BÜ BH 2005/132
BÜ BH 2005/132
2005.04.01.
I. Nem valósítja meg a vádlott a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést, ha a foglalkozási szabályok megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét még gondatlanságból sem teszi ki közvetlen veszélynek [Btk. 171. § (1) bek.].
II. Szakértő kirendelése és a gyanúsított kihallgatása a nyomozás során az elévülést félbeszakító eljárási cselekmény [Btk. 35. § (1) bek.; Be. 179. §].
III. Amennyiben a vádirati tényállásban rögzített cselekmény nem bűncselekmény, a tárgyalás előkészítése során a bíróság az eljárást megszünteti [Be. 267. § (1) bek. a) pont].
A B. Városi Ügyészség 2003. október 10-én vádiratot nyújtott be a B. Városi Bírósághoz T. J. ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.
Az B. Városi Ügyészség az alábbi vádiratában a következő vádirati tényállást rögzítette.
A vádlott 2000. március 26-án elvállalta, hogy M.-on lebont egy vályogházat; a munkába bevonta a fiát és annak barátját, A. G.-t. 2000. április 7-én délután már csak a ház falának egy része állt, a falat kívülről deszkákkal támasztották meg, hogy ne kifelé, hanem befelé dőljön, a fal ennek ellenére kifelé dőlt. A vádlott és két társa az alap és a fal találkozásánál belülről, csákánnyal, 10-15 centiméter mélységben kezdte kivésni a falat, majd amikor a vádlott úgy érezte, hogy ,,remeg'' a fal, arra utasította a fiát és A. G.-t, hogy menjenek távolabb, nehogy rájuk dőljön a ház.
Ez után a vádlott meggyőződött arról, hogy senki nincs a fal közelében, és egyedül csákánnyal folytatta a fal bontását. A második csákányütés után a mintegy félméteres faldarab leomlott és maga alá temette A. G.-t, aki időközben – váratlanul – visszament a bontás helyszínére két darab kőért. A. G. a baleset során életveszélyes sérüléseket szenvedett, egészségkárosodása 65 százalékos.
A városi bíróság a 2003. november 24-én kelt végzésével az eljárást – a büntethetőség elévülése miatt – megszüntette. A végzés indokolásának lényege szerint az ügyben a nyomozást 2000. július 17-én rendelték el, majd 2000. november 18-án felfüggesztették, mivel a bontásra megbízást adó N. J. – akit szintén felelősnek tartottak a balesetért – ismeretlen helyen tartózkodott. A nyomozást felfüggesztő határozatot az ügyészség 2003. április 18-án hatályon kívül helyezte és az eljárás tovább folytatását rendelte el, vádemelés 2003. október 10-én történt.
A végzés szerint a büntetőügy előbbre vitelét szolgáló eljárási cselekmény 2000. július 17. és 2003. október 10. között nem történt – az eljárás felfüggesztése, illetve az erről szóló határozat későbbi hatályon kívül helyezése nem ilyen intézkedés –, ez idő alatt a terhelt büntethetősége a büntetési tételre figyelemmel elévült, ezért az eljárást meg kell szüntetni.
Az eljárást megszüntető végzés ellen az ügyész fellebbezett azzal az indokkal, hogy 2000. szeptember 14-én munkavédelmi szakértőt rendeltek ki az ügyben, ez az intézkedés pedig egyrészt szükséges volt a felelősség tisztázása érdekében (tehát a büntetőeljárás előbbre vitelét célozta), másrészt – éppen az előbbi okból – megszakította az elévülést, s ugyanez az értékelése annak a ténynek is, hogy T. J.-t 2003. augusztus 13-án gyanúsítottként hallgatták ki. Mivel sem 2000. szeptember 14. és 2003. augusztus 13., sem 2003. augusztus 13. és 2003. október 10. (a vádemelés időpontja) között nem telt el három év (amely minimális elévülési idő), az eljárás megszüntetése törvénysértő volt, a végzést hatályon kívül kell helyezni.
A N. Megyei Főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
A megyei bíróság az iratokat megvizsgálva arra az álláspontra jutott, hogy az elsőfokú bíróság végzésének indokolása – a fellebbezésben írt okokból – valóban téves, a döntés azonban érdemben helytálló, ezért az eljárás megszüntetése nem sért jogszabályt.
Helyesen hivatkozott az ügyész arra, hogy a szakértő kirendelése és a gyanúsított kihallgatása a joggyakorlat szerint olyan eljárási cselekmények, amelyek az ügy előbbre vitelét (a tényállás tisztázását) szolgálják; s kétségtelen tény az is, hogy ezek az eljárási cselekmények az ügyészi fellebbezésben leírt időpontokban megtörténtek, így az elévülés mindkét esetben megszakadt, s végül nem következett be.
A vád elbírálásának tehát a végzésben felhozott indok nem lehet akadálya, tárgyalás kitűzése mégsem szükséges, mert további bizonyítás nélkül is megállapítható, hogy a T. J. terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény.
A bontás során elkövetett szabálytalanságok közül az egyik (az, hogy a bontási engedélyt nem szerezték be), nem foglalkozási szabályszegés, az pedig, hogy a bontást irányító vádlottnak nincs és nem is volt megfelelő szakképzettsége, a balesettel nyilvánvalóan nem állt okozati összefüggésben.
Az, hogy a vádlott és két társa megszegte az Építőipari Kivitelezési Biztonsági Szabályzat 18.10. pontját és az ott írtak ellenére, a falat ,,kivéséssel'' bontotta, már létrehozott egy veszélyhelyzetet, s függetlenül a munkavégzés alkalmai (eseti) jellegétől, büntetőjogilag releváns foglalkozási szabályszegés volt. Nincs ugyanis jelentősége annak, hogy a bontásban részt vevők nem szakképzett építőmunkások voltak; a töretlen joggyakorlat szerint, aki foglalkozási szabályok által rendezett tevékenységet végez, e szabályok hatálya alá tartozik, s megszegésük esetén ugyanúgy felel, mint a hasonló munkát professzionálisan végzők (feltéve persze, hogy a felelősség egyéb elemeinek megléte is bizonyított).
Az a veszély azonban, amit a vádlott, a fia és a sértett a szabálytalan bontás közösen végzett szakaszában létrehozott, nem volt közvetlen, csupán absztrakt (lehetővé tette a későbbi közvetlen veszély létrejöttét). Ezzel ellentétes értékelés azt jelentené, hogy a bontásban részt vett három személy mindegyike már az első csákányütéssel bűncselekményt követett el, mégpedig egymás sérelmére, hiszen a közösen végzett munka során mindhárman veszélyeztették egymást (is). Ez nyilvánvalóan téves jogi következtetés lenne; a munka első fázisában ugyanis nem állt fenn a veszélynek az a formája, amely közvetlenül fenyegetést jelentett volna bármely munkás számára, nem állt fenn tehát reálisan az a lehetőség – a munkavégzés e szakaszában –, hogy a fal bármikor ledőlhet.
A fal ,,remegése'' az adott esetben egyértelműen jelezte, hogy a dőlés bekövetkezhet, erre az adott helyen és időben reális esély van, a veszély már nem csupán esetleges és absztrakt, hanem azonnali és közvetlen. Az a tény, hogy a vádlott a társait a fal instabillá válásakor azonnal elküldte, azt jelenti, hogy T. J. a közvetlenül fenyegető veszélytől meg akarta óvni őket, s ennek érdekében a tőle elvárható magatartást ki is fejtette.
A figyelmeztetést a bontásban részt vevő másik két személy meghallotta, megértette, s a felszólításnak eleget is tett. (Ezt a vádiratban terhelő bizonyítékként megemlített, tehát az ügyész által is elfogadott sértetti vallomás is tartalmazza, így ez a tény mérlegelés nélkül is megállapítható.) Mindebből az következik, hogy a vádlott felszólítása nyomán a közvetlen veszélyhelyzet – legalábbis a vádlott fia és a sértett tekintetében –, megszűnt, amikor ifjabb T. J. és A. G. a fal mellől távozott és (a sértett vallomása szerint) ,,biztonságos távolságra'' elment.
A vádlott ezt követőn – már egyedül – folytatta a bontást, előtte azonban még meggyőződött arról, hogy a fal közelében nincs senki (ezt a vallomását a másik két jelenlévő nem cáfolta). A bontás folytatásával önmagát közvetlen veszélynek tette ki, de ez nem bűncselekmény, arról pedig, hogy a sértett a figyelmeztetés ellenére visszatér a falhoz, nem tudott és nem is tudhatott, mert A. G. erre utaló kijelentést nem tett, és a vádlottat a fia sem figyelmeztette erre.
A vádlott a bontást a fal túloldalán folytatta, ezért a fiát és a sértettet nem láthatta, s mivel előzőleg a felszólításának mindketten azonnal és vita nélkül eleget tettek, nem is kellett számítania arra, hogy bármelyikük visszatér a falhoz, ahol egyébként nekik nem is volt már semmi tennivalójuk.
Összefoglalva, a megyei bíróság álláspontja szerint, a bontási munka közösen végzett részében a vádlott nem tette ki mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek, amikor pedig a veszély kezdett közvetlenné válni, a tőle elvárható figyelmet és körültekintést tanúsította annak érdekében, hogy a veszély rajta kívül mást ne fenyegessen. Tevékenysége – amely ifjabb T. J. és A. G. megóvását célozta – sikerre is vezetett, mindaddig, amíg a sértett az általa is tudottan közvetlenül veszélyes munkaterületre előzetes jelzés és indok nélkül, a vádlott számára nem észlelhető módon vissza nem tért.
Ilyen körülmények között a vádlottat a munka egyik fázisában kifejtett magatartása miatt sem terheli büntetőjogi felelősség: a figyelmeztetés elhangzásáig kifejtett tevékenysége miatt azért nem, mert itt a különös részi tényállás (Btk. 171. §) egyik tényállási eleme nem valósult meg; a közvetlen veszély létrejötte után történtekért pedig azért nem, mert a gondatlanság mint a Btk. általános részében leírt bűnösségi forma ismérvei hiányoznak: a baleset még részben sem a vádlottól elvárható figyelem és körültekintés elmulasztása, hanem kizárólag a sértett magatartása miatt következett be.
Mivel egy cselekmény a Btk. szerint csak akkor büntetendő, ha azt szándékosan vagy gondatlanságból követik el, s a vádiratban T. J. terhére rótt cselekmény nem volt sem szándékos, sem (büntetőjogi értelemben) gondatlan, a büntetőjogi felelősség legalapvetőbb eleme – vagyis a bűncselekmény – hiányzik. Ebben az esetben az eljárást a bíróság a tárgyalás előkészítése során is megszüntetheti [Be. 267. § (1) bekezdés a) pont], s bár a megszüntetés jelen esetben más okból és tévesen történt, a megyei bíróság szükségtelennek látta új eljárás elrendelését, hiszen annak eredményeként is ugyanezt a döntést kellene meghozni.
A másodfokú határozat eltérő indokai miatt a megyei bíróság a megszüntetés jogcímének megjelölését vagyis a büntethetőség elévülésére való utalást az elsőfokú végzés rendelkező részéből is mellőzte.
Egyebekben a fellebbezéssel támadott bírói határozatot a Be. 371. §-a folytán irányadó 347. § alapján helybenhagyta. A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be. 339. §-ának (1) bekezdésén alapszik.
(Nógrád Megyei Bíróság Bf. 432/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás