GÜ BH 2005/113
GÜ BH 2005/113
2005.03.01.
A teljes bizonyító erejű magánokirat alaki bizonyító ereje az ellenkező bizonyításáig áll fenn – Ha az okirat külsőre megfelel a törvényben előírt feltételeknek, az okirat valódiságát vitató félnek kell bizonyítania, hogy az okirat készítésénél az előírt alaki kellékeket nem tartották be – A teljes bizonyító erejű magánokirat a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja [Pp. 3. §, 164. §, 196. § (1) bek. b) pont].
A peres felek között 2002. június 13. napján kötött, egyazon okiratba foglalt kölcsönszerződés és ingatlan jelzálogszerződés értelmében a felperes 1 000 000 Ft összegű kölcsönt nyújt az alperes részére 2002. június 20-ai visszafizetési határidő mellett. A szerződés 1. pontjának második mondata szerint az adós a kölcsönösszeg felvételét a szerződés aláírásával elismeri és nyugtázza. A kölcsön biztosítékaként a felek jelzálogjogot alapítanak az alperes tulajdonában lévő b.-i lakóház megnevezésű, természetben B., Sz. utca 14. szám alatti ingatlanra a felperes által az alperes részére korábban nyújtott kölcsönök együttes összege, azaz 4 250 000 Ft erejéig. Az okiraton előttemező tanúként Sz. Á. és B. L. aláírása szerepel, lakcímük feltüntetésével. A szerződést az azt szerkesztő Dr. B. E. ügyvéd 2002. június 14-én ellenjegyezte.
A peres felek 2002. június 18-án szintén Dr. B. E. által szerkesztett egyazon okiratba foglalt kölcsönszerződést és ingatlan jelzálogszerződés módosítást írtak alá, melynek értelmében a felperes további 2 200 000 Ft kölcsönt nyújt az alperesnek 2002. június 25-ei visszafizetési határidő mellett. A szerződés 1. pontjának második mondata szerint az adós a kölcsönösszeg felvételét a szerződés aláírásával elismeri és nyugtázza. A felek az újabb kölcsönszerződésüket is jelzálogjoggal biztosították azzal, hogy a felperes jelzálogjoggal biztosított követelése a 6 450 000 Ft tőkére és járulékaira emelkedett. Az okiraton előttemező tanúként V. E. és B. L. aláírása és lakcíme szerepel. A szerződést dr. B. E. ügyvéd 2002. június 19-én ellenjegyezte.
A felperes keresetében az okiratokban szereplő összesen 3 200 000 Ft és kamatai, valamint 60 000 Ft perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes tagadta a szerződésekben szereplő összegek átvételét. Állította, hogy a szerződések aláírására tanú jelenléte nélkül, a felperes fenyegető magatartása hatására került sor. Viszontkeresetet terjesztett elő, kérve a kölcsönszerződések semmisségének jóerkölcsbe ütközés címén történő megállapítását.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, megállapította, hogy a 2002. június 13-án kelt, 1 000 000 Ft kölcsönre és járulékaira, illetve a 2002. június 18-án kelt 2 200 000 Ft kölcsönre és járulékaira megkötött szerződések érvényesen nem jöttek létre. Elrendelte az alperes tulajdonát képező, B., Sz. u. 14. szám alatti ingatlanra vonatkozóan a perbeli szerződésekkel kapcsolatos széljegyek törlését. A szerződéseket tartalmazó okiratokat – tekintettel, hogy aláírásuk nem az ügyvéd előtt történt – nem fogadta el a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontja szerint minősülő teljes bizonyító erejű magánokiratnak, ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alperes tagadásával szemben a felperest terhelte a kölcsönszerződés létrejöttének bizonyítása. A felperes által felajánlott bizonyítás alapján nem találta bizonyítottnak a kölcsönösszeg átadását, valamint azt sem, hogy a kölcsön folyósításához szükséges pénzösszeg a felperes rendelkezésére állt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával abban, hogy a szerződések nem felelnek meg a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének e) pontjában írt alaki követelményeknek. Ugyanakkor kifejtette, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az okiratok megfelelnek a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írtaknak, az alperes ugyanis tagadta a szerződésen lévő aláírások egyidejűségét. A felperesnek kellett volna ,,igazolnia'', hogy az alperes két tanú jelenlétében előttük írta alá az okiratokat, a felperes csupán az egyik tanú, B. L. meghallgatását kérte, ezen túlmenően bizonyítási kérelmet nem terjesztett elő. B. L. viszont a felperes élettársának a testvére, tanúvallomása a releváns tények tekintetében, mint a kölcsön összege, hány példányban készült a szerződés stb. bizonytalan volt, illetve eltért a felperes előadásától. A fentiek alapján úgy ítélte meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes a szerződés létrejöttét nem bizonyította, mert további okirati tanúk meghallgatását az eljárás egyik szakaszában sem kérte.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja alapján a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős ítélet megváltoztatását, a kereseti kérelemnek megfelelő döntés meghozatalát, a viszontkereset elutasítását és az alperes perköltségben történő marasztalását. Álláspontja szerint a bíróság megsértette a Pp. 164. § (1) bekezdését, valamint a Pp. 196. § (1) bekezdésének b) és e) pontjait, amikor az alperes saját kezű aláírásával és okirati tanúk aláírásával, lakcímével ellátott, később ügyvéd által ellenjegyzett szerződéseket nem fogadta el teljes bizonyító erejű magánokiratnak és az alperesnek az aláírások egyidejűségét tagadó állításával szemben a felperestől kívánta meg a szerződésekben foglaltak bizonyítását. Álláspontja szerint az ítélet ellentétes a Legfelsőbb Bíróság BH 1991/237. számú eseti döntésében kifejtettekkel is, mely szerint a felperes követelését megalapozó okirattal szemben az alperesnek kell bizonyítania, hogy a követelt összeggel nem tartozik, vagy hogy nem a felperesnek tartozik.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A Pp. 164. §-a (1) bekezdése szerint a felperest terhelte annak a bizonyítása, hogy az alperesnek vele szemben lejárt tartozása áll fenn. A felperes ezt a tényállítását okirattal kívánta bizonyítani. Az okirati bizonyítás fontos szerepét mutatja a Pp. 193. §-ának az a rendelkezése, miszerint olyan tényállásra vonatkozóan, amely okirattal bizonyítható, az egyéb bizonyítást a bíróság mellőzheti. A közokiratnak és a teljes bizonyító erejű magánokiratnak kötött bizonyító ereje van, a bíróság annak alapján köteles elfogadni, hogy az okiratot aláíró fél az okiratban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára nézve kötelezőnek ismerte el; tehát az okiratban foglalt nyilatkozatot magáévá tette. A felperes által becsatolt okirat külsőre megfelel a Pp. 196. §-a (1) bekezdése b) pontjában írt feltételeknek. A tanúk aláírása előtt szereplő szöveg ,,előttünk mint tanúk előtt'' azt bizonyítja, hogy az alperes a tanúk előtt írta alá az okiratot, az aláírását előttük – a tanúk együttes jelenlétét a törvény nem írja elő – a magáénak ismerte el.
Az okirat kötött bizonyító ereje csak az ellenkező bizonyításig áll fenn. Az ellenbizonyítás irányulhat az okirat alaki valódisága ellen, tehát arra, hogy az okirat készítésénél az előírt alaki kellékeket nem tartották be – mert pl. tanúk nem voltak jelen az aláírásoknál, illetve a nyilatkozó nem ismerte el előttük a név aláírását sajátjának –, vagy az okirat tartalmát kívánja vitatni, pl. kényszer, színleltség stb. okából az nem felel meg a felek valódi akaratának. Mind a két esetben a külsőleg megfelelő okirattal szemben az ellenbizonyítékot az alperesnek kell szolgáltatnia. Így alaptalanul rótta a másodfokú bíróság a felperes terhére, hogy csak az egyik okirati tanú meghallgatását kérte, amely egyébként nem felel meg az iratoknak, mert a felperes a fellebbezésében Sz. Á. előttemező tanú meghallgatását is kérte, amikor az elsőfokú bíróság döntéséből kiderült, hogy az okiratokat a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének e) pontjában írt feltételek hiánya miatt nem tekintette teljes bizonyító erejű magánokiratnak. A bizonyítási tehernek a felperesre történő hárítása és így az alperes kellő tájékoztatásának elmulasztása, tehát – a Pp. 3. §-a (3) bekezdésének és 164. §-ának (1) bekezdésének megsértése – az érdemi döntésre is kihatott, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróságnak – amennyiben az alperes kioktatás után az okirati tanúk meghallgatását kéri – a felvett rész-bizonyítás alapján kell eldöntenie – a bizonyítás anyagának a mérlegelésével, hogy a felperes által csatolt okiratok elkészítése során nemcsak külsőleg, hanem valóságosan is megtartották-e az előírt kellékeket. Amennyiben azok teljes bizonyító ereje megállapítható, úgy tartalmi valótlanságukat, tehát, hogy a megtett nyilatkozatok nem felelnek meg a felek valóságos akaratának, mert nem újabb kölcsön, hanem annak lejárt kamatai lettek a szerződésekbe belefoglalva, a bíróság – az alakilag szabályszerűen kiállított okirat mellett is – a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése értelmében szabadon mérlegelheti a bizonyítás anyagát, mert a teljes bizonyító erejű magánokirathoz annak tartalmi valódiságának tekintetében kötő erő nem fűződik.
(Legf. Bír. Pfv. 21.959/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás