• Tartalom

17/2005. (II. 8.) Korm. rendelet

17/2005. (II. 8.) Korm. rendelet

a diákigazolványról1

2011.10.01.

A diákigazolványra jogosultak köre

1. § (1) Diákigazolványra jogosult

a)2 a közoktatásról szóló törvény szerinti iskolai feladatot ellátó intézmény tanulója, beleértve a fejlesztő felkészítésben vagy fejlesztő iskolai oktatásban részesülőt is (a továbbiakban: tanuló),

b)3 a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletében szereplő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló hallgató, doktorjelölt (a továbbiakban együttesen: hallgató),

c)4 a Magyarország területén kívüli országban székhellyel rendelkező közoktatási, felsőoktatási intézménnyel tanulói, hallgatói jogviszonyban álló magyar állampolgárságú vagy a Magyarország területén külön törvény alapján a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy letelepedett személy (a továbbiakban: nem magyar oktatási intézménnyel jogviszonyban álló tanuló, hallgató),

d)5 a kormányközi és más oktatási együttműködési megállapodás vagy egyezmény alapján magyarországi oktatási intézményben tanuló, részképzésben részt vevő külföldi tanuló, illetve hallgató, továbbá a Balassi Intézetben képzésben résztvevő személy.

(2)6 Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogosultság feltétele az is, hogy az ott meghatározott oktatási intézmény azon országban, ahol működik, államilag elismert legyen. Az Oktatási Hivatal hivatalból indított eljárásban vizsgálja meg, hogy a külföldön működő intézmény államilag elismert oktatási intézmény-e.

(3) A tanulónak, illetve hallgatónak egyidejűleg egy diákigazolványa lehet.

(4)7 A hallgató hallgatói jogviszonyának megszűnését követő március 31-éig (az első félév megkezdése és a jogviszony I. félévben történő megszűnése esetén), vagy október 31-éig (a második félév megkezdése és a jogviszony II. félévben történő megszűnése esetén) jogosult (a továbbiakban: érvényességi idő) a diákigazolványa használatára. A tanuló diákigazolványának érvényességi ideje a tanulói jogviszony megszűnését követő október 31-e, kivéve, amennyiben a nem tanköteles tanulónak félévkor megszűnik a tanulói jogviszonya, akkor a tanuló diákigazolványa az adott tanév március 31-ig érvényes.

A diákigazolványhoz kapcsolódó jogok és kedvezmények

2. § (1) A diákigazolvány igazolja

a)8 a diákigazolványon jelölt oktatási intézménnyel a tanulói, hallgatói jogviszony fennállását,

b) a jogszabályban meghatározott utazási, kulturális és egyéb kedvezmények igénybevételére való jogosultságot,

c) a tanulói, hallgatói jogviszony alapján jogszabály szerint járó térítésekre és juttatásokra való jogosultságot,

d) a diákigazolványhoz kapcsolódó, állam által nem garantált (kereskedelmi) kedvezményekre való jogosultságot,

e) azok esetében, akik számára az első személyi igazolvány még nem került kiállításra, a személyazonosságot.

(2) A diákigazolványhoz kapcsolódó kedvezményeket a jogosult az érvényességi időn belül abban az esetben is igénybe veheti, ha tanulói vagy hallgatói jogviszonya tanulmányai befejezése miatt szűnt meg.

(3)9 Az (1) bekezdés b)–d) pontjában felsorolt kedvezmények kommunikációjáról, továbbá a diákigazolványhoz kapcsolódó, állam által nem garantált (kereskedelmi) kedvezmények szervezéséről, kiépítéséről és az ehhez kapcsolódó jogok teljes körű hasznosításáról az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság gondoskodik.

(4) A diákigazolvánnyal igénybe vehető, külön jogszabályban meghatározott kedvezmények megváltoztatásakor ki kell kérni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, valamint az Országos Köznevelési Tanács véleményét.

A diákigazolvány

3. § (1) A diákigazolvány típusai: állandó és ideiglenes diákigazolvány.

(2)10 Az állandó diákigazolvány fajtái: felsőoktatási és közoktatási diákigazolvány. Az egyes fajtákon belüli altípusok: nappali, esti, levelező és távoktatásos, más sajátos diákigazolvány.

(3) Az állandó közoktatási és felsőoktatási diákigazolvány ID 1 méretű, műanyag kártya, egyedi azonosítóval ellátott közokirat, amely a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik. A diákigazolványon a (6) bekezdés a)–e) és g)–h) pontjában meghatározott adatokat lézergravírozással, az érvényesítő matricát ragasztással kell feltüntetni.

(4)11 Az állandó diákigazolvány – a 22. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint – elektronikus adathordozó egységet (a továbbiakban: chip) is tartalmazhat. A chipen az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: adatkezelő) által megbízott gyártó közreműködésével kerül rögzítésre a diákigazolvány gyártási sorozatszáma és egyedi chip azonosító száma.

(5)12 Az állandó diákigazolvány fajtáin belül az egyes altípusokat a diákigazolványon feltüntetett piktogram alapján kell megkülönböztetni: a nappali munkarend diákigazolványát „nap”, az esti munkarend diákigazolványát „hold”, a levelező munkarend diákigazolványát „boríték”, a közoktatásban a más sajátos munkarend, valamint a felsőoktatásban a távoktatási munkarend diákigazolványát nyomtatott „T” betű piktogram jelöli.

(6) Az állandó diákigazolvány tartalmazza:

a)13 a tanuló, hallgató arcképét,

b)14 a tanuló, hallgató családi és utónevét, születési helyét és idejét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, állampolgárságát, aláírását (írni nem tudó, vagy olyan tanuló, hallgató esetén, akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett törvényes képviselője aláírását),

c)15 azon intézmény(ek) nevét és székhelyét (település nevét), amellyel a tanuló, hallgató tanulói, hallgatói jogviszonyban áll, továbbá azt a telephelyet, ahol az oktatás, képzés ténylegesen folyik. Az intézmény székhelye helyett – a tanuló, hallgató kérésére – az a telephely is feltüntethető, ahol az oktatás, képzés ténylegesen folyik. A nem magyar intézményben tanuló magyar állampolgárságú tanuló, hallgató esetén a „külföldi intézményben tanul” megjelölést,”

d)16 a munkarend megjelölését (piktogrammal),

e) kiállításának napját,

f)17 érvényességet jelölő adatot [a közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tankötelezettségi kor felső határát betöltött tanulók, és a felsőoktatási hallgatók esetében érvényesítő matricát],

g) a diákigazolvány 10 számjegyű egyedi azonosítóját,

h)18 a közoktatásról szóló törvényben és a felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulói, hallgatói azonosító számot.

(7) Az ideiglenes diákigazolvány az alábbi két részből áll:

a) egy ID 1 méretű műanyag kártya (a továbbiakban: ideiglenes műanyag kártya), amely a biztonsági okmányok rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik. Az ideiglenes műanyag kártyán lézergravírozással kerülnek feltüntetésre a (6) bekezdés c), e) és g) pontjában meghatározott adatok,

b)19 egy ID 1 méretre összehajtható kétszeres ID 1 méretű papír alapú lap (a továbbiakban: személyi lap). A személyi lapon kézzel vagy írógéppel kerülnek feltüntetésre a (6) bekezdés b)–f) pontjában felsorolt adatok. A tanuló, hallgató igazolványképe (a továbbiakban: fénykép) ragasztással kerül feltüntetésre a személyi lapon.

(8)20 Az ideiglenes műanyag kártya és a személyi lap csak együttes használat esetén érvényes a személyi lap kiállításának napjától számított 60 napig. Az ideiglenes diákigazolvány érvényessége új személyi lap kiadásával meghosszabbítható a jogosultság fennállása esetén legfeljebb 12 hónappal, alkalmanként 60 nappal, amennyiben a tanuló, hallgató

a) állandó diákigazolvány-igénylése még nem került teljesítésre vagy

b) állandó diákigazolvány megrendelése nélkül is jogosult ideiglenes diákigazolványra.

A diákigazolvánnyal kapcsolatos feladatok ellátói

4. §21 A diákigazolvánnyal kapcsolatos feladatok az adatkezelő, az adatfeldolgozók, a gyártó és a kiadó intézmény között oszlanak meg.

5. §22

6. §23 (1) A diákigazolvány igénylésével összefüggő adatokat az adatkezelő kezeli.

(2) Az adatkezelő feladata:

a) a diákigazolvány kiadására jogosult intézmények (a továbbiakban: kiadó intézmény), adatfeldolgozók és a gyártó számára a diákigazolvány igénylések nyomon követésére alkalmas nyilvántartás biztosítása, az egyes munkafolyamatok felügyelete,

b) a kiadó intézmények által megküldött diákigazolvány igények gyártóhoz történő továbbítása,

c) a kiadott diákigazolványok érvényességéről, érvénytelenségéről nyilvántartás vezetése,

d) a diákigazolvány, az érvényesítő matrica és az egyéb nyomtatványok kiadó intézményhez határidőben történő eljuttatásának biztosítása,

e) a diákigazolványon szereplő személyes adatok kezelése,

f) a diákigazolvány igazgatási szolgáltatási díjának kezelése és nyilvántartása,

g) a diákigazolvánnyal kapcsolatos tájékoztatás biztosítása,

h) a diákigazolványhoz kapcsolódó kedvezmények nyújtóinak a diákigazolványok érvényességére vonatkozó tájékoztatás,

i) a diákigazolvány érvényességével vagy érvénytelenségével kapcsolatos hatósági ügyekben eljárni,

j) panaszügyek kivizsgálása, intézkedés,

k) a fenti feladatok ellátásához szükséges fejlesztések megvalósítása, különösen az ezekhez kapcsolódó elektronikus rendszerek kialakítása.

l) az a)–k) pontba tartozó hatósági feladatok és szolgáltatások folyamatainak minőségfejlesztése, minőségbiztosítása.

7. §24 (1) Az adatkezelő a 6. § (2) bekezdésében előírt feladatai ellátása érdekében adatfeldolgozókat vehet igénybe. Az adatfeldolgozók a feladataikat az adatkezelő szakmai felügyelete alatt – külön megállapodásban rögzítettek szerint – látják el.

(2) A Kormány az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó informatikai fejlesztési és üzemeltetési, továbbá ügyviteli és ügyfélszolgálati feladatok elvégzésére adatfeldolgozóként az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-t jelöli ki.

(3) Az adatkezelő a diákigazolványok megszemélyesítésével, a gyártás, előállítás koordinációjával, valamint terjesztésével és logisztikájával kapcsolatos feladatok ellátására, valamint a diákigazolványok fizikai előállításával kapcsolatos feladatok ellátására további adatfeldolgozót (a továbbiakban: gyártó) vehet igénybe.

(4) Az adatfeldolgozók és a gyártó a diákigazolványok előállítási, megszemélyesítési folyamatának nyomon követését elektronikus rendszerben folyamatosan és teljes körűen biztosítják az adatkezelő és a kiadó intézmények számára.

8. § (1) A kiadó intézmények:

a)25 A közoktatási diákigazolvány esetében a közoktatásról szóló törvény szerinti iskolai feladatot ellátó intézmény.

b) A felsőoktatási diákigazolvány kiadása a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletében szereplő intézmény feladata.

c)26 A nem magyar oktatási intézményben tanuló magyar állampolgárságú tanuló, hallgató diákigazolványát az adatkezelő, az 1. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott jogosultak diákigazolványát a fogadó intézmény adja ki.

(1a)27 A hallgatónak – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra – egyidejűleg egy érvényes állandó diákigazolványa lehet.

(2) Több felsőoktatási intézménnyel való egyidejű jogviszony esetén a hallgató diákigazolványát az az intézmény adja ki, amellyel elsőként létesített jogviszonyt. A hallgató azonban saját költségén kérheti új diákigazolvány kiállítását, amelyen azon intézmény kerül feltüntetésre, amellyel későbbi időpontban került hallgatói jogviszonyba.

(2a)28 A tanulónak egyidejűleg egy érvényes állandó diákigazolványa lehet. Többes tanulói jogviszony esetén a diákigazolványt az az iskola adja ki, ahol a tanuló a tankötelezettségét teljesíti. Ennek hiányában a kiadó intézmények sorrendjét az oktatás munkarendje (nappali, esti, levelező, sajátos) határozza meg.

(2b)29 Új diákigazolvány akkor igényelhető, ha az előző diákigazolvány érvényét vesztette. Érvényét veszti a diákigazolvány, ha az elveszett, megsemmisült, megrongálódott vagy lejárt az érvényességi ideje vagy a diákigazolványon szereplő adatokban változás következett be.

(3)30 A kiadó intézmény:

a) a kiadott és bevont diákigazolványokról, a kiadott érvényesítő matricákról az Oktatási Hivatal által meghatározott módon adatot közöl a diákigazolvány igénylésének egyes folyamataival kapcsolatban,

b) az át nem adott diákigazolványokat és a fel nem használt érvényesítő matricát biztonságosan, elzárva tárolja,

c) részt vesz a diákigazolványok igénylésében, átadásában, az igazgatási szolgáltatási díjának kezelésében,

d) érvényesíti a használatban lévő, és bevonja az érvénytelen diákigazolványokat.

9. § (1)31 Állandó diákigazolvány igényelhető

a) a tanulói, hallgatói jogviszony ideje alatt,

b) az elveszett, megsemmisült, megrongálódott diákigazolvány helyett,

c) diákigazolvány adataiban bekövetkező változáskor, kivéve, ha a kiadó intézmény nevének és címének változása a diákigazolványokhoz kapcsolódó tanulói, hallgatói jogokat és kedvezményeket nem érinti,

d) a diákigazolvány kiállítás napját követő október 31-étől számított legfeljebb nyolc év időtartamra a közoktatásban, tíz év időtartamra a felsőoktatásban.

(2)32 A nappali rendszerű és a nappali oktatás munkarendje szerint tanulók és az 1. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott jogosultak részére a nappali munkarend, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók részére az esti munkarend, a levelező oktatás munkarendje szerint tanulók, valamint az alapfokú művészetoktatási intézmények tanulói részére a levelező munkarend, a felsőoktatásban távoktatás munkarendje szerint tanulók számára távoktatási munkarend, a közoktatásban a sajátos munkarend szerint tanuló tanulók részére a sajátos munkarend szerinti diákigazolványt kell kiállítani. A doktorjelöltek számára a levelező képzés munkarendje szerinti diákigazolványt kell kiállítani.

(3) Intézményváltás esetén az új intézmény látja el a kiadó intézmény feladatait.

10. § (1)33 Az igényelt állandó diákigazolvány kiadásáig a tanuló, hallgató kérésére ideiglenes diákigazolványt kell kiadni. Az ideiglenes diákigazolvány igazolja a 2. § (1) bekezdésében foglaltakat.

(2)34 Az ideiglenes diákigazolvány kiadásának feltétele, hogy a tanuló, hallgató az állandó diákigazolványt igényelje.

(3)35 A kiadó intézmény a diákigazolványra jogosult tanulónak, hallgatónak állandó diákigazolvány igénylése nélkül is ideiglenes diákigazolványt ad ki,

a)36 ha az állandó diákigazolvány nem tartalmazza az oktatás, a gyakorlati képzés tényleges helyszínét (ebben az esetben a helyszínt a személyi lapon kell feltüntetni),

b)37 az 1. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában meghatározott intézmény nem magyar állampolgárságú tanulójának, hallgatójának, ha 12 hónapnál rövidebb időtartamra szóló ösztöndíjjal folytatja tanulmányait,

c)38 – a 23. § (2) bekezdésében foglaltak mellett – annak a tanulónak, hallgatónak, aki tanulói, hallgatói jogviszonyának megszűnését követően, de a diákigazolvány érvényességi idejének lejárata előtt elveszíti diákigazolványát, vagy diákigazolványa a jogosultságok igazolására alkalmatlanná válik. Ebben az esetben a személyi lapon az intézmény és a munkarend rovatot a tanuló, hallgató előző állandó diákigazolványa alapján kell kitölteni.

11. § (1) A kiadó intézmény e rendelettel összhangban szabályozza a diákigazolványok, az érvényesítő matricák és az egyéb nyomtatványok belső kezelésére vonatkozó szabályokat.

(2)39 A kiadó intézmény vezetője kijelöli azt a személyt, aki felelős azért, hogy a diákigazolvány kiadása, érvényesítése, bevonása, és a jogszabályban előírt további feladatok megvalósítása e rendeletnek megfelelően kerüljön végrehajtásra. A kiadó intézmény vezetője a feladatok ellátására több személyt is kijelölhet.

(3)40 Az adatkezelő vizsgálja a diákigazolványokhoz kapcsolódó, a kiadó intézményt terhelő feladatok végrehajtását, a diákigazolványok igénylésével kapcsolatos tanulói, hallgatói panaszok megalapozottságát. Szabálytalanság észlelése esetén megteszi a vonatkozó jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket.

A diákigazolvány igénylése

12. §41 Az adatkezelő biztosítja a diákigazolványok igényléséhez, érvényesítéséhez és adminisztrációjához szükséges nyomtatványok elektronikus formátumban történő elérhetőségét.

13. § (1)42 A központi felvételi eljárás keretében felsőoktatási intézménybe jelentkező a diákigazolványt a felvételi jelentkezési lap megfelelő rovatainak hiánytalan kitöltésével igényli az adatkezelőtől. A 22. § (1) bekezdésében meghatározott díj befizetésére szolgáló készpénz-átutalási megbízást az igénylő postai úton kapja meg a felvételi jelentkezését visszaigazoló regisztrációs levéllel együttes küldeményben. Az igénylő a kapott készpénz-átutalási megbízáson, vagy banki átutalással fizeti meg a 22. § (1) bekezdésében meghatározott díjat.

(2)43 A felsőoktatási intézménybe beiratkozott hallgató a diákigazolvány-igénylést

a) a diákigazolvány igénylőlap név, aláírás, oktatási azonosító és fénykép rovatának kitöltését követően a kiadó intézményhez történő eljuttatásával, és

b) a kiadó intézmény tanulmányi rendszerében a diákigazolvány e-igénylés funkció használatával

kezdeményezi.

(3)44 A (2) bekezdés szerint kitöltött igénylőlap kiadó intézményhez való eljuttatásáig a hallgató megfizeti a 22. § (1) bekezdésben meghatározott díjat a kiadó intézmény részére, melyről a kiadó intézmény nyugtát állít ki.

(4)45 A kiadó intézmény ellenőrzi a (2) és (3) bekezdésben foglaltak teljesítését – szükség esetén felhívja a hallgatót a hiányok pótlására –, és a hiánytalan igénylés kiadó intézményhez érkezését követő 15 napon belül továbbítja azt az adatkezelő felé.

(5)46 Az igénylőlapot a kiadó intézmény, a hallgató, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes vagy írni nem tudó hallgató esetében annak törvényes képviselője írja alá.

(6)47 A diákigazolvány igénylések csak abban az esetben tekinthetők érvényesnek, ha a kiadó intézmény szerepel az adatkezelő által karbantartott intézményi adatbázisban. A kiadó intézményeket tartalmazó adatbázis módosítása az adatkezelő felé tett bejelentéssel lehetséges.

(7)–(11)48

13/A. §49 (1) A tanuló, kiskorú tanuló törvényes képviselője (a továbbiakban együtt: igénylő) a diákigazolvány iránti igényét az iskolának, mint kiadó intézménynek jelenti be. A közoktatásban tanuló a tanulói jogviszony létesítését követően a diákigazolvány-igénylést az igénylőlap név, tanulói azonosító szám, aláírás, lakcím és igazolványkép rovatának kitöltését követően a kiadó intézménynél kezdeményezi.

(2) Az igénylőlappal egyidejűleg az igénylő átadja a 22. § (1) bekezdésben meghatározott díjat a kiadó intézmény részére, melyről a kiadó intézmény haladéktalanul nyugtát állít ki. Amennyiben a diákigazolvány igénylése nem a tanulói jogviszony létesítésekor történik, úgy az igénylő köteles a tanuló személyes adatait igazoló hatósági okiratokat bemutatni.

(3) A kiadó intézmény ellenőrzi az (1) és (2) bekezdésben foglaltak teljesítését, szükség esetén felhívja a tanulót a hiányok pótlására. A kiadó intézmény az igényléstől – hiánypótlás esetén a hiánypótlás teljesítésétől – számított nyolc napon belül

a) a diákigazolvány e-igénylés kliens szoftver (a továbbiakban: igénylési felület) vagy az intézményi adminisztrációs rendszer (a továbbiakban: IAR) használatával a diákigazolvány igénylésének és a díj befizetésének tényét rögzíti, és

b) az intézményvezető vagy az általa kijelölt személy aláírja az igénylési felület vagy az IAR segítségével nyomtatott fedőlapot, és az igénylésekkel együtt továbbítja az adatkezelő részére.

(4) Az adatkezelő ingyenesen biztosítja azon kiadó közoktatási intézmények számára a közoktatási információs rendszer (a továbbiakban: KIR) honlapján az igénylési felülethez a hozzáférést, akik a 2011/2012-es tanévet megelőzően vagy nem voltak jogosultak az akkreditált IAR-nak az informatikai normatívából történő beszerzésére, vagy jogosultak voltak, de nem szereztek be ilyen rendszert. Az igénylési felületen az adatkezelő meg nem változtatható módon biztosítja a kiadó intézmény számára a KIR-ben nyilvántartott és a diákigazolvány előállításához szükséges intézményi és tanulói adatokat.

(5) Az igénylőlapot a kiadó intézmény, a tanuló, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes vagy írni nem tudó tanuló esetében annak törvényes képviselője írja alá.

(6) A diákigazolvány igénylések csak abban az esetben tekinthetők érvényesnek, ha az igénylést továbbító kiadó intézmény szerepel az adatkezelő által karbantartott intézményi adatbázisban. A kiadó intézményeket tartalmazó adatbázis módosítása az adatkezelő felé tett bejelentéssel lehetséges.

(7) A közoktatási diákigazolvány igénylése esetén az IAR az e-igénylés során feltöltött tanulói adatokat automatizált módon összeveti a KIR-ben szereplő adatokkal. Amennyiben a KIR-ben tárolt adatok eltérnek az igénylésben és a kiadó intézmény nyilvántartásában szereplő adatoktól, az e-igénylés továbbítását megelőzően a közoktatási intézmények kötelesek az adatváltozásokat a külön jogszabályban meghatározott módon bejelenteni.

(8) Az adatkezelő a diákigazolvány igényléseket – ha az megfelel a (9) bekezdésben foglaltaknak – tizenöt napon belül továbbítja a gyártónak.

(9) Az adatkezelő a gyártónak akkor továbbíthatja a diákigazolvány igényléseket, ha az igénylő felületen rögzített adatokat a kiadó intézmény hitelesítette, a diákigazolványok legyártásához szükséges díjak a fizetési számlájára megérkeztek.

A nem magyar oktatási intézménnyel jogviszonyban álló tanuló, hallgató diákigazolvány igénylése50

13/B. §51 (1) A nem magyar oktatási intézménnyel jogviszonyban álló tanuló, hallgató a diákigazolványt az adatkezelő által rendelkezésére bocsátott igénylőlap hiánytalan kitöltésével és annak az adatkezelőhöz történő elküldésével igényelhet. A diákigazolvány igényléséhez be kell nyújtani a tanulói, hallgatói jogviszony kezdetét és várható befejezését, az oktatás munkarendjét igazoló dokumentumot, valamint annak hiteles magyar nyelvű fordítását.

(2) A Balassi Intézetben képzésben részt vevő személy diákigazolványt a kiadó intézmény által rendelkezésére bocsátott igénylőlap hiánytalan kitöltésével és annak a kiadó intézmény útján az adatkezelőhöz történő elküldésével igényelhet.

(3) Ha a tanuló, hallgató nem rendelkezik tanulói, hallgatói azonosító számmal, a diákigazolvány iránti igényét a tanulói, hallgatói azonosító szám megállapítására irányuló kérelemmel együtt nyújthatja be, továbbá írásban hozzájárulását kell adnia ahhoz, hogy az Oktatási Hivatal a diákigazolvány előállításához szükséges személyes adatait a közoktatásról szóló törvény 2. számú mellékletében valamint a felsőoktatási törvényben meghatározott módon és ideig kezelhesse.

(4) A tanuló, hallgató az Oktatási Hivatal fizetési számlaszámára átutalással vagy az igénylőlaphoz tartozó készpénz-átutalási megbízással köteles megfizetni a diákigazolvány előállításának díját.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti tanuló, hallgató által használt igénylőlaphoz tartozó készpénz-átutalási megbízás egyedi azonosítóval rendelkezik, másik igénylőlaphoz akkor használható fel, ha azt igénylő az egyedi azonosító megadásával jelzi az adatkezelőnek a befizetés igazolás másolatának megküldésével együtt.

14. § (1)52 Ideiglenes diákigazolványt vagy annak bármelyik részét a kiadó intézmény a 12. § szerint biztosított nyomtatványon, vagy a (2) bekezdésben meghatározott adattartalmú egyedi megrendelő segítségével igényelhet az igénylésnek a gyártóhoz történő eljuttatásával.

(2)53 Az egyedi megrendelőlapon fel kell tüntetni

a) az intézmény nevét és székhelyét, valamint a képzés helyét (település),

b) az ideiglenes műanyag kártya igényelt darabszámát,

c) a személyi lap igényelt darabszámát,

d) a kiállítás napját és az intézmény cégszerű aláírását.

A diákigazolvány-igénylések feldolgozása, a diákigazolványok előállítása és kiadása

15. § (1)54 A diákigazolvány előállításának ideje az igénylőlapoknak az adatfeldolgozóhoz történő beérkezésétől számított legfeljebb 60 nap, amelybe a hiánypótlásra visszaküldött igénylőlap újbóli megküldésének határideje nem számít bele. A gyártó gondoskodik a diákigazolvány-igénylések teljesítéséről és a diákigazolványnak a kiadó intézménybe postai úton, a kiadó intézmény költségén történő eljuttatásáról

a) a 13. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint beérkezett megrendelések esetében az általános felvételi eljárásban szeptember 1-jéig, a keresztféléves felvételi eljárásban február 1-jéig,

b) a 13/A. §-ban meghatározottak július 25-ig beérkezett igénylései esetében szeptember 1-jéig.

(2)55 Amennyiben a tanuló, a hallgató a diákigazolvány igazgatási szolgáltatási díját az igénylőlap leadásától számított 90 napon belül [az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott igénylések esetében 180 napon belül] nem fizeti be, az igénylés érvénytelenné válik, és megsemmisítésre kerül.

(3)56

(4)57 A kiadó intézmény köteles a diákigazolványok átvételét követő 8 napon belül a diákigazolványok átvételét a sorszám szerinti átadás-átvételt lehetővé tevő elektronikus felületen rögzíteni.

(5)58 A kiadó intézmény a diákigazolványt a tanulónak, hallgatónak köteles átadni. A diákigazolvány átvételét a tanuló, hallgató – a 14. életévét be nem töltött, vagy írni nem tudó, vagy olyan tanuló, hallgató esetén, akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett törvényes képviselője – aláírásával igazolja.

(6)59 Az 1. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott tanuló, hallgató diákigazolványának az igénylőhöz postai úton, a 15. § (1) bekezdésének d) pontjában előírt határidők alapján történő elküldéséről a gyártó gondoskodik.

16. § (1)60 Hiányos, nem megfelelő igénylőlap esetén, továbbá ha az igénylő, valamint a kiadó intézmény a diákigazolvány igazgatási szolgáltatási díját határidőben nem fizette be, az adatkezelő a hiány észlelésétől számított 15 napon belül postai vagy elektronikus úton – megfelelő határidő tűzésével – felhívja az igénylőt, vagy a kiadó intézményt a hiánypótlásra, mely a 12–14. §-okban meghatározott megfelelő igénylési rend teljes megismétlésével teljesíthető. A hiánypótlásra történő felhívásban meg kell jelölni a hibákat, hiányokat, a hiánypótlás módját és határidejét, valamint fel kell hívni a figyelmet a hiánypótlás elmulasztásának következményére.

(2)61 Hiányos az igénylőlap, ha olyan adatot tartalmaz, amely olvashatatlan, továbbá a jogszabályban és a kitöltési útmutatóban megadott tartalmi és minőségi szempontoktól eltérve egyébként nem alkalmas a diákigazolvány-előállítás céljából történő feldolgozásra.

(3)62

(4) A hibajavítás, illetve hiánypótlás a megrendelés teljesítésének határideje szempontjából a 15. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározottak alapján új igénylésnek minősül.

(5)63 Az igénylőlaptól, illetve a megrendeléstől eltérő adatokat tartalmazó előállított diákigazolványt, továbbá a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan állapotban érkezett diákigazolványt a kiadó intézmény postai úton visszaküldi az adatkezelőnek, mellékelve az igénylőlap másolatát, valamint a hibát ismertető levelet. Az adatkezelő – az adatfeldolgozók segítségével – megállapítja az eltérés okát, és gondoskodik az igénylőlapnak, illetve a megrendelésnek megfelelő adattartalmú, hibátlan diákigazolvány előállításáról és a kiadó intézménybe postai úton történő eljuttatásáról a hibás diákigazolvány átvételét követő 30 napon belül. A hibás diákigazolvány kicserélésének teljes költsége az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót terheli. Annak eldöntésére, hogy hol keletkezett a hiba, a diákigazolvány-igénylőlap, illetve az adatkezelő által az adatfeldolgozónak átadott és rögzített adattartalom szolgál.

(6)64 A közoktatási diákigazolvány igénylése esetén a kiadó intézmény felel azért, hogy a diákigazolvány igénylőlapon és a közoktatás információs rendszerében nyilvántartott adatok megfeleljenek a személyi adatokat és a lakcímet igazoló hatósági okiratokban foglaltaknak.

(7)65 A felsőoktatási diákigazolvány igénylése esetén az igénylő hallgató felel a diákigazolvány elkészítésének alapjául szolgáló adatok valóságtartalmáért. Az igénylő hallgató által szolgáltatott valótlan adatok alapján valótlan adattartalommal előállított diákigazolvány kicserélésének teljes költsége az igénylő hallgatót terheli.

(8)66 A hibásan legyártott diákigazolvány cseréjének költségét az viseli, akinek terhére a hiba megállapítható, ha ilyen személy, szervezet nincs, vagy a felelősség nem állapítható meg egyértelműen, a diákigazolvány előállítására vonatkozó általános szabályok szerint kell a terheket viselni.

A diákigazolvány érvényesítése

17. § (1)67 A diákigazolványok érvényesítését a kiadó intézmény végzi a hologramos érvényesítő matrica felragasztásával. Az érvényesítő matrica tartalmazza érvényességének időtartamát, valamint a közoktatásban a matrica sorszámát, felsőoktatásban a matrica sorszámát és az intézmény/kar betűkódját.

(2) Az érvényesítés határideje

a)68 közoktatási diákigazolvány esetében október 31-e és március 31-e,

b) felsőoktatási diákigazolvány esetében az I. félévre érvényes érvényesítő matricával október 31-e, a II. félévre érvényes érvényesítő matricával március 31-e.

(3) A közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tanköteles kor felső határát be nem töltött tanulók diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő év október 31. napjáig, amelyben a tanuló a tanköteles kor felső határát betölti. A tanköteles kor megállapítására a diákigazolványon szereplő születési dátum szolgál.

(4)69

(5) A diákigazolványok érvényesítéséhez szükséges érvényesítő matricákat a kiadó intézmény köteles megrendelni az érvényesítő matrica igénylőlap kitöltésével és annak az adatkezelő részére saját költségén postai vagy elektronikus úton vagy személyesen történő eljuttatásával

a)70 közoktatási intézmények esetében július 15-éig, második félévre érvényes érvényesítő matricák tekintetében január 15-éig.

b) felsőoktatási intézmények esetében az I. félévi érvényesítő matricák tekintetében július 15-éig, a II. félévre érvényes érvényesítő matricák tekintetében december 15-éig.

(6)71 Az adatkezelő gondoskodik a megrendelések teljesítéséről postai vagy elektronikus úton, a kiadó intézmény költségén, a közoktatásban szeptember 15-ig és február 10-ig, a felsőoktatásban augusztus 30-áig és február 1-jéig.

(7) A kiadó intézmény szükség szerint további érvényesítő matricákat rendelhet megrendelésének postai úton az adatkezelőhöz történő eljuttatásával. Ezeket a megrendeléseket az adatkezelő az átvételt követő 30 napon belül postai úton teljesíti a kiadó intézmény költségén.

(8)72 A tanulói, hallgatói jogviszony szünetelésének ideje alatt (kivéve a jogviszony megszűnésétől az érvényességi idő lejáratáig terjedő időszakot) a kiadó intézmény nem ad ki és nem érvényesít diákigazolványt.

(9) Az adott tanévben fel nem használt érvényesítő matricákat a kiadó intézmény a tanévet követő november 30-áig darabolással megsemmisíti. A megsemmisítés tényéről és a megsemmisített matricák darabszámáról a kiadó intézmény jegyzőkönyvet vesz fel, amit köteles irattárában megőrizni.

A diákigazolvány bevonása

18. § (1) A kiadó intézmény köteles a tanulót, illetve hallgatót felszólítani állandó diákigazolványának beszolgáltatására a következő esetekben:

a) az új állandó diákigazolvány kiadásakor,

b)73 amennyiben a tanuló, hallgató arra nem jogosult,

c) egyéb esetekben az ideiglenes diákigazolvány kiadásakor.

(2) A kiadó intézmény köteles

a) a bevont állandó diákigazolványt 30 napon belül,

b) az át nem adott állandó diákigazolványt (a tanévhalasztás esetét kivéve) az átvételtől számított 90 nap elteltével – az 1. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá tartozók diákigazolványa esetében 1 év elteltével – darabolással megsemmisíteni, és a megsemmisítésről készített jegyzőkönyvet irattárában megőrizni.

(3)74 A bevont, illetve érvénytelenné vált diákigazolványok sorszámát a kiadó intézmény a bevonást, illetve az érvénytelenné válást követő 8 napon belül átadja az adatkezelőnek.

(4)75 Az ideiglenes diákigazolvány műanyag kártyáját a kiadó intézmény bevonja az állandó diákigazolvány kiadásakor, vagy a személyi lap érvénytelensége esetén.

(5)76 Amennyiben a megrendelt állandó diákigazolvány az adatkezelőnek, az adatfeldolgozónak vagy a kiadó intézménynek felróható okból nem kerül határidőben kiadásra, a kiadó intézmény az ideiglenes diákigazolvány érvényességét meghosszabbítja.

Az adatkezelő és a kiadó intézmény által vezetett nyilvántartás77

19. §78

20. § (1)79 Az adatkezelő a közoktatásról szóló törvény 2. számú mellékletének „A diákigazolvány” című szakaszában, és a felsőoktatásról szóló törvény 29. § (3) bekezdésében meghatározottak alapján külön nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) az állandó diákigazolványon, illetve az igénylésen szereplő személyes adatokat,

b) a diákigazolványon szereplő intézményi adatokat,

c) a kiadó intézmények adatait,

d)80 az állandó diákigazolvány sorszámát, az igénylőlap sorszámát,

e)81 a diákigazolvány igénylőlapnak a kiadó intézmény számára történő elküldésének tényét és idejét

f) az igénylések beérkezésének tényét és idejét,

g) az adatfeldolgozás és előállítás során végrehajtott valamennyi művelet tényét és idejét,

h)82 az érvényesítő matricák megrendelésére, és a megrendelések teljesítésére vonatkozó adatokat,

i) a kiadott, bevont és érvénytelenített diákigazolványok sorszámát a kiadó intézmények által megküldött jelentés alapján,

j) a 22. § (1)–(5) bekezdése alapján megfizetett díjakat.

(2)83 Az adatkezelő a diákigazolványon lévő személyes adatokat a közoktatásról szóló törvény 2. számú mellékletének „A diákigazolvány” című szakaszában, illetve a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX törvény 35. § (6) bekezdésében meghatározott ideig kezelheti, illetve továbbíthatja.

21. § A kiadó intézmény külön nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a)84 a tanuló, hallgató részére átadott és általa leadott diákigazolvány igénylőlap sorszámát,

b) az igénylőlap elküldésének tényét és idejét,

c) a diákigazolvány megérkezésének tényét és idejét,

d) a kiadott diákigazolvány sorszámát, az átvétel napját és az átvevő aláírását,

e) az érvényesítő matricák megrendelésének tényét és idejét,

f) a megrendelt érvényesítő matricák megérkezésének tényét és idejét,

g) a diákigazolvány érvényesítésének tényét és idejét,

h) a diákigazolvány bevonásának, elvesztésének, megsemmisülésének tényét és idejét,

i) a felsőoktatási diákigazolvány esetében a chip sorszámát (CSN szám),

j) a 23. § (1) bekezdése alapján megfizetett díjakat,

k)85 az elküldött diákigazolvány igénylőlapok és a fedőlap másolatát a diákigazolvány átvételét követő 90 napig.

A diákigazolvány díja

22. § (1)86 A diákigazolványért a tanuló, hallgató igazgatási szolgáltatási díjat fizet az állandó diákigazolvány megrendelésekor az e rendeletben előírt módon. Az e rendelet hatálybalépését követően igényelt

a) állandó közoktatási diákigazolvány díja 550 forint,

b) állandó felsőoktatási diákigazolvány díja 1600 forint.

(2) Az állandó diákigazolvány díja térítési díjat és eljárási díjat tartalmaz. A térítési díjat a diákigazolvány és a szükséges nyomtatványok előállításával, az eljárási díjat pedig a diákigazolvány-igénylés teljesítéséhez kapcsolódó adatkezeléssel és feldolgozással kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére kell fordítani.

(3) A térítési díj az állandó közoktatási diákigazolvány esetében 360 forint, az állandó felsőoktatási diákigazolvány esetében 1360 forint, amely az adatfeldolgozó bevételét képezi.

(4)87 Az állandó diákigazolvány térítési díját az adatkezelő a legyártott és a kiadó intézmény által elismert és kifizetett diákigazolványok után, a gyártó által kiállított számla alapján történő utalással fizeti meg a (3) bekezdés szerint a gyártó részére.

(5)88 Az állandó diákigazolvány eljárási díjából diákigazolványonként 70 forint a kiadó intézmény bevétele, amelyet az adatkezelő a 13. § (1) és a 13/B bekezdésben meghatározott esetben átutalással fizet meg a kiadó intézmény részére, az adatkezelő tájékoztatása alapján kiállított számla beérkezését követő 60 napon belül. A fennmaradó rész az adatkezelő bevételét képezi. Egyéb esetben az adatkezelő a kiadó intézmény által egyszerre elektronikusan továbbított e-igénylések adatkezelőhöz érkezését követő 10 napon belül a diákigazolványok eljárási díjainak 70 forinttal csökkentett részéről összesített számlát állít ki, és küldi meg a kiadó intézmény részére, melyet a kiadó intézmény 10 napon belül köteles kiegyenlíteni. Az adatkezelő a diákigazolványok előállítását a számla kiadó intézmény általi kiegyenlítését követően kezdi meg.

(6)89 Az ideiglenes műanyag kártya díja azonos az állandó közoktatási diákigazolvány térítési díjával, míg a személyi lap díja az állandó közoktatási diákigazolvány térítési díjának 25%-ával. A jelen bekezdésben meghatározott díjak a gyártó bevételét képezik, amelyet a kiadó intézmény fizet meg átutalással az adatfeldolgozó részére.

(7)90 A tanuló, hallgató az ideiglenes műanyag kártya igénylése esetén a (6) bekezdésben meghatározott díj 75%-át, a személyi lap esetén a (6) bekezdésben meghatározott díj 100%-át köteles megfizetni a kiadó intézmény részére.

(8) A jelen §-ban szabályozott díjakat az a szervezet kezeli, amelynek bevételét a díj képezi.

(9)91 A jelen §-ban szabályozott díjak az igénylés elutasítása, visszavonása esetén nem kerülnek visszafizetésre a tanuló, hallgató részére. A jelen §-ban szabályozott díjak tekintetében egyebekben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 28. §-ának (3) bekezdését, 31. §-ának (7) bekezdését, valamint 86. §-át megfelelően alkalmazni kell.

23. § (1)92 A tanuló, a hallgató az ideiglenes műanyag kártya vagy az érvényesítő matrica elvesztése esetén az állandó közoktatási diákigazolvány térítési díjának 500%-át köteles megfizetni a kiadó intézmény részére.

(2) A kiadó intézmény nem ad ki új állandó, illetve ideiglenes diákigazolványt vagy érvényesítő matricát a tanuló, illetve hallgató részére, amíg a tanuló, illetve a hallgató az (1) bekezdésben meghatározott díjat meg nem fizeti.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben szabályozott díjat – amely a kiadó intézmény bevétele – a kiadó intézmény kezeli.

(4)93 Ha a diákigazolvány a 15. §-ban meghatározott határidőkön belül az adatkezelőnek vagy az adatfeldolgozónak felróható okból nem érkezik meg a kiadó intézményhez, a tanuló, hallgató részére díjmentesen kell ideiglenes diákigazolványt biztosítani, és annak érvényességét az állandó diákigazolvány megérkezéséig új személyi lap kiadásával meghosszabbítani. Az így kiadott ideiglenes műanyag kártyák és személyi lapok helyett a határidő túllépéséért az e rendeletben foglaltak alapján felelős szervezet saját költségén gondoskodik azonos mennyiségű ideiglenes műanyag kártya és személyi lap postai úton történő elküldéséről a kiadó intézménybe, a kiadó intézmény által írt, a követelést hitelt érdemlően igazoló jegyzőkönyv átvételétől számított 60 napon belül.

(5) Amennyiben az ideiglenes diákigazolvány kiadása a kiadó intézmény hibájából vált szükségessé, ennek költségét a kiadó intézmény köteles vállalni.

(6)94 Ha a diákigazolvány cseréjére a kiadó intézmény fenntartójának a felsőoktatási vagy iskolai feladatot ellátó intézményt érintő döntése miatt vált szükségessé, az állandó- és az ideiglenes diákigazolvány díja a fenntartót terhelik. Amennyiben a diákigazolványon szereplő személyes adatok is megváltoztak, a diákigazolvány kiadásának költségét a tanuló, hallgató viseli.

Záró rendelkezések

24. §95

Átmeneti rendelkezések96

25. §97 (1) E rendelet a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított R. 1. § (4) bekezdése alapján az a közoktatásban tanuló nem tanköteles tanuló, akinek 2011/2012. tanév második félévétől megszűnt a kiadó intézménnyel fennálló tanulói jogviszonya, 2012. április 1-jétől nem használhatja a diákigazolványát.

(2) 2011. szeptember 1-jétől lehetővé válik az elektronikus ügyintézés alkalmazása. Kizárólag a 2011. október 1. előtt benyújtott, az adatkezelőhöz beérkezett diákigazolvány igénylések esetében alkalmazható még a papír alapú igénylési rend, ahol a diákigazolvány az igénylőlap hiánytalan kitöltésével és a kiadó intézmény útján az adatkezelőhöz történő eljuttatásával igényelhető. A tanuló, hallgató a papír alapú igénylési rend esetében az igénylőlaphoz tartozó készpénz-átutalási megbízással vagy banki átutalással fizeti meg a diákigazolvány-igénylés díját.

1

A rendeletet a 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdésének b) pontja a 98/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés c) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdésének d) pontja a 309/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (3) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 3. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 3. § (6) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. § (6) bekezdés b) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés c) pontja és 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (6) bekezdés c) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (6) bekezdés d) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3. § (6) bekezdés f) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

18

E rendelet 24. §-ának (2) bekezdése alapján 3. § (6) bekezdés h) pontjának a tanulói azonosító számra vonatkozó előírása – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2003. évi CXI. törvény 90. §-a (2) bekezdésének i) pontja alapján –, továbbá a hallgatói azonosító számra vonatkozó előírása – a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 29. § (3) bekezdés c) pontja alapján – külön jogszabályban meghatározott időpontban lép hatályba azzal, hogy az említett rendelkezéseket a hatálybalépésüket követően kiadott diákigazolványokra kell alkalmazni. A 3. § (6) bekezdés h) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 3. § (7) bekezdés b) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés e) pontja és 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (8) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 4. § a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

22

Az 5. §-t a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 6. § a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

24

A 7. § a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

25

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 8. § (1) bekezdés c) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 8. § (1a) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be.

28

A 8. § (2a) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

29

A 8. § (2b) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

30

A 8. § (3) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 7. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 9. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 9. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 10. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 10. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 10. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 10. § (3) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 10. § (3) bekezdés b) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 10. § (3) bekezdés c) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés b) pontja és 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 11. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 11. § (3) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

41

A 12. § a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

42

A 13. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 13. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 13. § (3) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 13. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 13. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 13. § (6) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 13. § (7)–(11) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 13/B. §-t megelőző alcímet a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

51

A 13/B. §-t a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

52

A 14. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

53

A 14. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 15. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 15. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés h) pontja és 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 15. § (3) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 15. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 15. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 15. § (6) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés i) pontja és 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 16. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 16. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 16. § (3) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 16. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 16. § (6) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be.

65

A 16. § (7) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be.

66

A 16. § (8) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be.

67

A 17. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 17. § (2) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 17. § (4) bekezdését a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 17. § (5) bekezdés a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 17. § (6) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 17. § (8) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 18. § (1) bekezdés b) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 18. § (3) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 18. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 18. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 19. §-t megelőző alcím a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

78

A 19. §-t a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

79

A 20. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. A 20. § (1) bekezdésében a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés l) pontja alapján „a felsőoktatásról szóló törvény 29. § (3) bekezdése” helyébe „a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX törvény 35. § (6) bekezdése” szöveg lép, ez azonban nem vezethető át.

80

A 20. § (1) bekezdés d) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 20. § (1) bekezdés e) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

82

A 20. § (1) bekezdés h) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 20. § (2) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 21. § a) pontja a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 21. § k) pontját a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

86

A 22. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 22. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 22. § (5) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 22. § (6) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 22. § (7) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 22. § (9) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 23. § (1) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 23. § (4) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 23. § (6) bekezdése a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

95

A 24. §-t a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 25. § (7) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 25. §-t megelőző alcímet a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

97

A 25. §-t a 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére