PÜ BH 2005/181
PÜ BH 2005/181
2005.05.01.
I. A magyar bíróság által hozott jogerős határozat elleni perújítási kérelem elbírálására a magyar bíróságnak van kizárólagos joghatósága [Pp. 263. §].
II. Az a bíró, aki a fellebbezési határidő elmulasztása miatti igazolási kérelmet bírálta el, a perújítási kérelem elintézéséből nem zárható ki [Pp. 21. §].
Az I. r. felperes (korábbi nevén: B. Kft.) és a II. r. felperes 1991. február 18-án finanszírozásról, lízingről és átvételi kötelezettségről kötöttek szerződést a II. r. alperessel; ebben a II. r. felperes vállalta, hogy üdítőital-palackozó gépsort vásárol a II. r. alperes részére. A II. r. alperes pedig azt vállalta, hogy a gyártótól B.-re szállítja a berendezést, azt szakszerűen beépíti, üzembe helyezi és karbantartja. A beruházás összege kamattal együtt 260 000 DM volt, ezt az összeget a II. r. alperesnek a B. Kft.-től való öt éven át tartó megfelelő üdítősűrítmény vételével együtt kellett törlesztenie. A felek arról is rendelkeztek, hogy mi történik, ha a II. r. alperes a szerződés lejárta előtt kényszeregyezségre vagy csődbe jutna; ebben az esetben ugyanis a műszaki felszerelés nem kerül a csődtömeghez, hanem a II. r. felperes tulajdonában marad.
A II. r. alperes b-i üdítőital-gyártó üzemét az Állami Vagyonügynökség privatizálta, és 1992. október 21. napján azt az I. r. alperes megvásárolta. 1993. február 11-én került I. r. alperes az italgyártó üzem birtokába. A felperesek a lízingszerződést 1992. október 1-jére felmondták, a felmondást a II. r. alperes tudomásul vette. Az I. r. alperes tárgyalt a felperesekkel az üdítőital-gyártó- és palackozógép lízingeléséről vagy vételéről, de megállapodás közöttük nem jött létre. A felperesek kérték a gépsor kiadását, majd módosított keresetet terjesztettek elő használati díj és kártérítés megfizetése iránt. 1993. július 27-én I. r. alperes a gépsort leszerelte, majd a felpereseknek kiadta.
A városi bíróság ítéletében kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 944 055 forint használati díjat, valamint ennek késedelmi kamatát, továbbá kötelezte az I. r. és II. r. alperest, hogy fizessenek meg egyetemlegesen 15 napon belül a felpereseknek 4 220 679 forintot, és ennek késedelmi kamatát.
Az alperesek a fenti jogerős ítélet ellen perújítási kérelmet terjesztettek elő; az ítélethozatal után birtokukba került okiratokra hivatkozással azt állították, hogy az üdítőital-gyártó gépsor a II. r. alperes tulajdonát képezte, és azt az I. r. alperes megvette, ezért használati díj fizetési kötelezettségük nem áll fenn.
A bíróság jogerős ítéletében a V. Városi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Nem fogadta el az alperesek illetékességi kifogását, miután az 1991. február 18-án kelt szerződésben foglalt alávetés nem egy meghatározott belföldi bíróságra vonatkozott. A bíróságok többek között megállapították, hogy a II. r. felperes hiteles cégkivonattal igazolta, hogy J.-ben bejegyzett cég, tehát perképességgel rendelkezik.
Az ítélet indokolása szerint a perújítási kérelemhez csatolt 1991. január 28-ai jegyzőkönyv annak alátámasztására alkalmas, hogy a II. r. alperes tárgyalásokat folytatott palackozósor lízingelésére, így alaposan feltételezhető, hogy a perbeli szerződés ennek során jött létre. Az 1991. június 26-án kelt import-bizományosi szerződésben a perújító II. r. alperes megbízta a V. E.-I. Kft.-t, hogy szerezze be az 1 db töltő-záró gépet. Ezzel a szerződéssel a II. r. perújító alperes az alapszerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette, miután neki kellett a gépet saját költségére leszállítania. Az 1991. július 18-ai VÁM 91. árunyilatkozat sem volt alkalmas a II. r. alperes tulajdonjogának alátámasztására. A vámfizetésre kötelezett nem azonos a tulajdonossal, a vámjog szabályozásáról szóló tvr. és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet a vámkezeltetés kötelezettjét határozza meg. Miután a lízingszerződés szerint a II. r. alperes volt köteles viselni az import költségeket, ezért a vámkezelést is ő folytatta le.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kitért arra is, hogy miért nem szerezhetett tulajdonjogot az I. r. alperes a Ptk. 118. §-a alapján. Ugyanis egyrészt a gépek nem kerültek kereskedelmi forgalomba, másrészt az I. r. alperesnek a szerződésből tudnia kellett, hogy a gépek a II. r. felperes tulajdonában vannak, így jóhiszeműnek sem lehet tekinteni. A másodfokú bíróság a jogerős ítéletben hivatkozott azokra az okirati bizonyítékokra, amelyeket a II. r. felperes a másodfokú eljárásban csatolt, azaz a megrendelőre és számlára; megállapította, hogy ezek a II. r. felperes tulajdonjogát igazolták. Tekintettel arra, hogy az alperesek a perújítási eljárásban tulajdonjogukat nem tudták igazolni, ezért a bíróságok a használati díj tárgyában meghozott jogerős ítéletet hatályában fenntartották.
Az I. r. alperes a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a magyar bíróság joghatóságának hiányában a pert szüntesse meg; vagy a megfelelő terjedelmű bizonyítás hiányában, illetve az el nem bírált beszámítási kifogás miatt a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül; harmadsorban pedig a felperesek keresetét részben vagy egészben utasítsa el.
A magyar bíróság joghatóságának hiányát a szerződés választottbírósági kikötésére alapította. Előadta, hogy az 1973. évi 11. tvr. 62. § (1) bekezdése a Pp. szabályaihoz képest speciális rendelkezést tartalmaz, amelyet a másodfokú bíróság sem vett figyelembe. Megjegyezte, hogy a szerződés 8. pontja nem alávetés, hanem választottbírósági kikötés, amelyet a választottbíráskodásról szóló törvény szerint kellett volna elbírálni.
Az I. r. alperes állította, hogy az ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben kizáró ok áll fenn a Pp. 21. § (2) bekezdése alapján. Az alapügyben hozott ítélet elleni fellebbezést végzéssel utasította el a másodfokú bíróság, és e végzés meghozatalában előadó bíróként vett részt az a bíró, aki a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet meghozatalában tanácselnökként, és egyben előadó bíróként járt el.
Kifejtette, hogy az I. r. felperes nem volt jogosult a követelést érvényesíteni, mert az ítéleti tényállás szerint a II. r. felperes bizonyította tulajdonjogát, az I. r. felperes sem engedményező okirattal, sem más módon nem bizonyította érdekeltségét, ezért a Pp. 51. §-a alapján nem volt jogosult együttperlésre. Szerinte a fentiek alapján az I. r. felperesnek nincs kereshetőségi joga, ezért keresetét el kellett volna utasítani.
Az I. r. alperes álláspontja szerint a II. r. felperes által becsatolt megrendelés és számla felülhitelesítés hiányában nem rendelkezik bizonyító erővel, valódisága megkérdőjelezhető, az okiratok alapján nem lehetséges a tárgybeli gép beazonosítása sem. Kifejtette az okiratokkal kapcsolatos kételyeit. Sérelmezte, hogy az alpereseknek a fenti bizonyítékokra vonatkozóan nem volt nyilatkozattételi lehetősége; szerinte ez olyan eljárásjogi hiba, amely alapul szolgálhat az ítélet hatályon kívül helyezésére, és új eljárás lefolytatására.
Az I. r. alperes kérelmében fenntartotta azon állítását, hogy a becsatolt vámokirattal alperesek igazolták a gépre vonatkozó tulajdonjogukat. Szerinte a másodfokú bíróság az ítélet meghozatala során figyelmen kívül hagyta a vámeljárás szabályozásáról szóló rendelet 32. § (3) bekezdésében foglaltakat. Sérelmezte, hogy a bíróság nem bírálta el az I. r. alperes Ptk. 118. §-a alapján előterjesztett tulajdoni igényét. Azt állította, hogy a bíróság nem bírálta el az előterjesztett beszámítási kifogást sem, vagyis annak az összegnek a beszámítását, amelyet az alperesek törlesztési felárként kifizettek. Amennyiben az alperesek a gép tulajdonjogát nem szerezték meg, úgy a vagylagos igényként előterjesztett beszámítási kifogásnak helyt kellett volna adni.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Többek között előadták, hogy a lízingszerződés választott-bírósági kikötése azért nem releváns, mert a jogvita nem a szerződésből ered, hanem a szerződés megszűnését követő használatból. A perújítási eljárás során csak a perújítással megtámadott ítélet meghozatalában részt vett bíró nem járhat el, de a fellebbezést elkésettség miatt elutasító határozat meghozatalában részt vett bíró igen. Az I. r. alperes az I. r. felperes keresetének érdemi elutasítását kéri, így kifogása nem eljárásjogi kifogás; miután az alperesek e tárgyban nem terjesztettek elő perújítási kérelmet, ezen kérelmük egyébként is a perújítási kérelem korlátaiba ütközik.
A felperesek ellenkérelmükben hangsúlyozták, hogy a bíróság szabadon mérlegelhette a becsatolt okiratok bizonyító erejét, egyébként a tulajdonjogot igazoló számlát már 1998. május 20-án is becsatolták. A lízingszerződés 7. pontjára hivatkozással állították, hogy a II. r. felperes tulajdonjoga nem szállt át a II. r. alperesre azáltal, hogy a vámkezelést a II. r. alperes hajtotta végre. Kifejtették, hogy a Ptk. 118. § alapján előterjesztett igény a perújítás korlátaiba ütközik. Ezt a perújítási okot az I. r. alperes először 2000. április 18-án, vagyis öt év elteltével terjesztette elő. Előadták azt is, hogy az I. r. alperesnek nincs anyagi jogi jogalapja arra, hogy a II. r. alperessel fennállt szerződésből eredő elszámolást vitassa, és törlesztésre hivatkozással beszámítási kifogást terjesszen elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Elöljáróban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a perújítás előterjesztése az ítélet jogerejét nem érinti, csupán a perújítás eredményeként kerülhet sor a jogerő feloldására. Az alperesek el nem bírált okirati bizonyítékok alapján nyújtottak be perújítási kérelmet a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással, tehát a perújítási eljárás során a bíróságok csupán abban dönthettek, hogy az új bizonyítékok alkalmasak-e a tényállás megváltoztatására, alapul szolgálnak-e tulajdonjog megállapítására, és a kereset elutasítására. A perújítás, mint rendkívüli perorvoslat természetéből adódik, hogy ennek keretében a jogerős ítéletet hozó magyar bíróság joghatóságának vizsgálatára már nincs lehetőség. Ugyanígy nem vitatható az alapperben eljárt felek perbeli legitimációja, kereshetőségi joga sem. Az pedig a Pp. 263. § (1) bekezdéséből következik, hogy a magyar bíróság által hozott jogerős határozat elleni perújítási kérelem elbírálására a magyar bíróság joghatósága kizárólagos.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 21. § (2) bekezdésében foglaltak megsértésére. E szabály azt tartalmazza, hogy a perújítás során nem járhat el az a bíró, aki a perújítással megtámadott ítélet meghozatalában részt vett. Az I. r. alperes által megnevezett bíró csupán egy eljárásjogi kérdésben – a fellebbezési határidő elmulasztása miatti késedelem kimentésére szolgáló igazolás kérdésében – döntött, ez azonban nem jelenti a per érdemében végzett eljárási cselekményt, illetőleg az ítélet meghozatalában való részvételt.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében tartalmilag a bizonyítékok mérlegelését vitatta, a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését állította egyes felperesek által becsatolt okiratok valódiságának kétségbevonásával, a bizonyító erő vitatásával. E körben azt kellett megállapítani, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat a maguk összességében okszerűen mérlegelte, és iratellenesség nélkül döntött. Miután az alperesek részt vettek azon a tárgyaláson, ahol az okirati bizonyítékok becsatolásra kerültek, ezért módjuk volt az okiratokra nyilatkozatot tenni. Így nem volt alap eljárásjogi szabálysértés megállapítására annál is inkább, mert a számlát a felperesek már a perújítási eljárás korábbi szakaszában is csatolták az iratokhoz.
Jogszabálysértés nélkül állapították meg a bíróságok, hogy az alperesek által csatolt okiratok nem alkalmasak az alperesek tulajdonjogának megállapítására. A felülvizsgálati kérelemben felhívott vámeljárásról szóló jogszabály is a vámárunyilatkozat megtételére való jogosultságot rögzíti, amely nem azonos az elvámolt dolog tulajdoni viszonyainak igazolásával. A II. r. alperes a lízingszerződés alapján jogosult, de egyben kötelezett is volt rendelkezni a gépsor behozataláról, a tulajdonjog kérdését azonban a lízingszerződés szabályozta.
Nem történt jogszabálysértés az I. r. alperes beszámítási kifogásával összefüggésben sem. Az I. r. alperes az 1993. február 12. és 1993. július 27. napja közötti üdítőital-koncentrátum vásárlásoknál az I. r. felperes részére 1 DM/kg törlesztési pótdíjat nem fizetett, ezt ugyanis már az alapügyben eljárt bíróság jogerősen megállapította. Miután a berendezést jogcím nélkül használta, és a felpereseknek csupán a koncentrátum értékét fizette ki, ezért nem keletkezett olyan ellenkövetelése, amely a felperesek követelésével szemben beszámításra alkalmas lehetne. Helytállóan hivatkoztak a felperesek ellenkérelmükben arra, hogy a felperesek és a II. r. alperes közötti szerződésből eredő elszámolásra egyedül a II. r. alperes jogosult, nevezett pedig ilyen igénnyel nem lépett fel. A használati díjban fennálló alperesi egyetemlegesség nem jogosítja fel az I. r. alperest, hogy a II. r. alperes helyett érvényesítsen megszűnt szerződéses jogviszonyból eredő beszámítási kifogást.
A bíróságok a perújítási eljárásban állást foglaltak abban a kérdésben is, miért nem szerezhetett az I. r. alperes tulajdonjogot a II. r. alperestől a Ptk. 118. §-ára alapítva, ezért nem felel meg a valóságnak az I. r. alperes azon állítása, hogy a bíróságok ezen igényét nem bírálták el. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perújítási eljárásban viszontkereset előterjesztésének nincs helye, ezért a bíróságok csak abban foglalhattak állást, mennyiben alapos az alpereseknek a tulajdonjog megszerzésére való hivatkozása.
A fentiekre tekintettel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben felhozott jogszabályokat nem sértette, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VII. 22.468/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás