BÜ BH 2005/129
BÜ BH 2005/129
2005.04.01.
A próbára bocsátás próbaideje előtt elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárásban a próbára bocsátást csak a próbaidő alatt lehet megszüntetni, a próbaidő eredményes leteltével viszont az elkövető büntethetősége megszűnik, és emiatt az eljárást meg kell szüntetni [Btk. 73. § (2)–(3) bek.; Be. 332. § (1) bek. e) pont, 405. § (1) bek. a) pont, 426. § (1) bek. a) pont].
A S.-i Városi Bíróság a 2004. január 30. napján meghozott – és perorvoslatok hiányában ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével – L. I. II. r. terhelt vonatkozásában a S.-i Városi Bíróság 2002. szeptember 3. napján jogerőre emelkedett végzésével garázdaság vétsége miatt alkalmazott 1 évi próbára bocsátást hatályon kívül helyezte, s e terheltet bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében, valamint társtettesként elkövetett lopás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül 1 évi – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
A városi bíróság által megállapított ítéleti tényállás lényege a következő:
2002. július 1. napján az éjszakai órákban a II. r. terhelt a III. r. és a IV. r. terheltekkel együtt egy felújítás alatt álló társasházhoz mentek, ahonnan a B. Bt. sértett tulajdonát képező összesen 346 000 forint értékű nyílászárókat és egyéb felszereléseket jogtalanul eltulajdonítva a III. r. terhelt házához szállították. Onnan pedig ezeket az I. r. terhelt szállította el, aki a terhelt-társainak személyenként 7500 forintot fizetett.
Lefoglalással a kárból 317 000 forintnak megfelelő érték megtérült.
A városi bíróság a II. r. terheltnek a tényállásban rögzített vagyon elleni cselekményét a Btk. 20. §-a (2) bekezdése szerinti társtettesi minőségben elkövetett, a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdésének d) pontja szerint minősülő lopás bűntetteként értékelte.
A S.-i Városi Bíróság ítélete ellen a Legfőbb Ügyészség a II. r. terhelt javára a Be. 405. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt okból a Be. 408. §-ának II/a) pontja alapján felülvizsgálati indítványt terjesztett elő.
A Legfőbb Ügyészségnek az indítványban kifejtett álláspontja szerint az ítélet részben azért törvénysértő, mivel a Btk. 73. §-ának (2) bekezdésében meghatározott rendelkezés téves alkalmazásával szüntette meg a terhelttel szemben korábban alkalmazott próbára bocsátást, s így a terhelt bűnösségének a garázdaság vétségében történt kimondására a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével került sor.
Ezért a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványában – és képviselője a nyilvános ülésen – azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terheltre vonatkozóan az ítéletnek a garázdaság vétségével kapcsolatos rendelkezését helyezze hatályon kívül, az e bűncselekmény miatti eljárást a Btk. 73. §-ának (3) bekezdésében meghatározott büntethetőséget megszüntető okból, a Be. 332. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján szüntesse meg, s a büntetést a társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt tekintse kiszabottnak.
A védő a Legfőbb Ügyészség indítványával egyetértett. A felülvizsgálati indítvány alapos.
A városi bíróság ismertetett ítéletéből is megállapítható, hogy előzően a II. r. terheltet a bíróság a 2002. szeptember 3-án jogerőre emelkedett határozatával bocsátotta próbára egy évi időtartamra. A próbaidő pedig 2003. szeptember 2. napjával eredményesen letelt.
Az elbíráláskor is már hatályban lévő Btk. 73. §-ának (2) bekezdése viszont többek között akként rendelkezik, hogy a próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, amennyiben a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt, valamint ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt az elkövetőt a próbaidő alatt elítélik. A hivatkozott § (3) bekezdése értelmében azonban a (2) bekezdés esetén kívül a próbaidő elteltével az elkövető büntethetősége megszűnik.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság – egyetértve a Legfőbb Ügyészség indítványával – megállapította, hogy a II. r. terhelt bűnösségének a garázdaság vétségében való megállapítása a büntető anyagi jogi szabály helytelen alkalmazásával történt. Ezért a S.-i Városi Bíróság ítéletét e, terheltre vonatkozóan a garázdaság vétségében a bűnösséget kimondó és ehhez kapcsolódó részében a Be. 405. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogszabálysértés miatt, a Be. 425. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, s a 426. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a II. r. terheltnek a garázdaság miatt a bűnössége megállapítását, s egyben esetében a halmazati büntetésre történt utalást mellőzte. Egyidejűleg pedig a S.-i Városi Bíróság garázdaság vétsége miatt folyamatban volt ügyét a jelen ügytől elkülönítette. Ugyanakkor a felülvizsgálat tárgyát képező ítéletnek a II. r. terheltre vonatkozó egyéb rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
A II. r. terhelttel szemben az ítéletben alkalmazott büntetés a társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt is törvényes; az arányban áll az alanyi bűnösség fokával és a cselekmény tárgyi súlyával.
(Legf. Bír. Bfv. III. 598/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
