1161/B/2005. AB határozat
1161/B/2005. AB határozat*
2011.04.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (1) bekezdés első mondata „z elsőfokú” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság egyebekben az indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) azon rendelkezése szövegrészének megsemmisítését kérte ex tunc hatállyal, amely csak az elsőfokú bíróság határozata ellen teszi lehetővé a fellebbezés benyújtását [233. § (1) bekezdés]. Az indítványozó ezzel – saját értelmezése szerint – azt kívánta elérni, hogy egyértelmű és egységes jogorvoslati rendszer jöjjön létre a polgári eljárásban, amely ráadásul lehetővé tenné a felülvizsgálat megengedhetőségéről hozott egyesbírói döntés elleni fellebbezést. Az indítvány lényegében arra irányul, hogy feloldja azt a helyzetet, amely az indítványozó szerint az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozata (ABH 2004, 551.) folytán állt elő, ti., hogy a felülvizsgálat megengedhetőségéről való egyesbírói döntés elleni fellebbezést kizáró rendelkezés megsemmisítése nem tette lehetővé a fellebbezést, holott az Alkotmánybíróság döntésében éppen ezt kifogásolta. A vázolt jogszabályi háttér álláspontja szerint sérti a jogállami jogbiztonságot, a bírósághoz fordulás jogát, a jogorvoslathoz való jogot és diszkriminatív is. Az indítvány előterjesztése óta az Országgyűlés módosította a Pp.-t és kivette belőle a felülvizsgálat megengedhetőségére vonatkozó egyesbírói eljárást, emiatt az indítványozó hivatalos megkeresésére került sor annak megválaszolása céljából, hogy a jogszabályváltozásra tekintettel fenntartja-e indítványát. Az indítványozó válaszlevelében jelezte, hogy indítványát fenntartja, hiszen „az indítvánnyal érintett jogszabályhely jelenleg is hatályban van, és nemcsak a felülvizsgálati eljárás 2005. december 31-ig hatályban volt rendelkezései tükrében eredményezték az indítványban megjelölt alkotmányellenes helyzetet”. Célja, hogy a támadott rendelkezés megsemmisítésével a jogalkotót egy olyan jogorvoslati rendszer megalkotására sarkallja, amelyben lehetőség van jogorvoslattal élni a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárás során hozott ún. „kvázi-elsőfokú” nem érdemi határozatai, azaz végzései ellen.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(…)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Pp. indítvánnyal támadott rendelkezése:
„233. § (1) Az elsőfokú bíróság határozata ellen – amennyiben a törvény ki nem zárja – fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Indítványának fenntartott részében az indítványozó azzal támasztotta alá a támadott jogszabály szövegrészének alkotmányellenességét, hogy éppen az zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az eljárás során született olyan végzései ellen, amelyek ügyében első alkalommal, első szinten dönt, nincs jogorvoslati lehetőség csupán azért, mert az ilyen határozatot a Legfelsőbb Bíróság hozza, holott más eljárások során – így pl. a közigazgatási eljárásban – hozott hasonló tárgyú végzésekkel szemben jogorvoslatnak helye van. Az indítványozó célja, hogy a vonatkozó szövegrész alkotmányellenességének megállapításával és megsemmisítésével az Alkotmánybíróság olyan „jogalkotási kényszer[t]” teremtsen meg, »amelynek eredményeként egy megfelelő jogorvoslati struktúra alakulhat ki, vagy kimunkálhatóvá válik a Legfelsőbb Bíróság „elsőfokúként” hozott határozatai elleni jogorvoslat elbírálásának eljárási rendje«. Ennek elmaradása esetében – az indítványozó állítása szerint – sérül a jogállamiság elve, a bírósághoz fordulás joga, a jogorvoslathoz való jog, illetve a jogkereső személyek közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az alkotmányossági vizsgálatot kizárólag az indítványozó által a felhívás nyomán megerősített indítványi elemek vonatkozásában végezte el.
1.1. Az indítvány érdemi elbírálásához az Alkotmánybíróság szükségesnek tartotta megvizsgálni a támadott jogszabályi szövegrész és az azt magába foglaló jogi rendelkezés beilleszkedését, helyét és rendeltetését a Pp. által kialakított perorvoslati jogrendszer szabályozásában. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 233. § (1) bekezdése kimondja az elsőfokú bíróság által hozott határozatok megfellebbezhetőségét, amennyiben törvény ezt nem zárja ki. A Pp. XI. Fejezetének „Határozatok” címével együtt értelmezve a Pp. 212. § (1) bekezdését az bírósági határozatnak minősíti mind a per érdemében hozott ítéletet, mind a per során felmerült minden más kérdésben hozott végzést. A Pp. 233. § (3) bekezdésének b) pontja szerint fellebbezésnek nincs helye az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi. Ezen alapul, illetve ezt a szabályozást megismétli a Pp. 233/A. §-a, amely lehetővé teszi, hogy minden olyan végzés ellen, amelyet a másodfokú bíróság elsőfok módjára hoz meg, azaz az adott kérdésben először dönt, rendes fellebbezésnek legyen helye, feltéve, hogy ha az adott végzést az elsőfokú bíróság hozta volna meg, akkor az elsőfokú eljárás szabályai szerint ellene fellebbezés előterjeszthető lenne. (A végzés elleni fellebbezés szabályait a Pp. 257–259. §-ai tartalmazzák.) Az indítvány által hivatkozott felülvizsgálat – a fellebbezéssel szemben – rendkívüli jogorvoslat, azt – jogszabálysértésre hivatkozással – jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés vonatkozásában lehet kérni a Legfelsőbb Bíróságtól [Pp. 270. § (2) bekezdés]. Ugyanakkor a Pp. 271. § (1) bekezdésének e) pontja szerint a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozat (ítélet, végzés) ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
A fenti jogszabályok összevetéséből az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Pp. támadott 233. § (1) bekezdése kizárólag az elsőfokú bíróság eljárásában hozott határozatokra nézve tartalmaz rendelkezést, azaz tárgyi hatálya nem terjeszthető ki a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozatokra, beleértve a „kvázi elsőfokú” végzéseket. Ezt az is alátámasztja, hogy amennyiben az indítványozó érvelése alapján a[„z elsőfokú”] szövegrész megsemmisítésre kerülne, – minthogy a bírósági határozat fogalma a bírósági ítéletet is magába foglalja, – úgy a hatályban maradó szöveg több ambivalens értelmezésre is alapul szolgálna, így többek között akként is értelmezhető lenne, hogy a másodfokon eljárt bíróság ítélete ellen is helye van fellebbezésnek, ami súlyos inkoherenciát okozna a Pp. fentiekben ismertetett perorvoslati szabályai között, és ezáltal sérülne a világos és egyértelmű normatartalmat megkövetelő jogállamiság alkotmányos követelménye.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Pp. 233. § (1) bekezdése megfelel a jogbiztonság „normák egyértelműségére” és „az egyes intézmények működésének kiszámíthatóságára” vonatkozó követelményeinek, ahogyan azokat az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 59, 65.) megfogalmazta. Ezért az indítványt ebben a részében az Alkotmánybíróság elutasította.
1.2. Az Alkotmánybíróság megállapítja továbbá, hogy a támadott jogszabályi szövegrész és az Alkotmány 57. § (1) bekezdése között nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés, minthogy a Pp. 233. § (1) bekezdése nem a bírósághoz fordulás jogát, hanem az azt követően meghozott bírósági határozat megfellebbezhetőségét szabályozza. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523–524.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.], ezért az indítványt elutasította.
1.3. Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság eljárása során „kvázi első fokon” hozott végzései elleni fellebbezési jog hiányával kapcsolatban az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére is hivatkozott.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban vizsgálta az eljárás során hozott határozatok elleni jogorvoslat hiányának alkotmányosságát. Az 5/1992. (I. 30.) AB határozatában kimondta, hogy „az Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az alkotmányos alapjogok között rögzíti. (…) [a] jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli, hogy az érdemi, ügydöntő, (…) határozat tekintetében a jogorvoslat biztosítsa a döntést hozó szervtől eltérő más szerv részéről a felülvizsgálatot, az állásfoglalást a döntés helyessége, törvényessége tekintetében, esetleg a döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Vagyis a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy (…) ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén. (ABH 1992, 27, 31.)” Másrészt az indítványozó által hivatkozott „kvázi elsőfokú végzéseket” a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozza, amivel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában rámutatott arra, hogy „az 1/1994. (I. 7.) AB határozat óta követett gyakorlata szerint a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. (…) [A] jogorvoslathoz való jog – mint alapvető jog – csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.” (ABH 2004, 551, 571–572.) Minderre hivatkozással az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét elutasította.
1.4. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a támadott szövegrész alkotmányosságát az Alkotmány diszkrimináció tilalmát kimondó 70/A. § (1) bekezdése szempontjából is. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [először 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.]. Az indítványozó a jogorvoslati jog hiányával összefüggésben támadta ezt a szövegrészt. Tekintettel az 1.3. pontban kifejtettekre is, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezen szövegrész kapcsán sem önmagában, sem a Legfelsőbb Bíróság előtt folyó, a Pp. hatálya alá tartozó eljárások résztvevői, illetve az egyéb bírói fórumok előtt, a Pp. hatálya alá tartozó eljárások résztvevői tekintetében a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme nem merülhet fel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította.
2. Az indítványozó abból a célból is kérte a támadott jogszabályi szövegrész megsemmisítését, hogy ezáltal az Alkotmánybíróság „jogalkotási kényszert” idézzen elő az egységes jogorvoslati struktúrának az indítványozó által szükségesnek tartott kialakítása céljából. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a határozza meg. Az indítványozó kérelmének teljesítése nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ezért az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. §-ának b) pontja alapján az indítványt ezen részében visszautasította.
Budapest, 2011. április 12.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||||
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás