PÜ BH 2005/178
PÜ BH 2005/178
2005.05.01.
I. A kapcsolattartás akadályozása csak akkor indokolja a gyermekelhelyezés megváltoztatását, ha a megváltoztatás – az egyéb körülményeket is értékelve – a gyermek érdekében áll [Csjt. 72/A. § (2) bek.].
II. A felülvizsgálati eljárásban nem vehető figyelembe olyan felülvizsgálati ellenkérelem, amely a perben korábban elő nem terjesztett nyilatkozatot tartalmaz [Pp. 275. § (1)–(2) bek.].
A peres felek 1990. május 9-én kötöttek házasságot, melyből 1991. február 23-án M., 1994. január 12-én E. nevű gyermekeik születtek. A bíróság a házasságot az 1998. május 25-én kelt, első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a felek egyező akaratnyilvánítása alapján felbontotta.
A bontóperben a felek 1998. május 25-én előzetes egyeztetések és egy 1997. október 17-én kötött írásbeli megállapodás alapján egyezséget kötöttek, mely szerint mindkét gyermek a felperesi anyánál került elhelyezésre, az alperes tartásdíj fizetését vállalta és a felek szabályozták a kapcsolattartást. Ez utóbbi kérdésben az egyezség tartalmazza, hogy a folyamatos kapcsolattartás keretei közt az alperes minden hónap páros hétvégéjén szombat 10 órától vasárnap 18 óráig jogosult a gyermekeket a gondozás helyéről elvinni, és oda köteles őket visszavinni, a bármely okból elmaradt kapcsolattartást a következő hét végén ugyanolyan terjedelemben pótolni kell. Az időszakos kapcsolattartás körében az alperes jogosult húsvét, karácsony és pünkösd másnapján 10 órától 16 óráig elvinni a gyermekeket, továbbá minden évben július 15. napjától 30. napjáig magánál tartani. A bíróság az egyezséget végzésével jóváhagyta.
A kapcsolattartás gyakorlása során a problémák az egyezségkötést követően jelentkeztek, elsősorban az időszakos kapcsolattartásokkal összefüggően. 1998-ban M. betegsége miatt az alperes augusztus 2. napjától vihette el a gyermekeket, 1999-ben az augusztus hónap jelentős részét tölthette velük, ami a korábbi, folyamatos kapcsolattartás pótlását is magában foglalta. 2000 márciusától E. láthatása a gyermek határozott elzárkózása miatt elmaradt, és M. kapcsolattartása is több esetben az egyezségben foglaltakból eltérően valósult meg, illetve megfelelő együttműködés hiányában elmaradt.
A felperes pontosított keresetében elsődlegesen az alperes kapcsolattartási jogának megvonását, másodlagosan annak korlátozását kérte úgy, hogy az alperest havi egy alkalommal, vagy minden páratlan hétvégén csak egy napig illesse kapcsolattartás, míg az éves, nyári kapcsolattartás egy hétre korlátozódjon. Álláspontja szerint az alperes a láthatások merev betartásával és az átadáskor a gyermekek előtt tanúsított ellenséges magatartásával a gyermekeket felzaklatta, őket az anya ellen hangolta, amivel az érdeksérelmüket is megvalósította.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, viszontkeresetében a gyermekelhelyezés megváltoztatását és a gyermekek nála történő elhelyezését kérte. Azzal érvelt, hogy a kapcsolattartás korlátozásával a felperes azt bizonyította, hogy a gyermekeket az apa ellen neveli, ezáltal nevelési alkalmassága nem megfelelő.
Az eljárás során igen jelentős mennyiségű iratanyag keletkezett, mely azonban nagyrészt a felek egymást vádoló beadványait tartalmazza. A bíróság tanúként a felek közeli hozzátartozóit, továbbá a felek magánéletétől távol álló személyeket hallgatott meg, ez utóbbiak csak egy-egy kiragadott eseményre tettek vallomást. A bizonyítás adatai szerint nem kétséges az, hogy a felek mindegyike alkalmas a gyermekek nevelésére, és képes biztosítani részükre a megfelelő objektív körülményeket is.
Az ügyben első ízben 2000. január 10-én L.-né P. Á. igazságügyi pszichológus szakértő terjesztett elő szakvéleményt, melyet a 2000. június 21-ei tárgyaláson szóban egészített ki. A vélemény szerint a szülők mindketten mélyen kötődnek gyermekeikhez, a gyermekek is ragaszkodnak szüleikhez, de aktuálisan az anyához való érzelmi kötődésük erősebb. Mindkét fél oldaláról igen erős indulatok ,,dolgoznak'', így indirekt módon viselkedésük olyan, hogy az a gyermekekben a másik szülővel kapcsolatos feszültségeket indukál. M. különböző szülői elvárásoknak igyekszik megfelelni, ami nála fokozott szorongást idéz elő. A két gyermek egymáshoz kötődik, esetleges elválasztásuk pszichológiai szempontból kedvezőtlen hatással lenne rájuk.
Az ezt követően kirendelt Sz. J. szakértő csak E.-t vizsgálta, és megállapította, hogy a kislány az apától érzelmileg eltávolodott, őt elutasítja, ami a körülmények hatására alakult ki. Az anya direkt ráhatását a szakértő nem észlelte, de megállapította, hogy ez a helyzet nem a gyermek-apa közti kapcsolattartás korlátozását teszi szükségessé, hanem a kislány egészséges személyiségfejlődése érdekében éppen az érzelmi kapcsolat erősítése, ennek érdekében pedig a kapcsolattartás fenntartása a megfelelő eszköz.
A sorozatosan megismételt gyámhatósági eljárások irataiból megállapítható, hogy a felperes a kapcsolattartás elmaradását és annak okát általában jogi képviselője útján közölte az alperessel, aki erre a gyámhatóságnál tett bejelentésekkel reagált, majd az egyeztetések a gyámhatóság előtt történtek, mert a felek egymás között a konfliktusok feloldására képtelenek voltak. 1999. augusztus 2-án a gyámhatóság írásban figyelmeztette a felperest kötelezettségei teljesítésére, majd 2000. augusztus 25-én E. elmaradt kapcsolattartásai miatt a felperest 5000 forint pénzbírsággal sújtotta, mely határozat másodfokon jogerős lett.
A fenti bizonyítékok egybevetésével az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította. Indokolása szerint a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelemi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) 31. §-ának (2) bekezdése értelmében a gyámhivatal, illetve a bíróság a már megállapított kapcsolattartási jogot a gyermek érdekében – kérelemre – korlátozza, ha a jogosított jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére visszaél. A peres adatok alapján az alperesnek felróható ilyen magatartást nem látott bizonyítottnak, ezért a felperes keresetét elutasította.
A gyermekelhelyezés megváltoztatása tárgyában a Csjt. 72/A. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a rendelkezésre álló adatok alapján azt állapította meg, hogy a gyermekek fejlődése a jelenlegi körülményeik között biztosított, ennek ellenkezőjét az alperes nem bizonyította. Nem nyert bizonyítást az az alperesi állítás sem, hogy a felperes a gyermekeket ellene neveli és a kapcsolattartás végrehajtását szándékosan akadályozza. Rámutatott, hogy az alperesnél történő elhelyezés ellen szól az is, hogy a gyermekek közül E. az apával 2000 márciusától kapcsolatot nem tart, vele nem találkozott.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A másodfokú bíróság a szakértői véleményekre tett észrevételekre tekintettel a bizonyítást U. B. igazságügyi pszichológus szakértő véleményének beszerzésével kiegészítette. A 2002. április 15-én a szülőkön és a gyermekeken is elvégzett vizsgálat eredményeként a szakértő megállapította, hogy a gyermekek testi-lelki fejlettségi szintje megfelelő, M. viszont a feszültséget nehezen tűri és lelkiismereti problémaként éli meg, hogy szülei között választásra kényszerül. Az elsőfokú eljárásban mindkét gyermek kötődése – anyai dominanciával – erős volt mindkét szülőhöz. E.-nél ez megváltozott, kizárólagossággal az anya javára. M. kötődik az apjához is, de ezt feltételekhez köti, a háttérben az anyai elvárásnak megfelelni akarás állhat. M. az apját szereti, az ellene felsorolt verbális vádjai a közös vizsgálat alatt megdőltek, metakommunikációjával pedig jelezte, hogy lelkiismereti konfliktusként éli meg az apja elleni ,,támadását''. A gyermekek kötődése egymáshoz erős, szétválasztásuk pszichológiai szempontból helytelen és indokolatlan lenne. Jelenlegi családjukban és iskolájukban ,,gyökeret eresztettek'', a szülők közötti választás konfliktushelyzetét kivéve kiegyensúlyozottan élnek. Anyjukhoz, annak élettársához erősen kötődnek, fentiekkel együtt biztonságigényüket ez a helyzet kielégíti. Elhelyezésük megváltoztatása indokolatlan stresszhelyzetet teremtene számukra, a gyermekek normális személyiségfejlődése szempontjából viszont kiemelt jelentősége van annak, hogy válás esetén is lehetőségük legyen a tőlük különélő szülővel való kapcsolattartásra.
A másodfokú eljárásban becsatolt iratok szerint a megyei közigazgatási hivatal gyámhivatala jogerős határozatával a felperest 50 000 forint végrehajtási bírsággal sújtotta, mivel a felperes a kapcsolattartást több alkalommal nem biztosította.
Az így kiegészített bizonyítás alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, az 1991. február 23-án született, akkor 11 és fél éves M.-et az apánál helyezte el, ennek megfelelően módosította a kapcsolattartást. Fellebbezés hiányában a felek tartásdíj fizetési kötelezettségéről nem rendelkezett.
A jogerős ítélet indokolása szerint a másodfokú bíróság a kapcsolattartással összefüggő kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság döntésével és annak indokaival egyetértett, az elhelyezés megváltoztatására irányuló viszontkereset tárgyában az elsőfokú ítéletet azonban felülbírálta. Álláspontja szerint a körülmények azáltal változtak meg, hogy az egyezségkor biztosított kapcsolattartás megszakadt és a gyermekeknek az alpereshez való érzelmi kötődése romlik. Leszögezte, hogy a szakértői vélemények szerint egyik szülő részéről sem állapítható meg direkt befolyásolás a másik szülő ellen, a gyermekek által is észlelhető feszültség a kapcsolat megromlásának az oka. A peres felek azonban azzal, hogy a felperesnél helyezték el a gyermeket, a felperest tették meg a gyermekek mindennapjai tekintetében döntő személlyé. A felperes az, aki a meghatározó hatást fejti ki a gyermekek fejlődésére és e meghatározó hatással arányos a felelőssége is a gyermekek fejlődéséért, döntően a felperes személyiségében, magatartásában rejlik tehát a gyermekek megváltozott viszonyulásának oka az apával szemben. A gyermekek érzelmileg és fizikailag is függnek az őket gondozó szülőtől, ez a helyzet arra indítja őket, hogy a gondozó szülő érzelmi álláspontját tegyék magukévá. A felperesi nevelés azonban a gyermekelhelyezés óta eltelt időben az alperes és a gyermekek kapcsolatának fellazításához vezetett, ezért sem az állandóság igénye, sem a két gyermek kapcsolata nem olyan súlyú szempont, hogy ezt az egyre romló helyzetet a bíróság fenntarthassa. Mivel a megyei bíróság a fellebbezési kérelmen túl nem terjeszkedhetett, így csak M. elhelyezését változtatta meg és rendezte az így megváltozott helyzetnek megfelelően a kapcsolattartást, melynek vezető szempontja az volt, hogy az egymáshoz kötődő gyermekek minél hosszabb időt tölthessenek együtt.
A jogerős ítéletnek a kereseti kérelmet elutasító, továbbá a viszontkeresetnek részben helyt adó, M. elhelyezésére vonatkozó döntése ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Pp. 270. § (2) bekezdésének bb) pontja alapján abban az elvi jelentőségű jogkérdésben rendelte el, hogy a gyermekhelyezésnek a Csjt. 72/A. § (2) bekezdése szerinti megváltoztatása kizárólag a kapcsolattartás akadályozása miatt ellentétben áll-e a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvének VI. pontjában foglaltakkal.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatos ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy a felülvizsgálati kérelemnek megfelelő döntés meghozatalát nem ellenzi.
I. Az alperes bejelentése folytán a Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt az eljárásjogi kérdést vizsgálta, hogy az alperesi nyilatkozat az elrendelt felülvizsgálat érdemi elbírálásánál figyelembe vehető-e vagy sem.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, amiből következik, hogy a felülvizsgálati ellenkérelemhez – szemben a fellebbezési eljárást szabályozó Pp. 253. §-ának (3) bekezdésével – jogi hatályt nem fűz. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértés okából lehet kérni, az elrendelt felülvizsgálat körében pedig a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a perbeli jogvita tárgyában a felek által előterjesztett kérelmek és ellenkérelmek keretei között meghozott jogerős ítélet jogszabályt sért-e, vagy sem. A jelen per során a felek a kapcsolattartás módosítására, illetve a gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló egyező kérelmet nem terjesztettek elő, az eljárt bíróságok tehát a felek perbeli nyilatkozatainak a keretei között hozták meg döntésüket. Minthogy az alperesnek a felülvizsgálati eljárásban bejelentett ellenkérelme a jogerős ítélet meghozatala előtt nem volt a per tárgya, annak érdemi vizsgálatára nincs lehetőség, e tekintetben ugyanis a jogszabálysértés megállapítása fogalmilag kizárt.
II. A Csjt. 1. §-ának (2) bekezdésében írt alapelv, hogy a törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekeire figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. A Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése értelmében a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll. Az elhelyezés megváltoztatását tehát két együttes feltétel indokolhatja: a körülményekben bekövetkezett változás és ezzel összefüggésben a kiskorú gyermek érdekének érvényre juttatása.
A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése a gyermek jogaként elsősorban az ő érdekében rendelkezik úgy, hogy a különélő szülő jogává és kötelességévé teszi a kapcsolattartást, míg a gyermeket nevelő szülőt a zavartalan kapcsolattartás biztosítására kötelezi. Az idézett jogszabályban írt szülői kötelezettségek megfelelő teljesítése azonban csak a szülők együttműködésével érhető el.
Azzal a ténnyel, hogy a kapcsolattartást szabályozó egyezség meghozatala után a kapcsolattartásban fokozódó nehézségek jelentkeztek, az elhelyezés megváltoztatásának az első feltétele, tehát a körülményváltozás – a felülvizsgálati kérelem érvelésével ellentétben – megvalósult, függetlenül attól, hogy az a felek egyike vagy mindkét fél magatartásának a következménye-e. Ezért a felülvizsgálati eljárásban fokozott gondossággal kellett vizsgálni azt, hogy ilyen feltételek között az elhelyezés megváltoztatása a gyermekek érdekében állt-e.
A Legfelsőbb Bíróság által a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról kiadott, többször módosított 17. sz. irányelv III. pontja a gyermekelhelyezés alapvető szempontjának – a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban – a gyermek érdekét tekinti, ezért a bíróságnak a gyermek életét érintő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön. Az elhelyezést számos tényező befolyásolhatja, így a szülők objektív és szubjektív nevelési alkalmassága, a családon belüli érzelmi kötődések mélysége és őszintesége, az állandóság és a megszokott környezet előnyei stb.
Az Irányelv VI. pontja a kapcsolattartás jelentőségét is hangsúlyozza, kiemelve, hogy a gondozó szülő a gyermek érdekét súlyosan sértő módon jár el, ha a gyermeket a másik szülőtől indokolatlanul elzárja, ez a magatartása azonban csak végső soron vezethet az elhelyezés megváltoztatására. Ugyanitt mutat rá az irányelv a különélő szülővel szembeni elvárásokra és arra a közös felelősségre is, mely mindkét fél feladatává teszi azt, hogy a gyermek személyiségének kedvező irányú fejlődése érdekében kölcsönösen együttműködjenek. A kapcsolattartás súlyosabb zavarai önmagukban nem indokolják a gyermekelhelyezés megváltoztatását, mert a gondozó szülő ráhatása a szülő-gyermek viszonyra általában valóban erősebb, a felelőssége azonban nem kizárólagos, a helyzet kialakulásában a különélő szülő magatartását is értékelni kell. Az elhelyezés megváltoztatása nem a nevelő szülővel alkalmazott szankció, hanem utolsó eszköz akkor, ha arra a gyermek komplex érdekeinek megóvása érdekében az egyéb szempontokkal is összevetve szükség van.
A másodfokú bíróság a bizonyítás anyagának okszerűtlen és téves mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az adott ügyben a gyermekek érzelmileg és fizikailag olyan mértékben függnek az anyától, hogy az ő magatartásában és személyiségében rejlik a gyermekek megváltozott viszonyulásának oka az apával szemben. Ezzel a megállapítással szemben áll a perben eljárt valamennyi pszichológus véleménye, ugyanis direkt befolyást a szakértők egyik részéről sem észleltek, a jelenség okaként egyértelműen a szülők közti kölcsönös és a gyermekek által is észlelhető feszültséget, a két szülő eltérő nevelési módszereit és elvárásait jelölték meg, amit a gyermekek a felek együttműködése hiányában ma már csak külső segítséggel tudnának feldolgozni.
A Legfelsőbb Bíróság is egyetért azzal, hogy a felperes az együttműködési kötelezettség keretei között súlyosabb mulasztásokat vétett, mint az alperes, ennek ellenére M. elhelyezésének megváltoztatása mindkét gyermek érdekeivel ellentétes. Az elhelyezésnél is irányadó szempontok értékelésénél figyelmen kívül maradt mindkét gyermek erősebb anyai kötődése, még akkor is, ha ez M.-nél lelkiismereti konfliktust okoz, továbbá az, hogy a két gyermek egymáshoz is erősen kötődik, szétválasztásuk pszichológiai szempontból helytelen és indokolatlan lenne, végül a huzamos ideje kialakult kiegyensúlyozott állandóság, ami a gyermekek biztonságérzetét kielégíti, ennek következtében pedig a szorongó gyermekek elhelyezésének megváltoztatása, de egyiküknek az elfogadott családi közösségből történő kiemelése indokolatlan stresszhelyzetet jelentene mindkettőjük számára.
A másodfokú bíróság azzal, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatását kizárólag a kapcsolattartás nehézségei miatt ítélte szükségesnek, a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvének szempontrendszeréből a felperes felelősségét egyoldalúan ragadta ki. Döntésének eredménye így nem a gyermekek valós érdekének érvényre juttatása, hanem az anyai magatartás szankcionálásával bizonytalan új helyzet megteremtése volt. Ezzel a Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdését sértette és a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvében írt elvi jelentőségű jogkérdéstől eltérő határozatot hozott. Mivel a helyes döntés meghozatalához a szükséges adatok rendelkezésre állottak, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az érdemben helyes elsőfokú jogerős ítéletet helybenhagyta.
A kapcsolattartás szabályozása körében törvénysértés nem történt, ezzel kapcsolatban nem merült fel olyan elvi jelentőségű jogkérdés sem, amely a felülvizsgálati eljárás lefolytatását indokolta volna, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felperes keresetét elutasító részében a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.565/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás