• Tartalom

2005. évi CLXIV. törvény

2005. évi CLXIV. törvény

a kereskedelemről1

2011.01.01.

Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy a kereskedelem a nemzetgazdaság meghatározó ága és a mindennapi élethez nyújt szolgáltatásokat, fontosnak tartja, hogy a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát megtartva, a hatékony működésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások fennmaradását és fejlődését előtérbe helyezve a tevékenység folytatásának alapelveit és feltételeit szabályozza, különös tekintettel a gazdasági környezet, a kereskedők és a vásárlók érdekeire. Fontosnak tartja a vállalkozási szabadság elvének fenntartását, ezért a beavatkozások körét minimálisra szűkítve elismeri a szakmai önszabályozás, valamint olyan – a kereskedők csoportjai által létrehozott, magukra nézve kötelezően elismert – magatartási kódex jelentőségét, amely meghatározza a kereskedők magatartását olyan fontos területeken, mint a tisztességes kereskedelmi gyakorlat, a fogyasztókkal szemben folytatott magatartás, vagy a beszerzési ár alatt történő értékesítés gyakorlatának korlátozása. Ezért a következő törvényt alkotja:

A törvény hatálya

1. §2 E törvény hatálya a Magyar Köztársaság területén – a külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatás, valamint a külön törvényben meghatározott fémkereskedelmi engedélyköteles tevékenység kivételével – a kereskedelmi tevékenység, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának, továbbá a termékek forgalmazásának alapvető követelményeire és ellenőrzésére terjed ki.

2. §3 E törvény alkalmazásában:

1. beszállító: aki a terméket, szolgáltatást kereskedelmi tevékenységet folytatónak forgalmazási céllal értékesíti;

2. beszerzési szövetség: két vagy több vállalkozás által a beszerzési vagy értékesítési stratégiájuk érvényesítésére, beszerzési vagy értékesítési tevékenységük részének vagy egészének végzésére, koordinálására kötött megállapodás;

3. bevásárlóközpont: olyan komplex kialakítású, vegyes rendeltetésű épület, amelyben állandó jelleggel több kereskedő folytat túlnyomórészt üzletekben különböző típusú kereskedelmi tevékenységet, és ahol emellett jellemzően a szabadidő eltöltésével összefüggő szolgáltatási tevékenységet is folytatnak;

4. csomagküldő kereskedelem: az a kereskedelmi tevékenység, amelynek során a kereskedő a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő kereskedelmi kommunikációt bocsátja a vásárló rendelkezésére, és az ilyen kereskedelmi kommunikáció alapján megrendelt terméket szállítja (szállíttatja) a megjelölt címre;

5. forgalmazás: kereskedelmi tevékenység keretében valamely termék értékesítése, fogyasztás vagy használat, illetve igénybevétel céljára ellenérték fejében történő rendelkezésre bocsátása;

6. idegenvezetői tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében a turisztikai szempontból jelentős értékeknek és egyéb látnivalóknak az azokat látogató személyek számára a helyszínen való részletes ismertetése és ehhez kapcsolódóan a látogatók számára nem ismert helyen való eligazodás érdekében általános tájékoztatás, illetve adott esetben segítség nyújtása;

7. jelentős piaci erő: olyan piaci helyzet, amelynek következtében a kereskedő a beszállító számára termékeinek, illetve szolgáltatásainak a vásárlókhoz való eljuttatása során ésszerűen megkerülhetetlen szerződéses partnerré válik, illetve vált, és forgalmi részesedésének mértéke miatt képes egy termék, termékcsoport piacra jutását regionálisan vagy országosan befolyásolni;

8. kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység: az idegenvezetői tevékenység, a lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység;

9. kereskedelmi tevékenység: kis-, illetve nagykereskedelmi tevékenység, valamint kereskedelmi ügynöki tevékenység;

10. kereskedelmi ügynöki tevékenység: olyan tevékenység, amelynek keretében a kereskedő más javára termékek, szolgáltatások eladására vagy vételére tárgyalásokat folytat, és azokra megbízás alapján szerződést köt;

11. kereskedő: aki kereskedelmi tevékenységet folytat;

12. kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében bevásárlóközpont, piac vagy vásár üzemeltetése, ideértve az ott forgalmazott termékek raktározásával, szállításával összefüggő vagy egyéb, a kereskedelmi tevékenység folytatásának elősegítésére irányuló szolgáltatások nyújtását;

13. kiskereskedelmi tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek forgalmazása, vagyoni értékű jog értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása a végső felhasználó részére, ideértve a vendéglátást is;

14. közterületi értékesítés: a közterületen, illetve közforgalom számára nyitva álló helyen végzett kiskereskedelmi tevékenység;

15. közvetlen értékesítés: kiskereskedelmi tevékenység keretében termék forgalmazása közvetlenül az előállítás helyén;

16. lovas szolgáltató tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében ló igénybevételével nyújtott, szabadidős, terápiás vagy oktatási célú szolgáltatás;

17. mozgóbolt: kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre szerelt vagy általa vontatott eszköz;

18. nagykereskedelmi tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek átalakítás (feldolgozás) nélküli továbbforgalmazása és az ezzel közvetlenül összefüggő raktározási, szállítási és egyéb kapcsolódó szolgáltatások nyújtása kereskedő, feldolgozó részére, ideértve a nagybani piaci tevékenységet, valamint a felvásárló tevékenységet is;

19. piac: olyan épület, épületegyüttes vagy terület, ahol állandó vagy rendszeres jelleggel többen általában napi, esetenként heti rendszerességgel folytatnak kiskereskedelmi tevékenységet;

20. saját előállítású termék: a kereskedő által előállított és kiskereskedelmi forgalomba hozott termék, ide nem értve a kereskedő márkanevével, védjegyével, illetve egyéb megkülönböztető megjelölésével forgalmazott, de nem a kereskedő által előállított terméket;

21. termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőt;

22. szálláshely: szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített vagy használt épület, önálló rendeltetési egységet képező épületrész vagy terület;

23. szálláshely-szolgáltatás: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében rendszerint nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás céljára szálláshely nyújtása és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása;

24. tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás céljára szolgáló szállás rendszeres időközönként ismétlődő, meghatározott, nem huzamos időtartamra történő használata jogának (üdülési jog) biztosítása;

25. utazásszervezői tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében személyszállítási, szállás- és egyéb turisztikai szolgáltatások (így különösen étkezés, idegenvezetés, szórakoztató, illetve kulturális program) közül legalább kettőnek az együttesét tartalmazó szolgáltatás (a továbbiakban: utazási szolgáltatás) összeállítása és nyújtása;

26. utazásközvetítői tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében utazási szolgáltatás nyújtására az utazásszervező megbízása alapján, annak nevében szerződések kötése;

27. üzlet: kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak;

28. üzleten kívüli kereskedés: a kereskedő vagy a nevében, illetve javára eljáró személy által a termék forgalmazása céljából a vásárlónak – annak kifejezett kérése nélkül – a lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén való felkeresésével vagy az e célból szervezett utazás vagy rendezvény alkalmával folytatott kiskereskedelmi tevékenység;

29. vásár: olyan épület, épületegyüttes vagy terület, ahol rendszerint többen folytatnak idényjellegű vagy meghatározott eseményekhez, naptári napokhoz kötődő eseti jellegű kiskereskedelmi tevékenységet;

30. vendéglátás: kész- vagy helyben készített ételek, italok jellemzően helyben fogyasztás céljából történő forgalmazása, ideértve az azzal összefüggő szórakoztató és egyéb szolgáltató tevékenységet is.

A kereskedelmi tevékenységek folytatásának általános feltételei4

3. §5 (1) A (3) bekezdés szerint vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján engedélyköteles kereskedelmi tevékenység kivételével az, aki a Magyar Köztársaság területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(2) A kereskedelmi tevékenység formáját (a továbbiakban: kereskedési forma) a kereskedő az e törvényben meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerinti szabályok szerint maga választhatja meg.

(3) Külön törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott termékek forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag az ott meghatározott hatósági engedéllyel folytatható.

(4) Külön törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet vagy – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvénytől eltérően – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott termékek forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag a következő kereskedési formák valamelyikében folytatható, vagy az ilyen tevékenység meghatározott kereskedési formában való folytatását korlátozhatja vagy megtilthatja:

a) üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység,

b) mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység,

c) bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység,

d) vásáron vagy piacon folytatott kereskedelmi tevékenység,

e) közterületi értékesítés,

f) közvetlen értékesítés,

g) üzleten kívüli kereskedelem,

h) csomagküldő kereskedelem,

i) automatából történő értékesítés.

(5) Engedélyköteles kereskedelmi tevékenység esetén az engedélyező hatóság az engedélye megadásával egyidejűleg értesíti a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenységet folytató kereskedők nyilvántartását vezető kereskedelmi hatóságot.

(6) Üzlet

a) ha a (4) bekezdés szerint vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján meghatározott termék forgalmazása kizárólag üzletben megengedett, csak a kereskedelmi hatóság által, a (7) bekezdés szerint kiadott működési engedéllyel;

b) egyéb esetben az üzlet üzemeltetésére irányuló szándéknak a kereskedelmi hatóság részére történő bejelentését követően

üzemeltethető.

(7) A kereskedelmi hatóság az üzlet működési engedélyét meghatározott üzletköteles termékek körére adja ki. Az üzletköteles termékek közül az üzletben kizárólag a működési engedélyben megjelölt termékek forgalmazhatóak.

(8) A kereskedelmi hatóság az üzletben az üzletköteles termékek forgalmazására előírt követelmények megtartására veszélyt jelentő termékek forgalmazását vagy tevékenységek folytatását a működési engedélyben korlátozhatja vagy megtilthatja.

4. §6 (1) A 3. § (4) bekezdését nem érintve, a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység csak a kereskedelmi hatóság által kiadott engedéllyel folytatható.

(2)7 Az (1) bekezdés szerinti engedély csak annak a vállalkozásnak adható, amelynek

a) vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó büntetlen előéletű, nem áll a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

b) nincs az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása.

(3)8 A nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a kereskedelmi hatóság részére – annak a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a kereskedelmi hatóság a (4) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(4)9 A kereskedelmi hatóság a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, és nem áll-e a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a kereskedelmi hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(5)10 A (3) és (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a kereskedelmi hatóság

a) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységet folytató szolgáltató nyilvántartásba vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

A kereskedelmi tevékenységek folytatásának
egyéb feltételei

5. §11 (1)12 A kereskedőnek rendelkeznie kell a forgalmazott termék – saját előállítású termék esetén a termékhez felhasznált nem saját előállítású termék – eredetét hitelt érdemlően igazoló bizonylattal. A kereskedő az ellenőrzést végző hatóság felhívására köteles az eredeti bizonylatokat, dokumentumokat öt napon belül bemutatni.

(2) A kereskedő köteles biztosítani, hogy a vásárló a megvásárolni kívánt termék jellegétől függően, annak méretét, súlyát, illetve használhatóságát ellenőrizhesse az üzletben vagy – egyéb kereskedési formák esetében – ha a termék rendelkezésre bocsátásakor mind a kereskedő vagy annak képviselője, mind pedig a vásárló jelen van.

(3) Egyes termékek kiskereskedelmi tevékenység keretében való értékesítéséhez az azt végző személynek a kereskedelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie.

(4) Az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen a kereskedelmi hatóság által hitelesített, folyamatosan számozott oldalú vásárlók könyvét kell elhelyezni. A vásárlók a vásárlók könyvébe bejegyezhetik az üzlet működésével, továbbá az ott folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos panaszaikat és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos.

(5) A vásárlók könyvét a használatba vétel előtt a kereskedelmi hatóság hitelesíti, feltüntetve a vásárlók könyve megnyitásának időpontját.

Az üzletek üzemeltetésének és nyitva tartásának rendje13

6. §14 (1) Az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedő állapítja meg.

(2) A kereskedő köteles

a)15 az üzlet nyitvatartási idejét az üzlet létesítésére vonatkozó bejelentésben vagy a működési engedély iránti kérelemben, illetve az abban bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni;

b) az üzlet nyitvatartási idejéről és az abban bekövetkező változásokról a vásárlókat tájékoztatni.

(3) December 24-én – a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, a virág-, az édességüzletek és az üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek kivételével – az üzletek 14 óráig tarthatnak nyitva.

(4) A települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjét rendeletben szabályozhatja.

(5) A kereskedelmi hatóság bejelentés alapján vagy hivatalból – a lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében – a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén az üzlet éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartását korlátozhatja. A korlátozás keretében a kereskedelmi hatóság a jogsértő állapot megszüntetéséig kötelező éjszakai zárva tartási időszakot rendelhet el.

(6) A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódóan nem használható hirdetés vagy figyelemfelhívás céljára olyan hanghatást okozó eszköz, amely a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű környezeti zajjal jár.

(7) Vendéglátó üzletben a vendégek szórakoztatására zeneszolgáltatás, műsoros előadás, táncrendezvény vagy egyéb szórakoztató szolgáltatás olyan módon nyújtható, illetve szervezhető, hogy az nem járhat a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű környezeti zajjal.

A kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenység folytatásának általános feltételei16

6/A. §17 (1) Aki bevásárlóközpontot kíván üzemeltetni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(2) Vásár, valamint piac kizárólag a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető.

A kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának általános feltételei18

6/B. §19 (1) Idegenvezetői tevékenységet az folytathat, aki a külön jogszabályban előírt idegenvezetői szakképesítéssel rendelkezik.

(2) Aki idegenvezetői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(3) Idegenvezetői tevékenységet folytató nem természetes személy vállalkozás esetén a vállalkozás nevében a tevékenységet ténylegesen végző személynek meg kell felelnie az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek. Ebben az esetben az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség tagjai és alkalmazottai tekintetében a vállalkozást terheli.

(4) Az idegenvezetői tevékenységet folytató személynek a kereskedelmi hatóság a bejelentés alapján történő nyilvántartásba vétellel egyidejűleg hatósági igazolványt állít ki.

6/C. §20 (1) Aki lovas szolgáltató tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(2) A lovas szolgáltató tevékenységet folytatón kívül más személy lovagoltatásával is járó lovas szolgáltató tevékenységet az a vállalkozás folytathat,

a) amelynek nincs hatvan napot meghaladóan lejárt esedékességű, az adózás rendjéről szóló jogszabály szerint végrehajtható köztartozása,

b) amelynek vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó nem volt olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, amelyet a tevékenység megkezdését megelőző egy éven belül a lovas szolgáltató tevékenységével összefüggésben az állat-egészségügyi és az állattartási körülményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt jogerős hatósági határozatban eltiltottak a lovas szolgáltató tevékenység végzésétől,

c) amely által munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel.

6/D. §21 Szálláshely-szolgáltatás csak a kereskedelmi hatóság szálláshely-üzemeltetési engedélyével rendelkező szálláshelyen folytatható.

6/E. §22 (1) Aki tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(2)23 Tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység csak akkor folytatható, ha a vállalkozás

a) vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó büntetlen előéletű, nem áll a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

b) vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó nem volt olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, amelyet a tevékenység megkezdését megelőző öt éven belül a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt vagy ilyen tevékenység engedély nélküli folytatása miatt jogerős hatósági határozatban eltiltottak a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység végzésétől.

(3) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység folytatására irányuló szándékát köteles a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(4)24 A kereskedelmi hatóság a tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, és nem áll-e a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a kereskedelmi hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(5)25 A kereskedelmi hatóság a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység (4) bekezdés szerinti személyes adatait a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.

6/F. §26 (1) Utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység a kereskedelmi hatóság engedélyével folytatható.

(2)27 Utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység csak akkor folytatható, ha a vállalkozás

a) által munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott utazásszervezői minősítő vizsgával vagy szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal (a továbbiakban: tevékenységért felelős személy),

b) vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója és a tevékenységért felelős személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó büntetlen előéletű, nem áll az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

c) vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója és a tevékenységért felelős személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó nem volt olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, amelyet a tevékenység megkezdését megelőző öt éven belül az utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése vagy ilyen tevékenység engedély nélküli folytatása miatt jogerős hatósági határozatban eltiltottak az utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenység végzésétől,

d) – az utazásközvetítő kivételével – rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott vagyoni biztosítékkal.

(3) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenység folytatására irányuló szándékát köteles a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.

(4)28 Az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a kereskedelmi hatóság részére – annak utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a kereskedelmi hatóság az (5) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(5)29 A kereskedelmi hatóság az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, és nem áll-e az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a kereskedelmi hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet folytató szolgáltató büntetlen előéletű-e, valamint, hogy az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6)30 A (4) és (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a kereskedelmi hatóság

a) az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet folytató szolgáltató nyilvántartásba vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

Kereskedelmi nyilvántartások31

6/G. §32 A kereskedelmi hatóság

a) a kereskedőkről,

b) a működési engedéllyel rendelkező és a bejelentett üzletekről, az üzletek nyitva tartásáról,

c) a bejelentett bevásárlóközpontokról, valamint az engedélyezett vásárokról és piacokról,

d) az idegenvezetői tevékenységet folytatókról,

e) a lovas szolgáltató tevékenységet folytatókról,

f) a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkező szálláshelyekről,

g) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységet folytatókról,

h) az engedéllyel rendelkező utazásszervezőkről és az utazásközvetítőkről

nyilvántartást vezet.

A jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokra vonatkozó szabályozás

7. § (1) A beszállítóval szemben a jelentős piaci erővel visszaélni tilos.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszaélésnek minősül különösen

a) a beszállító indokolatlan megkülönböztetése;

b) a beszállító értékesítési lehetőséghez való hozzáférésének indokolatlan korlátozása;

c) a tisztességtelen, a kereskedő számára egyoldalúan előnyős kockázatmegosztást eredményező feltételek előírása a beszállítóval szemben, különösen a kereskedő üzleti érdekeit is szolgáló – így raktározási, reklámozási, marketing és más – költségek aránytalan áthárítása a beszállítóra;

d) a szerződéses feltételek beszállító hátrányára történő indokolatlan utólagos megváltoztatása, illetve ilyen lehetőség kikötése a kereskedő részéről;

e) a beszállítónak a kereskedővel, illetve más kereskedővel kialakítandó üzleti kapcsolataira vonatkozó indokolatlan feltételek előírása, különösen a legkedvezőbb feltételek alkalmazásának kikötése, ennek visszamenőleges érvényesítése, illetve annak előírása, hogy azonos időszakra adott termékre csak az adott kereskedőnek biztosítson akciót, valamint a kereskedő védjegyével vagy márkanevén árusított termék gyártásának előírása a beszállító számára a beszállító bármely termékének forgalmazása érdekében;

f) a különféle – különösen a kereskedő beszállítóinak listájára vagy árukészletébe való bekerülésért, más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásokért fizetendő – díjak egyoldalú felszámítása a beszállítónak;

g) a szerződés felbontásával való fenyegetés, az egyoldalú előnyt jelentő szerződéskötési feltételek kikényszerítése érdekében;

h) harmadik személy beszállítók vagy a kereskedő saját külön szolgáltatója igénybevételének indokolatlan rákényszerítése a beszállítókra;

i) ha a termék nem a kereskedő tulajdona, a szerződésben megállapított számlázott átadási ár alatt meghatározott eladási ár alkalmazása, ide nem értve a minőséghibás termék értékesítése vagy a minőségmegőrzési határidő lejártát hét nappal megelőző kiárusítás során alkalmazott ár, továbbá a legfeljebb tizenöt napig alkalmazott bevezető ár, valamint a legfeljebb tizenöt napig alkalmazott szezonvégi, illetve típus- és profilváltással vagy az üzlet végleges bezárásával kapcsolatos készletkiárusítási ár alkalmazását.

(3) A jelentős piaci erő fennáll a beszállítóval szemben, ha az adott vállalatcsoport – ideértve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti anya- és leányvállalatok összességét, közös beszerzés esetén pedig a beszerzési szövetséget alkotó vállalkozások összességét – kereskedelmi tevékenységéből származó előző évi konszolidált nettó árbevétele (a továbbiakban: konszolidált nettó árbevétel) meghaladja a 100 milliárd forintot.

(4) A (3) bekezdésben meghatározottakon kívül akkor is fennáll a kereskedő jelentős piaci ereje, ha a piac struktúrája, a piacra lépési korlátok léte, a vállalkozás piaci részesedése, pénzügyi ereje és egyéb erőforrásai, kereskedelmi hálózatának kiterjedtsége, üzleteinek mérete és elhelyezkedése, kereskedelmi és egyéb tevékenységeinek összessége alapján a kereskedő vállalkozás, vállalatcsoport, illetve beszerzési szövetség a beszállítóval szemben egyoldalúan előnyös alkuhelyzetben van vagy abba kerül.

(5)33 A (3) bekezdés hatálya alá tartozó vállalkozások a beszállítókkal való kapcsolataikban a tisztességes piaci magatartásra vonatkozó önszabályozó etikai kódex megalkotására, valamint az abban foglaltak megsértése esetén alkalmazandó eljárásrend kialakítására kötelesek.

Érdek-képviseleti szervezetek közreműködése

8. §34 (1) A kereskedelmi vállalkozások és a beszállítók, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytatók képviseletét ellátó társadalmi szervezetet az ügyfél jogállása illeti meg az e törvény megsértése miatt indított azon közigazgatási hatósági eljárásban, ideértve a versenyfelügyeleti eljárást is, amely a kereskedők, a beszállítók vagy a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet végzők széles körét érinti, vagy a vállalkozások működésére jelentős hátrányt okoz.

(2) Az (1) bekezdés alapján fennálló eljárási jogosultság nem érinti a beszállító és a vállalkozás azon jogát, hogy a jogsértővel szemben igényét érvényesítse.

A kereskedelmi tevékenységek, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységek, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának ellenőrzése, jogkövetkezmények35

9. §36 (1) A kereskedelmi tevékenységre, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységekre, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megtartását a kereskedelmi hatóság ellenőrzi, és – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel, továbbá törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – eljár ezek megsértése esetén.

(2) A fogyasztóvédelmi hatóság jár el – a fogyasztóvédelemről szóló törvény szabályai szerint – az 5. § (2) és (4) bekezdésében, a 6. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezések megsértése esetén. E rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

(3) A jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő felett a 7. § szerinti visszaéléssel kapcsolatos felügyeletet a Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben (a továbbiakban: Tpvt.) foglalt eljárási szabályok alkalmazásával végzi oly módon, hogy eljárásaiban a Tpvt. 21. §-ának megsértése esetén irányadó rendelkezéseket alkalmazza.

(4) A tevékenységre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megsértése esetén – a külön jogszabályban foglaltak szerint – a kereskedelmi hatóság

a) elrendeli az üzlet vagy szálláshely ideiglenes bezárását,

b) elrendeli az üzlet vagy szálláshely azonnali bezárását,

c) ha a kereskedő tevékenysége a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű környezeti zajjal jár, az üzlet környezetében, illetve a kereskedelmi tevékenység hatókörében lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében

ca) korlátozza 22 óra és 6 óra között a kereskedelmi tevékenységet, illetve az üzlet kötelező éjszakai zárva tartását rendeli el,

cb) korlátozza vagy megtiltja a vendéglátó üzletben a vendégek szórakoztatására nyújtott szolgáltatást, tevékenységet,

cc) korlátozza vagy megtiltja a hirdetés vagy figyelemfelhívás céljára szolgáló hanghatást okozó eszköz használatát,

d) megtiltja az engedély nélkül folytatott, előírásokba ütköző tevékenység végzését, termékkör értékesítését,

e) ha az adott tevékenység végzése engedélyhez kötött, visszavonja az engedélyt,

f) bírságot szab ki, illetve

g) a külön jogszabályban meghatározott egyéb jogkövetkezményt alkalmaz.

(5) A kereskedelmi hatóságnak a (4) bekezdés a), valamint c)–g) pontjában foglaltak megsértése esetén hozott határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő hatodik hónap első napján lép hatályba.

(2)37

11. §38

12. § (1)39 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a kereskedelmi tevékenység folytatásának részletes feltételeit, e tevékenységek bejelentésének, valamint a kereskedők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,40

b) az üzletek bejelentésének, valamint működési engedélye kiadásának rendjét és feltételeit, az üzletek nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá meghatározott termékek egyes kereskedési formákban való forgalmazásának részletes feltételeit, valamint a kereskedelmi tevékenység egyes kereskedési formákban való folytatására vonatkozó, jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén a jogkövetkezmények alkalmazásának szabályait,41

c) a vásárlók könyve hitelesítésének rendjét,42

d) a vásár- és piactartás részletes szabályait, a bevásárlóközpont, a vásár és a piac üzemeltetésének részletes feltételeit, valamint a bevásárlóközpont bejelentésének, illetve a vásár- és a piacüzemeltetési engedély kiadásának részletes szabályait, valamint a kereskedelemsegítő szolgáltatást nyújtók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,43

e) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység bejelentésének és az e tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban, illetve hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,44

f) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeit és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjét és feltételeit, valamint a szálláshelyek nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, a szállásadók tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségeit, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,45

g) az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét és feltételeit, az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység végzésének feltételeit, valamint az utazásszervezők és az utazásközvetítők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,46

h) a kereskedelmi hatóság vagy hatóságok kijelölését,47

i) a kereskedelmi hatóság által kiszabható bírság megállapításának, mértékének és felhasználásának részletes szabályait48

rendeletben állapítsa meg.

(2) Felhatalmazást kap a kereskedelemért felelős miniszter, hogy

a)49 egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek végzéséhez szükséges szakképesítéseket,50

b)51 a nemesfémből készült ékszerek, díszműáruk és egyéb tárgyak forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység gyakorlásának feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét és feltételeit, az e tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,52

c)53

d)54 a vidámparki, mutatványos és hasonló szórakoztató berendezések és szerkezetek időszakos műszaki vizsgáztatásának rendjét,55

e)56

f)57 az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, az irányítása alá tartozó kereskedelmi hatóság részére az e hatóság által lefolytatott eljárásokért fizetendő díj – ideértve a jogorvoslati díjat is – mértékét, valamint az annak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat

rendeletben állapítsa meg.

(3)58 Felhatalmazást kap az energiapolitikáért felelős miniszter, hogy

a) a motorhajtó anyagok és egyes kőolajtermékek belföldi forgalmazásának feltételeit,

b) a gépjármű-hajtóanyagok minőségi követelményeit59

rendeletben állapítsa meg.

(4) Felhatalmazást kap a turizmusért felelős miniszter, hogy

a) az utazásszervezői szakmai minősítő vizsga követelményeit,

b)60 az idegenvezetői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, valamint az idegenvezetői tevékenység bejelentésének és az idegenvezetők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,61

c)62 a lovas szolgáltató tevékenység folytatásának részletes feltételeit, valamint a lovas szolgáltató tevékenység bejelentésének és a lovas szolgáltatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,63

d)–f)64

rendeletben állapítsa meg.

(5) Felhatalmazást kap a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete, hogy a 6. § (4) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjét rendeletben szabályozza.

(6)65 Felhatalmazást kap a vendéglátásért felelős miniszter, hogy – a kereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben szabályozza a vendéglátás szakmai feltételeit.

(7)66 Felhatalmazást kap az iparügyekért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg a műszaki biztonsági hatóság részére a műszaki biztonsági hatósági eljárásért fizetendő díj – ideértve a jogorvoslati díjat is – mértékét, valamint a beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.67

13. §68 Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. és 9. cikkének való megfelelést szolgálja.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2005. december 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2005. december 25.

2

Az 1. § a 2009: LVI. törvény 341. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: LXI. törvény 18. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § a 2009: LVI. törvény 341. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. [A 2. §-t megelőző alcím e módosító rendelkezés alapján hatályát vesztette.]

4

A 3. §-t megelőző alcím a 2009: LVI. törvény 341. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § a 2009: LVI. törvény 341. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 4. §-t a 2008: XLIX. törvény 38. §-ának g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LVI. törvény 341. § (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 4. § (2) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 104. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 4. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 4. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (2) bekezdése iktatta be.

11

Az 5. § a 2009: LVI. törvény 341. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

Az 5. § (1) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (72) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 6. §-t megelőző alcím a 2009: LVI. törvény 341. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 6. § a 2009: LVI. törvény 341. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

15

A 6. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: CLII. törvény 2. § (72) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

16

A 6/A. §-t megelőző alcímet a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be.

17

A 6/A. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 6/B. §-t megelőző alcímet a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be.

19

A 6/B. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 6/C. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 6/D. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

22

A 6/E. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

23

A 6/E. § (2) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 104. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 6/E. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (4) bekezdése iktatta be.

25

A 6/E. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (4) bekezdése iktatta be.

26

A 6/F. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

27

A 6/F. § (2) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 104. § (5) bekezdésével megálapított szöveg.

28

A 6/F. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (6) bekezdése iktatta be.

29

A 6/F. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (6) bekezdése iktatta be.

30

A 6/F. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 104. § (6) bekezdése iktatta be.

31

A 6/G. §-t megelőző alcímet a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

32

A 6/G. §-t a 2009: LVI. törvény 341. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 7. § (5) bekezdése a 2008: XLVII. törvény 48. § (10) bekezdésének c) pontja, a 2009: LVI. törvény 343. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 8. § a 2009: LVI. törvény 341. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 9. §-t megelőző alcím a 2009: LVI. törvény 341. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 9. § a 2009: LVI. törvény 341. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A 10. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 859. pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 11. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 859. pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 12. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 341. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 12. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 343. §-a szerint módosított szöveg.

51

A 12. § (2) bekezdésének b) pontja a 2009: LVI. törvény 341. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 12. § (2) bekezdésének c) pontját a 2009: LVI. törvény 343. §-a hatályon kívül helyezte.

54

A 12. § (2) bekezdésének d) pontját a 2008: XLVII. törvény 54. §-ának p) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LVI. törvény 341. § (7) bekezdése iktatta be.

56

A 12. § (2) bekezdésének e) pontját a 2009: LVI. törvény 343. §-a hatályon kívül helyezte.

57

A 12. § (2) bekezdés f) pontját a 2008: XLVII. törvény 48. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 206. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

58

A 12. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 171. § (5) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 12. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: LVI. törvény 342. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 12. § (4) bekezdésének c) pontja a 2009: LVI. törvény 342. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 12. § (4) bekezdésének d)–f) pontját a 2009: LVI. törvény 343. §-a hatályon kívül helyezte.

65

A 12. § (6) bekezdését a 2008: XLVII. törvény 48. § (9) bekezdése iktatta be.

66

A 12. § (7) bekezdését a 2008: XLVII. törvény 48. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 206. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére