BÜ BH 2005/131
BÜ BH 2005/131
2005.04.01.
I. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősül azoknak a vádlottaknak a cselekménye, akik gondozási, ápolási kötelezettségüket elmulasztják és az ezzel okozati összefüggésben kialakult betegségek következtében magatehetetlenné vált sértett halála az átlagosat meghaladó szenvedések között következik be [Btk. 166. § (2) bek. d) pont].
II. Ölési cselekménynek mulasztással történt elkövetése a társtettességet kizárja [Btk. 20. § (2) bek.].
A megyei bíróság T. A. I. r. és T. L. II. r. vádlottak bűnösségét egy-egy rendbeli társtettesként elkövetett emberölés büntettében állapította meg.
Ezért az I. r. vádlottat 3 év börtönre, mellékbüntetésül 3 évre a közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat 2 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint T. A. I. r. vádlott villanyszerelő szakképzettségű, munkanélküli, egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
T. L. II. r. vádlott az I. r. vádlott gyermeke, nőtlen, gyermektelen, eladói szaktanfolyamot végzett, munkanélküli.
Az I. r. vádlottnál pszichológiai értelemben vett személyiségzavar nem áll fenn, ugyanakkor viselkedésében gyakori a habozás, tétovázás, a kiváltott feszültséget szorongásszerűen éli át, fél minden döntéstől és annak következményeitől, ezért cselekvési helyzetben gyakran lebénul, érzelmi kötődést családtagjai irányába nem mutat.
A II. r. vádlott esetében sem tárható fel személyiségzavarra utaló körülmény, morális belátási képességgel rendelkezik.
Mindkét vádlottat érzelmi elsivárosodás jellemez, amely legfőképpen csökkent akarati életvezetésben és teljes célképzet-nélküliségben ölt testet. Annak ellenére, hogy szocializációs szintjük, intellektusuk, koruknak és iskolázottságuknak megfelelő, a családon belüli kötődésük igen alacsony, a családon belül kialakult ,,matriarchális szemlélet'' mindkét vádlott döntéskényszer alóli mentesülését és ebből adódóan felelősségtudatuk áttestálását eredményezte.
T. A.-né sértett az I. r. vádlott felesége, a II. r. vádlott édesanyja volt.
A család folyamatosan anyagi gondokkal küzdött, a sértett a háztartást látta el, míg az I. r. vádlott alkalmi munkából igyekezett a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat előteremteni, melyhez a II. r. vádlott időközben létesített munkaviszonyából szerzett keresményével járult hozzá.
A családban a sértett haláláig fennálló domináns, családirányító szerepet játszott, amely az I. r., illetve II. r. vádlott életvitelét is oly módon befolyásolta, hogy a sértetti – anyai – akarattal szembeni érdekérvényesítésre kevés esély volt.
A sértett régebben kialakult, az alsó végtagokban jelentkező visszértágulatos megbetegedésben szenvedett, amelynek következményeként kialakult vénás keringési zavar jelei is mutatkoztak. Ez elsődlegesen járási nehézségben, valamint a láb bőrének elszíneződésében, és lábszárfekély kialakulásában mutatkozott meg. A sértett a háziorvosnak egészségügyi problémáiról, egyre nehezülő mozgásáról nem tett említést, szakorvosi segítséget sem vett igénybe. 1998 szeptemberétől haláláig összesen 3 alkalommal jelent meg a háziorvosnál, vele azonban csak feszültségoldó szereket íratott fel.
A sértett alsó végtagjainak visszértágulata miatt egyre kevésbé tudott mozogni, járni, mind többet ült, majd feküdt.
2002 nyarától lényegében folyamatosan ágyhoz kötötten élt. Ez időtől kezdődően a háztartást az I. r. és II. r. vádlott ,,vezette'', takarítottak, mostak, főztek és az ételt a sértett ágya mellé tették, aki azt eleinte el is fogyasztotta.
A sértett tartós ágyban fekvése miatt egyre inkább legyengült, hozzátartozói számára nyilvánvalóvá vált, hogy egészségi állapota folyamatosan romlik. Bár a vádlottak felvetették, hogy orvosi segítséget kérnek, ezt a sértett minden esetben elutasította, volt, hogy öngyilkossággal is fenyegetőzött. Az I. és II. r. vádlottak napközben általában nem tartózkodtak otthon, délután és esténként azonban beszélgettek a sértettel, akit hónapokon keresztül sem tisztálkodni, sem szükségét végezni nem látták, sőt arról sem győződtek meg, hogy az ágyból egyáltalán képes-e felkelni.
2002 telén nehéz anyagi helyzetükből fakadóan az általuk lakott házat sem tudták megfelelően fűteni. A vádlottak a sértett egyre súlyosbodó és a külvilág számára is félreérthetetlenül felismerhető egészségügyi állapota ellenére a sértettet fekvő helyéről el nem mozdították, őt meg nem mosdatták, a tartózkodási helyéül szolgáló helyiséget annak ellenére sem szellőztették, hogy a sértett ágya felől egyre kellemetlenebb szagok áradtak.
2002 novemberétől a sértett lábszárán kialakult fekélyes elváltozásokon a szobában elszaporodott légypeték, illetve álcák telepedtek meg, amelyekből a kikelő élősködők, lárvák az elhalt szövetekben, a bőr alatti lágyrészeket kezdték pusztítani. A bőrön vándorlásuk kanyargós, vörös csík formájában is megmutatkozott.
A sértett mindkét alsó végtagján igen nagy kiterjedésű nyüvektől származó lágyrész-anyaghiány és csíkszerű járatok jöttek létre, amelyek több generáció élősködő kifejlődésére utaltak. A fehérjeoldó fezmenteket termelő nyüvek lágyrész-pusztító tevékenysége következtében kialakult gyulladásos folyamatok a sértettnek nyilvánvaló fájdalmat okoztak. A bőr és a bőr alatti szövetek légylárvákkal történő fertőződése, átjáródása következményeként kialakult gyulladás a bal alsó végtag mélyvénás rögösödésében is szereppel bírt, amely mélyvénás rögösödés a tüdőverőér több szakaszában lezajlott tüdőembóliához vezetett.
A vádlottak a sértettnek továbbra sem nyújtottak segítséget, amelynek folytán a sértett egy idő után vizeletét, székletét is maga alá engedte, az ágynemű és a matrac cseréjének hiányában tulajdonképpen rothadó ágyban feküdt.
A tartós fekvés miatt a krónikus vénás keringési elégtelenség következtében a sértett mindkét alsó végtagja a combtőtől kezdődően hatalmasra duzzadt, alsó lábszárain igen nagy kiterjedésű kifekélyesedések, míg a hátán tenyérnyi területen felfekvéses bőrelhalás keletkezett, csípőtájékán 8-10 cm-es nyílt sebek alakultak ki.
2002. december elejétől az önmaga ellátására, a hozzátartozói számára is egyértelműen képtelen sértett általános egészségügyi állapota egyre inkább romlott, nem étkezett, folyadékot sem vett magához. A gondozási kötelezettséggel érintett nagykorú vádlottak mindezek ellenére még mindig nem intézkedtek a sértett gyógykezelése, élelmezése és ápolása tekintetében egészen addig, amíg nevezettel néhány szót tudtak váltani.
2002. december 17. napján az I. r. vádlott, miután a sértett már a kommunikációra is képtelen volt, felhívta telefonon a háziorvost és közölte vele, hogy a sértett rosszul van, depressziós. A háziorvos azon kérdésére, miszerint azonnali intézkedést és orvosi ellátást igényel-e a rosszullét, a vádlott akként felelt, hogy ráér délutánig.
A kiérkező orvos a helyszínen szembesült csupán azzal, hogy a nyakig betakart sértett vizelettel és bélsárral szennyezett alsó testén fekélyes, hátán felfekvéses bőrelváltozások, míg csípőjén nyílt sebek, a bőr alatti szövetekben férgek, bogarak vannak. Erre tekintettel haladéktalanul intézkedett a kiszáradt, kihűlt, közvetetten életveszélyes állapotban lévő sértett kórházba szállítása érdekében.
A kórházban a sértettel érdemi kontaktust teremteni nem lehetett. Az igen elhanyagolt küllemű sértett mindkét széklettel szennyezett alsó végtagján kiterjedt, váladékozó, bűzös bőrelváltozások, a csípőtájékán és a hátán kiterjedt felfekvések, nyílt sebek voltak, melyekben a rajta lévő elmocskolódott ruházat beleragadt, alóla, valamint az élő szövetekből egyaránt kukacok, bogarak jöttek elő.
Az azonnal megkezdett szakszerű orvosi ellátás – melegítés, parenteláris táplálás, széles sprektumú antibiotikus kezelés, folyadékpótlás – ellenére a sértett egészségügyi státusza nem változott, 2002. december 19. napján elhalálozott.
A sértett halálának közvetlen oka a bal alsó végtag mélyvénás rögösödéséből származó, a tüdőverőér több szakaszában lezajlott tüdőembólia volt. A sértett halálát megelőző 1-2 héttel korábban már bizonyosan olyan, önmaga ellátására képtelen, leromlott egészségügyi állapotban volt, amely miatt segítségnyújtására szükség lett volna, még annak ellenére is, hogy az orvosi segítség igénybevétele ellen tiltakozott.
A vádlottak részéről elvárható gondozásban, ápolásban és orvosi ellátás igénybevételében megnyilvánuló segítség megadása esetén a sértett nem került volna közvetetten életveszélyes állapotba, élete az időben megkezdett megfelelő kezeléssel megmenthető lett volna.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére súlyosbításért, a társtettesség mellőzéséért, míg a vádlottak és védőjük a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést módosítva tartotta fenn, indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlottak cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítse, a kiszabott fő- és mellékbüntetés tartamát az enyhítő szakasz alkalmazása nélkül súlyosítsa.
Az ítélőtábla a kölcsönösen bejelentett fellebbezések kapcsán a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta.
A felülbírálat során a megyei bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalmára figyelemmel a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján a következőkkel egészítette ki:
A vádlottak nem szenvednek és a cselekmények elkövetésekor sem szenvedtek a beszámítási képességüket kizáró, vagy korlátozó elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban, vagy személyiségzavarban. T. A.-né sértettnek az alsó végtagokon kialakult kifekélyesedett sérüléseit, a háti felszínen keletkezett felfekvéses bőrsérüléseit a széklet és vizelet csípte, testét légylárvák rágták, amely neki az átlagost lényegesen meghaladó szenvedést, gyötrelmet jelentett. A sértett ezt a szenvedést depressziós betegsége ellenére sem tudta némán elviselni.
Ezzel a kiegészítéssel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mentessé vált a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a Be. 351. § (1) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A fellebbviteli bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, az ügy megítéléséhez szükséges bizonyítékokat feltárta, azokat okszerűen mérlegelve adott számot ténymegállapításairól. A tényállást a vádlottak vallomásán túl helyesen alapította a kihallgatott tanúk, köztük a sértettet vizsgáló orvosok vallomásaira, illetőleg az igazságügyi orvos szakértők véleményére.
A helyes tényállásból a megyei bíróság okszerűen következtetett mindkét vádlott büntetőjogi felelősségére.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az eredmény létrehozására, objektíve alkalmas mulasztással, azaz a kötelesség nem teljesítésével is megvalósulhat az emberölés, feltéve hogy a halálhoz vezető okfolyamat elindítója nem az elkövető aktív magatartása; és, ha az elkövetőnek egyfelől jogi, vagy erkölcsi alapon nyugvó speciális kötelessége van, másfelől reális lehetősége is van a halálhoz vezető oki folyamat megakadályozására, ám ezt a kötelességét nem teljesíti.
Az adott tényállás mellett mindkét vádlott felelőssége megállapítható, hiszen a halálhoz, illetve az életveszélyes állapot kialakulásához vezető oki folyamat szempontjából releváns ismérvek magatartásukban felismerhetők. A vádlottak a legelemibb gondoskodási kötelezettségüket mulasztották el hosszabb időn keresztül, jóllehet jogi és erkölcsi alapon ez a kötelezettség mind a házastársat, mind a nagykorú gyermeket terhelte. A vádlottakat – a sértett magatartásán túl – semmi nem akadályozta kötelezettségük teljesítésében.
A megyei bíróság így helyesen állapította meg a vádlottak gondozási kötelezettségének elmulasztása és a bekövetkezett halálos eredmény közti okozati összefüggés fennállását. Amennyiben az elkövető felismeri a mulasztásból származó, halálhoz vezető okfolyamatot és az előre látott eredményhez közömbösen viszonyul, a bűnösség formája szándékos.
A külső jelekből a vádlottaknak látniuk kellett a sértett halál közeli állapotát, amelybe belenyugodtak. A vádlottak a sértett életben maradását illetően legfeljebb a véletlenben bízhattak, hiszen életben tartása érdekében semmit nem tettek. Magatartásukból arra következtetés nem vonható le, hogy a sértett halálát kívánták, azonban annak bekövetkezésébe belenyugodtak, ezért cselekményük eshetőleges szándékkal elkövetettként értékelendő.
Kellő indokát adta a megyei bíróság annak is, hogy a vádlottak esetében a bűnösség formája miért nem gondatlan. Nem lehet ugyanis alappal arra következtetést vonni, hogy a vádlottaknak okuk lett volna az eredmény elmaradásában való bizakodásra, azaz a leromlott egészségi állapotú sértett megfelelő gondoskodás, illetve orvosi segítségnyújtás nélkül való életben maradására.
Úgyszintén megindokolta, hogy milyen ismérvek alapján határolta el a vádlottak magatartását a gondozási kötelezettség elmulasztásának a bűntettétől.
A másodfokú bíróság megállapította ugyanakkor, hogy tévedett a megyei bíróság, amikor a cselekményt az emberölés alapesetének minősítette.
A megállapított tényállás szerint T. A.-né sértettnek az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedéssel, fájdalommal járt az alsó végtagok megbetegedése, amely fájdalmat okozta, hogy testét légylárvák rágták és nyílt sebeit vizelet és széklet csípte. Ezek a sérülések a sértettnek hosszabb időn át tartó, szinte elviselhetetlen súlyos testi gyötrelmet, lelki szenvedést eredményeztek, melyet a vádlottaknak is észlelniük kellett. Így a vádlottak cselekményének minősítése helyesen a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) pontja szerint minősülő különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntette (BH 2004/1. eseti döntés).
Tévedett a megyei bíróság akkor is, amikor a vádlottak cselekményét a Btk. 20. § (2) bekezdés szerint társtettesként elkövetettként értékelte. Az ölési cselekménynek mulasztással történő elkövetése ugyanis a társtettességet kizárja, ebben az esetben nem egymást kiegészítő közös, vagy együttes tényállásszerű elkövetési magatartásokról van szó, hanem önálló kötelezettségekről és azok önálló elmulasztásáról. A bűncselekmény közös elkövetése mint a társtettesség tárgyi feltétele ebben az esetben hiányzik.
Mindkét vádlott tisztában volt a szülői-házastársi gondviselői kötelezettségével és a kötelezettség tartós elmulasztásának összes következményével. Bár mindegyik vádlottnak lehetősége lett volna a halálhoz vezető okfolyamat megállítására, ezt egyikük sem tette meg. Emiatt a vádlottak az emberölésnek nem a Btk. 20. § (2) bekezdése szerint társtettesei, hanem a Btk. 20. § (1) bekezdése szerinti önálló tettesei.
A fellebbviteli bíróság utalt arra, hogy a bűnösségi körülményeket a megyei bíróság helyesen ismerte fel, és helyes volt annak a sajátos családi élethelyzetnek – a sértett domináns személyiségének – enyhítő körülményként történő értékelése, amely befolyásolta a vádlottak mulasztását.
Ugyanakkor mellőzte a másodfokú bíróság a súlyosító körülmények köréből a sértett lelki gyötrelmekben és testi fájdalmakban megnyilvánuló szenvedését, hiszen ez a körülmény a cselekmény módosított minősítésében már értékelést nyert.
Megállapítható, hogy a vádlottak javára szóló enyhítő körülmények száma és nyomatéka meghaladta a súlyosító körülményekét.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Btk. 37. §-ában írt büntetési célok eléréséhez a Btk. különös részében 10-15 év között meghatározott tételkereten belül a szabadságvesztés alsó határát elérő büntetés eltúlzottan súlyos lenne. Ezért a vádlottakkal szemben a Btk. 87. § (1) és (2) bekezdés a) pontja alkalmazásával szabta ki a szabadságvesztés büntetést. T. A. I. r. vádlottal szemben a cselekménnyel és a családi szerepvállalásból adódó nagyobb felelősségével arányosan 8 év, míg T. L. II. r. vádlottal szemben a felelősségéhez igazodó 5 év fegyházbüntetés alkalmazását tartotta szükségesnek.
A főbüntetés súlyosítása mellett a másodfokú bíróság a közügyektől eltiltás mellékbüntetést az I. r. vádlott esetében 10 évre, a II. r. vádlott esetében pedig 5 évre súlyosította.
Az ítélőtábla a fentiek szerint az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdés alapján részben megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. § (1) bekezdés alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 303/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás