• Tartalom

173/2005. (HK 1/2006.) HM határozat

173/2005. (HK 1/2006.) HM határozat

a HM Katonai Légügyi Hivatal alapító okiratának módosításáról*

2005.11.30.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 76. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 89. § (1) bekezdésében, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 10. §-ában, valamint a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendeletben foglaltakra – a HM Katonai Légügyi Hivatal 49/2002. (HK 23.) HM határozattal, 109/2004. (HK 27.) HM határozattal és 29/2005. (HK 8.) HM határozattal módosított, 44/1997. (HK 18.) HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 8. pontja g) alpontjának helyébe az alábbi g) alpont lép:
g) kivizsgálja az állami légijárművekkel előforduló baleseteket, és – ha nem utalta az üzembentartó hatáskörébe – a repülőeseményt, a rendellenességet, indokolt esetben lefolytatja a légiközlekedési balesetekkel, repülőeseményekkel, rendellenességekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárást; megteszi az állami célú légiközlekedés elleni jogellenes cselekmények megelőzésével, felszámolásával kapcsolatos hatósági intézkedéseket;”
2. A határozat az alábbi 13. ponttal egészül ki:
„13. A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba vételét a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő adatszolgáltatás és közzétételi kötelezettség szabályairól szóló 21/2004. (HK 6.) HM utasítás 5. §-a alapján a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság végzi.”
3. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba.*
Juhász Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozatot a 71/2007. (HK 10.) HM határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte 2007. július 1. napjával.

*

A határozat aláírásának napja 2005. november 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére