Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

143/B/2005. AB határozat

143/B/2005. AB határozat*

2010.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos továbbképzéséről szóló 52/2003. (VII. 22.) ESzCsM rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos továbbképzéséről szóló 52/2003. (VII. 22.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: R.) egészének megsemmisítését kérte, mert állítása szerint az sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 9. § (2) bekezdését, 35. § (2) bekezdését, 70/A. §-át és 70/B. §-át. Az indítványozó kifogásolta a kötelező szakmai továbbképzés bevezetését, mert más szakmákban ismeretlen módon kötelezi az orvosokat számukra súlyos anyagi terhet jelentő továbbképzések elvégzésére. Visszaható hatályúnak is találta az indítványozó a rendelkezést, mivel a korábban diplomát szerzett orvosokat is sújtja a továbbképzési kötelezettség. Az indítványozó állítása szerint a R. alacsony jogforrási szinten szabályoz alapjogokat és túlterjeszkedett az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) adta felhatalmazás keretein is, ezért is alkotmányellenes. Mindezek alapján az indítványozó a R. egészének megsemmisítését kérte.
Az indítvány benyújtását követően mind a R., mind az Eütv. szabályai megváltoztak, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően az elbíráláskor hatályos szabályokat vette figyelembe döntése meghozatalánál.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.”
2. Az Eütv. vizsgálatba bevont lényegesebb rendelkezései:
„112. § (3) Nem vehető fel a működési nyilvántartásba az,
…
c) aki – jogszabályban meghatározott esetekben – a megfelelő szakmai nyelvismeret meglétét, vagy aki a (7) bekezdés esetében a továbbképzési kötelezettsége teljesítését nem igazolja,”
„113. § (1) A működési nyilvántartásból a nyilvántartást vezető szerv törli azt a személyt
…
f) aki a 112. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti továbbképzési kötelezettsége teljesítését a működési nyilvántartása időtartamának lejárta előtt, vagy legkésőbb a 113. § (5) bekezdés szerinti felhívásra nem igazolja,
…
(5) A működési nyilvántartást vezető szerv a működési nyilvántartás megújítására nyitva álló határidő lejárta előtt 60 nappal írásban, az egészségügyi államigazgatási szerv és – ha az egészségügyi dolgozó munkáltatója ismert – a munkáltató egyidejű értesítése mellett értesíti az egészségügyi dolgozót a működési nyilvántartása lejártáról és felhívja az egészségügyi dolgozót a továbbképzési kötelezettségének határidőben történő igazolására. A felhívást – ha az egészségügyi dolgozó eddig az időpontig továbbképzési kötelezettsége teljesítését nem igazolta – az első felhívás kézbesítését követő 30 nap elteltével meg kell ismételni. A felhívások eredménytelensége esetén a második felhívás kézbesítését követő 30. napon az egészségügyi dolgozót a működési nyilvántartásból törölni kell.”
„116/B. § (1) Az egészségügyi ellátás megfelelő szakmai színvonalának biztosítása érdekében – a megszerzett ismeretek és készségek folyamatos szinten tartása, fejlesztése érdekében, a tudomány korszerű színvonalának és az egészségügyi ellátás igényeinek megfelelően – az egészségügyi tevékenységet önállóan végző, egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek (a továbbiakban: továbbképzésre kötelezett) egészségügyi szakmai továbbképzésben (a továbbiakban: továbbképzés) kötelesek részt venni.
(2) A továbbképzés továbbképzési időszakokban történik. A továbbképzési időszak tartama 5 év. Az első továbbképzési időszak kezdete – a 112. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével – a továbbképzésre kötelezett működési nyilvántartásba történő felvételének a napja.
(3) A továbbképzési időszak alatt a továbbképzésre kötelezettnek a külön jogszabályban meghatározott kötelező és szabadon választható elméleti és gyakorlati továbbképzési formákban kell részt vennie. Az elméleti és gyakorlati feltételek teljesítésének mérése pontozással történik.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a rendelet alkotmányos jogokat korlátoz rendeleti szinten, erre a jogalkotó felhatalmazást sem adhatott volna. Véleménye szerint a miniszternek adott jogalkotási felhatalmazást túllépte a R. azzal, hogy kötelezően írta elő a továbbképzést, holott a kötelező jelleg a felhatalmazó rendelkezésből egyenesen nem következik.
Az indítványozó azt találta az alapjog korlátozásának, hogy a jogalkotó a R.-ben előírta a kötelező szakmai továbbképzést. Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakmai továbbképzésben való kötelező részvételt az Eütv. 116/B. § (1) bekezdése írja elő, így az indítványozónak az az érve, amely szerint a továbbképzés kötelező jellegét rendeleti szinten írta elő a jogalkotó, nem alapos.
„Az Országgyűlés és a Kormány normaalkotási viszonyában a rendező elvet az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében írt – a jogforrási hierarchiából következő – azon tilalom jelenti, amely szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. A törvénnyel való ütközést jelenti az is, ha az azonos szabályozási tárgyban a Kormány rendelete túlterjeszkedik a törvény által adott felhatalmazáson. Egy korábbi ügyben az Alkotmánybíróság már megállapította, hogy «[a] felhatalmazás kereteinek túllépése – a jogforrási hierarchia rendjének megsértésén keresztül alkotmányellenességet eredményez.»” [9/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 89, 112.] Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálta, hogy a Kormány tagja túlterjeszkedett-e a jogalkotási felhatalmazáson. A R. Preambuluma szerint a R. az Eütv. 116. §-a (2) bekezdésében, valamint 247. §-a (2) bekezdésének i) pontjában foglalt felhatalmazáson nyugszik. Az Eütv. 116. § (2) bekezdése a hatálybalépéstől 2009. december 31-éig tartalmazott ilyen felhatalmazást, azonban az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütvm.) részletesen újraszabályozta az egészségügyi szakmai képzések és továbbképzések rendjét, ennek keretében a kötelező szakmai továbbképzés törvényi alapját a 116/B. §-ban részletezte. Az Eütv. V. fejezet 3. cím Egészségügyi ágazati szakmai képzés címe azonban nem tartalmaz a korábbihoz hasonló felhatalmazó rendelkezést e helyütt. Az R. Preambulumában megjelölt másik felhatalmazás az Eütv. 247. § (2) bekezdés ie) alpontja, amelyet az Eütvm. szintén újraszabályozott, s amely nagy részletességgel tartalmazza a miniszter jogalkotási feladatait. Ez alapján a miniszter köteles az egészségügyi szakmai továbbképzés teljesítésének feltételeit, elméleti és gyakorlati továbbképzési formáit, közreműködő szervek kiválasztásának szabályait, szervezésére való jogosultság megszerzésére irányuló engedélyezési eljárás részletes szabályait és az engedély megadásának feltételeit, továbbképzési programjainak minősítési szempontjait rendeletben meghatározni [Eütv. 247. § (2) bekezdés i) pont, ie) alpont]. A R. szabályainak áttekintése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az a képzés teljesítésének feltételeit [R. 1. §; 2. § (1) bek., (4)–(8) bek.; 4-5. §], a továbbképzési formákat [R. 2. § (2)–(3) bek.]; a képző szervek kiválasztásának és engedélyezésének szabályait [R. 3. §; 6–8. §] tartalmazza. Ebből következően a R. az Eütv. 247. § (2) bekezdés i) pontjában adott felhatalmazáson nem terjeszkedett túl, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 35. § (2) bekezdése tekintetében elutasította.
2. Az indítványozó sérelmezte, hogy a R. az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállami jogbiztonságot sérti azért, mert a diplomájukat korábban megszerző szakembereket is kötelezi a továbbképzés igénybevételére, holott ők diplomájukat korábban „abban bízva szerezték meg, hogy ehhez kötött foglalkozásukat további feltételekhez nem kötve gyakorolhatják …”.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét jelenti a Jat. 12. § (2) bekezdésében megfogalmazott azon szabály megsértése, amely szerint „jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.] Ugyanez az alkotmányossági követelmény irányadó a jogosultságok korlátozására vagy elvonására is. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában visszaható hatálynak minősül, ha a jogszabály hatálybaléptetése „nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – az erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell”. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.] Ugyanakkor a közjegyzők utólagos szakvizsgára való kötelezése kapcsán az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy „a jogbiztonság és a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni (515/B/1997. AB határozat. ABH 1998. 976, 977.). (…) A közjegyzői intézmény működésének magas színvonala közérdek. A közjegyzői intézmény működésének színvonalát a jogalkotó közvetett módon, a díjszabásról, a közjegyzői állások számáról és székhelyéről, a szakmai előképzettségről szóló szabályok megalkotásával befolyásolja. A közjegyzővé válás egyik szakmai feltétele a jogi szakvizsga letétele. A jogi szakvizsga előírása a közjegyzői intézmény jellegére figyelemmel nem tekinthető sem szükségtelen, sem aránytalan korlátozásnak. Ugyanígy önmagában nem alkotmányellenes az sem, hogy a vizsgált törvény e feltétel teljesítését bizonyos esetben utóbb kívánja meg. A jogi szakvizsga letételét elvileg bárki teljesítheti.” [27/1999. (IX. 15.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.), ABH 1999, 281, 286.]
Ahogy az Alkotmánybíróság a közjegyzők kapcsán nem találta alkotmányellenesnek, hogy a közjegyzőket utólagosan szakvizsga letételére – ezzel maguk képzésére – kötelezte a jogalkotó, úgy jelen ügyben sem sérti a jogbiztonságot, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, hogy a R. kötelezővé teszi az egészségügyi tevékenységet végző orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos szakmai továbbképzésben való részvételét. Ezért az Alkotmánybíróság a R. megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében elutasította.
3. Az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a vállalkozáshoz való jogot [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] illetőleg a munka szabad megválasztásához való jogot (Alkotmány 70/B. §) sérti a szakmai továbbképzés kötelező előírása.
„A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (…) A szubjektív feltételek előírása is a választási szabadság korlátozása. Ezek teljesítése azonban elvileg mindenkinek nyitva áll (ha nem, akkor a korlát objektív). Ezért a jogalkotó mozgástere némileg nagyobb, mint az objektív korlátozásnál. Végül a foglalkozás gyakorlásának korlátai jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak, alapjogi problémát határesetekben okoznak.” [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.] „A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog (Alkotmány 70/B § (1) bekezdés) egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. (…) A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342.]
Az Abh. foglalkozott a foglalkozás szabad megválasztásához való jog szubjektív feltételekkel való korlátozásával is. „[A] szubjektív feltételek előírása is a választási szabadság korlátozása. Ezek teljesítése azonban elvileg mindenkinek nyitva áll. Ezért a jogalkotó mozgástere némileg nagyobb, mint az objektív korlátozásnál. A vizsgák megkövetelése elvileg mindig szükséges feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, hacsak nem tökéletesen szakképzetlen segédmunkáról van szó – bár munkavédelmi vizsga még ott is előírható. A 40/1997. (VII. 1.) AB határozat olyan rendelkezések alkotmányellenességét vizsgálta, amelyek – a jövőre nézve – megszüntették azt a kivételes lehetőséget, hogy a csak középfokú szakképesítéssel rendelkező személyek az egyébként mindig is felsőfokú végzettséghez kötött építéstervezési tevékenységet, lényegesen korlátozott körben, külön engedély alapján gyakorolhassák. E határozat szerint «indokolt esetben az állam szigoríthatja, akár többször is, valamely foglalkozásba kerülés feltételeit. E szigorítások azonban szintén nem állíthatnak objektív korlátot, a szigorított feltételek teljesítése elvileg továbbra is nyitva kell, hogy álljon mindenki előtt» (ABH 1997, 282.). A szubjektív feltételeknél további különbséget kell tenni aszerint is, hogy a feltétel a foglalkozásba kerülést korlátozza-e, avagy utóbb, a már a foglalkozásba került személynél a foglalkozás további folytatását köti feltételhez. Utóbbi esetben a korlátozás alkotmányossága szigorúbban minősítendő. Vizsgálni kell, hogy az újabb feltétel teljesítésének előírása – túlzott követelményeinél, vagy a képesítés céljával való összefüggés nyilvánvaló hiánya miatt, vagy a feltétel teljesítésének ésszerűtlen határidőhöz kötése miatt, vagy a feltétel teljesítése elmaradásának következményei miatt – a foglalkozás szabad megválasztását szükségtelenül és aránytalanul korlátozza-e.” (Abh., ABH 1999, 281, 285.)
Jelen esetben az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy a folyamatos szakmai továbbképzés célja nyilvánvalóan összefügg az eredeti orvosi képesítés céljaival. Egészségügyi tevékenységet csak megfelelő egészségügyi szakképesítés birtokában lehet végezni, ez utóbbinak pedig része a megfelelő szakmai továbbképzés is [Eütv. 3. § q) és y) pont]. A szakmai továbbképzés célját az Eütv. 116/B. § (1) bekezdése határozza meg: „Az egészségügyi ellátás megfelelő szakmai színvonalának biztosítása érdekében – a megszerzett ismeretek és készségek folyamatos szinten tartása, fejlesztése érdekében, a tudomány korszerű színvonalának és az egészségügyi ellátás igényeinek megfelelően – az egészségügyi tevékenységet önállóan végző, egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek (a továbbiakban: továbbképzésre kötelezett) egészségügyi szakmai továbbképzésben (a továbbiakban: továbbképzés) kötelesek részt venni”. Ez a cél teljes mértékben összhangban áll az államnak azzal az alkotmányos kötelezettségével, hogy polgárai lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségét biztosítsa. „Az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelyet az állam központi szervei és a helyi önkormányzati – továbbá egyéb – szervek rendszere révén valósít meg. Ennek keretében az állam – egyebek között – egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles.” [54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186.]
Ezt követően azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy a R.-ben támasztott követelmények túlzottnak tekinthetők-e. A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt összesen 250 pontot kell teljesítenie. A továbbképzési pontok az e rendeletben meghatározott elméleti továbbképzések és szakmai gyakorlati tevékenység keretében szerezhetők meg. [R. 2. § (1) bek.] A továbbképzési időszak 5 év [Eütv. 116/B. § (2) bek. második mondat] Egy évben 100 pontnál több pontérték nem ismerhető el. Egy továbbképzési időszakból a következő időszakba legfeljebb 50 – a továbbképzési időszak utolsó évében szerzett – továbbképzési pont vihető át. [R. 2. § (8) bek.] Az elméleti továbbképzés szervezett továbbképzési tanfolyamok; munkahelyen belül szervezett rendszeres továbbképzés; szakmai célú tanulmányút; az adott szakterületen végzett tudományos tevékenység; egyéni továbbképzés, illetve távoktatás formában történik. [R. 2. § (2) bek.] A szervezett továbbképzési tanfolyamok az alábbi formákban szervezhetők: a) a szakirányú szakképesítésnek megfelelő szakterületenként szervezett kötelező szinten tartó tanfolyam; b) a szakirányú szakképesítésnek megfelelő szakterületenként szervezett kötelezően választható tanfolyam, c) szabadon választható tanfolyam [R. 2. § (3) bek.]; továbbképzési időszak alatt legalább 50 pontot az a) pont szerinti vizsgával záruló kötelező szinten tartó tanfolyam teljesítésével kell megszerezni; legalább 25 pontot pedig a b) pont szerinti tanfolyam teljesítésével kell megszerezni [R. 2. § (4)–(5) bek.] A tanfolyamokat előzetesen vagy az egyetemek által szervezett képzéseknél utólagosan minősíteni kell, amit az egyetemek végeznek [R. 2. § (2) bek.] Az ismertetett jogszabályokból az derül ki, hogy átlagosan egy évben 50 pontot kell teljesítenie egy továbbképzésben részt vevő orvosnak, a képzési pontokat pedig bizonyos feltételekkel akár át is viheti. A képzés folyamatosságát biztosítja a kreditek évi 100 pontban való maximálása. A képzési követelmények tartalmi túlzottságát az Alkotmánybíróság nem vizsgálta, azonban az a körülmény, hogy azokat az orvosképzést folytató egyetemek előzetesen vagy utólagosan akkreditálják, kellő biztosítékot jelent arra, hogy a szakmailag leginkább indokolt területeken folyjék továbbképzés.
Ezt követően azt is vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy ésszerűtlen határidőhöz kötötte-e a jogalkotó a továbbképzési feltételek teljesítését. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a fentebb már hivatkozott ötéves képzési periódus, a kreditek átvitelének lehetősége megfelelő határidőt biztosít a továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Elméletileg két évben teljesített 100 pont – az elismerhető legtöbb pont – teljesítése esetén a továbbképzésben részt vevőnek a képzési időszakból hátra lévő 3 évben elegendő ötven pontot gyűjtenie, s kellő ideje van a működési engedély meghosszabbításához szükséges feltételek teljesítésére, a kérelem benyújtására. Az Eütv. 113. § (5) bekezdése szerint a „működési nyilvántartást vezető szerv a működési nyilvántartás megújítására nyitva álló határidő lejárta előtt 60 nappal írásban, az egészségügyi államigazgatási szerv és – ha az egészségügyi dolgozó munkáltatója ismert – a munkáltató egyidejű értesítése mellett értesíti az egészségügyi dolgozót a működési nyilvántartása lejártáról és felhívja az egészségügyi dolgozót a továbbképzési kötelezettségének határidőben történő igazolására. A felhívást – ha az egészségügyi dolgozó eddig az időpontig továbbképzési kötelezettsége teljesítését nem igazolta – az első felhívás kézbesítését követő 30 nap elteltével meg kell ismételni. A felhívások eredménytelensége esetén a második felhívás kézbesítését követő 30. napon az egészségügyi dolgozót a működési nyilvántartásból törölni kell.” Az ismertetett jogszabályból az is következik, hogy a továbbképzésre kötelezett személyeket a jogkövetkezmény alkalmazását megelőzően egy, szükség esetén két alkalommal is felhívják a kötelezettségük teljesítésére, ezzel is elősegítve a továbbképzési kötelezettség teljesítését.
Végül a feltétel teljesítése elmaradásának jogkövetkezményét vizsgálta az Alkotmánybíróság. Az Eütv. 113. § (1) bekezdés f) pontja szerint a működési nyilvántartásból a nyilvántartást vezető szerv törli azt a személyt továbbképzési kötelezettsége teljesítését a működési nyilvántartása időtartamának lejárta előtt, vagy legkésőbb a külön felhívásra nem igazolja. Mivel „[e]gészségügyi tevékenységet önállóan – külön törvényben foglaltakra is figyelemmel – az adott tevékenység folytatására jogosító egészségügyi szakképesítéssel rendelkező és az adott szakképesítés tekintetében a kötelező továbbképzési kötelezettségét teljesített, a működési nyilvántartásba bejegyzett személy végezhet” [Eütv. 110. § (2) bek.], a működési nyilvántartásból való törlés súlyos jogkövetkezmény, amely meggátolja, hogy az adott személy a továbbiakban egészségügyi tevékenységet önállóan végezzen. Az Alkotmánybíróság megítélése alapján azonban ez a fentebb részletezett érvek alapján nem tekinthető szükségtelen és aránytalan jogkövetkezménynek, különös tekintettel arra is, hogy az állam e folyamatos szakmai továbbképzési kötelezettség előírásával és megszervezésével biztosítja azt, hogy polgárai minden egészségügyi tevékenységet végző személytől közel azonos szakmai szintű ellátásban részesülhessenek, ezáltal testi és lelki egészségük lehető legmagasabb szintje biztosítható legyen. Mindezek miatt az Alkotmánybíróság a R. megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 9. § (2) bekezdése és 70/B. §-a tekintetében elutasította.
4. Végül az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét állította, véleménye szerint a R. a felsőfokú végzettséget szerzett személyek között önkényesen különböztet azáltal, hogy csupán az egészségügyi tevékenységet végző orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok számára írja elő a kötelező szakmai továbbképzést. „A R. egyetlen indoka a megkülönböztetés számára talán az lehetnek, hogy az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai pszichológusok olymértékben lusták, hogy tőlük önként szakmai továbbképzésük nem várható el.”
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben lévő, azaz homogén csoportot alkotó személyek között tesz a jogalkotó olyan különbséget, amely alapjogsérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 283.; 50/1996. (X. 30.) AB határozat, ABH 1996, 156, 157.] Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével való állítólagos ütközés elemzésekor azt kellett megvizsgálnia, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő személyek alkotmányjogilag releváns homogén csoportját valamennyi felsőfokú végzettséggel rendelkező személy képezi-e, s igenlő válasz esetén azt kell vizsgálni, hogy önkényesen választotta-e ki a jogalkotó az egészségügyi tevékenységet végző orvosok csoportját, amikor számukra kötelező szakmai továbbképzést írt elő tevékenységi jogosultságuk feltételéül.
A 13/2008. (II. 21.) AB határozatban kifejtette az Alkotmánybíróság „az ügyvédek és a közjegyzők közötti «megkülönböztetést» vizsgálva mutatott rá arra, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés esetükben sem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma szempontjából csak az azonos helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtétel alkotmányellenes, s a határozat szerint ebből a szempontból még a jogászság sem tekinthető homogén csoportnak. A jogászságon belül a szakmai végzettség kétségtelen azonosságot jelent ugyan, de ez «számos eltérő jogállású, feladat- és hatáskörű jogi hivatás gyakorlását teszi lehetővé», ami viszont indokolja a különböző tevékenységek gyakorlóira vonatkozó eltérő szabályok megalkotását. «A diszkrimináció tilalma ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy nem lehet különbséget tenni a jogalanyok között, hanem az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölése érdekében a jogalkotónak kötelessége a releváns sajátosságok figyelembevétele a szabályozás megalkotásakor. Az azonos végzettségű szakmai csoportba tartozók között nem állapítható meg diszkrimináció azon az alapon, hogy a törvényhozó közöttük eltérő jogállású foglalkozási csoportokat állít fel (...).» (ABH 2008, 178, 182.) A pedagógusok kötelező továbbképzését vizsgálva az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy „az indítványozó által hivatkozott csoportok – a pedagógusok, illetve a más értelmiségi foglalkozást folytatók – az Alkotmánybíróság eljárása szempontjából nem tekinthetők ugyanazon (homogén) csoportba tartozóknak, így az Alkotmány 70/A. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezés sérelme sem állapítható meg.” (1333/B/1996. AB határozat, ABH 2006, 1027, 1029-1030.) Jelen ügyben az indítványozó nem egy szakmai ágat, még csak nem is az értelmiségi foglalkozást folytatók (meglehetősen bizonytalan) csoportját tekinti az összehasonlítás alapjának, hanem a felsőfokú végzettséget szerzettek összességét véli homogén csoportnak. Az Alkotmánybíróság fentebb ismertetett gyakorlata alapján ez az alanyi kör túlságosan tág, jogaikban és kötelezettségeikben össze nem vethető pozícióban lévő személyeket foglal magában, ezért az Alkotmány 70/A. §-ában meghatározott, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezés sérelme nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt e részében is elutasította.
Budapest, 2010. október 18.

 

Dr. Holló András s. k.,

Dr. Kovács Péter s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Kiss László s. k.,

előadó alkotmánybíró
*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére