120/D/2005. AB határozat
120/D/2005. AB határozat*
2007.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt, amely szerint az Országgyűlés a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 149. §-ában meghatározott házkutatással, a 151–152. §-aiban meghatározott lefoglalással, valamint a nyomozási bíró egyes határozatai elleni jogorvoslatot kizáró 215. § (4) bekezdésével összefüggésben nem alkotta meg az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében szabályozott, a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog védelmének garanciáit.
2. Az Alkotmánybíróság az 1998. évi XIX. törvény 183. §-ában szabályozott hatósági tanúval összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tekintetében az eljárást megszüntetI.
3. Az Alkotmánybíróság a Budakörnyéki Bíróság 4. Bny. 437/2004/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a Budakörnyéki Bíróság 4. Bny. 437/2004/2. számú végzése ellen nyújtott be – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-a (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül – alkotmányjogi panaszt.
Az alkotmányjogi panasz előzménye, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán 106/2004. bü. szám alatt folyamatban volt bűnügyben a Budakörnyéki Bíróság 4. Bny. 383/2004/2. számú határozatával házkutatást rendelt el az indítványozó ügyvédi irodájában, és elrendelte a bűnüggyel összefüggő iratok, illetve számítástechnikai rendszerrel rögzített adathordozón tárolt dokumentumok lefoglalását. A házkutatás során a nyomozó hatóság és az eljáró ügyész több eljárási szabálysértést követett el. A Budakörnyéki Bíróság 4. Bny. 437/2004/2. számú végzésével a házkutatás során a nyomozó hatóság által őrzésbe vett iratok egy részének lefoglalását, többi részének pedig kiadását rendelte el.
Az indítványozó álláspontja szerint a nyomozó hatóság és az ügyész eljárási szabálysértéseit a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénynek (a továbbiakban: Be.) a házkutatást szabályozó 149. §-ában, a lefoglalásról rendelkező 151. és 152. §-aiban, a hatósági tanúra vonatkozó 183. §-ában, valamint a nyomozási bíró egyes határozatai elleni fellebbezést kizáró 215. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezések tették lehetővé. Véleménye szerint a Be. megjelölt rendelkezései az ügyvédi, illetve a közjegyzői irodában történő házkutatás és lefoglalás tekintetében nem tartalmaznak megfelelő garanciális szabályokat a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog érvényesülésének biztosítása érdekében, így ellentétesek az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével (magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog), illetve az alapjogok korlátozásához mércéül szolgáló 8. § (2) bekezdésével (az alapvető jogok lényeges tartalma korlátozásának tilalma). Az indítványozó kifogásolta, hogy a törvény a nyomozási bíró olyan határozata elleni jogorvoslati lehetőséget zárja ki, amelyben a kizárólagos hatáskörébe tartozó kényszerintézkedést rendel el. Ilyen esetben indokoltnak tartaná valamilyen jogorvoslat biztosítását. Ugyanakkor az indítvány sem szám szerint, sem a jogorvoslathoz való jogot meghatározó alkotmányi rendelkezésként nem hivatkozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére.
Az indítványozó a Be. sérelmezett rendelkezéseinek visszaható hatályú megsemmisítését kérte, mivel álláspontja szerint csak a jogalkotó részéről történő teljes újraszabályozás nyújthat kielégítő megoldást a nyomozó hatóság jogszabálysértéseinek „kiküszöbölésére”. Kérte továbbá a konkrét ügyben a hivatkozott jogszabályhelyek alkalmazási tilalmának kimondását.
2. A házkutatás során elkövetett eljárási szabálysértéseket a Pest Megyei Főügyészség az indítványozó részéről – a házkutatás lefolytatásának módjával kapcsolatban – bejelentett ellenvetés elutasítása elleni beadványra írt, Nf. 6627/2004/6-I. számú válaszban elismerte. Ennek alapján az indítványozó az alkotmányjogi panaszát kiegészítette, amelyben kifejezetten kérte a megjelölt törvényi rendelkezésekkel összefüggő – az eredeti alkotmányjogi panaszban már implicite megfogalmazott –, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, és az Országgyűlés kötelezését a jogalkotói feladat teljesítésére.
3. A Be.-t – 2006. július 1. napjával – módosító 2006. évi LI. törvény (a továbbiakban: Be.novella) érintette az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló szabályozást is. A Be. novella 67. §-a az ügyvédi, illetve a közjegyzői irodában a vádirat benyújtása előtti eljárásban tartandó házkutatás elrendelésére, illetve 69. §-a az ott tartott iratok lefoglalására meghatározott bírósági hatáskört egyértelműen azokra az esetekre korlátozta, amikor az a közjegyzői vagy az ügyvédi tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titkot tartalmazó irat megtalálására irányul, illetve ilyen iratok lefoglalása tárgyában kell határozni. [Be. 149. § (6) bekezdés, 151. § (3) bekezdés] A Be.novella 83. §-a a hatósági tanú igénybevételét szabályozó 183. §-t – az Alkotmánybíróság 43/2004. (XI. 17.) AB határozata (a továbbiakban: Abh., ABH 2004, 597.) alapján – újraszabályozta.
Tekintettel arra, hogy a Be.novella az indítvány tartalma szempontjából a jelen eljárás tárgyát képező rendelkezéseket – a hatósági tanúra vonatkozó szabályok kivételével – érdemben nem módosította, az Alkotmánybíróság – hatáskörének és gyakorlatának megfelelően – a Be. hatályos 149., 151–152. §-ainak, illetve a 215. § (4) bekezdésének alkotmányosságát vizsgálta.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
2. A Be.-nek az indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezése:
„183. § (1) Az ügyész és a nyomozó hatóság a szemle, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás, a lefoglalás, a házkutatás és a motozás végrehajtásánál, az írni-olvasni nem tudó személy kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél a gyanúsított, a védője, valamint a szemlével érintett személy, továbbá a lefoglalást, a házkutatást, a motozást elszenvedő személy és az írni-olvasni nem tudó személy indítványára – elháríthatatlan akadály kivételével – hatósági tanút alkalmaz. Erre az érdekeltet figyelmeztetni kell. Az ügyész és a nyomozó hatóság a felsorolt eljárási cselekményeknél hatósági tanút hivatalból is alkalmazhat. A hatósági tanú igazolja annak a nyomozási cselekménynek a lefolyását és eredményét, amelynél jelen volt.
(2) A nyomozási cselekmény előtt a hatósági tanút a jogairól és a kötelességeiről fel kell világosítani. A nyomozási cselekményt úgy kell lefolytatni, hogy azt a hatósági tanú nyomon követhesse. A hatósági tanú a nyomozási cselekményre észrevételt tehet.
(3) Hatósági tanúként olyan, lehetőleg érdektelen személyt kell igénybe venni, aki képes érzékelni és igazolni a nyomozási cselekmény elvégzését. Nem lehet hatósági tanú az eljáró ügyész, a nyomozó hatóság tagja; az eljáró ügyészség vagy nyomozó hatóság alkalmazottja csak akkor lehet hatósági tanú, ha más személy igénybevételének elháríthatatlan akadálya van.
(4) A hatósági tanúként közreműködésre senki sem kötelezhető.
(5) A nyomozási cselekményről készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a hatósági tanúk nevét, lakcímét, érdektelenségét vagy esetleges érdekeltségét. Ha a hatósági tanú az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság alkalmazottja, a lakcíme helyett a munkakörét, illetve beosztását kell feltüntetni. Ha a nyomozási cselekmény során a hatósági tanú észrevételt tett, a jegyzőkönyvben ezt is fel kell tüntetnI.
(6) A tanú költségeinek megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket a hatósági tanú esetében is alkalmazni kell.”
3. A Be.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„149. § (1) A házkutatás a ház, lakás, egyéb helyiség vagy azokhoz tartozó bekerített hely, továbbá az ott elhelyezett jármű átkutatása, illetőleg számítástechnikai rendszer vagy ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó átvizsgálása az eljárás eredményessége érdekében.
(2) Házkutatásnak akkor van helye, ha megalapozottan feltehető, hogy az
a) a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére,
b) a bűncselekmény nyomainak felderítésére,
c) bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálására vezet.
(3) Házkutatást a bíróság, az ügyész, illetőleg ha az ügyész másképp nem rendelkezik, a nyomozó hatóság rendel el, a bíróság és az ügyész a házkutatás végrehajtásához a nyomozó hatóságot igénybe veheti. A (2) bekezdés b) és c) pontja esetén a házkutatást elrendelő határozatban – ha ez lehetséges – meg kell jelölni azokat a bizonyítási eszközöket, elkobozható, vagy vagyonelkobzás alá eső dolgokat, amelyek megtalálása érdekében a házkutatás szükséges.
(4) A házkutatást rendszerint az érintett jelenlétében kell elvégezni, a megkezdése előtt közölni kell vele a házkutatást elrendelő határozatot, és – ha a házkutatás meghatározott, illetőleg ismert bizonyítási eszköz vagy elkobozható dolog, illetőleg személy megtalálására irányul – fel kell őt szólítani, hogy a keresett dolgot adja elő, a számítástechnikai rendszeren vagy adathordozón tárolt adatot tegye hozzáférhetővé, illetőleg a személyt adja át. Ha az érintett a felszólításra a keresett dolgot előadja, a számítástechnikai rendszeren vagy adathordozón tárolt adatot hozzáférhetővé teszi, illetőleg a keresett személyt átadja, a házkutatás nem folytatható, kivéve, ha gyanú merül fel arra, hogy a házkutatás során más bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog is fellelhető.
(5) Ha a házkutatáson az érintett, illetőleg a védője, képviselője vagy megbízott hozzátartozója nincs jelen, az érintett érdekeinek védelmére olyan személyt kell kirendelni, akiről alaposan feltehető, hogy a házkutatással érintett érdekeit megfelelően védI.
(6) A közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá az egészségügyi intézményben tartandó házkutatást – ha az közjegyzői vagy ügyvédi tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titkot, illetőleg egészségügyi adatot tartalmazó irat megtalálására irányul – a vádirat benyújtásáig a bíróság rendeli el. A házkutatás csak az ügyész jelenlétében végezhető.
(7) Az ügyész a bíróság határozata nélkül tarthatja a (6) bekezdés szerinti házkutatást, ha a házkutatás késedelmes foganatosítása a (2) bekezdésben felsorolt célok elérését veszélyeztetI.
(8) A (7) bekezdésben szabályozott esetben a bíróság határozatát utólag be kell szerezni. Ha a bíróság az indítványt elutasítja, a házkutatás eredménye bizonyítékként nem használható fel.”
„151. § (1) A lefoglalás a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolog birtokának elvonása a birtokos rendelkezése alól.
(2) A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság elrendeli annak a dolognak, illetőleg számítástechnikai rendszernek vagy ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozónak a lefoglalását, amely
a) bizonyítási eszköz,
b) a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.
(3) A közjegyzői vagy ügyvédi irodában, továbbá az egészségügyi intézményben tartott – közjegyzői vagy ügyvédi tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titkot, illetőleg egészségügyi adatot tartalmazó – iratok lefoglalását a bíróság rendeli el.
(4) A címzettnek még nem kézbesített postai és hírközlési küldeménynek, valamint a sajtótermék szerkesztősége iratainak lefoglalását a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság rendeli el. A határozat meghozataláig csak a küldemény visszatartásának van helye.
(5) Ha a lefoglalást a bíróság, illetőleg az ügyész rendeli el, végrehajtásához a nyomozó hatóságot veheti igénybe.
(6) Ha az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a lefoglalás elrendelésére nem jogosult, késedelmet nem tűrő esetben a dolgot őrzésbe veheti. Ebben az esetben a lefoglalás elrendelésére jogosult határozatát utólag késedelem nélkül be kell szerezni. A dolog őrzését meg kell szüntetni, és azt a birtokosnak vissza kell adni, ha a lefoglalásra jogosult a lefoglalást nem rendeli el.
152. § (1) A lefoglalás érdekében a dolog, illetőleg a számítástechnikai rendszer vagy az ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó birtokosát vagy az adat kezelőjét fel kell szólítani, hogy a keresett dolgot adja át, illetőleg a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatot tegye hozzáférhetővé. Ha ezt önként nem teszi meg, rendbírsággal sújtható, kivéve a terheltet és azt, aki a tanúvallomást megtagadhatja, illetőleg aki tanúként nem hallgatható ki. Az átadás megtagadása nem akadálya annak, hogy a keresett dolgot, illetőleg a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatot házkutatással, illetve motozással megszerezzék. Erre az érintettet figyelmeztetni kell.
(2) Nem foglalhatók le a terhelt és a védő között váltott levelek és más írásbeli közlések, valamint a védőnek az ügyre vonatkozó feljegyzéseI.
(3) Nem foglalhatók le a terhelt és a tanúvallomás megtagadására a 82. § (1) bekezdése alapján jogosult személy között váltott levelek és más írásbeli közlések, feltéve, ha a dolgot a tanúvallomás megtagadására jogosult személy őrzI.
(4) Nem foglalhatók le azok az iratok sem, amelyeknek tartalmára a tanúvallomás megtagadható, ha az iratot a tanúvallomás megtagadására jogosult személy őrzi. Ez a korlátozás kiterjed annak a személynek a hivatali helyiségében őrzött iratokra és dolgokra, aki a 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján a tanúvallomást megtagadhatja.
(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti korlátozás nem érvényesül, ha
a) a tanúvallomás megtagadására jogosult személy az üggyel kapcsolatban megalapozottan gyanúsítható társtettességgel, részességgel, bűnpártolással vagy orgazdasággal,
b) a lefoglalandó dolog a bűncselekmény eszköze,
c) a tanúvallomás megtagadására jogosult személy a lefoglalandó dolgot – a (3) és (4) bekezdésre történt figyelmeztetést követően – önként átadja.”
„215. § (1) A nyomozási bíró határozata ellen az jelenthet be fellebbezést, akivel a határozatot közölték. A kihirdetés útján közölt határozat elleni fellebbezést a kihirdetés után nyomban be kell jelenteni. Az a jogosult, aki a határozat kihirdetésén nem vett részt, a fellebbezését az üléstől számított három napon belül jelentheti be. A kézbesítés útján közölt határozat ellen a fellebbezést a jogosult a kézbesítéstől számított három napon belül jelentheti be.
(...)
(4) Nincs helye fellebbezésnek
a) a 207. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti, a vádirat benyújtása előtt a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedések közül a 149. § (6) és (8) bekezdésével, a 151. § (3) és (6) bekezdésével és a 153. § (2) bekezdésével kapcsolatos indítványokról hozott határozat,
b) a 207. § (2) bekezdésének b) és e) pontjára és (3)–(4) bekezdésére vonatkozó határozat,
c) a 212. § (2) bekezdése szerinti határozat
ellen.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt abban foglalt állást, hogy az alkotmányjogi panasz, illetve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának alapjául megjelölt jogszabályi rendelkezések milyen alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.
1.1. Az Abtv. 48. §-ának (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt az nyújthat be, akinek esetében az Alkotmányban biztosított jogok sérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be. Ezt a feltételt összevetve az Abtv.-nek a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességről szóló 49. §-ában foglalt rendelkezésével, a valamely szabályozás hiányára mint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértésre alapított indítvány – főszabályként – nem bírálható el alkotmányjogi panaszként. (1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160, 1176., utóbbiak: 197/D/2000. AB határozat, ABK 2006. március, 225, 227.; 276/D/2002. AB határozat, ABK 2006. június, 486, 488.; 100/E/2000. AB határozat, ABK 2006. szeptember, 677, 680.; 340/E/2002. AB végzés, ABK 2006. december, 1187, 1188.)
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a Budakörnyéki Bíróság 4. Bny. 437/2004/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.
1.2. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban már vizsgálta a hatósági tanú alkalmazására a Be. 183. §-ában akkor meghatározott szabályok alkotmányosságát. Ezért az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány érdemi vizsgálata előtt abban foglalt állást, hogy az indítvány a Be.-nek az indítvány benyújtásakor hatályos 183. §-a tekintetében nem képez-e ítélt dolgot.
Az indítványban felvetett kérdés akkor „res iudicata”, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.) Az Ügyrend 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban – hivatalból eljárva – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg. A határozat 1. pontjában rögzítette: alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény a hatósági tanú alkalmazásával kapcsolatosan nem szabályozta az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében, valamint 59. § (1) bekezdésében foglalt alapvető jogok védelmének eljárási garanciáit. Felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási kötelezettségeinek 2005. június 30-ig tegyen eleget. Ugyanakkor a határozat 2. pontja a Be. 183. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. (ABH 2004, 597.)
Az Abh. a hatósági tanúra vonatkozó szabályozás mindazon kérdéseivel foglalkozott, amelyet a jelen ügyben vizsgált indítvány sérelmesnek tartott a nyomozási cselekmény érintettjének a magántitok és a személyes adatok védelméhez való joga szempontjából (ABH 2004, 597, 606–607.). Az indítványnak a Be. 183. §-át érintő része tehát ítélt dologra irányult, ezért az Alkotmánybíróság ezen indítványi rész vizsgálatára irányuló eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.
2. Az Alkotmánybíróság az indítványt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányulóként, a Be. 149. §-a, 151–152. §-a és 215. § (4) bekezdése tekintetében, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében meghatározott, a magántitok és a személyes adat védelméhez való jog összefüggésében bírálta el.
2.1. Az Alkotmány 59. §-a szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. E jog tartalma az, hogy mindenki maga rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. A magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog nem abszolút jog, tehát kivételesen a törvény elrendelheti a magántitok és a személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. A magántitok és a személyes adatok védelméhez való jognak ilyen törvényi korlátozása azonban csak abban az esetben minősíthető alkotmányosnak, ha megfelel az Alkotmányban a korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek. [2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.; 20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 70.]
Az Alkotmánybíróság az első „személyi szám” határozatban [15/1991. (IV. 13.) AB határozat] kifejtette: „a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként értelmezi, hanem annak aktív oldalát is figyelembe véve, információs önrendelkezési jogként.
Az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes adatok védelméhez való jognak eszerint az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.
Bármilyen jogszabály, amely – az alkalmazott eljárásra tekintet nélkül – személyes adat felvételéről, gyűjtéséről, tárolásáról, rendezéséről, továbbításáról, nyilvánosságra hozásáról, megváltoztatásáról, a további felhasználás megakadályozásáról, az adatból új információ előállításáról, vagy akármilyen más módon történő felhasználásáról (a továbbiakban: a személyes adat feldolgozásáról) rendelkezik, csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adat útját a feldolgozás során követni, és jogait érvényesíteni tudja. Az erre szolgáló jogintézményeknek tehát biztosítaniuk kell az érintett beleegyezését a feldolgozásba, illetve pontos garanciákat kell tartalmazniuk azokra a kivételes esetekre nézve, amikor az adatfeldolgozás az érintett beleegyezése (esetleg tudta) nélkül történhet. E garanciális jogintézményeknek tehát – az ellenőrizhetőség érdekében is – objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat útját.” (ABH 1991, 40, 41–42.)
Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban fejtette ki részletesen, hogy az állami büntető igény érvényesítésének keretéül szolgáló büntetőeljárás folyamata szükségképpen együtt jár az egyén alapvető alkotmányos jogainak, így a magántitok és a személyes adat védelméhez való jognak a korlátozásával is. A lehetséges korlátozások nem csupán a büntetőeljárás alá vont személyt érintik, hanem érinthetik az eljárásban tanúként részt venni köteles, vagy a bizonyítékok megszerzése érdekében alkalmazott eljárási cselekményeket (házkutatás, lefoglalás) eltűrni köteles kívülálló személyek alkotmányos alapjogait is. (ABH 1993, 300, 305.) Ezért az ilyen eljárási cselekmények végrehajtása fokozott garanciákat igényel az eljárási cselekmények érintettjeinek jogai védelmében, illetve az eljárás jogszerűségének biztosítása érdekében (Abh., ABH 2004, 597, 604.). Az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Ennek érdekében a jogalkotó köteles olyan szabályozást alkotni, amely a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az alapjogok érvényesülését. (Abh. ABH 2004, 597, 607.)
2.2. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához tehát két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek. [62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABK 2006. november, 902, 905.]
3. Az ügyvédi és a közjegyzői irodában történő házkutatásra, illetve az ügyvédi és a közjegyzői irodában tartott – az ügyvédi, illetve a közjegyzői tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titkot tartalmazó – iratok lefoglalására vonatkozó speciális és általános törvényi rendelkezések, valamint az ezzel összefüggő felelősségi szabályok áttekintése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem áll fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a magántitok és a személyes adatok védelme tekintetében.
Az alkotmányos alapjogot védő, garanciális rendelkezés, hogy – a késedelem veszélye kivételével – az ilyen házkutatás elrendelése, továbbá a lefoglalás nem a nyomozás és vádemelés „uraként” eljáró ügyész, hanem a bírói szervezet részeként eljáró, így független nyomozási bíró kompetenciája.
Számos garanciális rendelkezést tartalmaznak a házkutatásra és a lefoglalásra vonatkozó részletszabályok. Így például, ha a késedelem veszélye miatt a házkutatást az ügyész a bíróság határozata nélkül tartja, és utóbb a bíróság az indítványt elutasítja, a házkutatás eredménye bizonyítékként nem használható fel [Be. 149. § (7)–(8) bekezdés]. Irat lefoglalása esetében gondoskodni kell arról, hogy annak tartalma illetéktelen személy előtt rejtve maradjon (Be. 153. §). A házkutatást és a lefoglalás érdekében tett intézkedést az érintett kíméletével, lehetőleg a napnak a hatodik és huszonnegyedik órája között kell végezni. Biztosítani kell, hogy az intézkedés folytán ne kerüljenek nyilvánosságra a magánéletnek a büntetőeljárással össze nem függő körülményei; kerülni kell a szükségtelen károkozást. [Be. 158. § (1) bekezdés]
A magántitok és a személyes adatok védelmét szolgálja a hatósági tanú új, hatályos szabályozása (Be. 183. §). Hatósági tanúként olyan érdektelen személyt kell igénybe venni, aki képes érzékelni és igazolni a nyomozási cselekmény elvégzését. Nem lehet hatósági tanú az eljáró ügyész, a nyomozó hatóság tagja, alkalmazottja vagy a felsoroltak hozzátartozója. A hatósági tanút a nyomozási cselekmény során tudomására jutott tényekre, adatokra, körülményekre nézve titoktartási kötelezettség terheli. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés címén büntetni rendeli azt, aki a büntetőeljárásban hatósági tanúként a tudomására jutott tényt, adatot vagy körülményt az arra jogosult felmentése nélkül felfedi [242/B. § (1) bekezdés].
A magántitok és a személyes adatok védelmét szolgálják a bizonyítás törvényességére és értékelésére vonatkozó rendelkezések is. Így a bizonyítási eszközök felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása során a törvény rendelkezései szerint kell eljárni. A bizonyítási cselekmények végzésekor az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait és a kegyeleti jogot tiszteletben kell tartani, és biztosítani kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra. Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. (Be. 77–78. §)
A házkutatásra és a lefoglalásra vonatkozó speciális és általános szabályok értékelésénél is releváns az, amit az Alkotmánybíróság a nyomozó hatóság és az ügyész részéről elkövetett határidő-túllépés kérdéseit vizsgálva, a 62/2006. (XI. 23.) AB határozatban megállapított. „A törvényalkotói mulasztás vizsgálatánál figyelembe kell venni azt is, hogy a konkrét büntetőeljárás a büntető hatalom gyakorlására feljogosított állami szervezetek tagjainak gyakorlati működése, amelyre nemcsak a Be., hanem a szervezeti és szolgálati viszonyokat szabályozó más törvények is érvényesek. Az eljárási határidők túllépése a nyomozó hatóság tagjainak, illetve az ügyészeknek olyan eljárási szabálysértése, amelyet a büntető eljárási jog rendszerén kívül, a foglalkoztatási jogviszony, illetve a fegyelmi és/vagy a büntetőjogi felelősség körében kell szankcionálni. A törvényalkotó a nyomozó hatóság tagjaira vonatkozó szabályokat a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben, az ügyészre irányadókat pedig az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvényben határozta meg. Amennyiben az eljárási határidők túllépése bűncselekményt, pl. hivatali visszaélést, jogellenes fogvatartást, bűnpártolást, vesztegetést valósít meg, a nyomozó hatóság tagját, illetve az ügyészt a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szabályai alapján kell felelősségre vonni. Az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tagja büntető törvénybe ütköző eljárási kötelességszegése – a felelősség jogerős megállapítása után – alapot adhat rendkívüli büntetőeljárási jogorvoslati eszköz, a perújítás igénybevételére (408. §).” (ABK 2006. november, 902, 907.)
4. Az Alkotmánybíróság megállapította: nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a magántitok és a személyes adatok védelmére való jog, valamint azon törvényi rendelkezés között, amely kizárja a fellebezést a nyomozási bírónak az ügyvédi, illetve a közjegyzői irodában tartandó házkutatás, továbbá az ügyvédi, illetve a közjegyzői tevékenységgel összefüggő hivatásbeli titkot tartalmazó iratok lefoglalása tárgyában hozott határozata ellen.
Fenti indokokra tekintettel a Be. 149. §-ával, 151–152. §-aival, valamint a 215. § (4) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására és megszüntetésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
Budapest, 2007. március 5.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás