• Tartalom

102/2005. (HK 22.) HM utasítás

102/2005. (HK 22.) HM utasítás

a Magyar Honvédség, valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről*

2005.11.12.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdés k), l) és n) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.), a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illetőleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.1.), valamint az államtitkot, vagy a szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő, vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV.29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.2.) és a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004.(V.25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.3.) végrehajtásának a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) költségvetési fejezeten belüli eljárási rendjére az alábbi

utasítást

adom ki.
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Az utasítás hatálya

1. § (1) Az utasítás hatálya – a (2)–(4) bekezdésekben és a 48. § (2) bekezdésében foglalt eltérésekkel – a HM fejezeti költségvetésének címei, önálló előirányzatai, keretei felett teljes, vagy részjogkörrel rendelkező honvédelmi szervezetek (köz)beszerzéseire terjed ki.

(2) A NATO Biztonsági Beruházási Programhoz kapcsolódó beszerzési eljárások végrehajtásának és jóváhagyásának rendjét külön HM utasítás szabályozza.

(3) A Katonai Felderítő Hivatal (a továbbiakban: KFH), a Katonai Biztonsági Hivatal (a továbbiakban: KBH), a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal, a Katonai Főügyészség és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) külön jogszabályok alapján speciális gazdálkodást folytatnak, a beszerzéseikben és a kapcsolódó adatszolgáltatásban – jelen utasítás előírásaira való tekintettel – a vonatkozó jogszabályok és (köz)beszerzési szabályzatuk alapján saját hatáskörben járnak el.

(4) A pénzügyi ellenjegyzés rendje nem terjed ki a külföldön történő, devizában fizetendő beszerzésekre.

Értelmező rendelkezések

2. § Az utasítás alkalmazása szempontjából:

1. Ajánlatkérő: az a honvédelmi szervezet, amely a (köz)beszerzési eljárás lefolytatására önállóan jogosult, vagy a költségvetési előirányzattal rendelkező szervezettől megbízást kap a (köz)beszerzési eljárás lefolytatására.

2. Ajánlatkérői jogosultsággal felruházott honvédelmi szervezet: az a honvédelmi szervezet, amely költségvetési előirányzattal rendelkezik, a (köz)beszerzési eljárás kezdeményezésére és lefolytatására a nemzeti értékhatár felét el nem érő értékű áru és szolgáltatás beszerzésére önállóan jogosult.

3. Anyagnemfelelős: a honvédelmi szervezetek meghatározott eszközeire és készleteire, az ezekhez tartozó szolgáltatások igénybevételéhez szükséges központi költségvetés tervezésére felruházott szakmai irányító szervezet.

4. Beszerzés: a Kbt. hatálya alá nem tartozó, egyéb jogszabályok alapján végrehajtott beszerzés.

5. Bíráló bizottság: A Kbt. rendelkezéseinek megfelelően az ajánlatok elbírálására létrehozott testület.

6. Egészségügyi szervezetek: A fogalomkörbe beletartozik az önálló pénzügyi és számviteli szervezettel rendelkező MH Központi Honvéd Kórház, MH Kecskeméti Repülő Kórház, MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet, MH Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet, valamint a HM Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (a továbbiakban: HM TPSZI) pénzügyi utaltságába tartozó MH Egészségügyi Parancsnokság (a továbbiakban: MH EüP), MH Egészségvédelmi Intézet, MH Verőce Betegotthon, MH Egészségügyi Kiképző Központ.

7. Egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára: 2005. december 31-ig a Kbt. szerinti, az azt követő években pedig az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatár.

8. Építési beruházás, építési koncesszió, árubeszerzés – ideértve az ingatlan tulajdonjogának vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak vételi joggal vagy anélkül történő megszerzését is – , szolgáltatás és szolgáltatási koncesszió: e fogalmak alatt a Kbt.-ben így meghatározottakat kell érteni. Építési beruházásnak minősül az épületek, építmények, épület-építményrészek, épület-építményegyüttesek felújítása, karbahelyezése és a bontása is.

9. Építési munka: építési munkán a Kbt. szerinti építési beruházást kell érteni.

10. Éves Beszerzési Terv: a meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges beszerzéseket, valamint az ezekhez kapcsolódó erőforrásokat tartalmazó éves terv.

11. Haditechnikai anyag: olyan katonai rendeltetésű, vagy más fegyveres szerveknél rendszeresített, vagy kettős rendeltetésű speciális termék, amelyet a számviteli előírások szerint készletként kell nyilvántartani.

12. Haditechnikai eszköz, harcanyag és védelmi szolgáltatás: R.1. mellékletében meghatározott termékek és szolgáltatások, amelyek polgári kereskedelmi forgalomba nem, vagy csak külön engedéllyel kerülhetnek, illetve vehetők igénybe.

13. Honvédelmi szervezet: a Honvédelmi Minisztérium, a minisztérium közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek és a Magyar Honvédség katonai szervezetei.

14. HM szervek: a Honvédelmi Minisztérium önálló költségvetési előirányzattal rendelkező főosztályai, irodái, titkárságai és egyéb elnevezésű szervezeti egységei.

15. Igényterv: mindazon áruk és szolgáltatások összességét tartalmazó szükséglet, amely magában foglalja a Magyar Honvédség katonai szervezetei feladatai ellátásához felhasználásra tervezett anyagi erőforrásokat.

16. Import beszerzés: a Magyar Honvédség országon belüli és kívüli működésének biztosítása céljából eszközölt, minden olyan áru beszerzése és szolgáltatás megrendelése, mely országon kívüli területről kerül teljesítésre, még akkor is, ha a felhasználás, illetve az igénybevétel országon kívüli területen történik.

17. Infrastrukturális (köz)beszerzések: az építési munkák, az építési koncesszió, az ingatlan tulajdonjogának vagy használati, illetőleg hasznosítási jogának visszterhes megszerzése, az ingatlan üzemeltetésével kapcsolatos beszerzés, az elhelyezési célú energiahordozók beszerzése, az elhelyezési berendezések és szakanyagok beszerzése és javítása (beleértve a tábori elhelyezési szakanyagokat is), a környezetvédelmi feladatok ellátásához szükséges beszerzések, a technikai őrzésvédelmi feladatok ellátásához szükséges beszerzések, az építési munkákkal közvetlenül összefüggő, az építési tervdokumentációkban szereplő híradó és informatikai beruházások, valamint az infrastrukturális (köz)beszerzésekhez kapcsolódó szolgáltatások, szolgáltatási koncessziók.

18. Irányadó jegyzék: irányadó jegyzéken a R.2.-ben így meghatározott fogalmat kell érteni.

19. Keretmegállapodós: keretmegállapodáson a Kbt.-ben és a R.3.-ban így meghatározott fogalmat kell érteni.

20. Kezdeményező: az a honvédelmi szervezet, amely költségvetési előirányzattal rendelkezik és az anyagnemfelelősi és irányítási körébe tartozó, beszerzési tervben szereplő beszerzéseket kezdeményezi.

21. Kis értékű infrastrukturális (köz)beszerzés: azon infrastrukturális (köz)beszerzések, melyeknek becsült értéke nem éri el az építési beruházás közbeszerzési értékhatárát, valamint azon építési munkák, melyeknek becsült értéke eléri vagy meghaladja a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó mindenkori közbeszerzési értékhatárt, de nem éri el az építési beruházás közbeszerzési értékhatárát.

22. Költségviselő: az a honvédelmi szervezet, amely a (köz)beszerzésre vonatkozó szerződés teljesítését követően a számla kiegyenlítésére szolgáló fedezettel rendelkezik.

23. Környezetvédelmi feladatok: olyan építési beruházás, rekonstrukció, felújítás, szolgáltatás-igénybevétel, valamint gép-, berendezés- és műszerbeszerzés, illetve egyéb tevékenység (p1.: monitoring rendszer kiépítése, kapcsolódó kutatásfejlesztés), amelynek elsődleges rendeltetése környezeti ártalmak megelőzése, csökkentése, megszüntetése, a környezeti elemek állapotának javítása, a természetes ökoszisztémák helyreállítása, illetve fennmaradásuk biztosítása, a természeti erőforrások védelme, a természeti értékek megóvása.

24. Kötelezettségvállalás: a szerződéskötést, megrendelést megelőzően írásban tett – az 50.000,- Ft nettó értéket elérő és meghaladó értékű (köz)beszerzésekre vonatkozó ellenjegyzett – vállalás.

25. Kötelezettségvállaló: a (köz)beszerzések tárgyát képező áruk, szolgáltatások, szolgáltatási koncesszió, építési beruházások valamint építési koncesszió pénzben kiegyenlítésére vonatkozó írásos nyilatkozat tételére jogosult személy vagy szervezet.

26. Közbeszerzés: a Kbt. hatálya alá tartozó beszerzés.

27. Közbeszerzési értékhatár: az egyszerű közbeszerzési eljárások mindenkori értékhatára.

28. Közösségi közbeszerzési értékhatár: a Kbt.-ben meghatározott értékhatár.

29. Központi ellátó szervek: az anyagnemfelelős irányításával működő szervek, amelyek végzik a központi ellátásba vont, a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét el nem érő értékű áru és szolgáltatás beszerzéseket, valamint nyilvántartási, tárolási, ellenőrzési és egyéb részükre meghatározott feladatokat.

30. Központosított közbeszerzés: az R.3. hatálya alá tartozó beszerzések.

31. Külföldön történő, devizában fizetendő beszerzés: a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal (a továbbiakban: HM BBBH) által végzett import beszerzés, valamint a HM Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal (a továbbiakban: HM NRH) által a nem fegyveres külszolgálatot teljesítő személyek ellátása során külföldön, illetve az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖLTP) által műveleti területen végzett beszerzés.

32. MH szintű gazdálkodó szerv: a beszerzések vonatkozásában az MH egészére szakmai irányítási és ellátási felelősséggel tartozó, továbbá ezen feladatkör ellátásához hatáskörébe utalt központi- és intézményi költségvetési előirányzatok felett rendelkező irányító szervezet.

33. Nemzetbiztonsági célú beszerzés: az R.2. hatálya alá tartozó beszerzés.

34. Nemzeti közbeszerzési értékhatár: 2005. december 31-ig a Kbt. szerinti, az azt követő években pedig az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatár.

35. Protokolláris, vendéglátási és rendezvényszervezési feladatok: a tárca protokolláris, hazai és nemzetközi rendezvényeinek minden oldalú biztosításával, a nemzetközi programok, tárgyalások megszervezésével, a tolmács és fordítói tevékenység biztosításával, a külföldi delegációk elszállásolásával, ellátásával és programjaik lebonyolításával, a kiutazó delegációk utazásainak előkészítésével, a kulturális, oktatási, kiképzési, továbbképzési és sportprogramok és rendezvények mindenoldalú biztosításával, valamint a csereüdülésekkel és a CLIMS programokkal kapcsolatos szolgáltatás-igénybevétel vagy árubeszerzés.

36. Szakértői bizottság: a (köz)beszerzési eljárás előkészítésére, értékelésére és teljes szakmai lebonyolítására létrehozott testület.

37. Termékkodifikációs célú adatszolgáltatás: egy termék minden lényeges tulajdonságát, műszaki adatait tartalmazó, annak azonosításához szükséges, műszaki rajzok, leírások és/vagy műszaki dokumentációk átadása, illetve a gyártás során alkalmazott szabványokra történő utalás, amelynek alapján az adott termék egyértelműen azonosítható.

38. Védelmi célú beszerzés: az R.1. hatálya alá tartozó beszerzés.

II. Fejezet

A (KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSBA BEVONT
SZEMÉLYEK FELELŐSSÉGI RENDJE

3. § Az ajánlatkérő honvédelmi szervezet vezetője egyszemélyi felelősséggel tartozik:

a) a honvédelmi szervezet (köz)beszerzési tervének a tárca éves beszerzési tervével való összhangjáért,

b) a (köz)beszerzési eljárással kapcsolatos, jogi végzettségű szakember által ellenőrzött szerződések aláírásáért,

c) a (köz)beszerzési eljárás fajtájának jóváhagyásáért,

d) a Szakértői bizottság összetételének jóváhagyásáért,

e) a szerződések teljesítésével összefüggő reklamációk esetén a kivizsgálást végrehajtó bizottság kijelöléséért, a lezárás érdekében szükséges döntéshozatalért,

f) a (köz)beszerzési eljárások éves ellenőrzési tervének kidolgozásáért, terven felüli ellenőrzések elrendeléséért,

g) a (köz)beszerzési eljárásokhoz kapcsolódó hirdetmények közzétételéért és azok jogszerűségéért,

h) a (köz)beszerzési eljárás kezdeményező (megbízó) által kért határidőre történő lefolytatásáért, figyelembe véve a törvényben előírt kötelező időintervallumokat.

(2) A HM Védelmi Tervezési Főosztály (a továbbiakban HM VTF) főosztályvezetője egyszemélyi felelősséggel tartozik:

a) a tárca Éves Beszerzési Tervének felügyeletéért, a Terv 10 éves haderőfejlesztési és erőforrás tervvel való összhangjának biztosításáért,

b) a terven felüli beszerzések engedélyezésének kontrolljáért, a Terv 10 éves haderőfejlesztési és erőforrás tervvel való összhangjának biztosításáért.

(3) A HM Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály (a továbbiakban: HM HFF) főosztályvezetője egyszemélyi felelősséggel tartozik:

a) a tárca Éves Beszerzési Tervének jóváhagyatásáért, a jóváhagyási folyamat szakszerűségéért,

b) a terven felüli engedélyeztetések, a tervmódosítások szakszerűségéért.

(4) Az MH szintű gazdálkodó szervezet vezetője egyszemélyi felelősséggel tartozik:

a) a honvédelmi szervezetek által beküldött beszerzési tervek szakterületi illetékességi körébe tartozó szakmai felülvizsgálatáért, az egy eljárás keretében lefolytatható (köz)beszerzések összevonásának érvényesítéséért,

b) a szolgálati, illetve szakmai alárendeltségébe utalt honvédelmi szervezetek (köz)beszerzési ellenőrzési tervének felülvizsgálatáért, terven felüli ellenőrzések elrendeléséért.

III. Fejezet

A (KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSBA BEVONT
SZERVEZETEK HATÁSKÖRE ÉS FELADATAI

Általános rendelkezések

4. § (1) A HM Védelemgazdasági Főosztály (a továbbiakban HM VGF), a HM Ingatlankezelési Hivatal (a továbbiakban: HM IKH), a HM NRH, az MH ÖLTP és az MH EüP a honvédelmi szervezetek, valamint saját igényterveik alapján szakterületük vonatkozásában elkészítik az összesített Éves Beszerzési Tervüket, melyet megküldenek a HM HFF részére.

(2) A HM VGF, a HM BBBH, HM IKH, az MH ÖLTP, és az MH EüP intézményi költségvetésük terhére megvalósuló beszerzéseik tervét a 14. § (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti bontásban megküldik a HM VGF, a HM IKH, a HM NRH, az MH ÖLTP, illetve az MH EüP részére.

(3) A 2. § 1. és 2. pontokban meghatározott szervezetek:

a) a HM HFF által a részükre – ajánlatkérői bontásban – legkésőbb a tárgyévet megelőző év december 31-ig biztosított Éves Beszerzési Terv alapján, összeállítják a hatáskörükbe utalt közbeszerzéseknek a Kbt. szerinti Éves Összesített Közbeszerzési Tervét,

b) a saját hatáskörben (ajánlatkérőként eljárva) lefolytatott éves közbeszerzéseikről a Kbt-ben meghatározottak szerint elkészítik az éves statisztikai összegezést, melyet május 31-ig egy példányban megküldenek a Közbeszerzések Tanácsa részére megjelentetés céljából, egy példányt felterjesztenek a HM HFF részére tájékoztatásul,

c) jóváhagyott költségvetési keretük összegéig, illetve a Megbízásban szereplő kereteken belül – saját hatáskörben végrehajtott beszerzések esetében – a pénzügyi ellenjegyzést követően kötelezettséget vállalnak, szerződéseket, (megrendeléseket) kötnek, módosítanak és bonthatnak fel,

d) intézik a saját hatáskörben (ajánlatkérőként eljárva) lefolytatott (köz)beszerzési eljárások során a jogorvoslati, vám és szállítmányozási, reklamációs, valamint a jótállással és a szavatossággal összefüggő ügyeket, illetve közreműködnek azok intézésében.

(4) A HM BBBH és a HM IKH az Éves Összesített Közbeszerzési Tervük alapján a Kbt. előírásai szerint, legkésőbb a tárgyév április 15-ig előzetes összesített tájékoztatót tesznek közzé.

(5) A HM BBBH, HM IKH és a HM NRH az MH egészére kiterjedően gyűjtik a hatáskörükbe tartozó központosított termékek körére vonatkozó igényeket és végrehajtják az igénybejelentést a Kormány kijelölt központi beszerző szervezete (a továbbiakban: KKBSZ) felé.

(6) A HM BBBH, HM IKH és a HM NRH Éves Összesített Közbeszerzési Terve egy példányát tájékoztatásul megküldi a KKBSZ részére.

(7) A (köz)beszerzési feladat engedélyezésére a HM Védelemgazdasági Helyettes Államtitkár (a továbbiakban: HM VGHÁT) és a HM Jogi Helyettes Államtitkár (a továbbiakban: HM JHÁT) útján a HM KÁT jogosult. A beszerzéseket kezdeményező szervezetek a terven felüli, illetve módosítási igények engedélyezését az inkurrencia kezeléssel összefüggő beszerzések esetén a HM VGF, az infrastrukturális (köz)beszerzések esetében a HM IKH, a protokolláris, vendéglátási és rendezvényszervezéssel összefüggő beszerzések esetén a HM NRH, egészségügyi beszerzések tekintetében az MH EüP, egyéb beszerzések esetén az MH ÖLTP szakmai állásfoglalását követően a HM HFF útján kezdeményezik.

(8) A HM BBBH, HM IKH és a HM NRH minden saját hatáskörbe tartozó (köz)beszerzési eljárása szakmai segítése céljából a HM KÁT a Szakértői bizottságba szakértőt delegálhat. A Szakértői bizottságban való közreműködésre szükség szerint fel kell kérni a (köz)beszerzés tárgyához kapcsolódó környezetvédelmi szempontok képviseletére a HM IKH-t, a munkaegészségügyi szempontok képviseletére az MH EüP-t, a tűzvédelmi szempontok képviseletére területi illetékesség szerint a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatalt (a továbbiakban: HM KEHH), az MH ÖLTP-t, az MH Szárazföldi Parancsnokságot vagy az MH Légierő Parancsnokságot.

(9) A nemzeti értékhatár felét elérő, vagy azt meghaladó becsült értékű (köz)beszerzések során a HM BBBH köteles felkérni a HM Technológiai Hivatalt (a továbbiakban: HM TH) a Szakértői bizottságban való közreműködésre, a beszerzéshez kapcsolódó minőségbiztosítási feladatok elvégzésére (elvégeztetésére).

(10) A katonai minőségbiztosítási feladatokat a HM TH külön HM utasításban1. meghatározottak szerint végzi.

A HM BBBH hatásköre és feladatai

5. § (1) Kizárólagos jogosultsággal ajánlatkérőként eljárva végzi:

a) a haditechnikai eszközök, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások (köz)beszerzését;

b) beszerzési értékhatártól függetlenül az importbeszerzéseket;

c) beszerzési értékhatártól függetlenül a hajtóanyag, elhelyezési célú tüzelőolaj (köz)beszerzéseket;

d) valamennyi olyan (köz)beszerzést – az infrastrukturális (köz)beszerzések kivételével –, amelynek értéke a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét eléri, vagy meghaladja;

e) a keretmegállapodás (kiegészítő szerződések) lebonyolítását az infrastrukturális (köz)beszerzések kivételével;

f) a jövedéki termékek (köz)beszerzését, – kivéve a HM NRH hatáskörébe utalt termékek beszerzését;

g) beszerzési értékhatártól függetlenül a központosított közbeszerzés körébe tartozó országosan kiemelt termékek és szolgáltatások beszerzését, kivéve az NRH által bonyolított és az infrastrukturális közbeszerzéseket;

h) valamint a HM KÁT külön intézkedése alapján a hatáskörébe utalt (köz)beszerzéseket.

(2) Nem kizárólagos jogosultsággal – a kezdeményező megbízása alapján – ajánlatkérőként eljárva végzi a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét el nem érő értékű (köz)beszerzéseket.

(3) A HM HFF által, a részére biztosított, jóváhagyott Éves Beszerzési Terv (1. számú melléklet), vagy (Köz)beszerzési Engedélyezési Kérelem (a továbbiakban: Kérelem, 2. számú melléklet), valamint a kezdeményezőnek a beszerzésre vonatkozó, megfelelő tartalmú és hiánytalanul megküldött konkrét megbízása (3. számú melléklet) alapján, a beszerzéshez szükséges dokumentumok kézhezvételét követően haladéktalanul megkezdi a (köz)beszerzés indításával kapcsolatos feladatokat.

(4) Lebonyolítja a hatáskörébe tartozó (köz)beszerzési eljárásokat.

(5) Folyamatosan és közvetlenül kapcsolatot tart a kezdeményezővel.

(6) A (köz)beszerzési eljárások lefolytatása során:

megkéri a szükséges hatósági engedélyeket, lebonyolítja a kapcsolódó vám, szállítmányozási és pénzintézeti műveleteket;

mind a hazai, mind az import beszerzések esetén a szerződés (szerződésmódosítás, illetve kiegészítés) aláírását követő öt munkanapon belül annak egy példányát, vagy kivonatát – amely tartalmazza a műszaki és pénzügyi teljesítés ütemtervét – a kezdeményező (megbízó), illetve ha a költségviselő nem azonos a megbízóval a költségviselő szervezet részére közvetlenül megküldi;

c) magyarországi székhellyel rendelkező ajánlattevőkkel kötött szerződések teljesítése során – ellenkező megállapodás hiányában – beérkező anyagok, eszközök és szolgáltatások átvételét igazoló okmányok alapján záradékolja a számlákat, majd közvetlenül a költségviselő felé haladéktalanul kezdeményezi a teljesített szerződések ellenértékének kifizetését, melyhez biztosítja a szükséges bizonylatokat és okmányokat;

(7) Importbeszerzés esetén:

a) a bekért – szerződésenként egyedileg nyilvántartott – előlegből végzi a kifizetéseket, az akkreditívek nyitását, és az azokhoz kapcsolódó teljesítéseket. A számlák nettó összegének kifizetése esetén a forgalmi adót – az adózás rendjéről szóló törvény szerint – bevallja és befizeti, illetve visszaigényli.

b) a beszerzés pénzügyi teljesítésének költségfedezetére bekért előlegekkel a szerződés pénzügyi teljesítését követő tíz munkanapon belül, a folyamatban lévő beszerzésekre bekért előlegekkel pedig a tárgyév november 30-ig közvetlenül a költségviselő részére szerződésenként külön-külön elszámol. A várhatóan felhasználásra nem kerülő előlegeket – az akkreditív kivételével – a költségviselő szervezet részére tárgyév december 15-ig visszautalja. Az elszámolás részeként az analitikus nyilvántartáshoz szükséges adatokat, valamint a kifizetést igazoló bizonylatokat kell megküldeni;

c) a tárgyév decemberében végrehajtásra kerülő importbeszerzések pénzügyi teljesítését követően a fel nem használt előleget azonnal visszautalja a költségviselő szervezet részére.

(8) Megbízás alapján piackutatást és piacfelmérést végez, gyűjti, rendszerezi, elemzi a piaci információkat.

(9) Tervezi és szervezi a hazai és külföldi (köz)beszerzési, valamint egyéb kereskedelmi témájú tárgyalásokat és az azokhoz kapcsolódó utazásokat. Az érintett honvédelmi szervezetekkel együttműködve tervezi, szervezi a hadfelszerelési konferenciákat, bemutatókat és konzultációkat.

(10) A HM IKH tájékoztatása alapján végzi az infrastrukturális (köz)beszerzésekkel összefüggő vám- és határforgalmi ügyek intézését.

A HM IKH hatásköre és feladatai

6. § (1) A HM IKH kizárólagos jogosultsággal ajánlatkérőként eljárva végzi – a 7. § (1) és (2) bekezdései szerinti közbeszerzések, illetve az elhelyezési célú tüzelőolaj kivételével – valamennyi infrastrukturális (köz)beszerzést, amelynek értéke a mindenkori közbeszerzési értékhatárt eléri vagy meghaladja.

(2) A kezdeményező honvédelmi szervezetek megbízása alapján ellátja azon építési munkák beszerzését, melyek becsült értéke meghaladja a szolgáltatás megrendelésre vonatkozó mindenkori közbeszerzési értékhatárt, de nem éri el az építési beruházás közbeszerzési értékhatárát.

(3) A beszerzési értékhatártól függetlenül végzi a központosított közbeszerzés körébe tartozó országosan kiemelt termékek és szolgáltatások beszerzését.

(4) A HM IKH főigazgató jóváhagyja a Kisértékű Infrastrukturális (Köz)beszerzési Engedélyezési Kérelmet (a továbbiakban: Kisértékű Kérelem, 4. számú melléklet).

(5) Az infrastrukturális (köz)beszerzések helyzetéről havonta jelentést (5. számú melléklet) készít, melyet közvetlenül terjeszt fel a HM VGHÁT és a HM JHÁT útján a HM KÁT részére, melyből egy példányt tájékoztatásul megküld a HM HFF részére.

(6) Megbízza a HM BBBH-t az infrastrukturális (köz)beszerzésekkel összefüggő vám- és határforgalmi ügyek intézésére.

A HM NRH hatásköre és feladatai

7. § (1) A HM NRH kizárólagos jogosultsággal ajánlatkérőként eljárva végzi a tárcaszintű protokolláris, vendéglátási és rendezvényszervezési feladatok, a nem fegyveres külszolgálatot teljesítő személyekkel kapcsolatos ellátási feladatok, illetve a tárca Vendégházainak (Hotel Hadik és Istenhegyi úti Vendégház), valamint a HM NRH-hoz rendelt egyéb objektumok üzemeltetésével és működtetésével kapcsolatos feladatok végrehajtására vonatkozó, a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét el nem érő becsült értékű közbeszerzéseket.

(2) A szakterületére vonatkozóan kiadja a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések lefolytatására vonatkozó megbízást a HM BBBH, illetve az építési munkákra, az építési koncesszióra, az ingatlan tulajdonjogának vagy használati, illetőleg hasznosítási jogának visszterhes megszerzésére vonatkozó közbeszerzések esetén a HM IKH részére.

(3) A nem fegyveres külszolgálatot teljesítő személyek ellátása során végrehajtja a külföldön történő, devizában fizetendő beszerzéseket.

(4) Összeállítja a megbízások teljesítéséhez szükséges műszaki leírásokat, javaslatot tesz a kodifikációs, munkavédelmi, munkabiztonsági és környezetvédelmi szempontok érvényesítésére, illetve részt vesz a közbeszerzések lebonyolításában.

(5) A beszerzési értékhatártól függetlenül végzi a központosított közbeszerzés körébe tartozó országosan kiemelt termékek és szolgáltatások beszerzését.

Ajánlatkérői jogosultsággal felruházott
honvédelmi szervezetek hatásköre és feladatai

8. § (1) Az ajánlatkérő jogosultsággal felruházott honvédelmi szervezetek jogosultak a nemzeti közbeszerzési értékhatár felét el nem érő értékű áruk és szolgáltatások, szolgáltatási koncesszió saját hatáskörben végrehajtott beszerzésére, kivéve a HM KÁT külön intézkedése alapján más honvédelmi szervezet hatáskörébe utalt (köz)beszerzéseket.

(2) A szervezet kidolgozott Éves Beszerzési Tervét a honvédelmi szervezet vezetője a 3. § (1) bekezdés a) pontban meghatározott felelősség figyelembevételével aláírásával látja el.

(3) Az aláírt tervet, az alárendelt katonai szervezetek a haderőnemi parancsnokságok útján, a HM szervek és szervezetek közvetlenül a 14. § szerinti rendben megküldik (felterjesztik) a HM VGF, a HM IKH, a HM NRH, az MH ÖLTP, illetve az MH EüP részére.

(4) A más ajánlatkérő által kötött és saját kötelezettségvállalási körébe tartozó szerződés teljesítéséről a teljesítést követően, a több évre áthúzódóként jelentkező teljesítések esetében a tárgyévet követő év január 15-ig írásos jelentést tesznek az ajánlatkérő, valamint az anyagnemfelelős részére.

A központi ellátó szervek hatásköre és feladatai

9. § (1) A központi ellátó szervek jogosultak a 8. § (1) bekezdése szerinti (köz)beszerzések saját hatáskörben történő lebonyolítására, kivéve a HM KÁT külön intézkedése alapján más honvédelmi szervezet hatáskörébe utalt (köz)beszerzéseket.

(2) A 14. §-ban előírt rendben megtervezik az anyagnemfelelős által a gazdálkodási körükbe utalt eszközökre, készletekre, szolgáltatásokra vonatkozó (köz)beszerzéseket. A saját és hatáskörükbe tartozó, az anyagnemfelelős által elrendelt beszerzéseket magába foglaló Éves Beszerzési Tervet a központi ellátó szervezet parancsnoka a 3. §-ban meghatározott felelősség figyelembevételével írja alá és felterjeszti jóváhagyásra az MH ÖLTP illetékes anyagnemfelelőse részére.

(3) Az MH szintű gazdálkodó szervezet intézkedésében meghatározott mértékig és módon, az anyagnemfelelősök irányítása mellett, velük együttműködve részt vesznek a honvédelmi szervezetek összegzett igényeit tartalmazó Éves Beszerzési Terv összeállításában.

(4) Vezetik a (köz)beszerzésekkel kapcsolatosan előírt, szerződéses felek szerinti nyilvántartást, a megrendelést (pótrendelés, lemondás) és teljesítést. Meghatározzák az anyagnemfelelősök irányítása mellett a beszerzés, a szolgáltatás tárgyára vonatkozó általános és speciális biztonsági követelményeket, paramétereket, beleértve a környezetvédelmi, a munkavédelmi (munkabiztonsági) és munkaegészségügyi követelményeket is.

(5) A megkötött szerződések és egyéb információk alapján elvégzik az ipari javításba adással kapcsolatos előkészítési feladatokat, végzik a beszerzett eszközök és anyagok mennyiségi és – a HM TH bevonásával történő – minőségi átvételét. A munkavédelemmel és munkabiztonsággal összefüggő előkészítési és ellenőrzési feladatokba a HM KEHH-t, a környezetvédelmi feladatokba a HM IKH-t szükség szerint be kell vonni. Kiegyenlítés céljából átadják a (köz)beszerzések számláit az illetékes pénzügyi és számviteli szervezetnek, adatokat szolgáltatnak a reklamációs, jótállással és szavatossággal összefüggő ügyintézéshez. Az analitikus nyilvántartás rendezéséhez az átvételi okmányokat is megfelelő adattartalommal bocsátják a pénzügyi szervezet részére.

(6) A más ajánlatkérő által kötött és saját kötelezettségvállalási körükbe tartozó szerződés teljesítéséről a teljesítést követően, a több évre áthúzódóként jelentkező teljesítések esetében a tárgyévet követő év január 15-ig írásos jelentést tesznek az ajánlatkérő, valamint az anyagnemfelelős részére.

(7) Negyedévente összesíteti jelentést terjesztenek fel az anyagnemfelelőshöz az átvett eszközökről, készletekről, szolgáltatásokról, valamint a saját hatáskörben lebonyolított (köz)beszerzésekről. A jelentéssel kapcsolatos követelményeket az anyagnemfelelős határozza meg. Hetente jelentést készítenek a lekötések helyzetéről, valamint a beszerzések tárgya szerint a beszerzések és a kifizetések helyzetéről.

(8) Az MH szintű gazdálkodó szerv által meghatározott mértékben és módon részt vesznek a (köz)beszerzések dokumentációja összeállításához szükséges követelmények kidolgozásában, az eljárások előkészítésében, lebonyolításában.

A HM HFF hatásköre és feladatai

10. § (1) Az egyeztetett Éves Beszerzési Tervet minden év december 15-ig a HM Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HM HVKF), a HM VGHÁT, a HM JHÁT és a HM KÁT útján jóváhagyásra felterjeszti a honvédelmi miniszter részére.

(2) Az Éves Beszerzési Terv jóváhagyását követően, a jóváhagyott terv HM VTF, HM VGF, HM BBBH, HM IKH, HM NRH, HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (a továbbiakban: HM KPSZH), MH EüP és MH ÖLTP részére történő megküldésével tájékoztatja az érintett honvédelmi szervezeteket a terv jóváhagyásáról, illetve az esetleges módosításokról.

(3) A HM tárca költségvetésének jóváhagyását követően a HM KPSZH tájékoztatása alapján a 15. § (1) bekezdésben meghatározottak szerint módosítási javaslatot terjeszt fel a HM KÁT részére.

(4) A HM BBBH és a HM IKH adatszolgáltatása alapján havonta, a többi ajánlatkérő jelentése alapján negyedévente összefoglaló jelentést (5. számú melléklet) készít a beszerzések helyzetéről, melyet a HM VGHÁT, HM HVKF és a HM JHÁT útján a tárgyidőszakot követő hónap 15-ig felterjeszt a HM KÁT részére.

(5) A közbeszerzésre jogosult honvédelmi szervezetek éves statisztikai összegzései, valamint a katonai szervezetek éves beszerzéseikről felterjesztett jelentései alapján kidolgozza a tárca beszerzési helyzetéről szóló éves jelentést, melyet a HM VGHÁT, HM HVKF és a HM JHÁT útján minden év június 30-ig felterjeszt a HM KÁT részére.

(6) A honvédelmi szervezetek által felterjesztett, Éves Beszerzési Tervben nem szereplő, illetve módosítást igénylő (köz)beszerzéseket egyezteti a HM VTF-fel. Egyetértő javaslatuk esetén jóváhagyásra felterjeszti a HM KÁT részére. Jóváhagyást követően tájékoztatja az érintett szervezeteket.

(7) Az ajánlatkérők által megküldött megbízás alapján összeveti az adott beszerzést az Éves Beszerzési Tervben szereplő adatokkal, és a megbízást megküldi a HM VTF részére.

A HM VTF hatásköre és feladatai

11. § (1) A HM HFF által összesített, a honvédelmi szervezetek (köz)beszerzési igényét magába foglaló Éves Beszerzési Terv tervezetét összeveti a 10 éves haderő fejlesztési és erőforrás tervével. Ellenőrzi a tervek összhangját, eltérés esetén intézkedik a HM HFF felé a tervezet pontosítására, illetve módosítására.

(2) A HM HFF által részére megküldött, az Éves Beszerzési Tervben nem szereplő (köz)beszerzési, illetve módosítási igényeket felülvizsgálja, egyezteti a 10 éves haderőfejlesztési és erőforrás tervével, javaslatot tesz a kérelem elfogadására, vagy elutasítására.

(3) A tárca költségvetési keretszámainak változása esetén intézkedik a HM HFF felé az Éves Beszerzési Terv szükség szerinti módosítási javaslatának kidolgozására, a kidolgozott javaslatot véleményezi.

(4) A HM HFF által a (köz)beszerzések helyzetéről összeállított havi és éves jelentés alapján figyelemmel kíséri a 10 éves haderőfejlesztési és erőforrásterv realizálását, szükség esetén javaslatot tesz a HM HFF egyidejű tájékoztatása mellett a HM KÁT részére intézkedésre.

(5) A HM HFF által megküldött megbízást egyezteti a HM tárca 10 éves Alapterv dokumentációjának részét képező hosszú távú feladat-, erőforrás- és költségtervek tárgyidőszakra vonatkozó részében megjelenített feladatokkal, eltérés esetén javaslatot terjeszt fel a HM KÁT részére.

A HM VGF hatásköre és feladatai

12. § (1) A HM szervek adatszolgáltatása alapján összeállítja a HM szervek összesített Éves Beszerzési Tervét.

(2) Összeállítja az inkurrencia kezeléssel kapcsolatos beszerzések tárca szintű összesített Éves Beszerzési Tervét.

Az MH ÖLTP és
az MH EüP hatásköre és feladatai

13. § (1) Ellenőrzik az igénytámasztó honvédelmi szervezetek (a továbbiakban: igénytámasztó) azonos tárgyú beszerzési igényeit, elvégzik a szükséges összevonásokat. Az összevont igényeket igénytámasztó szerinti bontásban és összevontan is szerepeltetik az Éves Beszerzési Tervben. Felelősséggel tartoznak a Kbt. szerinti részekre bontási tilalomért.

(2) Szakterületüket érintően meghatározzák a központi ellátó szerv(ek) tárgyévi tervezési, beszerzési és ellátási feladatait a központi ellátás körébe tartozó eszközök és készletek vonatkozásában.

(3) Az Éves Beszerzési Tervben szereplő ütemezéssel összeállítják a HM BBBH-nak átadásra kerülő beszerzési megbízásokat, a műszaki leírásokat, kodifikációs feladatokat, munkavédelmi, munkabiztonsági és környezetvédelmi szempontokat, és a HM TH bevonásával kidolgozott minőségbiztosítási, valamint a minőségirányítási rendszerre vonatkozó követelményeket, és részt vesz a (köz)beszerzések lebonyolításában.

(4) Irányítják az alárendeltségükbe tartozó központi ellátó szerv(ek)et a (köz)beszerzési feladatok végzésében. Önállóan, vagy az alárendeltségükbe tartozó központi ellátó szerv(ek) útján (köz)beszerzéseket kezdeményeznek.

(5) A nemzetbiztonsági célú beszerzésekkel kapcsolatos eljárásokat megelőzően – a 27. § és a 37. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint – a HM HFF, illetve infrastrukturális (köz)beszerzések esetén a HM IKH és a HM VTF útján kezdeményezik a HM KÁT-nál a Kbt. alkalmazását kizáró előzetes döntés meghozatalát.

(6) Biztosítják, hogy a megbízások teljesítéséhez szükséges pénzügyi fedezet a kötelezettségvállalás szerinti időben rendelkezésre álljon.

(7) Az anyagnemfelelős jelentései, illetve a HM BBBH tájékoztatása alapján, döntésre előkészítik a beszerzési feladatok módosításával kapcsolatos javaslatokat, a HM VTF útján kezdeményezik a feladatváltozás jóváhagyását, melynek megtörténte után – amennyiben a feladatváltozásnak költségvetési előirányzat módosítási kihatása van – a HM KPSZH útján kezdeményezik a költségvetési előirányzatok módosítását.

(8) Feldolgozzák a központi ellátó szerv(ek) által saját hatáskörben lebonyolított (köz)beszerzéseik tárgyában felterjesztett jelentéseket.

(9) A tárgyév folyamán alárendeltjeik negyedéves, valamint eseti jelentései alapján elemzik és értékelik a szakterület beszerzési helyzetét. Ennek keretében a terv és a tényadatok összehasonlítása alapján elemzik a tervezett-, illetve a ténylegesen végrehajtott beszerzések eltéréseit, az eltérések okát, majd intézkednek, illetve javaslatokat tesznek a feladatok esetleges módosítására.

(10) A HM HFF, illetve infrastrukturális (köz)beszerzések esetén a HM IKH útján, a HM VTF-el történő előzetes egyeztetést követően a 10. § (6) bekezdése szerinti rendben kezdeményezik az Éves Beszerzési Tervben nem szereplő beszerzések, továbbá a felmerülő módosítási igények kérelmeinek jóváhagyását.

IV. Fejezet

A (KÖZ)BESZERZÉSEK TERVEZÉSÉNEK
ELŐKÉSZÍTÉSE

Az Éves Beszerzési Terv elkészítése és jóváhagyása

14. § (1) A HM tárca 10 éves Alapterv dokumentációjának részét képező hosszú távú feladat-, erőforrás- és költségtervek tárgyidőszakra vonatkozó részének pontosítása és lebontása után, a költségvetési előirányzatok tervezésével egy időben, a központi ellátó szervek, valamint az ajánlatkérői jogosultsággal felruházott honvédelmi szervezetek, az erőforrás terveik alapján, az anyagnemfelelősök szakmai irányítása mellett összeállítják Éves Beszerzési Tervüket. A tervben a (köz)beszerzéseket az a)–e) pontok szerint elkülönítetten kell szerepeltetni. Az elkészített és a honvédelmi szervezet vezetője által aláírt tervet (1, számú melléklet) a tárgyévet megelőző év október 28-ig megküldik

a) az inkurrencia kezeléssel kapcsolatos (köz)beszerzésekre vonatkozó részét a HM VGF,

b) az infrastrukturális (köz)beszerzésekre vonatkozó részét a HM IKH,

c) az egészségügyi (köz)beszerzésekre vonatkozó részét az MH EüP,

d) a protokolláris, vendéglátási és rendezvényszervezési tevékenységgel, a nem fegyveres külszolgálatot teljesítő személyek ellátásával, illetve a Vendégházak, valamint a HM NRH-hoz rendelt egyéb objektumok működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatos (köz)beszerzésekre vonatkozó részét a HM NRH,

e) az összes többi szakterületet érintő (köz)beszerzésekre vonatkozó igényt az MH ÖLTP részére.

(2) Az éves beszerzési tervek elkészítése során az 1. számú melléklet 1. részében a tárgyévi előirányzatok terhére tervezett beszerzéseket, az 1. számú melléklet II. részében pedig a tárgyévet követő évi előirányzatok terhére, de a tárgyévben indításra tervezett beszerzéseket kell feltüntetni. A 1. számú melléklet II. részében szereplő beszerzések aránya nem haladhatja meg a tárgyévre tervezett beszerzések költségvetési előirányzat szükségletének 50%-át.

(3) A HM VGF, a HM IKH, a HM NRH, az MH EüP és az MH ÖLTP a saját igényterveik és a honvédelmi szervezetek tervei alapján elkészítik szakterületük vonatkozásában az Éves Beszerzési Tervet, majd november 15-ig megküldik a HM HFF részére. A HM HFF a szakterületi terveket összesíti és – együttműködve a HM VTF-fel – az MH 10 éves képesség- és feladatterve, valamint erőforrás- és költségtervezéssel megalapozott igényterve alapján felülvizsgálja, az érintett honvédelmi szervezetekkel egyeztetve szükség szerint módosítja az Éves Beszerzési Tervet, majd november 30-ig megküldi a HM KPSZH részére. Az Éves Beszerzési Terv összeállításánál figyelembe kell venni a hadfelszerelési eszközök és anyagok rendszerbe (szervezetbe) állításáról és kivonásáról szóló HM utasítás rendelkezéseit.

(4) A HM KPSZH főigazgatója az Éves Beszerzési Tervet – az éves költségvetési tervjavaslattal történő egyeztetést követően – ellenjegyzi, majd december 10-ig a HM HFF részére megküldi.

(5) A HM HFF a 10. § (1)–(2) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.

(6) A HM VGF, a HM IKH, a HM NRH, az MH EüP, valamint az MH ÖLTP a jóváhagyott Éves Beszerzési Terv alapján a hatáskörébe tartozóan visszaigazolja a központi ellátó szervek, illetve az ajánlatkérői jogosultsággal felruházott katonai szervezetek saját beszerzési terveiben szereplő feladatokat, intézkedik az esetleges módosításokra.

(7) A HM BBBH az Éves Beszerzési Terv alapján, a központi ellátó szervek és a katonai szervezetek a visszaigazolt saját beszerzési terveik alapján január 10-ig kidolgozzák a Kbt. szerinti Éves Közbeszerzési Tervüket. A HM BBBH-t ajánlatkérőként megbízó honvédelmi szervezetek Éves Közbeszerzési Tervük egy példányát január 25-ig megküldik a HM BBBH részére.

(8) A jóváhagyott Éves Beszerzési Tervben szereplő (köz)beszerzési eljárások külön engedélyeztetés nélkül kezdeményezhetők.

(9) A ZMNE Éves Beszerzési Tervét a HM HFF és a HM VTF útján a HM KÁT részére terjeszti fel.

Az Éves Beszerzési Terv módosításának és
az eseti beszerzések engedélyeztetésének szabályai

15. § (1) A honvédelmi szervezetek elemi költségvetésének jóváhagyását követően a HM HFF, együttműködve a HM VTF-el az Éves Beszerzési Tervet egyezteti a jóváhagyott költségvetéssel, majd a HM VTF jóváhagyásával HM KPSZH ellenjegyzését követően intézkedik a szükséges módosítások átvezetésére. A költségvetés jóváhagyását követően az Éves Beszerzési Tervre vonatkozó módosítási javaslatokat az MH ÖLTP-vel, az inkurrencia kezeléssel kapcsolatos (köz)beszerzésekre vonatkozóan a HM VGF-fel, az egészségügyi szakanyagokra az MH EüP-vel, illetve az infrastrukturális (köz)beszerzések tekintetében a HM IKH-val, a protokolláris, vendéglátási és rendezvényszervezési tevékenységgel, a nem fegyveres külszolgálatot teljesítő személyek ellátásával, illetve a Vendégházak, valamint a HM NRH-hoz rendelt egyéb objektumok működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatos (köz)beszerzésekre vonatkozóan a HM NRH-val egyeztetni kell.

(2) Az Éves Beszerzési Tervben szereplő (köz)beszerzések igényváltozás módosítását, vagy a tervben nem szereplő, soron kívüli feladatok (köz)beszerzési igényeit a Kérelem okmányon (2. számú melléklet) kell engedélyeztetni.

(3) A honvédelmi miniszter által átruházott jogkörben (köz)beszerzési feladat engedélyezésére a HM VGHÁT és a HM JHÁT útján a HM KÁT jogosult.

(4) Az adott (köz)beszerzésre vonatkozó Kérelmet a HM KPSZH főigazgatójának „Ellenjegyzem” kifejezés alkalmazásával történő ellenjegyzésével a HM HFF útján kell felterjeszteni. A Kérelem jóváhagyása után a HM HFF tájékoztatja az érintett honvédelmi szervezeteket a (köz)beszerzés engedélyezéséről, valamint intézkedik az Éves Beszerzési Terv módosítására. Ezt követően a folyamat megegyezik az Éves Beszerzési Terv alapján indított (köz)beszerzések lefolytatásának rendjével.

(5) Az Éves Beszerzési Terv módosítása – a közösségi értékhatárt elérő és meghaladó értékű beszerzési eljárások esetében – csak a Kbt. előírásainak maradéktalan betartásával kezdeményezhető.

V. Fejezet

A (KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSOK
LEFOLYTATÁSÁNAK RENDJE

KÖZBESZERZÉSEK RENDJE

A megbízás

16. § (1) Közbeszerzési eljárást csak a jóváhagyott Éves Beszerzési Terv alapján elkészített Éves Összesített Közbeszerzési Terv, illetőleg egyedileg engedélyezett közbeszerzéseket a jóváhagyott Kérelem megléte esetén lehet kezdeményezni. Az eljárás kezdeményezője a megbízás egy példányát – mellékletek nélkül – megküldi a HM HFF részére. Éves Beszerzési Terv alapján az Éves Összesített Közbeszerzési Terv elkészülte előtt is kezdeményezhető eljárás, de ezeket az eljárásokat a később kidolgozásra kerülő Éves Összesített Közbeszerzési Tervben szerepeltetni kell.

(2) A megbízás nem tartalmazhat utalást a lehetséges ajánlattevő(k) személyére.

(3) Az eljárás kezdeményezője a közbeszerzési eljárás megindítása előtt köteles az adott árubeszerzéshez, illetve szolgáltatás megrendeléséhez szükséges – a (5) bekezdésben megjelölt – információkat, és nyilatkozatokat úgy előkészíteni, hogy azok a megbízás kiadásának időpontjában hiánytalanul rendelkezésre álljanak. Az előkészítés során az eljárás kezdeményezője köteles az eljárás tárgyával kapcsolatban érintett honvédelmi szervezetek szakértőivel egyeztetni annak érdekében, hogy a megbízás kiadása után az eljárás haladéktalanul megkezdődhessen. Az így előkészített megbízást olyan időpontban kell az ajánlatkérő részére átadni, hogy az eljárás a törvényes határidők betartásával lefolytatható legyen, és a beszerzés tárgya az igény kielégítésének időpontjára rendelkezésre álljon.

(4) Az ajánlatkérő részére a megbízásban (3. számú melléklet) meghatározott feladat a megbízás kézhezvételétől kezdődik és a megbízás tárgyát képező termékeknek, vagy szolgáltatásoknak a megbízó, vagy az általa kijelölt honvédelmi szervezet képviselője részére történő átadását követően a számlák rendezésével zárul.

(5) A megbízásnak az alábbi információkat, és nyilatkozatot kell tartalmaznia:

a) mindazon lényeges körülményeket, dokumentumokat, amelyek befolyásolják az eljárás fajtáját, illetve a bírálati szempontokat;

b) a közbeszerzés tárgyának megnevezését, Közös Beszerzési Szószedet (a továbbiakban: CPV) kódját és a közbeszerzésre tervezett áru mennyiségét, illetve szolgáltatás részletes leírását;

c) a közbeszerzésre biztosított bruttó (nettó + áfa) fedezet nagyságát és a költségek elszámolásának rendjét, valamint azt, hogy a tárgyévben korábban ugyanazon forrásból hajtott-e végre – ha igen, milyen értékben – azonos tárgyú beszerzést;

d) a közbeszerzési eljárás lezárásaként megkötendő szerződés teljesítésének határidejét, a szállítások ütemezését, valamint a teljesítés(ek) helyét;

e) a közbeszerzés tárgyára vonatkozó műszaki leírást;

f) a jótállással és szavatossággal összefüggő vállalás, javítás jogszabályi előírásoktól eltérő, elvárt – tervezett – időtartamát és feltételeit;

g) az alkatrész utánpótlás biztosításának jogszabályi előírásoktól eltérő, elvárt – tervezett – időtartamát és feltételeit;

h) a termékkodifikációs célú adatszolgáltatás igényének előírásait a vonatkozó HM utasítás szerint;

i) az üzembentartási célú adatszolgáltatás igényének előírásait a vonatkozó FMM rendelet2. és HM utasítás szerint;

j) a közbeszerzés tárgyára vonatkozó minőségbiztosítási és minőségirányítási követelményeket;

k) egyéb specifikációkat, amelyek az egyeztetés során a közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükségessé válnak;

l) a bizottságokba delegált tagok és szakértők névsorát;

m) nyilatkozatot arról, hogy a megbízó által delegált bizottsági tagokkal és szakértőkkel szemben a Kbt. szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn (6. számú melléklet).

(6) Ha a közbeszerzés végrehajtása során olyan előre nem látott nehézségek és teljesíthetetlen feltételek állnak elő, amelyek a megbízásban kapott felhatalmazást meghaladják, az ajánlatkérő a megbízónál kezdeményezi a megbízás módosítását. A megbízás módosításában csak az eredeti megbízástól eltérő feltételeket és feladatokat kell meghatározni.

(7) A megbízáshoz csatoltan kell megküldeni az eljárás lefolytatásához szükséges megbízó által megfogalmazott követelményeket, műszaki leírást, illetve mindazt az információt és nyilatkozatot (a továbbiakban együttesen: műszaki dokumentáció), amelyet a (3) bekezdés szerint az eljárás kezdeményezője és az eljárás tárgyával kapcsolatban érintett honvédelmi szervezetek szakértői előzetesen egyeztettek. Ha a közbeszerzési eljárás jogszerű lefolytatásához szükséges műszaki dokumentáció nem áll rendelkezésre vagy hiányos, erről a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítik, hogy az eljárás megkezdésének mi az akadálya, illetve a hiányzó dokumentumok pótlása mennyi időn belül történik meg. Az ajánlatkérő a jegyzőkönyvet a következő munkanapon a HM HFF útján felterjeszti a HM KÁT részére.

(8) Amennyiben a megbízás és a csatolt okmányok (műszaki dokumentáció) megfelelnek a jelen utasítás, valamint a Kbt. rendelkezéseinek, és tartalmazzák a közbeszerzési eljárás realizálásában érintett honvédelmi szervezetek aláírását, az ajánlatkérő készítse cl a „Megbízás befogadó nyilatkozatot”, melyet a befogadás visszaigazolása céljából küldjön meg az eljárás kezdeményezője részére.

(9) A közbeszerzési eljárás jogszerű lefolytatásáért, és megfelelő időben való végrehajtásáért az ajánlatkérő felelőssége a megbízás befogadásakor kezdődik.

(10) A közbeszerzési eljárás kezdeményezője az eljárás megindítása után is köteles az eljárás jogszerű és megfelelő időben történő befejezéséhez szükséges segítséget megadni. Az ajánlatkérő írásbeli felhívására legfeljebb három munkanapon belül köteles a kért információt megadni.

(11) A költségviselő az 5. § (6) bekezdés szerinti elszámolás átvételét követő öt munkanapon belül – az általános rend szerint – végrehajtja a könyvelési feladásokat és kezdeményezi az előlegnek a megfelelő kiadási előirányzatot terhelő felhasználásként történő átkönyvelését a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár).

A közbeszerzési eljárás

17. § (1) A közbeszerzési eljárást elsősorban nyílt eljárással kell lefolytatni. Ha a jogszabályi feltételek fennállnak más eljárás is választható.

(2) Amennyiben rendkívüli sürgősségű közbeszerzés lefolytatása szükséges, úgy a közbeszerzési eljárás szereplői a Kbt. teljes körű alkalmazásával kötelesek eljárni. A sürgősség objektív indoklása a közbeszerzési eljárást kezdeményező kötelezettsége és felelőssége. Amennyiben a rendkívüli sürgősség nem megalapozott, az erre hivatkozott eljárás nem alkalmazható.

18. § (1) A közbeszerzések tervezésével és előkészítésével kapcsolatban a Kbt., illetve a jelen utasításban hivatkozott R.-ek rendelkezéseit be kell tartani. Az ajánlatkérők kötelesek a Kbt. hatálya alá tartozásukról a Közbeszerzések Tanácsát értesíteni a Kbt. hatálya alá kerülésüktől számított harminc napon belül. Az értesítésnek tartalmaznia kell a szervezet nevét, elérhetőségét és a Kbt. szerinti ajánlatkérői besorolását.

(2) A közbeszerzési eljárásnak a hatályos jogszabályok szerinti lefolytatásáért – a közbeszerzési eljárást kezdeményező beszerzési igényeinek és egyeztetett követelményeinek figyelembevételével, a közbeszerzési szabályzatban foglaltak alapján – az ajánlatkérő a felelős.

(3) Az eljárás kezdeményezője felelős a 16. § (5) bekezdésében meghatározott adatok pontos meghatározásáért és az ajánlatkérő részére a megbízással egyidejűleg történő megküldéséért.

(4) A közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény és a dokumentáció összeállításához, valamint a beérkezett ajánlatok elbírálására az ajánlatkérőnek Szakértői bizottságot kell alakítania. A bizottságba az ajánlatkérő, illetve a (köz)beszerzési eljárás kezdeményezője a saját állományából – szükség esetén külső szakértők felkérésével – delegálja a bizottsági tagokat.

(5) Amennyiben a Szakértői bizottság tagjainak kijelölésében az ajánlatkérő és a kezdeményező nem ért egyet, akkor az érintettek álláspontját tartalmazó, ajánlatkérő által felterjesztett jelentés alapján a felmerült kérdésben a HM KÁT dönt.

19. § A Kbt.-ben előírt felhívások, hirdetmények törvényi előírásoknak megfelelő közzétételét az ajánlatkérő végzi, amelynek költségét az intézményi költségvetésben (vagy a feladatra terhelten) tervezi, illetve számolja el. A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáit a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról szóló 15/2004. (IV. 25.) IM rendelet szabályozza.

20. § (1) A Szakértői bizottság a beérkezett ajánlatokról írásbeli szakvéleményt és az eljárás lezárására vonatkozó döntési javaslatot készít, melyet megküld (felterjeszt) az ajánlatkérőnek. A Szakértői bizottság a munkájáról részletes jegyzőkönyvet köteles készíteni, melynek részét képezik a tagok indoklással ellátott bírálati lapjai.

(2) A döntési javaslat tartalmazza a választott eljárás fajtáját a pontos jogszabályhely megjelölésével, a beérkezett ajánlatok részletes összefoglaló értékelését, a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjének kiválasztására vonatkozó javaslatot, a szerződés tervezett nettó és bruttó összegét, valamint az eredményhirdetés időpontját és a szerződéskötés tervezett időpontját. Az ajánlatkérő a döntési javaslatról a kezdeményezőt minden esetben köteles tájékoztatni.

(3) Amennyiben a költségkihatás a beérkezett közbeszerzési ajánlatok elbírálásakor meghaladja az engedélyezett összeget, az ajánlatkérő tájékoztatása alapján az eljárás kezdeményezője által benyújtott, költségviselői záradékot tartalmazó, a HM KPSZH által ellenjegyzett „Fedezetbiztosítási kérelem” elnevezésű nyomtatvány (7. számú melléklet) alapján, a HM VTF egyidejű tájékoztatása mellett az (5) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével kihirdethető az eredmény.

(4) Az ajánlatkérő köteles nyilatkozni a közbeszerzési eljárás lezárására vonatkozó döntéséről.

(5) Az ajánlatkérő részletes jelentést készít a közbeszerzési eljárás végrehajtásáról, tervezett lezárásáról, amelyet a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. XXIV. törvény 6.§-a szerinti értékhatárt elérő illetve meghaladó becsült értékű beszerzések esetében a HM VGHÁT, a HM JHÁT útján a HM KÁT részére felterjeszt. Amennyiben a HM KÁT részére történt felterjesztést követő öt munkanapon belül az eredmény kihirdetését érdemben befolyásoló észrevétel nem érkezik, az eljárás lezárására vonatkozó döntési javaslatnak megfelelő eredmény kihirdethető.

(6) Az eljárás lezárására vonatkozó döntés alapján, az eredményhirdetést követően, az ajánlatkérő a szerződés tervezetét a közbeszerzési eljárás kezdeményezőjével egyezteti, valamint elkészíti a szerződéskivonatot (8. számú melléklet), amit a 43. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint ellenjegyeztet.

(7) Ezt követően a vonatkozó jogszabályok szerint az ajánlatkérő a szerződést a (köz)beszerzési eljárás nyertesével megköti.

(8) Eredménytelen eljárás esetén, az ajánlatkérő eredménytelenség indoklásáról szóló tájékoztatását követően a közbeszerzési eljárás kezdeményezője a költségfedezet további megléte, valamint az igény fennállása esetén külön engedély nélkül a 16. § szerinti megbízással ismételten kezdeményezheti az eljárást.

(9) Az ajánlatkérőnek nyilvántartással kell rendelkeznie a szerződés tárgyát képező termékek vagy szolgáltatások teljesítéséről.

AZ INFRASTRUKTURÁLIS
(KÖZ)BESZERZÉSEK LEFOLYTATÁSÁNAK
RENDJE

Általános rendelkezések

21. § (1) Az utasítás rendelkezéseit az infrastrukturális (köz)beszerzésekkel kapcsolatosan a 21–29. §-okban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A fejezeti kezelésű előirányzatokból megvalósuló beszerzések vonatkozásában a mindenkor hatályos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló HM rendelet rendelkezéseit is alkalmazni kell.

(3) A (köz)beszerzési eljárással kapcsolatos dokumentumok megőrzését az ajánlatkérő által megbízott az utasítás hatálya alá nem tartozó szervezet is elláthatja, de ezt a kötelezettségét a megbízási szerződésnek tartalmaznia kell.

(4) Az építési munkákkal közvetlenül összefüggő, az építési tervdokumentációkban szereplő híradó és informatikai beruházások az anyagnemfelelős megbízása és finanszírozása alapján kerülnek végrehajtásra.

A beszerzési tervek módosításának és
az eseti beszerzések engedélyeztetésének rendje

22. § (1) Az Éves Beszerzési Tervben szereplő (köz)beszerzések módosítását vagy a Tervben nem szereplő, a közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó (köz)beszerzések megindítását – a (6) bekezdésben foglalt (köz)beszerzések kivételével –

a) a Kérelem okmányon (2. sz. melléklet) kell engedélyeztetni amennyiben a (köz)beszerzés várható ellenértéke eléri vagy meghaladja az építési beruházás Kbt. szerinti mindenkori értékhatárát, illetőleg

b) a Kisértékű Kérelem (4. sz. melléklet) okmányon kell engedélyeztetni, amennyiben a (köz)beszerzés várható ellenértéke nem éri el az építési beruházás Kbt. szerinti mindenkori értékhatárát.

(2) A Kérelem jóváhagyására (az eljárás megindításának engedélyezésére) a HM KÁT, a Kisértékű Kérelem jóváhagyására (az eljárás megindításának engedélyezésére) a HM IKH főigazgatója jogosult.

(3) A Kérelem pénzügyi ellenjegyzésére a HM KPSZH főigazgatója, a Kisértékű Kérelem pénzügyi ellenjegyzésére, az építési munkák kivételével az illetékes HM TPSZI igazgatója jogosult.

(4) A Kérelmet a 2. sz. melléklet szerint – a HM IKH útján HM VTF egyidejű tájékoztatása mellett – az engedélyezőnek kell felterjeszteni (megküldeni). A Kisértékű Kérelmet a 4. sz. melléklet szerint kell az engedélyező részére felterjeszteni (megküldeni).

(5) Az engedélyezésre, valamint ellenjegyzésre jogosult személyek távolléte esetén ezen jogkörüket a szervezetszerű helyettesük vagy az általuk írásban kijelölt személy gyakorolja.

(6) A Kbt. 125. § (3) bekezdésében a) pontjában meghatározott tartalmú (köz)beszerzési eljárás megindításának engedélyezésére az ajánlatkérő jogosult. A szükséges fedezet meglétének igazolása céljából „Fedezetbiztosítási Kérelem” elnevezésű nyomtatványt (7. számú melléklet) kell készíteni, melynek ellenjegyzésére az a személy jogosult, aki az alapfeladat megindítását lehetővé tevő nyomtatványt ellenjegyezte.

A megbízás

23. § Amennyiben az eljárás kezdeményezője nem azonos az ajánlatkérővel, a kezdeményező az Éves Beszerzési Terv, illetőleg a jóváhagyott Kérelem alapján írásbeli megbízást ad az ajánlatkérőnek az eljárás lefolytatására. A megbízásnak többek között tartalmaznia kell:

a) az ajánlatkérés tárgyának megnevezését és a beszerzésre tervezett áru mennyiségét, illetve szolgáltatás részletes leírását;

b) a kiadások elszámolásának rendjét, az eljárás kezdeményezőjének kincstári számla-számát;

c) a beszerzés teljesítésének határidejét, a szállítások ütemezését, valamint a teljesítés(ek) helyét;

d) a beszerzés tárgyára vonatkozó műszaki és minőségi követelményeket, a garanciavállalás, garanciális javítás időtartamát;

e) a bírálóbizottságba szavazati joggal delegált tagok és szakértők névsorát nevét és beosztását;

f) a beszerzés tárgyára vonatkozó – a hatályos jogszabályokon alapuló, sajátos – környezetvédelmi követelményeket.

Döntés

24. § (1) A beérkezett ajánlatok elbírálására írásban bírálóbizottságot kell kijelölni. A bírálóbizottság alakítására az ajánlatkérő jogosult. A bizottság javaslattételi és véleményezési jogkörrel rendelkezik.

(2) A bírálóbizottságba a kezdeményező minden esetben, a használó szervezet parancsnoka, illetőleg – amennyiben a használó szervezet parancsnoka és az objektumparancsnok különböző személy – az objektumparancsnok a nemzeti értékhatárokat meghaladó beszerzések esetén 1–1 nyilatkozattételre jogosult, szavazati joggal rendelkező tagot delegál. A bírálóbizottsági tagok a vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével delegálhatóak.

(3) Az ajánlatok elbírálása során a bírálóbizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Ezután a bírálóbizottság az ajánlati felhívásban meghatározott bírálati szempontok alapján értékeli az ajánlatokat és döntési javaslatot készít. A döntési javaslatnak a beérkezett ajánlatokról rövid összefoglaló értékelést kell tartalmaznia, valamint javaslatot a közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjének kiválasztásához. A döntési javaslatban fel kell tüntetni, hogy a kezdeményező, továbbá – a nemzeti értékhatárokat meghaladó beszerzések esetén – a használó szervezet parancsnoka, illetve az objektumparancsnok a döntési javaslatban foglaltakkal egyetért-e.

(4) Döntésre az ajánlatkérő szervezet vezetője jogosult az ajánlatok értékelését követően, a bírálóbizottság által kialakított döntési javaslat figyelembevételével.

(5) Amennyiben a nyertesnek javasolt ajánlat vállalási ára meghaladja az eredetileg tervezett és jóváhagyott költség-előirányzatot, az eljárást csak abban az esetben nyilváníthatja eredményesnek a döntéshozó, ha a szükséges pénzügyi különbözet rendelkezésre áll. A különbözet meglétének igazolása céljából – az ajánlatkérő tájékoztatása alapján – az eljárás kezdeményezője által benyújtott, költségviselői záradékot tartalmazó „Fedezetbiztosítási kérelem” elnevezésű nyomtatványt (7. számú melléklet) kell készíteni, amely alapján, a (6) bekezdésben meghatározottakat figyelembe véve hirdethető ki az eredmény. A „Fedezetbiztosítási kérelem” ellenjegyzésére azon személy jogosult, aki a feladat egyedi engedélyeztetése esetén a Kérelem, illetőleg a Kisértékű Kérelem okmány ellenjegyzésére jogosultsággal rendelkezik.

(6) Amennyiben a (köz)beszerzés várható ellenértéke és/vagy a szerződéskötésre javasolt ajánlattevők által megajánlott tényleges ellenérték meghaladja az építési beruházás mindenkori értékhatárát, az ajánlatkérőnek az Éves Beszerzési Tervben szereplő, vagy a 22. § (2) bekezdés szerint jóváhagyott beszerzési eljárás lefolytatását követően, a (5) bekezdésben foglalt döntés meghozatalát megelőzően – a 22. § (6) bekezdésben foglalt (köz)beszerzés kivételével – az eljárásról jelentést kell készítenie a nyertesként szerződéskötésre javasolt ajánlattevők megjelölésével, és azt fel kell terjesztenie a HM VGHÁT és a HM JHÁT útján a HM KÁT részére. Ha öt munkanapon belül az eljárás lezárását érdemben befolyásoló észrevétel nem érkezik, a (5) bekezdésben foglalt döntés meghozható, az eljárás eredménye kihirdethető.

(7) Az eljárás eredménye alapján a szerződés megkötésére az ajánlatkérő vagy megbízottja jogosult. A szerződéstervezetet a kezdeményezővel egyeztetni kell.

Nemzetbiztonsági célú infrastrukturális
beszerzések

25. § Az infrastrukturális nemzetbiztonsági célú beszerzések során a 21–24. §-okban foglaltakat alkalmazni kell.

26. § A nemzeti értékhatárokat cl nem érő becsült értékű beszerzések esetén a HM JHÁT jogosult annak eldöntésére, hogy az adott beszerzés érint-e államtitkot, szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket, illetve különleges biztonsági intézkedést igényel-e. Az erre vonatkozó javaslatot az eljárás kezdeményezőjének a HM VGHÁT útján kell a HM JHÁT részére felterjesztenie.

27. § A Kbt. alkalmazásának kizárásáról szóló javaslatot a HM IKH, a HM VGHÁT és a HM JHÁT útján kell a HM KÁT részére felterjeszteni. A javaslatnak az Országgyűlés illetékes bizottsága részére történő továbbítását és a törvény alkalmazását kizáró döntést – miniszteri jóváhagyás esetén – a HM KÁT kezdeményezi.

A közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű
infrastrukturális beszerzések

28. § (1) A honvédelmi szervezetek az e paragrafus alá tartozó beszerzéseiket a jóváhagyott, illetve módosított előirányzataik terhére, továbbá a központi költségvetésből származó, valamint egyéb bevételi előirányzataik teljesülésével összhangban – amennyiben a beszerzés és a kivitelezés során a jogszabályok és az egyéb szabályozók által előírt feltételeket biztosítani tudják – az (2)–(5) bekezdésekben foglaltak figyelembevételével saját hatáskörben valósíthatják meg.

(2) Az építési munkák esetén a beszerzéseket minden esetben a Kisértékű Kérelem okmányon (4. számú melléklet) kell engedélyeztetni, amennyiben a beszerzés becsült értéke a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó mindenkori közbeszerzési értékhatárt eléri vagy meghaladja.

(3) Az építési munkák esetén a Kisértékű Kérelem jóváhagyására (az eljárás megindításának engedélyezésére) a HM IKH főigazgatója, pénzügyi ellenjegyzésére a költségviselő pénzügyi és számviteli szervezetének vezetője jogosult.

(4) Az eljárás kezdeményezője a Kisértékű Kérelem okmányon annak jóváhagyása esetén megbízást adhat a HM IKH részére az eljárás lefolytatására.

(5) Amennyiben az eljárás kezdeményezője az eljárást saját hatáskörben kívánja lefolytatni, de műszaki ellenőrt a beszerzés alapján elvégzendő munkálatokhoz – saját állományából – nem tud biztosítani, köteles a Kisértékű Kérelem okmányon a HM IKH-tól műszaki ellenőr biztosítását kérni.

Infrastrukturális (köz)beszerzések belső ellenőrzési és jelentési rendje

29. § (1) A honvédelmi szervezeteknek saját beszerzési szabályzatukban és éves ellenőrzési tervükben meg kell határozniuk az infrastrukturális (köz)beszerzések belső ellenőrzésének rendjét.

(2) A honvédelmi szervezetek évente egy alkalommal, külön utasításban elrendelt határidőre szolgálati úton a honvédelmi miniszter részére terjesszenek fel összefoglaló jelentést.

(3) A (köz)beszerzésekről szóló jelentéseket külön gyűjtőben kell tárolni, és 5 évig kell megőrizni.

KERETMEGÁLLAPODÁSOK
ALKALMAZÁSÁNAK SAJÁTOS SZABÁLYAI

30. § (1) A katonai szervezetek folyamatos működéséhez szükséges áruk és szolgáltatások beszerzését, több évre átnyúló (hadi)technika fenntartás, modernizáció, fejlesztés célú feladatokat keretmegállapodásos eljárás alkalmazásával is meg lehet oldani. A keretmegállapodásos eljárást a Kbt.-ben meghatározott módon kell lebonyolítani.

(2) A keretmegállapodásos eljárással bonyolítandó beszerzések tervezése során az Éves Beszerzési Tervben csak a tárgyévi beszerzési igényt kell jóváhagyatni, ugyanakkor az Éves Beszerzési Terv „Kimutatás a több költségvetési évet érintő beszerzésekről” elnevezésű részében a teljes futamidőre (legfeljebb négy év) tervezett beszerzési igényeket is szerepeltetni kell.

31. § (1) A keretmegállapodásban foglalt teljes futamidőre tervezett beszerzési feladat lebonyolítása a 16. §-ban meghatározott módon kiadott megbízással indul. A megbízásban a jelen utasításban meghatározottakon felül szerepeltetni kell a teljes beszerzendő mennyiséget (szolgáltatás mértékét), a tervezett bruttó költséget, a tervezett éves lebontást, az induló év konkretizált adatait.

(2) A keretmegállapodás pénzügyi keretein belül realizálandó éves feltöltés a 16. §-ban meghatározott módon kiadott megbízással indítható, melyben a tárgyévre vonatkozó beszerzés adatait kell szerepeltetni. Megbízás nélkül kiegészítő megállapodás nem köthető.

(3) Az éves kiegészítő megállapodás szerződéskivonatát kötelezettségvállalóként a megbízó által a megbízásban kijelölt kötelezettségvállaló honvédelmi szervezet vezetője, beszerzőként minden esetben a HM BBBH vezérigazgatója írja alá.

VÉDELMI CÉLÚ BESZERZÉSEK LEFOLYTATÁSÁNAK RENDJE

32. § (1) A védelmi célú beszerzéseket az R.1.-ben meghatározottak szerint kell lefolytatni.

(2) A védelmi célú beszerzések tekintetében a 14–20. §-ban meghatározottakat megfelelően alkalmazni kell.

A NATO REAGÁLÓ ERŐKBE VAGY
MÁS NEMZETKÖZI SZERVEZETEK ÁLTAL
IRÁNYÍTOTT VÁLSÁGKEZELÉSI ÉS
BÉKEFENNTARTÓ MŰVELETEKBEN
TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE FELAJÁNLOTT
ERŐK FELSZERELÉSÉNEK (KÖZ)BESZERZÉSE

33. § (1) A felajánlott erők haditechnikai eszköz, harcanyag beszerzését és védelmi szolgáltatás megrendelését az R.1.-ben meghatározottak szerint kell végrehajtani.

(2) A beszerzés indításának jogalapja a felajánlott erők felállítását és felszerelését elrendelő országgyűlési, illetve kormányhatározat, valamint a végrehajtásra kiadott HM KÁT–HM HVKF együttes intézkedés. Az Éves Beszerzési Tervben nem szereplő beszerzések indítása során a 15. §-ban meghatározottakat megfelelően alkalmazni kell.

(3) A beszerzendő eszközöket és felszereléseket az elrendelő intézkedés végrehajtására kiadott szakintézkedésben (vagy annak mellékletében) kell tételesen felsorolni (pontos megnevezés, mennyiség).

(4) A beszerzési eljárást a felajánlott erők felállítását elrendelő intézkedés hatálybalépésének időpontjától számított 30 napon belül kell kezdeményezni, amelyért az intézkedés végrehajtásáról szóló szakintézkedést kiadó parancsnok felel. A kezdeményező okmányhoz csatolni kell a HM KPSZH által ellenjegyzett „Fedezetbiztosítási kérelem” elnevezésű nyomtatványt (7. számú melléklet).

34. § (1) Az országhatáron kívül feladatot teljesítő szervezetek nemzeti értékhatárt el nem érő értékű (köz)beszerzéseit, a szervezet szolgálati úton megküldött anyagigénylése alapján, az anyagnemfelelősök által összeállított megbízás szerint, a beszerzendő áraik és szolgáltatások fajtájától függően, a 5. §-ban, 6. §-ban, 7. §-ban és 9. §-ban meghatározott jogosultsággal rendelkező honvédelmi szervezetek végzik.

(2) A nemzeti értékhatár felét elérő, vagy meghaladó értékű (köz)beszerzéseket a HM BBBH, illetve a HM IKH a jelen utasítás alkalmazásával végzi.

(3) A beszerzési eljárás megindítását az MH szintű anyagnemfelelős kezdeményezheti. A kezdeményező okmányhoz csatolni kell a beszerzéssel, szállítással, egyéb költségekkel kapcsolatos költségviselői záradékot tartalmazó, a HM KPSZH által ellenjegyzett „Fedezetbiztosítási kérelem” elnevezésű nyomtatványt (7. számú melléklet).

A NEMZETKÖZI HADGYAKORLATOKON
RÉSZTVEVŐ SZERVEZETEK ÁRU ÉS
SZOLGÁLTATÁS BESZERZÉSÉNEK RENDJE

35. § (1) A nemzetközi hadgyakorlaton résztvevő szervezetek ellátása biztosításához szükséges áru és szolgáltatás beszerzését – amennyiben ilyen aláírásra kerül – a befogadó nemzeti támogatásról szóló nemzetközi megállapodás alapján kell biztosítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nemzetközi megállapodás hiányában a 34. §-ban meghatározottak szerint kell eljárni.

A KÜLFÖLDI SZERVEZETEK
ÁLTAL FELAJÁNLOTT FELSZERELÉSEK
BESZERZÉSÉNEK RENDJE

36. § (1) A külföldi szervezetek által felajánlott haditechnikai eszköz, harcanyag beszerzését és védelmi szolgáltatás megrendelését az R. 1.-ben meghatározottak szerint kell végrehajtani.

(2) A beszerzés jogalapja az R.1.-ben meghatározott szintű szervezetek által megkötött megállapodás, egyezmény, vagy jegyzőkönyv.

(3) A beszerzési eljárás megindítását az MH szintű anyagnemfelelős kezdeményezheti. A kezdeményező okmányhoz csatolni kell a beszerzéssel, szállítással, egyéb költségekkel kapcsolatos költségviselői záradékot tartalmazó, a HM KPSZH által ellenjegyzett „Fedezetbiztosítási kérelem” elnevezésű nyomtatványt (7. számú melléklet).

NEMZETBIZTONSÁGI CÉLÚ BESZERZÉSEK
LEFOLYTATÁSÁNAK RENDJE

37. § (1) Nemzetbiztonsági célú beszerzési eljárások lefolytatására az R.2. szabályait kell alkalmazni. Ez alól kivételt képeznek a nemzeti értékhatárt elérő és meghaladó értékű beszerzések, mert ezekre az R.2. hatálya csak abban az esetben terjed ki, ha vonatkozásukban az Országgyűlés illetékes bizottsága előzetesen a Kbt. alkalmazását kizáró döntést hozott.

(2) A Kbt. alkalmazását kizáró döntési javaslatot a HM HFF vezetője útján a HM KÁT részére felterjeszteni. A javaslatnak az Országgyűlés illetékes bizottsága részére történő továbbítását és a törvény alkalmazását kizáró döntés iránti kérését – miniszteri jóváhagyás esetén – a HM KÁT kezdeményezi. A felterjesztés elkészítéséért a kezdeményező honvédelmi szervezet felel.

(3) Az eljárások lefolytatásának rendjére a 14–20. §-ban meghatározottakat megfelelően alkalmazni kell.

KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSI
ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁNAK RENDJE

38. § (1) Az országosan kiemelt termékek és szolgáltatások beszerzéseinél az R.3.-ban meghatározott szabályok szerint kell eljárni. E termékek, szolgáltatások jegyzékét az R.3. 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A központosított közbeszerzés alá vont kiemelt termékek teljes körére a KKBSZ felé igénybejelentésre jogosultak:

a) az MH vonatkozásában kizárólagosan a HM BBBH a központosított termékek teljes körére, kivéve az infrastrukturális beszerzéseket;

b) a KFH, a KBH, a ZMNE és a HM NRH a központosított termékek teljes körére;

c) a HM IKH azon országosan kiemelt termékek körére, amelyek tekintetében nincsenek ellátásra más honvédelmi szervezethez utalva, illetve a bútorok országosan kiemelt termékkörére.

(3) A HM BBBH, HM NRH és a HM IKH a (2) bekezdésben meghatározott kiemelt termékek közbeszerzését saját hatáskörben is megvalósíthatják, ha

a) a működéshez, fenntartáshoz szükséges kiemelt termékbeszerzés megvalósítása előre nem látható okból rendkívül sürgőssé válik és a hatályos keretszerződés alapján a közbeszerzés határidőre nem lenne megvalósítható,

b) a kiemelt termékbeszerzés vonatkozásában nincs hatályos keretszerződés,

c) lehetőségük van más intézmény készletének átvételére, és az megfelel az állami normatíváknak.

(4) Az igénybejelentők a KKBSZ által közzétett regisztrációs űrlap kitöltésével és a KKBSZ részére történő megküldésével kötelesek a központosított közbeszerzési rendszerbe bejelentkezni. A központi beszerző szervezet a bejelentkezést visszaigazolja.

(5) Az igénybejelentők a regisztrációs űrlap szerinti adataikban bekövetkezett változásokat öt munkanapon belül kötelesek a központi beszerző szervezet részére a (4) bekezdésben meghatározott módon bejelenteni.

(6) Az igénybejelentők a regisztrációs űrlap szerinti adataikat változás hiányában is kötelesek évente a Kbt.-ben meghatározott időpontig felülvizsgálni és ezt a KKBSZ részére a (4) bekezdésben meghatározott módon bejelenteni.

(7) Az igénybejelentők saját hatáskörükben állítják össze a központosított közbeszerzési eljárás körébe tartozó termékek beszerzési és szolgáltatási szintű szükségletét és az erre vonatkozó igényüket az R.3.-ban előírtak figyelembevételével kötelesek bejelenteni a KKBSZ által közzétett módon.

(8) A honvédelmi szervezetek a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó beszerzési igényeiket az ellátó központok részére küldik meg. Az összesített igényeket az ellátó központok az illetékes anyagnemfelelős útján, annak jóváhagyásával április 01-ig, majd ezt követően negyedévente továbbítják a HM BBBH részére.

(9) A HM IKH hatáskörébe tartozó beszerzések tekintetében a honvédelmi szervezetek a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó beszerzési igényeiket a HM IKH részére április 01-ig, majd ezt követően negyedévente küldik meg.

(10) A HM BBBH, a 14. § (7) bekezdése szerint kidolgozott és a központi ellátó szervektől valamint a katonai szervezetektől beérkezett Éves Közbeszerzési Terveket, a (2) bekezdés b) és c) pont szerinti igénybejelentők saját Éves Közbeszerzési Tervüket, az igénybejelentéssel egyidejűleg, minden év április 15-ig küldik meg a KKBSZ részére.

(11) Az igénybejelentő a közbeszerzési tervet a kiemelt termékek közbeszerzésének vonatkozásában a KKBSZ által közzétett formában köteles elkészíteni. A közbeszerzési tervben bekövetkezett változásról az igénybejelentő öt munkanapon belül köteles a KKBSZ-t tájékoztatni, a KKBSZ által előírt formában.

(12) Az igénybejelentők az országosan kiemelt termékek beszerzési forrásairól a KKBSZ honlapján közzétett tájékoztatás alapján értesülnek.

(13) A honvédelmi szervezetek az igénybejelentő által bejelentett igényeik lebonyolítását az igénybejelentő (HM BBBH, HM IKH) részére megküldendő „Megbízás kiemelt termék beszerzésére” kezdeményezik.

(14) A megbízásnak tartalmaznia kell:

a) a kiemelt termék megnevezését,

b) a beszerzendő mennyiséget illetve a szolgáltatás részletes leírását,

c) a beszerzés bruttó és ÁFA nélküli költségkihatását, a költségek elszámolásának rendjét,

d) a beszerzés teljesítésének határidejét, a szállítások ütemezését, valamint a teljesítés helyét,

(15) Ha a kiemelt termék vonatkozásában nincs hatályos keretszerződés, vagy csak keretmegállapodást kötött a KKBSZ, akkor a honvédelmi szervezetek a beszerzési igényeiket a 16. §-ban előírlak szerinti megbízás (3. számú melléklet) igénybejelentő részére történő megküldésével kezdeményezzék.

(16) Az igénybejelentő köteles a megrendelés teljesítéséről, valamint annak pontos adatairól és minősítéséről a KKBSZ-t tájékoztatni.

(17) A központosított közbeszerzési rendszert használó, vagy ahhoz egyéb okból kapcsolódó szervezetek adatszolgáltatási kötelezettségeiket, illetve eljárási cselekményeiket kötelesek az elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus úton történő közbeszerzés szabályairól szóló külön jogszabály alapján gyakorolni, amint az abban foglaltakat megvalósító rendszer arra alkalmassá válik.

AZ INTÉZMÉNYI KÖLTSÉGVETÉSI KERET
TERHÉRE MEGVALÓSULÓ
(KÖZ)BESZERZÉSEK LEFOLYTATÁSÁNAK
RENDJE

39. § (1) Az önálló költségvetéssel rendelkező, jogi személyiséggel felruházott honvédelmi szervezetek e paragrafus alá tartozó beszerzéseiket a jóváhagyott, illetve módosított előirányzataik terhére, továbbá a bevételeik teljesülésével összhangban, saját hatáskörben valósítják meg.

(2) Az intézményi költségvetési keret terhére történő (köz)beszerzéseket is szerepeltetni kell a honvédelmi szervezet éves beszerzési tervében, a beszerzési terv összeállítására vonatkozóan, jelen utasításban meghatározott bontásban.

(3) Az intézményi költségvetési keret terhére történő (köz)beszerzések végrehajtására vonatkozó hatásköröket az utasításban meghatározottak szerint kell alkalmazni.

A JÖVEDÉKI TERMÉKEK
(KÖZ)BESZERZÉSÉNEK RENDJE

40. § (1) A jövedéki termékek köréről, illetve azok forgalmazásáról, tárolásáról az Országgyűlés rendelkezik.

(2) A törvényben meghatározott termékeket kizárólag a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény rendelkezéseinek betartásával lehet beszerezni, értékesíteni.

VI. Fejezet

A (KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSOKKAL
KAPCSOLATOS DÖNTÉSHOZATAL RENDJE

41. § (1) A (köz)beszerzési eljárás előkészítése és végrehajtása során a döntéseket az ajánlatkérő hozza meg.

(2) A (köz)beszerzési eljárást lezáró döntést a 20. §, illetve 24. §-ok szerint kell meghozni.

(3) A döntési javaslatot a Szakértői bizottság dolgozza ki és a kiadmányozási rend figyelembevételével terjeszti be az ajánlatkérő részére.

VII. Fejezet

A PÉNZÜGYI ELLENJEGYZÉS RENDJE

42. § (1) A kiadási előirányzatokat terhelő fizetési (vagy más teljesítési) kötelezettség vállalása a honvédelmi szervezet vezetőjének, vagy az általa megbízott személynek a hatásköre.

(2) A (köz)beszerzési eljárás megindításához nem szükséges az ellenjegyzési eljárás lefolytatása, (köz)beszerzés eredményhirdetése és szerződéskötés (kötelezettségvállalás) viszont csak írásban és előzetes ellenjegyzési eljárás lefolytatása után vállalható.

(3) Az ellenjegyzésre jogosultnak az ellenjegyzést megelőzően meg kell győződnie arról, hogy

a) a jóváhagyott költségvetés fel nem használt, illetve le nem kötött, a kötelezettségvállalás tárgyával összefüggő kiadási előirányzat rendelkezésre áll-e, illetve a befolyt vagy várhatóan befolyó bevétel biztosítja-e a fedezetet,

b) az előirányzat felhasználási terv szerint a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll-e,

c) a kötelezettségvállalás nem sérti-e a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

(4) „Ellenjegyzés nélküli kötelezettségvállalást a szükséges pénzügyi fedezet meglétére tekintettel tudomásul vettem” záradékkal kell ellátni a szerződéskötések megtörténte után ellenjegyzésre felterjesztett szerződéskivonatokat, tanúsítványokat, amelyekről az ellenjegyzésre jogosult nyilvántartást vezet és a negyedévet követő hónap 15-ig jelentésben, szolgálati úton tájékoztatja a HM KPSZH-t, valamint a honvédelmi szervezet vezetőjét, aki a mulasztást köteles kivizsgálni.

(5) A HM KPSZH, valamint az illetékes HM TPSZI ellenőri és ellenjegyzői szakállománya jogosult a (köz)beszerzési eljárás teljes pénzügyi folyamatát, valamint az ahhoz kapcsolódó okmányokat ellenőrizni.

(6) Hiányos dokumentáció esetében az okmányok átvétele nélkül „Intézkedési lap a hiányosan beterjesztett ellenjegyzési okmányokról” dokumentum (9. számú melléklet) kitöltésével

a) pénzügyi és számviteli vezető 2 példányban feljegyzést készít, melynek l. számú példányát az illetékes HM TPSZI részére felterjeszti;

b) az önálló pénzügyi és számviteli szervezettel rendelkező szervezetek pénzügyi és számviteli vezetői 2 példányban feljegyzést készítenek, melynek 1. számú példányát a HM KPSZH részére felterjesztik.

A közbeszerzések és a központosított
közbeszerzések ellenjegyzésének rendje

43. § (1) A közbeszerzéseket és a központosított közbeszerzéseket egyedileg „Szerződéskivonat az ellenjegyzési eljáráshoz” okmányon (a továbbiakban: szerződéskivonat, 8. számú melléklet) a szerződéskötést megelőzően ellenjegyeztetni kell.

(2) A szerződéskivonatra vonatkozó ellenjegyzői hatáskörök a következők:

a) a közösségi értékhatárokat elérő, valamint meghaladó értékű közbeszerzéseknél a HM KPSZH főigazgató;

b) a közösségi értékhatárt el nem érő közbeszerzéseknél a területileg illetékes HM TPSZI igazgató, illetve az önálló pénzügyi és számviteli szervezettel rendelkező szervezetek pénzügyi és számviteli vezetői.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott vezetők az általuk kijelölt személy(ek) részére ellenjegyzői jogkörüket átruházhatják, de a kötelezettségvállaló és az ellenjegyző ez esetben sem lehet ugyanazon személy.

(4) Amennyiben az ellenjegyzői jogkör nem kerül átruházásra, úgy az ellenjegyzői jogkörrel rendelkezők távolléte estén ellenjegyzői jogkörüket a szervezetszerű helyettesük gyakorolja.

(5) Ha a HM BBBH az ajánlatkérő, akkor a szerződés tervezet alapján 3 példányban kell a szerződéskivonatot elkészíteni az alábbi elosztó szerint:

l.sz. pld.:    Ellenjegyző

2.sz. pld:    Kötelezettségvállaló

3.sz.pld.:    Irattár (Ajánlatkérő)

Ha ajánlatkérői jogosultsággal felruházott honvédelmi szervezet, vagy központi ellátó szerv az ajánlatkérő, akkor a szerződés tervezet alapján 2 példányban kell a szerződéskivonatot elkészíteni az alábbi elosztó szerint:

l.sz. pld.:    Ellenjegyző

2.sz.pld.:    Irattár (Ajánlatkérő)

Az ajánlatkérőnek a szerződéskivonathoz mellékelnie kell az ajánlatkérői döntési okmány, valamint az aktuális előirányzat felhasználási terv másolatát. Amennyiben a közbeszerzés a 15. § (2) bekezdése szerint engedélyeztetett, a szerződéskivonathoz mellékelni kell a jóváhagyott Kérelem másolatát is. Amennyiben a beszerzés a 37. § hatálya alá tartozik, a szerződéskivonathoz mellékelni kell az Országgyűlés illetékes bizottsága által a Kbt. alkalmazását kizáró döntését is.

(6) Az ajánlatkérő aláírásával ellátva adja át a szükséges számú szerződéskivonatokat, valamint a mellékleteket a költségviselő szervezet pénzügyi és számviteli vezetőjének.

(7) A költségviselő pénzügyi és számviteli szervezet vezetője megvizsgálja a szerződéskivonat és a mellékletek formai és tartalmi megfelelőségét és a szükséges kincstári előirányzati szabad keretet, illetve ennek hiányában és/vagy az előirányzat felhasználási engedély meglétét, majd meghatározott formában kitölti a pénzügyi és számviteli záradékot a szerződéskivonat valamennyi példányán, és egyidejűleg leköti a szükséges előirányzatot a tervezett teljesítéseknek megfelelő időpontokra.

(8) A pénzügyi és számviteli vezető a szükséges kincstári előirányzat szabad keret igazolását jelentő pénzügyi és számviteli záradékkal ellátott szerződéskivonat valamennyi példányát, valamint a mellékleteket szolgálati úton az ellenjegyzésre jogosult részére a szerződéskivonat kézhezvételétől számított három munkanapon belül megküldi.

(9) Az ellenjegyzésre jogosult a szerződéskivonat és a mellékletek formai és tartalmi megfelelősége, valamint a 42. § (3) bekezdésében felsorolt kritériumok pozitív elbírálása esetén a szerződéskivonat valamennyi példányát „Ellenjegyzem” kifejezés alkalmazásával ellenjegyzi, az elosztó szerinti saját példányát nyilvántartásba veszi, a többi példányt a szerződéskivonat kézhezvételétől számított három munkanapon belül az ügyviteli záradék szerint megküldi az érintetteknek.

(10) Az ellenjegyzésre jogosult a nyilvántartásba vett szerződéskivonatról 1 vagy 2 db másolatot készít. A másolati példányok elosztása a következő:

a) amennyiben az ellenjegyzésre jogosult a HM KPSZH:

1. számú másolati példány – az illetékes HM TPSZI igazgató, illetve az önálló pénzügyi és számviteli szervezettel rendelkező szervezetek pénzügyi és számviteli szervezetei

2. számú másolati példány – ha a HM TPSZI érintett, akkor a költségviselő pénzügyi és számviteli szervezet

b) amennyiben az ellenjegyzésre jogosult a HM TPSZI, illetve az önálló pénzügyi és számviteli szervezettel rendelkező egészségügyi intézetek pénzügyi és számviteli szervezetei:

1. számú másolati példány – HM KPSZH

2. számú másolati példány – ha a HM TPSZI érintett, akkor a költségviselő pénzügyi és számviteli szervezet

(11) A pénzügyi és számviteli vezető a másolati példányt gyűjtőben tárolja. A szerződéskivonathoz tartozó számlá(ko)n a gyűjtőből kapott nyilvántartási számot kell feltüntetni.

(12) A szerződés csak az ellenjegyzett szerződéskivonat megléte esetén köthető meg. Az ellenjegyzés megtagadását írásban – a szerződéskivonaton – indokolni kell.

(13) Több évet felölelő szerződés esetén az ellenjegyzés csak egy költségvetési évre történhet. Az ajánlatkérő által elkészített szerződéskivonatot a második évtől az (1)–(11) bekezdésekben meghatározottak szerint, évente kell ellenjegyeztetni.

(14) Ha a kötelezettségvállalásban pénzügyi, finanszírozási jellegű változás történik (szerződésmódosításra kerül sor), akkor az (6)–(11) bekezdésekben meghatározottak szerint kell ismételten eljárni. Az eljárás során, az ajánlatkérő által előkészített új szerződéskivonaton csak a módosított és az eredeti szerződések értékének különbségét kell megjeleníteni.

(15) A tárgyévben ellenjegyzett, de – az ellenjegyzett szerződéskivonattól eltérően – részben, vagy egészben nem teljesülő (áthúzódó) kötelezettségvállalásokat a következő évben nem kell ismételten ellenjegyeztetni.

(16) Számítógépes információs rendszer alkalmazása esetén az eljárási rendet és okmányformákat a HM KPSZH főigazgatója határozza meg.

A közbeszerzésekkel kapcsolatos
kötelezettségvállalások bejelentésének rendje

44. § (1) Az ajánlatkérő, amennyiben nem azonos a közbeszerzési eljárás kötelezettségvállalójával, a szerződéskötést követően a szerződés egy példányát haladéktalanul megküldi a (köz)beszerzési eljárás kötelezettségvállalójának, aki erről a költségviselő pénzügyi és számviteli szervezetet értesíti.

(2) A pénzügyi és számviteli vezető a kötelezettségvállalónál lévő szerződést egyezteti a szerződéskivonattal. Egyezőség esetén az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 162. § (1) bekezdésének előírásai szerint a dologi és intézményi felhalmozási kiadásokat terhelő kötelezettségvállalásait egyedileg bejelentésre előkészíti. A két példányban szabályosan kitöltött nyomtatványt az illetékes HM TPSZI részére továbbítja, ahol azt formailag ellenőrzik, majd az 1. számú példányt a Kincstárnál bejelentett módon aláírva a számlavezető kincstári fiókhoz megküldik, a 2. számú példányt a referatúrának visszaküldik. A 2. számú példányt a pénzügyi és számviteli vezető az érintett szerződéskivonathoz csatolja. A bejelentésnek a kötelezettségvállalástól számított öt munkanapon belül meg kell történnie.

(3) A több évet felölelő közbeszerzési feladatokat a tárgyévi összeggel kell a Kincstárnál bejelenteni és lekötni.

(4) Ha a bejelentett kötelezettségvállalásban változás történik, akkor az Ámr. 15. számú melléklete szerinti „Kiadási kötelezettségvállalás bejelentés módosítása” nyomtatványt megfelelően kitöltve a pénzügyi és számviteli vezető köteles a (2)–(3) bekezdésben leírt módon az eredeti bejelentést módosítani.

(5) A szerződéskivonatot, a kötelezettségvállalás bejelentés 2. számú példányát és ezek módosításait a költségviselőnél e célra felfektetett gyűjtőben egy folyószám alatt kell elhelyezni.

(6) A kötelezettségvállalás kincstári befogadáskor kapott „hivatkozási számot” a megfelelő szerződéskivonatra rá kell vezetni.

(7) Bejelentett közbeszerzéssel kapcsolatos pénzügyi teljesítéskor átutalást kezdeményezni kizárólag a kincstári hivatkozási szám feltüntetésével, a lekötött összegből szabad. Teljesítéskor a kincstári hivatkozási számot és a „Kincstári Tranzakciós Kódot” (a továbbiakban: KTK) az elektronikus adathordozón, vagy az „Átutalási megbízás” mögé csatolt a kincstári rendszer működésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjéről szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet 4. számú melléklete szerinti „Átutalási megbízás kiegészítő szelvény”-en kell feltüntetni és a megbízáson a KTK helyére „XXX”-et kell beírni.

(8) Ha kincstári hivatkozási szám hiányában az átutalás nem a lekötött, hanem a szabad keret terhére történt, az Ámr. 15/a melléklete szerinti „Kötelezettségvállalás hivatkozás módosítása” nyomtatványon haladéktalanul intézkedni kell a korábban lekötött összeg felszabadítására a (2) bekezdésben ismertetettek megfelelő alkalmazásával.

A közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű
beszerzések ellenjegyzésének rendje

45. § (1) A közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű beszerzéseknél az „Ellenjegyzési tanúsítvány” okmányon (a továbbiakban: Tanúsítvány, 10. számú melléklet) a kötelezettségvállalást – a beszerzést megelőzően – ellenjegyeztetni kell. Nem szükséges előzetes, írásbeli kötelezettségvállalás a gazdasági eseményenként 50 000 Ft-ot el nem érő kifizetések esetében.

(2) Az ellenjegyzést a költségviselő pénzügyi és számviteli szervezetek vezetői végzik.

(3) A pénzügyi és számviteli vezető a 42. § (3) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtása után a Tanúsítványokat „Ellenjegyzem” kifejezés alkalmazásával ellenjegyzi, amelyből

a) az 1. számú példány a pénzügyi és számviteli vezetőnél marad, aki azt gyűjtőben tárolja;

b) a 2. számú példányt a beszerzést végző gyűjtőben tárolja.

(4) A Tanúsítványhoz tartozó számlá(ko)n a gyűjtőből kapott nyilvántartási számot kell feltüntetni. Az ellenjegyzés megtagadását a Tanúsítványon indokolni kell.

(5) A pénzügyi és számviteli vezető, együttműködve a szakágakkal – támaszkodva a szakágak előirányzat nyilvántartására – havonta két alkalommal (1-jén és 16-án) elkészíti az „Időszaki jelentés a lekötött előirányzatokról” című nyomtatványt (11. számú melléklet), amelyet megküld a HM TPSZI illetékes osztálya részére.

A feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok
felhasználásának ellenjegyzési rendje

46. § (1) A feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok felhasználását az Ámr.-ben előírt „Beruházás-finanszírozási Alapokmány”-on (a továbbiakban: Alapokmány), illetve a „Feladatfinanszírozási Engedélyokirat”-on (a továbbiakban: Engedélyokirat) a Kincstárhoz történő megküldését megelőzően ellenjegyeztetni kell.

(2) Az ellenjegyzői jogkört – értékhatárra való tekintet nélkül – a HM KPSZH főigazgatója, távolléte esetén szervezetszerű helyettese gyakorolja.

(3) Az Alapokmányt, illetve az Engedélyokiratot a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló HM rendeletben meghatározott, az adott feladat felügyeletét ellátó gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) hat példányban elkészíti, majd azt a kötelezettségvállalóval aláíratja.

(4) A kötelezettségvállalói jogkört a honvédelmi miniszter által jóváhagyott „Beruházásismertető” 5. pontjában, illetve a „Feladatismertető” 5. pontjában meghatározott személyek gyakorolhatják.

(5) A gazdálkodó szervezet a kötelezettségvállaló által aláírt Alapokmány, illetve Engedélyokirat mind a hat példányát ellenjegyzés céljából a HM KPSZH-nak megküldi.

(6) A HM KPSZH az ellenjegyzésre megküldött Alapokmány, illetve Engedélyokirat adatait összeveti a honvédelmi miniszter által jóváhagyott elemi költségvetéssel, a Kincstárhoz benyújtott „Beruházásismertető”-vel, illetve „Feladatismertető”-vel, majd azt egyezőség esetén azonnal, eltérés esetén, az eltérésnek a gazdálkodó szervezettel történő egyeztetését követően ellenjegyzi.

(7) A HM KPSZH az ellenjegyzett Alapokmány, illetve Engedélyokirat mind a hat példányát a gazdálkodó szervezetnek megküldi.

(8) A gazdálkodó szervezet az ellenjegyzett Alapokmány, illetve Engedélyokirat 1., 2. és 3. számú példányát a Kincstárnak, a 4. számú példányát a beruházásban közreműködő szervezetnek, az 5. számú példányát a műszaki lebonyolító szervezetnek megküldi, a 6. számú példányát irattározza.

(9) A Kincstár az Alapokmány, illetve az Engedélyokirat feldolgozása után, annak 2. számú példányát a gazdálkodó szervezetnek, a 3. számú példányát a HM KPSZH-nak küldi vissza.

VIII. Fejezet

(KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSOK
DOKUMENTÁLÁSÁNAK RENDJE

47. § (1) A (köz)beszerzési eljárások dokumentálását a Kbt.-ben meghatározottak szerint kell végrehajtani.

(2) Az (1) bekezdés alapján a (köz)beszerzési eljárásokról manuális vagy számítógépes – ügyvitel által számmal ellátott – nyilvántartást kell vezetni. Minden (köz)beszerzési eljárásra, illetve infrastrukturális (köz)beszerzések esetében minden feladatra külön gyűjtőív kerüljön felfektetésre, amelybe iktatni kell (több ügyintéző esetén is) az eljárással kapcsolatos összes okmányt, levelezést, feljegyzést.

(3) A fejezeti kezelésű, valamint a célelőirányzatokhoz kapcsolódó szolgáltatási és beszerzési szerződések esetén biztosítani kell, hogy az azonos előirányzathoz kapcsolódó szerződésekről egységes szerkezetbe foglalt összesítő kimutatás álljon rendelkezésre, mely minimálisan tartalmazza:

a) a szállítási, szolgáltatási szerződés megnevezését, számát, keltét;

b) a szerződő fél megnevezését;

c) a megrendelt cikkek, szolgáltatások megnevezését és egységárát;

d) a szolgáltatási (teljesítési) határidőket, ütemterveket;

e) a szerződésben kikötött ellenszolgáltatást, a szerződés végösszegét (nettó érték, áfa, összesen bontásban);

f) a lekötött (visszaigazolt) mennyiséget

g) szállítási ütemenként összesített szakmai és pénzügyi teljesítéseket és eltéréseket;

h) szerződésmódosításra vonatkozó adatokat (az eredeti adatok megtartása mellett).

IX. Fejezet

(KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁSOK
JELENTÉSI RENDJE

48. § (1) A honvédelmi szervezeteknek saját Beszerzési Szabályzatukban és éves ellenőrzési tervükben meg kell határozniuk a beszerzések belső ellenőrzésének rendjét.

(2) Az ajánlatkérők – a HM BBBH és a HM IKH kivételével – a beszerzések helyzetéről és tapasztalatairól, minden negyedévet követő hónap 10-ig terjesszenek fel jelentést a HM HFF útján a HM KÁT részére. A jelentés formáját és tartalmát a 5. számú melléklet tartalmazza. A jelentést nyomtatott formában szolgálati úton, elektronikus formában közvetlenül a HM HFF részére kell felterjeszteni. Jelentésre kötelezettek – a KFM, KBH kivételével – az 1. § (3) bekezdésben meghatározott szervezetek is, amelyek jelentéseiket közvetlenül a HM KÁT részére küldik meg.

(3) A Beszerzési Információs Rendszerhez (BIR) bekapcsolt szervezetek (HM BBBH) jelentési kötelezettségüket elektronikus úton, a rendszer folyamatos naprakészen tartásával teljesítik, más formátumú jelentést csak külön intézkedésre készítenek.

(4) Az ajánlatkérők évente egy alkalommal, május 31-ig az éves (köz)beszerzési tevékenységről szóló összefoglaló jelentést terjesszenek fel szolgálati úton a miniszter részére.

(5) A (köz)beszerzésekről szóló jelentéseket külön gyűjtőben kell tárolni, és 5 évig kell megőrizni.

X. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

49. § (1) Ez az utasítás a közzétételt követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés után megkezdett (köz)beszerzésekre kell alkalmazni.

Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Honvédség, valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről szóló 89/2004. (HK. 25.) HM utasítás, valamint az infrastrukturális fejlesztések és az elhelyezési ellátást biztosító beszerzések eljárási rendjéről szóló 56/2001. (HK 14.) HM utasítás hatályát veszti.

A HM fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasítás 57. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

„(1) A központosított közbeszerzés rendszerében igénybejelentésre jogosult:
a) az MH vonatkozásában kizárólagosan a HM BBBH – a központosított termékek teljes körére, kivéve az infrastrukturális beszerzéseket;
b) a MK Katonai Felderítő Hivatal, MK Katonai Biztonsági Hivatal, a ZMNE és a HM NRH a központosított termékek teljes körére;
c) a HM IKH azon országosan kiemelt termékek körére, amelyek tekintetében nincsenek ellátásra más szervezethez utalva, illetve a bútorok országosan kiemelt termékkörére.”

50. § (1) A beszerzések lebonyolítására feljogosított szervezetek a Kbt.-ben meghatározottak szerinti tartalommal – a jelen utasítás hatálybalépésétől számított 30 napon belül – módosítják (köz)beszerzési szabályzatukat, amelyet jóváhagyásra a HM VGHÁT és a HM JHÁT útján a HM KÁT részére felterjesztenek.

(2) A ZMNE jelen utasítás hatálybalépésétől számított 60 napon belül (köz)beszerzési szabályzatát felterjeszti jóváhagyásra a honvédelmi miniszterhez.

(3) A 2006. évi beszerzési terveket jelen utasítás által meghatározott eljárási rendben, a HM KÁT által külön szabályozott határidők betartásával kell elkészíteni.

(4) A központosított közbeszerzéssel kapcsolatos megfelelő információ tartalommal rendelkező adatszolgáltatás biztosítása, valamint az elektronikus közbeszerzésre való áttérés előkészítése érdekében az elektronikus közbeszerzés rendszerének koncepciójáról és a létrehozásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló 2146/2000. (VI. 30.) Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően legkésőbb 2005. november 1. határidővel a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály vezetésével kezdődjön meg az elektronikus közbeszerzésre való áttérés előkészítése. Ennek során kerüljön kialakításra a KKBSZ rendszeréhez is kapcsolódó elektronikus közbeszerzési rendszer.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

1. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

KATONAI SZERVEZET

Nyt. szám:     .sz. példány

Éves Beszerzési Terv

(null)

Fsz.

Kezdeményező

kötelezettség-

vállaló (ha nem

ugyanaz)

Tárgya

Mértékegység

Beszerzési mennyiség

Jellege1

Keretszerződés

Ajánlat-

kérő (ha

nem

azonos a

kezdemé-

nyezővel)

CRK2

Költségvetési cím/alcím

Kiadások1

Védelmi Szakfeladatrend

A beszerzés indításának
tervezett ideje

CPV kód3

Tárgyévi értéke (eFt)

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési beruházás

Építési koncesszió

Szolg.-i koncesszió

Dologi

Felújítás

Beruházás

Kód

Megnevezés

Nettó

Bruttó

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

I. TARGYÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK TERHÉRE FELTERJESZTETT BESZERZÉSEK

A./ Közösségi értékhatárt elérő, vagy meghaladó értékű közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

B./ Közösségi értékhatárt el nem érő, és a nemzeti értékhatárt elérő vagy meghaladó közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

C./ Nemzeti értékhatárt el nem érő egyszerű közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

D./ Központosított közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

E./ Védelmi célú beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

F./ Nemzetbiztonsági célú beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

G./ Egyéb beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyévi költsegvetes terhére tervezett beszerzések mindösszesen:

 

 

 

II. TÁRGYÉVET KÖVETŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK TERHÉRE TÁRGYÉVBEN INDÍTÁSRA FELTERJESZTETT BESZERZÉSEK

A./ Közösségi értékhatárt elérő, vagy meghaladó értékű közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

B./ Közösségi értékhatárt el nem érő, és a nemzeti értékhatárt elérő vagy meghaladó közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

C./ Nemzeti értékhatárt el nem érő egyszerű közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

D./ Központosított közbeszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

 

E./ Védelmi célú beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

 

F./ Nemzetbiztonsági célú beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

G./ Egyéb beszerzések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

összesen:

0

0

 

A tárgyévet követő évi költségvetés terhére tárgyévben indításra tervezett beszerzések mindösszesen:

 

 

 

 

TÁRGYÉVBEN INDÍTÁSRA TERVEZETT BESZERZÉSEK MINDOSSZESEN:

0

0


A több költségvetési évet érintő beszerzések táblázata

(null)

Fsz.

ÉBT4

száma

Tárgya

Végrehajtás időtartama

Beszerzés összértéke

Évenként értéke (bruttó értékben, eFt)

Kezdete

Vége

Nettó

Bruttó

T-2

T-1

Tárgyév

T+1

T+2

T+3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

0

0

0

0

0

0

0

0


Megjegyzés:    1. A megfelelő helyre "X" jelölést kell használni.

2. CRK (Címrendkód) - az intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről szóló HM utasítás melléklete szerint.

3. CPV kód (közös közbeszerzési szószedet) - a beszerzés tárgyához rendelt kilenc jegyű azonosító

4. Éves Beszerzési Terv folyószáma pl: I/A/1

Budapest, 200..    hó    -n

Parancsnok (szervezet vezetője)
(név, beosztás)

Záradék

2. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ    sz. példány

HONVÉDELMI SZERVEZET

Nyt. szám:


(KÖZ)BESZERZÉSI ENGEDÉLYEZÉSI KÉRELEM*


Beszerzés tárgya:         

Beszerzés mennyisége:         

Ajánlatkérő megnevezése:         

Beszerzés bruttó költségkihatása:         

Ebből ÁFA:         

A költségek évenkénti megoszlása:         

Jóváhagyott Éves Beszerzési Terv folyószáma (módosítás esetén):         

Beszerzés rövid leírása, indoklása:

    , 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

kötelezettségvállaló

 

(kezdeményező)


A szükséges költségvetési előirányzat meglétét igazolom, a kifizetés időpontjában a fedezetet biztosítom. A fenti közbeszerzés elszámolható a dologi-felújítási-felhalmozási** kiadások terhére,      címrendkódon.


    , 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

költségvetési előirányzatot biztosító

 

szerv vezetője



    
* A Kérelem felterjesztésével egyidejűleg az Utasítás 1. számú mellékletének az adott (köz)beszerzésre vonatkozó teljes adatsorát elektronikus formában meg kell küldeni a HM HFF részére (e-mail cím: hff@hm.gov.hu).

** A megfelelő szöveg aláhúzásával.


Ellenjegyzői záradék:

    , 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

ellenjegyző


Javaslattevő záradéka:

A közbeszerzési eljárás indításával egyetértek - nem értek egyet*

Budapest, 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

 

 

 


A közbeszerzési eljárás indításának engedélyezése:

A közbeszerzési eljárás indítását engedélyezem - nem engedélyezem*

Budapest, 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

engedélyező

Készült: 3 példányban

Egy példány:     lap

Itsz.:

Ügyintéző (☏):

Kapják:    1. sz. példány: Ellenjegyző

2. sz. példány: Ajánlatkérő (ha szükséges)

3. sz. példány: Irattár


(A záradék infrastrukturális (köz)beszerzések esetében az alábbi)


Készült: 1 példányban

Egy példány: lap

Itsz.:

Ügyintéző (☏):

Kapják:    1. sz. példány: Ajánlatkérő


* a megfelelő szöveg aláhúzásával

3. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ    sz. példány

HONVÉDELMI SZERVEZET

Nyt. szám:

MEGBÍZÁS (KÖZ)BESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA

1. Beszerzési eljárás tárgyának megnevezése:

2. Beszerzésre tervezett áru mennyisége, illetve a szolgáltatás részletes leírása:

3. Beszerzés bruttó költségkihatása, és a költségek elszámolásának rendje, valamint a tárgyévben korábban ugyanazon forrásból végrehajtott azonos tárgyú beszerzés értéke:

4. Ebből áfa:

5. A költségek évenkénti megoszlása:

6. A beszerzés teljesítésének határideje, a szállítások ütemezése, valamint a teljesítések helye:

7. A beszerzés tárgyára vonatkozó, a műszaki dokumentáció összeállításához szükséges részletes követelmények (műszaki, minőségbiztosítási követelmények, a megfelelőség ellenőrzése és igazolása, valamint minőségirányítási rendszer előírása, stb.) leírása:

8. Célszerűségi és gazdaságossági vizsgálat során tett megállapítások leírása:

9. A garanciavállalás (jótállás), garanciális javítás tervezett időtartamának megjelölése:

10. Az alkatrész utánpótlás biztosításának feltételeire és időtartamára vonatkozó igény:

11. Termékkodifikációs adatszolgáltatási záradék teljesítéséhez szükséges adatok:

12. Üzembentartási adatszolgáltatási záradék teljesítéséhez szükséges adatok:

13. Egyéb specifikációkat, amelyek az egyeztetés során a beszerzési eljárás lefolytatásához szükségesek:

14. Szakértői bizottságba delegált tagok és szakértők névsora:

15. Nyilatkozat a Kbt. 10. § szerinti összeférhetetlenséggel kapcsolatban: (5. sz. melléklet szerint)

16. Az Éves Beszerzési Terv folyószáma:



    , 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

 

kötelezettségvállaló

 

(kezdeményező)

Készült: 3 példányban

Egy példány:    lap

Itsz.:

Ügyintéző (☏):

Kapják:    1. sz. pld.: Ajánlatkérő

2. sz. pld.: Irattár

4. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI SZERVEZET
Nyt. szám:
KISÉRTÉKŰ INFRASTRUKTURÁLIS
(KÖZ)BESZERZÉSI ENGEDÉLYEZÉSI KÉRELEM
Beszerzés tárgya:
Beszerzés mennyisége:
Beszerzés nettó költségkihatása:
A beszerzést terhelő általános forgalmi adó:
Beszerzés bruttó költségkihatása:
A költségek évenkénti megoszlása:
Beszerzési terv folyószáma**
Beszerzés rövid leírása:
A teljesítés tervezett ütemezése:
A HM IKH megbízása az eljárás lefolytatásra: igen–nem * ***
A HM IKH megbízása esetén a 23. §-ban foglaltak megadása *
Saját hatáskörben bonyolított eljárás esetén a HM IKH felkérése műszaki ellenőr biztosítására:
igen–nem * ***
    ,     év    hó    nap.
(null)

P. H.

 

 

 

kezdeményező

    ,     év    hó    nap.
(null)

P. H.

 

 

 

költségviselő

Ellenjegyzői záradék:
    ,     év    hó    nap.
(null)

P. H.

 

 

 

ellenjegyző


Az engedélyező döntése:
    ,     év    hó    n.
(null)

P. H.

 

 

 

HM IKH főigazgató

Készült: példányban
Egy példány:    lap
Itsz.:
Ügyintéző:
Kapják:    1. sz. pld.: ajánlatkérő
* Kizárólag az építési munkák vonatkozásában kell kitölteni.
** Kizárólag az építési munkák vonatkozásában nem kell kitölteni.
*** Megfelelő rész aláhúzandó.

5. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz


HONVÉDELMI SZERVEZET    .sz. példány
"Telefaxon továbbítandó!"

     Úr
HM közigazgatási államtitkár
(     Úr
HM védelemgazdasági helyettes államtitkár
és
HM Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály
főosztályvezető
útján)
Tárgy:    (Köz)beszerzés havi jelentése
    (a tárgyidőszak feltüntetése: pl. 2008.07.01.-2008.07.31.)*
Államtitkár Úr jelentem!

A tárgyidőszakban az eljárás(ok) jóváhagyására, megindítására, a szerződéskötésre és a teljesítésre vonatkozó adatok

(null)

ÉBT/KEK1

száma

Tárgy

KEK

jóváhagyás

dátuma

A megbízás

Az eljárás

A szerződés

Teljesítés

állapota4

Megjegyzés5

befogadásá-

nak dátuma

bruttó értéke

(eFt)

megindításának

dátuma2

fajtája

eredménye3

aláírásának

dátuma

szerződő

felek

bruttó értéke

(eFt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Megjegyzés:    1 Éves Beszerzési Terv (ÉBT)/(Köz)beszerzési engedélyezési (KEK) kérelem nyilvántartási száma.
    2 Ajánlati, részvételi, ajánlattételi felhívás feladásának/megküldésének időpontja.
    3 Eredménytelen/részben eredményes/eredményes/visszavonva.
    4 Teljesült/dátum; folyamatban/a teljesülés várható dátuma; késedelmes/a teljesülés várható dátuma (késedelmes teljesítés esetén a megjegyzés rovatban kérem feltüntetni a határidő módosításával kapcsolatos okmány számát).
    5 Egyéb információk (felmentés, jogorvoslat, stb).

    Állomáshely, 200..    hó    -n
a szervezet vezetője
Készült:    2 példányban
Egy példány:    lap
Itsz.:
Ügyintéző (☏)
Kapja:    1. sz. pld.: Irattár
    2. sz. pld.: Címzett *[A tárgyhónapot követő hónap 5-ig kell megküldeni faxon és elektronikus formában a HM HFF (e-mail cím: hff@hm.gov.hu) részére!]

6. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

NYILATKOZAT
a (köz)beszerzési eljárásban résztvevő személyek számára
Alulírott


Név:     

Anyja neve:     
Szül. adatok:    
Lakcím:    
Beosztás:    
Rendfokozat:     
kijelentem, hogy a     
     – mint ajánlatkérő – által meghirdetett
        


közbeszerzési eljárásban személyemmel kapcsolatban a Kbt. 10. § (1) bekezdésében
meghatározott kizáró ok nem áll fenn.
    , 20    év    hó    n.
(null)

 

 

 

 

aláírás


Készült: 2 példányban
Egy példány: 1 lap
Itsz.:
Ügyintéző (☏):

7. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ    sz. példány
HONVÉDELMI SZERVEZET
Nyt. szám:
FEDEZETBIZTOSÍTÁSI KÉRELEM


a)    Az engedélyezett összeget meghaladó költségkihatás esetén*
b)    NATO Regionális Erőkbe vagy más nemzetközi műveletekben történő részvételre felajánlott erők felszerelésének beszerzése esetén*
c)    Nemzetközi hadgyakorlatokhoz szükséges áru és szolgáltatás beszerzése esetén*
d)    Külföldi szervezetek által felajánlott felszerelések beszerzése esetén*
e)    Kiegészítő építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése esetén*
Beszerzés tárgya:         
Beszerzés mennyisége:         
Ajánlatkérő megnevezése:         
Hivatkozás:**         
Engedélyezett bruttó költségkihatás:***         
ebből ÁFA:***         
Tényleges bruttó költségkihatás:         
ebből ÁFA:         
    , 20    év    hó    n.
(null)

 

 

(név, beosztás)

 

kötelezettségvállaló

P. H.

* csak a megfelelő változatot szükséges szerepeltetni
** Éves Beszerzési Terv folyószáma, vagy (Köz)beszerzés Engedélyezési Kérelem nyt. száma
b.) c.) d.) változatok esetén nem kell szerepeltetni
*** b.) c.) d.) változatok esetén nem kell szerepeltetni, e.) változat esetén az eredeti építési beruházás, illetőleg szolgáltatás értékét kell feltüntetni
A szükséges költségvetési előirányzat meglétét igazolom, a kifizetés időpontjában a fedezetet biztosítom. A fenti közbeszerzés elszámolható a dologi-felújítási-felhalmozási**** kiadások terhére,      címrendkódon.
    , 20    év    hó    n.
(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

költségvetési előirányzatot biztosító

 

szerv vezetője

Ellenjegyzői záradék:
    , 20    év    hó    n.
(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

ellenjegyző


Készült: 3 példányban
Egy példány:    lap
Itsz.:
Ügyintéző (☏):
Kapják:    1. sz. pld.: Ellenjegyző
    2. sz. pld.: Ajánlatkérő (ha szükséges)
    3. sz. pld.: Irattár

**** a megfelelő szöveg aláhúzásával

8. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

AJÁNLATKÉRŐ    sz. példány
HONVÉDELMI SZERVEZET
Nyt. szám:
SZERZŐDÉS KIVONAT
az ellenjegyzési eljáráshoz


SZERZŐDÉS AZONOSÍTÓ:         
Jóváhagyott Éves Beszerzési Terv
- folyószáma:         
- ÁFA nélküli (nettó) értéke:         
(Köz)beszerzési engedélyezési kérelem nyt. száma:        
Döntés nyt. száma:         
Szerződés tárgya:         
Szerződő partner neve:         
Ügyintéző személy neve, tel.:         
Szerződés értéke a szerződés valutanemében:         
A szerződés értéke HUF-ban:         
Szerződés bruttó értéke (SZÉ):         
Szerződés ÁFA nélküli értéke:         
Szerződés véghatárideje:         


Tervezett teljesítések

(null)

Fsz.

Helye

Ideje (év, hó)

Nettó összeg

Megjegyzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


(null)

 

,

év

n.

 

,

év

n.

(név, beosztás)

(név, beosztás)

ajánlatkérő

P. H.

P. H.

kötelezettségvállaló

 

 

Pénzügyi és számviteli záradék:
a)    Költségvetési (al-)cím:         
Főkönyvi számlaszám:         
Előirányzat felhasználási engedély száma:         
nettó összege:         
engedélyező:         
Éves keret:         
Lekötve:         
Jelenlegi lekötés/ei. nyt. folyószáma:         
További szabad keret:         
SZERZŐDÉS AZONOSÍTÓ:*         

b)    Költségvetési (al-)cím:         
Főkönyvi számlaszám:         
Előirányzat felhasználási engedély száma:         
nettó összege:         
engedélyező:         
Éves keret:         
Lekötve:         
Jelenlegi lekötés/ei. nyt. folyószáma:         
További szabad keret:         

    ,     év    hó    n.
(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

pénzügyi és számviteli vezető

Ellenjegyzői záradék:
    ,     év    hó    n.
(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

ellenjegyző


* Többoldalas szerződés kivonat esetén minden oldalon rajta kell lenni a szerződés azonosítónak
Készült: 2 példányban
Egy példány: 2 lap
ltsz.:
Ügyintéző (☏):
Kapják:    1. sz. példány: Ellenjegyző
    2. sz. példány: Irattár

vagy

Készült: 3 példányban
Egy példány: 2 lap
Itsz.:
Ügyintéző (☏):
Kapják:    1. sz. példány: Ellenjegyző
    2. sz. példány: Kötelezettségvállaló
    3. sz. példány: Irattár

9. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI SZERVEZET    sz. példány

Nyt. szám:

INTÉZKEDÉSI LAP
a hiányosan beterjesztett ellenjegyzési okmányokról


Kötelezettségvállaló szervezet:     


Érkezési idő:      Ügyintéző neve:    



Dokumentum fajtája: tanúsítvány - szerződés kivonat * nyt. szám:     



Visszatartás okai:         






Megtett intézkedések:    telefonon, személyesen megkeresett érintett személy neve, telefonszáma, a megbeszélés időpontja, a megbeszélt hiánypótlás tárgya, határideje








Lezárt intézkedések eredménye, ideje:         






    , 20    év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

 

pénzügyi és számviteli vezető


* a megfelelő szöveg aláhúzásával

Készült: 2 példányban

Egy példány: 1 lap

Itsz.:

Ügyintéző (☏):

Kapják:    1. sz. példány: HM TPSZI

2. sz. példány: Irattár (pénzügyi referatúra)

10. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ    sz. példány

HONVÉDELMI SZERVEZET

Nyt. szám:

ELLENJEGYZÉSI TANÚSÍTVÁNY

Beszerzés tárgya:         

Beszerzés mennyisége:         

Beszerzés bruttó költségkihatása:         

Beszerzés ÁFA nélküli (nettó) értéke:         

Szállító megnevezése:         

Beszerzés rövid leírása, indoklása:

    ,     év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

kötelezettségvállaló

Pénzügyi és számviteli záradék:

Költségvetési (al-)cím:         

Főkönyvi számlaszám:         

Előirányzat felhasználási engedély száma:         

nettó összege:         

engedélyező:         

Éves keret:         

Lekötve:         

Jelenlegi lekötés/ei. nyt. folyószáma:         

További szabad keret:         

    ,     év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

referens


Ellenjegyzői záradék:


    ,     év    hó    n.

(null)

 

 

(név, beosztás)

P. H.

pénzügyi és számviteli vezető


Készült: 2 példányban

Egy példány: 1 lap

Itsz.:

Ugyantéző (☏):

Kapják:    1. sz. példány: Ellenjegyző

2. sz. példány: Irattár

11. sz. melléklet a 102/2005. (HK 22.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI SZERVEZET    sz. példány

Nyt. szám:


IDŐSZAKI JELENTÉS A LEKÖTÖTT ELŐIRÁNYZATOKRÓL

20     év     -tól 20     év     -ig

Forintban

(null)

Főkönyvi szám

CRK bontásban

Halmozott

előirányzat

összesen

Halmozott lekötés

időszak elején

Időszak alatti lekötés

Halmozott lekötés

időszak végén

Lekötés utáni

szabad keret

Megjegyzés

Szerződés

kivonaton

elöljárói

ellenjegyzéssel

Tanúsítványon

saját

hatáskörben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


    , 20    év    hó    n.


pénzügyi és számviteli vezető

Készült: 2 példányban

Egy példány:     lap

ltsz.:

Ügyintéző (☏):

Kapják    1. sz. példány: HM TPSZI

2. sz. példány: Irattár (pénzügyi referatúra)

*

Az utasítást a 120/2007. (HK 20.) HM utasítás 50. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2008. január 1. napjával.

1.

Jelenleg a Magyar Honvédség minőségbiztosítási feladatainak ellátásával összefüggő szervezési feladatokról szóló 56/2005. (HK 12.) HM utasítás

2.

Jelenleg a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 14/2004. (IV. 19.) FMM rendelet.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére