• Tartalom

17/2005. (IV. 28.) AB határozat

17/2005. (IV. 28.) AB határozat1

2005.04.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Országgyűlés alkotmányellenes helyzetet idézett elő olyan illetékszabályok megalkotásának elmulasztásával, amelyek kizárják a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét és a védelemhez való jog lényeges tartalmának korlátozását a büntetőeljárás során keletkezett iratok másolatáért – a terhelt, a védő és a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője által – fizetendő illeték előírása útján.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2005. december 31. napjáig tegyen eleget.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 74. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (3) bekezdése, valamint a Melléklet IV. Cím 1. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 10/2003. (V. 6.) IM–BM–PM együttes rendelet 5. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 119/B. §-ával összefüggő alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló eljárást megszünteti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adására vonatkozó jogi szabályozás alkotmányosságának vizsgálatára több indítvány érkezett, amelyeket az Alkotmánybíróság egyesített és együttesen bírált el.
1.1. Az egyik indítványozó a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendelet 5. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A sérelmezett jogszabályhely a következőket rendelte: „A másolatért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 42. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel, a törvény mellékletének IV. címében meghatározott összegű illetéket illetékbélyeggel kell megfizetni; az illetékbélyeget lehetőleg arra az iratra kell felragasztani, amelyről másolat készült.”
Az indítványozó álláspontja szerint az 5. § (3) bekezdésben előírt illetékfizetési kötelezettség ellentétes az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való joggal, az 57. § (1) bekezdéséből levezetett tisztességes eljáráshoz való joggal és annak elemét képező „fegyverek egyenlősége” elvével. Véleményének indokolásában hivatkozott a védelemhez való jogot a büntetőeljárás irataihoz való hozzáférés tekintetében vizsgáló alkotmánybírósági határozatokra [25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 414.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91.], valamint az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 14. Cikke 3. pontjának b) alpontjára, illetve az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt, és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikke 3. pontjának b) alpontjára. Az indítvány kiegészítésében az indítványozó kifejtette, hogy – bár álláspontja szerint az illetékfizetési kötelezettség az illeték mértékétől függetlenül alkotmányellenes – a másolati illeték összegének ötszörösére emelése (1999. január 1-jétől 20 forintról 100 forintra) fokozottan korlátozza a hatékony védelem ellátását.
Az indítványozó szerint a szabályozás formai okokból is alkotmányellenes: sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, amelynek értelmében valamely alapjog közvetlen és jelentős korlátozása csakis törvényben történhet.
1.2. A másik indítványozó ugyancsak a 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendelet 5. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az illetékfizetési kötelezettség és az illeték aránytalanul magas összege a terhelt, illetve a védő tekintetében sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében meghatározott ártatlanság vélelmét és az 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot; a terhelt, a védő, a sértett, a magánvádló és a magánfél tekintetében pedig az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogokat a bírói jogvédelemhez, a bíróság előtti egyenlőséghez, a tisztességes eljáráshoz, ezen belül a „fegyveregyenlőség-elvéhez”.
Az indítványozó sérelmezte, hogy mivel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény mellékletének IV. címe nem a büntetőeljárásra vonatkozik, az illetékfizetési kötelezettség teljes mértékben az együttes rendelet 5. § (3) bekezdésén alapul. Így az alapvető jogokat – egyébként szükségtelenül és aránytalanul – korlátozó szabályozás nem törvényben történt, ezért az ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével is.
Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását indítványozta a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973. évi Be.) 119/B. §-ával összefüggésben, mivel a törvény nem tartalmazott „garanciális szabályt arra nézve, hogy a betekintési joggal is érintett hatósági iratoknak mennyi példányban kell rendelkezésre állniuk az eljáró hatóságnál. A törvényi garancia hiánya azt idézi elő, hogy az iratbetekintésre és másolat készítésére jogosultak e jogaikkal az eljárás egyes szakaszaiban élni nem tudnak.” E jogalkotói mulasztás veszélyezteti a „fegyveregyenlőség”, a tisztességes és igazságos eljáráshoz fűződő jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés], valamint a védelemhez való jog [Alkotmány 57. § (3) bekezdés] maradéktalan érvényesülését. Az indítványozó véleményének alátámasztásaként hivatkozott több, a védelemhez való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot és az állam intézményvédelmi kötelezettségét érintő alkotmánybírósági határozatra is.
1.3. A harmadik indítványozó a 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendelet 5. § (3) bekezdésének alkotmányellenességét a védelemhez való jog, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt diszkrimináció tilalom megsértésében látta. Álláspontja szerint az illetékfizetési kötelezettség miatt korlátozott a védekezéshez való jog, továbbá a szabályozás diszkriminatív, mivel csak a tehetősebb emberek számára biztosítja, hogy hozzájussanak a másolatokhoz.
1.4. Az indítványok benyújtása után a szabályozás megváltozott. A büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 4/1991. (III. 14.) IM–BM együttes rendeletet a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 10/2003. (V. 6.) IM–BM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 2002. évi XXII. törvény 2. § (6) bekezdése alapján, 2003. július 1-jén hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.). A Be. 605. § (7) bekezdése az 1973. évi Be.-t hatályon kívül helyezte.
Mivel a büntetőeljárás irataiból másolat adására vonatkozó hatályos szabályozás lényegileg megegyezik a korábbival, az indítványozók – a sérelmezett jogszabályként most már az R. 5. § (5) bekezdését megjelölve – fenntartották álláspontjukat. Az 1973. évi I. törvény 119/B. §-ával összefüggő alkotmányellenes mulasztást sérelmező indítványozó nyilatkozatában viszont már nem jelölte meg a Be. hasonló hiányosságát.
1.5. Újabb indítványozó a Be. 74. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványában – az Alkotmány rendelkezéseinek pontos megjelölése nélkül – azt állította, hogy a törvény előtti egyenlőséget, valamint a védelemhez való jogot sérti, és súlyosan diszkriminatív az, hogy a Be. 74. § (3) bekezdés b) pontja alapján a terhelt és a [kirendelt] védő csak akkor jut illetékmentesen az iratmásolathoz, ha a terhelt személyes költségmentességben részesült. Álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az Egyezmény 6. cikke 3. pontjának b) alpontjára.
1.6. Másik indítványozó az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (3) bekezdésének, a Melléklet IV. címe 1. pontjának és az R. 5. § (5) bekezdésének vizsgálatát kérte. Álláspontja szerint ez a szabályozás ellentétes az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésével; véleményének alátámasztásaként a 6/1998. (III. 11.) AB határozatra (ABH 1998, 91.) hivatkozott. Ugyanakkor indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítson meg alkotmányellenes mulasztást az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 57. § (2) bekezdésével, valamint 62. § (1) bekezdésével összefüggésben. Álláspontja szerint a védelemhez való jog alkotmányellenes korlátozása és a fegyverek egyenlőségének sérelme arra vezethető vissza, hogy az Országgyűlés az illeték-törvény megalkotásakor nem tette lehetővé, hogy a terhelt és a védő illetékmentesen vagy illetékfeljegyzési jog mellett jusson a büntetőeljárási iratok másolatához.
2. Az Alkotmánybíróság az eljárásban megkereste az igazságügy-minisztert és a legfőbb ügyészt.
II.
Az indítványozók által megjelölt, illetve az indítványok elbírálásánál figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.”
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”
2. A Be. rendelkezései:
70/B. § (1) Az eljárás során keletkezett iratról – ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is – az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére a (2)–(7) bekezdés szerint legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki.
(2) A nyomozás befejezéséig a gyanúsított, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett és képviselője másolatot kaphat a szakvéleményről, valamint az olyan nyomozási cselekményről készült iratról, amelyeknél jelenlétüket e törvény lehetővé teszi; az egyéb iratról pedig akkor, ha ez a nyomozás érdekeit nem sérti. A sértett a nyomozás során keletkezett más iratokról a tanúkénti kihallgatását követően kaphat másolatot.
(3) A feljelentő részére – ha nem a (2) bekezdésben felsoroltak valamelyike – csak a feljelentésről adható másolat.
(4) Ha a terheltnek a 179. § (1) bekezdése szerinti kihallgatására, a védő kirendelésére, illetőleg meghatalmazására az irat keletkezését követően került sor, a (2) bekezdés szerinti iratról másolat kiadására a terhelt az első kihallgatására történő idézés kézbesítésétől, a védő a kirendelésről szóló határozat kézbesítésétől, illetőleg a meghatalmazás benyújtásától fogva jogosult.
(5) A nyomozás befejezését követően
a) a terhelt, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője másolatot kaphat a nyomozás azon iratairól, amelyeknek a megismerésére a 193. § (1) bekezdése alapján jogosult,
b) a sértett és képviselője másolatot kaphat a nyomozás azon iratairól, amelyeknek a megismerésére a 229. § (2) bekezdése alapján jogosult.
(6) A bírósági eljárásban a vádlott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett, a magánvádló, a magánfél és a felsoroltak képviselője részére – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a másolat kiadása nem korlátozható.
(7) Az egyéb érdekelt és képviselője részére az iratokból az őt érintő körben adható másolat. A tanú részére a vallomását tartalmazó jegyzőkönyvről, illetőleg jegyzőkönyvrészről adható másolat.”
74. § (3) Ha a terhelt a jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a bűnügyi költséget előreláthatóan nem tudja megfizetni, és ezt a külön jogszabályban meghatározott módon igazolta, a terhelt vagy védője kérelmére a bíróság, illetőleg az ügyész határoz arról, hogy a terhelt részére személyes költségmentességet engedélyez. A személyes költségmentesség engedélyezése esetén
a) a terhelt kérelmére a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság védőt rendel ki [48. § (2) bek.],
b) terhelt és kirendelt védője számára a büntetőügy iratairól kért másolat egyszeri kiadása illetékmentes,
c) a kirendelt védő díját és igazolt készkiadását az állam viseli.”
451. § A törvényes képviselő az ügy iratait a nyomozás befejezése után megtekintheti. A nyomozás során is megtekintheti az olyan eljárási cselekményekről készült iratokat, amelyeknél jelen lehetett. Egyébként a törvényes képviselő jelenléti, észrevételezési, felvilágosításkérési, indítványtételi, valamint jogorvoslati jogára a védő jogai irányadók.”
3. Az R. rendelkezése:
5. § (5) Ha a terhelt nem részesült személyes költségmentességben, illetőleg, ha az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) másként nem rendelkezik, az Itv. mellékletének IV. címében meghatározott összegű illetéket kell megfizetni.”
4. Az Itv. rendelkezései:
37. § (3) A bíróság, valamint büntető ügyben a nyomozó hatóság által készített iratmásolat illetékére – ha e törvény másként nem rendelkezik – a melléklet IV. címében foglaltak az irányadók.”
52. § (1) A kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a feljelentés illetéke 5000 forint, a fellebbezés illetéke 6000 forint, a perújítási kérelem és a felülvizsgálati indítvány illetéke 7000 forint.
[...]
(4) Nem kell illetéket fizetni az eljárásnak abban a szakaszában, amelyben a vádat az ügyész képviseli.”
53. § (1) Ha a büntetőeljárás során polgári jogi igényt érvényesítenek, csupán az igény bejelentésére és a fellebbezésre kell ezen a címen illetéket fizetni. Ezt az illetéket – a polgári peres eljárásra vonatkozó illetékszabályok szerint – a büntetőeljárás illetékén felül kell megfizetni.
(2) A büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránti eljárás illetékére a polgári peres eljárás illetékére vonatkozó szabályok az irányadók.”
54. § (1) Ha a kérelmet nem nyomban a tárgyalás befejeztével szóban, vagy nem a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt terjesztették elő, 2000 forint illetéket kell fizetni:
a) a szabadságvesztés, a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére irányuló halasztás, illetve a közérdekű munka félbeszakítása iránti kérelem,
b) a pénzbüntetés, a pénz-mellékbüntetés, az államot illető bűnügyi költség, az elkobzás alá eső érték, a vagyoni előny, vagy rendbírság megfizetésére irányuló halasztás, illetve részletfizetés iránti kérelem
esetében.
(2) A kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem illetéke 5000 forint.
(3) Vagyoni jellegű joghátrány elengedése iránt az igazságügy-miniszterhez előterjesztett kérelem illetéke az elengedni kért tartozás 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 20 000 forint.”
56. § (3) Illetékmentes az eseti gondnok és az ügygondnok részére a bíróság által készített jegyzőkönyv- vagy egyéb iratmásolat.”
57. § (2) Illetékmentes a büntető ügyekben:
a) az 52. § (1) bekezdésében megjelölt eljárásban a terhelt és a védő fellebbezése, perújítási kérelme és felülvizsgálat iránti indítványa;
b) az 52. § (1) bekezdésében megjelölt eljárás, ha az eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt a bíróság megszünteti, illetve ha az eljárás megszüntetésére kegyelem folytán kerül sor;
c) az 54. § (2) bekezdésében említett kérelem, ha azt az elítélt vagy a védő nyújtotta be;
d) a személyes költségmentesség engedélyezése iránti eljárás.”
59. § (1) Akit illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.”
62. § (1) A feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg:
[...]
c) a bűncselekményből – ide nem értve a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt –, valamint a szabálysértésből származó kár megtérítése iránti igény esetén;
[...]
l) a büntetőeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránt indított perben;”
„Melléklet a törvény 29. § (4) bekezdéséhez az egyes államigazgatási eljárások külön illetékéről”
„IV. A másolat és kivonat illetéke
1. Az államigazgatási eljárásban készített hitelesített vagy hitelesítetlen másolat, illetőleg kivonat illetéke – ha e Melléklet kivételt nem tesz – oldalanként magyar nyelvű másolat esetében 100 forint, idegen nyelvű másolat esetében 300 forint. A nem hitelesített fénymásolat illetéke oldalanként 100 forint.”
5. Az Egyezségokmány rendelkezése:
„14. Cikk 3. Az ellene emelt vád elbírálásakor mindenkinek teljes és egyenlő joga van legalább a következő biztosítékokra:
[...]
b) megfelelő idővel és lehetőséggel rendelkezzék védelme előkészítésére és az általa választott védővel való érintkezésre;”
6. Az Egyezmény rendelkezése:
„6. Cikk 3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy
[...]
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;”
III.
Az Alkotmánybíróság döntésének megalapozásaként áttekintette az illetékfizetési kötelezettség, valamint a bűnügyi költség szabályozásának alkotmányosságával összefüggő korábbi megállapításait. A védelem funkcióját ellátó eljárási szereplők helyzetének megítélésénél figyelembe vette a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogról kialakított gyakorlatát, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogából levonható, a vizsgálat szempontjából releváns következtetéseket.
1. Az illetékfizetési kötelezettség előírásának alkotmányos alapját az Alkotmány 70/I. §-a teremti meg. A büntetőeljárási iratok másolatáért fizetendő illeték az eljárási illetékek egyike, amely a hatóságok eljárásával, illetőleg szolgáltatásával keletkező és a költségvetést terhelő kiadásokat hivatott részben vagy egészben ellentételezni.
Egyik indítványozó sem hivatkozott az illetékek törvényi megállapítása alapjául szolgáló alkotmányi rendelkezésre, a vagyoni és jövedelmi viszonyokkal arányos közteherviselési kötelezettséget megállapító 70/I. §-ra. A jelen ügyben azonban az indítványozók által megjelölt alkotmányi rendelkezéseket, a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogot, a 70/I. §-ban megfogalmazott kötelezettségre visszavezethető illetékfizetési kötelezettséggel kell összemérni. Az Alkotmánybíróság ezért kitért az Alkotmány 70/I. §-ának értelmezésére is.
Az illetékfizetési kötelezettséget, illetve az illetékfizetés alóli mentességek és kedvezmények kérdéseit vizsgáló határozatok közül a jelen eljárásban elsősorban azok relevánsak, amelyek az illeték és az Alkotmány 70/I. §-ban meghatározott közteherviselési kötelezettség, illetve az illeték és az 57. § (1) bekezdésben meghatározott bírósághoz fordulás jogának összefüggéseit fejtik ki.
Az illetékfizetési kötelezettség az egyén számára a közteherviselés része, amely közjövedelmet, az állami funkciók teljesítésének anyagi fedezeteként állami bevételt biztosít. Az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította: az Alkotmány 70/I. §-a nem rendelkezik arról, hogy az állam milyen jogcímen írhat elő fizetési kötelezettséget; ezért a törvényalkotó nagy szabadsággal rendelkezik a tekintetben, hogy a közteherviselési kötelezettség kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának. A 70/I. §-ból csak az következik, hogy a közterhekhez való hozzájárulást arányosan, a jövedelem és a vagyon mértékéhez viszonyítva lehet megállapítani. Az arányosság általános követelménye, az arányos közteherviselés elve azonban nem zárja ki, hogy a jogalkotó adott esetben az illeték mértékét tételesen, egy összegben határozza meg. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 66/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 735, 737.; 821/B/1990. AB határozat, ABH 1994, 481, 487.; 620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 539, 540–541.; 44/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997, 304, 306–307.; 522/D/1992. AB határozat, ABH 2001, 755, 758.]
Mivel a jogalkotónak a közbefizetések szabályozásában meglehetősen tág a mérlegelési lehetősége, így széles körű szabadsága van az illetékeket előírni, az illeték tárgyát, alapját és mértékét megállapítani. Az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés, és ennek megfelelően a törvényi szabályozás pénzügyi, jogi, gazdaságpolitikai alapjainak célszerűségi szempontú felülvizsgálatára; hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. A jogalkotás szabadságának határait természetesen ezen a területen is megszabják az alkotmányos alapjogokból adódó korlátok. (574/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 628, 629.; 1106/B/1997. AB határozat, ABH 2003, 1018, 1021.)
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és az eljárási illetékek összefüggését az Alkotmánybíróság több – a polgári eljárást érintő – határozatában vizsgálta. E határozatokban rögzítette: az 57. § (1) bekezdésből nem következik, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos működési költségek és a felek oldalán felmerülő kiadások nem háríthatók a felekre. Ugyanakkor az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből levezetett intézményvédelem [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.] következményeként az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből az államnak nemcsak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói utat biztosítson a személyek jogvitái esetére, hanem az is, hogy a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye. Ehhez tartozik, hogy az igazságszolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a perrel kapcsolatos kiadásokra is kiterjedő támogatási rendszert kell kiépítenie. (1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 453–454.)
A polgári eljárási jogi szabályok alkotmányosságának vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság kifejtette: a bírósági eljárási illeték a perköltség része, a perköltség fogalmának és feltételeinek – rendezése szabályainak – meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg (1518/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 570, 571.). A perköltség szabályozása akkor hozható az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatba, ha valamelyik személyi kör számára a bírói út igénybevétele a költségviselési szabályok miatt lehetetlenné válik. (181/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 588, 589.; 1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 454.; 574/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 628, 629.; 539/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 734, 735.; 1106/B/1997. AB határozat, ABH 2003, 1018, 1023.)
2. A büntetőeljárásban az eljárási illeték mint készkiadás a bűnügyi költség [Be. 74. § (1) bekezdés] része.
Az Alkotmánybíróság a bűnügyi költség előlegezésével, illetve viselésével összefüggő eljárási szabályok alkotmányosságának vizsgálata kapcsán a 401/B/1992. AB határozatban kifejtette: az állam büntető hatalmát gyakorló bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervezet fenntartásának és működtetésének költsége – tekintettel arra, hogy ez az állam alkotmányos kötelezettsége – közteher, így mint általános bűnügyi költséget az állami költségvetés, közvetve az egész társadalom viseli. A büntetőeljárás akadálytalan lefolytatásának biztosítása érdekében az egyes ügyekben felmerülő költséget az állam nyomban előlegezi, amint annak szükségessége felmerül. A bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a terhelti pozícióba került személynek azonban részben az eljárási jogok gyakorlásával összefüggésben, részben a személyes részvétel kötelezettsége következtében merülhetnek fel költségei. A döntés szerint nem sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét és nem jelent alkotmányellenes megkülönböztetést, hogy a kirendelt védő költségeit az állam előlegezi, a meghatalmazott védő költségeit azonban a terhelt. Sőt, a kirendelt védő munkadíjának és készkiadásának állam általi előlegezése nyújt anyagi alapot éppen a jogegyenlőség megteremtéséhez, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöböléséhez, így a védelem jogának érvényesüléséhez. (ABH 1994, 528, 529–531.)
A bűnügyi költség viselésére vonatkozó szabályozás alkotmányossági vizsgálata során a 34/B/1996. AB határozat a magánvádlót terhelő bűnügyi költséggel összefüggésben kifejtette: a magánvádra üldözendő bűncselekmények miatti eljárás megindítását és lefolytatásának szorgalmazását a törvény a sértettre bízza. A sértett magánvádlói kezdeményezésére a bíróság az eljárást megindítja, a vádképviselet körében a sértett gyakorlatilag a közvádló vádképviseleti jogaival azonos jogokat gyakorol. Kívánalom, hogy a sértett a magánvádlói jogokat meggondoltan és indokolt esetben gyakorolja; a megalapozatlan vádemelés a bíróság terheinek felesleges növeléséhez és az igazságszolgáltatás költségeinek szükségtelen emelkedéséhez vezet. Ennek ösztönzője az akkor kifogásolt szabály: a magánvádlónak viselnie kell azon költségek egy részét, amelyeket indokolatlan fellépése okozott. (ABH 2001, 849, 853.)
3. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállami büntetőeljárásnak korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztességes volta, amelynek lényeges eleme a terhelt védelemhez való jogának hatékony érvényesülése.
A tisztességes eljáráshoz való jog mint korlátozhatatlan alkotmányos alapjog, komplex védelmet nyújt a terhelt számára [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABK 2004. május, 363, 371.]. A 6/1998. (III. 11.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) kialakított elvi álláspont szerint a tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság eljárásában azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megállapítására van lehetőség. (ABH 1998, 91, 95.)
Az Alkotmánybíróság következetes felfogása szerint az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jog a terhelt és a védő jogaiban ölt testet. A terheltnek joga van ahhoz, hogy saját magát védje, és ahhoz is, hogy választása szerinti védőt vegyen igénybe. A védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. (Abh., ABH 1998, 91, 93.]
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a hatékony és megfelelő felkészülést biztosító védelemhez való jognak, valamint – ezzel összefüggésben – a tisztességes eljárásnak a fegyverek egyenlősége elvében megnyilvánuló követelményeit az államtitkot, illetve szolgálati titkot tartalmazó büntetőeljárási iratok megismerését és birtoklását korlátozó szabályozás tekintetében vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság leszögezte: „A védekezéshez szükséges adatok birtoklása a másolatok készítésére és azok elvitelére, vagyis a bíróságon kívüli használatára is kiterjed. A védelem hatékonysága nemcsak a vádirat, hanem minden, az ügyész és a bíróság rendelkezésére álló irat tekintetében, éppen a védelemre való felkészülés biztosítása érdekében megköveteli, hogy azokat a terhelt és a védő ne csak a bíróságon, a hatóság által használt példányt használva, tanulmányozhassa, hanem azokról kizárólagos használatára szolgáló másolatot kapjon, és azt magával is vihesse.” (ABH 1998, 91, 95.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban fejtette ki először, hogy a tisztességes eljárásnak az egyezmény- és alkotmányszövegekben nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleme a „fegyverek egyenlősége”. Az elv a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson, és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. A fegyverek egyenlőségének feltétele, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. Itt érintkezik a tisztességes eljárás elve a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményével. (ABH 1998, 91, 95–96.) Az Alkotmánybíróság megállapította: „A védelemhez való jog és a fegyverek egyenlősége [...] az összes olyan dokumentum birtoklására és szabad használatára kiterjed, amellyel a vád is rendelkezik.” (ABH 1998, 91, 100.)
4. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban rámutatott, hogy az Egyezségokmány és az Egyezmény gyakorlata az iratbetekintés jogának határát úgy húzta meg, hogy abba a dokumentumok szabad birtoklása is beleérthető. „Csakis a hivatalbóli kézbesítés vonatkozásában utasította ugyanis el mind az Egyezségokmány tekintetében az Emberi Jogi Bizottság, mind pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye tekintetében az Emberi Jogok Európai Bírósága azokat a követeléseket, amelyek a vád által használt – a vádiraton túlmenő, egyéb – dokumentumok hivatalbóli kézbesítését követelték a védelem részére (O.F. vs. Norway, B 158/1983, § 5.5., illetve Kremzow-ügy, 21 September 1993, Séries A 268-B), azaz az iratok kérelemre történő rendelkezésre bocsátása az egyezmények védelmi körén belül marad.” (ABH 1998, 91, 96.)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos határozatában kifejtette: a fegyverek egyenlőségének elve – mint a tágabb értelemben vett tisztességes eljárás egyik eleme – „tisztességes” egyensúlyt kíván meg a felek között. Mindegyik félnek megfelelő lehetőséget kell kapnia arra, hogy az ügyében olyan feltételek között járjon el, amelyek nem hozzák őt az ellenfelével szemben hátrányos helyzetbe. A fegyverek egyenlőségének elve nem függ attól, hogy az eljárási egyenlőtlenségből származik-e további kimutatható sérelem; a védelem számára az a lényeg, hogy megkapjon minden olyan adatot, dokumentumot, amelyek birtokában megalapozottan tudja mérlegelni a továbbiakban szükséges lépéseket. [Így például: Eur. Court H.R., Bulut v. Austria judgment of 22 February 1996, Reports 1996-II; Eur. Court H.R., Foucher v. France judgment of 17 February 1997, Reports 1997-II.; Eur. Court H.R., Kuopila v. Finland judgment of 27 April 2000; Eur. Court H.R., Josef Fischer v. Austria judgment of 17 January 2002]
A Bíróság gyakorlata szerint az Egyezmény 6. cikk 3. pontjában biztosított védelemhez való jog a 6. cikk 1. pontjában általánosságban megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog különös aspektusa, így a két rendelkezés együttes vizsgálata indokolt [Eur. Court H.R., Foucher v. France judgment of 17 February 1997, Reports 1997-II; Eur. Court H.R., Kuopila v. Finland judgment of 27 April 2000]. A büntetőeljárási dokumentumok megismerésével kapcsolatos ügyekben a Bíróság nem foglalkozott külön az olyan belső szabályozással, amely a másolatok megszerzését a védelem saját költségén teszi lehetővé.
IV.
Az indítványok részben megalapozottak.
A.
Az Alkotmánybíróság első lépésként a szabályozás formai alkotmányosságának kérdésében foglalt állást. Megállapította, hogy az illetékfizetési kötelezettséget nem az indítványozók által kifogásolt R. 5. § (5) bekezdés, hanem az Itv. 37. § (3) bekezdése keletkezteti, aminek következménye, hogy a sérelmezett rendelkezés megsemmisítése nem eredményezné az illetékfizetési kötelezettség megszűnését. A büntetőeljárási iratokból másolat adásáért megállapított illetékfizetési kötelezettséget tehát törvény szabályozza, így a szabályozási szint tekintetében nem állapítható meg az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének sérelme.
A polgári eljárási illetékek szabályozási módjának alkotmányosságát érintő döntésében az Alkotmánybíróság kifejtette: „nem sérti a jogbiztonságot, hogy a bírósági eljárási illetékeket [...] nem a bírósági eljárásokat szabályozó Pp., hanem az Itv. tartalmazza. A teljes jogrendszert átfogó illetékkódex – az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – maradéktalanul eleget tesz a jogbiztonság [...] követelményeinek. Az Itv. megalkotását – a törvényjavaslathoz fűzött indoklás szerint – éppen az indokolta, hogy a korábbi törvényi és miniszteri rendeleti – kétszintű – szabályozás nem volt 'összhangban az állami pénzügyekről, valamint a jogalkotásról szóló törvény követelményeivel, miszerint adókat, adó jellegű kötelezettségeket, s így az illetékeket is teljes körűen törvényben kell szabályozni.”' (268/B/1999. AB határozat, ABH 2003, 1099, 1102.)
Az Itv. 37. § (3) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy a büntető bíróság és a nyomozó hatóság által készített másolatért illetéket kell fizetni; az illeték mértékére pedig az egyes államigazgatási eljárások külön illetékét szabályozó mellékletben meghatározott összegek „az irányadók”. Kétségtelen, hogy az R. 5. § (5) bekezdése nem jelöli meg pontosan az illetékfizetést megalapozó törvényi rendelkezést, azaz nem hivatkozik az Itv. 37. § (3) bekezdésére, hanem csupán általánosságban utal a terhelt Be.-n alapuló személyes költségmentességére, illetve az Itv.-ben meghatározható kivételekre. Ebből azonban nem következik, hogy a büntetőeljárási iratokból készített másolattal kapcsolatos illetékfizetési kötelezettséget nem a törvény, hanem az együttes miniszteri rendelet keletkezteti. Az Itv. e tekintetben megfelelően értelmezhető és alkalmazható szabályt tartalmaz.
Az R. 5. § (5) bekezdésének és az Itv. 37. § (3) bekezdésének összevetéséből adódó egyik kérdés lehet azonban, hogy van-e törvényi alapja a bíróság és a nyomozó hatóság mellett a büntetőeljárás harmadik hatósági szereplője, az ügyész/ügyészség által készített másolatért fizetendő illetéknek.
Az 1973. évi Be. II. fejezete „A büntető ügyekben eljáró hatóságok”, a fejezet I. címe pedig „Az eljáró hatóságok” elnevezés alatt rendelkezett a nyomozó hatóságról, az ügyészről és a bíróságról. A nyomozó hatóságra vonatkozó szabályok között megállapította, hogy általános nyomozó hatóság a rendőrség és az ügyészség [1973. évi Be. 16. § (2) bekezdés]. A Be. a „hatóság” szót már nem alkalmazza gyűjtőfogalomként, hanem minden rendelkezésében felsorolja a bíróságot, az ügyészt, illetve a nyomozó hatóságot.
Ebből a kodifikációs technikai változásból (amely mögött az eljárási modellt, illetve az eljárási funkciókat érintő hangsúlyeltolódások állnak) nem következik a büntetőeljárás „hatóságai” által készített másolatokért törvényben előírt illetékfizetési kötelezettség módosulása. Az Itv. 37. §-ának (3) bekezdése alapján a büntetőeljárás során adott másolatért – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – illetéket kell fizetni, akár a bíróság, akár az ügyész/ügyészség, akár pedig a nyomozó hatóság adja a másolatot.
Erre lehet következtetni a Be. szabályaiból is. A Be. 70/B. § (1) bekezdése értelmében az eljárás során keletkezett iratról „az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság”, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban résztvevő személyek kérelmére másolatot ad ki. Ez csak a személyes költségmentesség esetén illetékmentes [Be. 74. § (3) bekezdés b) pont], illetve tárgya az illetékfeljegyzési jognak [Be. 343. § (3) bekezdés b) pont].
A törvényalkotó az ügyész/ügyészség tekintetében nem hozta összhangba az Itv. 37. § (3) bekezdését a Be.-nek az eljáró hatóságok megnevezésében megváltozott fogalmi rendszerével. Ebből a jogalkotói mulasztásból azonban nem következik olyan alkotmányellenes helyzet, amely az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének sérelmét jelentené.
B.
Az Alkotmánybíróság megállapította: a törvényalkotó mulasztása következtében a hatályos szabályozás a terhelt és a védő, illetve a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője tekintetében alkotmányellenes, mivel sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és a 2. § (1) bekezdése egymásra vonatkoztatásával megállapított tisztességes eljáráshoz való jogot, ezen belül a fegyverek egyenlősége követelményét, továbbá szükségtelenül korlátozza az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot.
1. A Be., az Itv. és több miniszteri rendelet szabályainak összevetése eredményeként a védelem funkciójában lévő személyek (terhelt, védő, a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője) helyzete a másolatokkal kapcsolatos illetékfizetési kötelezettség tekintetében a következőképp vázolható fel:
a) A személyes költségmentesség engedélyezése esetében a terhelt és a kirendelt védő számára a büntetőügy iratairól kért másolat egyszeri kiadása illetékmentes. [Be. 74. § (3) bekezdés b) pont; 9/2003. (V. 6.) IM–BM–PM együttes rendelet a személyes költségmentesség alkalmazásáról a büntetőeljárásban]
b) A kirendelt védő igazolt készkiadásait, így a másolási költségeket is az állam előlegezi. A másolás költsége – értelemszerűen és kizáró rendelkezés hiányában – magába foglalja a másolatért fizetett illeték összegét is. A kirendelt védő készkiadásait, így a másolás költségét az a hatóság előlegezi, amelynek eljárása során a költség felmerült. A kirendelt védő tehát – ha a terhelt nem részesül személyes költségmentességben – köteles az illetéket leróni a másolatért, azonban igazolt készkiadásként annak megtérítését kérheti attól a hatóságtól (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság), amelyik a másolatot kiadja. [7/2002. (III. 30.) IM rendelet a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről; 21/2003. (VI. 24.) IM–BM–PM együttes rendelet a bűnügyi költségek előlegezéséről]
c) Az előző pontokból következően az iratok másolatának illetéke a bűnügyi költség viseléséről való döntésig (Be. 338–339. §) mindenképpen terheli:
– a terheltet, ha nem részesül személyes költségmentességben,
– a meghatalmazott védőt (eképpen tehát a terheltet), függetlenül attól, hogy az eljárásban kötelező-e a védelem vagy sem,
– a fiatalkorú terhelt törvényes képviselőjét, akinek jogai az eljárásban egyébként kötelezően részt vevő védőével azonosak.
2. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is megerősíti az Abh.-ban kifejtett azon álláspontját, hogy a büntetőeljárási iratok megismerésének és birtokolásának lehetősége a védelem azon jogai közé tartozik, amelyeket a tisztességes eljárásban mindenképpen biztosítani kell. A védelem hatékonysága megköveteli, hogy a megfelelő felkészülés érdekében a terhelt és a védő minden, az ügyész és a bíróság rendelkezésére álló iratról kaphasson másolatot. A védelemhez való jog és a fegyverek egyenlőségének elve az összes olyan dokumentum birtokolására és szabad használatára kiterjed, amellyel a vád is így rendelkezik. A terhelt és a védő jogának korlátozása az iratmásolatok szabad birtoklása és használata tekintetében alkotmányellenes, ha a vád ugyanazokat az iratokat korlátozás nélkül birtokolhatja és használhatja (ABH 1998, 91, 95–96.).
A büntetőeljárási iratok másolatának illetékhez kötése a büntető hatalom konkrét működési költségei egy részének áthárítása a terheltre és a védőre. Mint minden eljárási illetéknek, ennek is az a rendeltetése, hogy az állam ellentételezze a hatóságok eljárásával keletkező kiadások egy részét, továbbá hogy racionális keretek közé szorítsa a magánszemélyek joggyakorlását.
Az illeték előírása azonban, függetlenül egyrészt a védelem funkcióját ellátó személyek tényleges vagyoni és jövedelmi viszonyaitól, másrészt az illeték nagyságától, mindenképpen hátrányos a védelem szempontjából. Önmagában az illetékfizetési kötelezettség szükségképpen pénzbeli, anyagi korlátot jelent a védelem számára abban, hogy a felkészülés hatékony és megfelelő eszközeként az iratokat megszerezze, birtokolja és használja. A korlátozás, illetve a potenciális hátrány adott esetben – a megfizetendő illeték összegének nagyságától és a védelem anyagi lehetőségeitől függően – el is lehetetlenítheti a hatékony felkészülést.
A védelemhez való jog kiemelkedően fontos, de nem korlátozhatatlan alapjog; az e jogot korlátozó rendelkezések alkotmányosságát az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdése keretében kialakított általános alapjogi, ún. szükségesség-arányosság teszt alapján kell megítélni [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430, 438–439.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABK 2004. május, 363, 371.].
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha azt másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, avagy egyéb alkotmányos érték védelme, illetve valamilyen alkotmányos cél indokolja, továbbá, ha a védelem, illetve a cél más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához az is szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményének; az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok, nyomós közérdek nélkül történik, ha tehát – valamely más alapvető jog vagy alkotmányos cél érdekében – nem elkerülhetetlenül szükséges, továbbá, ha szükséges is, a korlátozás által okozott jogsérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben tehát mindenekelőtt arról kellett állást foglalnia, hogy az Alkotmány 70/I. §-ban megfogalmazott arányos közteherviselés, az állami feladatok költségeihez való arányos hozzájárulás alkotmányos indoka lehet-e annak, hogy a védelemhez való jog egyik, mindenképpen biztosítandó tartalmi elemét a törvényalkotó fizetési kötelezettséggel korlátozza.
A bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás az állam olyan funkciói közé tartoznak, amelyeknek anyagi fedezetét hagyományosan a közteherviselés biztosítja. A büntető igény érvényesítésének alkotmányos kötöttségei és sajátosságai, mint az állami szervek működésére irányadó legalitás és a hivatalbóliság elve, az igény érvényesítésének államot terhelő kockázata, a büntetőeljárás eszközrendszerének jogkorlátozó jellege [v.ö.: 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85.; 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 301, 303–305.], valamint a büntetőeljárás magánszemélyeinek, különösen a terheltnek törvényileg korlátozott rendelkezési joga [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABK 2004. május, 363, 371.] azonban azzal a következménnyel járnak, hogy a törvényalkotó alkotmányosan jóval korlátozottabban jelölheti ki a büntető felelősségre vonás rendjét a közjövedelem gazdasági forrásaként. Bár az Alkotmány rendelkezéseiből nem vezethető le annak tilalma, hogy a büntető ügyekben a törvényalkotó illetékfizetési kötelezettséget állapítson meg, a büntető igény érvényesítésének folyamatában valójában igen szűk az állam mozgástere abban, hogy a büntető igazságszolgáltatást megterhelje eljárási illetékekkel, azaz a büntetőeljárásban részt vevő személyek joggyakorlásának feltételeként anyagi ellenszolgáltatást írjon elő.
Az Alkotmánybíróság megállapította: az Alkotmány 70/I. §-án alapuló arányos közteherviselés kötelezettsége nem tekinthető olyan kényszerítő oknak, ami indokolja, hogy az állam büntető hatalmával szemben az egyént védő eljárási alapjogok érvényesülését az állam illetékfizetési kötelezettség teljesítésétől tegye függővé. A büntető hatalom gyakorlása a konkrét ügyekben, a bűnüldözés és igazságszolgáltatás működtetésének kötelezettsége a társadalmat terheli. A működési költségek egy részének áthárítása a büntető felelősség jogerős eldöntése után a bűnügyi költség viselésének szabályai alapján lehetséges. A büntetőeljárás folyamatában a védelmet megillető alkotmányos alapjogok gyakorlásának illetékhez kötése azonban olyan korlátozás, amelyet sem más alapjog védelme, sem pedig az arányos közteherviselés, a közjövedelmekhez való hozzájárulás alkotmányos kötelezettsége nem tesz szükségessé.
Amennyiben a terhelt, a védő, illetve a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője úgy ítéli meg, hogy a felkészüléshez az iratmásolatok birtoklására és használatára van szükség, úgy ezek megszerzése nem köthető ahhoz, hogy képes-e a másolatért az illetéket megfizetni. Minél nagyobb a büntetőeljárásban keletkezett iratok mennyisége, annál fontosabb lehet az iratok személyes birtoklása és használata, ugyanakkor a másolandó iratmennyiséggel együtt növekvő mértékű illeték megfizetésének kötelezettsége fokozottan akadályozza a megfelelő felkészülés lehetőségét. Nem csupán a védelem „kényelmét” szolgálja, hanem a védelemhez való jog tényleges érvényesülésének feltétele az, hogy a védelem szereplői, amennyiben ezt kérik, illetékfizetési kötelezettség nélkül juthassanak az iratok másolatához. A másolati illeték előírása tehát a védelemhez való jog alkotmányos cél által nem indokolt, így szükségtelen korlátozása.
A másolatok illetékkel terhelésének egyenes következménye a fegyverek egyenlőségének sérelme is. A fegyverek egyenlősége nem csupán azt kívánja meg, hogy a védelem minden, a vád és a bíróság rendelkezésére álló iratot, adatot megismerhessen, hanem azt is, hogy a védelem alanyai a felkészülés során ne legyenek a feltétlenül szükségesnél nehezebb helyzetben. Az iratmásolat illetéke nem csupán azért sérti a fegyverek egyenlőségét, mert a közvádlói funkciót ellátó ügyészség, mint személyes költségmentességet élvező költségvetési szervezet [Itv. 5. § (1) bekezdés c) pont] „ingyen” birtokolja az eljárás iratait, hanem azért, mert a másolat megszerzésének ellenértékhez kötése oda vezethet, hogy a védelem az iratmásolatok nélkül, alkotmányos cél által egyáltalán nem indokolható okból, a vádnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja csak betölteni a funkcióját.
A védelemhez való jog szükségtelen, ezért alkotmányellenes korlátozását nem ellensúlyozza a személyes költségmentesség keretében a terhelt és a védő számára az iratmásolat egyszeri kiadásának illetékmentessége. Nem a terhelt alacsony jövedelme és vagyontalansága, hanem a védelemhez való jog hatékony érvényesülésének követelménye zárja ki, hogy a közteherviselés alkotmányos kötelezettségére hivatkozva a törvényalkotó illetékkel terhelje – nehezítse vagy akadályozza – a védelem funkciójában lévő személyek számára a másolathoz jutást. Abban a körben, amelyben a védelem szereplői számára a törvényalkotó lehetővé teszi a büntetőeljárási iratok másolatának megszerzését, mindenki számára egyenlő feltételeket kell biztosítania, függetlenül a tényleges jövedelmi, vagyoni helyzetüktől.
3. Az Alkotmánybíróság értékelve azt a szabályrendszert, amely együttes hatásában vezet a védelemhez való jog alkotmányellenes korlátozásához és a fegyverek egyenlőségének sérelméhez, megállapította, hogy – figyelembe véve az Alkotmány 70/I. §-ából következő széles körű jogalkotói szabadságot, és annak következményeit az illetékjog részleteinek alakítására – önmagában egyik rendelkezés sem tekinthető alkotmányellenesnek. Mivel az R. 5. § (5) bekezdése lényegében csak utaló szabály, az elemzést az Itv.-re és a Be.-re vonatkoztatva kellett elvégezni.
Az Itv. 37. § (3) bekezdése, amely a bíróságok és a büntető ügyekben a nyomozó hatóság (ügyészség) által kiadott iratmásolat illetékéről rendelkezik, – figyelembe véve az illeték tárgya tekintetében fennálló jogalkotói mérlegelési jogkört – önmagában nem ítélhető alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság – az illetékjogszabályok alkotmányossági vizsgálatánál eddig követett gyakorlata szerint – szintén a törvényalkotó mérlegelési jogkörébe tartozónak tekintette, így külön nem vizsgálta a Melléklet IV. Cím 1. pontja szerint meghatározott – a fénymásolati illeték tekintetében az ügy elbírálásának idején érvényes ár ötszörösét is elérő – mértékeket.
Az alkotmányossági vizsgálat nyilvánvalóvá tette, hogy a védelemhez való jog szükségtelennek ítélt, így annak lényegét érintő alkotmányellenes korlátozása, valamint a tisztességes eljárás sérelme – az illetékjog belső rendszere, felépítése következtében – az Itv. 37. § (3) bekezdésében meghatározott illetékfizetési kötelezettség, valamint a büntetőeljáráshoz kapcsolódó mentességek és kedvezmények [Itv. 56–57. §, 59–62. §, Be. 74. § (3) bekezdés b) pont, 343. § (3) bekezdés b) pont] szabályozásának összhatásaként alakult ki. A mentességek, illetve kedvezmények meghatározásánál a törvényalkotó nem differenciáltan szabályozott, és ennek következménye, hogy a terhelt és a védő, valamint a fiatalkorúak elleni eljárásban a törvényes képviselő csak illeték ellenében jut a büntetőeljárási iratok azon másolataihoz, amelyek a Be. 70/B. § és 70/C. § alapján megilletik őket.
Kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság következetesen képviselt álláspontja szerint az Alkotmány 70/I. §-ából eredő alkotmányos kötelezettség alóli mentességre vagy bizonyos mérvű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót szintén széles körű mérlegelési jog illeti meg. A kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak vizsgálata tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]
Az Alkotmánybíróság ugyancsak következetes felfogása szerint azonban az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Ennek érdekében a jogalkotó köteles olyan szabályozást alkotni, amely a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az alapjogok érvényesülését. [12/2004. (IV. 7.) AB határozat, ABK 2004. április, 291, 295.] Ez a jelen ügyben a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését biztosító támogatási rendszer – az illetékjog területén az illetékmentességre és az illetékfeljegyzési jogra differenciáltan feljogosító rendelkezések – kialakítását igényli.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényalkotó ezt az intézményvédelmi kötelezettségét nem teljesítette, így alkotmányellenes helyzetet idézett elő akkor, amikor az illetékkedvezmények körében nem tette lehetővé sem a Be.-ben, sem az Itv.-ben, hogy a terhelt, a védő, valamint a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője illeték fizetése nélkül jusson az iratok másolatához.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ez által az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor is megállapítható, ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott, és ennek következtében alkotmányellenes helyzet állt elő. [9/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 89, 123–124.; 12/2004. (IV. 7.) AB határozat, ABK 2004. április, 291, 295.].
A fentiekkel összhangban az Alkotmánybíróság a vizsgált szabályozás tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg és az Országgyűlést az Abtv. 49. §-a alapján határidő tűzésével felhívta, hogy jogalkotási kötelezettségének tegyen eleget. A határidő megállapításánál figyelemmel volt arra, hogy az Országgyűlés számításba vehesse az alkotmányos követelményeknek megfelelő szabályozás költségvetést érintő következményeit is.
4. A törvényhozó mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a másolat megszerzését a terhelt, a védő, illetve a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője részére illetékmentessé (Itv. 56–57. §) teszi, vagy a kedvezményt az illetékfeljegyzési jog (Itv. 59–62. §) körében szabályozza. Az Alkotmánybíróság épp ezért nem tekinti a törvény előtti egyenlőség, illetve a diszkrimináció tilalom megsértése miatt alkotmányellenesnek a Be. 74. § (3) bekezdés b) pontját, amely a személyes költségmentesség engedélyezése esetében a másolat egyszeri kiadását illetékmentessé teszi. E szabálynak ugyanis az a jelentősége, hogy amikor a terhelt vagyoni és jövedelmi helyzete azt indokolja, a másolat megszerzésének költsége nem válik bűnügyi költséggé, azaz bűnösség megállapítása esetén sem kell viselnie a terheltnek. Amennyiben a jogalkotó az illetékmentesség mellett dönt, e rendelkezés tárgytalanná válik, egyéb esetben azonban hozzájárulhat a jogegyenlőség megteremtéséhez, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöböléséhez, így a védelem jogának érvényesüléséhez.
Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a törvényalkotó a büntetőeljárási iratok másolatának egyszeri kiadása után a további példányok megszerzését, illetve több védő esetén [Be. 44. § (2)–(3) bekezdés] a vezető védő mellett a többi védő részére a másolat kiadását illetékfizetéshez kösse.
5. Mivel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Itv. 37. § (3) bekezdése, a Melléklet IV. cím 1. pontja, a Be. 74. § (3) bekezdés b) pontja, valamint az R. 5. § (5) bekezdése önmagában nem alkotmányellenes, az ennek megállapítására és a megsemmisítésre irányuló indítványt a védelem alanyai tekintetében elutasította.
Az Alkotmánybíróság miután megállapította, hogy a törvényalkotó mulasztása a védelemhez való jog érvényesülésének alkotmányellenes akadálya, valamint a tisztességes eljárás elemét képező fegyverek egyenlősége elvének megsértése, eddigi gyakorlatát követve, mellőzte annak további vizsgálatát, hogy a támadott szabályozás sérti-e az Alkotmány 57. § (2) bekezdését, valamint a 70/A. §-át. [6/2005. (III. 11.) AB határozat, Magyar Közlöny 2005/31. szám, 1507, 1510.]
C.
1. A büntetőeljárási iratok másolatáért lerovandó illetéket a sértett, a magánvádló és a magánfél szempontjából sérelmező indítvány az R. 5. § (5) bekezdését jelölte meg a bírói jogvédelemhez és tisztességes eljáráshoz való jogot sértő, így alkotmányellenes jogszabályként; az indítványozó e rendelkezés tartalmi alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az Alkotmánybíróság a jelen határozatban megállapította, hogy a büntetőeljárási iratok másolati illetékét nem az R. 5. § (5) bekezdése, hanem az Itv. 37. § (3) bekezdése keletkezteti, aminek következtében a sérelmezett rendelkezés megsemmisítése nem eredményezné az illetékfizetési kötelezettség megszűnését. Az Itv. szabályait azonban az indítványozó külön nem jelölte meg.
Az R. 5. § (5) bekezdése – mint utaló szabály – önmagában a sértett, a magánvádló és a magánfél tekintetében sem alkotmányellenes. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a sértett, a magánvádló és a magánfél pozíciójában lévő eljárási résztvevővel összefüggésben is elutasította.
Az Alkotmánybíróság – eljárásának az Abtv. 20. §-án és 22. § (2) bekezdésén alapuló indítványhoz kötöttsége folytán – az Itv. szabályait a sértett, a magánvádló és a magánfél tekintetében érdemben nem vizsgálta. Így a jelen eljárásban nem foglalt állást abban, hogy a sértett, a magánvádló és a magánfél részéről a büntetőeljárási iratok másolatáért meghatározott illetékfizetési kötelezettség sérti-e az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogokat a bírói jogvédelemhez, a bíróság előtti egyenlőséghez, a tisztességes eljáráshoz, ezen belül a „fegyveregyenlőséghez”.
2. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálta érdemben azt az indítványt, amely az 1973. évi I. törvény 119/B. §-ával összefüggésben az Országgyűlés terhére alkotmányellenes mulasztás megállapítását kérte, mivel a törvény nem határozta meg, hogy a büntetőeljárás iratait az eljárás magánszemélyeinek az iratok másolatához való joguk érvényesülését biztosító példányszámban kell előállítani.
Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok utólagos vizsgálata tartozik. A hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányosságát az Alkotmánybíróság csak az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés vagy a törvény 48. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz esetén, vagyis kivételesen vizsgálja [54/2004. (XII. 13.) AB határozat, ABK 2004. december, 960, 1001.]. Minthogy az indítvány nem bírói kezdeményezés és nem alkotmányjogi panasz, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást – az Abtv. 20. §-ára, valamint az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § a) pontjára figyelemmel – megszüntette.
A Magyar Közlönyben történő közzétételt az Alkotmánybíróság az ügy jelentőségére és a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 501/B/1998.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére