BÜ BH 2005/2
BÜ BH 2005/2
2005.01.01.
I. Emberölés bűntettének kísérlete valósul meg, ha a terhelt – az ölési szándékára utaló kijelentéseit követően – a sértettet a nyakába tett megszorított hurokkal az emeletes ágyról lelöki és a halálos eredményt más a kötél elvágásával hárítja el [Btk. 16. §, 166. § (1) bek.].
II. Emberölés bűntettének befejezett kísérlete esetén az önkéntes elállás megállapítása fogalmilag kizárt – Az önkéntes eredmény-elhárítás nem állapítható meg, ha a terhelt a sértett életének a megmentése érdekében más személy segítségét nem kéri, az eredmény elmaradását másnak – a terhelttől független – fellépése indítja el, a terhelt csupán közreműködik a más által megkezdett és megvalósított eredmény-elhárító tevékenységben [Btk. 17. § (3) bek., 166. § (1) bek.].
Az I. r. terheltet az elsőfokú bíróság a 2002. október 29. napján hozott ítéletével bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és 2 rb. folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettében. Ezért a terheltet – halmazati büntetésül, mint a súlyos testi sértés bűntettében különös visszaesőt – 2 év 4 hónapi börtönre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
A bíróság az emberölés bűntettének kísérlete vádja alól a terheltet felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő:
Az I. r. terhelt 2000. október 9. napjától jogerős büntetését töltötte a büntetés-végrehajtási intézetben.
Az I. r. terheltet O. S., L. I. sértettekkel, B. J., G. S. és K. K.-val helyezték el egy zárkába.
1. 2000. október 12-én az I. r. terhelt elvette O. S. és L. I. sértettek ebédjét, majd felszólította O. S.-t és L. I.-t, hogy verekedjenek meg egymással. Mivel a sértettek ettől vonakodtak, a terhelt mindkettőjüket azzal fenyegette, ha nem tesznek eleget a kérésének, akkor ő fogja bántalmazni őket. A fenyegetés hatására L. I. ütéseket mért O. S. testére, aki ezt viszonozta. A sértettek a verekedés közben földre kerültek, birkózni kezdtek. Ekkor az I. r. terhelt és az egyik zárkatársa szétszedték őket. Ezt követően, mivel L. I.-nak O. S. a fején vérző sérülést okozott, az I. r. terhelt O. S.-t bántalmazta.
2000. október 13. és október 15. között az I. r. terhelt több alkalommal bántalmazta O. S. és L. I. sértetteket, akik emiatt nem kérték a felelősségre vonását.
2. 2000. október 15.-én a csendes pihenő alatt az I. r. terhelt ismét felszólította O. S.-t, hogy verekedjék L. I.-nal. Ő erre nemet mondott. Az I. r. terhelt ekkor kb. 18,5 cm hosszúságú kinyitható bugylibicskával kis-közepes erővel jobb könyöktájon O. S. sértett karát megszúrta, majd a sértettnek a védekezésként maga elé kapott karját, bal könyökhajlatban is megszúrta. O. S. sértett a jobb könyöke táján 8 napon belül gyógyuló 3 cm-es, a bal könyökhajlatban pedig 1 cm-es vágott sebzést szenvedett. A sértett további bántalmazásának a zárkatársak vetettek véget. Ekkor az I. r. terhelt kijelentette, hogy O. S.-t ,,kinyírja'', mert neki nem lehet nemet mondani.
3. Az előző cselekményt követő fél órán belül az I. r. terhelt továbbfolytatta O. S. sértett megleckéztetését. Utasította, hogy vetkőzzék le, és mossa ki a ruháit. O. S. sértett a felszólításnak nem engedelmeskedett, ezért az I. r. terhelt arra szólította fel L. I. sértettet, hogy addig üsse O. S.-t, amíg le nem vetkőzik. L. I. sértett tartott az I. r. terhelttől, ezért néhányszor megütötte O. S.-t, de nagyobb erővel nem bántalmazta. Ezt követően az I. r. terhelt maga kezdte el ütlegelni O. S. felsőtestét.
O. S. sértett az I. r. terhelt bántalmazásának hatására bement a zárkán belül függönnyel elválasztott WC-részbe, ott alsónadrágig levetkőzött, majd a ruháját kihozta a függöny elé. A terhelt felszólította a sértettet, hogy alsónadrágját is vegye le, mert közösülni akar vele. Testápoló krémet nyomott O. S. tenyerébe, hogy azzal kenje be a fenekét.
O. S. sértett tiltakozott, a terhelt ekkor a nadrágját visszagombolta, és nevetve kijelentette, hogy csak viccelt, és kiment a WC-részből. Közben közölte O. S.-ral, hogy ,,kijössz felöltözve, és megdöglesz''. Míg a sértett a WC-ben felöltözött, az I. r. terhelt azt mondta zárkatársainak, hogy fel kellene akasztani O. S.-t, hátha akkor amnesztiát kapnak, mert azt hiszik, hogy öngyilkos lett, azonban előtte írassanak vele búcsúlevelet.
Az I. r. terhelt felszólítására az egyik zárkatárs csíkot tépett a lepedőből, majd az I. r. terhelt azt összesodorva, és bevizezve hurkot készített és az emeletes ágyak felett a mennyezettel párhuzamosan futó fűtéscsőre kötötte.
Az I. r. terhelt felmászott az emeletes ágy felső részére, és közölte O. S.-ral, hogy fel fogja akasztani. Az I. r. terhelt után O. S. is felmászott az ágyra. Az I. r. terhelt a sértett nyakába tette a hurkot és felszólította, hogy ugorjon le az ágyról. O. S. levette a hurkot a nyakáról és a földre ugrott.
A zárkatársak szóban ellenezték az I. r. terhelt magatartását, de fizikailag azt nem akadályozták meg.
Ezt követően az I. r. terhelt ismét visszahívta O. S.-t az emeletes ágyra, és közölte ,,tök mindegy, hogy öllek meg''. A sértett ellenkezésére kilátásba helyezte, hogy a nyakába teszi a kötelet, és úgy húzza fel. A zárkatársak közül többen szóltak a terheltnek, hogy hagyja abba a magatartását, de a terhelt őket is megfenyegette.
O. S. sértett a fenyegetés hatására ismét felment az emeletes ágyra. Az I. r. terhelt a hurkot a nyakába tette, és azt ekkor már megszorította. Felszólította O. S. sértettet, hogy ugorjon le, mert különben késsel bántalmazza. O. S. sértett ennek ellenére nem ugrott le, a fűtéscsőben kapaszkodott az egyik kezével. Ekkor az I. r. terhelt a sértettet a vállánál fogva lelökte az ágyról úgy, hogy közben az esését fékezte azáltal, hogy O. S.-t a vállánál fogta. A hurok O. S. sértett nyakán teljesen megfeszült, a lábai kb. 50 cm-re voltak a földtől és néhány másodpercig lógott ebben a helyzetben a levegőben.
B. J., amikor észlelte a sértett felakasztott helyzetét, akkor felugrott az emeletes ágyra és saját bugylibicskájával elvágta a kötelet úgy, hogy eközben a terhelt is segített felhúzni a sértettet az ágyra, hogy a megfeszülő hurok elvágható legyen.
A sértett a nyakát ért szorítás hatására rövid ideig öntudatlan állapotban volt, majd a megrázkódtatás hatására sírni kezdett.
Ezt követően a terhelt bocsánatot kért a sértettől.
O. S. sértett nyakának első felszínén félköríves akasztásos zúzódás keletkezett, amely a nyakra helyezett textília kis-közepes erejű szorító-nyomó hatásának következtében jött létre. A nyaktájék elülső felszínét ért félköríves erőbehatás porctörést, illetve nyaki lágyrész bevérzést eredményezhet, amely sérülések 8 napon túl gyógyulóak, eshetőlegesen életveszélyesek, illetve a hirtelen beálló szív- és légzésbénulás miatt halálhoz is vezethetnek. A sérülés tényleges gyógytartama 8 napon belüli.
Az ítélőtábla a 2003. június 9-én hozott ítéletével a megyei íróság ítéletét megváltoztatta; a terhelt cselekményeit – a súlyos testi sértés bűntette kísérletének érintetlenül hagyása mellett – jelentős érdeksérelmet okozó, a sértett sanyargatásával járó folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és 1 rb. folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettének minősítette. Az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól történt felmentő ítéleti rendelkezést mellőzte, a börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 4-4 évre súlyosította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság jogi indokai szerint a terheltnek O. S. sérelmére elkövetett ,,akasztásos'' cselekménye eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérletet valósítja meg, büntetőjogi felelősségét azonban a Btk. 17. § (3) bekezdésére figyelemmel az önkéntes eredmény-elhárítás kizárja. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a halálos eredményt elsősorban B. J., másodsorban ebben közreműködve a terhelt hárította el. A bírói gyakorlatra hivatkozva arra utalt, hogy az önkéntes eredmény-elhárítás alkalmazásához elegendő, ha az elkövető az elhárításban közreműködik. Ezért a terheltet az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól a Be. 214. § (3) bekezdésének c) pontja alapján büntethetőséget kizáró okból felmentette. O. S. sértett sérelmére elkövetett vágott sebzéseket okozó cselekményt súlyos testi sértés bűntette kísérletének; a tényállásban írt O. S., valamint L. I. sérelmére elkövetett cselekménysorozatot 2 rb. folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntetteként értékelte.
Az ügyben másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak elfogadva, annak változatlanul hagyása mellett az elkövetett cselekmények jogi megítélését illetően az elsőfokú bíróságtól eltérő következtetésre jutott. Az ítélőtábla indokai szerint tévedett az elsőfokú bíróság ,,amikor a terhelt O. S. sérelmére elkövetett cselekményeit összességében élet elleni cselekményként értékelte. A tényállásból egyértelműen az következik, hogy a terhelt szándéka a sértettek megalázására, a zárkán belüli hierarchikus elsőbbség kényszerítésére irányult''. Álláspontja szerint: ,,az elkövetés körülményeiből, módjából, abból, hogy a terhelt a zárkatársak közbeavatkozására számíthatott, hogy akkor, amikor az akasztással megvalósított cselekmény során abban a pillanatban, hogy komolyabb következményekre vezetett volna a cselekmény, a magatartásával azonnal felhagyott, a sértett vállának megfogásával csökkentette a zuhanást és a sértettet segítette felhúzni az ágyra, hogy ezt követően tőle bocsánatot kért, összességében – a cselekményt kiváltó indítóokból és motívumból – nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a terhelt tudatában a sértett halálának lehetősége akár eshetőlegesen felmerült''.
Az ítélőtábla megállapította, hogy a terhelt azzal a magatartással, hogy ,,O. S. sértettet a zárkán belül a függönnyel elválasztott WC-be parancsolta, hogy ott néhányszor megütötte, vetkőzésre szólította fel, közölte vele, hogy fel fogja akasztani, majd az első akasztás után ismét kényszerítette arra, hogy másszon fel az ágyra, a sértettet személyi szabadságától fosztotta meg'' és ezzel a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő, a sértett sanyargatásával járó személyi szabadság megsértésének bűntettét valósította meg.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a fellebbviteli főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdés b) pontjában megjelölt okból az I. r. terhelt terhére.
A felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint az a tényállásban részletezett, a sértett felakasztásával megvalósított elkövetési mód, alkalmas volt az élet kioltására, a terhelt tudata a halálos eredmény bekövetkezésének lehetőségét átfogta, ezért e cselekménye a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének kísérletét valósítja meg. Befejezett kísérlet esetén az önkéntes elállás megállapítása fogalmilag kizárt, az eredmény önkéntes elhárításának feltételei sem állnak fenn.
A Legfőbb Ügyészség a átiratában – és az ügyész a nyilvános ülésen is – a felülvizsgálati indítványt fenntartotta, azzal egyetértve az ítélőtábla ítéletének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
Az irányadó tényállás alapján a fellebbviteli főügyészség és az elsőfokú bíróság – az ítélőtábla álláspontjával ellentétben – O. S. sértett felakasztására irányuló cselekménnyel kapcsolatban helytállóan hivatkozott arra, hogy a terhelt eshetőleges ölési szándéka megállapítható.
E cselekmény előzménye, indítéka, a terhelt kijelentései, az elkövetés körülményei, a végrehajtás módja kétséget kizáróan megalapozzák a terhelt eshetőleges ölési szándékát.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt már előzőleg is kijelentette, hogy ,,O. S.-t kinyírja'', majd ,,megdöglesz'', ,,tök mindegy, hogy öllek meg'' kijelentéseket hangoztatta. Cellatársai előtt azt mondta, hogy ,,fel kellene akasztani O. S.-t, hátha amnesztiát kapnának''. ,,Az öngyilkosság látszatát kellene kelteni, írassanak előtte vele búcsúlevelet''.
A terhelt által készített eszköz az általa használt módon alkalmas volt az élet kioltására. Közismert, hogy az akasztás során a nyakon keletkezett szorító-nyomó erőbehatás következményeként a halál azonnal bekövetkezhet.
Az ágyról lelökött sértett nyakán a hurok megfeszült, lábai kb. 50 cm-re voltak a földtől és néhány másodpercig lógott ebben a helyzetben a levegőben. Ennek következtében a nyakon akasztásos zúzódást szenvedett, rövid ideig öntudatlan állapotban volt. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a nyak elülső felszínét ért szorító-nyomó erőbehatás a hirtelen beálló szív- és légzésbénulás folytán halálhoz is vezethetett volna.
A terhelt, amikor a sértettet a nyakába tett megszorított hurokkal az emeletes ágyról lelökte, a halálos eredmény bekövetkezése lehetőségét előre látta és e következményekbe belenyugodva cselekedett. Mivel az eredmény nem következett be, a terhelt cselekménye a Btk. 166. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérletét valósította meg.
A Btk. 17. § (3) bekezdése szerint nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán maradt el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
Jelen esetben a sértettnek az ágyról lelökésével az ölési kísérlet befejezetté (teljessé) vált. A terhelt e cselekménnyel a maga részéről mindent megtett annak érdekében, hogy a halálos eredmény bekövetkezzék. Ezzel indította el ugyanis azt az okfolyamatot, amely az ő további magatartása nélkül is alkalmas volt arra, hogy a cselekmény befejezetté váljék.
Helytállóan utalt az ügyész és az elsőfokú bíróság is arra, hogy a befejezett kísérlet esetén az önkéntes elállás fogalmilag kizárt. A terhelt javára azonban az önkéntes eredmény-elhárítás sem alkalmazható. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú döntés és annak indoka téves.
Az eredmény elhárítása az elkövetőtől olyan aktív és sikeres magatartást kíván, amely nem külső körülmények hatására, hanem döntően az elkövető belső indíttatásából, önálló akarat elhatározásából fakad.
A bírói gyakorlat valóban nem kívánja meg, hogy az elkövető az eredményt egyedül és kizárólag maga hárítsa el, ezt az általa segítségül hívott más személy közreműködésével is megteheti. Szükséges azonban, hogy az elkövető tevőleges önkéntes magatartása indítsa el azt az okfolyamatot, ami végül az eredmény elmaradásához vezet.
Jelen esetben a terhelt kezdeményezőleg semmit nem tett. A sértett életének megmentése érdekében más személyt sem vett igénybe. A zárkatársak közreműködését nem kérte.
Az eredmény elmaradásához vezető okfolyamatot B. J. zárkatársnak a terhelttől független fellépése indította el.
A biztosan bekövetkező halálos eredményt is B. J. azon tevékenysége hárította el, hogy az emeletes ágyra felugorva elvágta a sértett nyakán a kötelet, ennek során kapcsolódott be végül a terhelt, aki a sértett testének megemelésével működött közre. A terheltnek ez a magatartása azonban önkéntes eredmény-elhárításként nem értékelhető.
Ehhez képest anyagi jogszabályt sértett az ítélőtábla, amikor a terhelt bűnösségét az emberölés bűntettének kísérletében nem állapította meg. Anyagi jogszabálysértéssel minősítette a cselekmények egy részét személyi szabadság megsértésének, az ehhez kapcsolódó indokolás is hiányos és téves.
A személyi szabadság megsértésének elkövetési magatartása minden olyan cselekmény lehet, amely alkalmas arra, hogy a sértettet megfossza személyi szabadságától, mozgási, helyváltoztatási és tartózkodási hely szabad megválasztásának lehetőségétől. Az elkövetési magatartásnak objektíve alkalmasnak kell lenni arra, hogy mást mozgási, tartózkodási hely megválasztásának lehetőségében akadályozza vagy gátolja. Jelen esetben ilyen elkövetési magatartást a tényállás nem tartalmaz.
Az ítélőtábla O. S. sérelmére elkövetett, a tényállásban rögzített cselekménysorból kiragadva azokat a sértett felakasztását megelőző mozzanatokat, amikor a terhelt a zárkában befüggönyözött WC-be parancsolta a sértettet, vetkőzésre kényszerítette, majd az ágyra felmászásra szólította fel, találta megállapíthatónak a sértett sanyargatásával járó személyi szabadság megsértésének bűntettét. Ugyanakkor a terhelt felakasztásával kapcsolatos tevékenységét jogi értékelés nélkül hagyta.
Az ítélet indokolásában nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a terhelt ezen cselekményét miként értékelte.
A másodfokú ítéletből nem tűnik ki, hogy a terhelt O. S. sérelmére megvalósított cselekményei közül melyeket minősítette 1 rb. folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettének és nem állapítható meg az sem, hogy a L. I. sérelmére megvalósított cselekményekkel kapcsolatban milyen döntést hozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 425. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ítélőtábla ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
A cselekmény tárgyi súlyára, a terhelt előéletére és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll, ezért a Legfelsőbb Bíróság a terhelt előzetes letartóztatását a Be. 129. § (2) bekezdés b) és a Be. 327. § (2) bekezdésében írt okból, a Be. 426. § (4) bekezdése alapján az eljárás jogerős befejezéséig elrendelte. (Legf. Bír. Bfv. II. 2614/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás