• Tartalom

1100/2005. (X. 7.) Korm. határozat

1100/2005. (X. 7.) Korm. határozat

a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

2005.10.07.

A Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (a továbbiakban: stratégia) megvalósítási időhorizontja a 2005 és 2013 közötti időszak és e stratégia alapjául szolgál a következő Nemzeti Fejlesztési Terv turisztikai részének.

A stratégia fő célja az életminőség javítása a turizmus által. Az életminőség javítása, a hosszú távú és fenntartható fejlődés érdekében a turizmus – a gazdasági, a társadalmi és a természeti – környezetével való kapcsolatát a kiegyensúlyozottságnak kell jellemeznie, amely a következő átfogó célok (pillérek) megvalósításával érhető el.

Az ágazat versenyképes, fenntartható fejlődése

A fenntartható fejlődés érdekében a stratégia arra törekszik, hogy a turizmus alapját jelentő erőforrások a hasznosítás mellett hosszú távon megőrizhetők, illetve javíthatók legyenek és a turizmus által érintett személyek életére a turizmus kedvező hatásokat gyakoroljon. A turisztikai vállalkozások számára a stratégia olyan gazdálkodási feltételeket igyekszik biztosítani, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatások versenyképességének növelését.

Turisztikai kínálatfejlesztés

A turisztikai termékfejlesztésben a stratégia célja, hogy a kiemelkedő, az országra jellemző idegenforgalmi vonzerők – az egészségturizmus, a kulturális, természeti és táji értékek, valamint a kongresszusi turizmus – versenyképességének növelése mellett a turisztikailag hátrányos területek kiugrási lehetőségét is biztosítsa.

A stratégia bevezeti az egymáshoz kapcsolódó, együttesen megjelenített kínálattal rendelkező – földrajzi alapon meghatározott – turisztikai célterületek lehatárolását, amelyen keresztül az adott terület turizmussal összefüggő fejlesztési és marketing feladatai egységesek.

Infrastruktúra és turisztikai-infrastruktúra fejlesztése

A turistafogadás feltételeinek javítása területén a stratégia a rendelkezésre álló közlekedési infrastruktúrán és a kapcsolódó szolgáltatásokon túlmenően a turisztikai alapszolgáltatásoknak (szálláshely, vendéglátás) és a komfortérzetet növelő közszolgáltatásoknak a keresleti igények szerinti fejlesztését célozza.

Idegenforgalmi humánerőforrás-fejlesztés

A humánerőforrás-fejlesztés célja, hogy emelje a turisztikai szolgáltatások és termékek minőségének színvonalát, megalapozva a vállalkozások eredményességét, továbbá felépítse az előmeneteli lehetőségeket a tehetséges és a szakma iránt elkötelezett tanulók, munkavállalók részére, mindezt a kor kihívásainak megfelelő, versenyképes tudás és ismeret átadására képes, korszerű oktatási rendszerben.

Turisztikai intézményrendszer fejlesztése

A turisztikai intézményrendszer működésének célja, hogy a turisztikai célterületek fejlesztését irányító szervezetek átfogó szemlélettel, egységes megoldásokkal szolgálják a turisztikai ágazat fejlődését. A turizmus állami irányításának egyik fontos feladata a turizmus kerettörvényének megalkotása, amely kijelöli a turizmussal kapcsolatos feladatokat és felelősségi köröket.

1. A Kormány

a) elfogadja a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát és egyetért a 2005–2013 közötti időszakban a turisztikai ágazat e stratégia alapján történő fejlesztésével az életminőség javítása és a versenyképesség növelése érdekében, a fenntartható fejlődés követelményeinek figyelembevétele mellett;

b) elismeri a turizmus nemzetgazdaságban betöltött fontos szerepét, valamint jelentőségét a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (Nemzeti Stratégiai Referenciakeret) előkészítéséhez kapcsolódó kiemelt fejlesztések esetében;

c) felkéri az érintett minisztereket, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaiban – különös tekintettel a regionális operatív programokban – tegyék lehetővé, hogy a turizmus megfelelő súllyal szerepeljen;

Felelős: regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, operatív programokért felelős miniszterek

Határidő: folyamatos, a II. Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozásával összhangban

d) felkéri a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az érintett miniszterekkel együttműködésben készítsen a Kormány részére a stratégia megvalósítására vonatkozó intézkedési tervet, amelynek során különös tekintettel kell lenni a Versenyképességi Stratégia, valamint a Fenntartható Fejlődési Stratégia kialakításakor figyelembe vett alapelvekre;

Felelős: regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: a kormányhatározat közzétételét követő 45 munkanapon belül

e) felkéri a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az érintett miniszterekkel együttműködésben készítsen finanszírozási tervet a költségvetési törvényben rendelkezésre álló források figyelembevételével, törekedve arra, hogy a fejlesztések elsősorban az Európai Unió által biztosított pénzügyi forrásokból valósuljanak meg.

Felelős: regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, oktatási miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, nemzeti kulturális örökség minisztere, ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, egészségügyi miniszter

Határidő: a tervre vonatkozó javaslat évente, első alkalommal a 2007. évi költségvetési törvény előkészítésével párhuzamosan

2. A Kormány felkéri az érintett minisztereket, hogy a stratégia megvalósítását segítő turizmus kerettörvény koncepcióját bocsássák széles körű – a szakmai, az érdekképviseleti és a civil szervezetek bevonásával történő – egyeztetésre és szakmai konszenzus esetén terjesszék a Kormány elé.

Felelős: regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, igazságügy-miniszter

Határidő: a széles körű egyeztetés tekintetében a kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül, a Kormány elé terjesztésre az egyeztetés lezárását követő 60 napon belül

3. A Kormány felkéri a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztert a stratégia elektronikus formában történő nyilvánosságra hozatalára.

Felelős: regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2005. október 10.

4. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére