• Tartalom

121/2005. (XII. 28.) GKM rendelet

121/2005. (XII. 28.) GKM rendelet

a tengerészek munkaidejére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról

2015.05.16.

A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Vkt.) 88. §-a (2) bekezdésének b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a magyar lajstromban nyilvántartott tengeri hajó üzemben tartójára, parancsnokára és személyzetére,

b)1 Magyarország területi vizeire érkező, illetve ott tartózkodó, idegen állam lajstromában nyilvántartott folyam-tengeri hajó üzemben tartójára, parancsnokára és személyzetére – függetlenül attól, hogy a lobogó szerinti állam részese-e a 2. § a) pontjában felsorolt egyezményeknek,

c) az a) és b) pontban meghatározott hajók ellenőrzését végző hajózási hatóságra

terjed ki.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a)2 Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény: a 2013. évi IV. törvénnyel kihirdetett, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 94. ülésszakán elfogadott 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény;

b)3

c)4 STCW Egyezmény: a 2012. évi XIX. törvénnyel kihirdetett, a tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló 1978. évi nemzetközi egyezmény 2010. évi manilai módosításaival egységes szerkezetbe foglalt szövege,

d)5 hajó: gazdasági célból üzemben tartott, magyar vagy idegen lobogó alatt közlekedő, állami vagy magántulajdonú tengeri, illetve folyam-tengeri hajó, amelyre az a) és c) pontban felsorolt nemzetközi egyezmények rendelkezéseit alkalmazni kell, a halászhajók kivételével,

e)6

f) ellenőr: ellenőrzést végző hajózási hatósági személy,

g) panasz: a személyzet tagja, szakmai testület vagy szövetség, illetve más érdekképviseleti szervezet, továbbá bármely olyan személy által benyújtott információ vagy bejelentés, akinek a hajó biztonságához – beleértve a személyzetet érintő biztonsági és egészségügyi kockázatokat is – valamilyen érdeke fűződik.

Értesítő jelentés

3. § (1)7 A hajózási hatóság, amennyiben Magyarország területen lévő kikötőbe befutó, illetve ott tartózkodó hajóra vonatkozóan a Vkt. VI. fejezetében megállapított munkaidő-beosztás megsértéséről szóló panasz érkezik vagy a hatóság a munkaidő-beosztás megsértéséről bizonyítékot szerez, értesítő jelentést készít a hajó lajstromozása szerinti állam hatósága számára, továbbá amennyiben a 4. §-ban meghatározott módon elvégzett ellenőrzés kellő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a hajón talált állapotok jogszabályi rendelkezésbe ütköznek, megteszi a szükséges intézkedéseket a személyzet egészségét vagy biztonságát nyilvánvalóan veszélyeztető körülmények kiküszöbölésére.

(2) A panaszt benyújtó személy személyazonossága az érintett hajó parancsnoka vagy tulajdonosa előtt nem fedhető fel.

Ellenőrzés és részletesebb ellenőrzés

4. § (1) A Vkt. VI. fejezetében foglalt, a munkaidő-beosztásra vonatkozó rendelkezések megtartásának ellenőrzésére irányuló tevékenysége során az ellenőr a következőket vizsgálja:

a) kifüggesztették-e a hajón könnyen megközelíthető helyen a munkaidő-beosztást a hajón bevezetett munkanyelven és angolul ismertető, az 1. mellékletben foglalt minta szerinti kivitelű vagy azzal egyenértékű formájú tájékoztató táblát,

b) vezetik-e a munkavégzés nyelvén és angolul a 2. mellékletben meghatározott vagy azzal egyenértékű forma szerinti, a hajón szolgálatot teljesítő személyek munka- és pihenőidejének nyilvántartását, illetve a nyilvántartás meglétét, továbbá megállapítható-e, hogy a nyilvántartást a hajót lajstromozó állam hatósága megvizsgálta és jóváhagyta.

(2) Panasz esetén vagy ha az ellenőr a hajón végzett megfigyeléseire alapozottan arra a következtetésre jut, hogy a személyzet tagjai kimerültek, az ellenőr – a hajó üzemelésére vonatkozó egyéb feljegyzésekre is figyelemmel – az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzésnél részletesebb ellenőrzést végez el annak megállapítására, hogy a munka- és a pihenőidő megfelel-e a Vkt. VI. fejezetében megállapított követelményeknek és azokat megfelelően betartották-e.

A hiányosságok kiküszöbölése

5. § (1) Amennyiben az ellenőrzés vagy a részletesebb ellenőrzés azt tárja fel, hogy a hajón nem tartják meg a munkaidőre, illetve a pihenőidő mértékére jogszabályban megállapított rendelkezéseket, a hajózási hatóság intézkedik annak érdekében, hogy a személyzet tagjainak biztonságát vagy egészségét nyilvánvalóan veszélyeztető körülményeket kiküszöböljék. Az ilyen intézkedések között szerepelhet a kikötő elhagyásának megtiltása a hajó számára mindaddig, amíg a munkavégzés rendje tekintetében a hajón észlelt hiányosságokat ki nem küszöbölték, illetve a személyzet tagjai elegendő pihenőidőt nem kaptak.

(2) Amennyiben megállapítást nyer, hogy az első őrszolgálatot teljesítő személyzet vagy a soron következő váltószemélyzet tagjai kimerültek, a hajózási hatóság intézkedik arról, hogy a hajó mindaddig ne hagyhassa el a kikötőt, amíg az észlelt hiányosságokat ki nem küszöbölték, illetve a személyzet tagjai elegendő pihenőidőt nem kaptak.

Egyéb intézkedések

6. § (1)8 Amennyiben a hajózási hatóság az 5. §-ban meghatározott okból megtiltja a hajónak a kikötő elhagyását, a hajózási hatóság a 4. §-ban részletezett ellenőrzés eredményéről, a hajózási hatóság határozatáról – és szükség esetén – a rendellenességet kiküszöbölő intézkedésekről értesíti annak az államnak a hatóságát, konzulját vagy földrajzilag legközelebb található diplomáciai képviseletét, amelynek lobogója alatt a hajó közlekedik, illetve amelynek lajstromában a hajót nyilvántartásba vették.

(2) A rendeletben meghatározott ellenőrzés alkalmával el kell kerülni a hajó indokolatlan visszatartását. Ha hajó visszatartása indokolatlannak bizonyul, az elszenvedett károkért és veszteségekért a hajó tulajdonosa, illetve üzemben tartója kártalanításra jogosult. Az ellenőrzés miatt felmerült késedelem tényállásának bizonyítása a hajó tulajdonosát vagy üzemben tartóját terheli.

Hatósági szervezetek együttműködése

7. § (1) A hajózási hatóság gondoskodik arról, hogy az Európai Gazdasági Térségről (a továbbiakban: EGT) szóló megállapodásban részes államok illetékes hatósági szervezeteivel a hajók ellenőrzése tárgyában külön jogszabályban9 meghatározott együttműködés keretében megfelelő ellenőrzés valósuljon meg a hajózás biztonsága, a szennyezések megelőzése és a hajókon az élet- és munkakörülmények tekintetében elfogadott nemzetközi követelményeknek az EGT kikötőibe befutó és az EGT tagállamainak felségvizein közlekedő hajókon történő érvényesítése érdekében. Az illetékes ellenőrző hatóságok közös intézkedéseikről értesítik az Európai Bizottságot.

(2) A 4. és az 5. §-ban meghatározott intézkedésről szóló tájékoztatást jogszabályban meghatározott módon hozzáférhetővé és közzé kell tenni.

Alkalmazás egyezményekben nem részes államban lajstromozott hajókra

8. §10 A Tengerészeti Munkaügyi Egyezményben nem részes államban lajstromozott hajó ellenőrzésekor, a hajózási hatóság a hajót és annak személyzetét nem részesítheti kedvezőbb bánásmódban, mint amilyenben a Tengerészeti Munkaügyi Egyezményben részes államban lajstromozott hajó részesülhet.

Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

10. §11 Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a tengerészeknek a közösségi kikötőkbe befutó hajók fedélzetén töltött munkaidejére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló, 1999. december 13-i 1999/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv,

b) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló, 2008. november 19-i 2008/106/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk,

c) a tengerészek képzésének minimumszintjéről szóló 2008/106/EK irányelv módosításáról szóló, 2012. november 21-i 2012/35/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk 14. pont.

1. melléklet a 121/2005. (XII. 28.) GKM rendelethez12


Minta a fedélzeti munkaidő-beosztás nyilvántartásához13

Hajó neve /Name of ship: ................ Hajó lobogója/Flag of ship: .........................IMO-szám (ha van)/IMO number (if any) ............................
A nyilvántartás legutóbbi frissítése/Latest update of table: ................................................................................... ( ) oldal a(z) ( ) oldalból/ ( ) of pages ( ).
A Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény és az STCW Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethető rendelkezéseket tartalmazó ........................................................ nemzeti jogszabályban, illetve bejegyzett vagy jóváhagyott kollektív szerződésben meghatározott munkaidő, illetve a pihenőidő/The maximum hours of work or minimum hours of rest are applicable in accordance with:………………………(national law or regulation) issued in conformity with Maritime Labour Convetion, 2006 and with the STCW Convention14.

A munkaidő megengedett legnagyobb, illetve a pihenőidő előírt legkisebb mértéke/Maximum hours of work or minimum hours of rest15: ………………………..
Egyéb előírások/Other requirements:………………………………………………

5K05974_0

Beosztás/rang

Position/rank16

Tervezett napi munkaórák
a tengeren/Scheduled daily work hours at sea

Tervezett napi munkaórák
a kikötőben/Scheduled daily work hours in port

Meg-jegyzések/

Comments

Összes napi munkaóra/Total daily work/rest hours3

Őrszolgálat
(...-tól...-ig)

Watchkeeping (from-to)

Egyéb feladat
(...-tól...-ig)

Non-watchkeeping duties

(from-to)5

Őrszolgálat
(...-tól...-ig)

Watchkeeping (from-to)

Egyéb feladat
(...-tól...-ig)

Non-watchkeeping duties

Tengeren

At sea

Kikötőben

In ports


16 A hajók biztonságos üzemeltetéséhez szükséges összetételű és létszámú személyzetet előíró okmányban szereplő beosztások esetében használt megnevezéseknek a leírásban szereplővel azonosnak kell lennie./For those positions /ranks that are also listed int he ship’s safe manning document, the terminology used should be the same as in that document.

5 Az őrszolgálati személyzet esetében a megjegyzés rovat használható a nem tervezett munkaórák várható számának jelzésére, s a napi teljes munkaidőt ezen munkaidőre figyelemmel kell feltüntetni a megfelelő oszlopban./For watchkeeping personnel, the comment section may be used to indicate the anticipated number of hours to be devoted to unscheduled work and any such hours should be included int he appropriate total daily work hours column.

Parancsnok aláírása/Signature of the master: .......................................

A Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény és az STCW egyezmény munkaidő-beosztással összefüggő rendelkezései
Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény
A2.3. Előírás
….
5. A munkaidőre, illetve a pihenőidőre kötelezően vonatkozó korlátozások az alábbiak:
(a) a maximális munkaidő nem haladhatja meg:
(i) a 14 órát bármely 24 órás időszakon belül; és
(ii) a 72 órát bármely hétnapos időszakon belül;
vagy
(b) a minimális pihenőidő nem lehet kevesebb, mint:
(i) tíz óra bármely 24 órás időszakon belül; és
(ii) 77 óra bármely hétnapos időszakon belül.
6. A pihenőidő legfeljebb két rész-időszakra osztható, melyek közül az egyik időszak legalább 6 óra hosszú kell legyen, a két egymást követő pihenőidőszak között eltelt idő hosszúsága pedig nem haladhatja meg a 14 órát.
7. A hajóvizsgálatokat, tűzoltási és mentőcsónak-gyakorlatokat, továbbá a nemzeti jogszabályokban és nemzetközi jogi aktusokban előírt egyéb gyakorlatokat olyan módon kell lefolytatni, hogy azok a lehető legkevésbé zavarják meg a pihenőidőszakokat és ne okozzanak kimerültséget.
8. Amikor egy tengerészt rendkívüli munkára rendelnek ki – mert például egy gépállás kezelő nélkül marad –, kötelező a tengerész részére megfelelő pótlólagos pihenőidőszakot biztosítani, ha a munkára való kirendelések a rendes pihenőidejét zavarták meg.
STCW egyezmény
A-VIII/1. szakasz
Szolgálatra való alkalmasság
1. A hatóságok vegyék figyelembe a tengerészek fáradtsága miatt jelentkező veszélyeket, különösen, amikor egy hajó biztonságával vagy biztonságos üzemeltetésével kapcsolatos beosztásokról van szó.
2. Őrszolgálat ellátásáért felelős tisztnek, illetve őrszolgálatban beosztott személy részére, akik biztonsággal, szennyezés megakadályozásával és biztonsági feladatokkal vannak megbízva, legalább az alábbi pihenőidőt kell biztosítani:
1. minimálisan 10 óra pihenőidő, bármely 24 órás időszakban; és
2. 77 óra, bármely 7 napos időszakban.
3. Őrszolgálat ellátásáért felelős tisztnek, illetve őrszolgálatban beosztott személy részére, akik biztonsággal, szennyezés megakadályozásával és biztonsági feladatokkal vannak megbízva, legalább az alábbi pihenőidőt kell biztosítani, és a két egymást követő pihenési időszak közötti időtartam ne haladja meg a 14 órát.
4. A 2. és 3. szakaszokban megállapított pihenési időszakokra vonatkozó követelményeket nem szükséges betartani vészhelyzetben, vagy bármely más kiemelt fontosságú műveleti feltételek esetén. A riadókat, a tűzoltási és mentőcsónak gyakorlatokat, valamint a nemzeti jogszabályok és rendeletek, illetve nemzetközi egyezmények által előírt gyakorlatokat oly módon kell lefolytatni, ami minimálisra csökkentési a pihenési időszakok zavarását, és nem eredményez fáradtságot.
5. A hatóságok követeljék meg, hogy az őrszolgálati beosztásról szóló tájékoztatót könnyen megközelíthető helyen függesszék ki. Az őrszolgálati beosztásokat szabványosított formátumban kell elkészíteni a hajó munkanyelvén, vagy munkanyelvein, illetve angol nyelven.
6. Amikor egy tengerész ügyeletet tart, például, amikor a géptér felügyelet nélküli, a tengerész számára megfelelő ellentételező pihenőidőszakot kell biztosítani, amennyiben a normál pihenési időszakot ügyeleti munkára való behívás zavarja meg.
7. A tengerészek napi pihenőidejének nyilvántartását olyan szabványos formátumban kell vezetni a hajó munkanyelvén, vagy munkanyelvein, valamint angol nyelven, amelylehetővé teszi a jelen szakasz rendelkezéseinek való megfelelés ellenőrzését. A tengerészek kapjanak egy példányt a rájuk vonatkozó feljegyzésekből, amelyet a parancsnok vagy a parancsnok által meghatalmazott személy, illetve a tengerész ír alá.
8. Ennek a fejezetnek egyetlen rendelkezését sem lehet úgy tekinteni, hogy az korlátozná egy hajó parancsnokának jogát arra, hogy egy tengerésztől megkövetelje bármilyen munkaidő teljesítését, amely szükséges a hajó, a fedélzeten tartózkodó személyek vagy a rakomány közvetlen biztonságáért, illetve más hajóknak, illetve tengeren bajba jutott személyeknek segítségnyújtás céljából. Ennek megfelelően a parancsnok felfüggesztheti a pihenőidő beosztást, és elrendelheti, hogy egy tengerész bármilyen szükséges számú órában teljesítse feladatát, amíg a rendes helyzet helyre nem áll, amint a normál helyzet helyreállt, amilyen gyorsan csak lehetséges, a parancsnok köteles biztosítani, hogy a tervezett pihenőidő alatt esetleg munkát végző tengerészek megfelelő pihenőidőt kapjanak.
9. Az Egyezményhez csatlakozott Felek engedélyezhetnek eltéréseket a 2.2. és 3. pont fenti szakaszokban előírt pihenőidőszakoktól, feltéve, hogy a pihenési idő nem kevesebb, mint 70 óra bármely 7 napos időszakban.
A 2.2. szakaszban rögzített heti pihenőidőtől való eltérést két egymást követő hétnél hosszabb ideig nem szabad megengedni. A hajón a két kivételes időszak közötti időtartam nem lehet hosszabb, mint a kivételes időszak kétszerese.
A 2.1. szakaszban rögzített pihenőidő nem osztható fel háromnál több időszakra, amelynek egyike legalább 6 óra hosszúságú legyen, és a másik két időszak egyike sem lehet kevesebb, mint egy óra. Az egymást követő pihenési időszakok közötti időtartam nem haladhatja meg a 14 órát. A kivételes időszakok időtartama nem haladhatja meg a két 24 órás időszakot bármely 7 napos időszak alatt. Amennyire lehetséges, a kivételek vegyék figyelembe a B-VIII/1. szakaszban a kifáradás megakadályozására vonatkozó iránymutatást.

B-VIII/1. szakasz
A szolgálatra való alkalmasságot érintő útmutató
Fáradtság megelőzése
1. A pihenési időszakra vonatkozó követelmények betartásakor a „parancsoló üzemeltetési feltételek” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy csak alapvető munkát jelenthet a hajón, amelyet nem lehet késleltetni biztonsági vagy környezetvédelmi okok miatt, vagy amit ésszerűen nem lehetett előrelátni az út megkezdésekor.
2. Bár nincsenek egyetemlegesen elfogadott szakmai meghatározások a fáradtságra, a hajó üzemeltetésében szerepet vállaló minden személy ügyeljen azokra a tényezőkre, amelyek hozzájárulhatnak a fáradtsághoz, a teljesség igénye nélkül, a Szervezet által meghatározottakra, és ezeket vegyék figyelembe, amikor döntést hoznak a hajó műveleteiről.
3. A VIII/1. szabály alkalmazásakor a következőket kell figyelembe venni:
1. a fáradtság megelőzésére hozott intézkedések biztosítsák, hogy a túlzott vagy indokolatlan együttes munkaidőt nem követelik meg. Különösen az A-VIII. szakaszban előírt minimális pihenési időket nem szabad úgy értelmezni, mintha azt jelentené, hogy az összes többi órát őrszolgálatra vagy egyéb feladatra lehet fordítani;
2. a szabadidős időszakok gyakorisága és hossza, és az ellentételezési szabadidő biztosítása lényeges tényező abban, hogy megakadályozzák a fáradtság halmozódását egy időszakon keresztül; és
3. a rövid tengeri utakon közlekedő hajókon a rendelkezések megváltoztathatók, feltéve, hogy különleges biztonsági intézkedéseket vezetnek be.
4. Az A-VIII/1. szakasz, 9. pontjában felsorolt kivételeket úgy kell értelmezni, hogy azok megfeleljenek az ILO A tengerészek munkaidejéről és a hajók személyzetéről szóló Egyezményében, 1996. (180.sz.), illetve a hatálybalépésekor a Tengerészeti Munkaügyi Egyezményben, 2006. lefektetett kivételeknek. A részes Felek határozzák meg azokat a körülményeket, amelyek között az ilyen kivételeket alkalmazzák.
5. A tengeri halálesetek kivizsgálása eredményeként kapott információ alapján az Igazgatások folyamatosan vizsgálják felül a fáradtság megelőzésére vonatkozó rendelkezéseiket.


Selected texts from Maritime Labour Convetion, 2006 and the STCW Convention

Maritime Labour Convention, 2006


Standard A2.3
……
5. The limits on hours of work or rest shall be as follows:
(a) maximum hours of work shall not exceed:
(i) 14 hours in any 24-hour period; and
(ii) 72 hours in any seven-day period;
or
(b) minimum hours of rest shall not be less than:
(i) ten hours in any 24-hour period; and
(ii) 77 hours in any seven-day period.
6. Hours of rest may be divided into no more than two periods, one of which shall be at least six hours in length, and the interval between consecutive periods of rest shall not exceed 14 hours.
7. Musters, fire-fighting and lifeboat drills, and drills prescribed by national laws and regulations and by international instruments, shall be conducted in a manner that minimizes the disturbance of rest periods and does not induce fatigue.
8. When a seafarer is on call, such as when a machinery space is unattended, the seafarer shall have an adequate compensatory rest period if the normal period of rest is disturbed by call-outs to work.


STCW Convention


Section A-VIII/1
Fitness for duty
1. Administrations shall take account of the danger posed by fatigue of seafarers, especially those whose duties involve the safe and secure operation of a ship.
2. All persons who are assigned duty as officer in charge of a watch or as a rating forming part of a watch and those whose duties involve designated safety, prevention of pollution and security duties shall be provided with a rest period of not less than:
1. a minimum of 10 hours of rest in any 24-hour period; and
2. 77 hours in any 7-day period.
3. The hours of rest may be divided into no more than two periods, one of which shall be at least 6 hours in length, and the intervals between consecutive periods of rest shall not exceed 14 hours.
4. The requirements for rest periods laid down in paragraphs 2. and 3. need not be maintained in the case of an emergency or in other overriding operational conditions. Musters, fire-fighting and lifeboat drills, and drills prescribed by national laws and regulations and by international instruments, shall be conducted in a manner that minimizes the disturbance of rest periods and does not induce fatigue.
5. Administrations shall require that watch schedules be posted where they are easily accessible. The schedules shall be established in a standardized format in the working language or languages of the ship and in English.
6. When a seafarer is on call, such as when a machinery space is unattended, the seafarer shall have an adequate compensatory rest period if the normal period of rest is disturbed by call-outs to work.
7. Administrations shall require that records of daily hours of rest of seafarers be maintained in a standardized format, in the working language or languages of the ship and in English, to allow monitoring and verification of compliance with the provisions of this section. The seafarers shall receive a copy of the records pertaining to them, which shall be endorsed by the master or by a person authorized by the master and by the seafarers.
8. Nothing in this section shall be deemed to impair the right of the master of a ship to require a seafarer to perform any hours of work necessary for the immediate safety of the ship, persons on board or cargo, or for the purpose of giving assistance to other ships or persons in distress at sea. Accordingly, the master may suspend the schedule of hours of rest and require a seafarer to perform any hours of work necessary until the normal situation has been restored. As soon as practicable after the normal situation has been restored, the master shall ensure that any seafarers who have performed work in a scheduled rest period are provided with an adequate period of rest.
9. Parties may allow exceptions from the required hours of rest in paragraphs 2.2 and 3. above provided that the rest period is not less than 70 hours in any 7-day period.
Exceptions from the weekly rest period provided for in paragraph 2.2 shall not be allowed for more than two consecutive weeks. The intervals between two periods of exceptions on board shall not be less than twice the duration of the exception.
The hours of rest provided for in paragraph 2.1 may be divided into no more than three periods, one of which shall be at least 6 hours in length and neither of the other two periods shall be less than one hour in length. The intervals between consecutive periods of rest shall not exceed 14 hours. Exceptions shall not extend beyond two 24-hour periods in any 7-day period.
Exceptions shall, as far as possible, take into account the guidance regarding prevention of fatigue in section B-VIII/1.
Section B-VIII/1
Guidance regarding fitness for duty
Prevention of fatigue
1. In observing the rest period requirements, „overriding operational conditions” should be construed to mean only essential shipboard work which cannot be delayed for safety, security or environmental reasons or which could not reasonably have been anticipated at the commencement of the voyage.
2. Although there is no universally accepted technical definition of fatigue, everyone involved in ship operations should be alert to the factors which can contribute to fatigue, including, but not limited to, those identified by the Organization, and take them into account when making decisions on ship operations.
3. In applying regulation VIII/1, the following should be taken into account:
1. provisions made to prevent fatigue should ensure that excessive or unreasonable overall working hours are not undertaken. In particular, the minimum rest periods specified in section A-VIII/1 should not be interpreted as implying that all other hours may be devoted to watchkeeping or other duties;
2. the frequency and length of leave periods, and the granting of compensatory leave, are material factors in preventing fatigue from building up over a period of time; and
3. the provisions may be varied for ships on short sea voyages, provided special safety arrangements are put in place.
4. Exceptions provided for in section A-VIII/1, paragraph 9., should be construed to mean the exceptions laid down by the ILO Convention on Seafarers’ Hours of Work and the Manning of Ships, 1996 (No. 180) or the Maritime Labour Convention, 2006, when it enters into force. The circumstances under which such exceptions are applied should be defined by the Parties.
5. Based on information received as a result of investigating maritime casualties, Administrations should keep their provisions on prevention of fatigue under review.”

2. melléklet a 121/2005. (XII. 28.) GKM rendelethez16


Mintanyomtatvány a tengerészek munka- és pihenőidejének nyilvántartására/Model Format for record of hours of work or hours of rest of sefarers1.

Hajó neve/ Name of ship:……… IMO-szám (ha van)/: IMO number( if any) ............................ Hajó lobogója/Flag of ship: ............................
Tengerész (teljes név)/Seafarer (full name):………… Beosztás/rang/Position/rank: .....................................
Hónap és év/Month and year: …………………… Őrszolgálatot teljesít/Watchkeeper2: igen nem
A munka- és a pihenőidő nyilvántartása/record of hours of work/rest3.
Kérjük, jelölje meg a munka- vagy pihenőidőt X-szel, folytonos vonallal, illetve nyíllal./Please mark periods of work or rest, as applicable, with X, or using a continuos line or arrow

TÖLTSE KI A TÚLOLDALI TÁBLÁZATOT/COMPLETE THE TABLE ON THE REVERSE SIDE

A munkaidő meghatározására, illetve a minimális pihenőidőre vonatkozóan a következő jogszabályt és/vagy kollektív szerződést kell alkalmazni/The following national laws, regulations and/or collective agreements governing limitations on working hours or minimum rest periods apply to this ship:     

Igazolom, hogy e nyilvántartás hitelesen tükrözi a személyzet tagjának munka-, illetve pihenőidejét/I agree that this record is an accurate reflection of the hours of work or rest of the seafarer concerned.
A parancsnok vagy a parancsnok által e nyilvántartás aláírására felhatalmazott személy neve/Name of master or person authorised by master to sign this record:
A parancsnok vagy a meghatalmazott személy aláírása/Signature of master or authorised person: ................... ………………
A személyzet tagjának aláírása/Signature of seafarer: ………………………………………………………………………………..
E nyilvántartás egy másolatát a személyzet tagja kapja meg/A copy of this record is to be given to the seafarer.
E nyilvántartás a ________________________(az illetékes hatóság neve) által megállapított eljárás szerinti vizsgálat és ellenjegyzés tárgya/This form is subject to examination and endorsement under procedures established by the______________________________(name of competent authority)

Kérjük, jelölje meg a munka- vagy pihenőidőt X-szel vagy folytonos vonallal, illetve nyíllal/ Please mark periods of work or rest, as applicable, with X, or using a continuos line or arrow

Pihenőidő
egy 24 órás idő-
szakban/
Hours of rest in 24-
hour period

Megjegyzések/
Comment

Nem a személyzet tagja tölti ki/Not to be completed by the seafarer1

Órák 0/
Hours 0

00

10

20

30

40

50

60

70

80

91

01

11

21

31

41

51

61

71

81

92

02

12

22

23

Munka- vagy pihenőidő
bármely
24 órás időszakban/
Hours of work or rest, as applicable, in any 24-
hour peiod2

Munka- vagy pihenőidő
bármely
hétnapos
időszakban/ Hours of work or rest, as applicable, in any 7-day peiod 2

Dátum/
Date

Órák 0

00

10

20

30

40

50

60

70

80

91

01

11

21

31

41

51

61

71

81

92

02

12

22

23







1 Az illetékes hatóság által a Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény előírásaival összhangban megállapított eljárások szerint töltendő ki/For completion and use in accordance with the procedures established by the competent authority in compliance with the relevant requirements of Maritime Labour Convention, 2006.
2 A Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény és az STCW Egyezmény előírásainak betartását igazolandó további számításokra és igazolásokra lehet szükség/Additional calculations or verifications may be necessary to ensure compliance with the relevant requirements of Maritime Labour Convention, 2006 and STCW Convention.
1

Az 1. § b) pontja a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 48. §-a szerint módosított szöveg.

2

A 2. § a) pontja a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § b) pontját a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 24. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § c) pontja a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § d) pontja a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 23. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 2. § e) pontját a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 41. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 3. § (1) bekezdése a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 48. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (1) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 41. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

225/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet a magyar víziutakon külföldi államok lobogója alatt közlekedő tengeri hajók biztonsági ellenőrzéséről.

10

A 8. § a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

11

A 10. § a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 1. melléklet a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A nyomtatványt a hajón használt munkanyelven vagy nyelveken, továbbá angolul kell kitölteni./ The termins used in this model table are to appear in the working language or languages of the ship and in English.

14

A nyomtatvány a Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény és az STCW Egyezmény munkaidő-beosztással összefüggő rendelkezéseit is tartalmazza./See overleaf for selected extracts from Maritime Labour Convetion, 2006 and the STCW Convention.

15

A nem kívánt rész törlendő./Delete as applicable.

16

A 2. melléklet a 23/2015. (V. 8.) NFM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

1.

A nyomtatványt a hajón használt munkanyelven vagy nyelveken, továbbá angolul kell kitölteni/ The termins used in this model table are to appear in the working language or languages of the ship and in English

2:

Jelölje meg a megfelelőt/ Tick as appropriate

3.

A nem kívánt rész törlendő/delete as appropriate

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére