• Tartalom
Oldalmenü

2005. évi XVIII. törvény indokolása

a távhoszolgáltatásról

2005.07.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I.
A távhőszolgáltatás hatályos jogi szabályozása
1. A Magyar Országgyűlés 1998. március 10-én fogadta el a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvényt (a továbbiakban: Tszt.), amely 1998. június 22-én lépett hatályba.
A távhőszolgáltatás területén nincs egységes előírásokat tartalmazó európai uniós irányelv, így ebből származó jogharmonizációs követelmény sincs.
Az 1998 óta hatályos Tszt. előírásai összhangban vannak több uniós tagállam jogi szabályozásával.
2. A Tszt. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról a Kormány az 1/1999. (I. 1.) Korm. rendeletében intézkedett, amelynek mellékletét képezi a közüzemi jogviszony általános szabályait tartalmazó Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat.
A Tszt. felhatalmazta az illetékes helyi önkormányzatok képviselő-testületeit, hogy önkormányzati rendeletben, a közüzemi jogviszony tekintetében további részletes szabályokat határozhasson meg.
3. A Tszt. a helyi önkormányzatok képviselő-testületére bízta annak meghatározását, hogy a távhőszolgáltatásban addig érvényesülő átalánydíjas szolgáltatást mely időpontban kívánja megszüntetni, de végső határidőként a Tszt. hatályba lépését követő ötödik évet határozta meg. Ez alatt az időtartam alatt – amelynek végső határnapja 2003. június 22. volt – a távhőszolgáltatók folyamatosan készültek fel a szolgáltatott távhő mérésére és mérés szerinti elszámolására, amelyet a törvényi előírásoknak megfelelően meg is valósítottak.
4. Az európai uniós jogharmonizációs követelmények, az energiaszektor egyes ágazati törvényeinek módosítását, illetve új törvények megalkotását tette szükségessé.
Ennek megfelelően a Magyar Országgyűlés megalkotta:
– a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvényt (hatályba lépése 2004. január 1.), amely a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvényt is jelentős mértékben módosította.
E törvények – többek között – pontosítják és bővítik a Magyar Energia Hivatal jogállását a hatáskörébe tartozó termelői és szolgáltatói létesítményekkel kapcsolatban.
Hatályba léptek az említett törvények felhatalmazásai alapján kiadott, a részletes szabályozásokat tartalmazó végrehajtási rendeletek is.
5. A távhőszolgáltatás területén – a Tszt-n túlmenően – több kapcsolódó törvény, kormányrendelet és önkormányzati rendelet egybevetése, összefüggéseinek megkeresése alapján lehet egyértelműen meghatározni a szolgáltatási viszonyokat.
A vonatkozó, kiemelést érdemlő jogszabályi rendelkezések a következők:
– A Polgári Törvénykönyvnek a jogharmonizáció keretében módosított és 2004. május 1-jén hatályba lépett, a közüzemi szerződésről szóló új 387. és 388. §-ába felvett rendelkezés, amely a közüzemi szerződések egyik alanyának a fogyasztónak az elnevezését „felhasználó” elnevezésre változtatta.
– A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvénynek az a rendelkezése amely szerint az önkormányzatok feladatkörébe tartozik a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, a helyi energiaszolgáltatás.
– Az állami vagyon önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény az állami tulajdonú, tanácsi közüzemek kezelésében lévő távhőellátó berendezéseket a települési önkormányzat tulajdonába adta.
– A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályozza a társasházi lakások és közös használatú helyiségek és az osztatlan közös tulajdon tulajdoni viszonyait, az ezzel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, a költségviselés módját.
– A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény rendelkezik a lakásszövetkezetek és a szövetkezeti tagok tulajdoni viszonyairól, beleértve a központi (fűtési és melegvíz ellátó) berendezés (felhasználói berendezések) tulajdonlásával kapcsolatos jogviszonyokat is.
(A lakásszövetkezetekről szóló külön törvényt az Országgyűlés 2004. november 15-én elfogadta.)
– Az árak megállapításáról szóló többször módosított 1990. évi LXXXVII. törvény a távhőszolgáltatás (lakossági távfűtés és melegvízszolgáltatás) díjainak megállapítását a települési önkormányzatok képviselő-testületének hatáskörébe utalja. A villamosenergia-termelői engedéllyel rendelkező erőműből kiadott hő- és melegvíz-árhatósági jogkörét a gazdasági és közlekedési miniszter látja el, míg ugyanezen termékek árát a villamosenergia-termelői engedéllyel nem rendelkező erőművek esetében a települési önkormányzat képviselő-testülete állapítja meg.
6. A műszakilag összefüggő távhőszolgáltató rendszerek több tulajdonos között oszlanak meg; a szolgáltatás határa és a tulajdoni határok nem esnek egybe.
A lakóépületek belső fűtési rendszere az épület tulajdonosáé (társasházi közösség, lakásszövetkezet, stb.). Az igényelt színvonalú szolgáltatáshoz szükséges hőmennyiség átadása a távhőszolgáltatók, az egyes épületrészek ellátásának biztosítása, azaz az épületen belüli vezetékek és felhasználói berendezések üzemképes állapotban tartása a tulajdonosok, tulajdonosi közösségek feladata. A törvénynek a gyakorlatban történt alkalmazása során nyilvánvalóvá vált, hogy ez a tulajdoni megosztottság viták forrása és ezért pontosabb szabályozást igényel.
7. A felhasználók érdekvédelmére vonatkozó rendelkezések nem kellően hatékonyak. A felhasználói panaszok kivizsgálása a jelenlegi szabályozás szerint az önkormányzat jegyzőjének feladata, miközben az önkormányzat a távhőszolgáltatók jelentős részének tulajdonosa, egyben az ármegállapító hatóság is. Ez azért hátrányos, mert a távhőszolgáltatás – vezetékes szolgáltatás révén – úgynevezett természetes monopólium, elsősorban a lakossági felhasználók tekintetében, azaz piaci viszonyok csak korlátozott módon érvényesülhetnek.
8. A távhőszolgáltatás jogszabályi feltételeit a javasolt új Tszt. – az előzőekben hivatkozott törvényi rendelkezésekkel és feltételekkel összhangban – korszerűsíti és egységes rendszerbe foglalja.
II.
A távhőrendszerek főbb gazdasági, műszaki és tulajdoni jellemzői
9. Magyarországon 94 településen 242 hőszolgáltató rendszerből történik lakossági-kommunális és ipari távhőszolgáltatás. A távhőellátásba bekapcsolt lakások száma 645 ezer, az ország lakásállományának 16%-a. Ezen belül több mint 500 ezer lakás panelépítésű. A szolgáltatott távhő kb. 12%-át közületek, mintegy 37%-át ipari fogyasztók vételezik.
A távhőszolgáltató rendszerek helyi jellegűek, nincsenek országosan egységes rendszerbe összekapcsolva. Jelentős eltérések vannak a hőforrásokban, a felhasznált tüzelőanyag fajtáiban, eltérőek a szolgáltatott távhő műszaki paraméterei és jelentős különbségek vannak a szolgáltatás műszaki feltételei között is. Távhőrendszerenként eltérőek a távhőszolgáltatás díjai is.
Mindezek alapján a távhőellátás olyan helyi közüzemi szolgáltatás, amelyben a szolgáltató a lakossági felhasználó szempontjából természetes monopolhelyzetben van.
10. A jelenleg meglévő távfűtési rendszerek létesítésére a következők voltak a jellemzőek:
– költségtakarékos kivitelezés, ami egyaránt vonatkozott magára a fűtési rendszerre (mérési és szabályozási szerelvények hiánya), vagy pl. az épületek hőszigetelésére, amelynek következményei még ma is sújtják a felhasználókat;
– a tényleges költségek kétharmadát 1991-ig állami dotáció fedezte, emiatt a fogyasztók számára ez a fűtési mód viszonylag olcsó volt;
– egységes tulajdonosi szerkezet volt, a hőtermelő és hőszolgáltató létesítmények, valamint a fogyasztói ingatlanok döntő többsége állami tulajdonban és tanácsi kezelésben volt.
11. 1991-től a távhőellátó-rendszerekben bekövetkezett néhány alapvető változás ugyanakkor számos, az építéskor meglévő hiányosság fennmaradt, egyes területeken új ellentmondások keletkeztek:
a) Teljes egészében megszűnt a távhőszolgáltatás állami dotációja. Ezért, valamint a vásárolt hőenergia, az energiahordozó-árak és az üzemeltetési költségek emelkedése miatt 1991–2003. között a hőszolgáltatás díjai többszörösükre növekedtek. Időközben jelentősen emelkedtek a lakásfenntartás egyéb költségei is, nőtt a díjmegállapítással kapcsolatos társadalmi érzékenység.
b) Átalakultak a tulajdoni viszonyok. A közcélú szolgáltatást nyújtó erőművek önálló társaságokká alakultak és megtörtént ezek privatizációja is. A távhőszolgáltató vállalatok részben vagy egészben az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságokká alakultak át. A korábbi állami (tanácsi) bérlakások 90%-a magántulajdonba került.
c) Változtak a hatósági jogkörök. A fogyasztói érdekvédelem Tszt. által szabályozott eddigi módja nem elég hatékony, nem szerencsés, hogy az önkormányzat egyidejűleg tulajdonos, ármegállapító hatóság, engedélyező és ellenőrző szerv és a fogyasztói panaszok kivizsgálója.
Erre utal a felhasználói panaszok nagy száma.
d) A létesítéskor jellemző műszaki hiányosságokat még máig sem lehetett felszámolni. Az esetek döntő többségében csak lassan történik a fűtési rendszerek korszerűsítése, különösen a hálózatokon és a felhasználó berendezéseknél, annak ellenére, hogy ehhez számos esetben állami, önkormányzati, valamint szolgáltatói támogatást is igénybe lehet venni. Emiatt viszonylag nagy a hőveszteség, rossz állapotban van a hőleadók (radiátorok) jelentős része, nincs lehetőség a szabályozásra.
e) A távhőszolgáltatásban az ipari fogyasztás aránya 15 év alatt 50%-ról 37%-ra csökkent, a lakossági és közületi fogyasztók pedig nagyobb részben fűtési célra használják a távhőt. Emiatt csökken a rendszer kihasználtsága, mivel a kapacitásokkal a téli csúcsigények kielégítésére kell felkészülni. Ez megnöveli a hőmennyiségtől független állandó költségeket, amelynek aránya sok rendszerben eléri az 50%-ot.
f) Egyre inkább terjednek a részben vagy teljesen vállalkozói tőkéből létesített és piaci alapon működő hatékony, kisebb körzeteket gazdaságosan ellátó, kapcsolt energiatermelést biztosító helyi hőtermelő berendezések, általában 1–10 MW közötti teljesítményhatárok között. Ezek a kisebb, kapcsoltan villamos energiát is termelő hőtermelő egységek a nagyerőművek versenytársai, általában csökkentik a szolgáltatás költségeit.
III.
Az új törvényi szabályozás szükségessége
12. A Polgári Törvénykönyv 387. §-a a felhasználó igénye szerinti közüzemi szolgáltatás szabályairól rendelkezik, de a közüzemi szolgáltatás tárgyát csak példálózóan említi, nevesítve a gázt, a villamos energiát és a vizet. A példálózó említés nem zárja ki az ott nem említett energiahordozó folyamatos és biztonságos közüzemi szolgáltatására vonatkozó szabályozás alkalmazását. Ebből kiindulva a Tszt. a Polgári Törvénykönyv 387. és 388. §-aiban foglaltakat a távhőszolgáltatásra is alkalmazandónak tekinti. Ez abból ered, hogy a távhőszolgáltatás helyi jellegű közüzemi szolgáltatás. A szolgáltatást ellátó gazdálkodó szervezet a lakossági szolgáltatás területén természetes monopolhelyzetben van, mert a vele jogviszonyban levő felhasználónak általában nincs, vagy csak jelentős anyagi ráfordítással van választási lehetősége más hőszolgáltatás igénybevételére, a távhőszolgáltatás megszüntetésére. Az egységes műszaki rendszer miatt ez az áttérés más felhasználó ellátását és tulajdonosi jogait is érinti. A távhőszolgáltatásban a piaci törvények csak korlátozottan érvényesülnek. A természetes monopolhelyzet ellensúlyozására a törvényi szabályozás, a fogyasztóvédelmi rendszer fejlesztése a megfelelő eszköz.
13. Megszűnt az átalány szerinti távhőszolgáltatás, mérés szerint történik a távhő díjának elszámolása. Ennek körülményei azonban esetenként – különösen az elszámolás, díjmegosztás és díjfizetés egyes kérdései – nem kellően szabályozottak. Emellett az elmúlt években – a Tszt. alkalmazása során – nyilvánvaló lett a törvényi szabályozás néhány hiányossága. Egyes esetekben nem eléggé pontos a jogi szabályozás, nem elég hatékony a felhasználók törvényi védelme, hiányos néhány fogalomkör jogi meghatározása. Emellett meg kell teremteni az összhangot a már említett ágazati törvényekkel. E tényezők együttesen új törvényi szabályozást tesznek szükségessé.
IV.
Az új törvényi szabályozás főbb elvei
14. A törvényjavaslat kidolgozásánál a következő fontosabb elvek érvényesültek:
– a távhőszolgáltatás helyi közüzemi szolgáltatás, így a közüzemi szolgáltatásra vonatkozó általános érvényű szabályok a távhőszolgáltatásra is érvényesek;
– a távhőszolgáltatásról szóló törvény rendelkezései álljanak összhangban a villamos energiáról, illetve a földgázellátásról szóló törvénnyel;
– a távhőszolgáltatás – elsősorban a lakossági felhasználók esetében – természetes monopolhelyzetet élvező szolgáltatás, ezért a felhasználót e helyzetből fakadó hátrányoktól meg kell védeni;
– az átalánydíjas szolgáltatás megszűnése miatt kizárólagossá vált mért hőmennyiség szerinti szolgáltatására és díjfizetésre irányuló jogviszonyt, a szolgáltató és a felhasználó jogait és kötelezettségeit részletesen és egyértelműen szabályozni kell;
– a jogi szabályozás a távhőrendszer egyik „szereplőjét” (termelőszolgáltató-felhasználó) se hozza aránytalanul hátrányos helyzetbe;
– a törvényi szabályozás vegye figyelembe a távhőrendszerek sokszínűségét, azt, hogy a hőtermelésben a nagykapacitású létesítmények mellett terjednek a gazdaságos, kisebb kapacitású kapcsolt energiatermelő berendezések.
15. Az általános elveken túl szükséges kiemelni néhány olyan kérdést is, amelynek tisztázása, illetve pontosabb szabályozása a törvény előkészítése során igényként felmerült.
Ezek a következők:
a) A fogyasztói érdekvédelem
A települési önkormányzatok fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeit a hatályos Tszt. szabályozza. A fogyasztóvédelmi szervekkel és a felhasználói érdekképviseletekkel való kapcsolattartás módját, az érdekeltek körét, a távhőszolgáltatók ezzel kapcsolatos kötelezettségét a települési önkormányzatok rendeletben szabályozták.
A hatályos törvény ellentmondása, hogy a fogyasztói panaszok kivizsgálása az önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik, miközben a távhőszolgáltató gazdasági társaságok jelentős része az önkormányzat tulajdonában van. Ezen a helyzeten alapvető változást jelent, hogy a felhasználói panaszok kivizsgálása az új törvényi rendelkezés szerint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség feladatai közé kerül.
Növekszik az önkormányzatok és a szolgáltatók által a fogyasztóvédelmi szerveknek, a véleményalkotáshoz szükséges átadandó adatok köre, pontosabb megfogalmazást kap az átadás rendje.
További változás, hogy a vitás kérdések rendezésébe a fogyasztóvédelmi törvény előírásainak megfelelően bekapcsolódhatnak a békéltető bizottságok is.
Mindezekkel együttesen várható a felhasználói panaszok hatékonyabb és eredményesebb intézése.
A távhőszolgáltatással kapcsolatos felhasználói panaszok általában a hatósági árak mértékére és szerkezetére vonatkoznak. E kérdésekben a törvényjavaslat az önkormányzatok hatósági jogkörét nem korlátozza, előrelépést a törvényben megfogalmazott civil kontroll hatékonyabb működése jelenthet.
A fogyasztóvédelem része a felhasználónak az a joga, hogy a közüzemi szerződést felmondhassa. A törvény rögzíti, hogy milyen feltételekkel mondható fel a szerződés. A társasházakról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban a felmondáshoz – amennyiben épületről van szó – a tulajdonosi közösség négyötöd részének egyetértése szükséges. A felmondás azonban nem történhet más felhasználó kárára, nem korlátozhatja más felhasználó jogait, nem okozhat kárt más tulajdonában, nem okozhat zavart a fennmaradó szolgáltatói vagy felhasználói rendszer működésében. Épületrész kiválása esetében – mivel az csak az épület fűtési rendszerének megbontásával, átalakításával lehetséges – valamennyi tulajdonostárs beleegyezése szükséges.
b) A felhasználó és a díjfizető meghatározása, fogalmi különválasztása
2003. júliustól kötelező a távhőfogyasztás hőközpontonkénti (hőfogadó állomásonkénti) vagy épületrészenkénti mérése és annak a mérés szerinti elszámolása. A távhőszolgáltatás mérés szerinti elszámolásának feltétele a hiteles mérőeszköz alkalmazása. Figyelemmel az általánosnak tekinthető ún. függőleges hőelosztó rendszerekre, hiteles mérőeszköz alkalmazására többnyire csak a hőközpontokban van ésszerű lehetőség. Az egyes épületrészekben alkalmazott kiegészítő berendezések (vízmennyiség mérők, párologtatós költségmegosztók) csak a hőközpontokban hitelesen mért hőfelhasználás egy épületrészre (lakásra) jutó arányára vonatkozóan adnak – megközelítő pontosságú – tájékoztatást. Ahhoz, hogy valaki önállóan mért felhasználó lehessen a következő feltételeknek kell megfelelnie:
– a hőfogyasztás hitelesen mérhető legyen;
– önállóan (a szolgáltató önálló partnereként) dönthessen a szolgáltatás igénybevételének feltételeiről, körülményeiről, megkezdéséről, illetve befejezéséről.
E feltételeknek hőközponti mérés esetén csak az ingatlanban lévő, műszakilag összekapcsolt hővételezési helyek tulajdonosainak összessége, azaz az épület egésze felel meg. Ez tükröződik a tulajdoni viszonyokban is, mivel a jogszabályok alapján a mérő utáni elzáró szerelvénytől (csatlakozási ponttól) kezdődően a felhasználói vezetékhálózat (ún. szekunder vezeték) a felhasználói közösség (társasház, lakásszövetkezet) tulajdona, az azzal járó jogokkal és kötelezettségekkel együtt.
A mérés szerinti elszámolás során mód van arra, hogy tulajdonosi közösség tagjai a szolgáltatás díját épületrészenként (lakásonként, funkcionálisan önálló egységet képező helyiségcsoportonként) külön-külön fizessék. Ebben az esetben szükségszerűen különválik a mért hőmennyiséget átvevő, az egész épületet érintő szolgáltatás mértéke, feltételei tekintetében való rendelkezés lehetőségével bíró jogképes tulajdonosi közösség, a „felhasználó” és a díjmegosztás eredményeként a ráeső díjat megfizető épületrész-tulajdonos, a „díjfizető” személye.
E különbséget a fogalmi meghatározásokban is szükséges önállóan meghatározni. A felhasználó (tulajdonosi közösség mint mért fogyasztó) dönt a hőközpontban mért hőmennyiség mértékéről, megosztásának módjáról és arányairól. Igényelheti, hogy az összes vételezett (és mért) hőmennyiséget a távhőszolgáltató az általa megadott külön fűtési és külön melegvíz-arányok szerint ossza szét a díjfizetők között. Ebben az esetben teljesül az a jogos fogyasztói igény, hogy a fizetett díj a lehetőségek szerint az igénybevett szolgáltatás arányát tükrözze.
A „felhasználó” és a „díjfizető” fogalmi megkülönböztetése tehát azt a technikai állapotot tükrözi, mely szerint a hőfogyasztás mennyiségének hiteles mérése csak a hőközpontban, egyes esetekben a hőfogadó állomáson lehetséges. Minden további (épületrészenkénti, lakásonkénti) megosztás – még költségmegosztók alkalmazása esetén is – csak számított, vagy becsült arányok alapján történhet.
Külön meg kell határozni a szolgáltató, a felhasználó és a díjfizető egymással kapcsolatos jogviszonyát, jogaikat és kötelezettségeiket. Mivel a díjfizetők felsorolását a közüzemi szerződés tartalmazza, a szerződésben meghatározott kérdésekben és feltételekkel a díjfizető a távhőszolgáltató szerződéses partnere.
c) Engedélyezés
A törvény módosítja az engedélyezési jogköröket. A kapcsoltan villamos energiát is termelő távhőtermelő berendezések létesítését a Magyar Energia Hivatal engedélyezi. Az összes többi távhőtermelő berendezés létesítési és távhőtermelői működési engedélyét, továbbá a távhőszolgáltatási működési engedélyeket a települési önkormányzat jegyzője adja ki.
d) Mérés, elszámolás, díjfizetés
Szükséges és törvényben is előírt állapot az, ha a hőfogyasztást mérik és a díjfizetés alapja a tényleges fogyasztás. A hiteles hőmennyiségmérés nagyrészt a hőközpontban történik.
Mérés alapján történő elszámolás szerinti díj fizetésének kötelezettsége azt a felhasználót terheli, aki a szolgáltatóval szerződéses jogviszonyban áll. Mérés szerinti elszámolás esetén (ha a tulajdonosi közösség a felhasználó) lehetőség van arra is, hogy a díjfizetés lakásonként külön-külön vagy – megállapodás szerint – együttesen történjék. Külön-külön történő díjfizetés esetén a díjfizető az épületrész (lakás) tulajdonosa, de külön megállapodás szerint a díjat fizetheti a lakás bérlője, használója is.
Ebben az esetben azonban az épületrész (lakás) tulajdonosának helytállási kötelezettsége van. Az egyes díjfizetők tartozásáért nem felel sem más díjfizető, sem a tulajdonosi közösség mint felhasználó.
e) Üzemeltetés
A Tszt. szerint a felhasználói berendezés üzemeltetése és karbantartása általában a felhasználónak mint tulajdonosnak a feladata. Ha a berendezés a szolgáltató tulajdonában van, akkor ez a kötelezettség a szolgáltatót terheli.
A törvényjavaslat lehetővé teszi azt, hogy a felhasználó tulajdonában lévő berendezés létesítésére, üzemeltetésére, karbantartására a szolgáltató a tulajdonossal szerződést kössön. Különösen lényeges ez abban az esetben, ha a mérés szerinti elszámolás a szolgáltatói hőközpont felszámolása miatt új felhasználói hőközpont megépítését teszi szükségessé. A törvény arra is kötelezi a szolgáltatót, hogy a még meglévő szolgáltatói hőközpontokat – amennyiben az épületenkénti hiteles hőmennyiségmérés feltételei nem teremthetők meg – az önkormányzat képviselő-testületének rendeletében megszabott feltételekkel és határidőig szüntesse meg, azaz létesítsen felhasználói hőközpontot. Ezt a felhasználói berendezést – a törvényben meghatározott feltételekkel – a szolgáltató a saját költségén létesíti. A törvény azt is kimondja, hogy új szolgáltatói hőközpont csak abban az esetben építhető, ha egyidejűleg megvalósul a távhő felhasználónkénti mérése is.
f) Árszabályozás
A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény meghatározza a villamos energia termelésére vonatkozó működési engedély kötelezettjét. A jelenleg hatályos ártörvény szerint a villamosenergia-termelői engedéllyel rendelkező termelők esetében a gazdasági és közlekedési miniszter, míg a villamosenergia-termelői engedéllyel nem rendelkező erőművek által közvetlenül vagy közvetve távhőszolgáltatási célra értékesített melegített víz – mint termék – legmagasabb hatósági árát a települési önkormányzat – a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat – képviselő-testülete állapítja meg. E szabályozásra ebben a formában nincs szükség. Az erőművek és a távhőszolgáltatók részletesen szabályozott ármegállapodással rendelkeznek az erőművek által termelt melegített víz – mint termék – adás-vételi áráról, az árkövetés módjáról. Az erőművek és a távhőszolgáltatók általában egyenrangú felekként, azonos vagy hasonló súlyú szereplőként tárgyalnak egymással, egyik szereplő sincs lényeges erőfölényben a másikkal szemben. Ezért a törvény a termékek (gőz és melegített víz) esetében csak akkor javasolja a hatósági ár fenntartását, ha az a lakosság távhőellátását szolgálja, de ezt is csak az 50 MW hőteljesítménynél nagyobb távhőtermelők esetében.
A hatósági árak alkalmazását azokra a területekre célszerű koncentrálni (lakosság), ahol a piaci viszonyok csak korlátozottan működnek.
g) A meglévő állapot fenntartása
A törvényjavaslat visszamenőleges hatályú rendelkezést nem tartalmaz, nem érinti a meglévő tulajdoni és használati jogokat, továbbá a már meglévő egyéb jogokat és kötelezettségeket.
16. A törvényjavaslat felhatalmazást ad
– a Kormánynak,
– a gazdasági és közlekedési miniszternek és
– a települési önkormányzatok képviselő-testületének egyes – a törvényjavaslat záró paragrafusaiban részletezett – rendelkezések rendeleti szabályozására.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Az 1–2. §-okhoz
A törvényjavaslat 1. §-a törvény hatályával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. A javaslat 1. §-ának (1) bekezdése a törvény alanyi hatályát határozza meg, míg a (2) bekezdés kimondja azt, hogy a törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a távhő termelésére, továbbítására, elosztására, szolgáltatására és a felhasználására szolgáló létesítményekre is.
A törvényjavaslat 1. §-ába felvett rendelkezések összhangot teremtenek a bányászatról, a vízügyről és a villamos energiáról szóló törvényekkel.
A törvényjavaslat 1. §-ának (4) bekezdés a) pontjába felvett rendelkezés azért szükséges, mert a törvény alapján létrejött közüzemi szerződés a távhőszolgáltató szerződéses kapcsolatait szabályozza, de a hőtermelő és a nem lakossági felhasználó közötti közvetlen kapcsolat esetén a szerződés tartalmát a szerződő felek szabadon állapítják meg. A (4) bekezdés b) pontja kivonja a törvény hatálya alól az egyes költségvetési szervek vagyonkezelésében lévő hőtermelő és hőszolgáltató létesítményeket, mint pl. a honvédségi vagy igazságügyi létesítményből ellátott lakóépületek, szolgálati lakások, stb.
A törvényjavaslat 2. §-a az élet-, az egészség- és a vagyonbiztonsággal, a környezetvédelemmel, a gazdaságossággal kapcsolatos általános követelmények érvényesülését szolgálja.
A 3. §-hoz
A törvényjavaslat 3. §-a a fogalom-meghatározásokat tartalmazza. A fogalom meghatározása szerint távhőszolgáltatás: az a közüzemi szolgáltatás, amely üzletszerű tevékenység keretében a felhasználónak távhővel való ellátására irányul. A törvényjavaslat – összhangban a földgázellátásról, valamint a villamos energiáról szóló törvényekkel – a távhőszolgáltatás tekintetében magát az energiaszolgáltatást tekinti elsődlegesnek, nem pedig az energia különféle célú felhasználási célját.
A távhőszolgáltatással kapcsolatos fogalom-meghatározáshoz kapcsolódik a csatlakozási pont fogalmának meghatározása (a) pont). A csatlakozási pont meghatározásának azért van jelentősége, mert ott válik el egymástól a szolgáltató által üzemeltetett berendezés a felhasználói berendezésektől.
A csatlakozási pont egyúttal a teljesítés helyének is minősül.
A törvényjavaslat 3. §-ának g) pontja a felhasználó fogalmát határozza meg. A fogalom lényeges eleme, hogy a felhasználó fogalmi feltétele a távhő hiteles hőmennyiségmérés alapján történő szolgáltatása. Ennek a feltételnek az esetek jelentős részében az épület egésze, egyes esetekben a külön (hitelesen) mérhető épületrészek felelnek meg. A törvényjavaslat megkülönbözteti a lakossági felhasználót és az egyéb felhasználót. Ennek a megkülönböztetésnek a közüzemi szerződés tartalmával kapcsolatban van jelentősége.
A fogalom-meghatározás keretében a törvényjavaslat pontosítja a felhasználó fogalmát. Rögzíti, hogy a felhasználó az ellátott épület azon tulajdonosa (tulajdonosai), aki a távhőszolgáltatóval szerződéses jogviszonyban van. A távhőszolgáltató a csatlakozási ponton mért hőmennyiséget adja át a felhasználónak, a szolgáltatás tárgyának mérése pedig – az adott műszaki feltételektől függően – általában a hőközpontban vagy a hőfogadó állomáson, egyes esetekben épületrészenként történik.
A hőközpontban (hőfogadó állomáson) történő hőmennyiségmérés esetén a felhasználó szükségszerűen a tulajdonosi közösség, az ingatlan valamennyi tulajdonosa, mivel a mért távhőmennyiséget együttesen veszik át. Az épületrész (lakás) tulajdonosa abban az esetben lehet felhasználó, ha az átadott távhő mennyisége valamennyi épületrészben számlázás alapjául szolgáló (hiteles) módon mérhető.
Felhasználási helynek a törvényjavaslat azt az épületet, illetőleg épületrészt tekinti, amelynek távhőfogyasztása önállóan (hitelesen) mérhető és amelynek távhővel való ellátására a közüzemi szerződés létrejött.
A törvényjavaslat a felhasználó mellett alkalmazza és külön meghatározza a díjfizető fogalmát. Erre azért van szükség, mert az általánosnak mondható hőközponti mérés szerinti szolgáltatásnál a felhasználók (a tulajdonosi közösségek) túlnyomó része épületrészenkénti díjszétosztást és külön számlázást igényel a távhőszolgáltatóktól. Ilyen esetben a távhőszolgáltatóval szerződéses viszonyban álló „felhasználó” és a szolgáltatási díj megfizetésére köteles „díjfizető” személye szükségszerűen elválik egymástól. Az egyes épületrészekre eső fogyasztás díját az épületrészek tulajdonosai általában külön-külön egyenlítik ki. A díjfizető és a szolgáltató között a törvényben szabályozott és szerződésben meghatározott körben szerződéses jogviszony jön létre.
A 3. § további pontjainak javasolt fogalmi meghatározásai tartalmazzák az egyes településeken megépült, egymástól részben különböző műszaki berendezések funkció szerinti megkülönböztetését. Ezen belül – tartalmi és nem tulajdoni kritériumok alapján – meghatározzák a szolgáltatói és felhasználói berendezések körét és jellegét. Így pl. a távhővezeték-hálózat fogalma egyértelművé teszi, hogy a távhővezeték gerincvezetékből kezdődően a felhasználói hőközpontig, illetve hőfogadó állomásig terjedő részei a szolgáltatói berendezés részét képezi.
II. KÖZIGAZGATÁSI HATÁSKÖRÖK ÉS FOGYASZTÓVÉDELEM
A 4–7. §-okhoz
A 4. és 5. § a távhővel kapcsolatos közigazgatási hatáskörök közül a Magyar Energia Hivatalt ruházza fel egyes feladatok ellátásával. E feladatok tekintetében a törvényjavaslat összhangban van a villamos energiáról és a földgázellátásról szóló törvényekben foglalt hatásköri megosztással. Ennek megfelelően a Hivatal engedélyezési hatásköre csak azokra a távhőtermelő létesítményekre terjed ki, amelyek külön-külön vagy kapcsoltan termelnek hőt és villamos energiát és a hőt – részben vagy egészben – távhőszolgáltatónak értékesítik. Ezen körben tartja indokoltnak a tervezet a szakhatósági ellenőrzés szükségességét. Ezért úgy rendelkezik, hogy ezek a létesítmények a kifejezetten energia-szakhatósági feladatokat ellátó Hivatal engedélyezési és hatósági felügyeleti hatáskörébe tartozzanak. Ugyanakkor az e körbe nem tartozó távhőtermelés engedélyezése a kistérségi székhely település jegyzőjéhez, a távhőszolgáltatás hatósági ellenőrzése és engedélyezése az önkormányzatokhoz kerül.
A 6. és 7. § a távhőszolgáltatással kapcsolatban az önkormányzat képviselő-testületének és jegyzőjének feladatait határozza meg. A törvényjavaslat ebben a vonatkozásban figyelemmel van az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény 38. §-ában foglaltakra, amely szerint a korábban állami tulajdonban levő közművek az önkormányzat közüzemei működési körébe kerültek. Ez a tulajdon átadás – függetlenül a közüzemeknek a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénynek megfelelő átalakulásától – az önkormányzat felelősségét alapozza meg. Ezért tartalmaz a törvényjavaslat 6. és 7. §-a önkormányzati feladatokat a távhőszolgáltatás tekintetében.
A Javaslat 6. §-a az önkormányzatok képviselő-testületének jogait és rendeletalkotási felhatalmazását tartalmazza. A települési önkormányzatok képviselő-testületének rendeletében indokolt szabályozni az ármegállapítás és díjfizetés rendjét, továbbá – a helyi műszaki feltételekhez igazodóan – a hőmennyiség mérésének helyét is. Lényeges eleme a kötelezettségeknek, hogy az önkormányzat képviselőtestülete az ármegállapítás előtt köteles kikérni a fogyasztóvédelmi felügyelőségek és felhasználói érdekképviseletek véleményét és ehhez a véleményalkotáshoz szükséges információkat is kötelesek rendelkezésükre bocsátani.
A 7. § rendelkezik az önkormányzat jegyzőjének jogosultságairól. Ebbe a körbe tartozik a Hivatal engedélyezési hatáskörébe nem tartozó távhőtermelők, valamint távhőszolgáltatók működési engedélyének kiadása, a működésük ellenőrzése, továbbá jogosult a távhőszolgáltató engedélyhez kötött tevékenységével kapcsolatos iratokba betekinteni, a tevékenységről információt kérni.
A 8–11. §-okhoz
E szakaszok a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatokat tartalmazzák.
E téren a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek, a Magyar Energia Hivatalnak és az önkormányzatnak jól körülhatárolt feladatait határozza meg. Régi ellentmondást és sok felhasználói kifogást orvosol a törvényjavaslat azzal, hogy a panaszok kivizsgálása, intézése a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség hatáskörébe kerül. Ezzel különválik az önkormányzat tulajdonosi funkciójától a fogyasztói érdekvédelem. Emellett a vitás ügyek intézésére igénybe lehet venni a szakmai békéltető testületek közreműködését is.
A törvény együttműködésre kötelezi az engedélyező hatóságokat és a távhőszolgáltatót a fogyasztóvédelmi szervekkel és a felhasználói érdekképviseletekkel. A törvény feljogosítja az engedélyezőt, hogy hatósági intézkedést tegyen a távhőszolgáltatás folyamatos és biztonságos fenntartása érdekében.
III. AZ ENGEDÉLYEZÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A 12–18. §-okhoz
A törvényjavaslat 12. §-a a távhőtermelő létesítmény létesítésével, bővítésével, átalakításával, megszüntetésével, üzembe helyezésével és működésével kapcsolatos tevékenységek végzését engedélyhez köti. E szakasz alapján engedélyköteles tevékenység a távhőtermelés és a távhőszolgáltatás is. Engedélyköteles tevékenység a hőtermelő létesítmény tüzelőanyagának megváltoztatása vagy teljesítményének növelése, illetve csökkentése is, mivel ezek összefüggnek a távhőellátás biztonságával.
A törvényjavaslat 12. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a fogyasztói érdekek védelme, a biztonságos és folyamatos hőellátás érdekében az eddiginél szigorúbb szabályozást kell alkalmazni a hőtermelő létesítmény, illetve tevékenység megszüntetésének esetére. A 12. § (5) bekezdése alapján az 50 MW-nál kisebb hőteljesítményű távhőtermelők esetében egyszerűsített engedélyezési eljárás alkalmazható.
Célszerű az engedélyezés általános szabályait a törvényben szabályozni, míg a részletes szabályok megállapítását a Kormány rendeleti szabályozási körébe utalni. Ezt tartalmazza a javaslat 13. §-a.
A javaslat 13. §-a a villamos energiáról szóló törvény idevonatkozó rendelkezéseit veszi át, az egységes eljárási rend biztosítása érdekében.
A 14–18. §-ok részletezik az engedélyezés általános szabályait és az engedélyes kötelezettségeit.
A 19. §-hoz
A törvényjavaslat 19. §-a a távhő termelésére és szolgáltatására jogosult gazdálkodó szervezet szétválását és más engedélyessel történő egyesülését köti engedélyhez, összhangban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben foglaltakkal.
A 20. §-hoz
Ez a szakasz a távhőszolgáltatás és az engedélyes biztonságát egyaránt szolgálja. A működési engedély visszavonását csak bizonyos feltételek fennállása esetére teszi lehetővé. A törvényjavaslat e vonatkozásban is követi a már említett energia törvények által kialakított utat.
A rendelkezés a fogyasztó érdekét is szolgálja, mert biztosítja, hogy a működési engedély visszavonása esetén a távhőszolgáltatás továbbra is folyamatos lehessen.
Rendelkezést tartalmaz ez a § arra is, hogy a működési engedély visszavonása esetén kötelezni lehessen a volt engedélyest a folyamatos és biztonságos távhőszolgáltatáshoz szükséges eszközeinek az új szolgáltató részére térítés ellenében történő átadására, szerződéseinek, nyilvántartásainak, adatainak rendelkezésre bocsátására.
IV. JOGOK IDEGEN INGATLANON
A 21–32. §-okhoz
A törvényjavaslat ezen szakaszai határozzák meg azt, hogy az engedélyesek idegen ingatlanokon e törvény alapján milyen jogokat szerezhetnek és gyakorolhatnak.
V. A TÁVHŐRENDSZER MŰKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE
A 33–34. §-okhoz
A 33. § és 34. § (1) bekezdései rögzítik, hogy a hőtermelő létesítmény működtetése és fejlesztése a távhőtermelő, a szolgáltatói berendezés működtetése és fejlesztése a távhőszolgáltató kötelessége.
A 33. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a távhőtermelő és a távhőszolgáltató állapodjon meg a távhőszolgáltató által bejelentett új vagy növekvő igényre vonatkozó fejlesztés költségeinek viselésére abban az esetben, ha ezeket a költségeket a távhő ára nem fedezi.
A 34. § (2) bekezdésének rendelkezése azt teszi lehetővé, hogy a távhőszolgáltató csatlakozási díjat kérjen az új vagy növekvő távhő igénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától, a távhőszolgáltatási díjjal nem fedezett fejlesztési költségekre. A csatlakozási díj mértékét az árhatósági jogkört gyakorló önkormányzatnak rendeletben kell megállapítani.
Az önkormányzati rendeletben megállapított csatlakozási díj magában foglalhatja a távhőtermelő és a távhőszolgáltató megállapodásában szereplő fejlesztési költség teljes vagy részleges fedezetét is. A csatlakozási díjon túlmenően a távhőszolgáltató további költséggel nem terhelheti a felhasználási hely tulajdonosát.
VI. A TÁVHŐTERMELŐ ÉS A TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ, VALAMINT A TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ
ÉS A FELHASZNÁLÓ KÖZÖTTI JOGVISZONY
A 35. §-hoz
Az e szakaszban foglaltak nyújtanak biztonságot a távhőtermelőnek és a távhőszolgáltatónak ahhoz, hogy legalább öt évre a polgári jog szabályai alapján kötött szerződés rendezi kapcsolatukat.
A 36. §-hoz
E szakasz a távhőszolgáltatónak a felhasználóval való együttműködésével kapcsolatos szabályokat tartalmazza. A távhőszolgáltató kötelességévé teszi, hogy az új vagy növekvő igényt bejelentő mért fogyasztó részére tájékoztatást adjon az igény kielégítésének műszaki-gazdasági feltételeiről és meghatározza a legkedvezőbb vételezési módot. A tájékoztatóban szereplő műszakigazdasági feltételek között kell közölni az önkormányzat rendeletében megállapított csatlakozási díj összegét is.
A 37–39. §-okhoz
A törvényjavaslat ezen szakaszai a közüzemi szerződéssel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazzák.
A törvényjavaslat szerint a közüzemi szerződés lehet általános vagy egyedi jellegű. A távhőszolgáltatónak általános közüzemi szerződést a lakossági felhasználóval, egyedi közüzemi szerződést pedig az egyéb felhasználóval kell kötnie.
Az általános közüzemi szerződés a távhő-mérés szerinti szolgáltatására vonatkozik, amely – a szerződés tartalma szerint – történhet a hőközpontban, a hőfogadó állomáson vagy épületrészenként.
A 37. § (5) bekezdése szerint a közüzemi szerződés az ellátott épület, épületrész tulajdonosa és a szolgáltató között meghatározott feltételek mellett a szolgáltatás igénybevételével is létrejön.
A 37. § (6) bekezdése arról rendelkezik, hogy a díjfizetők (az egyes épületrészek tulajdonosai) személyében bekövetkezett változás esetén a közüzemi szerződés egyéb pontjai változatlan tartalommal érvényben maradnak.
A törvényjavaslat 38. §-a lehetővé teszi, hogy a felhasználó (az épület tulajdonosa) az általános közüzemi szerződést – meghatározott feltételek együttes fennállása esetén – 30 napos felmondási idővel felmondja. Több tulajdonos esetében a javaslat igazodik a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény rendelkezéseihez, azaz a felmondás feltétele a felhasználói közösség négyötöd részének egyetértése. Épületrész leválása esetén – egyéb feltételek mellett – valamennyi tulajdonostárs egyetértését igényli a törvényjavaslat, mivel a leválás csak az osztatlan közös tulajdonban lévő és műszakilag is egységes hőellátó rendszer jelentős átalakításával lehetséges. A távhőszolgáltató a közüzemi szerződést csak jogszabályban meghatározott esetekben mondhatja fel.
A felhasználók érdekében a törvényjavaslat 39. §-a – meghatározott esetekben – lehetővé teszi a szolgáltató számára az általános közüzemi szerződés megkötésének megtagadását, vagy feltételhez kötését is.
A távhőszolgáltató saját érdekében a közüzemi szerződés megkötését csak akkor tagadhatja meg, ha a távhőszolgáltatás biztonságát vagy a távhőszolgáltató üzemét veszélyeztetné.
A 40–42. §-okhoz
Ezen szakaszok a távhőszolgáltatás szüneteltetésével, illetőleg korlátozásával kapcsolatos szabályokat tartalmazzák. A távhőszolgáltatás szüneteltetésére csak a legkisebb felhasználói körben kerülhet sor és csak akkor, ha azt a szolgáltatói berendezés életet, egészséget vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető üzemzavara indokolja, illetőleg ha más módon el nem végezhető munkákat kell a szolgáltatói berendezésen elvégezni. A távhőszolgáltatás szüneteltetésének időpontjáról, várható időtartamáról a felhasználókat előre értesíteni kell.
A távhőszolgáltatás korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha azt országos tüzelőanyag hiány vagy környezetvédelmi érdek indokolja. Mind a szüneteltetés, mind a korlátozás a fogyasztónál kárt okozhat. Szüneteltetés esetén a távhőszolgáltató csak akkor felel a bekövetkező kárért, ha a szüneteltetésre neki felróható okból került sor. A távhőszolgáltatás korlátozása miatt a távhőszolgáltató a bekövetkezett kárért nem tehető felelőssé. Erre és a meghatározott feltételekre tekintettel a korlátozás általános feltételeinek meghatározásával a törvényjavaslat a Kormányt, a részletes feltételek szabályainak kidolgozásával az önkormányzat képviselő-testületét hatalmazza fel.
A 43–48. §-okhoz
Ezen szakaszok a mérés, elszámolás és díjfizetés feltételeit szabályozzák. Mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a törvényjavaslat 43. §-a kötelezővé teszi a távhő mennyiségének a hőközponti, lehetővé teszi az épületrészenkénti egyedi mérését. A hőközponti mérés a fogyasztói hőközpontban (hőfogadó állomáson), illetőleg a szolgáltatói hőközpontban történik. Ennek részletes feltételeit az önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza. A hőközponti mérés feltételeinek a megteremtése a távhőszolgáltató kötelessége, míg az épületrészenkénti egyedi mérés lehetőségének kialakítása a felhasználó elhatározásán múlik.
A hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás díjának épületrészenkénti megosztására és a díj fizetésére elsősorban az érdekelt tulajdonostársak egymással, valamint a távhőszolgáltatóval történő megállapodása, illetőleg az önkormányzat képviselő-testületének rendelete az irányadó.
A mérés helyét, valamint a mérés szerinti elszámolás részletes szabályait az önkormányzati rendeletben meghatározott díjalkalmazási feltételek tartalmazzák.
A 44. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy amennyiben a hőközponti mérés egy hiteles hőfogyasztásmérőn keresztül több felhasználói közösség (pl. több társasház) részére történik, a felhasználói közösségek egymással történő megegyezése alapján az ellátott épületekkel a szolgáltató egy közüzemi szerződést kössön, ami egyébként megfelel a fennálló műszaki lehetőségeknek (pl. fűtés megkezdése, leállítása stb.). A szerződésnek tartalmaznia kell a felhasználói közösségek egymással történt megegyezésének részletes feltételeit is.
A törvényjavaslat a 44. § további bekezdései a díjfizetési kötelezettséget és annak rendjét szabályozzák. Eszerint a szolgáltatás díjának kiegyenlítése együttesen, vagy épületrészenként külön-külön is történhet, a tulajdonosok megegyezése és az általuk megadott arányok szerint. Ez utóbbi esetben a díj megadott arányok szerinti megosztása és az épületrészek tulajdonosai (díjfizetők) részére történő számlázás a szolgáltató feladata. A számlázás történhet az épületrész bérlője, használója részére is. Ebben az esetben az épületrész tulajdonosát és a bérlőt vagy használót a díjak megfizetéséért helytállási kötelezettség terheli. Ugyanakkor a törvény kimondja, hogy külön-külön történő díjfizetés esetén a felhasználó az egyes díjfizetők, továbbá a díjfizető más díjfizető díjtartozásának megfizetéséért nem tartozik felelősséggel.
A 45. § (1)–(2) bekezdései a távhőszolgáltatók, az általuk a díjak számlázásával és beszedésével megbízott szervezetek, valamint a tulajdonosi közösségek képviselői adatkezelési jogait és kötelezettségeit határozza meg, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 3. §-ának (1) bekezdés b) pontja és a (3) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően. A távhőszolgáltatás a hőellátásba bekapcsolt ingatlanban – a felmondás esetét kivéve – folyamatos, a felhasználók és a díjfizetők személyében bekövetkező, a távhőszolgáltatóknak sok esetben be sem jelentett változás esetén is. A szolgáltatók ezért gyakran kényszerülnek arra, hogy a hőellátást igénybevevők személyét felkutassák. A szolgáltatók és megbízottjaik adatkezelési jogosultságát a közüzemi szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése, a követelések érvényesítése érdekében a kezelt adatok lehető legkisebb körére korlátozva, törvényben kell szabályozni. A mért felhasználó (a tulajdonosok közössége) képviselőjének szerződéssel kapcsolatos feladatai ellátásához ugyancsak szükséges a felhasználók javaslatban megjelölt adatainak kezelése. A természetes személyazonosító adatok jogszabályi meghatározását az 1992. évi LXVI. törvény 5. §-ának (1) bekezdése tartalmazza.
A tervezet 46. §-ában kap helyet a mért hőmennyiség pontos elszámolásának alapjául szolgáló hiteles mérőeszközökkel kapcsolatos szabályozás a vonatkozó külön törvény felhívásával.
A 47. § azt mondja ki, hogy az átadott távhő mérésével, elszámolásával és a szabálytalan vételezésével kapcsolatos szabályokat a díjalkalmazási feltételekkel együtt kell a helyi önkormányzat képviselő-testületének rendeletben meghatároznia.
A javaslat 48. §-ának (1) bekezdése szerint új távhőszolgáltató rendszert csak a felhasználónkénti hőmennyiségmérés feltételeinek egyidejű biztosításával szabad létesíteni.
A (2) bekezdés arra az esetre tartalmaz rendelkezést, amikor a mérés szerinti szolgáltatás – a szolgáltató kezdeményezésére – a hőközpont átalakítását vagy új fogyasztói hőközpont építését teszi szükségessé. A törvényjavaslat kötelezővé teszi, hogy amennyiben az épületenkénti hiteles mérés más módon nem valósítható meg, a szolgáltatói hőközpont helyett – meghatározott feltételekkel – fogyasztói hőközpontokat kell létesíteni. Ebben az esetben a beruházás, fenntartás és üzemeltetés költségei, egyéb megállapodás hiányában a szolgáltatót terhelik, a berendezés a szolgáltató tulajdona. A berendezés elhelyezéséről (idegen ingatlan használatáról) a szolgáltató és az idegen ingatlan tulajdonosa állapodik meg, de általános feltételként a telepítendő fogyasztói hőközpont részére a szükséges elhelyezést az ingatlan tulajdonosa díj- és térítésmentesen biztosítja. A telepítés részletes szabályait a települési önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza.
A (3) bekezdés szerint a távhőszolgáltató rendszer szükség szerinti bővítése, átalakítása – a hőközpontban (hőfogadóban) elhelyezett mérőeszközig bezárólag – a távhőszolgáltató feladatai, költségei őt terhelik. A (4) bekezdés értelmében csak olyan új szolgáltatói hőközpont létesíthető, amellyel egyidejűleg megvalósul a hőmennyiség felhasználónkénti mérése.
A 49–51. §-okhoz
Ezek a szakaszok a szerződésszegés eseteit és következményeit szabályozzák. A jogszabály nem tesz különbséget az általános és az egyedi közüzemi szerződés megszegésének esetei és következményei között, azokat tehát mindkét közüzemi szerződés vonatkozásában alkalmazni kell. E tekintetben a szerződésszegésre vonatkozó szabályokat az egyedi közüzemi szerződés megszegésének eseteire és következményeire is alkalmazni kell.
A törvényjavaslat egyes szerződésszegés következményeinek megállapításához a díjrendeletet is fontosnak tartja. Abban kell ugyanis meghatározni a pótdíj mértékét, míg a kötbér mértékének megállapítását a közüzemi szerződésre bízza. Legsúlyosabb következménynek a törvényjavaslat a távhőszolgáltatásra vonatkozó közüzemi szerződés azonnali hatállyal való felmondását határozza meg. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a felhasználó a távhőszolgáltatás díját nem fizeti meg. Ez a jogkövetkezmény lehetőséget teremt arra is, hogy a távhőszolgáltató a díjat nem fizető felhasználóval szemben az újabb szerződéskötést feltételhez kösse. Ugyanakkor a törvényjavaslat kimondja, hogy a szerződésszegéssel kapcsolatos egyes korlátozó intézkedéseket csak úgy lehet alkalmazni, hogy a hátrányos következmények a díjat fizető felhasználót vagy díjfizetőt ne érintsék.
A javaslat 49. § (2) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott szerződésszegés azért érdemel kiemelést, mert a mérőeszköz és a mérőeszköz hitelességét tanúsító eszköz egyes esetekben nem a távhőszolgáltató, hanem a felhasználó tulajdonában, használatában lévő helyiségben van elhelyezve, de a szándékos, illetve vétkes gondatlansággal történő rongálás a jelenleg hatályos szabályozás szerint nem volt megfelelően szankcionálható.
Az 51. § (7) és (8) bekezdésbe felvett javaslat a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 47. § (3) bekezdésébe is felvett rendelkezést tartalmazza.
Az 52–53. §-okhoz
A közüzemi szerződés részletes szabályainak meghatározásával és a Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat kiadásával a törvényjavaslat 52. §-a a Kormányt hatalmazza fel. A szabályzat a közüzemi szerződésnek olyan lényeges tartalmi elemeit érinti, amelyek indokolják a magas szintű jogi szabályozást.
Az Üzletszabályzatot a távhőszolgáltatónak kell kidolgoznia, de annak érvényességét a törvényjavaslat az engedélyező hatóság (önkormányzat) jóváhagyásához köti, de azt a távhőszolgáltató köteles a felhasználók számára hozzáférhetővé tenni.
Az 54–55. §-okhoz
A törvényjavaslat 54. §-a a felhasználói berendezés létesítését a felhasználási hely tulajdonosának kötelességévé teszi, de megkívánja, hogy a felhasználói berendezés elkészítéséhez díjmentes adatszolgáltatással és tervellenőrzéssel a távhőszolgáltató is hozzájáruljon. A felhasználási hely tulajdonosának kötelességévé teszi a törvényjavaslat a felhasználói berendezés üzemeltetését és üzemképes állapotban tartását minden olyan esetben, amikor külön megállapodás másként nem rendelkezik, kivéve, ha a berendezés a szolgáltató költségén épült és annak tulajdonában, kezelésében van, mely esetben ezek a feladatok a szolgáltatót terhelik.
A javaslat 55. §-a a fogyasztók számára garanciális jellegű rendelkezést tartalmaz, amely szerint a szolgáltató tulajdonát képező felhasználói berendezések és a szolgáltatói hőközpontot a kapcsolt épületek felhasználói berendezéseivel (hőfogadóival) összekötő vezetékek üzemeltetése és fenntartása, valamint az ezzel kapcsolatos költségek viselése a távhőszolgáltató feladata. E rendelkezés a meglévő tulajdoni viszonyokat nem érinti.
Az 56. §-hoz
Ez a § lehetővé teszi, hogy a távhőszolgáltató a felhasználói berendezések üzemeltetésére, karbantartására és felújítására a felhasználói berendezések tulajdonosával szerződést kössön.
VII. ÁRMEGÁLLAPÍTÁS
Az 57. §-hoz
Ez a szakasz a távhő termelésének és a távhőszolgáltatásnak ár-, díjmegállapítására vonatkozóan a külön törvényt – az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény – rendeli alkalmazni. A külön törvényben meghatározottakon kívül azonban a legkisebb költségre való ösztönzést, a tartalékkapacitások, a hőtermelő (geotermikus energiát kitermelő) létesítmények bezárásával, elbontásával és a környezetvédelmi kötelezettségekkel kapcsolatos költségeket tekinti olyanoknak, amelyekre az ár-, díjmegállapításkor figyelemmel kell lenni. Az 57. § (2) bekezdés c) pontja kiemeli, hogy az árak megállapításánál figyelembe kell venni a kapcsolt energiatermelés azon kimutatható gazdasági előnyeit, amelyek a termelt hő árát csökkenthetik.
VIII. VEGYES ÉS HATÁLYBALÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK
Az 58–61. §-okhoz
Az 58. és 59. § meghatározza a törvény hatálybalépésével életbelépő a Hivatal és az önkormányzat jegyzőjének engedélyezési hatáskörébe tartozó engedélyesek működési engedély iránti kérelmének hatályáról, benyújtásáról, időtartamáról kapcsolatos eljárás rendjét. Lényeges rendelkezés, hogy amennyiben engedély iránti kérelmet azért kell benyújtani, mert az engedélyezési hatáskör változott, úgy az engedélyest igazgatási eljárási díj nem terheli.
A 60. § a különböző jogszabályok kiadására vonatkozó törvényi felhatalmazásokat tartalmazza.
A 61. § (1) bekezdése rendelkezik a törvény hatálybalépéséről és a jelenlegi távhőszolgáltatási törvény hatályon kívül helyezéséről.
A 61. § (2)–(5) bekezdései az ártörvény mellékleteit módosító rendelkezések, melyekben foglaltakat a következők indokolják:
A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény a villamos energia termelésére vonatkozó működési engedély kötelezettségét az 50 MW és az ezt meghaladó teljesítményű erőművek esetére írja elő. Az 50 MW-ot el nem érő teljesítményű kiserőműveknek így nem kell villamosenergia-termelői engedéllyel rendelkezünk. A jelenleg hatályos ártörvény melléklete szerint a villamosenergia-termelői engedéllyel nem rendelkező (kiserőművek) által közvetlenül vagy közvetve távhőszolgáltatási célra értékesített gőz és melegített víz – mint termék – legmagasabb hatósági árát a települési önkormányzat – a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat – képviselő-testülete állapítja meg.
A törvényjavaslat ennek a rendelkezésnek a módosítását javasolja.
A kiserőművek és a távhőszolgáltatók szerződéses ármegállapodással rendelkeznek a kiserőművek által termelt melegített víz – mint termék – adásvételi áráról, az árkövetés módjáról. Egyenrangú felekként, azonos vagy hasonló súlyú szereplőként tárgyalnak egymással, így egyik szereplő sincs lényeges erőfölényben a másikkal szemben, azaz a piaci viszonyok érvényesülnek. Ezért a termelői szférában csak a villamosenergia-termelői engedélyes által közvetve vagy közvetlenül lakossági távhőszolgáltatási célra termelt gőz és melegített víz ára esetében indokolt a hatósági ár megállapítása, de ott is csak 50 MW hőteljesítmény felett. A szolgáltatási körben – úgy, mint eddig – csak a lakossági távhőszolgáltatás tartozik a hatósági áras termékek körébe.
A javaslat szerint a törvény 2005. július 1-jén lép hatályba.
_