• Tartalom

2005. évi CXXXV. törvény

a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről1

2010.11.27.

Annak érdekében, hogy a bűncselekményt elszenvedett és emiatt életminőségükben veszélybe került személyek társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmei enyhüljenek – a társadalmi szolidaritás és méltányosság elvei alapján –, az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1)2 E törvény alkalmazásában áldozat a Magyar Köztársaság területén elkövetett bűncselekmény sértettje, valamint az a természetes személy, aki a bűncselekmény közvetlen következményeként sérelmet, így különösen testi vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, illetve vagyoni kárt szenvedett el, ha

a) magyar állampolgár,

b) az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára,

c) az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unióban jogszerűen tartózkodó állampolgára,

d) a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó hontalan személy,

e) emberkereskedelem áldozata,

f) az állampolgársága szerinti államnak a Magyar Köztársasággal kötött nemzetközi megállapodása vagy viszonosság alapján erre jogosult.

(2)3 A viszonosság fennállása tekintetében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozata az irányadó.

(3) Az e törvény szerinti áldozatsegítő szolgáltatás és állami kárenyhítés (a továbbiakban együtt: támogatás) az áldozatot akkor is megilleti, ha

a) a feljelentés elutasítására, a nyomozás megszüntetésére, az eljárás megszüntetésére, illetőleg a vádlott felmentésére gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés, tévedés, jogos védelem, végszükség vagy elöljáró parancsa,

b) a feljelentés elutasítására, illetve az eljárás megszüntetésére a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 32. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok

miatt került sor.

2. § (1) E törvény szerinti áldozatsegítő szolgáltatás (a továbbiakban: szolgáltatás) igénybevételére jogosult az a Magyarországon életvitelszerűen élő magyar állampolgár is, aki jogszerű külföldi tartózkodása alatt szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozatává vált, és ezt megfelelő módon igazolja.

(2) E törvény szerinti állami kárenyhítésre (a továbbiakban: kárenyhítés) az áldozat az 1. § (1) bekezdésének c) pontja alapján akkor jogosult, ha az Európai Unió valamely tagállamában lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkezik. Kárenyhítésben részesíthető az áldozat akkor is, ha Magyarországon tartózkodási vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezik.

(3) E törvény VI. fejezete szerinti támogatási eljárás igénybevételére jogosult az a Magyarországon szokásos tartózkodási hellyel rendelkező személy, aki az Európai Unió más tagállamában vált szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozatává.

3. § E törvény hatálya nem terjed ki a büntetőeljárás terheltjére.

II. Fejezet

SZOLGÁLTATÁSOK

A szolgáltatások fajtái

4. § (1)4 Az állam áldozatsegítő szolgáltatásként elősegíti az áldozat érdekeinek érvényesítését, azonnali pénzügyi segélyt ad, illetve jogi segítségnyújtást biztosít.

(2)5 Az érdekérvényesítés elősegítése keretében az áldozatsegítő szolgálat az áldozatot a szükségletének megfelelő módon és mértékben hozzásegíti alapvető jogai érvényesítéséhez, az egészségügyi, egészségbiztosítási ellátások és a szociális ellátások igénybevételéhez.

(3)6 Azonnali pénzügyi segélyként az áldozatsegítő szolgálat fedezi az áldozat lakhatással, ruházkodással, élelmezéssel és utazással kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegű rendkívüli kiadásait akkor, ha a bűncselekmény következtében az áldozat ezen kiadások megfizetésére nem képes. A segély legmagasabb összege az alapösszeggel egyezik meg. Az alapösszeg mértéke a tárgyévet megelőző második év – a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének 43 százaléka.

(4)7 A jogi segítségnyújtás keretében az állam az áldozatok részére a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvényben (a továbbiakban: Jst.) meghatározott támogatásokat biztosítja.

(5)8 Az érdekérvényesítés elősegítése és az azonnali pénzügyi segély a rászorultság vizsgálata nélkül térítésmentesen jár az áldozatnak. A jogi segítségnyújtásra a Jst.-ben meghatározott feltételek esetén jogosult az áldozat.

A szolgáltatásokból kizárt áldozat

5. § Nem kaphat szolgáltatást az az áldozat, aki

a) a kért támogatást az ügyben korábban már megkapta,

b)9 korábbi támogatás iránti ügyében valótlan adatot szolgáltatott, az ezt megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 évig,

c)10 a támogatás iránti ügyében akadályozza az ellenőrzésre irányuló vizsgálat elvégzését,

d)11 a korábbi támogatás iránti ügyében megakadályozta az ellenőrzésre irányuló vizsgálatot, az ezt megállapító határozat jogerőre emelkedéséről számított 2 évig,

e) a korábban igénybe vett, e törvény szerinti, pénzben nyújtott támogatást, illetve a jogi segítségnyújtás díját – bár arra köteles lett volna – nem térítette vissza az államnak.

III. Fejezet

A KÁRENYHÍTÉS

A kárenyhítés igénybevételére jogosult áldozat

6. § (1) Kárenyhítésre az a rászoruló áldozat jogosult,

a) akinek sérelmére szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, s ennek következményeként testi épsége, egészsége súlyosan károsodott,

b) aki az a) pontban meghatározott bűncselekmény következtében károsodott vagy meghalt sértettnek az elkövetés időpontjában egy háztartásban élő egyenes ági rokona, örökbefogadója vagy nevelőszülője, örökbefogadott vagy nevelt gyermeke, házastársa, élettársa,

c) akinek eltartására az a) pontban meghatározott bűncselekmény következtében károsodott vagy meghalt sértett jogszabály, végrehajtható bírósági, illetőleg hatósági határozat vagy érvényes szerződés alapján köteles vagy köteles volt,

d)12 aki a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény következtében meghalt sértett eltemettetéséről gondoskodott.

(2) Rászorulónak tekintendő az áldozat, ha havi nettó jövedelme – közös háztartásban élők esetén az egy főre eső jövedelem – nem haladja meg az alapösszeg kétszeresét (a továbbiakban: rászoruló).

(3) Jövedelmi helyzetére tekintet nélkül rászorulónak tekintendő az az áldozat, aki

a)13 aktív korúak ellátására jogosult, vagy időskorúak járadékában részesül,

b) adósságkezelési szolgáltatás, lakásfenntartási támogatás jogosultja,

c) a családjában olyan gyermeket gondoz, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapították,

d) számára egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából a települési önkormányzat polgármestere önkormányzati hatáskörben szociális rászorultságot állapított meg,

e) ápolási díjban, közgyógyellátásban, rokkantsági járadékban részesül,

f) fogyatékossági támogatásra, vakok személyi járadékára vagy magasabb összegű családi pótlékra jogosult,

g) átmeneti szállást vagy éjjeli menedékhelyet igénybe vevő hajléktalan személy,

h) családok, gyermekek átmeneti otthonát igénybe vevő személy,

i) Magyarország területén menekültügyi eljárás alatt álló személy.

A kárenyhítés formái és mértéke

7. § (1) A kárenyhítést egy összegben vagy havi járadékként kell fizetni.

(2) Egyösszegű kárenyhítésként az áldozat a bűncselekmény miatt bekövetkezett vagyoni kárának teljes vagy részbeni megtérítését igényelheti. Az egyösszegű kárenyhítés mértéke:

a) az alapösszeg ötszörösét meg nem haladó kár 100 százaléka,

b) az alapösszeg ötszöröse és tízszerese közötti kár esetén az alapösszeg 5-szöröse, és az alapösszeg ötszöröse feletti rész 75 százaléka,

c) az alapösszeg tízszeresét meghaladó kár esetén az alapösszeg 8,75-szöröse, és az alapösszeg tízszerese feletti rész 50 százaléka, de legfeljebb az alapösszeg tizenötszöröse.

(3) A sértett bűncselekmény miatt bekövetkezett keresőképtelensége esetén – ha a keresőképtelenség várhatóan a 6 hónapot meghaladja – az áldozat járadék formájú kárenyhítésként a rendszeres jövedelmében bekövetkezett csökkenés részbeni enyhítését igényelheti. A járadék havi mértéke:

a) az igazolt jövedelemcsökkenés 75 százaléka, ha az áldozat 18 év alatti személy vagy mások gondozására szorul,

b) az igazolt jövedelemcsökkenés 50 százaléka, ha az áldozat mások gondozására nem szorul.

(4) A járadék legmagasabb összege havonta az alapösszeggel egyezik meg. A járadék legfeljebb három évig adható.

(5) A járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha

a) a bűncselekményre tekintettel az áldozat rendszeres szociális vagy nyugdíj-biztosítási ellátásra való jogosultságát megállapították, és az ellátás folyósítását megkezdték,

b) jogerős bírósági határozat az áldozat részére kártérítésként járadékot állapított meg, és annak folyósítását megkezdték,

c) a biztosító az áldozat részére járadék folyósítását kezdi meg,

d) az áldozat keresőképtelensége megszűnik,

e) az áldozat a kötelezően előírt orvosi, szakértői vizsgálatról igazolatlanul távol maradt.

A kárenyhítésből kizárt áldozat

8. § Nem kaphat kárenyhítést az áldozat, ha

a) az 5. §-ban foglalt kizáró ok áll fenn,

b) a bűncselekményből eredő társadalombiztosítási, egyéb biztosítási igényét nem érvényesítette, illetve kárigényét, biztosítási igényét érvényesítette, és kára a kárenyhítési kérelem benyújtásáig megtérült (ideértve a külföldi államtól, biztosítótól vagy nem kormányzati áldozatvédő szervezettől kapott juttatást is),

c) magatartása a bűncselekmény kiváltó oka volt, vagy a bűncselekmény elkövetésében közrehatott, és azt a bíróság jogerős határozatában megállapította,

d) felróható magatartása okozta a kárt, vagy az közrehatott a kár bekövetkeztében, és azt a bíróság jogerős határozatában megállapította,

e) a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadta, vagy a szakértői vizsgálatban a közreműködési kötelezettségét nem teljesítette, illetőleg az idézéssel szembeni mulasztása miatt vele szemben jogerősen rendbírságot szabtak ki,

f) a kárenyhítési eljárásban az orvosi, szakértői vizsgálatban történő közreműködési kötelezettségét nem teljesíti, a kért kiegészítő adatokat nem szolgáltatja, a meghallgatásról indokolatlanul távol marad,

g) a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges magánindítványt nem tette meg,

h) a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben

1. hamis vád (Btk. 233–236. §),

2. hatóság félrevezetése (Btk. 237. §),

3. hamis tanúzás (Btk. 238–241. §),

4. hamis tanúzásra felhívás (Btk. 242. §),

5. hatósági eljárás akadályozása (Btk. 242/A. §),

6. mentőkörülmény elhallgatása (Btk. 243. §),

7. bűnpártolás (Btk. 244. §),

8. zártörés (Btk. 249. §),

9. az elkövető, illetőleg az elkövető hozzátartozója sérelmére személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó

bűncselekményt követett el, és azt a bíróság jogerős határozatában megállapította.

IV. Fejezet

ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

Tájékoztatás

9. § (1)14 Az áldozatsegítő szolgálat a hozzá forduló ügyfelet tájékoztatja

a) a büntetőeljárásbeli jogairól és kötelezettségeiről,

b) a számára elérhető támogatások fajtáiról és az igénylés feltételeiről,

c) az e törvényben biztosított támogatásokon kívül igénybe vehető egyéb ellátásokról, juttatásokról, jogérvényesítési lehetőségekről,

d) az áldozatsegítésben részt vevő állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek elérhetőségéről,

e) a bűncselekmény típusára figyelemmel az ismételt áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről.

(2)15 Ha az áldozatsegítő szolgálat más hatóságtól, szervtől vagy szervezettől, illetve az áldozatsegítő szolgálathoz benyújtott támogatás iránti kérelemből természetes személy áldozattá válásáról szerez tudomást, írásban tájékoztatja az ügyfelet – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – arról, hogy áldozatsegítő támogatás jogosultja lehet, és jogosultsága esetén a támogatások iránt kérelmet terjeszthet elő.

(3)16 Az áldozatsegítő szolgálat a tájékoztatás megtörténtéről – a (2) bekezdésben meghatározott eset kivételével – feljegyzést készít.

9/A. §17 Amennyiben az áldozatsegítő szolgálat megállapítja, hogy a hozzá forduló harmadik országbeli állampolgár emberkereskedelem áldozata, – a 9. § (1) bekezdésében foglaltakon túl – tájékoztatja arról is, hogy

a) egy hónap gondolkodási idő áll rendelkezésére annak eldöntésére, hogy a bűncselekmény felderítésében a hatóságokkal együttműködik-e;

b) a gondolkodási idő tartamára ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásra, a hatóságokkal való együttműködés időtartamára pedig tartózkodási engedélyre jogosult.

Az engedélyezés iránti kérelem18

10. § (1)19 Az ügyfél tájékoztatásért, az áldozat tájékoztatásért és érdekérvényesítése elősegítéséért bármely áldozatsegítő szolgálathoz fordulhat. Az áldozat azonnali pénzügyi segély, jogi segítségnyújtás és kárenyhítés iránti kérelmét bármely áldozatsegítő szolgálatnál előterjesztheti.

(2)20 Az azonnali pénzügyi segély, a jogi segítségnyújtás és a kárenyhítés iránti kérelmet egy példányban, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány (a továbbiakban: nyomtatvány) kitöltésével kell benyújtani. A nyomtatvány kitöltéséhez az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújt.

(3) A kérelemben meg kell jelölni

a)21 ha az áldozat természetes személy, annak természetes személyazonosító adatait, lakcímét és állampolgárságát; ha az áldozat olyan szervezet vagy annak önálló képviseleti joggal rendelkező szervezeti egysége, amelyet jogszabály jogi személyként ismer el vagy amely a polgári jogi viszonyok önálló jogalanya lehet, és a tagoktól elkülönülő vagyonnal rendelkezik – ideértve a gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti előtársaságot is22 – annak nevét és székhelyét,

b) a kérelem benyújtásának alapjául szolgáló bűncselekményre vonatkozó adatokat (a bűncselekmény megnevezése, a bűncselekmény elkövetésének helye, időpontja és lényeges körülményei),

c) azt, hogy a b) pontban megjelölt bűncselekmény az áldozat számára milyen sérelemmel, így különösen testi vagy lelki sérüléssel, érzelmi megrázkódtatással, illetve vagyoni kárral járt,

d) az igényelt támogatás fajtáját,

e) azt, hogy a korábban igénybe vett támogatásokkal kapcsolatban terheli-e az áldozatot az állammal szemben visszafizetési kötelezettség,

f) azt, hogy az áldozattal szemben az igényelt támogatás nyújtását kizáró ok fennáll-e.

(4)23 A 11. § szerinti igazolást az áldozat a kérelemhez csatolhatja, ha azzal rendelkezik. Ha az áldozat a kérelméhez nem csatolja a 11. § szerinti igazolást, azt az áldozatsegítő szolgálat a kérelem benyújtását követően haladéktalanul beszerzi. A 2. § (1) bekezdése esetén az áldozatnak kérelméhez a megfelelő dokumentumokat csatolnia kell.

Igazolás

11. § (1)24 A büntetőeljárás adott szakaszában eljáró nyomozó hatóság, ügyész vagy bíróság a támogatás igénybevételéhez igazolást állít ki az áldozat vagy az áldozatsegítő szolgálat kérelme alapján. Az igazolás tartalmazza

a) az áldozat 10. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti adatait,

b) a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre vonatkozó adatokat (a tényállás és annak Btk. szerinti minősítése),

c) a büntetőeljárásra vonatkozó adatokat (eljáró hatóság megnevezése, ügyszám, a foganatosított büntetőeljárási intézkedések, vádemelés megtörténte, elhalasztása, mellőzése, a kérelmező büntetőeljárási pozíciója, az ügyben volt-e/van-e folyamatban közvetítői eljárás).

(2) Ha az áldozat ellen a 8. § h) pontjában megjelölt bűncselekmény miatt, a kárenyhítésre okot adó bűncselekménnyel összefüggésben büntetőeljárás indult, az igazolás ennek tényét is rögzíti.

(3) A nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság köteles az igazolást a kérelem kézhezvételét követő munkanapon a hivatali idő végéig kiállítani.

(4)25 Az igazolás hatályát veszti, ha az igazolásban szereplő cselekmény miatt indított büntetőeljárásban az eljáró hatóság a feljelentést bűncselekmény vagy bűncselekmény gyanújának hiánya miatt jogerősen elutasítja, valamint a nyomozást bűncselekmény vagy bűncselekmény bizonyítottságának hiányában jogerősen megszünteti. Az áldozat kérelmére kiállított igazolás akkor is hatályát veszti, ha azt az áldozat a támogatás iránti kérelmének mellékleteként a kiállítást követő 15 napon túl nyújtja be az áldozatsegítő szolgálathoz.

(5)26 A büntetőeljárás befejezéséről határozatot hozó nyomozó hatóság, ügyész vagy bíróság – ha az ügyben korábban igazolást állítottak ki – 3 napon belül tájékoztatja az áldozatsegítő szolgálatot az eljárás eredményéről.

Adatváltozás bejelentése

12. §27 Ha e törvény másként nem rendelkezik, az áldozat a kérelemben közölt adatokban bekövetkező változást – a kérelmet érdemben elbíráló döntés jogerőre emelkedéséig – annak megtörténtétől számított 8 napon belül köteles az áldozatsegítő szolgálatnak bejelenteni.

A kérelemben foglaltak valódiságának ellenőrzése

13. § (1)28

(2) A támogatás feltételeinek vizsgálata céljából megkeresésre

a) az adóhatóság az adótitokról,

b) a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság a büntetőeljárás állásáról,

c) a kezelést végző orvos az orvosi titokról,

d)29 az erre hatáskörrel rendelkező hatóság a 6. § (3) bekezdésében megjelölt jogosultságokról tájékoztatja az áldozatsegítő szolgálatot.

(3)30

14. §31

Visszatérítés

15. § (1) Az áldozat a támogatás iránti kérelmet érdemben elbíráló határozat jogerőre emelkedését követő 3 évig köteles visszatéríteni a pénzben nyújtott támogatást, ha

a) az eljáró hatóság jogerősen megállapította, hogy a támogatás alapjául szolgáló cselekmény nem bűncselekmény, kivéve az 1. § (3) bekezdése szerinti eseteket,

b)32 az áldozat a támogatás iránti ügyében valótlan adatot szolgáltatott,

c)33 a kár vagy a rendkívüli kiadás más forrásból részben vagy egészben megtérült, de legfeljebb a megtérülés mértékéig,

d) a támogatás igénybevételét kizáró ok a támogatást követően következett be.

(2)34

(3)35 Az áldozat köteles a támogatást egy összegben, a visszafizetésre kötelező jogerős határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül az „áldozatsegítés” elnevezésű célelőirányzat javára megfizetni.

(4)36 Az áldozatsegítő szolgálat a visszatérítendő összeg megfizetésére kérelemre, indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb hat hónap halasztást vagy részletfizetést engedélyezhet.

(5)37 A vissza nem térített támogatás adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, a teljesítés elmulasztása esetén az áldozatsegítő szolgálat megkeresi a tartozás összegének behajtására hatáskörrel rendelkező szervet.

Méltányosság

15/A. §38 (1) A 15. § (1) bekezdés b) és d) pontjaiban meghatározott eseteket kivéve az áldozatsegítő szolgálat az áldozatnak a visszatérítési kötelezettséget előíró határozat jogerőre emelkedésétől a visszafizetési határidő lejártáig előterjesztett kérelmére a visszafizetendő összeget méltányosságból mérsékelheti vagy elengedheti, ha az áldozat havi nettó jövedelme – közös háztartásban élők esetén az egy főre eső jövedelem – nem haladja meg az alapösszeget, vagy a visszafizetés az áldozat vagy a vele közös háztartásban élők számára méltánytalanul súlyos hátrányt okozna.

(2) A méltányosság iránti kérelemhez csatolni kell az áldozat és a vele közös háztartásban élők jövedelmére vonatkozó igazolásokat.

(3) A méltányossági kérelem tárgyában hozott döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Nyilvántartás

16. § (1)39 Az áldozatsegítő szolgálat a tájékoztatásokról és a támogatásokról – a kérelmek elbírálása, a visszatérítési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint megyei és országos statisztikai adatgyűjtés érdekében – nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza

a) az áldozatnak a 10. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti adatait,

b) a 10. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti adatokat,

c) a 11. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti adatokat,

d) a támogatásra vonatkozó adatokat:

1.40 az eljáró áldozatsegítő szolgálat neve,

2. az igényelt támogatás formája,

3. a határozat tartalma,

4. a határozathozatal helye és időpontja,

5. a jogorvoslati kérelem elbírálása, jogerőre emelkedés időpontja,

6. a megismételt eljárás adatai,

7. a támogatás ellenőrzésére vonatkozó adatok,

8. a közreműködő szervezetek nevei.

(3)41 Az áldozatsegítő szolgálat a nyilvántartásban rögzített adatokat a tájékoztatás napjától vagy a kérelem előterjesztésétől számított 10 évig tartja nyilván és kezeli.

(4)42 Az áldozatsegítő szolgálat a nyilvántartás adatairól megkeresésre tájékoztatást ad a büntető- vagy polgári ügyben eljáró bíróság, a büntetőügyben eljáró ügyész vagy nyomozó hatóság, valamint a jogi segítő számára.

(5)43 Az áldozatsegítő szolgálat a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, megszüntetése céljából a nyilvántartásban szereplő adatokról, az áldozattá válás körülményeire, illetve a kiskorú veszélyeztetettségére utaló adatokról a gyermekjóléti szolgálatoknak, illetve az eljáró gyámhatóságnak tájékoztatást ad.

(6)44 Az áldozatsegítő szolgálat által vezetett nyilvántartások országos adatbázist alkotnak. Az adatbázis felhasználásával az áldozatsegítő szolgálat évente statisztikai kimutatást készít.

Illeték-, díj- és költségmentesség45

17. §46 Az áldozatsegítő eljárások illeték- és díjmentesek. A magyar nyelvet nem ismerő ügyfél helyett a fordítás és tolmácsolás költségét a célelőirányzat terhére az áldozatsegítő szolgálat viseli.

18. §47

A pénzbeli támogatás fedezete

19. §48 Az áldozat részére az azonnali pénzügyi segélyt, illetve a kárenyhítést az „áldozatsegítés” elnevezésű, felülről nyitott célelőirányzat terhére kell kifizetni.

Egyéb eljárási szabályok

20. §49 (1) Az áldozatsegítő szolgálat a tájékoztatásról és az érdekérvényesítés elősegítéséről nem hoz döntést.

(2) Az eljárás irataiba a 16. § (4) és (5) bekezdésében megjelölt személyek és hatóságok is betekinthetnek.

(3) Az áldozatsegítő szolgálat eljárásában a hatóság nem tart elektronikus úton írásban kapcsolatot az ügyféllel.

V. Fejezet

A SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

21. §50

Az igényérvényesítés határideje

22. § (1)51

(2) Azonnali pénzügyi segély iránti kérelmet a bűncselekmény elkövetését követő 3 munkanapon belül lehet előterjeszteni.

Elintézési határidő

23. §52 Az áldozatsegítő szolgálat a kérelemről – ha a támogatás igénybevételének feltételei annak alapján megállapíthatóak – az igazolás beérkezését követően öt munkanapon belül dönt. Ha az áldozat a személyesen benyújtott kérelméhez az igazolást csatolja, az áldozatsegítő szolgálat a kérelemről soron kívül dönt.

Az érdekérvényesítés elősegítése

24. § (1)53 Az áldozatsegítő szolgálat az eset összes körülményeinek mérlegelése után a bűncselekmény következtében jogaiban sérelmet szenvedett áldozatnak jogi tanácsot és segítséget ad a sérelem rendezéséhez.

(2)54 Ha a körülmények alapján bebizonyosodik, hogy a rászoruló áldozat sérelmének rendezéséhez a Jst.-ben meghatározott jogi segítségnyújtásra van szükség, az áldozatsegítő szolgálat továbbítja a kérelmet a jogi segítségnyújtó szolgálatnak, amely a döntéséről és a megtett intézkedésekről haladéktalanul értesíti az áldozatsegítő szolgálatot.

25. § (1)55 Az áldozatsegítő szolgálat az eset összes körülményeinek mérlegelése után köteles az áldozatot tájékoztatni:

a) az igénybe vehető egészségügyi, egészségbiztosítási ellátásokról,

b) a beutalóval, illetve beutaló nélkül igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról,

c) az ellátásokat nyújtó intézmények címéről, elérhetőségéről,

d) a betegek jogairól és kötelezettségeiről,

e) a betegjogi képviselő szerepéről, nevéről és elérhetőségéről,

f) az egészségügyi közvetítői eljárás tartalmáról,

g) az e) és f) pontokon kívüli egyéb jogérvényesítési lehetőségekről.

(2)56 Az áldozat kérelmére az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújt

a) az egészségügyi szolgáltatás lehető leggyorsabb igénybevételéhez,

b) az egészségbiztosítási ellátással kapcsolatos panaszjog érvényesítéséhez.

(3)57 Annak érdekében, hogy az áldozat a lehető leggyorsabban tudja igénybe venni a számára legmegfelelőbb egészségügyi szolgáltatást, az áldozatsegítő szolgálat az illetékességi területén működő egészségügyi szolgáltatóval együttműködési megállapodást köthet.

(4)58 Az áldozatsegítő szolgálat az áldozatot – beleegyezése esetén – egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja. Az áldozatsegítő szolgálat elsődlegesen ahhoz az egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja az áldozatot, amellyel együttműködési megállapodást kötött.

26. § (1)59 Az áldozatsegítő szolgálat az eset összes körülményeinek mérlegelése után köteles az áldozatot tájékoztatni:

a) a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások és a szociális szolgáltatások,

b) a nyugdíj-biztosítási ellátások,

c) a munkanélküli-ellátások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások,

d) a családtámogatási ellátások,

e) a gyermekjóléti alapellátások, a gyermekvédelmi szakellátás és a gyermekvédelmi gondoskodás

formáiról, a jogosultság feltételeiről, az igénylés módjáról, valamint az ellátásokat és szolgáltatásokat nyújtó intézmények címéről, elérhetőségéről.

(2)60 Az áldozat kérelmére az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújt

a) az ellátások, szolgáltatások igénybevételéhez,

b) az ellátásokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszjog érvényesítéséhez.

Azonnali pénzügyi segély

27. § (1)61 Az áldozatsegítő szolgálat az áldozati státus elbírálását követően, kérelemre, méltányossági döntés alapján, az áldozat bűncselekmény következtében kialakult helyzetére figyelemmel, az eset összes körülményeit vizsgálva és mérlegelve azonnali pénzügyi segélyt adhat, vagy más hatóság által előlegként biztosított támogatást a bizonylat szerint megtéríthet.

(2)62 Az áldozatsegítő szolgálatnak az azonnali pénzügyi segély iránti kérelemről szóló döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.

28. §63

VI. Fejezet

A KÁRENYHÍTÉSRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

29. §64 (1) A kárenyhítési eljárás támogatási és döntési eljárásból áll.

(2)65 A támogatási eljárásban a támogató hatóság segíti az áldozatot a nyomtatvány kitöltésében, útmutatást ad a kiegészítő adatok iránti megkeresés teljesítéséhez, szükség szerint beszerzi a kiegészítő adatokat, meghallgatja az áldozatot, továbbítja a kérelmet a döntő hatósághoz.

(3)66 A döntési eljárásban a döntő hatóság a kárenyhítés iránti kérelmet érdemben elbírálja.

(4) A kárenyhítés iránti kérelmet a döntő hatósághoz kell címezni. Az áldozat a kérelmét benyújthatja úgy is, hogy nem veszi igénybe a támogató hatóság segítségét.

Az igényérvényesítés határideje

30. § (1) A kárenyhítési kérelmet – a (2)–(4) bekezdésben, illetve a 45. § (2) bekezdésében foglalt kivételekkel – a bűncselekmény elkövetését követő 3 hónapon belül lehet benyújtani.

(2) Ha a kérelem előterjesztése elháríthatatlan akadályba ütközik, a kérelmet az akadály megszűnését követő 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.

(3) Ha egy korábban államigazgatási eljárásban vizsgált cselekményről később derül ki, hogy az bűncselekmény, a kérelmet a büntetőeljárás megindítását követő 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.

(4)67 Ha a bűncselekmény elkövetését követően később derül ki, hogy az áldozat testi épségének, egészségének súlyos károsodása és a bűncselekmény között ok-okozati összefüggés áll fenn, illetve ha a bűncselekmény megváltoztatott minősítése alapján szándékos, személy elleni erőszakos a bűncselekmény, a kérelmet az ok-okozati összefüggés tudomásra jutásától, illetve a minősítés megváltoztatásától számított 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.

(5) A (2)–(4) bekezdések esetén a kérelem a bűncselekmény elkövetését követő 5 év elteltével nem nyújtható be. Ha az áldozat a (2)–(4) bekezdések alapján kéri a kárenyhítést, ennek okát megfelelően igazolnia kell.

Tájékoztatás

31. § A támogató hatóság a támogatás iránti kérelem esetén haladéktalanul tájékoztatja az áldozatot a kárenyhítéssel kapcsolatos információkról, a kérelemhez szükséges dokumentumokról és arról, hogy ezeket az áldozat hogyan tudja beszerezni.

A nyomtatvány és mellékletei

32. § (1) A kárenyhítés iránti kérelemben – a 10. §-ban foglaltakon túl – meg kell jelölni

a) a rászorultság megállapításához szükséges adatokat [jövedelemre vonatkozó adatok, az áldozattal egy háztartásban élő személyek száma és a jövedelmükre vonatkozó adatok, vagy a 6. § (3) bekezdése szerinti adatok],

b) az igényelt kárenyhítés formáját,

c) egyösszegű kárenyhítés esetén az igényelt összeg nagyságát, járadék jellegű kárenyhítés esetén az igényelt járadék havi összegét és a folyósítás időtartamát,

d) azt, hogy az áldozat rendelkezik-e olyan biztosítással, amelyből kárának részbeni vagy teljes megtérülése várható,

e) azt, hogy a d) ponton túlmenően várható-e, hogy a kár vagy annak egy része más forrásból megtérül,

f) azt, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben felmerült kár az elkövetőtől vagy más forrásból megtérült-e, ha igen, milyen mértékben,

g) azt, hogy az áldozat ellen a 8. § h) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt eljárás van-e folyamatban.

(2) A kérelemhez az alábbi dokumentumokat kell csatolni:

a)68 a jövedelmi helyzetére tekintet nélkül rászorulónak tekintendő kérelmező kivételével a jövedelemre vonatkozó igazolást,

b) a testi épség, egészség súlyos károsodását igazoló szakértői véleményt vagy orvosi dokumentumokat, vagy a halotti anyakönyvi kivonatot.

(3) Egyösszegű kárenyhítés iránti igény esetén a (2) bekezdésben meghatározott dokumentumokon túl csatolni kell a kár mértékét igazoló iratokat (pl. számla, nyugta vagy más bizonylat) is.

(4) Járadék iránti igény esetén a (2) bekezdésben meghatározott dokumentumokon túl csatolni kell a keresőképtelenséget igazoló és annak várható időtartamát valószínűsítő szakértői véleményt vagy orvosi igazolást is.

(5) A 6. § (1) bekezdésének b), illetve c) pontja alapján jogosult áldozat esetén csatolni kell az együttélést, rokoni kapcsolatot, tartási kötelezettséget igazoló dokumentumokat is.

Bejelentési kötelezettség

33. § (1) Az áldozat 8 napon belül köteles bejelenteni, ha

a) a 8. § c)–e) és h) pontja szerinti kizáró okok valamelyikét bíróság vagy nyomozó hatóság jogerős határozata megállapítja,

b) a bűncselekménnyel összefüggésben felmerült kár az elkövetőtől vagy más forrásból megtérült.

(2) A bejelentési kötelezettség az áldozatot a kárenyhítési kérelmet érdemben elbíráló határozat jogerőre emelkedését követő 3 évig terheli.

34. §69

A döntő hatóság intézkedése a kérelem beérkezését követően

35. §70 (1) A döntő hatóság a kérelem beérkezését követő 5 munkanapon belül dönt arról, hogy a kérelem érdemi elbírálásához szükség van-e arra, hogy a támogató hatóság a kérelmezőt vagy más személyt meghallgasson.

(2) A döntő hatóság az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó áldozatot is értesíti az eljárás megindításáról.

36. §71

Érdemi döntés

37. § (1) A döntő hatóság az érdemi döntés meghozatala során megvizsgálja

a) az áldozat kárának vagy jövedelemcsökkenésének mértékét,

b) az áldozat rászorultságát és a kárenyhítésre való jogosultságát,

c) a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény és a bekövetkezett kár, jövedelemcsökkenés közötti ok-okozati összefüggést.

(2) Egyösszegű kárenyhítés iránti kérelem elbírálása esetén, az (1) bekezdés szerinti eljárást követően a döntő hatóság megállapítja a kár mértékét, és ennek alapján meghatározza a kárenyhítés összegét, vagy a kérelmet elutasítja.

(3) Járadék iránti kérelem elbírálása esetén, az (1) bekezdés szerinti eljárást követően a döntő hatóság megállapítja az egy főre eső jövedelemcsökkenés mértékét, és ennek alapján meghatározza a járadék összegét és a folyósítás időtartamát, vagy a kérelmet elutasítja.

A járadék felülvizsgálata

38. § (1)72 Az áldozatsegítő szolgálat a járadékot engedélyező határozatban meghatározott időközönként ellenőrzi a járadékra való jogosultságot. Az ellenőrzés során az áldozat – a műtétet és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást kivéve – orvosi, szakértői vizsgálatra kötelezhető.

(2)73

A kárenyhítési összeg kifizetése, a járadék folyósítása

39. §74 A kárenyhítési összeg kifizetéséről, a járadék folyósításáról az áldozatsegítő szolgálat gondoskodik. A járadékot úgy kell folyósítani, hogy azt a jogosult minden hónap 10. napjáig megkapja.

Eljárás az Európai Unió más tagállamába irányuló, illetve onnan érkező kárenyhítési kérelmek esetén

40. § (1) Az e törvényben foglaltakat az Európai Unió más tagállamába irányuló, illetve onnan érkező kárenyhítési kérelmek esetén a (2) és (3) bekezdések szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A támogató hatóság az Európai Unió más tagállamába irányuló kérelem esetén az áldozat rendelkezésére bocsátja az adott tagállam által használt nyomtatványt, valamint segítséget nyújt a nyomtatvány kitöltésében. A támogató hatóság a kárenyhítés iránti kérelmet és az alátámasztó okmányokat a lehető legrövidebb időn belül továbbítja a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes tagállam döntő hatóságához.

(3)75

VII. Fejezet

AZ ÁLDOZATI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE

Az áldozati jogok érvényesülésének elősegítése

41. § (1)76 Az áldozatsegítő szolgálat gondoskodik arról, hogy az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervek, intézmények, hatóságok az áldozatokat megillető jogokat megismerjék és megfelelően érvényesítsék.

(2)77 Az áldozatsegítő szolgálat az áldozatok számára a legszükségesebb információkat tartalmazó tájékoztatót készít. A tájékoztatót eljuttatja az illetékességi területén működő azon szervekhez, intézményekhez, hatóságokhoz, amelyek kapcsolatba kerülnek az áldozatokkal.

Az áldozati jogok érvényesülésének figyelemmel
kísérése

42. § (1)78 Az áldozati jogok érvényesülését az áldozatsegítő szolgálat rendszeresen figyelemmel kíséri, ennek keretében tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől. Tapasztalatairól az áldozatsegítő szolgálat évente elemző jelentést készít.

(2)–(3)79

Együttműködés és kapcsolattartás

43. § (1)80 Az áldozatsegítő szolgálat feladatai ellátása során együttműködik és kapcsolatot tart a rendőrség áldozatvédelmi hálózatával, a nyomozó hatósággal, az ügyészséggel, a bírósággal, a bevándorlási és állampolgársági hivatallal, a konzuli szolgálattal, a helyi és kisebbségi önkormányzatokkal, az egészségügyi intézményekkel, az ifjúságvédelmi szervezetekkel, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekkel, a családsegítő szolgálatokkal, az alap- és szakellátást nyújtó szociális szolgáltatókkal és intézményekkel, a közoktatási intézményekkel, a polgárőrséggel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal.

(2)81 Az áldozatsegítő szolgálat abban az esetben, ha munkája során kiskorú veszélyeztetettségéről szerez tudomást, haladéktalanul jelzi azt a kiskorú tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnak. Ha a feltárt körülmény a kiskorú életét, testi épségét súlyosan veszélyezteti, a jelzéssel egyidejűleg gyámhatósági eljárást kezdeményez.

(3)82 Az áldozatsegítő hatóság a 9/A. § szerinti tájékoztatás megtörténtét követően – a büntetőeljárás adott szakaszában eljáró nyomozó hatóság, ügyész vagy bíróság egyidejű értesítése mellett – haladéktalanul kezdeményezi az idegenrendészeti hatóságnál a harmadik országbeli állampolgár ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással történő ellátását.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

44. § Ez a törvény 2006. január 1-jén lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

45. § (1) Az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján 2006. január 1-jén folyamatban levő kárenyhítés iránti kérelmek elbírálására e törvényt kell alkalmazni. A 2006. január 1-jén folyamatban maradt kárenyhítés iránti kérelmek eredeti iratait a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány a központi áldozatsegítő szolgálatnak küldi meg.

(2) E törvényt kell alkalmazni a hatálybalépését megelőzően elkövetett bűncselekménnyel összefüggésben, ha a kárenyhítés iránti kérelem benyújtását a Korm. rendelet – mint korábbi jogszabály – lehetővé tette.

(3)83 E törvénynek a hagyatéki eljárásról szóló … törvény84 122. § (3) bekezdésével megállapított 15/A. §-át a hatálybalépését megelőzően jogerősen megállapított, de még meg nem fizetett tartozásokra is alkalmazni kell.

Felhatalmazás

46. § (1)85 Felhatalmazást kap az áldozatsegítésért felelős miniszter, hogy rendelettel állapítsa meg

a)86 az e törvény szerinti támogatások engedélyezése iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó részletes szabályokat, a rászorultság igazolásának módját, a pénzbeli támogatás folyósításának és visszatérítésének részletes szabályait,87

b) az áldozatsegítő szolgálatnál foglalkoztatottak képesítési feltételeire vonatkozó szabályokat,

c) az irányítása alá tartozó szervek áldozatsegítő feladatait, azok civil szervezetekkel való együttműködésének formáit.

(2)88 Felhatalmazást kap az áldozatsegítésért felelős miniszter, hogy rendelettel állapítsa meg az irányítása alá tartozó szervek áldozatsegítő feladatait, azok civil szervezetekkel való együttműködésének formáit.89

(3)90 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az áldozatsegítő szolgálatot vagy szolgálatokat, ezen belül a támogató hatóságot vagy hatóságokat és a döntő hatóságot vagy hatóságokat rendeletben jelölje ki.91

Az Európai Unió jogának való megfelelés

47. § (1) E törvény a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/80/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) E törvény 9. § (1) bekezdése a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat 4. cikkének való megfelelést szolgálja.

(3)92 E törvény 9/A. §-a és 43. § (3) bekezdése a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló, 2004. április 29-i 2004/81/EK tanácsi irányelv 5. és 6. cikkének való megfelelést szolgálja.

48. §93 (1)–(6)94

(7)–(8)95

(9)–(13)96

49–54. §97

1

A törvényt az Országgyűlés a 2005. november 29-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2005. december 6.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 117. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 171. § (5) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

A 4. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja, a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 4. § (3) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (4) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 4. § (5) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének a) és c) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

Az 5. § b) pontja a 2009: LXXV. törvény 118. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

Az 5. § c) pontja a 2009: LXXV. törvény 118. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

11

Az 5. § d) pontja a 2009: LXXV. törvény 118. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

A 6. § (1) bekezdésének d) pontját a 2009: LXXV. törvény 119. §-a iktatta be. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 6. § (3) bekezdés a) pontja a 2008: CVII. törvény 52. § (2) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 9. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 9. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 9. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 9/A. §-t a 2007: II. törvény 119. § (1) bekezdése iktatta be, bevezető szövegrésze a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 10. §-t megelőző alcím a 2009: LXXV. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

19

A 10. § (1) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 10. § (2) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 10. § (3) bekezdésének a) pontja a 2009: LXXV. törvény 120. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

23

A 10. § (4) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (1) bekezdése felvezető szövegének első mondata a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 11. § (4) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 11. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja, a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

27

A 12. § a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 13. § (1) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 13. § (2) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 13. § (3) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

31

A 14. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 15. § (1) bekezdésének b) pontja a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 15. § (1) bekezdésének c) pontja a 2009: LXXV. törvény 121. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 15. § (2) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 15. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja, a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 15. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 15. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 15/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2010: XXXVIII. törvény 122. § (3) bekezdése iktatta be.

39

A 16. § (1) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 122. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

40

A 16. § (2) bekezdése d) pontjának 1. alpontja a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 16. § (3) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 122. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

42

A 16. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 16. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 16. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 17. §-t megelőző alcím a 2006: CXXIII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 17. § második mondatát a 2006: CXXIII. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be.

47

A 18. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

48

A 19. § első mondata a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja, a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

49

A 20. § a 2009: LXXV. törvény 123. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

50

A 21. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 22. § (1) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 23. § a 2009: LXXV. törvény 124. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

53

A 24. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 24. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja, a 2009: LXXV. törvény 143. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

55

A 25. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 25. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 25. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 25. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 26. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 26. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 27. § a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg. A 27. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: LXXV. törvény 125. §-a.

62

A 27. § (2) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 125. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

63

A 28. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

64

A 29. §-t megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 29. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 149. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 29. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 149. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 30. § (4) bekezdése a 2009: LXXV. törvény 126. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

68

A 32. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: LXXV. törvény 127. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

69

A 34. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 35. § a 2009: LXXV. törvény 128. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

71

A 36. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 38. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 38. § (2) bekezdését a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

74

A 39. § első mondata a a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 40. § (3) bekezdését a 2006: CIX. törvény 151. §-ának d) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 41. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 41. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 42. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 42. § (2)–(3) bekezdését a 2009: LXXV. törvény 144. § (6) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 140. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

80

A 43. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 43. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 150. §-ának i) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 43. § (3) bekezdését a 2007: II. törvény 119. § (2) bekezdése iktatta be.

83

A 45. § (3) bekezdését a 2010: XXXVIII. törvény 122. § (4) bekezdése iktatta be.

84

A törvény száma helyesen 2010: XXXVIII. törvény.

85

A 46. § (1) bekezdése a 2006: CXXIII. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 46. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 111. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 46. § (2) bekezdése a 2010: CXXVI. törvény 92. §-a szerint módosított szöveg.

90

A 46. § (3) bekezdését a 2006: CIX. törvény 149. § (4) bekezdése iktatta be.

92

A 47. § (3) bekezdését a 2007: II. törvény 119. § (3) bekezdése iktatta be.

93

A 48. §-t a 2007: LXXXII. törvény 3. § (5) bekezdésének 8. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 5. § (5) bekezdése alapján 2008. január 2. napjával.

94

A 48. § (1)–(6) bekezdését és a 48. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. § 840. pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 48. § (7)–(8) bekezdését a 2007: CLI. törvény 22. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 48. § (9)–(13) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 840. pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 49–54. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 840. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére