PÜ BH 2005/144
PÜ BH 2005/144
2005.04.01.
Az üdülő közösségi célokat szolgáló helyiségében elhelyezett televíziókészülék üzemeltetése szerzői díj fizetést von maga után, mert ez az üzemeltetési mód meghaladja a szabad felhasználást jelentő családiasság körét. A közös jogkezelést végző szervezet a szerzői jogi jogsértés objektív jogkövetkezményeinek az érvényesítésére nem jogosult [1969. évi III. tv. 40. §; 1999. évi LXXVI. tv. 27. §, 33. §, 38. §, 90. §, 92. §].
Az alperes üzemelteti a perbeli 45 férőhelyes üdülőt, amely a dolgozóinak üdülését szolgálja. A felperes ellenőrei az 1997. május 10-én felvett adatlapon rögzítették, hogy az üdülőben, a szintenként kialakított egy-egy, összesen két közösségi célokat szolgáló helyiségben televízió- és rádiókészülék található.
A felperes az alperes képviselője által aláírt adatlap megállapításaira hivatkozással a közös helyiségekben elhelyezett készülékekkel történő zeneszolgáltatás miatt 1999. július 1. és 1999. szeptember 30. közötti időszakra kérte az alperes 9576 forint szerzői jogdíj megfizetésére kötelezését. Álláspontja szerint az alperes által az üdülő vendégei részére rádió- és televíziókészülék útján nyújtott zeneszolgáltatás a családiasság, háziasság kereteit meghaladja, mert az üdülőben tartózkodó személyek nem vonhatók valamely család és annak társasági, ismerősi körébe. Ezért az alperes tevékenysége díjfizetési kötelezettséget von maga után. Módosított keresetében azt is kérte, hogy a bíróság a jövőre nézve tiltsa el az alperest az m.-i üdülő közös helyiségeiben történő zenefelhasználástól. Álláspontja szerint szerzői díj fizetése nélkül a zenefelhasználás szerzői jogot sért, ezért a szerzői jogról szóló 1999. LXXVI. tv. 94. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazásának van helye.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az üdülőben a zenefelhasználás zártkörű, kimondottan családias jellegű, amely a szabad felhasználás körébe tartozik. Az üdülőben sem büfé, sem étterem nem működik, így a rádió és televízió üzemeltetésén keresztül történő zeneszolgáltatás jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Ennek hiányában díjfizetési kötelezettség nem terheli.
Az elsőfokú bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 9576 forintot és annak 1999. július 17. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát. Az alperest a jövőre nézve eltiltotta attól, hogy üdülőjének közös helyiségeiben nyilvános zenefelhasználást folytasson.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a peres felek jogviszonyában a peresített időszak figyelembevételével az 1969. évi III. tv. (Szjt.) rendelkezéseit kellett alkalmazni. A felperes igényének jogszerűségét az Szjt. 13. §-ának (1) és (3) bekezdése, illetve az Szjt. 40. §-ának (1) bekezdése megalapozta. Rámutatott arra, hogy az Szjt. alkalmazásában nyilvános helynek az minősül, ahol a család, a család társaságát és ismeretségi körét meghaladó személyek gyűlhetnek össze. Az adott esetben az alperes vállalati üdülőt üzemeltet, ahol a vendégek közös használatára szolgáló helyiség(ek) az alperes cég bármely dolgozója és hozzátartozója számára rendelkezésre áll(nak). Az üdülő közös helyiségeiben történő zeneszolgáltatás ezért a családiasság kereteit meghaladó olyan nyilvános zenefelhasználás, amely díjfizetési kötelezettséget von maga után. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes tevékenysége díjfizetés hiányában jogellenes volt, ezért az 1999. évi LXXVI. tv. 94. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a felperes megalapozottan kérte, hogy a bíróság az alperest a jogsértő magatartástól a jövőre nézve eltiltsa.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az alperes nyújtott be fellebbezést. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a peradatok téves mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy zenefelhasználása a családiasság-háziasság körét meghaladja. Az üdülőben, a két folyosó végén elhelyezett tévékészüléket ugyanis a vendég üzemelteti saját szórakoztatása érdekében és nem a tulajdonos, vagy a személyzet az üzemeltető, hanem maga a fogyasztó. Ezért a készülék használata kizárólag magán-használatot jelent. A zenefelhasználás olyan szűk körű, amely a családiasság körét nem haladja meg. A peradatokból megállapítható az is, hogy a felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, ezért tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az üdülő közös helyiségeiben nyilvános zenefelhasználás történik. Azt is sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az ellenőrzéskor a készülék nem is volt használatban.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes fellebbezése részben, az alábbiak szerint alapos: A szerzői jogról szóló 1999. LXXVI. tv. (Szjt. 2.) 107. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. A felperes 1999. július 1. és 1999. szeptember 30. közötti időszakra igényelt jogdíjat, ezért a peres felek jogvitájára részben az 1969. évi III. tv. (Szjt. l.) rendelkezéseit, részben pedig az Szjt. 2. rendelkezéseit kellett alkalmazni.
Az Szjt. 1. 13. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint a mű bármilyen felhasználásához – ha a törvény eltérően nem rendelkezik – a szerző hozzájárulása szükséges. A szerzőt a mű felhasználása ellenében – a szabad felhasználás esetein (Szjt. l. 16-21. §) kívül – díjazás illeti meg. Hasonló rendelkezést tartalmaz az Szjt. 2. 16. §-ának (1) és (4) bekezdése is. Az Szjt. l. 40. § (1) bekezdése szerint a már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadásához a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha a szerzői jogok védelmére hivatott szerv által megállapított és a művelődési és közoktatási miniszter által jóváhagyott díjat lerótták. Az Szjt. 2. 27. §-a értelmében a már nyilvánosságra hozott zeneművek más általi felhasználására vonatkozó jogosultságot és a fizetendő díjakat a közös jogkezelést végző szervezettel kötött szerződés biztosítja.
E rendelkezések alapján a már nyilvánosságra hozott zenemű rádió- vagy televíziókészülék útján való felhasználása – a szabad felhasználás [Szjt. l. 16. §-a, Szjt. 2. 33. § (1) bekezdés] eseteit kivéve – díjfizetést von maga után.
A szabad felhasználás körében az Szjt. l. 21. §-ának (3) bekezdése értelmében a mű magánhasználatra lejátszható, ha ez jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Az Szjt. 1. végrehajtása tárgyában kiadott 9/1969. (XII. 29.) MM. r. (R.) 18. §-ának (1) bekezdése szerint jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó üzem (üzlet, szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig az üzlethelyiséget látogató vendégek szórakoztatását szolgálja.
Hasonló rendelkezést tartalmaz az Szjt. 2. 38. § (1) bekezdésének f) pontja és (2) bekezdése.
E rendelkezések alapján csak a családiasság körét meg nem haladó zenefelhasználás mentes a díjfizetési kötelezettség alól.
Az alperes által üzemeltetett üdülő közös helyiségeiben elhelyezett televízió- és rádiókészülékkel nyújtott zeneszolgáltatás az üdülő minden egyes vendége számára hozzáférhető. Ebből következik, hogy az alperes által nyújtott zeneszolgáltatás az üdülőben tartózkodó és egymással családi, közvetlen ismeretségi kapcsolatban nem álló személyek széles körének szórakoztatására szolgál. Ez a személyi kör a családiasság kereteit meghaladja, ezért az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nem magánhasználatra nyújtott zeneszolgáltatást és a nyilvános zenefelhasználás az Szjt. l. 40. § (1) bekezdése, illetve az Szjt. 2. 92. § (1) bekezdése értelmében a felperes díjkövetelését megalapozta. Az alperes fellebbezése ezért alaptalanul támadta az elsőfokú ítélet marasztaló rendelkezését.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor az Szjt. 2. 94. § (1) bekezdés b) pontja alapján az alperest a rádió- és televíziókészülék működtetésétől a jövőre nézve eltiltotta. Az Szjt. 2. 90. § (1) bekezdése és 92. § (1) bekezdése ugyanis nem nyújt arra lehetőséget, hogy a közös jogkezelést végző szervezet a díjkövetelésen kívül a szerzői jogsértés objektív jellegű jogkövetkezményeit is érvényesítse.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta és az objektív szankció alkalmazása iránti keresetet elutasította. Az alperes díjfizetési kötelezettségére vonatkozó rendelkezést pedig helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pf. IV. 24.691/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás