az oktatási intézmények szorgalmi időszakára és az érintettek működésével összefüggő egyéb lényeges körülményekre.

3. § (1) Az éves pályázati részterveket a kötelezettségvállalók haladéktalanul, de legkésőbb a pályázattal érintett év (a továbbiakban: pályázati év) február 15-ig közvetlenül küldik meg az OM Alapkezelőnek.

(2) A szakképzési helyettes államtitkár az Alaprészből finanszírozni tervezett pályázatokkal kapcsolatban beszerzi az Országos Szakképzési Tanács állásfoglalását, figyelembe veszi azt az éves pályázati részterv elkészítése során.

(3) Az OM Alapkezelő az éves pályázati résztervek alapján – azok tartalmához és szerkezetéhez igazodó módon – jelen utasításban foglaltakra, valamint saját erőforrásainak legcélszerűbb felhasználására vonatkozó követelményre figyelemmel összesített éves pályázati tervet (a továbbiakban: éves pályázati terv) készít, és azt legkésőbb a pályázati év február 20-ig államtitkári értekezlet elé terjeszti.

(4) Az OM Alapkezelő az államtitkári értekezlet határozata alapján az éves pályázati tervet legkésőbb február 28-ig jóváhagyás céljából az oktatási miniszter elé terjeszti.

(5) A miniszteri jóváhagyást követő 5 munkanapon belül az OM Igazgatási Főcsoportja megküldi az éves pályázati tervet az OM Alapkezelő, továbbá mindazok részére, akikre az éves pályázati terv rendelkezést tartalmaz.

4. § (1) A jóváhagyott éves pályázati terv módosítását az egyes kötelezettségvállalók és az OM Alapkezelő – az éves pályázati résztervre irányadó tartalommal – a pályázati év június 30-ig kezdeményezhetik. A kezdeményezésről az OM Igazgatási Főcsoportja öt munkanapon belül tájékoztatja az OM Alapkezelőt, valamint mindazokat, akiket a módosítás ténye érint. Jelen paragrafus alkalmazásában kezdeményezésnek minősül a módosításra irányuló előterjesztésnek az államtitkári értekezletekre történő benyújtása.

(2) Ha a módosítás az Alaprészt érinti, a módosítás kezdeményezője a módosítási javaslatot előzetesen megküldi véleményezésre az Országos Szakképzési Tanács részére.

(3) Az éves pályázati terv módosítására vonatkozó javaslatot a módosítás kezdeményezője – a (2) bekezdésben meghatározott esetben az ott szabályozott véleményezést követően – államtitkári értekezlet elé, majd annak határozata alapján jóváhagyás céljából az oktatási miniszter elé terjeszti.

(4) Az OM Igazgatási Főcsoportja az éves pályázati terv módosítását a miniszteri jóváhagyást követő öt munkanapon belül megküldi az OM Alapkezelő, továbbá mindazok részére, akikre az rendelkezést tartalmaz.

(5) Az éves pályázati terv módosítását mind a kötelezettségvállalók, mind az OM Alapkezelő legfeljebb két-két alkalommal kezdeményezhetik. Az éves pályázati terv módosítására azonban összesen csupán legfeljebb két alkalommal kerülhet sor.

Az együttműködési megállapodás

5. § (1) A pályázat lebonyolítására az OM képviseletében a kötelezettségvállalók az OM Alapkezelővel együttműködési megállapodásokat (a továbbiakban: együttműködési megállapodás) kötnek.

(2) Az Alaprész decentralizált keretéből finanszírozott pályázatok lebonyolításában történő közreműködés céljából az OM Alapkezelő és az OKÉV megállapodást köt.

(3) A szakterületek szakmai tevékenysége közötti összhang előmozdítása érdekében a jelen utasítás 2. számú mellékletében meghatározott kiemelt témájú pályázatok esetén az érintett kötelezettségvállalóknak államtitkári értekezleten kell előterjeszteniük a megkötendő együttműködési megállapodásnak az OM Alapkezelővel egyeztetett tervezetét jóváhagyás céljából.

6. § (1) Az együttműködési megállapodásnak tartalmaznia kell:

1. az éves pályázati terv vonatkozó rendelkezésére történő hivatkozást;

2. a pályázat kiírójának személyét;

3. a nyertes pályázókkal (a továbbiakban: kedvezményezett) megkötendő támogatási szerződés kötelezettségvállalójának megjelölését (az OM vagy az Alaprészből finanszírozott pályázat esetén az OM Alapkezelő);

4. a pályázat témáját, címét, célját;

5. szükség szerint a pályázati célhoz kapcsolódó indikátorokat;

6. a pályázat benyújtására jogosultak körének egyértelmű meghatározását;

7. a cél megvalósításához rendelt pénzügyi források összegéről és rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatot;

8. szükség szerint a kedvezményezett által elszámolható költségek körét;

9. az OM Alapkezelő – illetve az Alaprész decentralizált keretéből finanszírozott pályázatok esetében az OKÉV és az OM alapkezelő – által a lebonyolítás körében elszámolható költségek körét;

10. az értékelő bizottság tagjainak, elnökének, valamint póttagjainak megnevezését, elérhetőségeik (cím, telefonszám) megjelölésével, továbbá az előértékelők közreműködésének szükségességére történő utalást;

11. a pályázati folyamat ütemezését;

12. a pályázati folyamat szakmai és pénzügyi eljárásrendjét, ideértve

a) mind az OM Alapkezelő, mind pedig a kedvezményezettek vonatkozásában a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás teljesítésének és elfogadásának a rendjét;

b) a mintavételes vagy kockázatelemzésen alapuló, dokumentált szakmai helyszíni ellenőrzés rendszeres végzését;

c) amennyiben pedig a pályázati folyamat pénzügyi és/vagy szakmai eljárásrendjére valamely kötelező előírás vonatkozik, az erre történő hivatkozást is;

13. a támogatási szerződésekkel kapcsolatos módosítási kérelmek bírálatának menetét;

14. a monitoringhoz szükséges adatokat, információkat, illetve az értékelés szempontjait;

15. az együttműködési megállapodás teljesítéséről szóló beszámolás módjának és határidejének megjelölését.

(2) A támogatási szerződés alapján a támogatást – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az OM folyósítja. Az OM a támogatás folyósításának tényéről, módjáról és ütemezéséről értesíti az OM Alapkezelőt.

A pályázat lebonyolítása

7. § (1) Az OM Alapkezelő a jelen utasítás 3. számú mellékletében, az együttműködési megállapodásban, valamint az egyéb kötelező előírásokban foglaltaknak megfelelően bonyolítja le a pályáztatást.

(2) A pályázati felhívást az együttműködési megállapodás megkötésétől, illetve – amennyiben a pályázati felhívás szövegének és a pályázati dokumentációnak az OM által történő külön jóváhagyása szükséges – az OM jóváhagyó nyilatkozatának az OM Alapkezelő által történő kézhezvételétől számított 10 napon belül kell közzé tenni. Amennyiben jogszabály, egyéb kötelező előírás vagy az együttműködési megállapodás másként nem rendelkezik, a pályázati felhívást az OM Alapkezelő honlapján kell közzé tenni.

(3) A pályázatok benyújtására a pályázati felhívás közzétételétől számítva legalább 30 napot, a pályázatoknak az értékelő bizottság általi értékelésére a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártától számított 30 napot, a döntéshozó számára az érdemi döntés meghozatalához az értékelő bizottság javaslatának benyújtásától számított legfeljebb 30 napot kell biztosítani. A támogatási szerződést a kedvezményezettel a kedvezményezettek listájának nyilvánosságra hozatalától számított 45 napon belül kell megkötni. Az értékelő bizottság részére megjelölt határidőtől a pályázat kiírója a pályázati felhívásban indokolt esetben és jogszabály keretei között eltérhet.

(4) A kedvezményezettek támogatása vonatkozásában a szakmai beszámoltatás és pénzügyi elszámoltatás, a teljesítésigazolás előkészítése – Alaprészből nyújtott támogatások esetében a teljesítésigazolás –, az ellenőrzés, továbbá – az Om iránymutatásai alapján – a monitoring az OM Alapkezelő feladata.

(5) Az egyes pályázatok egészének utólagos értékelését – ideértve a pályázattal kiváltani célzott hatás megvalósulásának vizsgálatát is – a kötelezettségvállalók az OM Alapkezelő közreműködése mellett évente készítik el, ezt követően pedig tájékoztatás céljából az államtitkári értekezlet elé terjesztik.

A lebonyolítási költségek biztosítása

8. § (1) Az OM az OM Alapkezelő közreműködésével lebonyolítandó pályázatok 5%-ának megfelelő mértékű lebonyolítási költségeit az OM Alapkezelő pályázati évre vonatkozó éves költségvetésében, az ezt meghaladó lebonyolítási költségeket (a továbbiakban: egyedi lebonyolítási költség) pedig a (2)–(5) bekezdés szerint biztosítja.

(2) Egyedi lebonyolítási költségként az OM, illetve az oktatási miniszter a pályázatra fordítható teljes összegnek a Gazdálkodási Szabályzatban, illetve az Alaprészből finanszírozott pályázatok esetén az oktatási miniszter döntésében meghatározott hányadát biztosítja az OM Alapkezelő részére a (3)–(5) bekezdésben meghatározottak szerint.

(3) Az éves pályázati terv jóváhagyását követően az egyedi lebonyolítási költséget az OM, illetve az oktatási miniszter az OM Alapkezelő részére a pályázati évben megvalósítandó pályázatok tekintetében a kincstári finanszírozás rendje szerint biztosítja az OM Alapkezelő által – a (2) bekezdésben meghatározottakra figyelemmel – elkészített költségterv szerint megkötött együttműködési megállapodás alapján.

(4) Az egyedi lebonyolítási költség céljára biztosított forrással az OM Alapkezelő – figyelemmel az éves költségvetésében már tervezett kiadások többszörös felszámításának tilalmára is – utólagosan és tételesen elszámol az OM felé. Az elszámolásra vonatkozó határidők megállapítása során figyelemmel kell lenni az ellátandó feladatok elvégzésének és finanszírozásának időszakára is. Ennek megfelelően az ellenőrzési, monitoring és más – hosszabb időszakot igénylő – feladatok költségeivel történő elszámolás határidejének meghatározásakor az e feladatok ütemezésének sajátosságait is figyelembe kell venni.

Záró rendelkezések

9. § (1) Jelen utasítás alkalmazása során a hatályos jogszabályi előírások figyelembevétele mellett:

a) szakmai beszámoló (ideértve a szakmai részbeszámolókat is): a kedvezményezett részéről történő, a pályázatban, valamint a támogatási szerződésben meghatározott célnak megfelelő feladat teljesítésére vonatkozó teljes körű szakmai dokumentáció elkészítése és a kedvezményezettel a támogatási szerződést megkötő szerv (a továbbiakban: támogató) részére történő átadása;

b) pénzügyi elszámolás (ideértve a pénzügyi részelszámolásokat is): a kedvezményezett részéről történő, a pályázati felhívásban, valamint a támogatási szerződésben meghatározott céllal, továbbá a szerződés egyéb rendelkezéseivel összhangban lévő, eredeti vagy hiteles másolatban rendelkezésre bocsátott bizonylatokat is tartalmazó szöveges pénzügyi dokumentáció elkészítése és a támogató részére történő átadása;

c) teljesítésigazolás: a kedvezményezett által benyújtott szakmai beszámolót, illetve a pénzügyi elszámolást jogszerűnek elismerő, a támogató által kiadott jognyilatkozat;

d) értékelő bizottság (függetlenül annak elnevezésétől): a pályázati felhívásra beérkező pályázatokról szóló, az oktatási miniszter, illetve a kötelezettségvállaló által meghozandó érdemi döntésre javaslatot tevő testület;

e) előértékelő (függetlenül elnevezésétől): az értékelő bizottság határozatát formai és/vagy tartalmi szempontból előkészítő személy;

f) monitoring: a források, az eredmények és a teljesítmények mindenre kiterjedő és rendszeres vizsgálata, amely a támogatásból végrehajtandó programok eredményes, tervszerű és hatékony megvalósítása érdekében történik. A monitoring kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a programok megvalósítósa megfelelt-e azoknak a célkitűzéseknek, amelyek a támogatás elnyerését lehetővé tették.

(2) Jelen utasításban szereplő határidők vonatkozásában az alábbiak alkalmazandóak:

a) a napokban megállapított határidőbe a közlés, a kézbesítés, valamint a közzététel napja nem számít be;

b) ha a határidő utolsó napja olyan nap, amely nem munkanap, a határidő a legközelebbi munkanapon jár le;

c) a postán küldött beadvány előterjesztési ideje a postára adás napja;

d) a határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.

(3) Jelen utasítás aláírásának napján lép hatályba. Jelen utasítást azon pályázatokra kell alkalmazni, amelyekre vonatkozó együttműködési megállapodás jelen utasítás hatályba lépését követően jön létre.

(4) Jelen utasítás hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az Oktatási Minisztérium pályázati tevékenységének szabályairól szóló 2/2004. (OK 4.) OM utasítás, alkalmazni kell azonban minden olyan pályázatra, amelyre vonatkozó együttműködési megállapodás a jelen utasítás hatályba lépése előtt létrejött.

(5) Jelen utasítást az érintettek közvetlenül kapják meg.


Budapest, 2005. január 25.

Dr. Magyar Bálint s. k.,

oktatási miniszter

1. számú melléklet az 1/2005. (OK 4.) OM utasításhoz

Az éves pályázati részterv adatlapja

A pályázat témája

 

A pályázat címe

 

A pályázat célja

 

A pályázat jogszabályi háttere

 

A pályázaton részt venni jogosultak köre

 

A pályázati munka tervezett kezdési és befejezési éve, hónapja

 

A pályázatok kiírója

 

A pályázatok tekintetében döntésre jogosult

 

A pályázatok eredményeként létrehozandó támogatási szerződések kötelezettségvállalója

 

A pályázatért felelős OM-szakterület és szervezeti egység

 

Pénzügyi forrás megnevezése

 

Pénzügyi forrás összege

 

A pályázat lebonyolításával kapcsolatos, az OM Alapkezelő – szükség szerint az OKÉV – által felhasználható költségek összege részletes költségterv alapján

 

Az értékelőbizottság tagjainak száma

 

Az előértékelők létszáma

 

2. számú melléklet az 1/2005. (OK 4.) OM utasításhoz

A 6. § (3) bekezdésében meghatározott kiemelt témájú pályázatok

1. Elektronikus tananyag-fejlesztési pályázatok

2. Képzőintézmények taneszköz-pályázatai

3. Tankönyvpályázatok

4. Az információs társadalomhoz kapcsolódó pályázatok

3. számú melléklet az 1/2005. (OK 4.) OM utasításhoz

OM Alapkezelő feladatai az oktatási miniszter hatáskörébe tartozó forrásokból történő pályázatok megvalósítása során

1. Előkészítés (a kötelezettségvállalókkal, illetve azok jogkörében eljáróval közösen)

a) az együttműködési megállapodás feltételeinek kialakításában;

b) a pályázati felhívás elkészítésében;

c) a pályázati dokumentáció elkészítésében;

d) az értékelési szempontrendszer elkészítésében;

e) a tájékoztatás rendjének elkészítésében való közreműködés.

2. A pályázat kiírása, érkeztetése

a) pályázati felhívás közzététele;

b) a pályázati felhívással összefüggő tájékoztatási és publicitási feladatok elvégzése;

c) a pályázatok fogadása és nyilvántartásba-vétel;

d) a pályázók értesítése a pályázat befogadásáról az együttműködési megállapodás rendelkezései szerint;

e) a pályázatok teljességének és a pályázók pályázati jogosultságának ellenőrzése.

3. A pályázatok értékelése


I. előértékelés esetén:

a) a pályázatok előértékelése (formai és/vagy tartalmi elemek);

b) javaslattétel;

c) helyszíni ellenőrzések lebonyolítása szükség szerint.


II. minden esetben:

a) az értékelő bizottság munkájának segítése (pl. titkári feladatok ellátása);

b) a pályázók értesítése a pályázatokra vonatkozó döntésről;

c) a támogatott pályaművekre és a támogatási összegekre vonatkozó adatok közzététele.

4. Szerződéskötés és módosítás, beszámolás, elszámolás

a) támogatási mintaszerződések és szerződésmódosításra vonatkozó tervezetek kialakítása;

b) a támogatási szerződések saját vagy képviseleti jogkörben történő megkötése, vagy ha a támogatási szerződést az OM köti meg, a támogatási szerződések előkészítése az OM illetékes szakterületével együttműködve;

c) a szerződésmódosítási kérelmek befogadása, jogszabályi megfelelőségük ellenőrzése;

d) a szerződésmódosítási kérelmek jóváhagyásáról vagy elutasításáról való döntés, ha az OM Alapkezelő az OM nevében járt el a szerződéskötés során, és e döntés kötelező előírás alapján jogkörét nem haladja meg, más esetben a szerződésmódosítási kérelmek véleményezése és a döntésre jogosulthoz történő továbbítása;

e) a szakmai részbeszámolók és a szakmai beszámoló elfogadásának, valamint a szakmai teljesítési igazolásnak az előkészítése az együttműködési megállapodásnak megfelelően, szükség esetén az OM Alapkezelő által külön felkért szakértők részvételének biztosítása mellett, illetve a szakmai részbeszámolók és beszámoló elfogadása, valamint a szakmai teljesítésigazolás az Alaprészből nyújtott támogatások esetében;

f) a pénzügyi részelszámolások és a pénzügyi elszámolás elfogadásának, valamint a pénzügyi teljesítésigazolásnak az előkészítése, illetve a pénzügyi részelszámolások és a pénzügyi elszámolás elfogadása, valamint a pénzügyi teljesítésigazolás az Alaprészből nyújtott támogatások esetében;

g) a pályázat által megszólított célcsoport visszajelzéseinek nyilvántartása és az OM által történő értékelés rendelkezésre bocsátása, mindenkor figyelemmel a hatályos adatvédelmi, továbbá a közérdekű bejelentésekre vonatkozó szabályok előírásaira is;

h) az együttműködési megállapodás teljesítéséről szóló beszámoló elkészítése.

5. Ellenőrzés

a) szakmai ellenőrzés végzése;

b) pénzügyi ellenőrzés végzése.

6. Monitoring

a) a monitoringtevékenység elvégzése az OM iránymutatásai alapján;

b) a monitoring információs rendszer működtetése, folyamatos adatszolgáltatás a szakterületek számára.

*

Az utasítást a 6/2007. (OK 19.) OKM utasítás 4. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, 2007. július 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére