• Tartalom

124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet

124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet

a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról1

2015.07.28.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése b) pontjának 14. és 19. alpontjában kapott felhatalmazás alapján a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 3821/85/EGK tanácsi rendelet) hazai végrehajtása érdekében – a hatáskörét érintő kérdésekben a belügyminiszterrel, a pénzügyminiszterrel, valamint a foglalkoztatási és munkaügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § (1)2 E rendelet hatálya kiterjed a 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá tartozó természetes és jogi személyekre, egyéni cégekre és egyéni vállalkozókra.

(2) A rendelet hatálya a rendvédelmi szervekre az ellenőrzési feladatokhoz kapcsolódó rendelkezései tekintetében terjed ki.

(3) A rendelet alkalmazási köre kiterjed:

a) a tachográf készülék, az adatrögzítő lap minta és a tachográf kártya jóváhagyási eljárására,

b) a tachográf beépítési, üzembe helyezési, aktiválási, illesztési és javítási tevékenységére,

c)3 a digitális és analóg tachográf, továbbá a tachográf-kártya, valamint az adatrögzítő lap használatára,

d) a tachográf kártya kiadásának, cseréjének és pótlásának hatósági eljárására, ideértve a tachográf kártya nyilvántartását és az ehhez szükséges adatkezelést, valamint a nemzetközi adatcserét is.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) tachográf: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I. vagy I.B. mellékletében meghatározott menetíró készülék, ideértve a megfelelő működéséhez szükséges járműalkatrészeket és tartozékokat, valamint a menetíró készülék által történő kinyomtatáshoz használt papírt is;

b) analóg tachográf: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I. mellékletében meghatározott kivitelű tachográf;

c) digitális tachográf: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. mellékletében meghatározott kivitelű tachográf;

d) adatrögzítő lap: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I. melléklete I. fejezetének b) pontjában meghatározott eszköz;

e) tachográf kártya: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének kk) pontjában meghatározott eszköz, amely az alkalmazásának célja szerint a következő típusú lehet:

ea) műhelykártya: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének qq) pontjában meghatározott tachográf kártya,

eb) gépjárművezetői kártya: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének t) pontjában meghatározott tachográf kártya,

ec) ellenőri kártya: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének o) pontjában meghatározott tachográf kártya,

ed) üzembentartói kártya: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének l) pontjában meghatározott tachográf kártya;

f)4 tachográf műhely: a tachográf szerelésére – a közlekedési hatóság engedélye alapján – jogosult, a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben foglaltaknak megfelelő, a közlekedési hatóságnál bejelentett gépjármű fenntartó szervezet;

g) gépjárművezető: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó gépjármű vezetője;

h)5 ellenőrző szerv: a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet), valamint a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben foglalt előírások ellenőrzésére külön jogszabály6 alapján jogosult szerv;

i) ellenőr: az ellenőrző szerv feladatkörében eljáró hatósági személy;

j) üzemben tartó: a tachográffal ellátott gépjármű üzemben tartója;

k)7 jóváhagyó hatóság: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet II. fejezetében meghatározott típusjóváhagyási feladatokat ellátó szervezet, amely Magyarország tekintetében a közlekedési hatóság;

l)8 kártyakibocsátó hatóság: a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben, valamint e rendeletben a tachográf kártya kibocsátásával kapcsolatos feladatokat ellátó szervezet, amely Magyarország tekintetében a közlekedési hatóság;

m) kártyanyilvántartás: a kártyakibocsátó hatóság által kiadott tachográf kártyák adatait tartalmazó hatósági nyilvántartás;

n) megszemélyesítés: a kártyakibocsátó hatóság azon eljárása, amelynek során a tachográf kártyát hozzárendelik a tachográf kártya kérelmezőjének személyéhez, illetőleg üzembentartói kártya esetében az üzemben tartóhoz;

o) kártyatulajdonos: az a természetes személy, illetőleg üzembentartói kártya esetében az az üzemben tartó, akinek (amelynek) a részére a kártyakibocsátó hatóság a tachográf kártyát megszemélyesítette és kiadta;

p) aktiválás: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének a) pontjában meghatározott tevékenység, amely a külön jogszabály9 alapján e tevékenység végzésére jogosult gépjárműfenntartó szervezetnél (digitális tachográf műhely) történhet;

r) javítás: a 3821/85/EGK tanácsi rendelet I.B. melléklete I. fejezetének gg) pontjában meghatározott tevékenység;

s) szokásos tartózkodási hely: a tachográf kártya kérelmezője, vagy tulajdonosa tekintetében a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 14. cikk (3) bekezdés a) pontjában meghatározott hely, amely általában a lakóhely;

t)10

u)11 tachográf szerelése: a tachográf beszerelése, üzembe helyezése, aktiválása, illesztése, kalibrálása, műszaki ellenőrzése, időszakos vizsgálata, javítása, valamint a digitális tachográf által tárolt adatok tachográf műhelyben történő letöltése;

v)12 tachográf szerelő: a közlekedési hatóság engedélye alapján tachográf szerelésére jogosult személy;

w)13 tachográf javítása: az r) pont alá nem tartozó, a tachográf készülék belső lezárását biztosító plombák megbontását igénylő szerelés;

x)14 tachográf működési elve: a tachográf adatrögzítésének módja, amely lehet analóg, vagy digitális.

A tachográf készülék, az adatrögzítő lap minta
és a tachográf kártya típusjóváhagyása

3. § (1)15 A 3821/85/EGK tanácsi rendelet 4. cikke alapján az EK-típusjóváhagyási okmányt a tachográf típusra, az adatrögzítő lap mintájára, valamint a tachográf kártya típusára a gyártó kérelmére a közlekedési hatóság (a továbbiakban: jóváhagyó hatóság) adja ki, a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 5. cikkében meghatározott feltételek alapján.

(2) Az EK-típusjóváhagyás iránti kérelmet írásban kell benyújtani a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 4. cikkében meghatározott, a típusbizonyítványban és a műszaki leírásban rögzítendő adatok közlésével.

(3) Az EK-típusjóváhagyási eljárás díjára, valamint a díj megfizetésére a külön jogszabályban16 a járműalkatrészre, tartozékra és járműtulajdonságra vonatkozó jóváhagyási jel („E”, „e” jel) használati engedélyre meghatározottakat kell alkalmazni.

A típusjóváhagyás ellenőrzése és az adatszolgáltatás

4. § (1)17 A jóváhagyó hatóság szakértő bevonásával ellenőrzi az általa kiadott jóváhagyással rendelkező típusú tachográf, adatrögzítő lap, valamint tachográf kártya jóváhagyott mintával való egyezőségét.

(2) Az ellenőrzés eredménye, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban: tagállam) illetékes hatóságától kapott megkeresés alapján a jóváhagyó hatóság meghozza a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 8. cikkében meghatározott intézkedéseket.

(3) A jóváhagyó hatóság ellátja a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 7. cikkében a tagállamok illetékes hatóságai részére meghatározott nemzetközi adatközlési és értesítési feladatokat.

A tachográfok szerelésére és vizsgálatára vonatkozó követelmények18

5. §19 (1) Az 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá tartozó járműbe tachográfot

a) a gépjármű-fenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő, a tachográf működési elvére vonatkozóan a közlekedési hatóságnál bejelentett és a tachográf készülék szerelésére e rendelet alapján a közlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező tachográf műhely és

b) új, még használatba nem vett jármű esetében a jármű gyártója, valamint a járműgyártó által működtetett önálló szervezeti egység vagy a tachográf gyártója

szerelhet be.

(2) A tachográf szerelését – a tachográf beszerelése és javítása kivételével – tachográf műhelyben a közlekedési hatóság engedélyével rendelkező tachográf szerelő a tachográf gyártmányára és típusára vonatkozó korlátozás nélkül végezheti, amennyiben a tachográf típusa tekintetében a szükséges eszközök és információk rendelkezésére állnak, valamint a meglévő engedélye feljogosítja a tachográf működési elvére is figyelemmel.

(3) Digitális tachográf műhelyben a tachográf szerelését olyan személy végezheti, aki a digitális tachográf szereléshez szükséges – a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendelet szerinti, a 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben és a tachográf gyártója által meghatározott – szakmai ismereteket megszerezte, és ennek igazolása alapján személyre szóló műhelykártyával rendelkezik.

(4) Az analóg tachográf készülék belső lezárását biztosító plombák megbontását igénylő szerelésére is kiterjedő engedélyt

a) az a tachográf szerelő kaphat, aki e tevékenységre a készüléktípus tekintetében képzésben részült és a tachográf gyártója vagy annak hazai képviselete a képzettségét igazolja,

b) az a tachográf műhely kaphat, amely

ba) rendelkezik e tevékenység végzéséhez szükséges műszaki feltételekkel,

bb) alkalmaz e tevékenységre vonatkozó engedéllyel rendelkező tachográf szerelőt, és

bc) a tachográf gyártójával vagy a gyártó hazai képviseletével e tevékenységre feljogosítással rendelkezik.

(5) A tachográf műhely engedélyezése iránti kérelemhez csatolni kell

a) a tachográf gyártója vagy a gyártó hazai képviselete által kiállított igazolást arról, hogy a tachográf műhely rendelkezik

aa) legalább egy tachográf gyártóval, vagy annak a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint a közlekedési hatóság által elismert hazai képviselőjével (a továbbiakban: a készülékgyártó hazai képviselete) e tevékenység végzésére a tachográf típusa tekintetében tachográf szerelési feljogosítással, valamint

ab) a gyártó által támasztott, a tachográf szereléséhez szükséges feltételeknek való megfeleléséről szóló igazolással (a továbbiakban: tanúsítvány);

b) annak igazolását, hogy a kérelmező az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozásmentes adózónak minősül,

c) a tachográf műhely képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányát.

(6) A tanúsítvány meglétét az engedély kiállításának dátumát követő második év elteltét megelőző harminc napon belül és azt követően is kétévente a tachográf műhelynek igazolnia kell.

(7) A közlekedési hatóság az engedély kiadását megelőzően szemle keretében győződik meg arról, hogy a kérelmet benyújtó gépjárműfenntartó szervezet rendelkezik-e az engedélyezéshez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

(8) Az engedély tartalmazza:

a) a tachográf műhely üzemeltetője

aa) megnevezését,

ab) székhelyének címét,

ac) tachográf szerelésére feljogosított telephelyének címét,

ad) adószámát,

ae) cégjegyzékszámát,

af) pénzforgalmi számlájának számát és a számláját vezető pénzintézet megnevezését,

ag) elektronikus levelezési címét, valamint

ah) képviselőjének nevét;

b) a kezelt tachográfok működési módját (analóg, digitális vagy mindkettő);

c) a tachográf műhelynek a közlekedési hatóság által működtetett információs rendszerben nyilvántartásra kerülő adatokkal kapcsolatos, a közlekedési hatóságnak történő adatszolgáltatás módját és az adatok körét.

(9) Az engedély jogosultja helyébe polgári jogi jogutódja léphet, amennyiben a jogutódlást követő 15 napon belül a jogutódlás megállapítása iránt kérelmet terjeszt elő és az e rendeletben előírt feltételeknek megfelel.

(10) A tachográf beszerelését és javítását végző személynek a digitális tachográf gyártója, vagy a készülékgyártó hazai képviselete által a digitális tachográf gyártmányára és típusára vonatkozóan meghatározott képzettséggel is rendelkeznie kell.

5/A. §20 (1) A tachográf műhely a tachográf megvizsgálásáról minden vizsgálat alkalmával vizsgálati jelentést készít, amelyet két évig megőriz, és azt a közlekedési hatóság kérésére rendelkezésre bocsátja.

(2) A tachográf műhely a tachográfot befolyásoló eszközök használatának feltárása és megelőzése érdekében a menetíró készülékek közúti ellenőrzések alkalmával és jogosultsággal rendelkező műhelyek által végzett ellenőrzésével kapcsolatos helyes végrehajtási gyakorlatra vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2009. január 23-i 2009/60/EK bizottsági ajánlás Melléklet 4. Fejezet B–D. pontjában meghatározott módszereket alkalmazza.

(3) A tachográf műhely a tachográfot befolyásoló eszközök alkalmazásának észlelésekor ennek tényét a közlekedési hatóságnak bejelenti, és az eszközt eltávolítja a járműből. Ha a tachográf műhely a vizsgálati jelentés elkészítését, a befolyásoló eszközök eltávolítását vagy a befolyásoló eszközök feltárásának bejelentését elmulasztja, akkor a közlekedési hatóság a 13–13/C. §-ban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja a tachográf műhellyel szemben.

(4) A digitális tachográffal ellátott járművek esetében a tachográf teljes újrakalibrálása és új beépítési plakett felhelyezése – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – kizárólag a kalibrálás és beépítési plakett felhelyezésének napját megelőző 90 nap teljes memória adatának letöltését, műszaki hibák és események elemzését, a digitális aláírás érintetlenségéről való meggyőződést, valamint a befolyásoló eszköz eltávolítását követően végezhető el.

(5) Abban az esetben, ha a tachográf memóriájának energiaellátását érintő beavatkozást kell végezni, akkor a (4) bekezdésben felsoroltakat a beavatkozás napját megelőző 365 nap adatállományával kell elvégezni.

(6) Analóg tachográf esetében a befolyásoló eszköz eltávolítását követően a tachográfot ellenőrizni kell a megfelelő üzemelés és a helyes működés szempontjából, majd teljesen újra kell kalibrálni és új beépítési plakettel ellátni.

A tachográf, az adatrögzítő lap, a tachográf kártya használata21

6. § (1) A tachográf készülék csak a típusához jóváhagyott és 3821/85/EGK tanácsi rendelet 15. cikk (5) bekezdésében előírt adatokkal ellátott adatrögzítő lappal, illetőleg nyomtató papírral, továbbá érvényes, működőképes és a kártyabirtokos részére kiadott tachográf kártyával használható.

(2) Az üzemben tartó köteles biztosítani, hogy a tachográffal ellátott járművet olyan személy vezesse, aki rendelkezik:

a) a tachográf szabályos működtetéséhez a tachográf kategóriája (analóg- vagy digitális tachográf) szerint szükséges ismeretekkel és a tachográf típusához jóváhagyott, elegendő mennyiségű adatrögzítő lappal, vagy

b) a tachográf szabályos működtetéséhez a tachográf kategóriája szerint szükséges ismeretekkel, és a digitális tachográffal felszerelt gépkocsi esetében a személyére szólóan kiadott, érvényes gépjárművezetői kártyával, továbbá elegendő mennyiségű nyomtatópapírral.

(3)22 A gépjárművezető köteles a tachográf készüléket, az adatrögzítő lapot, valamint a tachográf kártyáját a 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, az 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben meghatározottaknak megfelelően használni.

(4) Az üzemben tartó köteles gondoskodni arról, hogy az ellenőrző szervek felhívására legalább 365 napra visszamenően rendelkezésre álljanak a járművét vezető gépjárművezetők tevékenységét dokumentáló

a) analóg tachográf esetében az adatrögzítő lapok,

b) digitális tachográf esetében a digitális tachográf által rögzített adatok elektronikus formában.

(5)23 A (4) bekezdés b) pontjában foglaltak teljesítése érdekében az üzemben tartó köteles

a) a foglalkoztatott gépjárművezetőjének gépjárművezetői kártyájáról 28 naponként legalább egy alkalommal, valamint

b) az üzemben tartott gépjárművébe beépített digitális tachográfról negyedévente legalább egy alkalommal a tárolt adatokat letölteni,

c) a javításra kerülő járművek esetében a digitális tachográf javító műhely által letöltött adatokat átvenni, továbbá

d)24 a letöltött adatokat elektronikus adattárolón a letöltést követő 12 hónapig megőrizni és az ellenőrző szerv számára ellenőrzés céljára rendelkezésre bocsátani.

(6) Az üzemben tartó, illetőleg távollétében a gépjárművezető a tachográf meghibásodása esetében köteles gondoskodni arról, hogy

a) a fuvarfeladat befejezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a meghibásodást követően egy héttel a tachográf javítása az erre jogosult műhelyben megtörténjen, és

b) a járművel a javítás megtörténtéig új fuvarfeladatot ne kezdjenek meg.

(7) Amennyiben a jármű fuvarfeladata a tachográf meghibásodását követő egy héten belül nem fejeződik be, a tachográf megjavíttatásáról a gépjárművezető köteles – a fuvarfeladat megszakításával – gondoskodni.

(8) A kártyatulajdonos a kártyakibocsátó hatóságnál köteles bejelenteni, ha a részére kiadott tachográf kártya:

a) elveszett, ellopták vagy megsemmisült,

b) megrongálódás vagy elhasználódás miatt működésképtelenné vált.

(9)–(10)25

Tachográf kártya kiadási eljárás

7. §26 (1)27 Tachográf kártya kiadása a kártyakibocsátó hatóságnál – a (3) bekezdésben, továbbá műhelykártya esetén a 12. § (1) bekezdésben meghatározott személy által – kérelmezhető.

(2)28

(3)29 Az üzembentartói kártya kiadását közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozás esetében a vállalkozás szakmai vezetője, bérelt jármű esetében a jármű bérbevevője, egyéb üzemben tartó esetében az üzembentartói jogok gyakorlására jogosult személy kérelmezheti.

(4) A tachográf kártya kiadására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg meg kell fizetni a tachográf kártya kiadásához külön jogszabályban30 meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat.

A tachográf kártya megszemélyesítése

8. §31 (1)32 A kártyakiadási kérelem benyújtásakor a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben meghatározott természetes személyazonosító adatokat, továbbá az üzemben tartóra vagy a műhelyre vonatkozó adatokat a közlekedési hatóság által meghatározott formanyomtatványon kell megadni, valamint ezek hitelességét személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvánnyal, továbbá – gépjárművezetői kártya esetében – a hatályos vezetői engedély bemutatásával kell igazolni. A kérelemben nyilatkozatot kell tenni arról, hogy nem áll fenn a tachográf kártya kiadását kizáró ok.

(2) A kártyakibocsátó hatóság a tachográf kártya kiadására irányuló kérelem átvételével egyidejűleg a gépjárművezetői kártya, az ellenőri kártya, valamint a műhelykártya esetében a kérelmező személy képmását és névaláírását elektronikus úton rögzíti.

(3) A kártyakiadási eljárás lefolytatását meg kell tagadni, ha a kérelmező:

a)33

b)34 a kártya kiadásához tartozó természetes személyazonosító adatainak, névaláírás mintájának vagy képmásnak a kártyakibocsátó hatóság által történő kezeléséhez nem adja írásbeli hozzájárulását,

c)35 már rendelkezik – a kérelmezettel megegyező típusú – hatályos tachográf kártyával.

(4)36 A kártyakiadási eljárás során a kártyakibocsátó hatóság, továbbá a megbízása alapján a kártya megszemélyesítésében közreműködő kártyagyártó és a közlekedési hatóság a részére átadott természetes személyazonosító adatokat a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben37, a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben, valamint a közúti közlekedésről szóló törvényben38 meghatározott módon köteles kezelni.

(5)39 A tachográf kártya időbeli hatálya a kiadásától számítva:

a) gépjárművezetői kártya és üzembentartói kártya esetében 5 év,

b) ellenőri kártya esetében 2 év,

c) műhelykártya esetében 1 év.

A tachográf kártya kiadását megelőző ellenőrzés
és adatkezelés

9. §40 (1) A kártyakiadási eljárás megkezdésekor a kártyakibocsátó hatóság a bemutatott okmányok, a (3) bekezdésben meghatározott kártyanyilvántartás, valamint a tagállamok közti elektronikus kapcsolat útján ellenőrzi, hogy

a) a kérelmező részéről fennállnak-e a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben a tachográf kártya kiadásához meghatározott feltételek,

b) a kérelmező részére adtak-e már ki azonos típusú tachográf kártyát,

c)41 a gépjárművezetői kártyát kérelmező személy szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van-e,

d)42 a gépjárművezetői kártyát kérelmező személy végez-e az 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá tartozó tevékenységet.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén rendelhetőek a tachográf kártyához az elektronikus biztonsági kódok, valamint ezt követően állítható elő a megszemélyesített tachográf kártya.

(3) A megszemélyesített kártyák adatairól, valamint a kapcsolódó elektronikus biztonsági adatokról a kártyakibocsátó hatóság nyilvántartást vezet (a továbbiakban: kártyanyilvántartás). A kártyanyilvántartásban a kiadott tachográf kártyán rögzített adatokat kártyatípusonként külön adatállományban kell rögzíteni.

(4) A kártyanyilvántartásból adatszolgáltatás – csak a hatósági feladatának ellátásához szükséges adatokra kiterjedően – jogszabályban erre felhatalmazott szervezet számára teljesíthető.

A tachográf kártya kiadása

10. §43 (1)44 A megszemélyesített, előállított és nyilvántartásba vett tachográf kártya, valamint a személyes azonosító kód – a kérelmező választása szerint – személyesen a kártyakibocsátó hatóság hivatali helyiségében vehető át, illetőleg postai úton külön-külön továbbítható.

(2) A műhelykártyát, valamint az ellenőri kártyát a digitális tachográf műhely, illetőleg az ellenőrt foglalkoztató ellenőrző szerv részére kell postai úton továbbítani. A műhelykártyához tartozó személyes azonosító kód kizárólag a kártyatulajdonos részére adható át, illetőleg postázható.

A tachográf kártya érvénytelenítése, cseréje, pótlása, visszavonása

11. §45 (1)46 A 6. § (8) bekezdésének a) pontja esetében a tachográf kártya tulajdonosának a bejelentése alapján a kártyakibocsátó hatóság a tachográf kártyát hatálytalanítja és annak tényét a nyilvántartásba bejegyzi.

(2) A kártyanyilvántartásból megállapítható kártyatulajdonos kérelme alapján a kártyakibocsátó hatóság – az a)–c) pontok esetében a 7–10. §-ban foglaltak ismételt alkalmazásával, a kártyanyilvántartásban rögzített adatok felhasználásával – a korábban kiadott tachográf kártya helyett új tachográf kártyát ad ki, amennyiben:

a) az elveszett, ellopták vagy megsemmisült,

b) valamely okból a tachográf kártya működésképtelenné vált,

c)47 annak időbeli hatálya lejárt,

d)48 a kártyatulajdonos szokásos tartózkodási helye Magyarország területe lett.

(3) A (2) bekezdés b) és c) pontja esetében a kártyacsere kérelemhez csatolni kell a korábban kiadott tachográf kártyát, melyet a kártyakibocsátó hatóság visszavon.

(4)49 A (2) bekezdés d) pontja alapján indult eljárás során az új tachográf kártya átvételekor a külföldi hatóság által kibocsátott tachográf kártyát be kell vonni, melyet a bevonás okának megjelölésével a közlekedési hatósághoz további intézkedés céljából meg kell küldeni.

(5) Az ellenőrző szerv tagja a tachográf kártyát a helyszínen elveszi, ha az ellenőrzés során annak gyanúja merül fel, hogy

a) a tachográf kártyát meghamisították,

b) a kártyabirtokos nem a részére kiadott tachográf kártyát használja,

c) a kártya tulajdonosa a tachográf kártyát a valóságnak meg nem felelő nyilatkozat, illetőleg hamisított okmányok alapján kapta.

(6) Az (5) bekezdés a) pontjában meghatározott gyanút megalapozza, ha

a) a tachográf kártyán vagy annak elektronikus tároló egységén javítás, törlés vagy más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek,

b) a tachográf kártya anyaga, kivitele a valóditól eltér,

c) a nyilvántartás szerint a tachográf kártya kiadására nem került sor.

(7) Az ellenőrző szerv tagja a tachográf kártya elvételéről átvételi elismervényt ad, mely tartalmazza az elvétel e rendeletben meghatározott jogalapját.

(8)50 A helyszínen elvett tachográf kártyát, valamint az intézkedésről készült jegyzőkönyv egy példányát az ellenőrző szerv három napon belül a kártyakibocsátó hatóságnak, külföldi hatóság által kibocsátott kártya esetében a külön jogszabályban meghatározott közlekedési hatóságnak megküldi.

(9)51 A (4) bekezdés alapján bevont tachográf kártyát a közlekedési hatóság a tachográf kártyát kiadó tagállam illetékes hatóságának – a bevonás okának megjelölésével – megküldi.

(10) Az (5) bekezdés b) pontját akkor kell alkalmazni, ha a tachográf kártya jogosítottja nincs a helyszínen. Ebben az esetben az elvett tachográf kártya csak a kártyatulajdonosnak adható vissza.

(11)52 A visszavont tachográf kártyát a kártyakibocsátó hatóság egy naptári évvel a leadást követően selejtezi és a kártyatulajdonosra vonatkozó adatokat a kártyanyilvántartásban a kártya eredeti időbeli hatályát követő 5 évig megőrzi.

A műhelykártya kiadása, használata
és nyilvántartása

12. §53 (1) Műhelykártya annak a személynek adható ki, aki a gépjárműfenntartó tevékenység végzésének személyi és dologi feltételeiről szóló külön jogszabályban foglaltak alapján:

a) megfelel a tevékenység végzéséhez meghatározott személyi feltételeknek, valamint teljesíti az 5. § (3) és (5) bekezdésében meghatározott további képzettségi követelményeket,

b)54 a közlekedési hatóság által nyilvántartásba vett digitális tachográf műhelyben a digitális tachográfok javításának feladatát ellátja.

(2) A műhelykártya kiadása iránti kérelmen a digitális tachográf műhely vezetőjének nyilatkoznia kell az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesüléséről.

(2a)55 A műhelykártya a 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikke szerinti tachográf szerelői engedélynek minősül.

(3)56 A kártyakibocsátó hatóság a kártyanyilvántartásban a műhelykártyák adatai alapján – a közlekedési hatóság útján – teljesíti a 3821/85/EGK tanácsi rendelet 12. cikk (3) bekezdésében és a 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikk (5) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget.

(4) A digitális tachográf műhely vezetője köteles gondoskodni arról, hogy:

a) a műhelykártyát a digitális tachográf műhelyben a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló külön jogszabályban meghatározott módon az illetéktelen hozzáférés ellen védve tárolják,

b) a műhelykártyát kizárólag a tulajdonosa birtokolhassa,

c) a műhelykártyát a kártyakibocsátó hatóságnál leadják, amennyiben

1. a digitális tachográf műhely e tevékenységét megszünteti,

2. az ellenőrző szerv a digitális tachográf műhely ellenőrzése alapján a tevékenység végzését átmenetileg megtiltotta,

3. a műhelykártya tulajdonosának a digitális tachográf műhelyben folytatott tevékenysége megszűnik.

(5)57 A műhelykártyát kizárólag annak tulajdonosa személyesen – a tachográfokról szóló közösségi rendeletben, valamint az e rendeletben meghatározott előírások betartásával – használhatja. A műhelykártya a kártyatulajdonost foglalkoztató digitális tachográf műhelyben, továbbá – annak megbízása alapján, a közlekedési hatósághoz történő előzetes bejelentés esetén – más tachográf műhelyben használható.

(6)58 A digitális tachográf által gyűjtött és tárolt valamennyi olyan adatot, amely a tachográf javítása során esetlegesen megsemmisülhet, a javítás megkezdése előtt az adatok megőrzése céljából le kell tölteni (a továbbiakban: letöltött adatok). A letöltött adatokat a digitális tachográf műhely 2 évig köteles megőrizni. A letöltött adatok kizárólag a jármű üzemben tartója, valamint az ellenőrző szerv számára adhatóak át.

(7) A letöltött személyes adatokat a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben59 foglaltak megtartásával kell kezelni. A további letöltött adatokat üzleti titokként kell kezelni.

(8)60 A (6) bekezdésben meghatározott adatletöltés meghiúsulása esetében ennek tényéről a műhely – jegyzőkönyv felvétele és megküldése mellett – 15 napon belül értesíti a kártyakibocsátó hatóságot, valamint a jármű üzemben tartóját.

A tachográf műhely és tachográf szerelő ellenőrzése61

13. §62 (1)63 A kártyakibocsátó és tachográf szerelését engedélyező hatóság a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott ellenőrzései során kiemelten ellenőrzi a digitális tachográf műhely tevékenységét és ezen belül az engedélyben foglaltaknak való megfelelést, valamint a műhelykártya jogszerű használatát.

(2) A műhelykártya jogosulatlan használata, illetőleg a műhelykártya meghamisításának alapos gyanúja esetén a kártyakibocsátó hatóság:

a)64

b) ismétlődő, illetőleg a tachográf műhely vezetőjének felróható esetben a digitális tachográf műhely tevékenységét egy évig terjedő időre megtilthatja.

(3) A meghamisított műhelykártyát az ellenőr a helyszínen elveszi és a műhelykártya bevonását kezdeményezve azt a kártyakibocsátó hatósághoz továbbítja.

13/A. §65 (1) A közlekedési hatóság:

a) bejelentés nélküli műszaki hatósági ellenőrzés formájában,

b) eseti célellenőrzés formájában, vagy

c) a rendelkezésre álló elektronikus adatok elemzésével

rendszeresen ellenőrzi a tachográf műhely tevékenységét.

(2) Ha a tachográf műhelyben a tachográf szerelő, a tachográf műhely vezetője, vagy más alkalmazottja

a) akadályozza a hatósági ellenőrzést,

b) az információs rendszerekben rögzítendő adatokban bekövetkezett változást nem vagy nem határidőben jelenti be,

c) a tevékenységét nem az irányadó jogszabályi rendelkezéseknek és a tanúsítvány szerinti technológiai leírásoknak megfelelően végzi,

d) az engedélyben szereplőtől eltérő működési elvű tachográfot szerel,

e) a hitelesítésre kötelezett műszerek időszakos vizsgálatát elmulasztja,

f) a műhelykártyát jogosulatlanul használja, vagy

g) a műhelykártyát meghamisítja vagy erre kísérletet tesz,

a tachográf műhely vezetőjének felróható esetben a közlekedési hatóság a tachográf műhely engedélyét első alkalommal történő elkövetés esetén 30 napig, második alkalommal történő elkövetés esetén 90 napig felfüggeszti.

(3) Amennyiben a tachográf műhely a működésének második felfüggesztését követően a (2) bekezdés szerinti valamely magatartást ismételten elköveti, a közlekedési hatóság az engedélyt visszavonja.

(4) Ha az engedélyt a közlekedési hatóság a (3) bekezdés szerint vonja vissza, a gépjárműfenntartó részére újabb engedély a visszavonásról szóló határozat jogerőre emelkedésének napját követő 1 év elteltével kérelem alapján adható.

(5) A meghamisított műhelykártyát az ellenőr a helyszínen elveszi és azt – a műhelykártya bevonását kezdeményezve – a kártyakibocsátó hatósághoz továbbítja.

13/B. §66 (1) A közlekedési hatóság az engedélyt – a 13/A. § (3) bekezdésében foglalt eseten túlmenően – visszavonja, ha

a) az engedély jogosultja az engedélyben szereplő összes telephelye tekintetében az engedély visszavonására irányuló kérelmet nyújt be,

b) az engedély jogosultja jogutód nélkül megszűnik,

c) az engedély jogosultjának jogutódja az engedélyben foglalt feltételeknek nem felel meg,

d) megállapítja, hogy az engedély jogosultja az engedélyezési feltételeknek már nem felel meg,

e) a tachográf műhely a tevékenységét 6 hónapot meghaladóan szünetelteti.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában szereplő esetben a közlekedési hatóság a tachográf műhely korábbi tanúsítványát újabb engedélyezési eljárásban nem fogadhatja el bizonyítékként.

13/C. §67 (1) A közlekedési hatóság visszavonja a személyre szóló műhelykártyát, ha

a) azt a tachográf szerelő kéri,

b) a tachográf szerelő elhalálozott,

c) a műhelykártya kiadásának feltételei már nem állnak fenn,

d) a műhelykártya iránti kérelmezése során a tachográf szerelő valótlan adatokat adott meg,

e) az e rendeletben meghatározott kötelezettségeit – az első megszegéstől számított – 2 éven belül legalább további 4 esetben megszegte, vagy súlyosan megszegte.

(2) Az e rendeletben meghatározott kötelezettségeit súlyosan szegi meg az a tachográf szerelő, aki

a) a vizsgálat során a mérőműszerek mérési eredményét befolyásolja,

b) a tachográf műszer működésének befolyásolására alkalmas eszközt épít be,

c) a tachográf rendszert úgy illeszti, hogy az a rögzített adatok befolyásolására, megváltoztatatására alkalmas, vagy

d) szándékosan valótlan adatot rögzít.

Az ellenőri kártya kiadása és használata

14. §68 (1)69 Az 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak ellenőrzését végző hatóságok (a továbbiakban: ellenőrző szerv) feladatkörében közúti, illetve telephelyi ellenőrzést végző személy (a továbbiakban: ellenőr) részére az ellenőri kártyát az ellenőrt foglalkoztató ellenőrző szerv kezdeményezésére adja ki a kártyakibocsátó hatóság.

(2)70 Az ellenőri kártya kiadásakor – az ellenőrző szerv és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala közti megállapodás esetén – az ellenőrök adatainak és képmásának rögzítését az ellenőrt foglalkoztató ellenőrző szerv is elvégezheti.

(3) Az ellenőr az ellenőri kártyát kizárólag a feladatkörébe tartozó ellenőrzés során, személyesen használhatja.

(4) Az ellenőrt foglalkoztató ellenőrző szerv köteles gondoskodni arról, hogy:

a) a szolgálaton kívüli ellenőr ellenőri kártyáját illetéktelen hozzáférés ellen védve tárolják,

b) az ellenőri kártyát kizárólag a tulajdonosa birtokolhassa,

c) az ellenőri kártyát a kártyakibocsátó hatóságnál leadják, amennyiben az ellenőri kártya tulajdonosának az ellenőri jogállása megszűnik.

(5) Az ellenőrzés alá vont gépjárművezető, illetőleg az általa vezetett gépjármű üzemben tartója köteles tűrni és magatartásával elősegíteni az ellenőr által a járművön és a jármű vezetőfülkéjében végzett – a 3821/85/EGK tanácsi rendeletben foglaltak megtartásának vizsgálatára irányuló – ellenőrzést, továbbá ennek keretében különösen a digitális tachográfból az ellenőri kártya alkalmazásával történő adatletöltést.

(6) Az ellenőri kártyával letöltött adatokat az ellenőr és az ellenőrt foglalkoztató ellenőrző szerv kizárólag a feladatkörébe tartozóan kezelheti.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2006. január 1-jén lép hatályba.

(2)71 E rendelet 7–14. §-a 2006. június 23-án lép hatályba.

(3)72

16. §73 (1)74 Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet 4–5. cikke, 7–10. cikke, 12. cikk (2) és (3) bekezdése, 13. cikke, 14. cikk (3)–(5) bekezdése, 15. cikk (5) bekezdése, és 16. cikk (1) és (3) bekezdése,

b) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékről szóló 3821/85/EGK rendelet, továbbá a 3820/84/EGK és a 3821/85/EGK rendeletek végrehajtására vonatkozó 88/599/EGK irányelv módosításáról szóló, 1998. szeptember 24-i 2135/98/EK tanácsi rendelet 1. cikk 2. pontja, 4. pontja, 5. pont a)–c) alpontja, 6. pontja, 7. pont b) alpontja, és 9. pont b) alpontja,

c) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikk (5) bekezdés a) pont i) alpontja,

d) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos formanyomtatványról szóló, 2007. április 12-i 2007/230/EK bizottsági határozat, valamint az azt módosító 2009/959/EU bizottsági határozat;

e) a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. és 34. cikke.

(2) Ez a rendelet a menetíró készülékek közúti ellenőrzések alkalmával és jogosultsággal rendelkező műhelyek által végzett ellenőrzésével kapcsolatos helyes végrehajtási gyakorlatra vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2009. január 23-i 2009/60/EK bizottsági ajánlásnak való megfelelést szolgálja.

1–2. számú melléklet a 124/2005. (XII. 29.) GKM rendelethez75

3. számú melléklet a 124/2005. (XII. 29.) GKM rendelethez76

1

A rendeletet a 75/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 40. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2017. január 29. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 38. §-át.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdés c) pontja a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § f) pontja a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § h) pontja a 42/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

– A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. §-ának (11) bekezdése, 44. §-ának (2) bekezdése és 44/A. §-ának (2) bekezdése. – A közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről szóló 66/2007. (IV. 4.) Korm. rendelet. – A közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenőrzés részletes szabályairól szóló 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet.

9

A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet.

10

A 2. § t) pontját a 76/2007. (VIII. 30.) GKM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 12. § a) pontja.

11

A 2. § u) pontját a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

12

A 2. § v) pontját a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 2. § w) pontját a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 2. § x) pontját a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 3. § (1) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § b) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

16

A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet 1. számú mellékletének 2.1. pontja.

17

A 4. § (1) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

18

Az 5. §-t megelőző alcím a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

Az 5. § a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 6. §-t megelőző alcím a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 6. § (3) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 6. § (5) bekezdése a 42/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 6. § (5) bekezdés d) pontja a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 6. § (9)–(10) bekezdését a 76/2007. (VIII. 30.) GKM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 12. § b) pontja.

26

A 7. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

28

A 7. § (2) bekezdését a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 7. § (3) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

30

A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet.

31

A 8. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

32

A 8. § (1) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § e) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 8. § (3) bekezdés a) pontját a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 8. § (3) bekezdés b) pontja a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) és (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 8. § (3) bekezdés c) pontja a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 8. § (4) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § e) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény.

38

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 44/A. §.

39

A 8. § (5) bekezdés bevezető szövegrésze a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

40

A 9. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

41

A 9. § (1) bekezdés c) pontja a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 49. §-a szerint módosított szöveg.

42

A 9. § (1) bekezdésének d) pontja a 42/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

43

A 10. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

44

A 10. § (1) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 11. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

46

A 11. § (1) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

47

A 11. § (2) bekezdés c) pontja a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

48

A 11. § (2) bekezdés d) pontja a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 49. §-a szerint módosított szöveg.

49

A 11. § (4) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § f) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

50

A 11. § (8) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § g) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése, a 28/2010. (XII. 22.) NFM rendelet 2. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 3. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

51

A 11. § (9) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § e) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 11. § (11) bekezdése a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

53

A 12. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

54

A 12. § (1) bekezdésének b) pontja a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § h) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

55

A 12. § (2a) bekezdését a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

56

A 12. § (3) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 12. § (5) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § i) pontja, a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

58

A 12. § (6) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 12. § e) pontja szerint módosított szöveg.

59

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény.

61

A 13. §-t megelőző alcím a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 13. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

63

A 13. § (1) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 13. § (2) bekezdés a) pontját a 48/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 43. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 53. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

65

A 13/A. §-t a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 10. §-a iktatta be.

66

A 13/B. §-t a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 10. §-a iktatta be.

67

A 13/C. §-t a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 10. §-a iktatta be.

68

A 14. § e rendelet – 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított – 15. § (2) bekezdése alapján 2006. június 23. napján lépett hatályba.

69

A 14. § (1) bekezdése a 42/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

70

A 14. § (2) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 69. § e) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 15. § (2) bekezdése a 35/2006. (VI. 15.) GKM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

72

Az 15. § (3) bekezdését a 75/2009. (XII. 9.) KHEM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

73

A 16. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 74. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 75/2009. (XII. 9.) KHEM rendelet 2. §-a iktatta be.

74

A 16. § (1) bekezdése a 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

75

Az 1–2. számú mellékletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 74. pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 3. számú mellékletet a 76/2007. (VIII. 30.) GKM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 9/2010. (II. 26.) KHEM rendelet 4. § (1) bekezdése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére